Szerző: Gerse József

  • Leclerc arra számít, hogy a Ferrari flörtölni fog a legjobb pozíciókkal

    Leclerc arra számít, hogy a Ferrari flörtölni fog a legjobb pozíciókkal

    De csak az időmérőn, az Ausztrál Nagydíj vasárnapján ugyanis hasonló forgatókönyvet jósol, mint az előző két futamon. Csodát nem vár.

    Az év első két időmérőjén a Ferrari volt a Red Bull mögötti mezőny legjobbja egy mért körön, Charles Leclerc nagyságrendileg 1,5-3 tizedmásodpercre faragta le a hátrányát ekkor. A Red Bullok Bahreinben és Szaúd-Arábiában aztán sokkoló fölénnyel verték a riválisokat, és a futamon az Aston Martin és a Mercedes is erősebben teljesített a gumizabáló autót vezető Ferrari-pilótáknál.

    A körülmények a hétvégén Melbourne-ben ismét teljesen mások lesznek (csekély tapadású közúti aszfalt, lassú+középgyors kanyarok, kevés igazán hosszú padlógázos szakasz), mint az előző két helyszínen, de Leclerc ennek, valamint tavalyi itteni diadala ellenére sem számít arra, hogy ezúttal több örömben lesz része csapatának.

    „Valóban szépek az emlékeim, de idén nem úgy érkezünk ide, mint tavaly. Egyértelmű, hogy a teljesítményünk nem annyira erős, bár keményen igyekszünk visszatérni a mezőny elejére – jelentette ki a hétvégi nagydíj előtti sajtótájékoztatón. – Nem hiszem, hogy most csoda fog történni, de utána jön három hét szünet, amit megpróbálunk a legjobban kihasználni a fejlesztésre.”

    A Mercedes után a Ferrarinál is belátták, hogy kudarcot vallottak

    „Azt gondolom, a szezon elejétől elég jók voltunk az időmérőkön. A futamra kell jobban figyelnünk, amelyeken a kocsi teljesítménye nagyon hullámzott. Optimális feltételek mellett úgy néz ki, mindent kihozunk belőle, de változó körülmények esetén, több benzinnel jobban megmutatkoznak az autónk korlátai. Ilyenkor küszködünk.”

    „Úgy vélem, legalábbis remélem, az időmérőn közel leszünk [a mezőny elejéhez], de attól tartok, a futam hasonló lesz az előző kettőhöz.”

    A Ferrari különböző fejlesztései már a konyhában vannak, ezeket várhatóan a tavasz második felében vetik be. Számíthatunk nagyobb változásokra is, mivel az olaszok a Mercedeshez hasonlóan belátták, a címvédő istálló indult el a jó irányba az alapelveket tekintve.

    „A Red Bull hatalmas előnye a bizonyíték rá, hogy a koncepciónkkal van probléma. Ők jól választottak, mi nem. Mi részben haladtunk tovább a tavalyi autóval, amely nagyon gyors volt egy körön, de az év vége felé láthatóvá vált, hogy a versenytempónk elmarad a Red Bullétól” – mondta Carlos Sainz.

    A Ferrari egyébként nem csak tavaly, hanem 2017-ben és 2018-ban is győztesen távozott Ausztráliából, természetesen az még egy másik műszaki keretrendszerben történt.

  • Hamiltonon talán az sem segít, hogy menekül a Mercedes a zsákutcából

    Hamiltonon talán az sem segít, hogy menekül a Mercedes a zsákutcából

    Toto Wolffot nem érdekli, melyik csapat találja ki a nyerő megoldást. A hétszeres bajnok olyan veleszületett kellemetlenséget érez az autóban, amit valószínűleg a nagy ráncfelvarrással sem tüntet el.

    Az előző szezon végi kedvező jelek után a Ferrari és a Mercedes nemhogy nem zárkózott fel jobban a Red Bullra, még távolabb kerültek tőle. Nehéz eldönteni, melyiküknél nagyobb a baj, mindenesetre előbbinél állítólag jövőre, utóbbinál pedig már néhány hónap múlva áttérnek a bikások autóépítési szemléletére.

    Természetesen a Red Bull a több adat révén jódarabig előnyben lesz, de Toto Wolff szerint a Mercedes nem halogathatja tovább a váltást. Azt sem bánja, hogy az egyik rivális útját kell követni.

    „Rájöttünk, hogy zsákutcába jutottunk. Ez tény, mindenki tudja. Megfordultunk és próbálunk kiszaladni belőle” – mondta a The Race-nek.

    „Ha egy emeletes busszal lennénk gyorsak, azt építenénk. Felrakjuk a Red Bull logóját is, ha ezt akarják. A teljesítmény a lényeg, nekünk nem számít, kitől ered az ötlet.”

    „Azt gondolom, 6-12 hónap a lemaradásunk, ennyit vesztettünk, mire megértettük az autónkat. Szóval meg kell dupláznunk a fejlesztési ütemünk. Ahogy kiforr egy koncepció, idővel egyre kisebb mértékben lehet vele gyorsulni.”

    Utóbbin kívül némi vigasz még a Mercedesnek, hogy többet tesztelhetnek a szélcsatornában a Red Bullnál.

    A Mercedesnek még nem volt ideje kémlelni a meglepetéscsapat megoldásait

    Az első nagy felújítást a május közepi imolai futamra tervezik, és az ígéretük szerint az új oldalszekrényekkel nem egy az egyben fogják másolni a Red Bullt.

    „Amikor a koncepció fogalmat használjuk, azt általában az autó oldaldobozára értjük. A váz oldalához sok egyéb dolog kötődik – mondta a technikai igazgató, Mike Elliott. – Tudjuk, hogy az autó más területein is javulnunk kell, szóval nagyon becsapnánk magunkat, ha azt hinnénk<span;>, hogy egy másfajta oldaldobozzal egy pillanat alatt eltűnne a hátrányunk.”

    „Valójában más területen kell behoznunk a lemaradás nagy részét.”

    Lewis Hamilton megemlítette, hogy számára az újítások sem feltétlenük fognak megváltást hozni.

    „Főleg az autó hátulján kell sokat növelni a leszorítóerőt. Minél többet sikerül, annál stabilabb lesz a kocsi fara és annál magabiztosabban vezethetek”– közölte.

    Ebből a jelenségből ered Hamilton igencsak túlzó kijelentése

    „Ugyanakkor ebben az autóban van valami, amit korábban sohasem éreztem, és ez még a változtatásokkal is meg fog maradni. Az előző autókban nem éreztem azt, ami most kellemetlen, és keményen kell dolgoznom a változásért.”

    Wolff erről azt mondta, nem lehet gyorsan megoldani. Részleteket ő sem osztott meg, csak annyit, hogy az időmérőn jelentkezik a probléma, amikor a határokat feszegetik, a relatíve lassabb tempójú futamokon nincs baj.

  • A Ferrari handabandázását ekézi Michael Schumacher korábbi főnöke

    A Ferrari handabandázását ekézi Michael Schumacher korábbi főnöke

    Flavio Briatore szerint csak a szokásos történet zajlik Maranellóban, és a menedzsmentet kritizálta, amiért a tényleges cselekvés helyett szép ígéretek megfogalmazásával töltötték az időt.

    A Ferrari remekül nyitotta az új előírásokat hozó 2022-es évet, de a múlt nyár óta egyre lejjebb csúszik, és az idei két futam egyikén sem szerzett dobogós eredményt – tavaly csak egyszer fordult elő, hogy két egymást követő versenyen egyik pilótájuk sem volt hivatalos a díjátadóra).

    Az F1 korábbi karakteres csapatfőnöke, a Benettont/Renault-t Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval felvirágoztató Briatore nem tűnik meglepődöttnek, amiért (egyéni, illetve konstruktőri) bajnoki címet utoljára 2007-ben és 2008-ban szerző olasz csapat ismét kívülállónak ígérkezik a bajnoki küzdelemben.

    „Gyakran megesik, hogy Maranellóban egyesek csak beszélnek a tél folyamán, miközben annak kellene utánajárni, hogy miért nem nyertek bajnokságot több mint 15 éve” – nyilatkozta a Corriere della Serának.

    Olasz sajtó: A Ferrari teljesítménye elkeserítő, a Red Bull a saját ligájában játszik

    „Ezt a Ferrari tulajdonosi körének kellene megtennie, de nem látom, hogy sokat foglalkoznának vele. Nem elég egyetlen változtatás. Meghatározó egyénekre van szükség csapatban, ilyen most egy sincs. Emlékszem, akkor kezdtek el sorozatban nyerni (az ezredforduló környékén), amikor elcsábítottak 10-12 embert a Benettontól.”

    Az egyetlen változtatással a csapatfőnök-cserére utalt. A távozó Mattia Binottóról úgy vélte, szép munkát végzett tavaly azzal, hogy ütőképessé tette a Ferrarit, de szerinte az okozta a gondokat, hogy „túl sok feladatkört vállalt el.”

    Utódját, Frédéric Vasseurt jól ismeri, „szorgos dolgozónak tartja, aki komolyan veszi a feladatát.” Hangsúlyozta viszont, hogy még korai lenne bármilyen ítéletet vonni a tevékenységéről. „Épp csak megérkezett, és olyan stábot irányít, amelynek tagjai adottak voltak. Adjunk időt neki.”

    Jelenleg úgy néz ki, pályától függően az Aston Martin és a Mercedes is hasonló vagy még jobb teljesítményre képes, mint a Ferrari, amelynek legnagyobb problémáját a gumikezelés jelenti.

    Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke

  • Apja tudta, hogy Verstappen lázadni fog a Red Bull döntése ellen

    Apja tudta, hogy Verstappen lázadni fog a Red Bull döntése ellen

    A Red Bull Szaúd-Arábiában az újabb kettős győzelem felé haladva mindenfajta kockázatot került, ezért nem akarta, hogy pilótái a leggyorsabb körért és az érte járó bónuszpontért támadjanak. A kétszeres bajnok azonban másképp cselekedett.

    Az időmérőn elszenvedett műszaki hiba után a felzárkózó Max Verstappen az utolsó körben futotta meg a leggyorsabb kört, de a győzelmet Sergio Pérez szerezte meg. Jos Verstappen sejtette, hogy a körülmények miatt elégedetlen fia nem fog beletörődni abba, hogy csapattársáé legyen az extra pont. „Tudtam, hogy meg fogja csinálni. Ez szép, nem? Így legalább az élen marad a bajnokságban” – idézte a Formule1.nl.

    A két pilótát ugyanis az egy-egy győzelem és 2. hely önmagában egálba helyezné a tabellán. A Red Bull a célhoz közeledve meghatározott köridők teljesítését kérte a versenyzőitől, akik kényelmes előnnyel rendelkeztek a 3. Fernando Alonso előtt.

    Tévesen vádolják Verstappen apját

    Jos Verstappen szerint Pérez a körülmények segítették az 1. hely megszerzésében. „Nem hiszem, hogy gyakran van esélye, ezt ő is látta, és lecsapott rá. Az időmérőn balszerencsénk volt, ezt nem is részletezem. Ismerjük a történteket. E nélkül Max simán megkaparintotta volna az első rajtkockát, onnan a versenye is könnyebb lett volna.”

    A mexikói pilóta otthonosan mozog a kevésbé jó tapadású utcai pályákon, a Red Bull színeiben eddig csak ilyenen (Bakuban, Monacóban, Szingapúrban és most Szaúd-Arábiában) nyert.

    Verstappen apja másokhoz hasonlóan Red Bull-uralmat jósol 2023-ra. „Úgy néz ki, dominánsak leszünk. Nagyon jó az autónk, és láthatták, milyen könnyen vezetik a pilóták, egy másodperccel gyorsabbak a többieknél. Nem tudom, hogy a többiek behozzák a lemaradást idén, de mi sem tétlenkedünk, mi is készítünk frissítéseket” – jelentette ki.

  • Gazdát keres Schumacher egyik első bajnok Ferrarija

    Gazdát keres Schumacher egyik első bajnok Ferrarija

    Várhatóan több millió dollárért fog elkelni a licitre hirdetett 2000-es versenygépe, melyet három nagydíjon vezetett a szezon első felében.

    Az RM Sotheby Hongkongban bocsátja árverésre azt az F1-2000-et, melyet a hétszeres bajnok győzelemre vezetett a 2000-es Brazil Nagydíjon. A versenyhétvégét nem ezzel, a 198-as számú vázzal kezdte meg, de az egyik edzésen megsérült a padlólemeze az egyik rázókövön, ezt követően váltott autót.

    A szezonban még két futamon használta a kocsit, kevesebb sikerrel: bár Barcelonában és Monacóban is megszerezte a pole pozíciót, mindkétszer balszerencséje volt. Előbbi alkalommal gondja akadt az egyik bokszkiállásánál és defektet is kapott, a hercegségben pedig tönkrement a futóműve. A licit április 3-án kezdődik és kilenc napig tart.

    A Ferrarival az első bajnoki címét 2000-ben szerző Schumacher a szezon első és utolsó részében szerepelt nagyon erősen, az első három, illetve az utolsó négy futamot ő nyerte, de a magabiztos hajrá előtt riválisa, Mika Häkkinen átvette tőle a vezetést a tabellán, többek között a híres spái előzésének is köszönhetően.

    Schumacher több Ferrarijáért 6-7 millió dollárt fizettek az elmúlt években, de az egyik 2003-as kocsijáért 15 milliót sem sajnált a szerencsés új gazdája.

  • A hanyatló Mercedes vezérét tartja az F1 legjobbjának a korábbi világbajnok

    A hanyatló Mercedes vezérét tartja az F1 legjobbjának a korábbi világbajnok

    Korábbi versenyzője szerint Toto Wolffnál senki sem jobb a maga szakterületén. Ugyanakkor elismeri, hogy az Ezüstnyilaknál nagyon nehéz a helyzet.

    Nico Rosberg 2010-től 2016-ig vezetett a Mercedesnél, az időszak második felében testközelből élte át a csapat most oly távolinak tűnő, a semleges szurkolók számára nyomasztó fölényét. A Sky szakértőjeként arról beszélt, hogy ilyen háttérrel nehéz megemészteni a mostani hullámvölgyet.

    „Borzasztó nehéz a helyzetük, mert hozzászoktak a sikerekhez. Övék a leghosszabb sikeres időszak, zsinórban nyolcszor nyerték meg a bajnokságot” – jelentette ki. A zsinórban nyolc győzelem a konstruktőri vb-címekre vonatkozik, a versenyzői titulusokkal hétig jutottak, ebből egy pont Rosberghez fűződik, a többi Lewis Hamiltonhoz.

    „Nehéz elfogadni, hogy nem folytatódnak a sikerek és nem javul a helyzet, sőt, utóbbi romlott is a tavalyi év végéhez képest. Toto a felelős ezért, de szerintem ahogy korábban, úgy most is ő a legjobb csapatfőnök a Forma-1-ben.”

    „Magam is megtapasztaltam, mennyire hozzáértő, erre az elmúlt évek sikerei a bizonyítékok. De minden sorozat megszakad egyszer.”

    Wolff 2013-ban érkezett a Mercedeshez, az ő irányításával jött az említett aranykor. A csapat tavaly azonban csak egyetlen futamot nyert meg, és egyelőre úgy néz ki, idén is nehéz lesz összehoznia legalább ennyit, mert a Red Bull annyira kiemelkedik a mezőnyből.

  • A Ferrari jövőre átveszi a Red Bull ötletét?

    A Ferrari jövőre átveszi a Red Bull ötletét?

    Olasz értesülés alapján szakítanak saját oldalszekrény-kialakításukkal és ők is a Red Bullét fogják másolni 2024-től. Kiderült, hogy a csapat aerodinamikai hiányosságai miért okoznak bajt a gumikezelésben.

    Az Aston Martin és néhány másik istálló már korábban elindult ebbe az irányba, de a Ferrari és a Mercedes nem. A Motorsport.com olasz kiadásában a veterán szakújságíró, Franco Nugnes viszont arról ír, a vörösök rászánták magukat a váltásra és jövőre már ők sem az egyébként különleges vájatos kialakítást fogják alkalmazni az autó oldalán.

    A Red Bull tavaly fokozatosan bedarálta a Ferrarit és idén tovább növelték az előnyüket, így érthető, miért népszerű az aerodinamikai koncepciójuk. Ahogy bizonyos pályatípusokon kiderült, egy éve alapvetően nem az ő autójuk termelte a legnagyobb leszorítóerőt (idén még nem járt ilyen követelményű pályán a mezőny), viszont hatékonyságban és stabilitásban verhetetlen volt.

    Utóbbi tényező az, aminek hiánya az idei Ferrarit sújtja a pocsék gumikezelés formájában: Nugnes azt írja, a légáramlás szeszélyessége gyakran kibillenti az egyensúlyból az autót, és a megcsúszásoknál fokozott terhelés éri az abroncsokat. Nem véletlen, hogy miközben a szaúdi időmérőn Charles Leclerc volt a leggyorsabb pilóta a Red Bull mögötti mezőnyben, a futamon ő és Carlos Sainz is szenvedett a gumikkal.

    A szakíró megjegyezte, a Ferrari küszködése a gumikkal azért is furcsa, mert a Pirelli új konstrukciójának teszteléséből alaposan kivették a részüket.

    Leclerc és Sainz egyik idei futamon sem állt dobogóra, ilyen tavaly csak egyszer fordult elő két egymást követő futamot tekintve. A spanyol pilóta azt állítja, a csapatnál már javában dolgoznak a fejlesztési terv megvalósításán.

  • Mégsem tér vissza a Forma-1-be a Porsche

    Mégsem tér vissza a Forma-1-be a Porsche

    Tavaly még szinte biztosnak tűnt, hogy a patinás márka visszatér a világbajnokságba 2026-tól a Red Bull motorszállítójaként, de ez meghiúsult, és a mérvadó The Race szakportál információi szerint a vállalatnál úgy döntöttek, más csapatokkal sem szövetkeznek, inkább a meglévő motorsport-programjaikra koncentrálnak.

    A Porsche és a Red Bull bejelentése nyáron elvileg már a küszöbön állt, és a felek végül azért nem állapodtak meg, mert az autógyártó túlságosan át akarta venni az irányítást a csapat működésében, amit a mezőny jelenleg legjobb istállója nem fogadott el. Gyorsan új partner után is néztek, az új erőforrás kifejlesztésében a Ford segít majd nekik a szaktudásával.

    2026-tól az Alfa Romeo csapatában részesedést vásárló Audi révén mindenképp lesz egy új gyártó a mezőnyben, és névleg a Cadillac is megjelenhet az F1-ben, ha Michael Andretti csapata megkapja a részvételi engedélyt (egy már meglévő gyártó erőforrásait használva).

    Rebesgetik a Honda visszatérését is, de még függőben van a kérdés, hogy újra együttműködnek-e a McLarennel.

    A The Race úgy tudja, a Porsche ettől függetlenül változatlanul érdeklődik a Forma-1 iránt, csak a következő években nem tervez belépést. Ez ebben az évtizedben már nem is lenne reális út, hiszen egy motor kifejlesztése nem érné meg úgy, hogy a konkurencia évekkel előrébb jár az adott technológiával.

  • Tévesen vádolják Verstappen apját

    Tévesen vádolják Verstappen apját

    A hivatalos közvetítés felvétele csalókán mutatta, hogy egyáltalán nem gratulált a győztes Sergio Péreznek, mert valójában tett felé egy gesztust.

    Jos Verstappen kapta az ívet rendesen a szurkolóktól, amiért a televízióközvetítés felvételei alapján finoman szólva is közönyösen reagált fia csapattársának győzelmére az előző versenyen. Pérez a leintés után örömmámorban rohant ünnepelni a Red Bull tagjaihoz, amelyek gyűrűjében a korábbi F1-es pilóta is megtalálható volt, de közönyös arckifejezést erőltetett magára és úgy nézett ki, mintha tudomást sem venne a mexikóiról.

    A minap azonban előkerült egy nézői felvétel, amely kicsit felülről és Pérezhez képest szemből mutatja be ugyanazt a jelenetsort, és ezen látható, hogy az a vád egész biztos téves, hogy Jos Verstappen ne gratulált volna a győztesnek: a felé nyújtott kezébe belecsapott, talán el is mormolt Péreznek egy gratulációt.

    Túlzásba nyilván nem vitte a gratulációt, de sportszerűtlenséggel vádolni tehát teljesen indokolatlan.

  • Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke

    Csak semmi önámítás, hangsúlyozza a Ferrari csapatfőnöke

    Frédéric Vasseur ugyanakkor rámutatott arra is, hogy miben javult máris a Ferrari. Carlos Sainz kijelentette, hogy megtalálták a problémák gyökerét és elkezdtek dolgozni a megoldáson.

    A Ferrari kiábrándítóan szerepelt Szaúd-Arábiában a futamon, versenyzői nemhogy a Red Bull-lal, az Aston Martinokkal és a Mercedesekkel sem tartották a lépést. Charles Leclerc esetében mentség, hogy rajtbüntetést kapott, ami nélkül jobb eredményt érhetett volna el (a kvalifikáción ő volt a Red Bull mögötti mezőny leggyorsabbja), de a csapatfőnök szerint semmiképp sem okolhatnak más tényezőket az eredményekért.

    „A legfontosabb, hogy felfogjuk, mit csinálunk jól, és mit rosszul. Nem ámíthatjuk önmagunkat – idézte Vasseurt az Autosport. – Változtatnunk kell. Fel kell fedeznünk, hogy hol tévedtünk, és ezen kell javítanunk. Nem elég csak beszélni, ettől nem leszünk gyorsabbak. Nekem világos a kép: a kocsiban rejlő lehetőségek jók, de nem annyira, mint a Red Bullnál, mert mi nem tudjuk folyamatosan kinyerni belőle a maximumot.”

    „Észben kell tartanom, hogy a megfelelő elemzés része az is, hogy megnézzük, mi alakult jól, és szerintem az időmérőn egész jól mentünk. Természetesen többre vágyunk, és Max [Verstappen] Q3 előtti búcsúja miatt nehéz megítélni, mi rejlett a Red Bullban, de úgy érzem, a Mercedesnél és az Aston Martinnál nagyobbat léptünk előre. Alig egy tizedmásodperc volt a hátrányunk, az övéké három-négy.”

    Van egy dolog, amiben már kétszer is megverte idén a Ferrari a Red Bullt

    „A potenciál viszont csak az érem egyik oldala, bár ezen a téren javultunk. A baj az, hogy egész hétvégén maximálisan kell teljesíteni, de mi nem voltunk képesek rá.”

    Sainz már a kiútról beszélt

    Vasseur nem említette, de piros pont járt a Ferrarinak azért is, hogy Szaúd-Arábiában övék volt a leggyorsabb kerékcsere; ezen a területen tavaly nem villogtak. A legfőbb problémának a gumikezelést nevezte meg, erre a pilóták is panaszkodtak.

    „Már Bahreinben azonosítottuk a gyengeségünk okát. Tudjuk, milyen irányban kell fejleszteni az autót, de ehhez idő kell, nem tudjuk holnapra elkészíteni a frissítéseket. Pozitív vagyok, hogy a csapat korán be fogja vetni őket” – mondta.

    Erre kedvező esetben a május eleji Miami vagy az utána következő Emilia Romagna Nagydíj tűnik kézenfekvő helyszínnek, az áprilisi szünet és a különleges konfigurációt igénylő azeri pálya után.