Összegyűjtöttük a bajnokság történetéből a legzavarosabb eredményhirdetéseket. Néhányszor jóval nagyobb volt a káosz a sorrend ismertetéséig, mint az Ausztrál Nagydíjon.
Igen, rossz fényt vetett a Forma-1-re, hogy az Ausztrál Nagydíj utolsó megszakítása után kínosan sokáig tartott kisilabizálni, miképp és az autók milyen sorrendjében kellene folytatni a versenyt, ami lényegében meghatározta a végeredményt.
Az előző hétvégi események azonban eltörpülnek néhány elfeledett káosz mellett, ezekből szemezgetünk. Azokat az eseteket gyűjtöttük össze, amikor nem egy büntetés vagy diszkvalifikáció vagy az ellenük benyújtott óvás miatt húzódott napokig vagy akár hónapokig egy futam eredményének hivatalossá tétele (pl. 1976 Spanyol, 1999 Malajziai, 2008 Belga, 2019 Kanadai, 2022 Japán Nagydíj), hanem tényleg nagy fejetlenség alakult ki a versenyirányításnál.
1975, Brit Nagydíj
Az eső gyakran főszerepet kap listánkban, kezdjünk rögtön egy ilyen futammal. A 67 körösre tervezett táv vége felé lecsapott a brit időjárás, és az 54. körtől alig egy-két perc alatt összetörte magát a mezőny nagy része, több bukótérben egymás hegyén-hátán álltak az autók, csoda, hogy senki sem sérült meg komolyabban.
Az élbolyból csak az élen haladó Emerson Fittipaldi jutott el oda, hogy a száraz pályás gumikról átváltson esőgumikra, így a piros zászló pillanatáig talpon maradt hat pilóta egyike volt és egyértelműen ő nyert. A mögötte lévő sorrend meghatározása azonban óriási matekot igényelt, mert a jegyzőkönyv-vezetők teljesen elvesztették a fonalat a lekörözöttek és a balesetek miatt.
Fittipaldinak 56 megtett kört írtak be, és a versenyirányítás úgy döntött, az utolsó normálisan megfigyelt kör végi eredményt tekintik véglegesnek. Ez az 55. kör volt, így többek között a 2.-tól az 5. helyig olyan pilóták végeztek, akik a leintés pillanatában már kicsúsztak.
Természetesen volt háborgás, a beszámolók szerint a Ferrari és a March is reklamált (utóbbi a 2. helyre követelte a 6.-ként rangsorolt Vittorio Brambillát, de az illetékesek azt mondták, csak a piros zászló után fejezte be az 56. körét), ám mindkét csapat óvását elutasították.
2003, Brazil Nagydíj
Ezt már sokunk élőben követte végig, ahogy megszakítják a roncsderbit és elindul a tanakodás, hogy az addig élen haladó Giancarlo Fisichella vagy a mögötte érkező Kimi Räikkönen nyert-e. A vitát az okozta, hogy nem volt egyértelmű, pontosan hányadik körben jött a piros zászló, és hogy emiatt melyik kör végi állást kell végeredménynek tekinteni – a gyenge Jordannel a változékony körülmények között parédésan vezető olasz pilóta ugyanis nem sokkal Mark Webber és Fernando Alonso brutális balesete előtt előzte meg a McLarent.
Fisichella ünnepelte élete elsőnek hitt győzelmét, majd jött a hidegzuhany, amikor Räikkönent hirdették ki győztesnek (a balesetet szenvedő Alonsót pedig 3.-nak). Az újabb csavar napokkal később következett a történetben, amikor kiderült, hogy gond volt az időméréssel, és az FIA belátta, hogy azt a kört kell végeredménynek tekinteni, amelynek végén már az olasz haladt át elsőként a célvonalon.
Räikkönentől a következő verseny helyszínén vette át a serleget Fisichella, aki később nyert még két nagydíjat a pályafutása során, így azért volt része rendes ünneplésben is a dobogó tetején.
1998, Brit Nagydíj
Szintén huzavona volt a győztes személye körül, de más okból: az élen haladó Michael Schumacher az utolsó körben töltötte le a 10 másodperces büntetését, ám mire a garázsához ért, már áthaladt a célvonalon, így joggal merült fel sokakban, hogy mégsem teljesítette a büntetést és Mika Häkkinent kellene az 1. helyre rakni, akit először intettek le a kockás zászlóval. Miután mindkét klasszis visszatért a depóba, tanácstalanul ültek a kocsiban, hogy akkor melyikük is nyert.
A Ferrari sztárja jóval korábban, biztonsági autó hatálya alatti előzésért kapta a büntetést, amit elvileg három körön belül le kellett volna töltenie, de a csapatot csak késve tájékoztatták róla, és a stáb számára az sem volt egyértelmű, hogy a 10 másodperc stop&go típusú-e. A versenyirányítás utólag visszavonta a büntetést, és Fisichella győzelmével ellentétben ekkor legalább a krónikákban megmaradt sorrendet mondták be a díjátadón, azaz Schumacher nyert Häkkinen előtt.
Hozzá kell tenni, hogy a verseny első felét Mika Häkkinen uralta, a táv háromnegyedénél beküldött biztonsági autó megjelenésekor már több mint fél perccel vezetett Schumacher előtt. És igen, a McLaren megóvta a végeredményt, mindhiába.
1973, Kanadai Nagydíj
A végére hagytuk minden F1-es káosz ősatyját, az első biztonsági autós versenyt. Kanadában ekkor nem Montreal, hanem a Torontótól keletre található Mosport park nevű pálya volt a Kanadai Nagydíj házigazdája, és a még sok helyen nedves pályán Francois Cevert és Jody Scheckter ütközése idézte elő a történelem első biztonsági autós fázisát (a másodikra közel 20 évet kellett várni).
A sárga Porschét az összesen két F1-es nagydíjon résztvevő sofőr, Eppie Wietzes kormányozta, de a nagy kavarodásban, ahogy sokan beözönlöttek a bokszba száraz pályára való gumiért, rossz autó elé állították be, és ezalatt többen egy kör előnyhöz jutottak a többiekkel szemben. Ez viszont csak utólag derült ki. Innentől két párhuzamos univerzumban futott a verseny, az egyik a valóságban a téves pozíciókkal, a másik a nyilvántartások alapján később kibogozott valódi állással.
Az újraindításnál azt látta a közönség, hogy a Frank Williams csapatánál vezető, dobogóra sohasem álló új-zélandi Howden Ganley az első a sorban. Abban a hiszemben, hogy (csapata tájékoztatása szerint is) az 1. helyen megy, egyszerűen megtáltosodott, elszántan védte a pozícióját Jackie Stewarttal és Emerson Fittipaldival szemben. Valójában azonban mindannyian hátrébb, majdnem körhátrányban haladtak a mezőnyben, miközben a tényleges 1., 2., 3. helyezett, Jean-Pierre Beltoise, Jackie Oliver és Peter Revson egy kör előnyre tett szert a biztonsági autós libasor végén elhelyezkedve.
Oliver és Revson hamar megelőzte Beltoise-t, majd Revson és Oliver is helyet cserélt, de a legtöbbeknél, köztük a helyi kommentátornál mindez úgy csapódott le, hogy Oliver állt az élre, az előző évi bajnok Fittipaldi pedig egy kör hátrányból üldözőbe veszi a Shadow pilótáját. Vagyis az 1. és 2. helyezett Revson és Beltoise a legtöbbek számítása szerint körhátrányban volt, ez okozta a káoszt.
Fittipaldi két körrel a cél előtt előzte meg Oliver-t, de mint most már tudjuk, nem az 1. helyért, hanem a dobogó alacsonyabb fokáért. Mindketten lehagyták ugyanis Beltoise-t, aki lekörözöttnek hitte magát, holott a 2. helyet védhette volna keményebben.
Így jött el a leintés pillanata, aminél fokozta a káoszt, hogy egy négyes csoportnak lengették be a kockás zászlót. Benne volt a bolyban az említett Ganley (ő valójában 6. lett Stewart mögött) és a sok csapatnál 3.-nak számolt mclarenes Revson is, de ugyanígy győztesnek hitte magát Fittipaldi és Oliver is. A Lotus legendás alapítója, Colin Chapman a szokásához híven a levegőbe hajította a sapkáját, amikor az utolsó kör végén Fittipaldi elszáguldott a célegyenesben, utána vette észre, hogy a kockás zászló elmaradt. Mellesleg a brazil volt az, aki az egész biztonsági autós mizéria előtt az élen haladt.
Órákon át egyeztettek az illetékesek, hogy akkor ki is nyert, és estére született meg a döntés, hogy csak négyen teljesítették a teljes távot, Revson, Fittipaldi, Oliver, Beltoise sorrendben. Képzeljük el, mekkora botrány lenne ma hasonlóból!
Visszatérve a futam egyik hősére, Ganley a mai napig váltig állítja, hogy ő állt az élen a biztonsági autós fázis idején, és Fittipaldi és Oliver mögött a 3. helyen ért célba. Csapatánál a párja vezette a sorrendet, akit az egyik legjobbnak tartott a műfajban, csak szerinte a versenyirányításnál egyáltalán nem vették figyelembe az ő jegyzeteit a sorrend utólagos kibogozásakor.
