Szerző: Gerse József

  • Hamilton a börtönt is vállalta volna a kockázatos húzásával

    Hamilton a börtönt is vállalta volna a kockázatos húzásával

    A 2021-es Katari Nagydíjon Lewis Hamilton szivárványszínűre festett sisakkal indult, hogy kiálljon az elnyomott emberek mellett. Azt mondta, az sem érdekelte, hogy emiatt börtönbe zárhatták volna.

    Katarban akkor rendeztek először F1-es futamot, melyet Hamilton nyert meg viszonylag simán. A bajnoki címért küzdő pilóta hétvégéje leginkább a sisakjáról maradt emlékezetes, amellyel arra kívánta felhívni a figyelmet, ahogy az arab országokban az emberi jogokat kezelik.

    Ezt az akcióját azóta többször megismételte, cikkünk borítóképén a 2023-as Bahreini Nagydíjon használt sisakfestése látható. A hétszeres világbajnok kifejtette, mi járt a fejében 2021-ben a katari megmozdulás előtt.

    „Nekem őrület, hogy olyan világban élünk, amelynek rengeteg országában bajok vannak az emberi jogok érvényesítésével, főleg a Közel-Keleten. A nők jogaival, az LMBTQ-közösség jogaival. Az ottani törvények megakadályozzák, hogy az emberek önmaguk legyenek” – mondta a Mercedes Youtube-csatornájára feltöltött videóban, amelyben a Mercedesnél töltött tíz évének különleges pillanatait eleveníti fel.

    Sokáig attól félt Hamilton, hogy kirúgják

    „Mindig vállaltam a kockázatokat, ezért úgy döntöttem, kiállok azért, amiben hiszem, akár börtönbe zárnak, akár nem. Nem érdekelt, hogy mit tesznek velem, még ha ebbe bele is halok.”

    „Tudom, őrülten hangzik, de azt éreztem, muszáj így cselekednem, hogy felhívjam az emberek figyelmét a téma fontosságára és elindítsam a párbeszédet róla. Úgy éreztem, muszáj a helyieknek beszélni a változásról, mert e nélkül negativitás uralkodik az országukban. Léptem, és a versenyt is megnyertem. A feladatomnak éreztem, hogy a dobogó tetejére álljak, mert [az üzenet] úgy fog szólni a legnagyobbat.”

  • Az új Schumacherek és Vettelek előtt óriási akadályok tornyosulnak

    Az új Schumacherek és Vettelek előtt óriási akadályok tornyosulnak

    Idén csak a 35 éves Nico Hülkenberg képviseli Németországot a Forma-1-ben, az előszobának számító F2-ben pedig egy német versenyző sincs. A fiatalok problémáiról az a pilóta beszélt, aki legalább nemrég az utóbbi sorozatig felkapaszkodott.

    A néhány napon belül 23 éves David Beckmann a Forma-3-ban futamgyőzelmekig, a Forma-2-ben dobogókig jutott, de ilyen eredménysorral nem merült fel reális lehetőségként a neve a világbajnoki sorozat csapatainál. Idén ezért a WEC-ben indul, illetve a Porsche Formula E istállójánál tesztpilóta.

    Szerinte alapvető nehézségek akadályozzák a fiatal tehetségeket, hogy valaki Michael Schumacher vagy Sebastian Vettel nyomdokaiba lépjen. „Probléma van a finanszírozással. Az elejétől kezdve nincs elég pénze a versenyzőknek, így kevesen jutnak el a profi gokartozásig. A formaautós bajnokságok aztán tovább rostálnak – jelentette ki az Auto Motor und Sportnak. – A szponzorálásnál is vannak gondok.”

    „A nagyvállalatoknál egyre több a döntéshozó, akiket a sportolóknak meg kell győzni. Az autósportnak ráadásul nem is tesznek jót bizonyos szempontok, mint például a klímasemlegességre törekvés, a kevés kivétel egyike a Formula E.”

    Váratlan fordulat: a brit riporter szerint még idén visszatér Vettel!

    A karrierépítéshez szükséges elképesztő összegekre már többen panaszkodtak. Beckmann megemlítette, hogy az F1 felé vezető alternatív lehetőségek köre is szűkült, főleg a WSR megszűnését sajnálja.

    Utoljára 1981-ben volt olyan szezon, amikor egyetlen német versenyző sem volt a Forma-1 mezőnyében egy egész éven át. Az F3-ban “másfél” német indul idén: Sophia Flörsch aligha jut magasabbra az eddigi produkciója alapján, a dán-német Oliver Goethe két versenyhétvége után 6. a tabellán. A Formula E-ben a 28 éves Pascal Wehrlein vezeti a tabellát, innen egy Nyck de Vries-éhez hasonló történettel talán neki lehet némi esélye visszatérni az F1-be.

    Beckmann helyzete meglehetősen érdekes a fiatal autóversenyzők világában: civilben egy szélturbinák építésével és telepítésével foglalkozó céget irányít az alapítójával, az apjával. Egy sajnálatos esemény kényszerítette ebbe a helyzetbe (amit összességében nem sajnál), mert 2019-ben apja, Robin autóbalesetet szenvedett és kómába került, emiatt az F3 utolsó futamain el sem indult.

    Beckmann versenyez a koronavírusos Hughes helyett a következő hétvégéken

    „A balesete felnyitotta a szemem – ismerte el a fiatal pilóta. – Utána sokat foglalkoztam a céggel és értékes tapasztalatra tettem szert, hogy milyen gyorsan kicsúszhat az ember kezéből az irányítás. Fontos, hogy megbecsüljük a saját és a családtagjaink egészségét.”

    „Főleg a saját menedzselésem szempontjából hozott nagy változást ez a tapasztalat. Sok komoly, sikeres céggel dolgoztam együtt, tanultam tőlük. Az egyes üzleti partnerek saját gondolkodásmódját látva megtanultam, hogyan érveljek és cselekedjek. A sportolók beszűkült látásmódja az üzleti életben nem működik, hogy valaki azt gondolja magáról, hogy ő a legjobb és senki sem tud újat mutatni neki.”

    Németországban F1-es futamot sem rendeztek 2020 óta.

  • Az Aston Martin újabb lépéssel másolná a Red Bullt?

    Az Aston Martin újabb lépéssel másolná a Red Bullt?

    Egy friss értesülés szerint most rájuk koncentrál a visszatérésre készülő Honda a motorszállítói együttműködésben.

    A Honda 2021 végén elvileg kivonult a Forma-1-ből, de szakmai együttműködés formájában tovább segíti a motorjait használó Red Bullt 2025, a jelenlegi motorszabályok kifutásának évéig. Az új érára a Fordot választották szövetségesként a bikások, ennek ellenére a Honda kacérkodik vele, hogy maradjon/hivatalosan visszatérjen a világbajnokságba.

    Három reális opciójuk van az együttműködésre az Aston Martin, a McLaren és a Williams személyében, jelenleg mindhárom istálló a Mercedes partnere, és ez némely esetben kiterjed a Mercedes-autó hátsó futóművének és a sebességváltójának az átvételére is.

    A Williams új csapatvezetője, James Vowles nemrég kijelentette, nem tűnik valószínűnek, hogy ők átváltsanak a Hondára, a McLaren kapcsán ennél hangosabban szólnak a pletykák. A Motorsport.com olasz kiadásának tudósítója azonban úgy értesült, hogy a Honda felsővezetésében immár az Aston Martinnal való együttműködés lehetőségét mérlegelik leginkább.

    Önbizalomhiányt kellett kúrálni az F1 legtöbbet fejlődő csapatánál

    Több érv felhozható rá, hogy ezzel miért járna jól Lawrence Stroll csapata, a legfontosabb nyilván az, hogy így nem lennének alárendelve a Mercedesnek – nagyon ritka, hogy egy autógyár ügyfele hosszú távon le tudja győzni azt a csapatot, amelytől a motorokat vásárolja.

    Most már az Astonnál dolgozik az a Martin Whitmarsh, aki annak idején a McLaren csapatfőnökeként megkötötte a (végül gyászos eredménnyel végződő) megállapodást a Hondával, ez is segítheti az együttműködés létrejöttét.

    A Honda a 2010-es évek közepi válsága után megmutatta, hogy képes reagálni a kihívásra és a termékeivel felzárkózott a legmagasabb szintre, a Red Bullt bajnoki címhez segítette, így a felkészültségük miatt nem kell aggódni az Astonnál.

  • Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Egy 2014-es ütközést hoztak fel példaként annak alátámasztására, hogy felül kellene vizsgálni Carlos Sainz melbourne-i büntetését. Abban az ügyben az FIA tagjai elfogadták a beadványt.

    Mint kedden kiderült, a Ferrarinál nem jártak sikerrel, hiába próbálták meg a felülvizsgálati kérelmükben megmutatni, hogy a döntéskor meglévő információkhoz képest új és számottevő bizonyítékok kerültek elő, melyek az ütközés újbóli kiértékelésénél esetleg más döntést eredményeznek. Sainz ötmásodperces büntetése így érvényben maradt és elvesztette a pályán megszerzett 4. helyet, pontot sem szerzett Fernando Alonso kiforgatása után.

    Az Autosport cikkéből kiderül, hogy a csapat a 2014-es Kanadai Nagydíj legvégéről hozott egy referenciát új bizonyíték gyanánt, mégpedig Felipe Massa és Sergio Pérez ütközését. A Force Indiánál (a mai Aston Martinnál) vezető Pérez a 4. helyet védve balra mozdult a célegyenes végi féktávon, ezzel egy hatalmas balesetet okozott, mert Massa Williamse már mellette járt. Mindkét autó 30G körüli erővel csapódott a falba, ellenőrizni is kellett mindkét pilóta állapotát az orvosi szobában.

    Ellentámadásba lendült a Ferrari Sainz büntetése miatt

    Montrealban a felügyelők úgy ítélték öt rajthelyes büntetésre Pérezt a manőverért, hogy nem hallgatták meg őt. A Force India a felülvizsgálati kérelmében pont erre hivatkozott új bizonyítékként, hogy Pérez nem tudta elmondani a saját nézőpontjából az eseményeket, mivel zajlott az orvosi vizsgálata a döntés idején.

    Ez volt az a tényező, ami zöld utat adott a csapat felülvizsgálati kérelmének, és a Ferrari ezt tekintette precedensnek. Csakhogy az Ausztrál Nagydíj felügyelői kijelentették, mindez mégsem tekinthető precedensnek, ugyanis kilenc éve Pérez véleményét meg szerette volna hallgatni az akkori stáb, csak erre nem nyílt lehetőség, míg Sainzék ütközésénél nem volt ilyen szándék, a nélkül kívánták még a futam során meghozni a döntést.

    A felülvizsgálati kérelem sikere még nem jelenti azt, hogy egy adott incidens megítélése megváltozik, és erre a Massa-Pérez eset jó példa: az újabb kiértékelésen a következő futam sportfelügyelői nem fogadták el Pérez védekezését és helyben hagyták a büntetését.

  • Hamilton elárulta, mit kért Elon Musktól

    Hamilton elárulta, mit kért Elon Musktól

    Az amerikai techmogullal többször volt módja beszélgetni az USA Nagydíj idején, és elmondta, hogy szívesen kipróbálná nála az űrutazást.

    Az Ausztrál Nagydíj előtt egy szurkolói rendezvényen Lewis Hamilton elmesélte, hogy az egyebek mellett a Teslát és a SpaceX-et alapító Musk már többször a vendége volt egy-egy partiján, így az űrutazás részleteiről is tájékozódhatott egy igencsak belső forrásból.

    „Elon eljött az austini vacsorapartimra az elmúlt két évben. Mondtam neki, hogy tesó, kölcsönadhatnád az egyik űrhajód” – viccelődött Melbourne-ben.

    „Nem egyszerű a hozzá hasonló figurákkal beszélni, mert annyira kitágultak a gondolataik, máshol vannak, mint nekünk. Mindig izgulok, amikor vele beszélek, de beszélgettünk, hogy leszálltunk-e a Holdra, mi lesz a következő cél? Valamikor biztos megyek a Holdra, de előre engedek másokat, mert ezek a cuccok [az űrhajók] néha felrobbannak odafelé.”

    Hamilton a „haláláig a Mercedesnél lesz”? – Az egykori csapatfőnök nem hisz ebben

    „Készen állok rá bármikor, hogy az űrbe menjek. Szóltam neki, hogy vezetném is az űrhajót, de az nyilván automatizált.”

    A beszélgetésen jelen volt a Mercedes másik pilótája, George Russell is, aki mintha nem tűnt volna annyira lelkesnek az űrutazás kapcsán. „Hagyom, hogy először Lewis próbálja ki, aztán meghallgatom a véleményét” – mondta.

  • Az F1 legendás csapatfőnöke faraghatna újra győztest a patinás csapatból?

    Az F1 legendás csapatfőnöke faraghatna újra győztest a patinás csapatból?

    Eddie Jordan arra tippel, hogy a McLarennél visszasírják a sportág egyik meghatározó és különleges alakját, Ron Dennist.

    Ron Dennis neve ismerős mindenkinek, aki nem az elmúlt években kezdte követni a Forma-1 eseményeit, hiszen 1980-tól a 2010-es évek közepéig a McLaren vezéralakja volt, néhány évet leszámítva csapatfőnökként vezette az istállót. Ő vitte a csapathoz és faragott először vagy újból bajnokot Niki Laudából, Alain Prostból, Ayrton Sennából, Mika Häkkinenből, Lewis Hamiltonból.

    A helyét pár éve Zak Brown vette át, akivel a McLaren továbbra sem tért vissza a győztes útra, sőt, idén a korábbiaknál rosszabbul teljesít. Egy másik egykori brit F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan úgy gondolja, a most 75 éves szakember tudná kirángatni a kátyúból a csapatot.

    „Ron maximalista volt és mindent eltervezett. A Sennákat, Prostokat akarta. Mindnyájan nevettünk és viccelődtünk rajta, kifiguráztuk a precizitását, a rendmániáját, és azt, ahogy az autóival és az embereivel bánik. De fogadok, hogy [a McLaren] azt kívánja, bárcsak visszatérne, mert nélküle sehol sincsenek” – vélte korábbi riválisáról a Formula For Success című podcast-ben.

    Coulthard elmagyarázta, hogy miért Häkkinen volt Ron Dennis kedvence

    „Mondhatunk bármit, Ron Dennis elképesztően elkötelezte magát a csapat mellett, ő volt a McLaren stábjának meg nem énekelt hőse.”

    Dennis irányítása alatt a McLarennél érte el pályafutása legszebb sikereit David Coulthard, a skót pilóta 1996-tól 2004-ig versenyzett a csapatnál. Kedves szavakkal illette egykori főnökét, akit a kívülállók gyakran megbélyegeznek egyes fura szokásai és a stílusa miatt.

    „Ron Dennist félreértették mások, mert hihetetlenül figyelmes emberként foglalkozott a csapattal és a személyzettel is, ha valakinek egészségi vagy családi gondja volt. Az érintettekről csendben gondoskodott” – jelentette ki.

  • Csak a megszállott F1-rajongókat zavarja a Red Bull fölénye

    Csak a megszállott F1-rajongókat zavarja a Red Bull fölénye

    Ezt Stefano Domenicali jelentette ki, és szerinte ez nem gátló tényező abban, hogy új nézők kezdjék el követni a sportágat.

    Az F1 vezérigazgatójánál egy befektetőkkel folytatott beszélgetés során kérdeztek rá arra Las Vegasban, hogy szerinte az FIA-nak el kellene-e gondolkodnia néhány intézkedéseken, amiért Max Verstappenék újabban kioltják az izgalmakat a mezőny elején. Tavaly július közepe óta ugyanis egy kivételével az összes futamot a holland vagy a csapattársa, Sergio Pérez nyerte meg.

    Domenicali azonban nem gondolja, hogy mindez árt a sportág nézettségének. „Érdekes látni, hogy az új piacokon az új közönségnek ez nem számít. Inkább a megszállott rajongók veszik észre, ha egy autó kiemelkedik, az ő esetükben lanyhul az érdeklődés ilyenkor. De az új piacokon ez nem fontos tényező” – idézte az Autosport.

    „Gratulálunk, ha egy csapat gyorsabb a többinél, mert jobb munkát végzett a többinél. Az FIA-nak az egyik felelőssége az, hogy biztosítsák, hogy az autó megfelel az előírásoknak. Az első három versenyen nagyon erős volt a Red Bull, de arra számítok, hogy a többiek felzárkóznak hozzá.”

    Háborog a Ferrari: Ennyit jelentett a Red Bull büntetése

    „Meglátjuk, milyen hatása lesz a büntetésüknek a szélcsatornában tölthető idő csökkentésével. A bajnokság nagyon hosszú, és ideális esetben kellemes meglepetésekben lesz részünk.”

    A Liberty vezérigazgatója, Greg Maffei rámutatott, hogy más csapatoknak is voltak elnyúló sikerkorszakai, és inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az előzések száma nőtt, továbbá a mezőny maradék része sűrűbbé és izgalmasabbá vált.

    A Forma-1 valóban szép időszakot él a nézettséget tekintve, többek között a Magyar Nagydíj is teltházas lesz. A legutóbbi versenyen, Ausztráliában új csúcsot állítottak fel a helyszíni nézőszámmal.

  • Hamiltonéhoz hasonló forradalmi változást remélnek a fiatal tehetségtől

    Hamiltonéhoz hasonló forradalmi változást remélnek a fiatal tehetségtől

    Rod Reid irányítja az IndyCar Force Indy nevű programját, amellyel etnikai kisebbséghez tartozó fiataloknak segítenek eljutni az autósport elitjébe, akár versenyzőként, akár egyéb munkakörökben, például mérnökként. Találtak egy gyémántot.

    A 22 éves Myles Rowe-ról van szó, aki bombaformában nyitotta a szezont az Egyesült Államokban az F3 szintjének megfelelő USF Pro 2000 bajnokságban, az első négy futamból hármat behúzott. Tavaly az F4-hez hasonló szintű USF2000-ben 2. lett és első afroamerikaiként futamot nyert egy IndyCar által felügyelt bajnokságban, így jók a kilátásai, hogy eljusson a legrangosabb amerikai formaautós sorozatba.

    A társadalmi sokszínűségi program vezetője ezt már egyenesen készpénznek veszi, és úgy gondolja, Rowe ugyanolyan hatást fog kiváltani, mint ami Lewis Hamilton nevéhez fűződik a Forma-1-ben vagy Tiger Woodshoz a golfban.

    „Szerintem képes lesz a Tiger Woods-hatásra, ahogy én hívom. Nem Tiger volt az első profi fekete golfozó, de ő változtatta meg a sportágat. Nem csak a sikerei, hanem a stílusa és az általa teremtett értékek révén. Azt gondolom, Myles-szal hasonlót fogunk látni” – közölte Reid a Motorsport Magazine-nal.

    Ribbs: Az F1 fényévekkel elfogadóbb az amerikai versenyszériáknál

    „Van karizmája és önbizalma, ami nem egyenlő az arroganciával, és ez a természetéből fakad. Aki találkozik vele, elbűvöli a mosolyával, de amint felteszi a sisakot, a munkára koncentrál. Ez a fiatalember nagyon komolyan veszi, amit csinál.”

    „Ki merem jelenteni, hogy amikor eljut az IndyCar-ba, új közönséget fog bevonni a motorsportba, olyan feketéket és fehéreket, akik addig nem követték. Pusztán saját maga miatt. Willie T Ribbs (az F1-es autót először tesztelő afroamerikai pilóta) annak idején nem tudott változást hozni a kora kihívása miatt, sokan nem ismerték őt, főleg nem a fekete közösségben. A tőlünk kapott támogatással Myles szerintem kulturális változást fog eredményezni a fekete közösségben.”

    Rod Reid hozzátette, távlati célja az, hogy az IndyCar-ban legyen majd egy fekete többségű csapat.

  • Az egész F1-nek veszteségeket okoz a két éve létező szabály

    Az egész F1-nek veszteségeket okoz a két éve létező szabály

    A csapatoknak 2021 óta kell igazodniuk a költségvetési keret előírásaihoz, de egy váratlan mellékhatás problémáját már jelezték az FIA-nak. Ez mindegyik istállót érinti.

    A három legnagyobb fizetésű alkalmazottat és a pilótákat leszámítva az összes csapattag jövedelme a költségvetési plafon hatálya alá tartozik, így a bérversenyben nem lehet a végtelenségig emelni a mérnökök fizetését. Ez a csapatok tapasztalata szerint azzal jár, hogy a tehetséges, de megfelelő pozícióban és fizetésben nem részesülő mérnökök inkább elhagyják az F1-et, mint hogy átigazolnának egy riválishoz, hiszen csak kevesen kapnak előnyös anyagi ajánlatot.

    Ezt Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke árulta el. „Beszéltünk az FIA-val, és Christian Horner megemlítette az egyik testületi ülésen, hogy több ember megy el más iparágakba, mint más csapatokhoz. Az istállók nem tudják túllicitálni egymást” – mondta az Auto Motor und Sportnak.

    A költségvetési keret maximális kihasználásában pedig mostanra alig maradt mozgástere a csapatoknak, még a korábban kevésbé jó anyagi helyzetben működő Alfa Romeo, a Haas vagy a Williams is megközelíti a plafont.

    Nehezebb a dolga, de az Audi már így is szakembereket csábít el a leendő F1-es riválisaitól

    Krack a gyakran emlegetett kötelező kertészkedési szabadság intézményére is kitért, melyet azért vezettek be hogy az egyik helyről másikra igazoló mérnökök ne vigyék magukkal a legfrissebb műszaki információkat. Ennek időtartama általában fél és egy egész év között változik, mielőtt az illető munkába állhat új állomáshelyén.

    „Nem állítanám, hogy mindenhol ez van, ezt a kelleténél gyakrabban hangsúlyozzák. Az új istállókra nem vonatkozik a költségvetési keret, és mindenki úgy toboroz, ahogy akar. Aki le akar igazolni valakit, annak alkalmazkodnia kell” – véli.

  • A kínos ütközés után szorgos mókussá válik az Alpine

    A kínos ütközés után szorgos mókussá válik az Alpine

    Az előző versenyen mindkét pilótájuk kiesett az összeakadástól, így örülnek, hogy a Kínai Nagydíj hiánya által okozott két hét extra szünetben feltölthetik a raktárt.

    Az Ausztrál és az Azeri Nagydíj között félúton rendezték volna a Kínait, de az ismét elmarad. Mivel Melbourne-ben Esteban Ocon és Pierre Gasly egymásnak ment az utolsó újraindításnál bekövetkezett balesetben, mindkettejük autója roncsolódott, ezért az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer kifejezte örömét, amiért most hétvégén nincs jelenésük egy versenypályán.

    „Ez egy nem tervezett szünet, de örülünk neki, így bőven betárazhatunk alkatrészekből és tartalékokat is gyárthatunk, valamint készíthetünk új fejlesztésű elemeket. Ráfeküdtünk, hogy elegendőt készítsünk ezekből az elemekből, hogy utána valóban keményen támadhassunk. Ez egyértelműen segítség” – jelentette ki Szafnauer.

    Bakuba nem árt a feltétlenül szükségesnél több alkatrésszel menni, hiszen itt bármikor komoly károkat okozhat a legkisebb tévesztés is. Tavaly például a haasos Mick Schumachernek kellett nagyon vigyáznia, nehogy újabb balesetet szenvedjen, mert a korábbi ütközései kiürítették csapata polcait.

    Nem szívelik egymást, de együtt sütött az F1 két francia pilótája

    „Több a veszélyforrás az utcai vonalvezetés miatt, és a falak sok helyen elég közel vannak a pályához. Jó, hogy itt a háromhetes szünet, így lesz néhány tartalék elemünk a bakui sprintre és a hagyományos versenyre is. Reméljük, minden rendben lesz és nem szenvedünk hátrányt Miamira” – mondta az Alpine vezére.

    Az újításokról azt mondta, Bakuban és Miamiban is szerelnek fel friss elemeket az autóra.