Szerző: Gerse József

  • Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko említett meg egy tényezőt, ami a jó szereplés egyik kellemetlen mellékhatása lehet.

    Az Aston Martin a legtöbb futamon erősebb volt a Red Bull eddigi kihívóinál, a Ferrarinál és a Mercedesnél, Fernando Alonso sorozatban szállítja a dobogós eredményeket.

    Marko viszont felhívta a figyelmet rá, hogy a szezon második felében a szabályok lelassíthatják a lendületüket. „Ha az Aston Martin második marad a tabellán, új feltételei lesznek a szélcsatornában tölthető idővel. Az jelentősen lecsökken, ráadásul a költségplafon további megszorító tényező, annak is lehet hatása” – vázolta fel az Autosportnak.

    Ez esetben a bázisérték 95%-a helyett csak 75%-nyi időtartamban dolgozhatna az Aston a szélcsatornában, bár ezzel is felülmúlnák a Red Bullt, amely címvédő konstruktőri bajnokként 70%-ról indult a 2021-es költségplafon túllépése miatt kapott büntetés előtt.

    Alonso új erőre kapott, már a bajnoki címért is küzdene

    A zöld istálló jobbára egyszemélyes hadsereg, mert pontjai túlnyomó többségét Alonso szerezte (a 120-ból 93-at), Lance Stroll nem sokat tett be a közösbe.

    Marko azt is elmondta, hogy a hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínén tarolásra számít csapatától. „Úgy vélem, hogy Barcelonában könnyebben kerülünk a mezőny élére. Alonso meglepően gyors és nagyon kiegyensúlyozott, de eddig egyszer sem szorongatta meg igazán Maxot” – mondta.

    Mint ismert, a Red Bull idén az összes futamot megnyerte.

  • Tényleg egy hajszálon múlt a Ferrari monacói győzelme?

    Tényleg egy hajszálon múlt a Ferrari monacói győzelme?

    Frédéric Vasseur úgy véli, harcban álltak az első rajtkockáért, ahonnan a győzelem abszolút lehetséges lett volna a pálya sajátosságainak ismeretében.

    Ennek dacára csak egy 6. és egy 8. hellyel távozott a Ferrari a Monacói Nagydíjról, és főleg Charles Leclerc miatt lehetnek szomorúak, aki látszólag képtelen megszabadulni a hazai átkától, ezúttal a csapat hibájából nyelt be egy rajtbüntetést az időmérőt követően.

    A csapatfőnök úgy véli, az autó sebességét ezúttal nem érhette kritika. „Szerintem erős megfogalmazás az, hogy a tempónk hiányzott Monacóban. Olyan pozícióban voltunk, hogy harcoltunk a pole pozícióért, és ha megszereztük volna, onnan lehetséges lett volna a győzelem” – jelentette ki. Leclerc például csak 1 tizedmásodperccel kapott ki Max Verstappentől az időmérőn.

    Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Ferrari az érkező újításokkal?

    „A pilóták valószínűleg sok reménnyel érkeztek Monacóba, ahogy a csapat is. A versenyen nem a tempó volt a lényeg. Beragadtunk [Esteban] Ocon mögé, és Carlos bosszúsága ebből eredt, mert nem tudta megmutatni a kocsi tempóját.”

    „Ha valamitől szenvedünk, az a kiegyensúlyozott teljesítmény hiánya. Egy körön, a futamon, kanyarról kanyarra ezen a téren kell javulnunk, de főleg a futamokon. Dolgozunk rajta. Úgy vélem, sokkal könnyebb ebben javulni, mint növelni az autó potenciálját. Amint sikerül elhárítanunk ezt a problémát, az első rajtsorból képesek leszünk a győzelemért harcolni.”

    A hétvégi Spanyol Nagydíjon érkező újítások ezt a célt szolgálják, a Ferrarin többek között a futómű, az oldalszekrény és a padlólemez is átalakul.

  • Sok volt az ajándék sör az Alpine-nál? Merész kijelentést tett az egyik csapatvezető

    Sok volt az ajándék sör az Alpine-nál? Merész kijelentést tett az egyik csapatvezető

    Alan Permane, az istálló sportigazgatója Esteban Ocon monacói dobogós helyezése után úgy fogalmazott, arra számít, hogy a következő versenyeken is legyőzik a Ferrarit és a Mercedest.

    Ezen a néven a harmadik dobogós eredményét jegyezte az enstone-i csapat (a korábbi Renault), az előző kettő még 2021-re datálódik. Ocon parádésan vezetett az időmérőn a nehéz utcai pályán, Charles Leclerc büntetése után a 3. helyről indult és meg is tartotta ezt a pozíciót a leintésig, csak Max Verstappen és az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso előzte meg.

    A híres Top Gear című autós magazin egyik műsorvezetője, Jeremy Clarkson még a futam előtt tett egy olyan ígéretet a Twitteren, hogy az az Alpine mindegyik tagjának fizet egy pint (azaz lényegében egy korsó) sört, ha dobogós eredményt érnek el, és utána emlékeztetett is rá, hogy adós ennek teljesítésével.

    Az Alpine sportigazgatója „teljesen megérdemeltnek” nevezte az eredményt, elismerve, hogy azért kellett az a kis segítség a Ferraritól. Ettől függetlenül meglepő kijelentést tett a folytatásra nézve: szerinte érdekes dolgot látunk majd a hétvégén a Spanyol Nagydíjon.

    A viharos elválás után Ocon Alonsóban és a káoszban bízik a remek időmérő után

    „Monaco nyilvánvalóan kilóg a többi pálya közül, de örömmel teljesítettünk jól itt. Arra számítunk, hogy Barcelonában is jól fogunk, és alaposabban megismerjük majd az autót – idézte a szakembert a Racingnews365.com. – Érkezik még egy kisebb újítás, ahogy a legtöbb pályára, használni fogjuk.”

    „Hasonlóra számítok. Nem hiszem, hogy ez egy Monaco-specifikus kocsi volt, az Imolára készített fejlesztések voltak rajta, és jól működtek. Teljes mértékben arra számítok, hogy a Mercedes és a Ferrari előtt leszünk a következő futamon.”

    „Max [Verstappentől] túl messze vagyunk, ahogy [Sergio Pérez] Checótól is, amikor formában van. Fernando [Alonso] legyőzése szintén nagyon nehéz, de nem látom okát, miért ne versenyezhetnénk a Ferrarival és a Mercedesszel, ahogy Monacóban és Miamiban tettük.”

    Ocon nem volt ennyire optimista, ő arra számít, hogy csapata a következő versenyen visszatér a megszokott helyére.

  • 20 éve történt az autósport történetének talán legcikibb bakija

    20 éve történt az autósport történetének talán legcikibb bakija

    Az F2 akkori megfelelőjében, az F3000-ben Monacóban ünnepelt túl korán az élen haladó versenyző.

    Björn Wirdheim hibája talán megismételhetetlen, és klasszikus iskolapéldája annak, hogy a verseny szó szerint a kockás zászlóig tart. A svéd pilóta Christian Horner akkori csapatánál, az Ardennél versenyzett, és impozáns teljesítménnyel, egy győzelemmel és két 2. hellyel kezdte a bajnokságot 2003- ban, majd a hercegség technikás pályáján az élről rajtolva több mint 20 másodperces előnyt épített a táv során.

    Egy biztonsági autós fázis ezt lenullázta, de természetesen így is ő maradt a favorit, hiszen Monacóban kvázi lehetetlen előzni, ráadásul Wirdheim közel 5 másodpercre újra meglépett legközelebbi üldözőjétől, Nicolas Kiesától. Az utolsó kört és az utolsó kanyart is gond nélkül teljesítette, innen már mi baj történhet, gondolhatta…az elnyújtottan ívelt célegyenesben elvette a gázt és szinte megállt az Arden bokszfala mellett.

    Embed from Getty Images
    Sejthető, hogy mi volt a bibi: még nem érte el a kockás zászlót, és mire észbe kapott (pont az Arden bokszfalát elhagyva kerülhetett a látóterébe a zászló), Kiesa köszönte szépen az ajándékot és elszáguldott mellette. Utóbbi csapata nagy érzelmi hullámvasutat élt át, a közvetítésben ugyanis látszott, hogy a 2. helynek is nagyon örüln(én)ek, hiszen Kiesa addig egyszer sem végzett a dobogón, aztán még nagyobb lett az öröm.

    Horner ellenben lefagyva szemlélte a szokatlan bakit, amit Wirdheim így magyarázott: „Azt hittem, az egyenes elején elmentem a kockás zászló mellett, ezért lelassítottam, hogy üdvözöljem a csapatot. Képzelhetik, mennyire meglepődtem, amikor megláttam Kiesa nevét az eredményjelző tetején” – mondta a sajtótájékoztatón.

    A győzelemtől kevesebb választotta el, mint Nigel Mansellt az 1991-es Kanadai Nagydíjon.

    Wirdheim a baki ellenére simán, két fordulóval a vége előtt megnyerte a bajnokságot, egy kivétellel az összes futamon 1. vagy 2. lett. A pályafutása azonban nem lett sikeres, mert bár a következő évben a Jaguar tesztpilótájaként részt vett az összes F1-es edzésnapon (akkoriban péntekenként három autót indíthattak az előző szezonban gyengébben teljesítő istállók), nem kapott jó helyre ajánlatot, 2017-ig a japán sportautó-bajnokságban és LMP2-es kocsikkal versenyzett.

  • Megmagyarázta a kínai F1-es pilóta a feltűnően sok büntetés okát

    Megmagyarázta a kínai F1-es pilóta a feltűnően sok büntetés okát

    A Monacói Nagydíj harmadik edzésén szokatlan dolog történt az Alfa Romeo kínai versenyzőjével, Csou Kuan-jü-vel: négy alkalommal is átlépte a 60 km/h-s bokszutcai sebességhatárt.

    Egyszer sem vészesen (sorrendben 3, 2,5, 1 és 0,2 km/h-val), de a szabályok értelmében mindegyikért pénzbírságot kapott a csapat, összesen 800 dollárt kellett befizetniük az FIA kasszájába.

    „Az első vagy a második eset után félreértettem, amit a rádióban mondtak – nyilatkozta Csou a Racefans-nek. – Úgy hallottam, hogy hamarabb kellene felengednem a sebességhatárt tartó gombot, pedig bizonyára ennek az ellenkezőjét mondták. Ez okozta a bajt.”

    A portál visszakereste a pilóta rádióbeszélgetéseit, és azt találták, hogy mérnöke, Joern Becke arra figyelmeztette Csout, hogy túl korán engedi fel a gombot, figyeljen erre.

    Néhányszor előfordult már a Forma-1 történelmében, hogy egy pilóta egy adott napon többször is átlépte a bokszutcai sebességhatárt – például a gyorshajtásért kapott büntetést letöltése közben is –, de Csou esete igazán különlegesnek számít.

    Monacóban a williamses Logan Sargeant is többször átlépte a sebességhatárt, náluk 300 dollár bánta a gyorshajtást, de Lewis Hamilton és Cunoda Juki szintén begyűjtött egy-egy cetlit.

  • Nem szűnt meg a Mercedes nagy problémája

    Nem szűnt meg a Mercedes nagy problémája

    Még bőven lesz teendője a csapatnak az autó farával, de Toto Wolff örül, hogy legalább néhány kérdőjeltől megszabadultak.

    A Monacói Nagydíjon végre pályára vitték az új fejlesztési csomagot: a W14-en végrehajtott átalakítások főleg azt a célt szolgálják, hogy stabilabb, jobban tapadó legyen a kocsi hátulja, mivel a pilóták, különösen Lewis Hamilton sokat panaszkodott erre a szezon elején.

    A csapatfőnök alapvetően boldog, hogy elindulhatnak felfelé, ugyanakkor megemlítette, hogy nem hárítottak el egy csapásra minden problémát. „Egyben volt az autó, ez fontos, de a hátulja még mindig kicsit izgága. Ezt ki kell kúrálnunk a következő versenyeken” – állapította meg Wolff.

    Mercedes: A „nem jó” autó előrelépés

    „De most már új kiindulási szintünk van. Sikerült megszabadulnunk néhány kérdőjeltől, amik eddig bizonytalanságot okoztak, akár az első futóműről, akár a kasztni különlegességéről beszélünk. Jól szoktunk feljebb kapaszkodni, és hatalmas erőfeszítés kellett a gyárban, hogy a fejlesztéseket elhozzuk Monacóba.”

    „Reméljük, hogy a következő futamokon javítani tudunk az autó teljesítményén, de nem fogunk egyből előre ugrani. Ezért vagyok elégedett a Monacóban látott időkülönbséggel. Ezen a pályán általában középszerűek voltunk, úgyhogy ez rendben volt.”

    A hétvégi Spanyol Nagydíj kiváló alkalom lesz a Mercedesnek arra, hogy optimális körülmények között, ne egy különleges utcai pályán értékelje ki a fejlesztéseit. (Már amennyiben nem jön eső.) Wolff emlékeztetett viszont rá, hogy utána ismét egy sajátos pálya jön a naptárban, a Kanadai Nagydíj Montrealban, sok egyenessel és lassú visszafordítóval, sikánokkal.

  • Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Ferrari az érkező újításokkal?

    Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Ferrari az érkező újításokkal?

    A Motorsport.com olasz kiadásának szerzője, Franco Nugnes úgy fogalmazott, ez a fejlesztési csomag a vörösöknek kvázi az utolsó esélye a szezon megmentésére.

    A hétvégi Spanyol Nagydíjon szereli fel az autóra a régóta várt újításokat a Ferrari, amivel több problémát akarnak orvosolni. Természetesen gyorsabbá szeretnék tenni a kocsit, de kiemelten fontos cél az is, hogy jobban bánjanak a gumival, mert ez gyakran beszűkítette a lehetőségeiket.

    Eredetileg az Emilia Romagna Nagydíjra ütemezték a fejlesztési csomagot, de azt a verseny törölték, Monacóban pedig nem akartak kockáztatni, hogy a szűk utcákon esetleg megrongálják az egyelőre csak limitált példányszámban elérhető alkatrészeket, amelyeket valószínűleg amúgy sem tudtak volna megfelelően kiértékelni. (A Mercedes másképp sakkozott, ők kipróbálták az újításaikat.)

    Leclerc megvédte a legjobb ötből is kiszoruló Ferrari stratégiáját

    A Ferrari is elkezdi másolni a Red Bull-féle irányvonalat az aerodinamikai koncepcióval többek között, az autó felfüggesztésével, padlólemezével és oldalszekrényével indulnak el ebbe az irányba.

    Nugnes a vörösök monacói beállításai kapcsán egyébként elárulta, hogy a tapadás növelése érdekében nagyon alacsony hasmagasságot választottak az autóra, de ez a sok huplinál és a magas rázókövekkel szegélyezett kanyaroknál nem segített a jó köridő elérésében.

  • Fontos láncszemet vesztett el a Red Bull

    Fontos láncszemet vesztett el a Red Bull

    A McLaren kedden bejelentette, hogy a mérnöki és tervezési iroda vezetője a következő év elejétől Rob Marshall lesz.

    A wokingi istállónál nagytakarítás zajlott az utóbbi hónapokban, James Key-t David Sanchez váltotta az egyik vezető tisztségben, tanácsadóként visszatért Gil de Ferran, új csapatfőnöknek pedig Andrea Stella érkezett Andreas Seidl helyére, bár utóbbit nem menesztették a toporgás miatt, hanem ő igazolt át az Audihoz.

    Az 55 éves Marshall igazi veteránnak számít: karrierjét az évezred elején a Benettonnál és a Renault-nál kezdte, részt vett a csapat zseniális ellensúlyos lengéscsillapítójának megalkotásában is, ami hozzásegítette Fernando Alonsót a vb-címekhez.

    Visszatér a pocsék formában lévő McLarenhez a bajnok versenyző

    A Red Bullhoz 2006-ban szerződött át, vagyis részese volt a bikások nagy sikereinek előbb Sebastian Vettellel, majd mostanában Max Verstappennel. A csapat közleménye szerint Marshall azonnali hatállyal befejezte a feladatait a Red Bullnál.

    A McLaren tájékoztatása alapján Sanchez az autó koncepciójáért lesz felelős, Marshall mellette fog dolgozni a mérnöki és tervezési feladatok igazgatójaként. Utóbbi helyettesének pedig Neil Houldey-t nevezték ki, aki már 2006 óta dolgozik a McLarennél.

  • Már kaphatók a jegyek Michelisz Norbi idei hungaroringi versenyére!

    Már kaphatók a jegyek Michelisz Norbi idei hungaroringi versenyére!

    A június 17-18-i hétvégén rendezik a GT Open hungaroringi fordulóját, amely egyben a TCR World Tour és a TCR Europe hazai állomása. Több magyar versenyzőért is lehet szorítani a helyszínen.

    Egyiküket mindenki ismeri, Michelisz Norbertet alighanem senkinek sem kell bemutatnunk. A WTCR utódjaként létrehozott TCR World Tour-ban jelenleg ő vezeti a tabellát, de a hungaroringi megmérettetés előtt még az olaszországi Vallelungába is ellátogat a sorozat.

    Michelisz a Hungarian Motorsport Academy mentora, és a program egyik résztvevője, Losonczy Levente is volán mögé ül a Hungaroringen június közepén. A fiatal pilóta a hétvégén, Spában mutatkozott be a TCR Europe mezőnyében. Mindketten Hyundai Elantra N TCR autót vezetnek, de két különböző csapatnál.

    A két bajnokság közös futamokkal szerepel a hétvégi programban, azaz Michelisz és Losonczy egymás ellen is harcol. A TCR Europe hungaroringi eredményei beleszámítanak a TCR World Tour értékelésébe is, és ez lesz a harmadik, egyben az utolsó ilyen alkalom évben, mivel utóbbi sorozatnak ezután már csak Európán kívüli versenyhelyszínei lesznek. (Vagyis aki 2023-ban élőben szeretne szurkolni Michelisznek, június közepe után már elég messzire kell utaznia hozzá.)

    Kiderült, melyik csapatot erősíti idén Michelisz Norbert

    A nívós International GT Open sorozat ismerős vendég a legnagyobb magyarországi versenypályán, hosszú évek óta ellátogat ide és kínál élvezetes szórakozást a nézőknek, akik rengeteg GT3-as sportautót, többek között Ferrari 488-at, Porsche 991-et, Lamborghini Huracant, Mercedes AMG-t láthatnak.

    Jegyeket a gpticketshop.hu oldalán lehet vásárolni a nagyon tartalmasnak és izgalmasnak ígérkező versenyhétvégére. A sima napi belépők ára 3500 forint, de mindössze 5500 forintért paddockba szóló jegy is vásárolható, ahol be lehet lesni a kulisszák mögé és nagyszerű élményeket lehet szerezni a csapatok és a versenyzők közelében. A 12 éven aluli gyermekek számára ingyenes a belépés!

    A Hungaroringen zajló felújítási és karbantartási munkálatok függvényében várhatóan a Super Gold, a Gold 3 vagy a Gold 4 tribün valamelyike kerül megnyitásra a látogatók számára.

  • Alonso megszabadul egy értékes Ferraritól

    Alonso megszabadul egy értékes Ferraritól

    A 2011-ben az akkori F1-es csapatától kapott Ferrari Enzót adja el, kikiáltási ára egyelőre nincs.

    „Örömmel jelentem be, hogy eladásra kínálom az 1-es számú Enzómat Monacóban a monacocarauctions aukciós oldalon. Remélem, új tulajdonosa nagyon élvezni fogja ezt a különleges példányt” – írta egy Instagram-bejegyzésben az Aston Martin pilótája.

    Az árverést hirdető oldal tájékoztatása alapján a különleges sportautó eddig csak 4800 kilométert futott, és június 8-án tartanak licitet rá.

    A tehetős gyűjtők bizonyára érdeklődve hallották meg a hírt, mivel ezt a típust 2002-től 2004-ig gyártották Maranellóban és csak 399 példányt készítettek belőle. A Ferrari Enzóban V12-es motor dobog, 660 lóerős teljesítményre és 350 km/h-s végsebességre is képes.

    Alonso megnevezte, ki volt a legkeményebb és legjobb riválisa

     

    A Classic.com adatbázisa szerint a piacon eddig 1,7 és 4,4 millió dollár közötti összegeket fizettek ilyen autóért, de az ominózus modell biztos magas áron fog elkelni a története miatt, akár rekordot is dönthetnek vele.

    A si.com információi szerint Alonsónak így is a birtokában maradt egy La Ferrari, és természetesen az Aston Martintól is számíthat értékes ajándékokra a következő években, pláne akkor, ha ilyen remek teljesítménnyel folytatja a pályafutását.