Szerző: Gerse József

  • A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    „Nana korobi ya oki!” – ezzel a japán közmondással válaszolt egy üzleti fórumon elhangzott kérdésre.

    Természetesen nem valószínű, hogy sokan ismerik ezt a kifejezést, ami magyarul nagyjából így hangzik: „Bukj el hétszer, állj talpra nyolcszor!” Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója ezzel felelt a hozzá szegezett kérdésre, ami a Forma-1-es istálló nehéz helyzetére vonatkozott.

    „Az élet olyan, mint az F1: nem könnyű, néha négy emeletnyit is lecsúszhatunk kilátástalanul. De munkával, szenvedéllyel, tudással, szívvel fel tudunk állni. Sokszor átéltem már” – tette hozzá a Bloomberg Capital Market Forumon a Motorsport.com olasz kiadásának cikke szerint.

    A Ferrari ismét nem hallgatott Leclerc-re, aki nem érti, mit csinálnak rosszul

    A Ferrari a hétvégi Spanyol Nagydíjon számos újítást kipróbált, hogy javítson az autóján, de ez a jelek szerint nem igazán sikerült. Nem kerültek közelebb a Red Bullhoz és a Mercedeshez, ráadásul az autó kiszámíthatatlanságát sem tudták orvosolni.

    Az olasz csapat utoljára 2008-ban nyert bajnoki címet (konstruktőrit), azóta csak üldözik a végső sikert. Némelyik szezonban, például tavaly viszonylag sokáig életben tartották a reményeket, de bizonyos hibákkal rendre lábon lőtték magukat. Az idei évre nagyobb átszervezést hajtottak végre a stábban, így Frédéric Vasseur egy darabig még biztos kap türelmet.

  • Torpedót kapott Hamilton álma

    Torpedót kapott Hamilton álma

    Hiába állt közel a 777 nevű befektetési vállalat és a Forma-1 vezetése a Dél-afrikai Nagydíj visszatéréséről szóló megállapodásról, a Racingnews365.com információi szerint zátonyra futottak a tárgyalások.

    A szakportál úgy tudja, a problémát az okozza, hogy a Dél-afrikai Köztársaságot szoros politikai szálak fűzik Oroszországhoz, márpedig ez csúnya fekete pont az FIA értékelésében: a háború miatt az Orosz Nagydíjat törölték, orosz versenyzők pedig nem indulhatnak hazájuk színeiben a szövetség által felügyelt sorozatokban.

    Az afrikai ország nem ítélte el Oroszországot a háború miatt és semleges álláspontot képvisel, de az Egyesült Államok azzal vádolja, hogy fegyvereket szállít Vlagyimir Putyinéknak.

    Hamilton szerint jó irányba megy az F1, de Afrikában azért versenyezne

    Az országban több szakaszban, főleg Kyalamiban 23 F1-es nagydíjat rendeztek 1962 és 1993 között. Azóta rendszeresen felmerült, hogy visszatérhet a versenynaptárba, és amióta intenzíven terjeszkedik a bajnokság, ez egyre reálisabb lehetőségnek is tűnik. Mivel csak ezen a kontinensen nem rendeznek F1-es versenyt, többen támogatják a kezdeményezést, például Lewis Hamilton is. A diverzitás divattá vált minden tekintetben, ez is segíthetné Afrika jelenlétét a versenynaptárban.

    Tavaly azt pletykálták, hogy már idén újra lehetne Dél-afrikai Nagydíj, de mint kiderült, ez nem valósult meg. A fejleményeknek elsősorban a Belga Nagydíj szervezői örülhetnek, mivel a Dél-afrikai Nagydíj valószínűleg őket ütötte volna ki a nyeregből, és elképzelhető, hogy az idén lejáró szerződést meg tudják hosszabbítani az F1-gyel.

  • Horner tanácsot adott a hullámvölgybe kerülő Péreznek

    Horner tanácsot adott a hullámvölgybe kerülő Péreznek

    Három verseny alatt 6-ról 53-ra nőtt Max Verstappen előnye a bajnoki tabellán Sergio Pérezzel szemben.

    Az Azeri Nagydíj után csapattársa nem használta ki az időmérős szerencséjét Miamiban, aztán saját hibájából kifolyólag nullázott Monacóban, majd Spanyolországban csak negyedik lett egy újabb elrontott kvalifikáció miatt.

    A zsinórban három győzelmet arató Verstappen látszólag megállíthatatlanul menetel a harmadik bajnoki címe felé, és a Red Bull csapatfőnöke a Spanyol Nagydíj után megfogalmazta, szerinte milyen hozzáállással kellene mennie Péreznek, aki változatlanul hisz a végső sikerben.

    „Nem hiszem, hogy lett volna olyan versenyző, aki legyőzte volna Maxot ugyanebben az autóban. Egy olyan pilóta ellen harcol, aki csúcsformában van, és ez nagyon kemény feladat” – mondta a barcelonai versenyről.

    Pérez nem adja fel: „Megvan a gyorsaságom, hogy fordítsak”

    „Mentálisan nehéz feldolgozni, de jelentős különbség alakult ki a ponttáblázaton. Ez akár le is vehet valamennyi terhet róla, kevesebb elvárást fogalmazhat meg magával szemben. El kell engednie a nyomást, és egyszerűen csak szabadon vezetnie.”

    Pérez 2021 óta vezet a Red Bullnál, s bár voltak jó periódusai, ezek jellemzően legfeljebb két-három versenyen át tartottak, miközben Verstappen folyamatosan a legmagasabb szinten teljesít, ezért ő idén is a bajnokság favoritja. A következő futam, a Kanadai Nagydíj helyszíne papíron kedvezhet Péreznek az alacsony tapadással és a lassú kanyarokkal, az ilyen típusú pályákon gyakran szerepel jól.

  • Színészkedéssel vádolja riválisát a megbüntetett F1-es pilóta

    Színészkedéssel vádolja riválisát a megbüntetett F1-es pilóta

    Cunoda Juki szerint Csou Kuan-jü teátrálisan megjátszotta azt, hogy leszorították a pályáról a Spanyol Nagydíjon, a büntetését nevetségesnek tartja.

    A futam vége felé a kínai Csou a 9. helyért támadta meg Cunodát a célegyenes végén, a külső íven próbált elmenni mellette. A japán azonban szívósan védekezett, az Alfa Romeo pilótája így nem tudta befejezni a manővert, és hogy elkerülje az ütközést, balra rántotta a kormányt a kanyarban.

    A sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy Cunoda leszorította ellenfelét a pályáról, ezért hiába ért célba a 9. pozícióban, az ötmásodperces büntetéssel kiszorult a pontszerzők közül. „Nevetséges büntetés volt, nagyon igazságtalannak érzem” – véli.

    „Amikor láttam, hogy jön, hagytam neki helyet, és úgy vélem, túl hamar feladta a próbálkozást. Kívülre húzódott és úgy tett, mintha kiszorítanák, pedig valójában nem szorítottam ki. Egyértelműen volt még hely a külső íven. Nyilván megszorongattam, de volt még hely, úgyhogy nem értem a büntetést. Nagyon igazságtalannak és keménynek érzem.”

    „A kockás zászló után értesültem róla, és a rádióüzenet elszomorított, pedig előtte nagyon boldog voltam. Furcsa döntés…jó lenne beszélni kicsit az FIA-vel, mert úgy oszottak ki öt másodpercet, hogy meg sem hallgattak, aztán vége lett a versenynek.”

    Csou természetesen egyetértett az ítélettel. „Minden magáért beszélt. Előrébb jártam az első kanyar féktávján, és a kanyar közepén rengeteg helyet hagytam neki, de láttam, hogy nem áll meg. Próbálta elengedni a féket, de leszorított. Kénytelen voltam elkerülő manővert választani és a menekülőútra futni, különben ütköztünk volna” – magyarázta, hozzátéve, hogy emiatt koszosak lettek a gumijai.

    Cunoda a manőverért egy büntetőpontot is kapott a jogosítványába, így 5 ilyennél tart, de egyelőre nem kell aggódnia, mert a bűvös 12-es számtól még sok választja el. Ezen a listán  a 8 pontos Pierre Gasly áll legrosszabbul, bár legalább már ő sincs olyan közel az eltiltáshoz, mint az előző hónapokban. Neki július 10-én évülnek el a következő pontjai.

  • Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Az idei hét versenyből a Spanyol Nagydíj volt a második, amelyen a kétszeres bajnok nem állt dobogóra. Egész hétvégén sokat kellett dolgoznia az Aston Martinnal, hogy jó legyen az autója, ehhez nem szokott hozzá.

    Alonso ráadásul idén először a csapattársa, Lance Stroll mögött, a 7. helyen ért célba, vagyis közel sem alakult jól a hazai versenye.

    „Hiányzott a tempónk, ez a legnagyobb probléma. Nem a balszerencse, vagy egy eltérő stratégia okozta ezt, szerintem egyszerűen csak lassúak voltunk a Mercedeshez képest, a lágy és a kemény gumin is – jelentette ki. – Az Alpine-okra, az AlphaTaurikra koncentráltunk, illetve tartottuk az iramot a Ferrarikkal.”

    „A Ferrarinál több pontot gyűjtöttünk, a Mercedesnél kevesebbet, ők jobb munkát végeztek a hétvégén. Legközelebb újra próbálkozunk.”

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    „A pálya nem volt a legjobb számunkra. Az első edzéstől kezdve teljesen már beállításokkal mentünk, mint amire számítottunk, ezért sokat kellett foglalkoznunk az autóval, hogy elégedett legyek vele, ami újdonság. Korábban mindig tetszett a kocsi az első edzéstől kezdve, de itt többet kellett dolgozni rajta.”

    Mivel két legfőbb riválisuk, a Ferrari és a Mercedes komoly fejlesztéseket vetett be mostanában, és főleg utóbbi látványosan javult is tőlük, az idényt jól indító Aston Martin lépéshátrányba kerülhet velük szemben. Rossz jel, hogy a barcelonai pálya mérvadó az erőviszonyok tekintetében, de Alonso nem aggódik.

    „A többiek talán nem mutatták meg a fejlesztésekben rejlő potenciáljukat teljes mértékben az utcai pályákon, Monacóban és Miamiban. Lehet, hogy most ezért voltak erősebbek. De nem aggódok, lesznek jobb és rosszabb hétvégék, és Kanadában újabb lehetőség áll előttünk” – mondta, hozzátéve egy újságírói kérdésre azt is, hogy nem érzi pályaspecifikusnak a küszködésüket. Helyette a szombati megingását emelte ki.

    Erre lehetett volna képes Alonso, ha nem hibázik nagyot az időmérőn

    „Bánom a hibámat az időmérőn. Egész éjjel azon gondolkodtam, hogy ha visszatekerhetném az időt és megismételném a kvalifikációt, más lenne a helyzet. De nem tudom visszapörgetni az időt, csak Kanadára gondolhatok, és ezt motivációként fogom használni.”

    Stroll javulást sürget

    A kanadai versenyző az első kanyarokban Lewis Hamilton elé ugrott, s bár ekkor „lehetségesnek” érezte a dobogót, hamar rájött, hogy ez nem fog sikerülni.

    „Nem volt meg hozzá a sebességünk – nyilatkozta. – Öt kör után elkezdtek romlani a gumijaim, míg a Mercedesek képesek voltak tovább nyomni. Határozottan foglalkoznunk kell bizonyos dolgokkal, hogy erősebben térjünk vissza.”

  • Pörög a bulvársajtó: Hamilton és Shakira együtt vacsorázott

    Pörög a bulvársajtó: Hamilton és Shakira együtt vacsorázott

    A Spanyol Nagydíj után újabb képen mutatkoztak együtt, igaz, nem kettesben, hanem egy nagyobb társaságban.

    A Twitteren közzétett fotón a Mercedes hétszeres bajnoka és az énekesnő egy vacsoraasztalnál látható, többek között a Fai Khadra, Daniel Caesar és Mustafa nevű énekesekkel együtt. Nem ez az első alkalom, hogy együtt látjuk őket, így érthető módon lázban ég a bulvársajtó, hogy alakulóban van egy sztárpár.

    Többen rámutattak, hogy Shakira pont egy évvel ezelőtt vetett véget előző, 11 évig tartó kapcsolatának Gerard Piqué-vel, a Barcelona focistájával, akitől két gyereke született. Mint ismert, Hamilton a Forma-1-es pályafutása elején évekig egy másik híres énekesnővel járt, a Pussycat Dolls-szal ismertté vált Nicole Scherzingerrel – azóta nyíltan nem vállalt fel párkapcsolatot, bár persze rendre felröppentek pletykák, hogy néhány baráti viszonya ennél több is volt, például Palvin Barbarával.

    A Swift-korszaknak vége, Alonsóra ismét rátalált a szerelem

    A legutóbb F1-pilóta és énekesnő között feltételezett románc a jelek szerint nem jött be: úgy látszik, Fernando Alonso és Taylor Swift csak randikig jutott, mivel a spanyol versenyző a legfrissebb hírek alapján Melissa Jiménez spanyol riporterrel jött össze, aki a DAZN sportcsatornának dolgozik.

  • Hamilton jövője már ma eldől?

    Hamilton jövője már ma eldől?

    Arra célzott, hogy talán az utolsó egyeztetése következik Toto Wolff-fal a szerződéshosszabbításról.

    Hetek óta slágertéma a Forma-1-ben Lewis Hamilton jövője. A 38 éves pilótának a szerződése lejár a szezon végén a Mercedesnél, és szokás szerint nem sietik el a papírmunkát, így táptalajt adnak az olyan pletykáknak, melyek szerint például a Ferrari is megkörnyékezte a hétszeres bajnokot.

    Mindazonáltal minden jel arra utal, hogy a másfél éve tartó nehézségek ellenére Hamilton nem vonul vissza és nem is menekül el az istállótól, hanem újra aláír hozzájuk, és elmondása alapján erre már akár hétfőn sor kerülhet.

    „Még semmit sem írtam alá, de azt hiszem, Totóval gondolkodunk egy találkozón hétfőn. Reméljük, elérünk valamit! – nyilatkozta a Spanyol Nagydíj után. – Sok megbeszélésünk volt már, ez csak egy újabb lesz.”

    Wolff is megszólalt a Hamilton-Ferrari pletykáról

    Vélhetően már csak kisebb részletek elsimítása várat magára, és mindkét oldal nyitott a 2013 óta tartó közös munka folytatására. „Szerintem csak kell még egy kis idő, hogy leüljünk beszélni egy kávé mellett. Fél óra kell” – mondta Toto Wolff csapatfőnök a Sky Sportsnak.

    Hamiltont megkérdezték arról is, hogy a bizonytalanság befolyásolta-e a formáját mostanában. „Az eredményemen látható, hogy a teljesítényemre nem hatott ki. Persze mindig ott motoszkált az agyam mélyén, úgyhogy amint pontot teszünk az ügy végére, jobban tudok majd koncentrálni és a jövőre gondolni” – mondta a Barcelonában a szemlátomást javuló Mercedesszel a 2. helyen végző pilóta.

    „A lehető legkeményebben dolgozok a csapattal, nagyon sok erősséget látok a csapatban. Éhesek a sikerre. A mai dobogós eredmény nagyon különleges, és láttam az összes csapattagon az izgatottságot. Különleges, hogy ilyen régóta velük dolgozom. Nagyszerű energia járja majd át az irodánkat, amikor visszatérünk. Két másodpercig élvezni fogják az eredményt, aztán visszaülnek gondolkodni, hogyan nyerhetnénk meg a következő futamot. Ezt imádom bennük.”

  • Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    Alonso rámutatott, miben kell még sokat fejlődnie az Aston Martinnak

    Még nincsenek a Ferrari vagy épp a Mercedes szintjén a fejlesztési ütemet tekintve, hiába nyújtanak egyelőre jobb teljesítményt náluk a pályán.

    A szezon első részében a Red Bull mögötti mezőnyben Fernando Alonso volt a legjobb, aki pályafutása során számos élcsapatnál vezetett már. Az Aston Martin most készül megvetni a lábát a legjobbak között, rengeteg befektetést tesz ennek érdekében, és a spanyol pilóta rávilágított, hogy a fejlesztések intenzitásával jelenleg még nem tartanak ott, mint a Red Bull, vagy akár a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Van néhány új elemünk – nyilatkozta a Spanyol Nagydíj előtt az Autosportnak. – Mindig hozunk új alkatrészeket az autóhoz, némelyik pályaspecifikus, némelyik javít a köridőn. Tetszik a hozzáállásunk, hogy mindig van újdonság a kocsin. Igyekszünk tartani a lépést az élcsapatokkal, ezen a területen még mindig növekvő fázisban vagyunk. Olyan ütőképes helyzetben találtuk magunkat idén, amire nem számítottunk.”

    Figyelmeztették Alonso csapatát, hogy megakadhat a fejlődésük

    „Még jobban gyorsítanunk kell a fejlesztési ütemen, mert úgy tudom, a Ferrari már kétszer újított a padlólemezén, a Mercedes pedig teljesen új autóval állt elő Monacóban, és most is vannak további frissítései. A Red Bull Bakuba és ide hozott nagyobb csomagot. Még nem vagyunk ezen csapatok szintjén [a fejlesztésekkel].”

    A költségvetési plafon természetesen mindegyik istálló helyzetét befolyásolja a fejlesztéseket tekintve. Ami az autó konkrét hiányosságait illeti, az Aston Martinnak elsősorban a csúcssebességén kellene javítania.

    A spanyolországi pályára az első és a hátsó légterelőkön változtattak (hátul a diffúzor feletti derékszárnyon is módosítottak, ezért a többes szám).

  • Pérez nem adja fel: „Megvan a gyorsaságom, hogy fordítsak”

    Pérez nem adja fel: „Megvan a gyorsaságom, hogy fordítsak”

    Miközben sokan virtuálisan már megkoronázták Max Verstappent 2023-ban, a mexikói pilóta a borzasztó monacói hétvégéje után sem adja fel a küzdelmet.

    Természetesen furcsa lenne mást hallani tőle a szezon alig negyedénél, de Verstappen annyira magabiztos és Miamiban például olyan meghatározó győzelmet aratott, hogy merészség lenne ellene fogadni (néhány nagy angol fogadóiroda ajánlatára ránézve, Verstappen vb-címének szorzója 1,1 alatti).

    Pérez az előző pályán az időmérőn tönkretette a futamát egy karambollal, nem szerzett pontot, ennek dacára továbbra is hisz a vb-címben. „Ha a balesetem úgy történt volna, hogy fél másodperc a hátrányom, jobban aggódnék. De pozitívum, hogy megvan a gyorsaságom, hogy fordítsak” – mondta a Spanyol Nagydíj helyszínén.

    „Most egyesével koncentrálok az adott versenyhétvégére, és ezen is nyerni akarok. Győzelmeket akarok szerezni. A szezon kezdete óta nagyjából tartom Max szintjét, néha közelebb, néha távolabb vagyok tőle. Hinnem kell. Úgy gondolom, Max csapattársának lenni a legnehezebb, mert ő van a legjobb formában. Ugyanakkor hiszem, hogy lehetséges legyőzni őt.”

    Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

    Kifejtette azt is, hogyan állt hozzá a drága vezetői hibához. „Az F1 a szenvedélyem, ez éltet. Az ilyen hétvégék nagyon fájnak, mert keményen dolgozok, és cserben hagytam az egész csapatot. Fájt – mondta a Monacói Nagydíjról. – De már magam mögött hagytam. Fontos volt, hogy feltartott kézzel elismerjem a felelősségem a hibáért.”

    „Megtanultam, hogy valószínűleg kicsit lazábbnak kellett volna lennie a hozzáállásomnak. Késésben voltunk, több tényező játszott össze ellenem. Az utolsó pillanatban döntöttünk úgy, hogy megkezdek egy gyors kört, aztán egy Alpine megjelent előttem, ami elvonta a figyelmem. Erősen fújt a szél hátulról a féktávon. Legközelebb Monacóban a Q1-ben nem kellene ilyen döntéseket hozni az utolsó pillanatban. Mindazonáltal jobban kellett volna figyelnem, hogy jobban kezeljem a helyzetet.”

  • A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

    A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

    Az istálló döntésit szokás szerint gyakran vonják kérdőre, Frédéric Vasseur ezzel kapcsolatban szólalt meg.

    Vasseur az idei szezontól irányítja a világ legismertebb autóverseny-istállóját, és az előző évekhez hasonlóan a csapatnak mostanában is gyakran kell magyarázkodnia bizonyos döntések miatt. Monacóban is vitatható volt, ahogy az érkező esőt kezelték (meglehetősen későn váltottak intermediate gumira), és a csapatfőnök ennek kapcsán beszélt a vélt tévedésekről.

    „A legfontosabb és legnehezebb része a munkámnak, hogy kiderítsem, mi hiba és mi nem az – jelentette ki Barcelonában. – Többen panaszkodtak a versenyen választott stratégiánkra, de azzal nem követtünk el hibát. [Lewis] Hamiltont követtük az első kiállásnál [Carlos] Sainz-cal, ami szerintem a helyes döntés volt, s miután beszéltem vele, ő is egyetértett.”

    „A futam végi döntés volt a másik kritizált elem. Két lehetőségünk volt, és könnyebb lett volna konzervatívnak lenni, korán kimenni kereket cserélni azért, hogy a 4-5. helyért harcoljunk, aztán meg várni a piros zászlót vagy a biztonsági autót és reménykedni a dobogóban. Itt nem a stratégia a kérdés, hanem a kockázatok felmérése, és az, mit akarunk elérni. Ennek nincs közé a hibákhoz.”

    A Ferrari a Monacói Nagydíjon is hibát hibára halmozott? – megmondjuk, hogy miért nem

    Ahogy a hivatkozott cikkben kifejtettük, a vizes pályán hozott döntés valóban nem tűnt nagy butaságnak, Charles Leclerc rajtbüntetését ellenben elkerülhették volna, ha olajozottabban működik a gépezet; a monacói pilótát más feltartása miatt sorolták hátrébb a rajtrácson.

    „Szombaton egyértelműen hibáztunk – ismerte el Vasseur. – A kommunikáció nem működött, hiányzott a koncentráció. Valószínűleg újra kell gondolnunk a mérnökök közötti kommunikációt, mert az szörnyű, amikor ketten beszélnek a pilótával. Ezt biztosan felül kell vizsgálnunk.”

    „A feladatom az, hogy intézkedéseket és döntéseket hozzak, miután meggyőződtem arról, hogy valamilyen területen gyengék vagyunk.”

    Monacóban Leclerc 6., Sainz 8. lett, a Ferrari lemaradása a konstruktőri pontversenyben így tovább nőtt az Aston Martinhoz és a Mercedeshez képest.