Szerző: Gerse József

  • F1-es pilótákkal készül történelmi vállalkozásra a Netflix

    F1-es pilótákkal készül történelmi vállalkozásra a Netflix

    Egy golfverseny lehet az első élő sportközvetítési próbálkozása a népszerű streamingszolgáltatónak.

    A Wall Street Journal információi szerint a Netflix az év későbbi részében Las Vegasba tervezi ezt a bizonyos golftornát, vagyis adja magát, hogy esetleg az első Las Vegas-i Nagydíj környékén rendezzék november közepén.

    Az esemény különlegessége az lenne, hogy profi golfozók mellett hírességek, köztük F1-es pilóták is ütőt ragadnak. Mint ismert, évek óta a Netflix gyártja a szezonokat különleges formában bemutató Drive to Survive című sorozatot, de ők forgatják a Full Swing című sorozatot is, amely profi golfozók életét követ nyomon.

    Egy dologban egyetért Horner és Hamilton: „Ez olyan mint a Kardashian show”

    Utóbbi részeként vennének be F1-es sztárokat is a műsorba, de hogy pontosan kikre számíthatunk, arra legfeljebb tippelni lehet.

    A wtf1.com rámutatott, hogy a Netflix a humorista Chris Rock egyik előadásával és a Love Is Blind című valóságshow-val már belekóstolt az élő közvetítések világába, de a sport esetében ez lenne az első alkalom.

    A rivális Amazonnál a Premier League, az NFL és a US Open közvetítésével már több példa volt rá, hogy meglépték ezt.

  • Dollármilliárdokért sem lehet F1-es csapatot venni

    Dollármilliárdokért sem lehet F1-es csapatot venni

    A sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali rámutatott, hogy milyen jól prosperál most a sorozat.

    Miközben néhány éve még azért kellett szurkolni, hogy életben maradjon mind a tíz csapat, újabban tucatszámra jelennek meg a médiában a potenciális új csapatalapítók és a terveik. 2026-tól legfeljebb két csapattal bővülhet a mezőny, az FIA most vizsgálja a benyújtott jelentkezéseket.

    A meglévő istállók ugyanakkor nem fogadják tárt karokkal az érdeklődőket, mivel aggódnak, hogy a közös tortából kisebb szeletet tarthatnak meg. Ennek érdekében határozták meg a Concorde Agreement-ben, hogy egy új belépőnek 200 millió dollárt kell kifizetnie, hogy kárpótolja a mezőny régebbi tagjait, de egyre többször felmerül, hogy ezt az összeget a többszörösére kellene módosítani az F1 látványos értéknövekedése miatt.

    Domenicali ennek egyik részletét ragadta meg. „Ez korábban elérhetetlen összegnek tűnt, hiszen régebben előfordult, hogy 1 fontért adtak el csapatot. Most dollármilliárdos ajánlatokat tesznek az istállókért, akik ezt elutasítják. El tudják ezt képzelni?” – közölte a Beyond The Grid podcast legfrissebb adásában. Az említett 1 fontról eszünkbe juthat Ross Brawn, aki a Honda által hátrahagyott csapatot vette meg ennyiért 2009-ben.

    Bezárta a kapukat az FIA, már nem lehet jelentkezni a Forma-1-be

    „Ez mutatja, milyen ökoszisztémát építünk. Fontos tartópilléreket fektetünk le, olyan mechanizmusokat, amiktől minél jobban gyarapodnak a tagok, annál erősebb lesz a közös üzleti platform.”

    A legutóbbi csapatvásárlásáról szóló hírekben a Red Bull kisebbik alakulata, az AlphaTauri volt érintett, amelyért állítólag 800 millió dolláros ajánlatot tettek. A bikások azonban végül úgy döntöttek, megtartják az utánpótlás nevelésére szolgáló istállót.

    Domenicali a mezőny bővítéséhez sem ragaszkodik feltétlenül, mert szerinte tíz csapattal is megfelelő látványosságot lehet szolgáltatni a nézőknek.

    Hamilton szerint jó irányba megy az F1, de Afrikában azért versenyezne

    „A feladatom részeként úgy vélem, hogy a sportág csak akkor gyarapodhat, ha a csapatok többsége gyarapodik – szögezte le. – Minél versenyképesebb a mezőny, minél több az izgalmas futam, annál nagyobb érdeklődést generál a sport, és ez nagyon fontos. Időnként a meglévő csapatok érdeke fontosabb, mert sokat fektettek be. Ezért fontos, hogy megfelelő pénzügyi stabilitásuk legyen, és biztosítsuk, hogy mindegyik fejlődhet.”

    Ha valakire nemet mondok, az nem ellene szól, ezt tisztáznom kell, különben tévesen protekcionizmussal vádolnak meg. A megfelelő érkezőt akarom, és tisztelni kell azokat a csapatokat is, akik hosszú ideig sokat invesztáltak az F1-be. Hajlamosan vagyunk gyorsan megfeledkezni a tiszteletről. Most mindenki fel akar ugrani a gyorsan száguldó kocsira, de türelmesnek kell lennünk, a megfelelő döntést hozva.

    Kiemelte, amit korábban többször is: egy új istállónak új értéket kell teremtenie.

  • Szenzációs bejelentést tett Vettellel a Red Bull

    Szenzációs bejelentést tett Vettellel a Red Bull

    A visszavonult négyszeres világbajnok újra a versenyautójukba ül, a Nordschleifén fog bemutatóköröket megtenni.

    A Red Bull Formula Nürburgring nevű rendezvényt szeptember 9-én (az Olasz és a Szingapúri Nagydíj közötti „üres” hétvégén) tartják a legendás versenypályán, és eddig annyit lehetett tudni, hogy Daniel Ricciardo fogja vezetni itt a bikások egy régebbi modelljét.

    Korábban a Red Bull azonban már egyértelmű utalást tett rá, hogy Sebastian Vettel csatlakozik korábbi csapattársához az eseményen, és késő délután meg is erősítette ezt. A német klasszis a volán mögül, bizonyára az üléspróbán készített felvételen üdvözölt mindenkit egy Instagram-videóban.

    A 2011-es bajnokságot megnyerő autóját, az RB7-et fogja vezetni (Ricciardo az egy évvel későbbi RB8-at), és fenntarthatóság jegyében e-üzemanyagot, azaz megújuló forrásból származó üzemanyagot töltenek majd a tankjába – Vettel ilyen Williams-t vezetett tavaly Silverstone-ban is.

    Vettel visszatért a versenyzés világába, ám nem várt sportágat választott

    A Red Bull közleménye alapján a Nordschleife aszfaltjára több mint tíz év után először lépnek F1-es autók. Hogy milyen egy modernebb F1-es kocsival körbemenni a pályán, arról annak idején a Mercedes tett ki videót.

    Vettel tizenéves korától a Red Bull kötelekébe tartozott, 2007-től 2014-ig náluk versenyzett, mielőtt a Ferrari és az Aston Martin pilótája lett.

  • Leclerc kudarcaira a Ferrari síró pilótájával hívják fel a figyelmet

    Leclerc kudarcaira a Ferrari síró pilótájával hívják fel a figyelmet

    A Sauber/Alfa Romeo korábbi versenyzői közül csak ő nem örülhetett még nagy diadalnak.

    Az izgalmas századik Le Mans-i 24 órás versenyt a Ferrari nyerte, és az 51-es rajtszámú Hypercar egyik pilótájánál, Antonio Giovinazzinál eltörött a mécses a leintés után. Az olasz versenyző három teljes, kevés szép eredményt hozó szezont töltött az F1-ben az Alfa Romeónál, majd csúnyán felsült a Formula E-ben a Dragon/Penske csapatnál, ezért örült ennyire meghatódva a sikernek.

    „A GP2 2016-os szepangi versenye óta nem álltam dobogón. Futamot sem nyertem 2016 óta. Nagyszerű, hogy újra dobogón lehetek, főleg itt, Le Mans-ban. Be kell vallanom, hogy sírtam, mert rengeteg áldozatot hoztam az életben” – nyilatkozta.

    „Sok éven át csalódások értek, de mindig hittem a tehetségemben. Tavaly júliusban vittük először pályára az autót, és most nyertünk Le Mans-ban vele. Büszke lehet a csapat.”

    Ferrari, Le Mans, Giovinazzi, Calado, Pier Guidi
    Scuderia Ferrari Press Office

    A győztes trió: Pier Guidi, Giovinazzi és Calado

    Vendégként Charles Leclerc is kilátogatott a versenyre, ahol elmondta, szívesen részt venne egyszer pilótaként is rajta. A szaksajtóban több helyen felhívták rá a figyelmet, hogy a Saubernél (a mai Alfa Romeónál) az utóbbi években versenyző pilóták közül a tavaly óta indított Valtteri Bottas-Csou Kuan-jü párost leszámítva mindenki elért legalább egy igazán nagy sikert: Kimi Räikkönen világbajnok volt (igaz, még 2007-ben), Marcus Ericsson (Leclerc első F1-es csapattársa) tavaly megnyerte az Indy500-at, Giovinazzi pedig most szerezte meg a legértékesebb győzelmet a hosszútávú versenyzésben.

    Megemlíthetjük azt is, hogy Pascal Wehrlein a Formula E-ben halad a csúcs felé, jelenleg ő vezeti a bajnokságot.

    Pedig szinte alig találnánk valakit, aki azt állítaná, hogy a felsorolt pilóták közül bármelyik jobb képességű lenne Leclerc-nél, aki eddig öt futamot nyert meg a Forma-1-ben, miközben Ericsson, Wehrlein és Giovinazzi itt még a dobogóra sem ért fel. 

  • Úgy másolják a Red Bullt, ahogy nem is gondolnánk

    Úgy másolják a Red Bullt, ahogy nem is gondolnánk

    A McLaren épp egy nagy szervezetátalakítás közepén jár, és az újdonsült csapatfőnök szeme előtt a legsikeresebb csapat, a Red Bull mintája lebegett a struktúra kialakításakor.

    Az előző vezetői garnitúrából nem sokan maradtak, de a csapatfőnöknek előléptetett Andrea Stella világos irányvonalat jelölt ki a menedzsment és a feladatkörök terén. „Szerintem egy szervezet hatékony működésénél az a legfontosabb, hogy lefedjük az összes technikai területet. Számomra ezek a területek az aerodinamika, a teljesítmény és az [autó]koncepció” – mondta az Autosportnak.

    A koncepció kialakítása a Ferraritól igazolt David Sanchez hatáskörébe tartozik innentől, a tervezési részleget a Red Bulltól elcsábított Rob Marshall vezeti (az eredetileg a posztra házon belülről ide szánt Neil Houldey a helyettese lesz), míg Peter Prodromou az aerodinamikai részleget irányítja. Prodromou egyébként korábban szintén hosszabb ideig a Red Bullnál dolgozott Adrian Newey mellett.

    „Ki kell találnunk, ki foglalkozik majd azzal, hogy a 2026-os autó [az új motorkorszak kezdetén] hogy nézzen ki, mi legyen a teljesítményével és a koncepciójával. Utána meg kell valósítani ezt, a mérnöki és a tervezési részlegen. Ezt a hozzáállást választottuk a McLarennél – tette hozzá. – Utána eldöntöttük, ki a legalkalmasabb vezető az egyes részterületeken.”

    Visszatér a pocsék formában lévő McLarenhez a bajnok versenyző

    A McLarennél régebben, Ron Dennis idején legendásan szövevényes és bürokratikus volt a szervezeti felépítés, és a sokszor párhuzamos vagy épp egyértelmű gazda nélküli feladatok komolyan hátráltatták a munkát.

    „Úgy vélem, ez a felállás erős, mert nem az számít, ki hoz döntéseket, hanem hogy hogyan állhatunk elő versenyképes ötletekkel egy gyors autóhoz. A McLarennél ez utóbbi hiányzott, nem a döntéshozó megléte. Emiatt szenvedtünk. Úgy gondoljuk, az új szervezeti felépítés elhárítja ezt a problémát” – mondta Stella.

    „Ez nem tér el nagyon a más csapatoknál alkalmazott koncepciótól. Például a Red Bull is így működik.”

    A 2010-es évtized nagyobb részére jellemző sikertelenség után 2019-től 2021-ig valamelyest jobban teljesített a McLaren, de az új műszaki keretrendszer bevezetése óta általában ismét a mezőny második felében kullog.

  • Túlkapásnak érzi az “áldozat” a szexizmussal vádolt kommentátorok botrányát

    Túlkapásnak érzi az “áldozat” a szexizmussal vádolt kommentátorok botrányát

    A Sky olasz csatornájának két kommentátorát, Davide Vaslecchit és Matteo Bobbit felfüggesztették, amiért élő adásban egyesek számára ízléstelenül poénkodtak két hölgyön. Utóbbiak közül az egyik kijelentette, hogy nem vette zokon a történteket és sajnálja a büntetést.

    Christine Giampaoli Zoncának hívják az egyik hölgyet, aki a jelenlétével és vonzó megjelenésével akaratlanul hozzájárult a botrányhoz, és mellesleg raliversenyző, így vélhetően tényleg nem véletlenül mondta róla Valsecchi, hogy ismeri őt.

    A szakmai berkekben Christine GZ-nek hívott lánnyal a Corriere della Sera készített interjút, amelyből kiderült, hogy nem érzi magát sértettnek a nőket tárgyiasító mondatok miatt. „Amikor a közösségi médiában elterjedt az ügy és kiderült, hogy felfüggesztették őket, azt hittem, ez csak vicc. Nagyon sajnáltam, amikor megtudtam, hogy valóban így történt. Ők ketten kiváló kommentátorok, az egész ügyet eltúlozták. Ismerem őket és írtam is nekik” – jelentette ki.

    Bocsánatért esedeznek a szexista poénok miatt felfüggesztett F1-es kommentátorok

    „Nem bántottak meg, viccnek fogtam fel. Azért tűnt fel egyáltalán, mert sokan írtak nekem róla. Tisztelettel beszéltek, nem máshogy.”

    Az ominózus poénkodás során a vele látható másik lányról azt mondta, aznap ismerte meg, de rajta is azt látta, hogy nem vette zokon az egészet.

    Viccesen hozzátette a riporternek, hogy legközelebb be kellene rakni adásba a két kommentátort úgy, hogy ő tesz poénos megjegyzéseket rájuk.

  • Szétesés, étvágytalanság – Ricciardo vallott a gyötrelmeiről

    Szétesés, étvágytalanság – Ricciardo vallott a gyötrelmeiről

    A Red Bullnál újra magára talált, és nem feltétlenül akar visszatérni a versenyzők mezőnyébe, bár tavasszal már érezte, hogy korai számára a visszavonulás.

    A Red Bull-nevelésnek számító Daniel Ricciardo a Renault-nál és a McLarennél sem váltotta be a reményeket, nem vezette nagy sikerekre őket. Lando Norris egyenesen megsemmisítette, így a mezőnyből is kiszorult az idei évre, és kérdéses, hogy a Red Bull tesztpilótájaként van-e visszaút számára. 

    Néhány hét múlva 34 éves lesz, de az látszik, hogy a bikásokhoz visszatérve kezdi visszanyerni régi énjét, a visszatéréséről rendszeresen pozitívan nyilatkozik.

    „Úgy éreztem magam, mint egy gimnazista, aki a végzés után visszatér a sulijába. Éreztem, hogy ismerős a környezet. Azt hiszem, ez sokat segített benne, hogy jobban érezzem magam – mondta a RaceFans-nek. – Sokan gondolhatják, hogy azért állítom ezt, mert a Red Bullnál vagyok, de valóban sokkal melegebb fogadtatásban részesültem, mint hittem.”

    Így nyilatkozott Ricciardo az elmúlt két évről, és sérült önbizalmáról

    Ricciardo a 2018-as szezon után két idényen át a Renault, majd ugyanennyi ideig a McLaren pilótája volt. Utóbbinál képtelen volt megszokni az autó jellemzőit, és a 2021-es monzai győzelmét leszámítva alig voltak szép pillanatai, ami a kívülállók számára is láthatóan nyomot hagyott rajta.

    „Nem akarok túlozni, hogy depressziós voltam vagy ilyesmi, de nem ettem sokat. Nem éreztem jól magam. Hiányzott belőlem a boldogság, a valódi önmagam. Negatív energiák halmozódtak fel bennem, nem volt sok étvágyam. Kicsit szétestem. Meg is karcsúsodtam” – ismerte el az ausztrál.

    Tavaly állítólag a Haas dobott volna neki mentőövet, de ezt az ajánlatot elutasította – a hírek szerint a fizetési igénye is túl magas volt. Mindazonáltal újfent kijelentette, hogy a sereghajtók között nem akar körözni kizárólag azért, hogy a világ húsz kiváltságos emberének egyike legyen.

    Ricciardo idén is fog vezetni aktuális F1-es autót, már az időpont is megvan

    „Nem akarok a mezőnyben lenni pusztán azért, hogy a része legyek. Nem akarok olyan csapatnál lenni, amelyiknél nem érzem, hogy jó pozíciókba vihetem az autót. Olyan helyen akarok lenni, ahol nagyot alkothatok. Még ha nem is egyből jutnék vissza a csúcsra, olyan helyen akarok lenni, ahol ezt megtehetem” – mondta Ricciardo.

    „Az előző év végén nem voltam biztos benne, hogy vissza akarok térni. Nyitott voltam, hogy otthon töltöm a karácsonyt, örültem az életnek, nem fogok semmit sem hajszolni. De márciusban már éreztem, hogy még nem végeztem, nem érzem úgy, hogy visszavonulok.”

    Ricciardo addig is a szimulátorban és a tesztpályán bizonyíthat, illetve kipróbálja magát a közvetítőállásban.

  • A Ferrari pilótáira a magánéletben is rájár a rúd

    A Ferrari pilótáira a magánéletben is rájár a rúd

    Elvileg megint facér mindkét versenyző, mert Charles Leclerc után Carlos Sainz is szakított barátnőjével.

    Miközben a jelek szerint Fernando Alonsóra és Lewis Hamiltonra mostanában rátalált a szerelem, a Hola! értesülése szerint egy másik versenyző, Carlos Sainz újra a szinglik táborát gyarapítja, miután szakított Isabel Hernáezzel.

    A spanyol bulvárlap úgy tudja, valósak az erről hetek óta keringő pletykák, és úgy értesült, egy megcsalásnak is hatása volt a döntésre. Hogy Sainz vagy Hernáez lépett-e félre, azt nem tudni.

    Nem elég a borzalmas szezonrajt, még exbarátnője is csúnyán belerúgott Leclerc-be (kép)

    A spanyol újságíró hölgy azt mondta, a szépre emlékszik a kapcsolatból Sainz-cal, és a munkáját élvezve igyekszik lefoglalni magát.

    Nemrég Leclerc is szakított párjával, Charlotte Siné-vel.

  • Verstappent többre értékelik Hamiltonnál

    Verstappent többre értékelik Hamiltonnál

    Pénteken jelenik meg a Forma-1 2023-as szezonjának videójátéka, és hétfőn nyilvánosságra hozták a versenyzők értékelését.

    A játékban négy tulajdonságot rangsoroltak 0-100 skálán: tapasztalat (rajtok száma), versenyzési képesség (a futamon ki mennyire tudja előrébb verekedni magát), odafigyelés (awareness, az EA Sports leírása alapján ez azt mutatja, ki mennyire tartja be a szabályokat), tempó (az időmérőn és a futamon elért legjobb köridő a legjobb eredményhez képest, csapattárs elleni mérleg). Ezekből jön ki egy összesített jelzőszám.

    Nem meglepő módon Max Verstappen végzett a rangsor élén 93-mal, őt 1 egységgel lemaradva követi holtversenyben Fernando Alonso és Lewis Hamilton. Érdekes, hogy a fejlesztők szerint Hamilton awareness besorolása látványosabb magasabb (94), mint Verstappené (85) vagy Alonsóé (78).

    Hármójuk közül csak Verstappen vett részt abban a játékban, amit a Forma-1 szervezett a pilótáknak, és amelyben a résztvevőknek meg kellett tippelnie egymás pontszámait. A vicces műsort pedig a Youtube-csatornáján közzétették videóban örökítették meg.

    Nem a Red Bull a legjobb csapat? – Hamilton válaszolt

    A Red Bull, a Ferrari, az Alfa Romeo és a Haas pilótái egymás értékelését tippelték meg, rajtuk kívül egy-egy bandába került a két fiatal brit, George Russell és Lando Norris, valamint a három újonc, Oscar Piastri, Logan Sargeant és Nyck de Vries. A csapatok közül csak az Alpine és az Aston Martin nem képviseltette magát a videóban.

    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg hízelgett egymásnak, szórták a 99-eket, miközben a végső sorrendben csak a 2022-ben és a 2023-ban debütáló fiatalokat előzték meg az összpontszámukkal.

    A teljes lista itt tekinthető meg. Ahogy a szezon halad tovább, a pilóták értékelése is változni fog később.

  • Bravúrja után megkapta a rengeteg sört az F1-es csapat (videó)

    Bravúrja után megkapta a rengeteg sört az F1-es csapat (videó)

    Teljesítette ígéretét Jeremy Clarkson, hétfőn biztos nem maradtak szomjasak az Alpine-nál.

    A híres angol autós műsorvezető a Monacói Nagydíjon írta ki a Twitterre, hogy ha összejön a csapatnak a dobogós helyezés, mindenkinek vesz egy pint (azaz lényegében fél liter) sört. Mivel Esteban Ocon 3. lett a hercegségben, muszáj volt ellátogatnia az enstone-i gyárba.

    Ez hétfőn történt meg, és nem aprózta el a belépőt: egy traktorral érkezett, utánfutón hozva a finom nedűt. Clarksont szívélyesen fogadták (naná!), és lehetősége nyílt megcsodálnia Ocon trófeáját, valamint magát az F1-es autót is.

    Az Alpine az egyetlen csapat idén, amely a Red Bull-Mercedes-Aston Martin-Ferrari négyesen kívül dobogós eredmény szerzett. Az istállónál nagyságrendileg 900-an dolgoznak, ez kb. 450 liter sört jelent, értékes rakományt cipeltek tehát a gyárukba.