Szerző: Gerse József

  • Hamilton miatt fegyelmit kapott a Mercedes

    Hamilton miatt fegyelmit kapott a Mercedes

    A Brit Nagydíj hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatójáról elkésett Hamilton, ezért beidézték őt és a csapatát a sportfelügyelők.

    Már néhány perce zajlott a sajtótájékoztató számára kiírt szekciója, amikor a hétszeres világbajnok beesett, és az FIA szerint ez olyan mértékű kihágás volt, hogy vizsgálatot kellett csinálni miatta.

    Hamiltont és a Mercedest ezért pénteken beidézték meghallgatásra, amelyen a csapat arra hivatkozott, hogy Hamilton programja a hazai versenyén nagyon sűrű volt és nagyon nehezen tudott csak eljutni a sajtótájékoztató helyszínére.

    A felügyelők ezt nem fogadták el mentségnek, szerintük jobban kellett volna menedzselniük a pilóta programját, és a Mercedest megrovásban részesítették. Egyúttal hozzátették, hogy ha a késés megismétlődik, szigorúbb szankciókat alkalmazhatnak.

  • Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    Verstappen után Alonso is negatívan nyilatkozott az F1 24 futamot tartalmazó 2024-es versenynaptáráról.

    A Forma-1 közzétette a következő szezon versenynaptárát, megint a rekorddöntés a cél a 24 futammal. A meglévő 22-es csúcsot idén sem sikerült növelni a Kínai Nagydíj újabb elmaradásával és az Emilia Romagna Nagydíj árvíz miatti törlésével, de ez is irtózatosan megterhelő sokaknak, évek óta hallani, hogy ez lassan vállalhatatlanul megterheli és kifacsarja az utazó személyzetet.

    Max Verstappen újfent kijelentette, hogy nem örül ennyi versenynek. „Nekem ez sok, de el kell fogadnunk. Legalább észszerűbben alakították ki a menetrendet, mindenkinek jobb így – mondta Silverstone-ban. – Viszont ez még jobban elgondolkodtat, hogy [2028] után tovább akarok-e maradni. Az ilyesmik nem segítenek, az biztos.”

    Hozzá hasonlóan Fernando Alonso sem ért egyet az F1 irányával, és ő is a személyzetet érő nyomásról beszélt.

    Russell nyafogással, és nagyobb fizetési igénnyel vádolja Verstappent

    „Értem, mi az előnye a 24 versenynek, és hogy miért van ennyi. Nagy az érdeklődés a Forma-1 iránt, és jó új országokban versenyt rendezni, új pályákon. Idén Vegasba megyünk, pár éve Katar volt új. Jó új országok felé nyitni” – mondta Alonso.

    „Mindenkinek több bevétel jut, ezt értem. De a csapattagoknak 18 verseny szerintem elég lenne, ennél több nagy megterhelést rak a szerelőkre, a sajtó munkatársaira. Mindenki hajt februártól decemberig. A pilótáknak minden komfortos, mi nem panaszkodhatunk, ránk próbálnak nagyon odafigyelni, de mindenki másnak nehéz.”

  • Megmutatjuk, miért vállalkozott lehetetlen küldetésre az AlphaTauri az idős újonccal

    Megmutatjuk, miért vállalkozott lehetetlen küldetésre az AlphaTauri az idős újonccal

    Nyck de Vries a kirúgás szélén áll, a jelek szerint az AlphaTauri kísérlete sem válik be: a hollandhoz hasonló idős korban debütáló újoncok a közelmúltban alig tettek le értékelhető eredményt az asztalra.

    „A jövőjéért versenyzik, talán kicsit kétségbeesett szituációban van” – ezt mondta Kevin Magnussen az Osztrák Nagydíj után de Vries-ről, aki kiszorította őt a pályáról. Christian Horner ugyan megvédte a leváltásáról szóló pletykák közepette, Helmut Marko azonban a szokásához híven nem finomkodott és többször utalt rá, hogy sürgősen javulnia kell, különben kalap-kabát.

    A holland versenyző tavaly bámulatosan szerepelt élete első F1-es versenyén: a szombati napon derült ki, hogy vezetnie kell a megbetegedő Alexander Albon helyén a Williamsnél, de nem illetődött meg, és a 9. helyen befutva pontot szerzett.

    Az idill azonban hamar elmúlt, már a szezon közbeni leváltásáról is többször cikkeztek a sajtóban. Az eddigi kilenc futam tizenegy időmérőjén (kétszer tartottak kvalifikációt sprintfutamra is) de Vries csupán két alkalommal győzte le csapattársát, Cunoda Jukit, és vele ellentétben pontot még nem szerzett, ráadásul többször karambolozott.

    Rezeg a léc az F1-es pilótánál, de azt állítja, nem érez szokatlanul nagy nyomást

    Legutóbb pont a Red Bull lépte meg, hogy szezon közben pilótát cserél (bár itt kirúgás nem történt, mert 2019-ben házon belül váltott Pierre Gasly és Alexander Albon), s mivel akad megfelelőnek tűnő helyettesítés az AlphaTauri autójába, de Vries valóban a nyaktiló alatt érezheti magát.

    Főleg úgy, hogy…

    Az idős újoncok gyorsan kikopnak

    Legalábbis mostanában. De Vries szokatlanul idősen, 28 évesen kezdte meg első teljes szezonját az F1-ben, és számításaink szerint az ezredforduló óta nyolc másik legalább ilyen korú pilóta volt – és nagyon hamar lefőtt nekik a kávé, a leghosszabb idő, két és fél szezon a híres Narain Karthikeyannak jutott. Pont az AlphaTaurihoz fűződik két ilyen próbálkozás, előbb Sébastien Bourdais, majd Brendon Hartley személyében, és főleg előbbi szenvedése volt meglepetés.

    A japánok tisztelik a kort, többször nyúltak veterán újoncokhoz, de a más sorozatban már bizonyított (Cristiano da Matta és Allan McNish a Toyotánál), és a nemzetközi szinten teljesen ismeretlen (Ide Judzsi a Hondával kapcsolatban álló Supor Agurinál) pilóták sem váltak be, utóbbitól konkrétan néhány futam után megvonták az F1-es jogosítványát a balesetveszélyes vezetés miatt. A kis csapatoknál Giedo van der Garde (2013, Caterham) és Tiago Monteiro (2005, Jordan) sem vált be későn érő típusként.

    Irigykedjünk: az F1-es újoncnak nehezebb enni, mint edzeni

    De Vries esetében ugyanakkor enyhítő tényező, hogy a pályafutása korábbi szakaszában az azóta felszámolt renault-s versenysorozatok felé terelték, amivel éveket vesztett, és az autók műszaki színvonalát jelző létrán gyakorlatilag kétszer mászott végig. Így mire 2019-ben az F2 bajnoka lett, nem kapodtak utána két kézzel az F1-es csapatok, az előző két hasonlóan idős bajnokhoz, a svájci Fabio Leimerhez és az olasz Davide Valsecchihez.

    Az először 25 éves kora fölött állandó F1-es ülést kapó további pilóták közül az ezredforduló óta csak Romain Grosjean és úgy-ahogy Pastor Maldonado futott értékelhető karriert (utóbbi azért csak nyert egy futamot), míg egy igazán sikeres versenyzőig Damon Hillig kell visszamenni az időben, aki 30 fölött debütált.

    Az autó sem segít

    A mérnöki stáb egyik vezető tagja, Jonathan Eddolls elismerte, hogy a legfontosabb eszköz alapvetően nem a legideálisabb a pilótának. „Ehhez az autóhoz nem könnyű hozzászoknia egy újoncnak. Egyes pilóták nehezebben alkalmazkodnak a kanyarok bejáratánál tapasztalható instabilitáshoz. Nyck nem szenved különösen ettől, de kemény dió olyan beállításokat találni neki, amivel illik a vezetési stílusához” – idézte az Autosport Eddollsot.

    Ugyanakkor dicsérte, hogy de Vries hasznos visszajelzéseket ad az autóról, és közölte, hogy a műszaki újításokkal pont a kanyarok bejáratánál lévő instabilitást igyekeznek orvosolni, a Brit Nagydíjon érkező módosítások is fontos elemei lesznek ennek, miután Ausztriában egy új hátsó légterelőt vetettek be. 

    A kérdés az, de Vries él-e a lehetőséggel és hogy időben tud-e még szintet lépni.

  • Hogy várja a visszatérést a horrorbaleset helyszínére a kínai F1-es pilóta?

    Hogy várja a visszatérést a horrorbaleset helyszínére a kínai F1-es pilóta?

    Csou Kuan-jü egy éve a Brit Nagydíjon szenvedett ijesztő balesetet, de úgy tűnik, nincsenek rémálmai a visszatéréstől. Silverstone változatlanul a kedvenc pályája.

    A rajtnál több autó összeakadt és az ütközéshullámban Csou felborult, majd a kavicságyon átszánkázva és a gumibálákon átfordulva landolt. Szerencsére a haja szála sem görbült, sérülés nélkül megúszta az ijesztő bukást, amit csak azután mutattak meg több szemszögből, hogy kiderült, hogy a kínai pilótának nem lett baja.

    Az Alfa Romeo kínai versenyzőjét megkérdezték, mit szól hozzá, hogy az idei bajnokság következő állomása Silverstone, de úgy látszik, a baleset emlékei nem hagytak benne maradandó nyomot.

    „Remélem, az embereken nem fognak sokszor emlékeztetni [a balesetre], de biztosan lesz róla szó. Tulajdonképp ez a kedvenc pályám, és a kedvencem maradt a tavalyi nagy baleset ellenére is. Várom Silverstone-t, imádom, főleg a gyors részei tetszenek” – nyilatkozta még Ausztriában a sajtónak, köztük a Racingline.hu stábjának is.

  • Russell már a fellegekben: hatalmas élménnyel lepték meg

    Russell már a fellegekben: hatalmas élménnyel lepték meg

    A Mercedes versenyzője, George Russell a hazai versenye, a Brit Nagydíj előtt kipróbálhatta, milyen érzés egy vadászrepülőn “utazni”.

    Tíz évvel azután, hogy az első mercedeses szezonjában Lewis Hamiltont megreptette a brit légierő egy vadászrepülővel a Brit Nagydíj előtt, Russell ugyanilyen élményben részesült a futam előtti egyik promóciós rendezvény keretében. Erre elkísérte őt a Sky Sports tudósítója, Ted Kravitz, az erről készített összeállítást a hétvége folyamán adja majd le a tévécsatorna.

    Russellt a légierő egyik Typhoon típusú gépén reptették meg, és természetesen izgatottan számolt be róla. „Életre szóló élmény volt a Typhoon vadászrepülővel menni – írta a közösségi médiára kitett egyik bejegyzésben. – Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy sokat tanulhattam, és persze a repülést!”

  • Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak

    Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak

    Charles Leclerc az előző versenyen a második dobogós eredményt jegyezte a Ferrarinak az idény során, ennek ellenére mérsékelt optimizmussal várja a hétvégi Brit Nagydíjat: a szavai alapján nem biztos, hogy ismét az olasz csapat lesz a Red Bull mögötti mezőnyben a leggyorsabb.

    „A csapatnál úgy érezzük, hogy Barcelona óta jó irányba tartunk, de ezt sajnos sehol sem tudtuk ezt igazán megmutatni, bár Ausztriában is előre léptünk – mondta a Brit Nagydíj előtti hivatalos sajtótájékoztatón. – Azonban úgy gondolom, ez a pálya jobban kidomborítja majd a gyengeségeinket, több nehézségünk lesz, mint Ausztriában.”

    A Ferrari baja leginkább a kocsi instabilitásával és a gumikkal van, de a nemrég elindított fejlesztési hullám mintha javított volna a helyzeten, és Kanadában már úgy nézett ki, hogy amikor a Red Bull nincs csúcsformában, akár velük azonos vagy még jobb szintre is képesek. Ausztriában aztán már a végeredmény alapján is gyorsabbak voltak az Aston Martinnál és a Mercedesnél.

    Ettől függetlenül Leclerc csapattársa, Carlos Sainz sem mer optimista kijelentéseket tenni.

    Leclerc nem hagyja, hogy Verstappen letörje a kedvét

    „Jobbnak éreztem az autót, egy körön és versenytávon is. De Ausztriában már az előző évben is nagyon gyorsan voltunk, ezért óvatos vagyok [a kijelentésekkel], és meglátjuk, hogyan alakul a szezon, mielőtt levonom a következtetést. Mindenesetre büszke vagyok a csapat reagálására és a sok fejlesztésre, amiket az utóbbi időben bevetettünk.”

    Hozzátette, a szélben gyakran kínlódik a Ferrari, márpedig Silverstone-ban lehet számítani erősebb széllökésekre a nyílt terep miatt.

  • A Mercedes szentül hiszi, hogy önerőből is le tudja győzni Verstappent

    A Mercedes szentül hiszi, hogy önerőből is le tudja győzni Verstappent

    A Red Bull rekordbeállításra készül a hétvégén, de Toto Wolff optimista, hogy a Mercedes előbb vagy utóbb saját erőből, külső segítség nélkül is győzelmet tud szerezni.

    Ez utoljára a 2022-es Brazil Nagydíjon történt meg, azóta minden futamot Max Verstappen, vagy néha Sergio Pérez nyert meg. A Red Bull így zsinórban 10 győzelemnél jár, és ha a Brit Nagydíjon behúzza a 11.-et, beállítja a McLaren 1988-ból származó rekordját, melyet anno a legnagyobb fölénye idején is hiába ostromlott a Ferrari vagy a Mercedes.

    Toto Wolff ugyanakkor változatlanul úgy gondolja, a Mercedes képes lesz önerőből megálljt parancsolni a nagy riválisnak, valamikor. „Fenntartom az állításom, mert ha nem tenném, akkor már befejeztük volna az idei autó fejlesztését, és a következőre állítanánk mindent, miközben örülnénk, ha a legjobb tízben végeznénk [az idei versenyeken]. De nem tehetünk így, folytatnunk kell a munkát” – nyilatkozta az Autosportnak.

    „Max folyamatosan az élen megy, mögötte viszont a csapattársa, az Aston Martinok, a Ferrarik, Lando [Norris] és mi váltogatjuk egymást. Úgy néz ki, versenyről versenyre változik a kép, nem tudunk mintát felfedezni. Úgy hallom, a Ferrari és a McLaren fejlesztést hozott Ausztriába, mi erre a hétre fogunk.”

    Wolff szerint az F1 még tartozik Hamiltonnak a 8. bajnoki címmel

    Ez egy új első szárny lesz, így megint könnyen változhatnak az erőviszonyok az üldözőbolyban. Wolff rámutatott, hogy a Red Bull is bármikor pórul járhat önhibáján kívül.

    Hihetetlen szinten teljesítenek, de elég a rossz időjárás vagy egy kis balszerencse, egy defekt, és máris megváltozhatnak a dolgok. Nekünk a legjobb teljesítményünket kell nyújtani, aztán meglátjuk, meddig engedjük folytatni nekik a sorozatot” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

    A Red Bull 2013-tól kezdve csak egy versenyt Silverstone-ban, a másodikat 2020-ban (ami hivatalosan tehát nem Brit Nagydíj volt). Idén egyes versenyeken, például legutóbb valósággal földbe döngölte az ellenfeleket, máskor kicsit közelebb tudtak maradni hozzá az üldözők.

  • Elképesztően kedvező árú a Magyar Nagydíj a többi versenyhez képest

    Elképesztően kedvező árú a Magyar Nagydíj a többi versenyhez képest

    Egy oldal összeállította, átlagosan mennyibe kerül egy háromnapos belépő a versenyekre. A Hungaroring a legolcsóbb, a legdrágább helyszínt biztos mindenki kitalálja!

    Az F1-es tematikájú adatvizualizációra és animációkra szakosodott Formula Addict készített összeállítást arról, hogy az egyes nagydíjhelyszíneken mennyiben kerül egy háromnapos jegy ára. Fontos módszertani megjegyzés, hogy az összes háromnapos bérletfajta árát átlagolták, tehát nem a legolcsóbbat választották ki, hanem a legolcsóbbtól a legdrágábbig mindegyik típust lefedték.

    A számítás szerint a Hungaroring a leginkább pénztárcakímélő ebből a szempontból, a Magyar Nagydíj helyszínén 184 dollár (kb. 65 ezer forint) az érték, méghozzá közel 100 dollárral megelőzve a következőt, a Bahreini Nagydíjét. (Utóbbi helyezése bizonyára meglepő.)

    Számos pálya értéke közel található egymáshoz, nagyobb ugrás az öt legdrágább helyszínnél jön újra, itt található mind a három pálya az Egyesült Államokból. Austinban a háromnapos belépők átlagára közel azonos Monacóéval (670 dollár körül), majd jön a Mexikói Nagydíj, végezetül 1000 dollár feletti értékekkel Miami és Las Vegas. Utóbbi így is népszerű, nyilván a vagyonosabbak körében.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA ADDICT (@formula.addict) által megosztott bejegyzés

  • Megjött az F1-es pályamizéria legviccesebb hozzászólása

    Megjött az F1-es pályamizéria legviccesebb hozzászólása

    Az F1 csak keresi a megoldást a pályahatárok betartatásának problémájára, és Gasly rámutatott, hogy az átlagos nézők teljesen összezavarodnak a jelenlegi rendszertől.

    Az Osztrák Nagydíjon megint rengeteg kalamajkát szült, hogy a versenyzők sok helyen négy kerékkel túlhajtottak a pálya szélét jelző fehér vonalon és ezzel előnyt szereztek, emiatt az időmérőn és a futamon is rengeteg potenciális szabálysértést vizsgáltak az F1 sportfelügyelői, két marokkal szórva a büntetéseket.

    A csapatvezetők és a versenyzők közül mindenki elismerte, hogy ez így nem volt jó, és az Alpine pilótájától, Pierre Gasly-tól hallhatjuk az egyik legfrappánsabb kritikát. „A nagymamám a tévé előtt semmit sem értett, nem értette, mi a fene történik? Lewis [Hamilton] egy pillanatra 1. volt, két másodperccel később csak 18. Ez nem tűnik jónak” – idézte őt a Racingnews365.com.

    Az F1 kabaréjára két megoldás létezik

    Nagyobb baj, hogy a nagymamák mellett a főszereplők is gyakran sötétben tapogatóztak az egyes eseteket illetően. „A megoldást alaposan át kell gondolni, mert időnként mi, pilóták következetességet kérünk, máskor viszont a józan ész azt diktálja, hogy a hozzáállás igazodjon az adott esetekhez és pályákhoz, mint most” – véli Gasly.

    A kavicságyak telepítése a motorversenyek biztonsága miatt nem megvalósítható sok pályán, a hurkák balesetveszélyesek, így valóban nem könnyű mindenki számára jó kompromisszumot találni.

  • Russell cáfolt egy feltételezést Hamilton teljesítményéről

    Russell cáfolt egy feltételezést Hamilton teljesítményéről

    Az utóbbi versenyeken Hamilton gyorsabb volt, mint Russell, de a Mercedes fiatalabb versenyzője szerint nem a fejlesztések miatt.

    A Mercedes a Monacói Nagydíjtól nagy ráncfelvarrásba kezdett az autón, és a fejlesztéseknek hála a Spanyol és a Kanadai Nagydíjon Lewis Hamilton dobogóra állt, Barcelonában egyértelműen ő és a mögötte végző George Russell vezette a Red Bull mögötti üldözőbolyt.

    Ausztriában ugyan visszaesett a Mercedes teljesítménye, Hamilton ugyanakkor megint csapattársa előtt ért célba, csak az utólag büntetést kapott és mögé került a rangsorban. Többen arra a következtetésre jutottak, hogy a fejlesztési csomag jobban kedvez a hétszeres világbajnoknak, ám Russell határozottan tagadta ezt. 

    Hamilton megdöbbent, mennyire szörnyű volt a Mercedes

    „Szerintem ez pusztán véletlen. Nagyon csekély különbségekről beszélünk. Úgy tudom, a csapatok párosai közül statisztikailag mi állunk egymáshoz legközelebb, és Lewis nagyon erős csapattárs” – mondta Russell még az Osztrák Nagydíj előtt. A The Race számítása alapján a Ferrari után Mercedesnél a legkisebbek a csapattársak közötti különbségek az egyes nagydíjakon elért legjobb köridőket nézve.

    „A tavalyi év elején Lewis magasabb szinten volt, mint én, mégis én álltam előrébb a bajnokságban. Idén sokkal közelebb van egymáshoz a teljesítményünk, mégis 40-valahány ponttal követem őt. De tulajdonképp ez az, ami számít.”

    A Mercedesnél főleg Hamilton panaszkodott az autó instabil hátuljára, a csapat elsősorban ezt próbálta meg orvosolni a fejlesztésekkel. Russell egyébként a Spanyol Nagydíj óta a három időmérőből kettőn kiesett még a Q3 előtt.