Szerző: Gerse József

  • Sok fájdalom árán tudott végig az F1 mezőnyében lenni Alonso csapattársa

    Sok fájdalom árán tudott végig az F1 mezőnyében lenni Alonso csapattársa

    Lance Stroll balesetet szenvedett a 2023-as szezon előtt, és elismerte, hogy csapata erősnek tűnő autója hozta vissza szinte lehetetlenül korán a volán mögé. Ez ugyanakkor sok szenvedéssel járt.

    Az Aston Martin versenyzője egy kerékpáros baleset miatt nem tudott részt venni az évad előtti háromnapos teszten, de a Bahreini Nagydíjon már autóba ült a csukló- és lábujjsérülése után, jóllehet, orvosai kizártnak tartották ezt az eshetőséget.

    Már akkor látszott a televíziós felvételeken, hogy ez kínszenvedés neki, de becsületére legyen mondva, nagyszerűen helytállt és pontokat szerzett, még ha ekkor és általában később sem tudott csapattársa, Fernando Alonso szintjén teljesíteni.

    Stroll elárulta, hogy a meglepően erős felszerelés csábította vissza ilyen hamar a kocsiba, hiába érezte heteken át a sérülés hatását. „Az orvos nem azt akarta volna, hogy 12 nappal a csonttörésem után Forma-1-es autót vezessek. De megtettem” – mondta az Autosportnak.

    A Stroll-dilemma – meddig maradhat valaki F1-es versenyző az apja csapatában?

    „A visszatérésem rámenős volt, de tudtam, hogy jó az autónk, és vissza akartam térni a volán mögé, mert úgy éreztem, készen állok rá. Az első néhány verseny szívás volt, sok fájdalommal, de most már sokkal jobban érzem magam.”

    Stroll a tabella 9. helyén áll a nyári szünetben, miután a jó kezdés után kicsit visszaesett az Aston Martin formája. Úgy érzi, képesek lesznek új erőre kapni.

    „Az előző versenyhétvégék nehezebbek voltak számunkra, egyértelműen foglalkoznunk kell több dologgal, hogy visszatérjünk oda, ahol lenni akarunk – mondta. – Vannak ötleteink erre, várom az idény második felét.”

  • A látszat csal: megmaradtak a feltámadó McLaren krónikus betegségei

    A látszat csal: megmaradtak a feltámadó McLaren krónikus betegségei

    Lando Norris úgy véli, a legutóbbi nagy fejlesztési csomag a leghatékonyabb volt, amióta a McLaren csapatánál versenyzik, de ez sem oldott meg sok problémát.

    A brit versenyző a silverstone-i futamon rövid ideig még az 1. helyet is átvette Max Verstappentől, miután megtáltosodott a nyár közepén bevetett újításokkal, és csapattársával, Oscar Piastrival a gyenge évkezdet után azóta többször villantottak.

    Norris 2019-ben debütál a McLaren színeiben, és azt mondta, az autó kialakítását alapvetően megváltoztató elemek mérföldkőnek számítanak a karrierjében. „Az Ausztriában bevetett fejlesztési csomag a legnagyobb volt a McLarennél az elmúlt öt évben. Ez javított a legnagyobb mértékben az autón azóta, hogy öt éve a McLarennél vagyok” – idézte az F1 hivatalos oldala a pilótát.

    „A nagy lépés miatt bizakodóbb vagyok, mint az előző években. Ráadásul tudom, mi készül még, jön az új szélcsatorna, az új szimulátor, új emberek.”

    Norris újfent bocsánatot kért a törésért: tudom, mennyit jelent ez a magyaroknak

    „Képzeljék, mennyire más lenne, ha úgy kezdtük volna az idényt, ahogy Ausztriában mentünk, és onnan léptünk volna előre. Reményteljes vagyok 2024-re.”

    Ennek dacára hangsúlyozta, hogy bár az aerodinamikai tulajdonságokat jól tükröző gyors kanyarokban erősödött az autó, bizonyos hiányosságok változatlanul fennállnak.

    „Jelenleg a fejlesztésekkel ellenére egy tapodtat sem javult az autó vezethetősége. Nehéz vezetni, nehéz jó köröket összerakni az időmérőn – jelentette ki a McLaren pilótája. – Öt év alatt nem léptünk előre nagyot az autó lassú kanyarokban mutatott tempójával, a vezethetőségével, a maximális tapadásával.”

  • Verstappen uralma „gyönyörű” az F1-nek, ellendrukkerei is izgulhatnak

    Verstappen uralma „gyönyörű” az F1-nek, ellendrukkerei is izgulhatnak

    Max Verstappen a 2022-es szezon közepe óta maga alá gyűri a mezőnyt, ennek ellenére Mario Andretti úgy érzi, nem kell félni attól, hogy az F1 veszíteni fog a népszerűségéből, mert az ellendrukkereknek is van miért izgulni.

    Az 1978-as világbajnok szuperlatívuszokban beszélt a harmadik vb-címe felé menetelő hollandról. „Max Verstappen most nagyon látványos – mondta Andretti a RacingNews365-nek. – Csak rá kell nézni az eredményeire és arra, rövid idő alatt mennyire megérett. Szuperül viseli a terhet, pedig nagy rajta a teher, mint mindenkin, mégse hibázik.”

    Az F1 népszerűsége rengeteget javult az elmúlt években, a versenyeken sorra dőlnek meg a helyszíni nézőcsúcsok, így egyelőre nincs jele annak, hogy a szurkolók elpártolnának a sportágtól az izgalmak vagy a látványosság hiánya miatt. Andretti szerint Verstappen nem is teszi tönkre az érdeklődést.

    „Minden szurkoló a saját szemszögéből nézi az eseményeket. Én érdeklődve figyelem, milyen sokáig tud így uralkodni. Történelmet ír, ez gyönyörű a sportnak, ismerve a feladatot. Méltatni kell azért, amit eddig elért, és várni, hogy folytassa” – szögezte le.

    Massa már most ötszörös világbajnoknak látja Verstappent

    „Az ellenfelek sem pihennek, lesz olyan, hogy megtámadják, és mindenki ezt a pillanatot várja. Mindig van mit várni.”

    Verstappen következő rekordja az egymás után aratott futamgyőzelmek száma lehet, a jelenlegi csúcs 9.

  • Alonso: Schumacher egy gép volt, tőle tanultam a legtöbbet

    Alonso: Schumacher egy gép volt, tőle tanultam a legtöbbet

    Fernando Alonso azt felelte egy kérdésre, hogy Michael Schumacher gyakorolta rá a legnagyobb hatást fiatal korában, de mindegyik vetélytársától ellesett ezt-azt.

    A két klasszis 2006-ban a világbajnoki címért is harcolt egymással, amiből a Renault-nál versenyző spanyol került ki győztesen. Persze nem a hétszeres bajnok német volt az egyetlen, akivel emlékezetes csatákat vívott, ennek ellenére úgy gondolja, tőle tanulta a legtöbbet, főleg a hozzáállásban.

    „A pályán mindegyik ellenfelemtől tanultam. De ami a pontosságot és az elszántságot illeti, Michael egyértelműen példakép volt. Amikor elkezdtem a karrierem, mindent uralt és éjjel-nappal nyert” – mondta a DAZN csatornának.

    „Figyelni kell a bajnokokat, hogy dolgoznak, mennyi energiát fektetnek be. Michael ebből a szempontból egy gép volt. Ez mindenben megmutatkozott, és sokat tanultam tőle a korai éveimben.”

    Alonso korábban azt mondta, számára a Schumacher elleni csaták mindig különlegesek voltak, ezért őt tekinti pályafutása legnagyobb ellenfelének.

    Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

  • Aggódik a Red Bull, hogy az F1 élményromboló lesz

    Aggódik a Red Bull, hogy az F1 élményromboló lesz

    Az F1 2026-tól érvényes motorszabályairól megint negatívan nyilatkoztak, több kritikát is megfogalmazott a Red Bull szakembere.

    Helmut Marko, a csapat tanácsadója kijelentette, hogy a motivációjukat a sport szeretete, és nem önös érdekek adják. „Egyszerűen szenvedélyes versenyzők vagyunk, szívből csináljuk. Nem azért vagyunk a Forma-1-ben, hogy meggazdagodjunk rajta. Azt akarjuk, hogy újra jó sportélményt nyújtson, és emiatt aggódunk” – a Motorsport-Total.com-nak.

    „A Forma-1 végső soron showműsor, ki kell szolgálnunk a közönséget. Az nem járja, hogy Monzában az egyenesben vissza kell váltani, ez idegen érzés.”

    Max Verstappen ugyanis arról beszélt, hogy amikor a szimulátorban kipróbálta a 2026-os motor tesztváltozatát, Monzában a célegyenesben bőven a féktáv előtt alacsonyabb sebességi fokozatba kellett váltania, ami hangulatromboló.

    Felesleges nyafogni az F1 2026-os autói miatt?

    De nem ez az egyetlen probléma a Red Bull szerint: ahogy Verstappen többször utalta rá, a hibrid rendszer miatt nagyon elhíztak az F1 autói, s mivel 2026-tól az elektromosság arányát 50%-ra szeretnék közelíteni az erőforrás teljesítményében, várhatóan még terjedelmesebbek lesznek.

    „A tömeg kockázati tényező. 2021-ben Max silverstone-i balesetének egy nagyobb akkumulátorral teljesen más végkifejlete lett volna – mutatott rá Marko, és az előzési nehézségekre is kitért. – Az akkumulátorokban [a tűz miatt] mindig rejlik valamennyi veszély. Némelyik autó tömege közelít a sportautókéhoz, de a pályák változatlanok maradnak, pedig mindegyiket egy méterrel szélesíteni kellene, hogy lépést tartsanak az autók fejlődésével.”

    „Változtatni kellene, ismét könnyebbé és kisebbé tenni az autókat. A tervezett szabályokkal ez nem lehetséges. 30 liter benzin szükséges az akkumulátorok működtetéséhez, itt valami nem stimmel.”

    Marko ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte a Red Bull jobban halad a 2026-os motor kifejlesztésével, mint a Ferrari vagy az Audi.

  • Mercedes: Lehagytuk a Ferrarit

    Mercedes: Lehagytuk a Ferrarit

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója így látja, és szerinte ez több tényező együttesének köszönhető.

    A rutinos szakember kifejtette, hogy milyen elv mentén próbálnak javítani az autón, amely nem képes felvenni a versenyt a Red Bull-lal, és többször megnehezítette Lewis Hamilton és George Russell dolgát.

    „Igyekszünk a pilótáknak nyugodtabbá tenni az autót a kanyarbejáratok kezdetén, ott ugyanis túl reaktívnak érzik. A kanyarok csúcspontjánál viszont pont fordítva van, ott nem harap a kocsi eleje – magyarázta a Mercedes honlapjának. – Instabilitást okoz, amikor az első kormánymozdulatnál őrjítően lomha az autó. Pont a fordítottját szeretnénk, ezen dolgozunk.”

    Noha a szezon elején a Mercedest az Aston Martin, illetve alkalmanként a Ferrari is megelőzte az erősorrendben, a technikai igazgató úgy véli, mára mindkét riválisuknál gyorsabbak lettek.

    Erre figyel a Mercedes, hogy izmosabbá tegye az autóját

    „Apránként magunk mögött hagyjuk őket. Ehhez minden hozzátett, a stratégia, a mérnöki munka, a megbízhatóság, és a pilóták, akik minden apró lehetőséget pontokra váltottak” – fogalmazott Allison.

    Az ugyanakkor kétségbe vonható, hogy a Mercedes mindenhol felülmúlja a két nagy vetélytársat: az előző pályán, Spában például egyértelműen a Ferrari volt a leggyorsabb a trióból, és sokan úgy sejtik, az év végéig állandósul a hullámzás az erősorrendben. Az Aston hullámvölgyében közrejátszhat, hogy a túlságosan hajlékony első szárnyak űzése miatt az FIA felszólította őket a változtatásra, legalábbis ez a pletyka járja a bokszutcában.

    A konstruktőri tabellán azonban valóban a Mercedes áll a legjobban a Red Bull mögötti mezőnyben, eddig 247 pontot gyűjtött, 51-gyel előzi meg az Aston Martint jelenleg.

  • Ezt vegye, akinek sok a pénze: Schumacher és Räikkönen egyik F1-es autójára is licitálni lehet

    Ezt vegye, akinek sok a pénze: Schumacher és Räikkönen egyik F1-es autójára is licitálni lehet

    A napokban több régi F1-es autó is kalapács alá kerül árveréseken, Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Mario Andretti egyik Ferrariját, McLarenjét, illetve Lotusát lehet megvásárolni.

    Egész pontosan egy 2002 elején használt F2001b-ről, egy 2006-os MP4/21-ről és egy 1978-as Lotus 79-ről van szó. Ezek közül várhatóan az első krómfestésű McLaren talál majd új gazdára a legkevésbé drágán, de a becslés szerint így is 2,5-3,5 millió dollárt kell kifizetni érte, azaz nagyságrendileg egymilliárd forintot (plusz mínusz párszáz millió forint, de ezen a szinten ki számolja már ezt).

    Räikkönen az említett modellel pont nem volt sikeres, 2003-tól 2009-ig ez volt az egyetlen szezon, amelyben egyetlen győzelmet sem szerzett. A kocsit a szezon első felében használta több futamon.

    A Bonhams intézi az árverést a McLarenre, csakúgy, mint Andretti Lotusára, amely arról híres, hogy ez volt a szívóhatást először csúcsra járató autó az F1 történetében, az amerikai pilóta világbajnok is lett vele. A szakértők úgy kalkulálnak, hogy ez a kocsi 6,5-9,5 millió dollár közötti összegért talál új gazdára.

    Történelmi Verstappen-ereklyére hirdettek licitet

    Schumacher Ferrarija pedig azért ritka, mert ez egy átmeneti autó volt 2002 elején, a csapat ugyanis csak a szezon közben vetette be a legfrissebb modelljét – vagyis nem elírás, hogy a német a 2001b-t 2002-ben használta, az első két nagydíjon.

    Nagy akadályba azért nem ütközött Schumacher, az első versenyt megnyerte, míg a másodikon harmadik lett, miután a rajtnál ütközött Juan Pablo Montoyával. Licitálni az RM Sotheby-nél lehet a Ferrarira augusztus 16. és 19. között. Az autót 2003-ban egy svájci gyűjtő vásárolta meg és rendszeresen pályára vitte azt pályanapokon, a mostani tulajdonosához 2011-ben került.

    Az aukciósháznál a szép Ferrarin túl megszerezhetők egy japán rajongó 30 éven át felhalmozott ereklyéi is, többek között Michael Schumacher több bukósisakja vagy egy Ayrton Senna és Alain Prost által 1989-ben aláírt pezsgősüveg.

  • Elfajult a bohóckodás, edzője majdnem megvakította az F1-es versenyzőt

    Elfajult a bohóckodás, edzője majdnem megvakította az F1-es versenyzőt

    Cunoda Juki (Yuki Tsunoda) szenvedett el majdnem egy súlyos szemsérülést, de szerencséjére fájdalommal megúszta a bemelegítésnél ártatlan tréfának szánt mozdulatot. Edzője, Michael Italiano tette kis híján taccsra.

    Még a szezon első versenyhétvégéje, a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja előtt történt a kellemetlen eset: a japán pilótát az edzője, Italiano szerette volna átmozgatni kicsit, hogy oldja az izmainak a merevségét. A bemelegítés viszont majdnem súlyos sérüléssel ért véget.

    „Kimentünk a szabadba és elővettem a lábfejünk lazítását szolgáló golflabdát. Én a hátamon feküdtem és a hátamon görgőztem, ő viszont feldobta a labdát, ami a sípcsontomra esett. Ez fájt, ő pedig kuncogott – mesélte a Pit Stop podcast adásában. – Sokat hecceljük egymást Jukival, ezért egy kicsit annyiban hagytam az esetet, majd amikor ráfeküdt a görgőre, elsétáltam mellette és a vállam fölött eldobtam a golflabdát.”

    „Nem is néztem, hova, csak úgy voltam vele, talán neki is a sípcsontján landol majd. De a labda egyenesen a jobb szemén találta. Még a pukkanást is hallottam, tiszta találat volt.”

    Ricciardo jelenlététől máris botladozott a csapattársa

    Italiano szerint Cunoda fetrengett a fájdalomtól, és azt hitte, minimum a Bahreini Nagydíjról kilőtte őt. „Ez volt az első alkalom, amikor azt hittem, hogy elvesztem az állásomat – mondta. – Kérdeztem tőle, hogy jól van-e, de csak üvöltött, hogy ááá. Tudtam, hogy csinálnom kell valamit, ezért elszaladtam a bárba jégért.”

    Arra számítottam, hogy nekem fog jönni és darabokra szed, de szerintem annyira fájt neki, hogy azért nem tette. Helyette rám nézett, már tiszta vörös volt a szeme körül és nem tudta kinyitni. Jaj, ne, gondoltam, majd rátettem a jeget.”

    Az edző elmesélte, hogy fél óra telt el, mire Cunoda ki tudta nyitni a szemét, pedig alig két órával később már el kellett indulniuk a pályára. Sűrűn elnézést kért a pilótától, aki miután jelezte, hogy már nem annyira rossz a helyzet, felvetette, hogy a szeme tesztelésére pingpongozzanak.

    F1 Yuki Tsunoda Cunoda Juki
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Cunoda az idei Bahreini Nagydíjon nyilatkozat közben

    „Hogy ezt kicsit kontextusba helyezzem, minden reggel pingpongoztunk és mindig nagyon elvertem. Az utolsó, amit akartam, hogy megint agyonverjem, miközben csak az egyik szeme jó. Odaálltunk az asztalhoz, én meg elkezdtem csak finoman visszatenni neki a labdákat, mire ő rám förmedt, hogy tudja, hogy visszafogom magam. De én csak próbáltam kicsit visszahozni a magabiztosságát” – nyilatkozta Italiano, akit a pályán dolgozó orvos “idiótának” nevezett.

    Hozzátette, hogy Cunoda szeme körülbelül tíz napig fájt, ezalatt szemcseppet kellett használnia. A japán versenyző ezen a versenyhétvégén végül a 14. helyet szerezte meg az időmérőn, majd a futamon 11. lett.

  • Merész kijelentést tett a Red Bull motorjáról a csapat szókimondó tanácsadója

    Merész kijelentést tett a Red Bull motorjáról a csapat szókimondó tanácsadója

    A 2026-ban érkező motor fejlesztésével a Red Bull sokkal jobban áll, mint a Ferrari vagy az Audi, véli Helmut Marko.

    A Red Bullnak ez lesz az első saját fejlesztésű erőforrása, melyet a Forddal karöltve készítenek el az új szabályokat hozó 2026-os szezonra. Nagy falatnak ígérkezik, többen úgy vélik, nem is haladnak jól, és ezért lobbiznak az előírások módosításáért. Az istálló veterán tanácsadója szerint azonban pont az ellenkezője történik.

    „Nem gondolom, hogy műszakilag hátrányban vagyunk. A Ferraritól, a Mercedestől, a Renault-tól és a Cosworth-tól szerződtettünk szakembereket – nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak. – A Ford is a partnerünk. A belsőégésű motorokkal elit szakemberek foglalkoznak, és az elektromos oldalon is van két nagyon értelmes kolléga.”

    Álhíreket terjesztenek a Red Bullról? Horner nyugodt

    „Augusztusban be fogunk indítani egy teljes motort MGU-K-val, akkumulátorral. Így mérföldekkel az Audi és a Ferrari előtt járunk majd, nagyjából hasonló fázisban leszünk a Mercedesszel.”

    Hozzátette, hogy az év végére már próbapadon fogják futtatni a teljes erőforrás aktuális verzióját. Hogy a riválisok helyzetéről mennyire pontos információkat kapott informálisan, nem tudni, ezért nem árt csínján bánni a kijelentéseivel.

    Ami azt illeti, az új gyártóként érkező Audi állítólag már több hónapos csúszásban van, bár a következő években talán még lesz idejük behozni a lemaradást.

  • Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    Alonso: Mindenki örül, hogy újra az élmezőnyben vagyok

    A szezon első felét „álomszerűnek” nevezte azzal, hogy ő és az Aston Martin is a 3. helyen áll a tabellán, ilyesmire szerinte nem is gondolhattak a szezon előtt.

    Tavaly 7. lett az Aston Martin a konstruktőri tabellán – ugyanannyi pontszámmal, mint az előtte végző Alfa Romeo –, és az előző év második felében mutatott fejlődést überelve úgy vonult az idei nyári szünetre, hogy jelenleg csak a Red Bull és a Mercedes áll előtte. Sőt, ha Lance Stroll jobban teljesítene, a 2. hely is a markukban lehetne, hiszen az egyéni értékelésben Fernando Alonsót csak a Red Bull párosa előzi meg.

    A kétszeres világbajnok spanyol, aki az idei szezontól lépett az istálló kötelékébe, alig hiszi el a nagyszerű formát. „Ez hihetetlen. Álomszerű volt a szezon első fele, a 3. helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, a Ferrari előtt, míg én 3. vagyok a versenyzők között, Lewis-szal szinte holtversenyben. Bahrein [a szezonnyitó] előtt lehetetlen lett volna erre gondolni” – nyilatkozta Alonso a nyári szünet előtti utolsó versenyen.

    Úgy látja, a Forma-1 közössége egyértelműen örül az erős teljesítményének. Még Max Verstappen is azt mondta, szívesen látná újra futamgyőztesként a spanyolt.

    Alonso vagy Verstappen jobb idén? – így látják a szakírók

    „Mindenki nagy örömmel fogadta, hogy újra versenyképes pozícióba kerültem. Annak is mindenki örül, hogy egy új csapat beszállt a küzdelembe. A lelátókon sok a zöld szín” – mondta Alonso a BBC-nek.

    „A régi szurkolók még emlékeznek a szép napjaimra, és jó bebizonyítani nekik, hogy még mindig gyors tudok lenni, élvezem a vezetést. Az új szurkolók pedig, akik talán még sohasem láttak a dobogón, megkapják erre a lehetőséget.”

    Alonso azért messze volt attól, hogy az eredménytelen napjain rendszeresen kritikát kapjon, a mezőny sűrűjében vagy épp a végén kullogva is rendszeresen mutatott az autójához képest elképesztően jó teljesítményt. A 2014-es Magyar Nagydíjtól a 2021-es Katari Nagydíjig viszont valóban egyszer sem végzett az első három helyezett között.