Szerző: Gerse József

  • Az F1 leggyengébb pilótája úgy érzi, sokat fejlődött

    Az F1 leggyengébb pilótája úgy érzi, sokat fejlődött

    A Williams pilótája, Logan Sargeant nyilatkozott újonc szezonjának első részéről.

    Sargeant több szakíró szerint a leggyengébb teljesítményt nyújtotta 2023 első felében, még az AlphaTauritól már kirúgott Nyck de Vries-t is többen jobbnak látták nála. A rendszeresen bravúrokat bemutató Alexander Albonnál feltűnően lassabb, az időmérőkön eddig minden alkalommal kapott tőle.

    Elismerte, hogy saját szereplése nem felelt meg maradéktalanul az igényeinek. „Nem állítom, hogy őrülten nagy nyomást helyezek magamra – közölte. – Természetesen sokat várok el magamtól, jól akarok vezetni. Gyakran csalódást okoztam magamnak, mert nem úgy teljesítettem, ahogy képes lehettem volna.”

    Viszont úgy gondolja, erősödik a teljesítménye. „Az utolsó futamon az volt az érzésem, hogy sokkal közelebb kerültem a legjobb formámhoz. Az utóbbi időben nagyokat léptem előre, ez a legfontosabb. De néhány dologban még javulnom kell” – mondta.

    Sargeant elismerte, bizonyos területeken változtatnia kell a vezetési stílusán: korábban sokszor túl későn fékezett és ettől a minimum sebessége túl alacsonyra csökkent, a gyors kanyarokban pedig gyakran tapasztalt instabilitást.

  • Igenis jogos a félelem, hogy torzszülött autók jönnek az F1-be

    Igenis jogos a félelem, hogy torzszülött autók jönnek az F1-be

    2026-ban új szabályok érkeznek az F1 világába, amik elsősorban az erőforrásokat érintik, de az Aston Martin csapatfőnöke szerint ez közvetlen veszélyt jelent az autók kinézetére.

    A motorok teljesítményében 50%-ra szeretnék megközelíteni az elektromos forrás részarányát, de ez potenciálisan nézőellenes sajátosságokat vonhat magával az erőforrások kalibrációja miatt, az abnormális vezetési igény veszélyére és a kocsik küllemére pedig egyesek úgy hivatkoztak, hogy “Frankenstein-autókat” gyártanak majd a csapatok.

    Mike Krack, az Aston Martin főnöke azt mondta, ő lát megalapozott okot az aggodalomra, és ezzel nincs egyedül. „Igen, mindannyian így vagyunk vele – jelentette ki a Racefans-nek. – A motorgyártók és az FIA olyan szabályokat alkotott, amikről azt hitték, hozzájuk lehet igazítani a kasztnit.”

    „Utána viszont azt vettük észre, hogy a kasztnival drasztikus megoldásokat kell alkalmazni, hogy működjenek a szabályok. Technikailag ez persze lehetséges.”

    Felesleges nyafogni az F1 2026-os autói miatt?

    Az autók tömege, aerodinamikája és hűtési igénye egyaránt hozhat szemre furcsa megoldásokat, de ha ezt gondolják leggyorsabbnak a mérnökök, ezt fogják választani.

    „Ezért mondom mindig azt, hogy dolgozzunk együtt a közös érdekekért, hogy minden jól működjön. Bízom benne, hogy találunk olyan szabályváltozatot, amivel minden működik, és amivel mindenki elégedett ” – tette hozzá Krack.

    Az Aston Martin 2026-tól a Honda motorját fogja használni, a csapatfőnök eddig elégedett az együttműködéssel.

  • Az F1 leghülyébb célba érkezését a futam győztese mutatta be (videó)

    Az F1 leghülyébb célba érkezését a futam győztese mutatta be (videó)

    1975-ben ezen a napon, augusztus 17-én rendezték az Osztrák Nagydíjat, szörnyű esőben, és emiatt ideje korán leintették. De nem ettől lett igazán emlékezetes… 

    Sajnos a versenyhétvégét beárnyékolta egy két áldozatot szedő halálos baleset, egy pályabíró és egy pilóta, az amerikai Mark Donohue vesztette életét benne. Donohue az egyik edzésen egy defekt miatt kicsúszott és karambolozott, a törmelékek okozták a pályabíró halálát, ő maga pedig a fejével eltalált egy facölöpöt. Először nem is tűnt úgy, hogy komolyabb baja lenne, másnap esett kómába agyi vérzés következtében.

    A verseny esőben indult és Niki Lauda állt az élre a Ferrarival, őt James Hunt (Hesketh) és Vittorio Brambilla (March) követte. Brambillára érdemes kitérni, hiszen sokan bizonyára nem hallottak róla, vagy épp csak ennek a futamnak a kapcsán vált ismertebbé: az olasz pilóta 1974-ben mutatkozott be az F1 mezőnyében a March istállónál, az 1975-ös Osztrák Nagydíjig csak háromszor szerzett pontot, bár Svédországban már villantott egy pole pozícióval.

    De ezen a napon úgy vezetett, mint a legnagyobbak, és a 19. körre Laudát és Huntot is maga mögé utasította. Az eső egyre hevesebbé vált, villámok is megjelentek, a Ferrari, a McLaren és a Brabham csapatmenedzsere pedig lobbizni kezdett a verseny leállításáért. Ez a 29. körben be is következett, előkerült a kockás zászló, amit Brambilla látott meg elsőként, és ekkor jött a csattanó, de szó szerint…

    Igen, a győztes Brambilla amint áthaladt a célvonalon, megpördült, ahogy diadalittasan magasba emelte a karját, a March orrával pedig lekoccolta a palánkot. Szerencséjére tovább tudott menni a levezető körön, nem kellett kínosan egy leparkolt roncsból kiszállva ünnepelnie.

    A korai leintés miatt mindenki csak a szokásos pontmennyiség felét kapta, a dobogóra Hunt és Tom Pryce állhatott még fel. A szörnyű körülmények ellenére meglepő módon alig történtek balesetek, a 28 elrajtoló versenyzőből hivatalosan 17-en célba értek, és a kiesések közül is csak kettőnél regisztráltak balesetet vagy kicsúszást.

    A Monzai Gorilla becenevű pilótának ez volt az egyetlen győzelme az F1-ben, és pontot is csak elvétve szerzett később. Egészen 1980-ig versenyzett, bár az utolsó két évében már csak néhány futamon állt rajthoz.

  • A Ferrari csapatfőnöke sejtelmesen nyilatkozott Hamilton esetleges leigazolásáról

    A Ferrari csapatfőnöke sejtelmesen nyilatkozott Hamilton esetleges leigazolásáról

    Lewis Hamilton jövője továbbra sem fix az F1-ben, és a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur azt mondta, rendszeresen szoktak beszélni egymással.

    A hétszeres világbajnok szerződése az év végén lejár a Mercedesnél, így szokás szerint felerősödtek a találgatások, hogy karrierje végén más csapathoz igazol. Miközben a Red Bullnál kizárták a leigazolását, a Ferrari új karmestere nem zárkózott el egyértelműen ettől a felvetéstől.

    „Minden nagydíjon beszélek vele. Húsz éve vezetett nálam, még mindig közeli kapcsolatban állunk. Segítettem neki, amikor a McLarenhez ment, a karrierje elején. Rendszeresen beszélünk. Amikor együtt látnak minket a paddockban, az sok mindent elindít, de a kapcsolatunk megmaradt” – nyilatkozta Vasseur a Gazzetta dello Sportnak.

    Amit említett, az természetesen baráti csevej is lehet F1-en kívüli témákról. Ugyanakkor nem tagadta, hogy egy ekkora klasszis sok szempontból hasznos bármelyik csapatnál.

    A Ferrari elnöke személyesen ment Hamiltonhoz, és a következő a választ kapta?

    „Nem akarom a mi pilótáinkhoz hasonlítani őt, nem lenne értelme. De egy élversenyző hozzájárulása nem csak az autó vezetése, hanem technikai, stratégiai jellegű is, valamint segít mérnökök leigazolásában. Hamiltonnal, Verstappennel, Leclerc-rel ez egyszerűbb. Az F1-ben dolgozók szenvedélyesen imádják a sportágat, bajnokokkal akarnak együtt dolgozni.”

    Korábban többször előfordult, hogy Hamilton viszonylag későn egyezett meg a folytatásról a Mercedesszel, akár az adott szezon naptári évének legelején. Főnöke, Toto Wolff legutóbb úgy nyilatkozott a témában, hogy már csak kisebb részletekről alkudoznak.

    A Ferrari állítólag több tízmillió dolláros ajánlatot tett az F1 hétszeres bajnokának, bár ezt cáfolták az érintettek.

  • Hülkenberg biztos benne, hogy diszkriminálták az F1 élcsapatai

    Hülkenberg biztos benne, hogy diszkriminálták az F1 élcsapatai

    Nico Hülkenberg úgy érzi, a magassága mindig hátrányt jelentett az autósportban, és talán emiatt sem versenyzett soha élvonalbeli csapatnál az F1-ben.

    Pedig a 184 centijével nem is ő a mezőny legmagasabb tagja, hárman is nagyobbak nála 1-2 centivel, közülük pedig George Russell a Mercedesnél indul, Alexander Albont pedig foglalkoztatta a Red Bull.

    Ennek ellenére Hülkenberg úgy gondolja, befolyásolta a karrierjét a magassága. „Sosem mondták nekem a csapatok, hogy azért nem választanak engem, mert túl magas vagyok. Ezt bizonyára nem is mondanák a szemembe” – idézte őt az Autosport.

    „De biztos vagyok benne, hogy ez hátráltatta a lehetőségeimet, hogy a legjobb autók egyikébe ülhessek. Kevesebb hely, nagyobb tömeg lett volna a kocsiban miattam, az elrendezésnél ez gondokat okoz. Itt nem a magasság a nyerő.”

    Hülkenberg sokáig vándormadár életet élt az F1-ben (nem önhibájából), a negyedik szezonja volt az első, amely után a következőben ugyanannál az istállónál maradt. Amikor a Saubernél remekelt 2013-ban, felmerült, hogy motorszállítójuk, a Ferrari leigazolja, de ez nem valósult meg.

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

  • Durván beleállt egykori csapatába a kirúgott F1-es csapatfőnök

    Durván beleállt egykori csapatába a kirúgott F1-es csapatfőnök

    Az Alpine és anyavállalata, a Renault hozzáállásáról erős kritikát fogalmazott meg Szafnauer, aki szerint nagy volt a türelmetlenség, és a menedzsmentnek fogalma sincs, hogyan lehet sikeres egy csapat az F1-ben.

    Szezon közben kirúgták az Alpine-tól Otmar Szafnauer csapatfőnököt és Alan Permane technikai igazgatót, ami vegyes megítélésű a Forma-1-en belül: van, aki nem látta kompetensnek a menesztett csapatfőnököt, például Fernando Alonso, míg mások szerint a másfél év túl kevés volt ahhoz, hogy valóban véleményt lehessen alkotni a teljesítményéről.

    Az is tény viszont, hogy a csapatot nagy káosz és fluktuáció jellemzi évek óta, és az érintett szakember úgy gondolja, a felsővezetés hozzáállásából és alkalmatlanságából erednek a gondok.

    „Szerintem a Renault menedzsmentjének vezetője, Luca de Meo vezérigazgató azonnal sikert akar az F1-ben, ahogy mindenki, de az F1 sajnos nem így működik” – nyilatkozta Szafnauer a SiriusXM rádióműsorában.

    Sírva búcsúztak a kirúgott csapatfőnöktől, aki aggódik a volt alkalmazottaiért

    „A lehetségesnél gyorsabban akartak haladni a siker felé, én pedig nem tudtam elfogadni az irreális ütemtervet, mert azzal csak idő kérdése lett volna, hogy mindenki frusztrálttá váljon. Így én egy reális és megvalósítható tervet tűztem ki, ők viszont le akarták rövidíteni azt valaki mással.”

    „A szervezet egyes részlegeiben nagyon kezdetleges szintű képességűek dolgoznak, mert frissen végzettek a felsőoktatásban, nincs 25 év tapasztalatuk. Ezekre a területekre kezdtem embereket keresni.”

    Szafnauer az eltávolítása után már beszélt arról, hogy az Alpine sikerre vezetéséhez nem kapott elég időt, és az általa leigazolt szakemberek még munkába sem állhattak a korábbi álláshelyükön lévő szerződés miatt, így a javulás jelei sem mutatkoztak. A menedzsment viszont nem értette meg ezt.

    Utálta a francia versenyzőket és nehéz volt vele dolgozni, állítja a távozó F1-es mérnökről a korábbi pilóta

    „Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nézzétek, jönni fognak az új emberek, de időnként hátra kell lépni egy fél lépést, mielőtt kettőt előre megteszünk. Ők egyszerűen nem fogták fel ezt, vagy a türelmetlenség, vagy az érzelmek miatt. Sajnos nem értik, mi szükséges a sikerhez, úgyhogy ez jut nekik” – mondta.

    „Az anyavállalat sok területen akarja erősen felügyelni a versenycsapatot, erősebben, mint amit valaha láttam. Az üzleti, a marketing, a HR, a pénzügyi, a kommunikációs területről nem nekem jelentenek a munkáról, hanem valaki másnak a nagyobb szervezetben. Úgy akarnak viselkedni, mint a haditengerészet, miközben pirájának kellene lennünk a győzelemhez.”

  • Lesújtó hír jött azoknak, akik a pletykált változástól a Red Bull hanyatlását várják

    Lesújtó hír jött azoknak, akik a pletykált változástól a Red Bull hanyatlását várják

    Potenciális szabályváltoztatásként beszélnek a szaksajtóban arról, hogy az F1 időmérőin eltörölhetik a DRS használatát, amivel a Red Bull előnyének csökkentése lenne a cél, hiszen a bikások autója kiemelkedően gyorsul a hátsó szárny nyitásakor.

    A The Race veterán szakírója, Mark Hughes viszont rossz hírt mondott azoknak, akik úgy vélik, ettől egy csapásra elveszne a fölényük: szerinte semmi sem változna a végeredményben, ha az FIA valóban meglépi a változtatást.

    „Igen, lenne hatása, de ez pályáról pályára változna. Lenne akkora hatás, hogy megfosztaná őket a pole pozíciótól? Némelyik pályán igen, de a többségükön nem” – jelentette ki az F1-es berkekben közismert szakíró.

    A számításai alapján, pusztán a köridők elméleti síkján például Ausztriában vesztette el volna el a pole-t Max Verstappen, de szerinte utána úgyis nyert volna.

    A Red Bull szerint „őrület”, hogy a többiek még mindig nem értik a lényeget

    „Akárhogy állítjuk be az autót, az aerodinamikai hatékonyság győz. A DRS időmérős használatának eltörlésével annyi változna, hogy a Red Bull aerodinamikai hatékonysága milyen mértékben testesülne meg” – véli Hughes. 

    „A legtöbb pályán az előnyük a DRS-sel önmagában nem hoz nekik pole-t, vagy épp alig járul hozzá. A DRS nélkül a pozícióelőnyük és a versenyeken mutatott fölényük ugyanolyan végeredményt hozna.”

    A DRS-t 2011 vezette be az F1, az első két évben megkötés nélkül lehetett használni a kvalifikációkon, 2013 óta viszont azok során is csak a kijelölt zónákban nyitható a szárny, biztonsági okból.

  • Megint összetört a luxusautó, amivel Hamilton egyszer parkoló kocsikba csúszott

    Megint összetört a luxusautó, amivel Hamilton egyszer parkoló kocsikba csúszott

    Már nem Lewis Hamilton birtokolja, de ismét károsodott az a lila Pagani Zonda 760 LH, amellyel az F1 ma már hétszeres világbajnoka Monacóban 2015-ben nekiment két parkoló járműnek.

    Ezúttal jóval nagyobb károk keletkeztek a Pagani Zondán, Wales-ben egy alagútban tört össze új tulajdonosa kezei alatt, egyelőre ismeretlen okból. Szerencsére senki sem sérült meg súlyosan a balesetben. A képek alapján a kocsit minden irányból érte ütés.

    Hamilton 2021-ben adta el ezt a luxus sportautót, amelyből csak néhány példány készült.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ethan Gale (@ethang.supercarphotographer) által megosztott bejegyzés

  • Ilyen sisakfestést választott Verstappen a hazai futamára (videó)

    Ilyen sisakfestést választott Verstappen a hazai futamára (videó)

    A nyári szünet után augusztus végén a Holland Nagydíjjal folytatódik az F1 bajnoksága, és a Red Bull címvédő pilótája, Max Verstappen bemutatta, milyen bukósisakban fog vezetni a hazai versenyén.

    Természetesen óriási őrület fogja fogadni a pilótát otthon, aki elmondta, hogy a hazai versenyére különleges festés dukál. Ezt egy videóban mutatta be minden oldalról: a fejfedő tetején ezúttal a holland nemzeti zászló kap helyet, rajta egy oroszlános mintával.

    Verstappen korábban úgy nyilatkozott, hogy a felhajtást igyekszik kizárni az életéből a Holland Nagydíj idején. Amióta Zandvoort visszatért a naptárba, mindkét itteni versenyen ő diadalmaskodott.

  • Norris utálja, hogy úgy kell vezetnie, mint Schumachernek és Vettelnek

    Norris utálja, hogy úgy kell vezetnie, mint Schumachernek és Vettelnek

    Lando Norris, a McLaren versenyzője továbbra sem elégedett az autója sajátosságaival, aminek következtében szerinte olyan stílusban kell vezetnie, ami egyáltalán nem kedvez neki.

    A brit versenyző többször káprázatosan teljesített, hol a mezőny elején, hol csak a közepén vitézkedve, de rendszerint mindent vagy még annál is többet kihozott az autójából; a szakírók nem véletlenül őt ítélték a legjobbnak a Max Verstappen-Fernando Alonso-Lewis Hamilton mögötti bolyban a 2023-as szezon első felében.

    Norris úgy vélte, a közelmúltban bevetett és nagy előrelépést hozó fejlesztési csomag a leghatékonyabb volt, amióta a McLaren tagja, ugyanakkor nem tagadta, hogy a problémák egy részével így sem tudtak mit kezdeni. Ezek közé tartozik az autó alapvető karakterisztikája, amihez alkalmazkodnia kell.

    „Úgy vezetek, ahogy nem akarok, vagyis inkább nem úgy, ahogy szeretnék vezetni. Nem tetszik, ahogy vezetnem kell az autót, szerintem egyáltalán nem passzol az erősségeimhez” – panaszkodott.

    A látszat csal: megmaradtak a feltámadó McLaren krónikus betegségei

    „Azt akarnám, hogy a kanyarokban minél magasabb legyen a minimális sebességem és U-alakban forduljak el. Most ez az utolsó, amit csinálhatok, V-alakot kell követnem az ívvel, és ennek sosem voltam nagy híve. Nem szeretem ezt csinálni.”

    Ez a bizonyos vezetési igény volt az, ami kifogott Daniel Ricciardón is, ő nem tudott megfelelően idomulni a McLaren sajátosságaihoz. A McLaren tehetségének vezetési stílusáról az ismert autóversenyző-oktató, Scott Mansell készített nemrég egy remek elemzést.

    Ő fejtette ki más videókban azt is, hogy a V-alakzat Sebastian Vettel egyik védjegye volt, de más bajnokok, például Michael Schumacher, Max Verstappen vagy Jenson is Button is alkalmazták ezt a technikát, amelynek lényege, hogy a kanyaroknál teljes mértékben a kigyorsításra koncentrálnak a pilóták, és ez megtérül még úgy is, hogy magában a kanyarban alacsonyabb sebességre lassulnak, mint ha a papíron optimálisabb U-alakban fordulnának.