Szerző: Gerse József

  • Verstappennek is fontos volt a rekorddöntés, de ezt más árulta el

    Verstappennek is fontos volt a rekorddöntés, de ezt más árulta el

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko jelentette ki azt, hogy a nem épp szentimentálisnak ismert Max Verstappen számára is fontos, hogy a győzelmi szériával egyedüli csúcstartóvá vált a tízes rekorddal.

    Az Olasz Nagydíjon Verstappen új csúcsot állított fel a Forma-1-ben azzal, hogy tíz egymást követő futamon nyert. Az előző csúcsot hivatalosan Sebastian Vettel tartotta szintén a Red Bull-lal, félhivatalosan Alberto Ascarival együtt, aki annak idején kihagyta 1953-ban a bajnokságba beleszámító Indy 500-at, de amúgy ő is zsinórban kilencszer nyert a saját futamain.

    „Max eléggé felfokozott állapotban volt. Nagyon fontos volt neki a tizedik győzelem, ahogy a szerelőgárda egy részének is, akik már Sebastian autóján is dolgoztak. Ők is meg akarták dönteni a saját rekordjukat, szóval bőven volt izgalom nálunk” – nyilatkozta Marko az ORF-nek.

    „Nekem a századik Red Bull-győzelem [Kanadában] érzelemdúsabb volt, de Maxnak a saját tízese nagyon fontos.”

    Verstappen kifakadt: Nem hozzám igazítják az autót, én igazodok az autóhoz!

    A Ferrari megpróbált bekavarni az idei összes eddigi futamot megnyerő Red Bullnak, de az egész hétvégén erős és a pole pozíciót is megszerző Carlos Sainz csak ideig-óráig tudta őrizni az 1. helyet Verstappen ellen.

    „Tudtuk, hogy nem kell kockáztatnunk, minden csak idő kérdése volt. A negyedik körtől Sainz gumijai egyre rosszabbak lettek, csúszkálni kezdett, bár később stabilizálta a helyzetet. Ferrari-pilótaként Monzában mindent bele kell adni a védekezésnél – mondta Marko. – Minden jól alakult, és [Sergio] Pérez is nagyon jól vezetett. Nálunk jobb állapotban maradtak a gumik.”

    A rekord további bővítésére két hét múlva Szingapúrban lesz lehetősége Verstappennek. Ő maga egyébként tagadta a futam után, hogy izgult volna a rekord küszöbén.

    „Egyáltalán nem voltam ideges. Helmut talán szereti az ellenkezőjét állítani. Sőt, kifejezetten nyugodt voltam a hétvégén” – közölte.

  • A Ferrari megint megelőzte Verstappent, izgalmas időmérőre van kilátás

    A Ferrari megint megelőzte Verstappent, izgalmas időmérőre van kilátás

    Miután az F1 Olasz Nagydíjának pénteki napját Carlos Sainz zárta az élen a Ferrarival, az időmérő előtti utolsó tréningen is gyorsabb volt Max Verstappennél.

    A különbség ezúttal 86 ezredmásodperc volt, miközben a csapattársaik nagyon lemaradtak tőlük, Charles Leclerc csak 4., Sergio Pérez 10. lett. A közvetítésben megjelent grafika azt mutatta, hogy az egyenesekben Sainz, a kanyarokban Verstappen vitte a prímet, vagyis a Red Bull bizonyára több leszorítóerővel megy.

    Lewis Hamilton sokat javult tegnap óta, a 3. helyet foglalta el a Mercedesszel, jóllehet, a hátránya fél másodpercre rúgott Sainz és Verstappen mögött. Kíváncsian várhatjuk azt is, mire lesz képes Alexander Albon a Williamsszel, mivel bár az utóbbi időszak láttán az elért 9. helye nem kiemelkedően szexi, a legjobb körét a kemény gumin futotta (az élmezőny szokás szerint a lágyon), és a lemaradása gumikeverék-korrigáltan egész jónak tűnt.

    Baleset most sem történt, elfékezésből és kicsúszásból is egyre kevesebbet látunk, ezúttal Oscar Piastri porolta a legnagyobbat a Roggia sikán kijáratánál, ami után meg kellett szakítania az etapját, hogy a McLaren ellenőrizze az autót.

    Az F1 Olasz Nagydíjának időmérőjét 16 órától rendezik, és fontos, hogy megint speciális gumiszabályok lesznek érvényben: a Q1-ben csak a kemény, a Q2-ben csak a közepes, a Q3-ban csak a lágy abroncsok használhatók.

    Az Olasz Nagydíj harmadik edzésének végeredménye

    Büntetést kapott a Red Bull, míg Pérez a kicsúszás ellenére is tud örülni

  • Gyönyörű képek az F1-es Olasz Nagydíj pénteki estéjéről

    Gyönyörű képek az F1-es Olasz Nagydíj pénteki estéjéről

    Fotós kollégánk az F1 Olasz Nagydíjának helyszínén tartózkodik, és Monza pénteki esti életébe nyújt betekintést képeivel, ahogy a csapatok számára szokás szerint az edzésnap végeztével sem fejeződött be a munka.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • A Ferrari közel volt Verstappenhez az első monzai edzésen

    A Ferrari közel volt Verstappenhez az első monzai edzésen

    Az olaszok gyorsabb pilótája, Carlos Sainz csak 46 ezredmásodperccel volt lassabb Max Verstappennél az F1 Olasz Nagydíjának nyitó tréningjén, miközben a Mercedes nem mutatott erős formát.

    Monzában száraz, felhős időben rendezték az első edzést az F1 versenyhétvégéjén, amelyen a Magyar Nagydíjhoz hasonlóan különleges gumiszabályok vannak érvényben: a megszokott 13 helyett 11 garnitúra gumi jut egy-egy autóra, és a Q1-ben kötelezően a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban a lágy keveréket kell majd használni.

    A két hazai istálló, a Ferrari és az Alfa Romeo (a lentebbi képen) különleges festéssel megy az Olasz Nagydíjon, de utóbbi felkészülése nem indult jól, mert a versenyzői egy kuplungprobléma miatt csak az edzés feléhez közeledve tudtak pályára lépni, és Valtteri Bottas utána is panaszkodott rendellenességre.

    Az edzés nagy részét Verstappen töltötte az 1. helyen, de csekély, 46 ezredmásodperces előnnyel végzett itt, majd Sergio Pérez és Charles Leclerc következett.

    F1 Alfa Romeo
    Fotó: Sauber

    Ők mindannyian a kemény gumikon futották meg a legjobb eredményüket, ahogy az 5. és 8. helyen végző Mercedesek is (George Russell gyorsabb volt Lewis Hamiltonnál), amelyek nem tudtak fél másodpercen belül maradni Verstappenhez.

    A várakozásokkal ellentétben a Williams ezúttal nem villogott, Alexander Albon leglátványosabb jelenete pedig az volt, amikor kis híján eldobta az autóját az Ascari kanyar kijáratánál. Emellett természetesen megvoltak a szokásos sikánlevágások-elfékezések is, rongálás viszont nem történt.

    Az edzésen Felipe Drugovich vezette Lance Stroll Aston Martinját annak keretében, hogy az F1 csapatainak évente két nagydíj péntekén újoncokat kell autóba ültetni, ő 18. lett. A múlt héten váratlanul debütáló Liam Lawson a 13. helyen végzett az AlphaTaurival.

    Az Olasz Nagydíj első edzésének végeredménye

  • Bottas is kampányol csapattársa szerződéshosszabbításáért

    Bottas is kampányol csapattársa szerződéshosszabbításáért

    Mivel az Alfa Romeo még nem hosszabbított szerződést Zhou Guanyuval, egyre több olyan pletyka kering, hogy jövőre nem maradhat az F1-ben.

    A Forma-1 első kínai versenyzőjének állására Théo Pourchaire jelenthet veszélyt, aki az Alfa Romeo akadémistájaként vezeti az F2 tabelláját, valamint már korábban is többen úgy vélték, megérdemel egy helyet az F1 mezőnyében. Zhou ugyanakkor magabiztosnak tűnik a folytatást illetően.

    „Hosszabb csúszás alakult ki, mint ahogy vártam. Több részletet át kell fésülni a szerződésemben, ezt intézzük az Alfa Romeóval együtt, az utolsó részletekről egyeztetünk” – nyilatkozta.

    „Az én részemről semmi sem változott, próbálom a legjobb teljesítményt nyújtani a pályán, a többit a csapatra bízom. Nem tudom megmondani, mikor írunk alá, de egyre többet beszélünk róla, közeledünk hozzá. Örömmel maradok további évekig a csapatnál, mert fényes a jövő, felfelé ívelünk.”

    Megmagyarázta a kínai F1-es pilóta a feltűnően sok büntetés okát

    Hozzátette, hogy a mutatott teljesítményével szerinte megérdemel versenyzői ülést a Forma-1 mezőnyében, és a szponzori hátterében sincsenek hiányosságok.

    Csapattársa, Valtteri Bottas is támogatja, hogy Zhou 2024-ben (illetve utána) az Alfa Romeo pilótája legyen. „Tényleg úgy érzem, hogy helyet érdemel a Forma-1-ben. Jó srác is, nagyon jó vele dolgozni” – fogalmazott.

  • Alonso a győzelemért tett extra kockáztatásról beszélt

    Alonso a győzelemért tett extra kockáztatásról beszélt

    Az Aston Martin több futamon nem volt messze az első F1-es győzelmétől, Fernando Alonso az új csapatával Monacóban, Kanadában és Hollandiában is második lett. A rutinos klasszis készen áll rá, hogy a hiányzó siker érdekében extra kockázatot vállaljon.

    A múlt hétvégén Zandvoortban a levezető körben a rádión is pedzegette a mérnökének, hogy hamarosan csak összejön az áhított győzelem, és Monzában, amikor erről kérdezték, kijelentette: hajlandó kockáztatni is érte.

    „Több hétvégén úgy nézett ki, hogy közeledtünk a győzelemhez. Zandvoortban, vagy inkább a három alkalommal, amikor második lettem, közel álltunk hozzá” – mondta az Autosportnak.

    „De egy kiemelkedő, megtörhetetlen Max [Verstappen] és Red Bull ellen harcolunk. Néha közel járunk a győzelemhez, már csak egy kis többletteljesítmény hiányzik, egy kis szerencse, egy megfelelő időpontban végrehajtott kerékcsere, ilyesmi. Úgy gondoltam, legyünk bizakodók Zandvoort után.”

    Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    „Gyakran elfelejtem, hogy amikor a rádióba beszélek, azt az egész világ hallja, pedig az elhangzottakat szeretném privátban tartani. Mindenesetre így éreztem, és reméljük, a hátralévő futamokon tudunk majd újra harcolni Max ellen, és egy bizonyos ponton talán extra kockázatot is fogunk vállalni.”

    Alonso hozzátette, hogy szerinte a nagy végsebességet igénylő monzai pályán a Ferrari és a Williams erős formában lesz.

  • Hamilton hálás, hogy nem égett ki

    Hamilton hálás, hogy nem égett ki

    A Mercedes és Lewis Hamilton szerződést hosszabbított 2025-ig, vagyis a brit versenyző legalább 40 éves koráig a Forma-1 mezőnyében marad. Ő maga nem hitte, hogy ilyen sokáig képes lesz megfelelni a követelményeknek.

    A pályafutását 2007-ben kezdte a világbajnoki sorozatban, ahol összesen hét vb-címet szerzett, ebből hatot a jelenlegi csapatával. Hamilton az Olasz Nagydíj csütörtöki napján bevallotta, korábban nem számított rá, hogy ilyen hosszú ideig az F1-ben fog versenyezni.

    „Nem gondoltam, hogy ilyen életkorban képes leszek fizikálisan és mentálisan így teljesíteni, és hogy ennyire imádni fogom a munkám. Nagyon hálás vagyok ezért – ismerte el. – Azt hiszem, sokan maradnak hosszú ideig ugyanabban a munkakörben, pozícióban, miközben elvesztik iránta a szenvedélyt, csak nem tudnak mást tenni. Én viszont tényleg imádom, amit csinálok, imádok beülni az autóba, versenyezni az ellenfelekkel, együtt dolgozni a csapat tagjaival, hajszolni a közös célokat és álmokat.”

    „Imádom ezt az érzést. Amikor sok mély- és csúcspontot átélünk együtt, az semmihez sem hasonlítható.”

    Hamilton a Forma-1 jelenlegi mezőnyének második legidősebb pilótája, a korelnök Fernando Alonso.

    Hamilton: Addig nem hagyjuk abba, amíg újra nem nyerünk

  • Aranyos kép: négy F1-es pilóta együtt játszott a versenyhétvége előtt

    Aranyos kép: négy F1-es pilóta együtt játszott a versenyhétvége előtt

    A Monacóban élő F1-es pilóták közül Alexander Albon, George Russell, Lando Norris és Max Verstappen ragadott ütőt egy barátságos kikapcsolódásra.

    A közösségi médiában Albon és Verstappen is közzétette, ahogy a kvartett padellel melegítette a hétvégi Olasz Nagydíjra a lakóhelyükön. A padel a teniszhez és a squashoz hasonlító, ütővel, páros felállásban játszott játék. A közzétett képek alapján mindenki jól szórakozott.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

  • Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

    Végre eldőlt Hamilton jövője a Mercedesnél

    Csütörtökön bejelentette Lewis Hamilton és a Mercedes, hogy két évvel meghosszabbítják a szerződésüket, vagyis a hétszeres világbajnok legalább 2025 végéig a Forma-1 mezőnyében marad.

    Hamilton 2013 óta tagja a csapatnak, 2014-től 2020-ig egy kivétellel mindegyik szezonban Forma-1-es világbajnok lett velük. Bár szokás szerint felröppentek találgatások, hogy az utóbbi évek sikertelensége miatt visszavonul, vagy elcsábul és a karrierje végén kipróbálja magát a Ferrarinál, végül a legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg, azaz szerződést hosszabbított a Mercedesszel, méghozzá több évre.

    A csapat és a pilóta további két szezonra szóló megállapodást kötött, ami észszerű, hiszen 2025-ben kifut a jelenlegi szabályrendszer, és a hasonló korszakváltásoknál az idősebb versenyzők gyakran döntenek úgy, hogy nem akarnak sok újdonságba belerázódni (jó példa erre Mark Webber vagy Kimi Räikkönen).

    Ez azt jelenti, hogy a jelenleg 38 éves Hamilton legalább 40 éves koráig az F1 mezőnyében marad. A korelnök mégsem ő lesz, hanem Fernando Alonso, jóllehet, a tapasztalatok azt mutatják, manapság az életkor és az öregedés nem feltétlenül jár teljesítménycsökkenéssel.

    A Mercedes közleménye kitér George Russellre is, akinek bár 2024-ig érvényes szerződése volt, de most vele is hosszabbítottak egy további évvel, így a csapat 2025 végéig a jelenlegi párosára alapozhat.

    Főnöke szerint a régi Hamilton eltűnt, és a 2.0-ás verzió sokkal jobb

  • Újra brazil versenyzőt láthatunk F1-es nagydíjon

    Újra brazil versenyzőt láthatunk F1-es nagydíjon

    A Forma-2 legutóbbi bajnoka, Felipe Drugovich vezeti Lance Stroll autóját az Aston Martin csapatánál az Olasz Nagydíj első edzésén.

    A csapat tesztpilótája, Drugovich már vezette a pályán az Aston Martin idei autóját, mert a szezon előtti tesztelésen be kellett ugrania a sérült Stroll helyére, de most más okból kap szerepet: a csapatoknak kötelező évente legalább két alkalommal az első szabadedzésen F1-ben még nem versenyző pilótáknak vezetési lehetőséget biztosítani. (Pontosabban, olyan pilóták vezethetnek, akik legfeljebb két nagydíjon álltak rajthoz.)

    A 23 éves Drugovich egyik istálló utánpótlás programjában sem volt tag, nem tülekedtek érte, így nem látszik reálisnak, hogy az F1-be eljusson állandó versenyzőként, bár a jelentős szponzori háttere talán segíti majd valamikor. Újabban úgy hírlik, jövőre a Formula E-ben folytathatja a pályafutását.

    A braziloknak nincs állandó F1-es pilótája, mióta Felipe Massa 2017 végén visszavonult, csak 2020-ban Pietro Fittipaldi ülhetett be két futamra a Haashoz Romain Grosjean súlyos balesete után, illetve ugyanő vehetett részt tavaly két szabadedzésen az amerikai istállónál.

    Az Autosport nemrég rámutatott, hogy idén különösen nehéz dolga lesz a csapatoknak a fiatal pilóták vezetési kötelezettségének teljesítésében, mert a nyári szünetet követő tíz futam egyikén sem ideálisak hozzá a feltételek.

    Még az adatokat látva sem hitte el az Aston Martin új igazolása, hogy ennyire jó az autó

    A három sprinthétvégén (Katarban, Austinban, Brazíliában) esélytelen, hogy az egyetlen gyakorlásra egy újoncot ültessenek be az állandó versenyzők helyére. Szingapúrban és Las Vegasban az utcai körülmények és a balesetveszély tántoríthatja el ettől a csapatokat, Japánban és Mexikóban pedig az, hogy ezen a két pályán teszteli a Pirelli a 2024-re szánt gumik prototípusait, és a visszajelzések miatt fontos az állandó versenyzők jelenléte.

    Hollandiában a Ferrari Robert Svarcmant indította az első edzésen, itt az volt a bökkenő, hogy az F1-gyel párhuzamosan az F2-nek is rendeztek versenyt, és az istállók alapvetően nem szeretnék, hogy túl sok feladat háruljon a fiatalokra, pláne akkor, ha közben értékes bajnoki helyezésekért, egyúttal szuperlicensz-pontokért küzdenek. Monzában és Abu-Dzabiban ugyanez a helyzet áll fenn, bár valószínű, hogy ha választania kell a csapatoknak, utóbbi helyszínen lesz dömping az újoncokkal.

    Drugovich előtt csak annyi volt biztos, hogy a Mercedes Mexikóban autóba ülteti Frederik Vestit, illetve a Ferrari jelezte Svarcman említett lehetőségét Hollandiában.