Szerző: Gerse József

  • „Nyilvánvalóan” Hamilton az F1 történetének legjobb pilótája

    „Nyilvánvalóan” Hamilton az F1 történetének legjobb pilótája

    Ezt mercedeses csapattársa, George Russell állította Lewis Hamiltonról, érthetően kissé elfogultan.

    Örök vita tárgya marad, hogy az F1 történetében ki a legjobb versenyző, legalább fél tucat név fel szokott bukkanni ezekben a verbális csörtékben. Az egyik jelenlegi versenyző, Russell viszont határozott választ formált a kérdésben, és nem meglepő módon csapattársáról, Hamiltonról gondolja ezt.

    „Nyilvánvalóan ő minden idők legjobbja – jelentette ki a RaceFans-nek adott interjúban. – Sokat tanulok tőle a pályán és azon kívül is.”

    „Azt hiszem, még mindig éhes a sikerre, vágyik még több győzelemre. Én is éhes vagyok erre, illetve az ő legyőzésére. Korábban megkérdezték tőlem, kit szeretnék csapattársnak, ha nem Lewis lenne az, és azt feleltem, Max [Verstappent] választanám.”

    Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi

    „Amikor a Mercedeshez kerültem, Lewis volt minden idők legnagyszerűbb versenyzője, és még mindig ő az. Őt neveznénk a leggyorsabbnak és a legjobbnak a mezőnyben, és lehetőségem van azonos feltételek mellett megmérkőzni vele hétről hétre. A legjobb ellen akarok harcolni, mert hiszek magamban, és bizonyítani akarom magamnak és a körülöttem állóknak, hogy mire vagyok képes. Akkor kap tiszteletet az ember, ha a legjobb ellen küzd meg.”

    Hamilton nemrég szerződést hosszabbított a Mercedesszel 2025 végéig, és motiváltnak tűnik, hogy megszerezze a hő áhított nyolcadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. Russell szerződését pont ugyaneddig hosszabbították meg.

  • Meglepte az F1 szakértőjét, hogy Sainz megúszta a büntetést

    Meglepte az F1 szakértőjét, hogy Sainz megúszta a büntetést

    Az Olasz Nagydíj végén nagyszerű csatát szolgáltattak a Ferrari versenyzői, amiből Carlos Sainz jött ki győztesen, de Jolyon Palmer szerint az egyik védekezési manőverért büntetés járt volna neki.

    A Ferrari engedte egymással harcolni a pilótákat, hiába kérte Sainz a rádión, hogy a kockázatok miatt inkább kocsikázzanak be biztonságosan a 3-4. helyeken. Az élről induló versenyzőt korábban megelőzte a Red Bull párosa, de csapattársát, Charles Leclerc-t sikeresen maga mögött tartotta, jónéhány feszült pillanat és kemény megmozdulás árán.

    A korábbi F1-es pilóta, az F1 TV elemzőjeként dolgozó Jolyon Palmer szerint viszont a spanyol az egyik hárítás során, a Roggia sikánnál túllépte a szabályosság határát..

    „Sainz manővere a belső íven nagyon kétségen nekem, meglep, hogy megúszta. Mindketten későn fékeznek, Sainz blokkolja is a kerekeket. Leclerc próbálna befordulni a kanyarba, de nem tud, mert Sainz lefedi azzal, hogy túl későn fékez, és ettől levágja a kanyart” – magyarázta az F1 Youtube csatornájára feltöltött videóban.

    Videó: A Le Mans-i győzelem előtt tiszteleg új festésével a Ferrari Monzában

    „Mindketten levágták a kanyart. Sainz ekkor viszont valójában pozíciót nyer azzal, hogy nem veszi be rendesen a kanyart és nem adja fel a pozíciót. Nagyon meglep, hogy nem kapott büntetést ezért – ismételte meg a véleményét. – Így nem lehet szabályosan előzni. Efölött szemet hunytak a felügyelők.”

    Palmer hozzátette, a spanyol versenyző nem véletlenül tette ki ennyire a könyökét és ragaszkodott ennyire a 3. helyhez.

    „Ez mutatja, Carlos mennyire elszánt volt, hogy megszerezze első dobogós eredményét idén. A versenyhétvége nagy részében erősebb volt Charles-nál, az edzésektől kezdve gyorsabb volt a csapattársánál, megszerezte a pole-t, de az utolsó körökben nagy nyomás alá helyezte Leclerc a dobogóért.”

  • Russell érdekes hasonlattal illusztrálta a Mercedes helyzetét

    Russell érdekes hasonlattal illusztrálta a Mercedes helyzetét

    Tudta George Russell, hogy nincs garancia az azonnali sikerre, és emlékeztetett, hogy erre bizony sokszor évekig kell várni. A Mercedesnél tapasztalt munka felülmúlja az előzetes elképzelését.

    A brit versenyző a Mercedes támogatását élvezve a Williamsnél “kölcsönben” kezdte az F1-es pályafutását, de pechére pont akkor szabadult fel ülés és kapott előléptetést az Ezüstnyilaknál, amikor a csapat teljesítménye visszaesett. Mindazonáltal nem türelmetlen, és rámutatott, hogy a riválisok kezébe sem csak úgy lepottyant az égből a lehetőség a sikersorozatra.

    „Amikor aláírtam 2021-ben, tudtam, hogy nincs garancia a sikerre – ismerte el Russell a RaceFans-nek adott interjúban. – Persze mindenki arról álmodik, hogy beül egy autóba és rögtön megnyer minden futamot, de ez nem így működik. Még Max [Verstappen] is éveket töltött a Red Bullnál, mielőtt valóban esélye nyílt a bajnoki címért harcolni.”

    „Ugyanez volt [Michael] Schumacherrel a Ferrarinál négy éven át, mielőtt először bajnokságot nyert velük, holott úgy tekintünk rá, mint aki a Ferrari dominanciáját megtestesítette. Neki is kellett négy-öt év, mire ilyen sikert ért el.”

    Alonso visszavágott: nem Hamilton vagy Verstappen „építette” a csapatot

    Az Ezüstnyilak nem nyugszanak, amíg vissza nem térnek az F1 mezőnyének legelejére, és Russell szerint ehhez simán adott minden összetevő.

    „Ahogy a csapat dolgozik, és amilyen mérnöki zsenialitást tapasztaltam, az felülmúlja a várakozásaimat. Az eredmények persze nyilván nem tükrözték a reményeket és az elvárásokat” – mondta.

    „Teljesen új szabályok és gumik jöttek tavaly, és ilyenkor egyesek jól lövik be az autót, mások rosszul. A helyzetet egy nagy tartályhajó irányításához hasonlítom. Aki jó irányba tart, hamarabb eljut a céljához, mint az, aki rossz irányba kormányoz és megpróbál megfordulni. Ez időbe telik. Most ott járunk, hogy a helyes irányba forduljunk.”

    A frissességtől vár formajavulást

    A Mercedes pilótája egy darabig tartotta a lépést Lewis Hamiltonnal, de mára 55 pontra hízott a hátránya vele szemben, így a tavalyival ellentétben nem ő áll nyerésre a házi párviadalban. Ugyanakkor bízik benne, hogy hamarosan ismét ütőképesebb lesz. „Az előző versenyek több kihívást jelentettek számomra, ráadásul úgy gondolom, több rossz döntést is hoztunk a beállításokkal” – nyilatkozta Russell.

    Russell optimista  – ezt tűzte ki célként a szezon második felére

    „A nyári szünet nagyon fontos volt, hogy mindent elölről kezdjek, mert időnként azt veszi észre az ember, hogy kicsit csőlátás alakul ki benne és a megszokott trendeket változatlanul követi abban a tudatban, hogy az a megfelelő az autónak. Friss szemmel nézve viszont rájöhetünk, hogy egy kicsit másképp kell gondolkodni, hogy mindent kihozzunk a kocsiból.”

    A versenytempójával elégedett volt az előző futamokon, szerinte az időmérős tempója szorul javításra, bár erre is vannak ötletei. A vasárnapi versenyeken Russell csak egyszer végzett eddig dobogón 2023-ban, míg Hamilton már négyszer.

  • Villeneuve: Hamilton uralma miatt nem volt panasz, Verstappenét miért kritizálják?

    Villeneuve: Hamilton uralma miatt nem volt panasz, Verstappenét miért kritizálják?

    Nem érti a korábbi F1-es versenyző Jacques Villeneuve, hogy a zsinórban a harmadik vb-címe felé masírozó Max Verstappen sikersorozata miért vált ki ilyen reakciókat, miközben Hamilton uralma idején nem érzett ilyesmit. Szerinte nem is a Red Bull dominál, hanem a holland pilóta.

    Az 1997-es világbajnok szerint a holland klasszis kiemelkedik a mezőnyből, és nem lát megalapozott okot arra, hogy kritizálják, támadják.

    „Egyszerűen jobb a többieknél. Nincs értelme azt állítani, hogy ez ártalmas, nem a szabályok tették a legjobbá, ő a legjobb. Az embereknek boldognak és büszkének kellene lennie ettől” – mondta Villeneuve egy szurkolói rendezvényen Verstappen dominanciájáról a Motorsport-Total.com beszámolója alapján.

    „Korábban Lewis [Hamilton] és a Mercedes esetében volt ugyanígy, és senki sem panaszkodott. Miért tesznek most így az emberek Max esetében? Nem értem.”

    F1-vezér: Nem manipulálunk azért, hogy visszafogjuk a Red Bullt

    „Nem a Red Bull, hanem Max dominál. Ezt leszámítva sosem volt ennyire szoros a Forma-1.” A Red Bull autójáról úgy vélte Villeneuve, tudatosan Verstappen igényeire szabva építették, de ehhez a pilóta iránymutatása és a befektetett munkája szükséges volt.

    Ha folytatja előnye eddigi építésének ütemét, a Red Bull sztárja vélhetően Katarban vagy Austinban biztosítja be matematikailag is az idei bajnoki címét.

  • Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    A feszült monzai csata után őszintének tűnt a nyilatkozata Nico Rosberg számára, amit azért furcsáll, mert ő hasonló helyzetben elkeseredett volt. Fontosnak tartja, hogy a Ferrari leüljön megbeszélni a történteket, nehogy megromoljon Leclerc és Sainz viszonya.

    Ütközés nélkül ért véget a Ferrari házi csatája az Olasz Nagydíjon, Carlos Sainz és Charles Leclerc látványos küzdelemben behozta a 3-4. helyen a vörös autókat. A pilótákban látszólag nem maradt szálka, elmondásuk szerint jól szórakoztak, de a korábbi világbajnok Nico Rosberg a saját példáján szemléltette, hogy ez hasonló helyzetekben koránt sincs mindig így.

    Ő a Mercedesnél először a 2014-es Bahreini Nagydíjon mérkőzött meg a győzelemért kemény csatában Lewis Hamiltonnal, és elismerte, fájt neki, hogy vereséget szenvedett a csapattársától.

    „Emlékszem, a verseny után azt mondta, sosem szórakoztam még ilyen jól egy versenyautóban. Csakhogy ennél semmi sem állt távolabb az igazságtól – fogalmazott Rosberg a Sky Sports F1 podcast adásában. – Mérges voltam és bántott, hogy második lettem Lewis mögött. Semennyire sem voltam jókedvű.”

    Korábbi versenyzője szerint ezzel a megjegyzéssel Wolff egy kissé túllőtt a célon

    „Versenyzőként mindig színészkednünk kell egy kicsit, mintha Hollywoodban lennénk, nem árulva el az igazságot, mert az visszaütne.”

    „Charles olyanokat mondott, hogy elképesztően szórakozott, jó nap volt, iszik egy sört Carlosszal. Én meg tanakodtam, hogy őszintén beszél-e, vagy tol egy Nicót, és az érzéseivel ellentétes dolgokat állít. De szerintem őszinte volt, és azt éreztem, túlságosan jófiú.”

    Meg kell beszélni a történteket

    Rosberg úgy véli, a csapatfőnök Frédéric Vasseur-nek mindenképp tisztáznia kell a helyzetet Leclerc és Sainz között, nehogy baj legyen a későbbiekben.

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    „Mondtam Fred Vasseur-nak a futam után, hogy nagyon javaslom, üljön le mindkét versenyzővel, ne egy csapatmenedzser vagy más tegye meg, mert neki van a legnagyobb hatalma a csapatnál – mondta. – Talán előbb külön-külön, majd együtt üljenek le beszélni, mert akkor mindenki nyíltan kifejtheti a saját nézőpontját. Fontos, hogy proaktívak legyenek.”

    „Máskülönben valamelyik pilótában, főleg Charles-ban rossz szájíz maradhat, ami gyorsan elfajulhat, és azt fogja gondolni a következő versenyen, hogy legközelebb nem adja be a derekát, vagy hogy ő is ugyanígy fog vezetni fordított helyzetben, és törlesztést akar. [Vasseur]-nek kezelnie kell a helyzetet, támogatónak és semlegesnek kell lennie. Azt ígérte, így lesz, ezért érdekes lenne meghallgatni, mi hangzik el majd abban a szobában, de ez nem lehetséges.”

    A Ferrarinak azért is fontos, hogy rend legyen, mert a konstruktőri tabella 2. helyéért harcol a Mercedesszel, a hátrányuk jelenleg 45 pont az ellenfelükkel szemben.

  • Máig kísérti az életveszélyes trauma az F1-es pilótát

    Máig kísérti az életveszélyes trauma az F1-es pilótát

    Alexander Albon vallott arról, hogy Monzában milyen lidércnyomás gyötörte az egy évvel ezelőtti életveszélyes szituáció után.

    A Williams versenyzője tavaly nem vett részt az Olasz Nagydíjon a pénteki edzésnap után elszenvedett vakbélgyulladás miatt, ez teremtett nagyszerű lehetőséget az azóta megbukott Nyck de Vriesnek a debütálásra az F1-ben.

    Albon operációja azonban nem alakult simán, a tüdejébe vér szivárgott, rövid ideig lélegeztetőgépre is helyezték a komplikáció miatt. A következő futamon már visszatért, de a hétvégén elismerte, hogy az egy évvel ezelőtti rossz emlékeket újraélte.

    „Ugyanabban a szállodában laktam, mint tavaly, és ugyanazt a szobát kaptam. Forgolódtam az ágyban, és azon agyaltam, hogy tavaly pontosan ugyanez történt. Tavaly el sem jutottam az ágyig, mert belém hasított a fájdalom. Nem tudom, mások ismerik-e [a vakbélgyulladás] érzését, de olyan, mintha felfúvódnánk. Nem értettem, mi történik” – mondta az Olasz Nagydíj hétvégéjén.

    Albon káprázatos önbizalmából táplálkozik a Williams

    „Komolyan, poszttraumás stressz szindrómát éreztem idén. Kértem, hogy adjanak nekem másik szobát.”

    „A vakbelem nyilván kivették, szóval ha újra előjön a probléma, valami félrement!”

    Albon újabb remek teljesítménnyel végül 7. lett az Olasz Nagydíjon.

  • Wolff helyett más irányítja a Mercedest az egyik versenyen

    Wolff helyett más irányítja a Mercedest az egyik versenyen

    Toto Wolff kihagyja a szeptember végi Japán Nagydíjat műtét miatt, helyettese a korábbi F1-es pilóta, Jérome d’Ambrosio lesz.

    Ezt a RacingNews365 jelentette a Mercedes egyik szóvivőjére hivatkozva, hozzátéve, hogy egy régóta meglévő térdsérülést operálnak meg. A jövő hétvégén Szingapúrban folytatódik a bajnokság, ide még elutazik Wolff, az utána következő Japán Nagydíjat kell kihagynia, és a tervek szerint utána már vissza is tér a fedélzetre.

    Egyúttal megerősítette szakportál, hogy az a 37 éves d’Ambrosio látja el Szuzukában a csapatfőnöki teendőket, akiről Wolff nemrég már elmondta, hogy ha nem tudna elutazni egy versenyre, ő ugrik be a helyére.

    „Véleményem szerint megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy elvállalja ezt a szerepet. Most a csapaton belül és a paddockban kell hitelességet szereznie. Még rengeteg ideje van, ám ha én távol maradok, akkor képes lesz helyettesíteni engem” – nyilatkozta alig egy hónapja, aki eddig három nagydíjat hagyott ki a Forma-1-es csapatvezetői karrierje alatt (egyet 2019-ben, kettőt 2022-ben).

    Wolff elmagyarázta, hogyan tört el a könyöke a nyaralás alatt

    D’Ambrosio 2011-ben versenyzett a Forma-1-ben a Marussia Virgin nevű kiscsapatnál, pontot nem szerzett. Később a Formula E-ben indult és végzett többször jó pozícióban a bajnokságban, majd a Venturi csapatnál ugyanitt már belekóstolt a csapatfőnöki tisztségbw. A Mercedesnél idén foglalta el fő pozícióját, a Williamshez távozó James Vowles helyét átvéve ő irányítja a pilóták képzési programját.

    Wolff a nyári szünet alatt is megsérült egy biciklis balesetben, akkor a könyöke tört el.

  • Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    Hill: Nem volt szép Wolfftól, ahogy Verstappen sikerén gúnyolódott

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Olasz Nagydíj után mondta azt Max Verstappen új rekordjára, hogy az csak a Wikipediára jó.

    „Ez kicsit nyersnek és szívélyesség nélkülinek hangzott, pedig Toto általában nagyon sportszerű. Szerintem egy kicsit bántja a dolog, mert tudja, milyen érzés elnyomva lenni, most még a dobogóra sem jutottak fel a pilótái” – reagált az F1 1996-os világbajnoka, Damon Hill Wolff szavaira a Sky Sports egyik műsorában.

    Verstappen ugyanis az első versenyző lett a Forma-1 történetében, aki tíz egymást követő futamon nyert, és a teljesítményét látva kevesen fogadnának ellene a következő versenyeken.

    Felmerült, hogy Wolff számára csak savanyú a szőlő, de ő erre úgy reagált, a Mercedesnél annak idején „két versenyző harcolt egymással”, és neki speciel nem fontosak ezek a csúcsok. Előbbi állításával arra utalt, hogy Verstappennek jelenleg általában még házon belül sincs kihívója. Hill szerint a Mercedes is tehetetlen a Red Bull dominanciája ellen.

    Verstappennek is fontos volt a rekorddöntés, de ezt más árulta el

    „Úgy tűnik, elfojtották őket, és ha ők nem tudják kitalálni, mit tegyenek, ki lenne képes rá? A Ferrari remekül dolgozott Monzában, a pálya feküdt az autójuknak, de úgy néz ki, akárhova megyünk, a Red Bullnál van az előny, nekünk pedig nem jut más, csak nézni, hogyan alakul a verseny.”

    „Nem valószerűtlen elképzelés, hogy a Red Bull minden futamot megnyer a szezonban.” Ez még egyetlen csapatnak sem sikerült a Forma-1 történetében, bár ha eltekintünk attól, hogy az Indy 500 egy darabig beleszámított a bajnokságba és azon sosem vett részt az F1 hagyományos értelembe vett mezőnye, 1950-ben az Alfa Romeo és 1952-ben a Ferrari tökéletes mérleget produkált.

  • Alonso az egyik legrosszabb idei versenye után megoldást sürget

    Alonso az egyik legrosszabb idei versenye után megoldást sürget

    Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon az időmérőn a leggyengébb, a futamon holtversenyben a leggyengébb eredményét szerezte 2023-ban. Monzában esélye sem volt a dobogóért küzdeni, 9. lett.

    Az Aston Martinnak és a spanyol versenyzőnek ez már a sokadik olyan futama volt a nyár eleje óta, ahol meg sem közelítették az év elején mutatott szintjet, és úgy néz ki, az előző héten szerzett 2. helyet csak a zandvoorti pálya vonalvezetésének, illetve az időjárásnak – no meg Alonso zsenialitásának – köszönhették.

    A veterán pilóta „frusztrálónak” és „mentálisan kimerítőnek” nevezte az Olasz Nagydíjat, amelynek szinte csak a legvégén csillant fel a reménye az előrelépésére, hiszen addig sokáig egyedül autózott.

    „Magunkkal visszük a pontokat, de remélhetőleg a tanulságokat is – idézte a Motorsport-Total.com. – Nagyon gyenge volt az autó tapadása, nehéz volt vezetni. Ez volt az egyik legnehezebb futam az évben, ebből adódóan itt értük el a legrosszabb eredményt, amire senki sem figyel fel.”

    Alonso nem érti: Ha ilyen jó a Ferrari, hogy lehet több pontja az Astonnak?

    „Senki sem fog emlékezni rá, csak az én agyam mélyén lesz meg, hogy egy nehezen vezethető autó miatt kemény futam volt.”

    Alonso hangsúlyozta, az Aston Martinnak rá kell jönnie, miért nem volt ütőképes ezen a pályán – holott korábban, Jordan, Force India, Racing Point néven sokszor kifejezetten erősen szerepelt itt.

    Az autó légellenállási hatékonysága [a leszorítóerőhöz képest] talán nem olyan jó az olyan pályákon, ahol a légellenállás meghatározó. Úgy tűnik, ez gyengeségünk, tudunk róla, és új ötleteket kell kitalálnunk, hogy ezt a gyenge pontot megoldjuk.” Ennek némileg ellentmond, hogy a szintén sok egyenest tartalmazó (de az autótól a monzainál nagyobb leszorítóerőt kívánó) kanadai és belga futamon Alonso csatában volt például a Mercedesszel.

  • Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi

    Főnöke ódákat zeng Hamiltonról: ő az egyetlen, aki ezt megteszi

    Monzában Lewis Hamilton ütközést okozott és megrongálta a McLaren pilótájának autóját, de Toto Wolff szerint csodálatra méltó, ahogy ezután viselkedett.

    Amint lehetősége nyílt rá, Hamilton elnézést kért Oscar Piastriról a Roggia sikán féktávján történt incidensért, a bokszba visszaérkezve egyből odament riválisához elismerni a hibáját. Főnöke, Wolff méltatta a hétszeres bajnokot a viselkedéséért.

    „Igen, hibázott, ezért ötmásodperces büntetést adtak. Előfordul az ilyesmi, amikor kemény versenyzés során valaki előzni akar. [Hamilton] sportemberként viselkedik ilyen helyzetekben, és ő az egyetlen a mezőnyben, aki elismeri, hogy hibázott” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke az Olasz Nagydíj után.

    „Beszéltünk róla, és azt mondta, nem látta [Piastrit]. Azonban bocsánatot kért, és az ilyen sportszerű szellemiségért csodálatot érdemel. Főleg úgy, hogy mások panaszkodnak és nyafognak, hogy elkerüljék a büntetést.”

    Hamilton eredményét ugyanakkor nem befolyásolta az említett ötmásodperces büntetést, mivel ennél nagyobb előnnyel ért célba Alexander Albon előtt a 6. helyen.

    A Mercedes másik pilótája, az 5.-ként végző George Russell is kapott egy ugyanilyen büntetést, amiért a pálya elhagyásával előnyt szerzett, Wolff ezt is adható büntetésnek értékelte.