Szerző: Gerse József

  • Ricciardo a hétvégén még nem tér vissza

    Ricciardo a hétvégén még nem tér vissza

    Bár az AlphaTauri még nem jelentette be hivatalosan, több mérvadó szakportál (például az Autosport) is egyöntetűen azt írta kedden a forrásaira hivatkozva, hogy Daniel Ricciardo a hétvégi Katari Nagydíjon még nem áll rajthoz.

    Az ausztrál versenyző a harmadik versenyére készült Hollandiában, miután Nyck de Vries helyén visszatért szezon közben, de a pénteki edzésnapon egy balesetben eltörte a csuklóját, azóta Liam Lawson vezette az autóját.

    Ricciardo gyógyulásáról egy ideig jó hírek érkeztek, de az a jelek szerint nem haladt olyan ütemben ahhoz, hogy Katarban újra autóba üljön, így ismét az új-zélandi pilóta kap meghívót a volán mögé, immár ötödjére. Az AlphaTauri részéről nemrég kijelentették, hogy Ricciardóra bízzák a döntést arról, mikor szeretne visszatérni, és úgy néz ki, erre a hónap végén, az austini USA Nagydíjon kerülhet sor.

    Ricciardónak ugyanakkor nem kell aggódnia, hogy Lawson elszipkázza tőle 2024-re az autót, hiszen az AlphaTauri bejelentette, hogy ő és Cunoda Juki vezet náluk jövőre.

    Az AlphaTauri nem sietetti Ricciardót: „a végső döntést ő fogja meghozni”

  • Verstappen is „földönkívüli”, de az IndyCar sztárja ezért jobb nála

    Verstappen is „földönkívüli”, de az IndyCar sztárja ezért jobb nála

    Az IndyCarban versenyző Agustín Canapino jelentette ki, hogy bár nagyra tartja Max Verstappen képességeit is, az ő eszmében Álex Palou a legjobb autóversenyző.

    A Forma-1-et kevésbé követők számára kevésbé cseng ismerősen a spanyol Palou neve, hiszen nagydíj idején eddig csak egy szabadedzésen láthatták őt, előzőleg pedig nem ért el kiemelkedő sikereket az alacsonyabb szériákban, így az utánpótlás-térképen sem igazán tűnt fel.

    Az IndyCarban azonban már kétszeres bajnok, és az amerikai sorozat egyik pilótája, Canapino őt nevezte meg a legjobb autóversenyzőnek. „Palou kiemelkedő, számomra ő a világ legjobb autóversenyzője. Vagy ha nem is a legjobb, mindenképp a három legjobb között van” – jelentette ki a Fox Sports argentin csatornájának.

    „Véleményem szerint Palou többet tud, mint Verstappen, az IndyCarban mutatott teljesítménye földöntúli. De ez egy erősen szubjektív vélemény. Verstappen is földönkívüli, és nem akarom magamra haragítani a szurkolóit, de számomra mások az IndyCar pilótái, mert oválokon is versenyeznek, ami nagyon extrém, míg az F1-esek nem mennek ilyen pályákon.”

    Verstappen elismeri mások sikereit, de sosem rajongott senkiért

    „Számomra a Palouhoz hasonló versenyzők jelentik a mércét, akik mindenféle típusú pályán versenyeznek.”

    Canapino különleges módon jutott el az IndyCar rajtrácsára Argentínából, 32 évesen, előtte túraautókkal versenyzett.

    Palou a közelmúltban kijelentette, hogy felhagyott az F1-es álmával, noha a McLaren kötelékében erre lett volna némi esélye.

  • Sikertelen volt a Pirelli kísérlete

    Sikertelen volt a Pirelli kísérlete

    A prototípus gumi nem váltotta be a Pirelli elvárásait, de egy másik, később esedékes teszt eredményességében még bízhatnak.

    A C2 típusú kísérleti keveréket Japánban tesztelték a csapatok, és az említett, második legkeményebb fajtával az lett volna a cél, hogy nagyjából középre helyezzék a teljesítményét a legkeményebb, C1, valamint a C3 között; eddig ugyanis túlságosan közelített előbbiéhez.

    „Az adatok és a pálya állapotának javulása alapján úgy vélem, a prototípus nem biztosította a remélt tapadást – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója az Autosportnak. – Valószínűleg a jelenlegi C2-vel maradunk a következő évre. Nincs okunk lecserélni egy jól működő keveréket és egy újat bevetni, mivel a prototípus nem hozott egyértelmű előrelépést a tapadásban.”

    Azt mondta, újabb teszt nem is lesz a kipróbált keverékkel. Mexikóban azonban még kipróbálnak a C4-ből egy újítást. Az új gumit más szempontból, más tulajdonság javítása céljából vetik be.

    Kiértékelik az F1 kísérleti szabályát, a Pirelli vezetője megtartaná

    „A tapadásán nem akarunk változtatni, mert az jó tartományban helyezkedik el, viszont a C4 elég sokszor szemcsésedett a szezon folyamán. A mechanikai ellenállásán akarunk javítani, szélesebb tartományban működtetni, mert a csapatok visszajelzése az a C4-ről, hogy ingadozó a teljesítménye.”

    Az még kérdéses, hogy a Pirelli marad-e az F1 gumiszállítója 2025 és 2028 között, az újabb tenderen még nem hirdettek eredményt.

  • Történelmi javulásra van szükség a Mercedesnél, véli Hamilton

    Történelmi javulásra van szükség a Mercedesnél, véli Hamilton

    A csapat veterán klasszisa, Lewis Hamilton reméli, a következő fél évben saját csúcsot dönt a Mercedes a fejlesztési ütemben.

    A hétszeres világbajnok a legutóbbi, Japánban rendezett verseny után úgy vélekedett, a Mercedes nem került közelebb a Red Bullhoz egy év alatt. A csapat a 2022-ben bevezetett szabályváltozások óta csak egyetlen futamot nyert meg, és az előző szezon második felében mutatott biztató formát nem tudta átmenteni 2023-ra, általában idén sem jelentett veszélyt a Red Bullra és Max Verstappenre.

    Hamilton szerint a Mercedesnek minden korábbi javulását felül kell múlnia a következő időszakban. „Nem tudom, milyen lesz jövőre az autó, de nagyon nagy a lemaradásunk. Remélnünk kell, hogy a következő hat hónapban a valaha volt legnagyobb mértékű fejlődésünket mutatjuk be, és valóban dörömbölni fogunk az ajtón” – mondta a Sky Sportsnak.

    „Reméljük, az autó tervezési filozófiájának változásával visszajut a csapat oda, amit megérdemel, mert ez egy világbajnok, lenyűgöző istálló. Teljes mértékben hiszek mindenkiben, de a mostanában meghozott döntések létfontosságúak lesznek a jövőbeli pályánk szempontjából.”

    Példaként a McLaren fejlődését hozta fel, a wokingiak ugyanis a mezőny második feléből az elsőbe katapultáltak az idei szezon közben.

    Hamilton kiadta az ukázt: közelebb kell kerülni jövőre a Red Bullhoz

  • Ecclestone: Túl sok az F1-es verseny, és az amerikaiakat őrülten szervezik

    Ecclestone: Túl sok az F1-es verseny, és az amerikaiakat őrülten szervezik

    A Forma-1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone úgy látja, 18 jól kiválasztott verseny bőven elég lenne a naptárban, és meg is indokolta, miért.

    Jövőre már 24 verseny van beírva a Forma-1 naptárába, jóllehet, az utóbbi években többször ki kellett húzni egyet-kettőt ilyen-olyan okokból. Idén így is 22 futamból áll a szezon, ami elsősorban a szerelőknek és a háttérben dolgozó szakembereknek megterhelő, erre egyre többen hívják fel a figyelmet a sportágból.

    Mindez részben a Liberty üzleti modelljének következménye, az amerikai vállalat ugyanis szakított Ecclestone korábbi politikájával, aki nagyobb figyelmet fordított az exkluzivitásra, ugyanakkor sokkal jobban kiszipolyozta a pályákat. Ő maga nem bővítette volna ilyen nagyra a versenynaptárt.

    „Megértem az üzletemberek érdekeit, hiszen a hosszú távú, tíz év körüli megállapodásokkal sok pénzre tesznek szert a cégüknek. Ez száz százalékig jó nekik üzletileg – közölte Ecclestone a Daily Mail-lel. – Én azonban kétség nélkül úgy döntenék, legyen 18, megfelelő presztízsű verseny. Azt ugyanis nem ismerjük, hogy a papíron hosszú távú szerződések ellenére egyesek nem döntenek-e hirtelen úgy, hogy kiszállnak, amiért nem megy elég jól az üzlet. A szingapúriak például felhívtak, hogy kiszállnának. Felhívtak telefonon, hogy mit gondolok. Azt feleltem, nézzék meg, hogy alakul a jövő, de ne szálljanak ki.”

    Szokatlan problémától tartanak a Las Vegas-i Nagydíjon

    „Látható, mit művelnek az amerikai helyszínekkel, ami szerintem teljes őrület. A miami versenyt borzasztóan szervezték, amerikai módon, ahelyett, hogy az én szemléletemet követték volna. Én csupán azt akartam, hogy a Forma-1 olyan legyen, amilyen, ne pedig másmilyen.”

    A Forma-1 korábbi világbajnoka, Mario Andretti véleménye is az, hogy a sportágnak nem szabad túlzásba esnie az Egyesült Államokban.

    Ecclestone elismerte, hogy még az ő regnálása alatt bővült 18-ről 20-ra a versenyek éves száma, amire ő úgy válaszolt, „nem akarok kifogásokat felhozni, de akkor kezdtünk el terjeszkedni Európán kívül a világ többi része felé.”

  • Lawson hoppon maradt, majd később gondolkodik el a Red Bull döntésén

    Lawson hoppon maradt, majd később gondolkodik el a Red Bull döntésén

    A Ricciardo helyén bravúrosan teljesítő Liam Lawson egyelőre nem a következő évvel foglalkozik.

    A Red Bull döntése értelmében Cunoda Juki és Daniel Ricciardo alkotja az AlphaTauri párosát jövőre, így a remekül bemutatkozó újonc, Lawson hiába vágyott versenyzői ülésre, erre vélhetően csak 2025-ben nyílik leghamarabb esélye.

    „Hogy őszinte legyek, nem gondolkodtam rajta sokat. Jelenleg arra koncentrálok, hogy mostani lehetőségből a legtöbbet hozzam ki – nyilatkozta a Red Bull döntéséről az Autosportnak. – A végső célom nyilván az, hogy az F1-ben legyek, és a legjobb mód rá, ha ezeken a futamokon a lehető legjobb teljesítményt nyújtom. Majd később gondolkodom rajta!”

    Miután vége ennek a lehetőségnek, áttekinthetem, hogyan teljesítettem, milyen opciókból választhatok, de most ezekre a versenyekre összpontosítok.

    Lawson nagy eséllyel még marad, de Ricciardo keze már gyógyul

    Christian Horner azt mondta, Lawson egész biztos jelöltként fog szóba kerülni a 2025-ös versenyzői üléseknél. Az új-zélandi pilóta hozzátette, nem érzett különösebben nagy nyomást az AlphaTaurihoz beugrás során.

    „A Red Bull versenyzőjeként az egyik pozitívum az, hogy öt évet töltöttem a programban, és ennek során végig nagy nyomás ért. Az első naptól kezdve terhet raknak ránk, hozzászoktam öt év alatt. Felkészültem az ehhez hasonló lehetőségekre” – közölte.

    Bár korábban úgy nézett ki, Ricciardo a következő versenyen, Katarban már visszatér, jelen állás szerint ott is Lawson vezet majd a helyén.

  • Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny

    A Mercedes mérnöke említette meg ezt annak kapcsán, hogy Lewis Hamilton mostanában nem megy jól az időmérőkön.

    A brit a nyári szünet óta a négy kvalifikációból csak egyszer végzett csapattársa, George Russell előtt, a Holland Nagydíjon még a Q3-ba sem jutott be. A feltűnő minta okáról megkérdezték Andrew Shovlint, a Mercedes mérnökét, aki kezdésként rögtön megdicsérte a pilóta teljesítményét a versenyeken.

    „Mindig hozza a szintet vasárnaponként, és ez lenyűgöző, rendszeresen sok pontot szállít. A kocsi időnként trükkös, és ha nincs a megfelelő tartományban, az szenvedést okozhat az egész időmérőn” – mondta Shovlin.

    „Manapság nagyon nehéz továbbjutni a Q1-ből, a Q2-ből. Néhány éve elég volt egyetlen kör hozzá a szakasz közepén, ami biztosította ezt. Néha ugyanazzal a gumival mentünk az első két felvonásban – folytatta. – Ha hiányzik a megfelelő balansz, ha bezavar a forgalom, ha nem jó a bokszból kivezető kör, ezek mind sokba kerülnek.”

    Az egyéni értékelésben Hamilton ugyanakkor 3. a tabellán és az utóbbi időben is általában Russell előtt végzett a futamokon.

    Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

  • Az Aston Martin sem veszi zokon Alonso nyers üzeneteit

    Az Aston Martin sem veszi zokon Alonso nyers üzeneteit

    Az Aston Martin sem talál kivetnivalót Fernando Alonso olykor durván hangzó rádióüzeneteiben.

    Ahogy többször már jelezte, a spanyol versenyző a Japán Nagydíj után is megemlítette, hogy az F1 televíziós közvetítéseiben szerinte félreérthetően tálalják a rádióüzeneteit. „Nem voltam mérges. Szerintem csak a szokásos nóta, amikor a FOM bejátszik egy rádiózást mindenféle kontextus nélkül” – jelentette ki, némi szarkazmust is bevetve később.

    Az Aston Martin csapatfőnöke úgy véli, Alonso ebből a szempontból nem különb a riválisainál. „Belehallgathatunk mind a húsz pilóta rádiózásába, és szerintem mindegyikük keményen fogalmaz. Mindegyikük szenvedélyes, és aki nem ilyen, az milyen versenyző? – tette fel a költői kérdést Mike Krack. – Minden rendben volt. Mi motivációként tekintünk erre, és lehetőségre, hogy más szemszögből nézzük a dolgokat.”

    Elismerte, hogy az Aston Martin hátrányba került a fegyverkezési versenyben, ugyanakkor a csapat a korábbi terveknek megfelelően nem áll le a 2023-as autó fejlesztésével, továbbra is készít hozzá új alkatrészeket.

    „Ki húzza fel magát az autóban és ordít a rádión? Én!” – újabb kvízben játszottak az F1 pilótái

    „Némelyik ellenfelünk nagyot lépett előre, mások kisebbet, ilyen egyszerű. Nem végeztünk elég jó munkát – mondta. – Érkeznek még fejlesztések, bízom benne, hogy csökkenteni fogunk a hátrányunkon.”

    A szezont remekül nyitó Aston Martint a jelek szerint a Ferrari, a Mercedes és a McLaren is beelőzte. Alonso az első nyolc versenyből hatot fejezett be a dobogón, az azóta futott nyolcból viszont csak egyet, és ott is segített neki a változékony időjárás.

  • Newey elárulta, Rosberg hogyan nyitotta fel a szemét a pattogásról

    Newey elárulta, Rosberg hogyan nyitotta fel a szemét a pattogásról

    A Red Bull tervezőzsenije, Adrian Newey kifejtette, évtizedekkel ezelőtt hogyan szerzett életre szóló tapasztalatot Keke Rosberg vezetése láttán.

    Mindez még 1980-ban, az Emerson Fittipaldi és a testvére által irányított csapatban történt, ahol az ifjú finn pilóta is vezetett. Newey pont akkor csöppent a Forma-1 világába, és rögtön megjegyzett valamit, amit remekül hasznosított a 2022-től érvényes szabályok szerint épült autók kialakításánál.

    Ez a szívóhatású autókhoz és a tavalyi év első felében rengeteg problémát okozó pattogáshoz kapcsolódik.

    „Tisztán emlékszem, hogy amikor a Fittipaldinál dolgozva először mentem versenypályára, az akkori fiatal technikai igazgató, Harvey Postlethwaite elképzelése az volt, hogy úgy csökkentsük az autó tömegét, hogy elöl a lengéscsillapítókat és a rugókat gumival helyettesítjük. A futóművet ugyanis nagyon feszesre állítottuk, és már a Heskethnél töltött időben kipróbálta ezt a megoldást” – mondta Newey a Beyond The Grid podcast adásában.

    A Red Bull tudja, sokba fog kerülni idén a bajnoki cím megünneplése

    „Keke Rosberg autója a régi silverstone-i célegyenesben annyira pattogott, hogy az első kerekek a levegőbe emelkedtek. Hamar megtanultam, hogy ez nem csupán az aerodinamikából ered, hanem az aerodinamika és a futómű egymásra hatásából.”

    Azt mondta, az IndyCarban a venturi-csatornás autókkal töltött évek szintén segítették. A Red Bullt kevésbé is sújtotta a pattogási jelenség, mint mondjuk a Ferrarit vagy a Mercedest.

    Newey kifejtette a 2022-es szabályváltozás kapcsán, hogy az autó vázára kiemelt figyelmet fordított, nem egyből az aerodinamikának esett neki. „Ha elrontjuk a kasztnit, azon lehet változtatni a szezon során. De ha az alapvető szerkezetet rontjuk el, akkor legalább egy szezonon át azzal kell menni” – magyarázta. 

    Ennek a filozófiának a részeként sokat foglalkozott a Red Bull futóművének kialakításával, hogy azzal biztos jó alappal induljanak.

  • A Red Bull futóműve is Pérez ellen dolgozik?

    A Red Bull futóműve is Pérez ellen dolgozik?

    Max Verstappenhez képest sokszor látványosabban gyengén teljesít Sergio Pérez, és a versenyzőoktató Scott Mansell a legújabb elemző videójában annak járt utána, hogy ezt részben talán a Red Bull finomhangolt futóműve okozza.

    Az elemző rámutatott, hogy a Red Bull autóinak megalkotásakor Adrian Newey figyelmét nem kötötte le teljesen az aerodinamika, és sokat dolgozott a felfüggesztésen is, hogy az minél kevésbé billegjen az erőhatásoktól, mert ezáltal stabilabb és hatékonyabb aerodinamikai struktúra alakítható ki.

    Ennek részeként a felfüggesztésen helyet kapott elöl a bólintásgátló, hátul a guggolásgátló (a videóban 4:20-tól), melyek közül előbbi a féktávokon az autó bólintását (az orr süllyedését) akadályozza, utóbbi a kigyorsításokon pedig megemeli a kocsi farát, az első és a hátsó tengely terhelése ellen dolgozva. „Azt gondolom, ez is része az okoknak, amiért Checo szenved – jelentette ki Scott Mansell Pérez visszaeséséről. 

    „A bólintásgátló tompítja a pilótáknak az autó érzetét a féktávokon – magyarázta. – Ugyanez a helyzet a guggolásgátlóval, ami a kigyorsításokon mechanikusan az ellen dolgozik, hogy az autó feneke leüljön, illetve a gyors kanyarokban mérsékli a hátul lévő súly áthelyeződését. Pedig utóbbira a versenyzők pont támaszkodnak, kell annak az érzete, hogy meglegyen a bizalmuk az autóban.”

    Pérez apja szerint a Red Bull olyan autót alkotott, ami Verstappennek tetszik

    A versenyzőoktató szerint mindez nem passzol Pérez vezetési stílusához. „Nagyon más stílusban vezet, mint Verstappen, talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy teljesen ellentétesen. Ezért nagyon erős az utcai pályákon, a lassú kanyarokban, mert a kanyarok kijáratára összpontosít.”

    „Ügyel az első futómű terhelésére, és elképesztően precízen helyezkedik a kanyarok közepén, így hamarabb tud a gázpedálra lépni. De Pérez a legtöbb időt a gázpedál érzetével nyeri, tudja, pontosan mennyire terhelje a hátsó gumikat, amelyek a kipörgés határán táncolnak, így remekül jön ki a kanyarokból. Ehhez azonban némi alulkormányzottság szükséges.”

    Pérez nemrég azt is bevallotta, hogy az önbizalma elveszett szezon közben, és csak úgy talált rá újra, hogy mentális trénerhez fordult.