Szerző: Gerse József

  • Taylor Swift új párja és Szoboszlai csapattársa is befektetett az egyik F1-es csapatba

    Taylor Swift új párja és Szoboszlai csapattársa is befektetett az egyik F1-es csapatba

    Az Alpine F1-es csapatának új tulajdonosi körében patinás nevek fedezhetők fel, melyeket kedden hoztak nyilvánosságra.

    Júniusban jelentették be, hogy több befektetői csoport 200 millió euró értékben 24%-os részesedést szerzett az Alpine F1-es csapatában, ezt a Renault Group-tól vásárolták meg.

    Most kiderült, kik pénzelték az üzletet, és ez alapján a sportvilág színe-java érdekelt volt benne: az Alpine tulajdonosai között immár megtalálható Juan Mata és Trent Alexander-Arnold személyében két Bajnokok Ligáját nyerő futballista (utóbbi Szoboszlai Dominik csapattársa a Liverpoolnál), Patrick Mahomes és Travis Kelce személyében két Super Bowl-győztes amerikafutballista (jelenleg úgy tűnik, utóbbival randizik az énekesnő Taylor Swift, akit idén korábban Fernando Alonsóval boronáltak össze), Anthony Joshua bokszvilágbajnok, Rory Mcllroy golfozó.

    Az említett sportklasszisok már jártak Forma-1-es nagydíjon, Kelce és Mahomes például a tavalyi és az idei Miami Nagydíjon kapott meghívást a paddockba.

    A korábbi F1-es csapatfőnök Eddie Jordan korábban kamunak tartotta a befektetésről szóló hírt.

    Összeért a Forma-1 és a Pókember-univerzum, ezúttal Tom Holland nélkül

  • Az F1 kilőné azt a lehetőséget, hogy valaki nagyon beelőzze a többieket

    Az F1 kilőné azt a lehetőséget, hogy valaki nagyon beelőzze a többieket

    Az F1 afelé tendál, hogy megtiltsák a csapatoknak azt, hogy nagyon korán elkezdjék az aerodinamikai fejlesztést a 2026-tól bevezetendő szabályokhoz.

    Lewis Hamilton idén már felvetette, hogy a nagy előnyben lévő istállók (mint idén a Red Bull) megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a riválisoknál hamarabb leálljanak az adott évi autó fejlesztésével és korán a következő évire összpontosítsanak, ezzel pedig konzerválhatják a fölényüket.

    Ha nem is pont ebből adódóan, de abszolút reális forgatókönyv, hogy egyes csapatok szokatlanul korán elengedik majd a 2025-ös szezont, hogy teljes erővel 2026-ra koncentráljanak: akkor megint nagyon megváltozik majd a szabályrendszer, és hosszabb távon többet lehet nyerni az akkori erős kezdéssel, mint a 2025-ös lehetőségeket maximalizálva.

    Mindazonáltal úgy tűnik, beépítenek egy féket a rendszerbe, nehogy valaki nagyon előre gondolkodjon: az Auto Motor und Sport úgy tudja, a Technikai Munkacsoport legutóbbi értekezletén szóba került olyan megoldások foganatosítása, amellyel megakadályoznák, hogy 2025 januárja előtt az F1 bármely csapata elkezdje a 2026-tól érvényes szabályokhoz kapcsolódó aerodinamikai fejlesztéseket.

    Igenis jogos a félelem, hogy torzszülött autók jönnek az F1-be

    A szaklap azt írja, a csapatok többsége támogatja a javaslatot, így az vélhetően hamarosan rögzítésre kerül az előírások között. Feltehetően a szélcsatornában és a CFD-szimulációkban végzett munka ellenőrzésében fogalmaznak meg új paragrafusokat.

    A Mercedesnél a minap szintén utaltak rá, hogy a 2024-es autók fejlesztése különösen fontos azért, mert a csapatok hamarosan egyre több kapacitást fognak áldozni a 2026-tól kezdődő koncepcióra, és az F1 kifutó szabályrendszeréhez készített kocsik fejlesztése nemsokára egyre hátrébb szorul a teendők listáján.

    Az erőforrások fejlesztési munkálatára természetesen nem vonatkozna az időkorlátozás, ezek a munkálatok már most is zajlanak, és a becslések szerint némelyik gyártó az idei év végére már a próbapadon fogja futtatni a motorját.

  • A Mercedes felvázolta, miért lesz a szokásosnál is fontosabb jól kezdeni a következő szezont

    A Mercedes felvázolta, miért lesz a szokásosnál is fontosabb jól kezdeni a következő szezont

    James Allison, a Mercedes mérnöke emlékeztetett, hogy hamarosan vadonatúj alapokról kell felépíteni egy autót, ezért egyre kevesebb kapacitást tudnak áldozni az aktuális modellekre.

    Az Ezüstnyilak gárdája a 2022-ben bevezetett szabályrendszerben ritkán találta meg a góllövő cipőjét, csak egyetlen futamot nyert meg, és az év elején belátta, hogy nem működőképes a koncepciója a különleges oldalszekrényekkel.

    Lewis Hamilton abban bízik, hogy a Mercedes fennállása legjelentősebb előrelépését fogja bemutatni a következő hónapokban, különben nem érzi megvalósíthatónak a Red Bull utolérését. Allison osztja a véleményét arról, hogy jövőre nem ragadhatnak be a rajtnál.

    „Az új szezont fontos a megfelelő helyzetben kezdeni, és hogy ezúttal a szokásosnál is nagyobb szerepe lesz ennek, mert 2026 közeledik, és 2025-ben már sokat kell vele foglalkozni” – idézte az Autosport a mérnököt.

    Hamilton nagyon akarta a változást, így meg is kapja

    „Nagyon valószínű, hogy a 2025-ös autók nagyon hasonlítani fognak a 2024-esekre, ezért rendkívül fontos, hogy a 2024-es kocsit jól rakjuk össze.”

    „A potenciális kiaknázása nem tart sokáig, ha az autó jó alapokról indul. Ez lesz a célunk.”

    Mindezzel arra utalt, hogy egy kifutó keretrendszer végéhez közeledve a csapatok egyre kevesebb erőforrást fordítanak az aktuális autóra, hogy minél jobban felkészüljenek az új korszakra. 2026-ban az erőforrások terén is jelentős változások lesznek.

    A Mercedes idei autójával az egyik legégetőbb probléma az, hogy a hátulja nem elég stabil, ez Hamiltont gyakran hátráltatja. A hétszeres bajnok nemrég arra panaszkodott, hogy csapata egy év alatt tapodtat sem került közelebb a Red Bullhoz.

  • Bottas után újabb pilótát akar az F1-be juttatni Häkkinen

    Bottas után újabb pilótát akar az F1-be juttatni Häkkinen

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen a szárnyai alá vesz egy fiatal pilótát, az indiai Kush Mainit. Indiában is népszerűvé akarja tenni.

    Häkkinen először honfitársát, Valtteri Bottast karolta fel mentorként, akit sikeresen eljuttatott az F1 világbajnokságába, és most hasonló a célja az indiai versenyzővel.

    A 23 éves Maini bajnoki címet nem szerzett az utánpótlás-kategóriákban, a brit F3-ban kétszer végzett a legjobb három között az összetettben. 2022-ben az F3-ban 14. lett egyetlen dobogós eredménnyel, idén az F2-ben a 11. helyen áll az utolsó állomás előtt.

    Azt mondta, az eddiginél jobb eredményeket vár a közös munkától. „Úgy vélem, Mikának hála a következő évtől sokkal jobb a csapatom és az én felkészülésem. Lesz edzőm, aki odafigyel a versenyek idején a táplálkozásomra, mentális edzőm, aki minden eseményre felkészít. Mikának köszönhetően a pilótának már csak egyetlen feladatra kell összpontosítania” – mondta.

    Hatalmas baleset a Formula 2-ben – ismét életet menthetett a glória (videó)

    „Az, hogy Mika hiszi, hogy elérhetek a Forma-1-ig, mutatja, hogy jól dolgoztunk az előző 15 évben. Erős fegyvert jelent a stábban Mika Häkkinen!”

    A finn klasszis kiemelte,neki elsősorban az a feladata, hogy kapcsolataival segítse a versenyzőt, és tökéletes körülményeket biztosítson számára. Emllett a hazájában is népszerűvé kívánja tenni. „Azt akarom, hogy minden indiai ismerje Kush Maini nevét, mindenki szurkoljon érte. Azt akarom, hogy elhiggyék, győztes lesz a Forma-1-ben – mondta. – Ehhez természetesen nagyon kemény munkára és sok áldozatra lesz szükség.”

    Indiából eddig két versenyző érkezett a Forma-1-be, de Narain Karthikeyan és Karun Chandhok kombinálva csak egyetlen top 10-es eredményt szerzett, Karthikeyan 4. lett a 6 indulóból a gumibotrányról emlékezetes 2005-ös USA Nagydíjon.

    Indiai Nagydíj az F1-ben rövid ideig létezett, 2011-től 2013-ig.

  • Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Hamilton „példakép”, ezért újra megvizsgálják a büntetését

    Lewis Hamilton megrovást és pénzbírságot kapott, amiért Katarban a kiesése után átszaladt a pályán, és az FIA bejelentette, hogy megvizsgálja ezt a döntést.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség szóvivőjét több külföldi szaklap, például az Autosport is idézte. „Az FIA felülvizsgálja azt az incidenst, amelynél Lewis Hamilton átment a pályát, miközben zajlott a verseny. Az FIA tudomásul veszi, hogy Lewis elnézést kért az eset meghallgatásán, és elismerte, hogy a [pálya] keresztezése súlyos biztonsági szabálysértés volt. Azonban amiért sokan példaképnek tekintik, az FIA-t aggasztja, hogy a cselekedetének milyen hatása lehetett a fiatalabb versenyzőkre” – nyilatkozta a szóvivő.

    Hamilton tehát elméletileg szigorúbb büntetést is kaphat, bár ez nem valószínű kimenetel, és az eset felülvizsgálata inkább azt a célt szolgálhatja, hogy a jövőben a sportfelügyelők szigorúbb ítéleteket hozhassanak, például rajtbüntetést ítéljenek a következő futamra az érintett pilótának.

    Sajtóhírek szerint az egész hátterében az áll, hogy a gokart-vb Olaszországban, Franciacortában rendezett döntőjében egy hasonló esetből sérüléssel járó baleset történt: egy ütközés után Joe Turney megpróbálta visszatolni gokartját a pályára, de az egyik ellenfele hiába korrigált, nem tudta elkerülni őt, és a bal hátsó kerekével kigáncsolta Turney-t. (A balesetet itt lehet megtekinteni.)

    Hamiltont zavarja, hogy csak „fehér férfiak” ülnek a vezetői székekben

    A pályán szaladgálás veszélyeit leginkább az 1977-es Dél-afrikai Nagydíj tragédiája szemlélteti: egy túl lelkes beavatkozó bíró igyekezett eloltani egy meghibásodott autón keletkező tüzet, de ahogy odarohant volna, elgázolta őt a kisebb dombról lefelé, takarásból érkező Tom Pryce. Mindketten életüket vesztették, mert a pilóta fejére a beavatkozó bíró poroltója mért hatalmas ütést.

    A The Race veterán újságírója, Edd Straw megemlítette, aggályosnak tartja, hogy az FIA által használt “példakép” státusz miatt indítottak felülvizsgálatot Hamilton ügyében.

  • Hogyan vágjak bele elektromos autó vásárlásába? – tippek a HUMDA Podcast adásában

    Hogyan vágjak bele elektromos autó vásárlásába? – tippek a HUMDA Podcast adásában

    A HUMDA podcast legújabb adása az elektromos autózással foglalkozik, a HUMDA zöld mobilitási igazgatója, Nehéz Beáta, valamint az MVM Mobiliti kereskedelmi vezetője, Pálfy Barnabás járja körül a témát.

  • Ismét a McLaren ír történelmet az autóépítésben

    Ismét a McLaren ír történelmet az autóépítésben

    A Forma-1-ben régóta elterjedt szénszálas technológiát először a McLaren használta, és ennek kapcsán most ők alkalmaznak először egy másik forradalmi megoldást is.

    A McLaren 1981-ben vetette be a fém- helyett szénszálas vázra épített autót, és ahogy megírtuk, már abban az évben a Brit Nagydíjon meg is szerezték első győzelmüket vele. A megoldás egyik előnye a tömegcsökkentés volt.

    A wokingi istálló bejelentette, hogy a V Carbon vállalattal együttműködve a következő versenyen, az austini USA Nagydíjon olyan szénszálas elemet vetnek be, amely újrahasznosított szénszálas alapanyagból készül; ilyenre még nem volt példa az F1-ben.

    Egyelőre természetesen nem valamelyik alapvető szerkezeti elemhez építik be, hanem a pilótafülke oldalánál a szponzormatricák elhelyezésére szolgáló egyik kisebb felületre. Az üzenet ugyanakkor egyértelmű, a fenntarthatóságot célozzák meg a lépéssel, és a McLaren azt reméli, az évtized végére olyan autót tudnak építeni, amely teljes mértékben újrahasznosított anyagokból készül.

    A McLaren közleménye szerint a V Carbon által biztosított megoldásnál a szénszálak az eredeti erősségük 85%-át megőrzik, amit az F1-ben számos területen hasznosíthatnak.

    A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

  • Forradalmi újításokat ígért, mégis elbukott az F1-be vágyó Bridgestone

    Forradalmi újításokat ígért, mégis elbukott az F1-be vágyó Bridgestone

    Nem tér vissza a Bridgestone a Forma-1-be gumiszállítónak (egyelőre), pedig azt állítják, forradalmi újításokat hoztak volna.

    A Bridgestone sajtóközleményben reagált arra, hogy a Pirelli marad a Forma-1 hivatalos gumiszállítója a következő években. A közlemény szerint saját pályázatában a cég „korszerű és innovatív technológiára tett javaslatot, valamint fenntarthatósági célokat fogalmazott meg.”

    Mindez vélhetően az Enliten nevű, közúti forgalomra tervezett gyártótechnológiát takarja az Autosport szerint, amelynek lényege, hogy a gumigyártás során 63%-ban újrahasznosított nyersanyagokat használnak, aminek eredményeképp 20%-kal könnyebb abroncsokat állítanak elő. Ennek haszna a gumik kisebb gördülési ellenállásában, az autó alacsonyabb fogyasztásában mutatkozik meg, valamint a gumik szállítása során is csökken a környezeti terhelés.

    Iszibasi Suicsi, a vállalat igazgatótanácsának egyik tagja ugyanakkor kiemelte, hogy az FIA pozitívan értékelte a pályázatukat, és elismerték az innovatív és fenntartható technológiát. Egyúttal azt mondta, próbálják erősíteni a jelenlétüket a motorsportban a fenntarthatósággal.

    Az F1 nyitott a gumiháború visszahozására, de csak egy feltétellel

    Úgy hírlik, a Pirelli 2027 vagy 2028 után nem kívánja folytatni a részvételt a Forma-1-ben (2028-ra opciójuk van a 2027-ig aláírt szerződésben), a Bridgestone visszatérésére tehát ezt követően nyílhat esély. 

    Sajtóhírek szerint a világbajnokságban utoljára 2010-ben résztvevő márka anyagilag is igen vonzó ajánlatott tett az FIA asztalára.

  • Verstappen szurkolóira rossz hírek várnak?

    Verstappen szurkolóira rossz hírek várnak?

    Bejelentették a Belga Nagydíj szerződéshosszabbítását, jóllehet, azt csak egyetlen évvel, 2025-ig toldották meg. Elképzelhető, hogy a spái pályát utána évente rotálják Zandvoorttal.

    A vonalvezetése miatt népszerű Spa helye gyakran billegett az F1 naptárában, az idei évre is feltehetően csak azért kapott szerződést, mert nem sikerült tető alá hozni a megállapodást a Dél-afrikai Nagydíj visszatérésére.

    Pénteken ugyanakkor bejelentették, hogy 2025-ben is a bajnokság része marad a Belga Nagydíj (2024-re már hivatalos volt a megállapodás), és a bejelentésben kiemelték, hogy az infrastruktúrája miatt korábban sokat kritizált pályán jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években, aminek részeként új lelátókat is építettek.

    Spa pályáját ugyanakkor gyakran kritizálják, amiért a híres Eau Rouge kanyar máig nagyon veszélyes: itt vesztette életét 2019-ben az F2-ben Anthoine Hubert, idén pedig a Formula Regional Europe sorozatban Dilano Van’t Hoff. Mindkét esetben a bukótér kialakítása okozott tragédiát, az onnan visszapattanó autóba rohant bele egy másik rivális.

    Vészhelyzet hiúsítja meg az F1-es futamot, de volt már ennél is extrémebb törlés

    Eddig 68 Belga Nagydíjat rendeztek a világbajnokság részeként (ebből 56-ot Spában), ennél csak Brit, Olasz és Monacói Nagydíjból volt több.

    Elképzelhető viszont, hogy 2026-tól csak kétévente emelkedik majd ez a szám, a Heet Latste Nieuws ugyanis azt írja az információra hivatkozva, az a terv, hogy 2026-tól a Belga és a Holland Nagydíjat éves váltásban rendezzék. Hasonló versenymegosztásra még nem volt példa országok között, csak Angliában és Spanyolországban csinálták korábban azt, hogy évente váltogatták az adott ország nagydíjának helyszínét. Illetve, az Európa Nagydíjat is több ország helyszínei fogadták.

    Amennyiben tényleg rotálás lesz a két Benelux-államban, amiatt elsősorban Max Verstappen versenyekre kilátogató szurkolói lesznek mérgesek, hiszen a holland drukkerek előszeretettel utaznak ki a közeli Spába is a hazai, zandvoorti futam mellett.

  • Felkészíthették volna a pilótákat a pokoli hőségre, de nem volt idő rá

    Felkészíthették volna a pilótákat a pokoli hőségre, de nem volt idő rá

    Egy szakember szerint elméletileg fel lehetne készíteni őket a Katari Nagydíj forró katlanjához hasonló körülményekre, de a sűrű bajnokság miatt erre egész egyszerűen nincs lehetőség.

    Sam Village korábban Daniel Ricciardo és Carlos Sainz egyik felkészítője volt, jelenleg Csou Kuan-jü (Zhou Guanyu) oldalán dolgozik. A szakember megerősítette, hogy a Katari Nagydíjon látott durva körülmények szinte példátlanok voltak.

    „Beszéltem Csou edzőjével, aki korábban Felipe Massát edzette a karrierje során, és ő is azt mondta, hogy ennél nagyobb forróságot még nem tapasztalt – jelentette ki a Sky Sports podcast adásában.Carlos trénerével is beszéltem, aki közölte, hogy a térségben elviselhetetlenül megnőtt a páratartalom a nap közbeni hőség után. Azt hiszem, a foci világbajnokságot is emiatt rendezték télen. Most már értjük, miért.”

    Nagyon durvák voltak a körülmények, és ha évente lenne egy-két ilyen futam, sokkal jobban fel tudnánk készülni rá. De a feszített menetrend miatt a pilótáknak roppant nehéz lenne egy sajátos feltételek között rendezett futamra felkészülni.

    Nem mindenkit hatott meg a versenyzők állapota: „ideje átnézni az edzéseket”

    „Ideális esetben 12 nappal a verseny előtt már időt töltenék a pilótával a hőségben, izzasztanám, [a versenyéhez] hasonló körülmények között – mondta. – Az egyetemen van hőkamránk, amivel tetszőleges körülményeket generálhatunk. Forróvizes fürdőt is lehet venni, ezzel hasonló izzadást lehet kiváltani.”

    Csakhogy az említett 12 napos, optimális forgatókönyv megvalósítására nincs lehetőség a sűrű naptárban. A szakember kitért a Katari Nagydíj forróságának emberi szervezetre gyakorolt hatásaira is, vagyis arra, mitől szenvedtek a versenyzők.

    A hőség alacsony vérnyomást okoz, mert az erek kitágulnak – magyarázta. – A hányást és a hányingert ilyenkor az okozza, hogy nincs elég vér az emésztőrendszerben, ezért a gyomorban lévő ételmaradékot nem tudja megemészteni a szervezet, ezért meg akar szabadulni tőle. A vér ilyenkor a bőrbe áramlik, hogy segítsen lehűteni azt.

    „A lendületes kanyarokban a pilótáknak vissza kell tartani a légzést, ezért a légzési ütemük olyan, mint amikor alszanak, miközben a pulzusuk 150-180 közötti. Az agyban így potenciálisan oxigénhiány is keletkezhet.

    Ocon inkább a halált választaná, minthogy feladja a versenyt

    Az FIA bejelentette, vizsgálatot indít, hogy hasonló kínszenvedésnek többé ne tegyék ki a versenyzőket, akiknek a helyzetét kivételesen a biztonsági törekvések is nehezítették. Emellett az volt a brutális igénybevétel okozója a Katari Nagydíj során, hogy magas volt a páratartalom, valamint a gyors kanyarokkal teli, kiválóan tapadó pályán nem spórolhattak a pilóták, hiszen a kötelezően előírt három kerékcsere miatt nem volt szükség rá.

    Az F1 történetének legmelegebb versenyeiről készített összeállításunkat itt olvashatja, amelyben többek között kiderül, hogy annak idején Juan Manuel Fangio úgy próbálta felkészíteni a szervezetét az egyik forrónak ígérkező versenyre, hogy naponta csak egy liter folyadékot ivott.