Szerző: Gerse József

  • Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Miután Carlos Sainz felemelte a hangját a közvetítési trend ellen, hogy átestek a ló túloldalára a hírességek és a barátnők mutogatásával, az F1 egyik szóvivője reagált a kritikára.

    Igaz, a konkrét panaszra nem tért ki a szóvivő, helyette igyekezett hangsúlyozni a szakmai szempontok érvényesülését.

    „Mindig arra összpontosítunk, hogy a nézőknek a lehető legjobb felvételet adjuk, és sosem kötünk kompromisszumot abban, hogy mi kerül a középpontba, ami a pályán zajló versenyt jelenti – nyilatkozta a RaceFans-nek. – A stábunk kiváló munkát végez a rendkívül összetett szituációban, hogy a pálya több pontján halad több autó.”

    „A lelátókon zajló eseményeket, a kiemelt vendégeket és az egyes helyszínek környezetét is nagyszerűen mutatják be. Mindig a kiválóságra és a fejlődésre törekszünk.”

    Sainz nem önmagában a celebmutogatást kifogásolta, hanem azt, hogy emiatt maradtunk le az élő közvetítésben több előzésről, ami a több évtizeddel ezelőtti ázsiai versenyek kellemetlen hagyományait idézte. Mindegyik rendezőnek lehet rosszabb napja, a közeljövőben bizonyára jobban odafigyelnek erre az F1-ben.

  • Újabb versenyzőklasszis nagy karrierváltása hozza lázba a motorsport-közönséget

    Újabb versenyzőklasszis nagy karrierváltása hozza lázba a motorsport-közönséget

    A WRC kétszeres világbajnoka, Kalle Rovanperä bejelentette, hogy felhagy a ralival és formaautós karrierbe kezd, rögtön magas szinten.

    Sok motorsport rajongó szívesen látná egy-egy bajnokság nagy klasszisait máshol versenyezni, de ez sokszor megreked az álmodozás szintjén: Valentino Rossi és Sébastien Loeb csak F1-es autók teszteléséig jutott, a gyorsasági motorozás, illetve a rali világának csúcskategóriájából nem nyergeltek át a formaautózáséba, bár utóbbinál 2009-ben volt rá esély, hogy Sébastien Bourdais-t ő váltsa a Toro Rossónál a ralicsapatának főszponzora, a Red Bull jóvoltából.

    Pont az említett négyszeres ChampCar-bajnok Bourdais az utolsó példa a Forma–1-ben arra, hogy nagy sikerek után átjött ide egy viszonylag eltérő motorsport-közegből, azóta elég ritka az átjárás. Az IndyCar reménysége, Colton Herta 25 évesen hasonlóval próbálkozik, hogy a tervek szerint az F2-n keresztül valamikor eljusson a Cadillac F1-es istállójába, és egy szintén 25 éves versenyző esetében talán hasonló távlati célok fogalmazódtak meg: a ralizás kétszeres világbajnoka, Rovanperä nem mondta ki ezt, de jövőre a japán Super Formula bajnokságban fog indulni, ami az F2 szintjéhez hasonló.

    Rovanperä 2020 óta versenyzett a rali legmagasabb szintjén, összesen 17 versenyt nyert meg, 2022-ben és 2023-ban bajnok lett úgy, hogy ő a sorozat történetében ő lett a legfiatalabb dobogósa, versenygyőztese és világbajnoka. Ebből a szempontból látszólag nincs elkésve, de elég távoli célnak tűnik az F1 számára, hiszen ha most, 25 évesen debütálna, akkor is nagyon idősnek számítana itt.

    Először a Super Formulában kell bizonyítania, és hamar eldől, mire viheti a pályaversenyzésben. „Nem volt könnyű a döntés, de egy ideje már gondolkodtam rajta. Ennyi idősen már nagyon sokat elértem a raliban, ezért elkezdtem gondolkodni, milyen más lehetőségeket és kihívásokat vállalnék szívesen. Nehéz döntés volt, de úgy érzem, a helyes azon az úton, ahogy hajszolom a következő álmaimat és kihívásokat” – mondta Rovanperä.

    „Különleges érzés magam mögött tudni a Toyota Gazoo Racing támogatását az új próbatételben és a lehetőséget a Super Formulában való versenyzésre. Tudom, hogy mély vízbe ugrok a ralizás után, de várom. Jó tervünk van a TGR-rel a lehető legjobb felkészülésre, és arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.”

    Több F1-es versenyző pallérozódott már a Super Formulában a történelem folyamán, a közelmúltból Liam Lawson és Pierre Gasly, régebből Ralf Schumacher, Pedro de la Rosa, Ralph Firman említhető meg. Rovanperä tavaly már indult a Benelux államok és Olszország Porsche-kupájában, három futamot meg is nyert, valamint tesztelt F4-es autót, illetve egy régebbi F1-es Red Bullt is.

  • Nem hinnénk, de Tsunoda úgy érzi, most diktálta a legjobb tempót a Red Bullnál

    Nem hinnénk, de Tsunoda úgy érzi, most diktálta a legjobb tempót a Red Bullnál

    Kérészéletűnek bizonyult Yuki Tsunoda fellendülése az eredmények tekintetében, legalábbis a Szingapúri Nagydíj alapján, de a japán mégis azt állítja, hogy futamon ilyen jó tempót még nem diktált, amióta a Red Bullt vezeti.

    Pedig az állása megtartásáért küzdő versenyző 12. lett, vagyis pont nélkül zárt, ennek ellenére tette ezt a kijelentést. Meg is magyarázta, miért üres kézzel utazik tovább.

    „Egyértelműen ez volt életem legrosszabb rajtja és első köre. Még mindig nem tudom elhinni, ami történt. Akárhova akartam menni az első körben, elvették a helyet vagy akadályoztak, sehol sem maradt helyem. Sok pozíciót vesztettem az első körben” – mondta Tsunoda, aki egész pontosan három hellyel csúszott hátrébb a rajthoz képest. Nem vészesen sokat, de egy utcai pályán, ahol nehéz előzni, és ahol mindenki egyetlen bokszkiállást tervez, ez halmozottan hátrányos helyzetbe hozta.

    „Nem tudom, mit kellett volna másképp csinálnom. Nem vagyok biztos benne, hogy lett volna jobb megoldás. Ez megnehezítette utána a helyzetemet, viszont a futamon a tempóm a legjobb volt, amióta a Red Bullnál vagyok, szóval kár a történtekért.”

    A hírek szerint a Red Bull még legalább két futamot vár, mielőtt dönt arról, hogy Tsunoda marad-e vagy sem, de a Sky F1-es műsorvezetője, Simon Lazenby arról beszélt a csatorna podcastjában az általa hallott információkra alapozva, hogy a Racing Bulls két új versenyzővel vághat neki a 2026-os szezonnak. Ez Isack Hadjar előléptetését jelentheti, és ebben az esetben kérdés, Tsunodát visszafogadják-e egy újabb szezonra – az F2-ben 1+1 bikás tehetség várja a nagy lehetőséget.

    Egyikük Arvid Lindblad, a +1 megfogalmazással pedig a McLarennel váratlanul szakító Alex Dunne-ra utaltunk, aki a jelek szerint a Red Bull utánpótlás-programjába tart. Mindez azt mutatja, hogy Liam Lawsonnál is remeg a léc. Ő azt mondta a gyengébb szingapúri teljesítménye után, hogy Helmut Marko azt az egyszerű elvárást fogalmazta meg neki, hogy szerezzen minél több pontot a konstruktőri 6. hely megtartásáért harcoló csapatnak.

  • Norris: A McLaren minden más csapat fölé nőtt

    Norris: A McLaren minden más csapat fölé nőtt

    A McLaren már zsinórban a második évben hódította el az F1 konstruktőri bajnoki címét, és Lando Norris szerint a szabályozási környezetet figyelembe véve ez különleges eredmény.

    „Mindegyik csapatot megelőztük a fejlesztésben. Jelentősen föléjük nőttünk a fejlesztésben egy olyan időszakban, amikor nehezebb ezt megtenni, mint bármikor. Több a megkötés, kevesebb időt tölthetünk a szélcsatornában. A költségvetési keret az elmúlt öt évben viszont bizonyára kedvezett nekünk, mivel mi előzőleg más keretből gazdálkodhattunk, mint más csapatok” – mondta a McLaren pilótája.

    „Elvileg minden korábbinál nehezebb lenne dominálni, de mi ezt tettük, a csapat messze a legjobb autót állította elő. Ezt mindig kellemes kimondani, aki megteszi, annak mosoly húzódik a szájára.”

    Tehát az F1 erőkiegyenlítési törekvéseire utalt azzal a gondolattal, hogy a tesztelési-fejlesztési szabadság megnyirbálásával elvileg nagy kihívás bármelyik istállónak sokáig felmúlni a többieket. A McLaren 2024 közepén ért el az áttörést és vette át a stafétát a Red Bulltól az erősorrend élén, de az uralma azért nem érződött olyan nyomasztónak, mint amilyen ebben az évezredben időnként a Ferrarié, a Red Bullé vagy a Mercedesé volt, hiába döngölték a földbe néhányszor a riválisokat idén tavasszal és nyáron – ez is már kicsit a múlt ködébe vész, hiszen az előző három nagydíjból kettőt a Red Bull, egyet a Mercedes nyert meg.

    Norris nosztalgiázott is kicsit. „A McLarennél vagyok a karrierem kezdete óta. Az elején még nagyon más volt minden a mostani helyzethez képest, így még különlegesebb ez az utazás, hogy átéltem a mélypontokat, amikből régen sok volt – tekintett vissza a múltba. – Látom, hova értünk fel, látom a csapatmunkát, a változásokat, a változásokat a környezetben, valamint Zak [Brown] és Andrea [Stella] vezetését, megfordította a szekerünket és a legjobbá tette a csapatunkat a világon.”

  • Newey ezzel a nyilvános füllentéssel sarkallta keményebb munkára kollégáit az Aston Martinnál

    Newey ezzel a nyilvános füllentéssel sarkallta keményebb munkára kollégáit az Aston Martinnál

    Az Aston Martin csapatfőnöke elárulta, néhány hónappal ezelőtt Adrian Newey milyen pszichológiai trükköt vetett be ennek érdekében.

    Amióta kiderült az F1 legendás zsenijének az átigazolása az Aston Martinhoz, folyamatosan slágertéma, hogy vajon mire lesz képes az új szabályrendszerhez készülő autójuk – Newey korábban többször is nagyon beletrafált hasonló helyzetben, hogy mire kell összpontosítani, és ez a csapat jelentős infrastrukturális beruházásaival párosulva megint jó eséllyel hozhat kiemelkedő eredményt.

    Utóbbi részeként az Aston Martin korszerűsíti a szimulátorát, hogy az jobban tükrözze a valós hatásokat és viszonyokat, és ezáltal a fejlesztési munka is hatékonyabb legyen. Newey korábban úgy fogalmazott, ennek megvalósítása nagyjából kétéves projekt lehet, de Andy Cowell elmondta, hogy az időtáv megjelölésével valójában csak motiválni akarta a kollégáit, és alighanem ő is arra számít, hogy két éven belül célba érnek.

    „Adrian az interjú után megsúgta nekem, hogy két évet mondott, de tudja, hogy ezzel ösztökélni fogja a srácokat. Elmosolyodtunk, aztán jót nevettünk rajta – nyilatkozta az Autosportnak. – A szimulátorban dolgozóknak természetesen rosszul esett, de még keményebb munkával reagáltak.” Hozzátette, a csapat nem szeretné, hogy Newey figyelmét ez is lekösse.

    Az Aston Martinnál mindenki szentül hisz benne, hogy Newey vezetésével a csapat erősen kezdi az új szabályrendszert, vagy annak második-harmadik évére már erős lesz, de a veterán mérnök azt mondta korábbi (williamses) versenyzőjének, Riccardo Patresének, hogy 2026-ban még korai lenne győzelmeket várni tőlük.

  • F1-rajongók, figyelem, ezért neveljetek értékőrző gyerekeket

    F1-rajongók, figyelem, ezért neveljetek értékőrző gyerekeket

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója rámutatott, hogy a sportág új követői másképp szocializálódtak, mint a világbajnokságot több évtizede követők, és ez a pályák szerződéseire is hatással van.

    Idén több helyszínnel is hosszú távú szerződést kötött az F1, Miami például 2041-ig (!) biztosította a helyét a naptárban. A klasszikusok egy része (például Monaco, Silverstone, Monza) szintén biztonságban van, ahogy szerencsére a kiszolgáló létesítményeket tekintve hatalmas felújításon áteső Hungaroring is, ám Domenicali figyelmeztetett: a tradíciók megléte önmagában sehol sem garancia a szerződéshosszabbításra. Ez a bővülő szurkolótábor egyik mellékhatása, ugyanis az új bevonzottak a jelek szerint kevésbé kötődnek a tradíciókhoz.

    „Ha egy pályának van történelmi értéke, az pluszt jelent, de önmagában ez nem elegendő. A hagyományok fontosak olyanoknak, mint én, aki a gyerekkora óta követi a Forma–1-et, de az új rajongóknak ez magas szint, akik gyorsan átlépnek a dolgokon, átgörgetik a híreket, és elfelejtik, ki nyert tavaly egy helyszínen. Ez furán hangozhat, de vannak róla adataink” – idézte Domenicalit az Autosport.

    „Sok mai fiatal szurkolónak mindegy, hogy egy verseny Monte Carlóban vagy Las Vegasban van. Emiatt a hagyományok nem számítanak alapvető elemeknek. A történelmet megalapozott jövőképpel kell továbbvinni, ami lehetővé teszi, hogy beruházásokat lehessen végrehajtani az infrastruktúrával, hogy mindegyik szurkolói szint számára szolgáltatásokat lehessen biztosítani, és hogy a naptárban lévő mindegyik ország pályája rendben legyen anyagilag.”

    Az általa elmondottak beleillenek a “megváltozott tartalomfogyasztási szokások” frázisába, de joggal merül fel a kérdés, a dollárkötegeket leszámítva mennyire jó, hogy az ilyen gondolkodású nézők határozzák meg az F1 jövőjének irányvonalát, fontosabb-e a mennyiség, mint a minőség. Nyilván a történelmi örökségnek önmagában valóban nem kell garantálni egy pályának a szerződéshosszabbítást, ugyanakkor az sem véletlen, hogy ezek azok a helyszínek, amelyek rosszabb időkben, csökkenő globális érdeklődés mellett is alappillérei voltak a bajnokságnak – amikor egyszer ismét lejtmenet jön, rájuk biztosan lehet majd támaszkodni, ha megőrzik a helyüket a naptárban.  

    Domenicali saját szülővárosának pályája, Imola kapcsán is a (geográfiai okból eredő) terjeszkedési lehetőség hiányáról beszélt, ami jövőre már nem lesz benne az F1 állomásai között. 

  • Hamilton: A Ferrarinak építenie kell a sikerekre

    Hamilton: A Ferrarinak építenie kell a sikerekre

    Miközben Charles Leclerc a helyben toporgásra panaszkodik, Lewis Hamilton fejlődést lát a Ferrarinál.

    A Ferrari szokás szerint nagy reményekkel várta az idényt, de az elejétől fogva látszott, idén sem szereznek világbajnoki címet, sőt, könnyen lehet, hogy 2021 után ismét nagydíjgyőzelem nélkül zárják az évet. (Hamilton a kínai sprintet megnyerte, eddig ez tekinthető a szezonjuk fénypontjának.) A csapat egy ideig beragadt a 4. helyen a konstruktőri rangsorban, aztán átlépte az egyszemélyes hadseregnek tekinthető Red Bullt, majd a Mercedest is, utóbbi azonban mára visszaelőzte, és Max Verstappen feltámadása miatt a bikások is a pozíciójuk visszavételével fenyegetnek. 

    A hétszeres világbajnok az Instagramon bejegyzést tett közzé a Szingapúri Nagydíj után, amin ő maga fékhibával küzdött, de ehelyett inkább a pozitívumokra koncentrál. „Egy nehéz hét után jó otthon lenni. Jutott időm elgondolkodni a szingapúri hazaúton, és az érzéseim között a hála dominál. A Roscoe elvesztése óta kapott támogatás és szeretet hatásosan emlékeztetett arra, hogy amikor sötéten látjuk a helyzetet, olyankor is sok szép van a világban. Csak keresni kell őket. A pályán is a pozitívumokra koncentrálok. A sajtó szalagcímei csak egy oldalról mutatják a történetet, úgy, ahogy nem jöttek össze a dolgok, vagy nem alakultak valaki számára jól. Én azonban másképp tekintek az előző hónapokra” – írta Hamilton.

    „Arra, ahogy a csapat reagál a félresiklott dolgokra, ahogy felállnak újra és újra. A vasárnapi futam tökéletes példa erre. Jó stratégiát alkottunk, de a fékprobléma.visszavetett, pont, amikor lendületbe jöttünk. Vissza kell mennünk a gyárba és tanulni a versenyből, és készülni a következőre.”

    „Nagyon büszke vagyok a csapatra, és hozzá akarok járulni, hogy olyan eredményeket érjünk el, amit a tifosi megérdemel. Látom a fejlődést és a mindegyik versenybe befektetett munkát. De ez a Ferrari, a fejlődés önmagában nem elég. Ahhoz, hogy nagyok legyünk, előrébb kell lépnünk, javulnunk kell. Sokat elérhetünk közösen, és ha építünk a sikereinkre és végrehajtjuk a szükséges változtatásokat, hiszem, hogy sikerül.”

    A Ferrari versenyzői az egyéni bajnokság 5. és 6. helyén állnak, Leclerc több pontot gyűjtött Hamiltonnál.

  • Tsunoda elárulta, milyen ötlet segített feljavítania a formáját

    Tsunoda elárulta, milyen ötlet segített feljavítania a formáját

    Yuki Tsunoda a Red Bull csapatfőnökét, Laurent Mekiest méltatta, amiért rájött, mivel kellene próbálkozni az izmosabb teljesítménye érdekében. 

    Az elgondolás bejött, hiszen ha nem is lenyűgöző eredményeket szállít a japán pilóta mostanában, a korábbi vergődéséhez képest mindenképp javulás, hogy két egymást követő időmérőn eljutott a Q3-ig, Bakuban pedig a 6. helyével 8 pontot gyűjtött – eddig a a mennyiségig előzőleg hónapok alatt jutott el, hiszen azelőtt csak 9 pontot szerzett a Red Bull-lal.

    Tsunoda azt mondta, „Bakuban másnak éreztem az autót, mint korábban” és szerencse sem kellett a jó eredményhez, így joggal reménykedhet, hogy a szezon végére jó formába lendül és talán megtarthatja az ülését a Red Bullnál. A Szingapúri Nagydíj előtt elárulta, a Red Bull júliusban kinevezett új vezetője hogyan segítette.

    „Laurent sok dologgal segített. Például a Racing Bullsnál szinte mindig azt a beállítást használtam, amit két versennyel ezelőtt kipróbáltam – idézte az Autosport. – Szinte már el is feledkeztem róla, mert a mostani csapatomnál másképp állítják be az autót.”

    „Laurent szólt a mérnököknek, hogy Yuki korábban ilyen meg olyan módon terhelte a tengelyeket, vagy vezetett bizonyos kanyarokban. Amikor kipróbáltam a Red Bull autóján ezeket a dolgokat, működtek. Most már jóval ismerősebb érzést kapok az autótól. Az ő ötletei nélkül nem sikerült volna jobban boldogulnom.”

    A Racing Bulls a mezőny egyik legkönnyebben vezethető autója a tapasztalatok alapján, a beállításokkal kapcsolatos felismerés és azok átültetése döntő lehet Tsunoda jövőjének szempontjából.

  • Norris tudja, nem kereshet kifogásokat a gyenge kezdésére

    Norris tudja, nem kereshet kifogásokat a gyenge kezdésére

    Lando Norris fél másodperccel lassabb eredménnyel nyitott a Szingapúri Nagydíj első edzésnapján Oscar Piastrihoz képest.

    Piastri egyszer ugyan megint koccolta a falat, aminek nem lett következménye, de alapvetően jól összeszedte magát a bakui botladozás után, és ő futotta meg a legjobb köridőt a második edzésen.

    A hozzá képest 25 pontos hátrányban lévő Norrisnak tehát csipkednie kell magát, hogy megint csökkentse a lemaradását, de egyelőre látványos a kontraszt a tavalyi szingapúri lehengerlő, győzelmet eredményező, valamint az aktuális teljesítménye között. Ezt ő is érzi, és nem akar mentegetőzni.

    „Nehéz napom volt. Nem éreztem jónak az autót, hiányzott az az érzés, amit tavaly ugyanitt éreztem. Sok munkánk maradt – közölte. – Oscar gyors, szóval nem panaszkodhatok, csak annyit mondhatok, hogy nem végeztem jó munkát.”

    Norris idén már többször emlegetett hasonlót, hogy nem érzi olyan jónak a McLarent, mint egy éve. Ráadásul Max Verstappen jó formája továbbra is kitartani látszik, így jelen állás szerint megint nem a két McLaren kizárólagos párharcára számíthatunk a győzelemért.

  • Piastrit másolhatja a McLaren felfedezettje, de ez komoly csalódás a csapatnak

    Piastrit másolhatja a McLaren felfedezettje, de ez komoly csalódás a csapatnak

    A McLaren utánpótlását érzékeny veszteség érte, ugyanis a 19 éves Alex Dunne elhagyja őket, szerződést bontottak vele. Azt rebesgetik, hogy a háttérben már közel áll az aláíráshoz a Red Bullhoz.

    Dunne az F2-ben versenyzik és jelenleg a bajnokság 5. helyén áll, egyúttal jó benyomást tett a McLarenre, amikor idén két nagydíj első edzésén vezethette az F1-es autót. Tehát nem az a helyzet, hogy a gyenge teljesítménye miatt menesztették, nem ez a gyakori esemény az oka a szakításnak – hanem vélhetően az (ahogy többek között a GPblog tudja), hogy Dunne ajánlatot kapott a Red Bulltól, és úgy hírlik, az év végéig érvényes szerződése értelmében így átigazolhat oda.

    A McLaren nyilván nem tudott volna neki helyet biztosítani jövőre az F1-ben Oscar Piastri vagy Lando Norris helyén, míg a Red Bull ezt megteheti például a Racing Bullsnál. A wokingiak csak több év múlva tudtak volna hasonló lehetőséget teremteni, és az egyik tervük állítólag az volt, hogy jövőre a japán Super Formulában képezzék tovább Dunne-t, ami nyilván nem olyan vonzó opció, mint a Forma–1.

    A körülmények miatt óhatatlanul eszünkbe jut az, ahogy bejelentették 2022-ben Piastri érkezését a McLarenhez: akkor az Alpine hitte azt, hogy a fiatal pilótájuk a kötelékükben marad, és amikor bejelentették az előléptetését állandó versenyzőnek, nagyot koppantak. Vajon az élet kiegyenlíti a számlát, és a wokingiak a másik oldalról élnek át hasonlót?