Szerző: Gerse József

  • Csúnya pofont kapott a Haas stábja

    Csúnya pofont kapott a Haas stábja

    A Haas az egyik autóján a régi alkatrészeket fogja használni a szezon utolsó két versenyén, ami nyilván nem épp hízelgő a fejlesztőrészleg számára.

    Nico Hülkenberg nemrég kifakadt a Haas idei műszaki fejlesztése, pontosabban annak hiánya miatt, de a jelek szerint az Austinban bemutatott nagy ráncfelvarrás sem hozott eredményt. A csapat természetesen sokat várt attól, hogy másolja a divatot és a Red Bull-féle aerodinamikai koncepció útjára lép, ám egyelőre finoman szólva sem hozott eredményt a váltás.

    A Haas bejelentette, hogy az utolsó két futamon, Las Vegasban, illetve Abu-Dzabiban eltérő felszereléssel küldi pályára a pilótákat, Hülkenberg a régi, Kevin Magnussen a frissebb verziót fogja használni.

    Ilyen megoldáshoz manapság ritkán folyamodnak a csapatok, legfeljebb az gyakori, hogy (akár a szűk készletből fakadóan) egy-két elem különbözik a két autón, nem pedig teljesen eltér a két autón lévő aerodinamikai irányvonal.

    Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    „Az vezetett a döntéshez, hogy Nico úgy érzi, a korábbi specifikáció jobban passzol hozzá, Kevin pedig pont fordítva érzi. Úgy döntöttünk, mindketten megkapják, amit akarnak, és két versennyel a bajnokság vége előtt nincs vesztenivalónk” – jelentette ki Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

    „Mondhatnánk, hogy gyűjtsünk adatot [az új csomagról], de már eleget gyűjtöttünk. A döntés alapja az volt, hogy melyiket szeretik jobban a pilóták, hogy komfortosan érezzék magukat és elégedettek legyenek a felszereléssel.”

    A Haas a szezon első kilenc futamából négyen szerzett pontot, az utána következő tizenegyből viszont csupán egyen, így az utolsó helyre süllyedtek a konstruktőri tabellán. A legfőbb bajuk a gumikopás, ami miatt a jó rajtpozíciókat nem tudják erős eredményekre váltani.

  • Riválist kap Kiszel Tünde: Bottas szintet lép a pucérkodással

    Riválist kap Kiszel Tünde: Bottas szintet lép a pucérkodással

    Valtteri Bottas az Instagramon jelentette be, hogy naptárt ad ki őt ábrázoló meztelen fotókkal.

    Bottas tavaly kezdte a pucérkodást, a fenékvillantós mutatványt aztán a nagy siker hatására idén is megismételte. Most pedig kiderült, hogy nem áll le, és teljes naptárt ad ki 13 meztelen fotóval, 20 dollárért.

    A kezdeményezés a novemberi, prosztatarák elleni kampány része, és minden eladott naptár árának egy részét, 5 dollárt egy kutatóintézet javára utalnak. A finn versenyző erre az egészségügyi problémára kívánja felhívni a figyelmet azzal is, hogy egy ideje bajuszt visel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Kiderült, mikor jönne az amerikai motorgyártó a Forma-1-be

    Kiderült, mikor jönne az amerikai motorgyártó a Forma-1-be

    A General Motors leadta a hivatalos jelentkezést az FIA-nak, hogy 2028-tól Forma-1-es motorgyártó lenne.

    Még jóvá kell hagyni, hogy az Andretti csapat részt vehessen a Forma-1-ben, de közben az amerikai autóipari konszern is megtette a lépést ahhoz, hogy önálló motorgyártóként legyen jelen a világbajnokságban.

    Sikeres pályázat esetén ugyanis az Andretti istálló kezdetben csak névleg fog Cadillac erőforrást használni, a General Motors csak később tudná saját termékekkel ellátni. Erre tehát 2028-tól kerülhet sor.

    A vállalat elnöke, Mark Reuss azt mondta, a mély szakmai tudásra és a versenyzési tapasztalatokra építve bíznak benne, hogy sikeres erőforrást készítenek, amivel az Andretti-Cadillac valódi gyári istálló lesz. A General Motors hozzátette, egy prototípus technológia tesztelését már el is kezdték.

    Abszurd, de az FIA sorsolással döntené el, milyen motort kapjon az Andretti

    A General Motors részéről nemrég kijelentették, hogy csak az Andretti csapat oldalán hajlandóak belépni a Forma-1-be, ezért a pályázat elutasításának vélhetően az lenne a következménye, hogy visszavonnák a motorgyártói jelentkezésüket.

    A bokszutcában sokan arra tippelnek, hogy Andrettiék eleinte az Alpine-tól kapnának motort, amelynek jelenleg nincs másik ügyfele a saját istállóján kívül. A GM számára mindenképp kihívás lesz, hogy felzárkózzon a riválisokhoz, hiszen a 2026-tól kezdődő új motorkorszakban a meglévő gyártók két évnyi előnyre tesznek szert a pályán szerzett tapasztalatokkal.

  • Steiner véleménye ellentétes az F1 valóságával

    Steiner véleménye ellentétes az F1 valóságával

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megfogalmazta a véleményét az F1-be igyekvő fiatal pilóták lehetőségeiről, és szerinte a 21 éves kor még mindig nagyon korai a debütálásra – csakhogy az aktuális mezőny több mint fele ennyi idősen, vagy még fiatalabban mutatkozott be állandó versenyzőként.

    Nem kell ecsetelni, milyen nehéz bejutni a Forma-1 mezőnyébe a fiataloknak, és néha még az olyan kiemelkedőnek tartott tehetségek sem jutnak autóhoz, mint Théo Pourchaire, akinek egyesek már 2022-re is versenyzői ülést vizionáltak, pedig még jövőre sem kapott ilyet.

    Steiner prózai módon válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen lehetőségekben bízhatnak a fiatalok. „Egyszerű a megoldás, várniuk kell. Oscar Piastri jó példa erre: várt, és látható, mit ért el – idézte őt a Motorsport-Total. – Aki viszont lehetőséghez jut, annak az első naptól kezdve jól kell teljesíteni. Ha nem jön össze, úgy jár, mint Nyck de Vries, aki nem hozta az elvárásokat az AlphaTaurinál és tíz futam után elküldték.”

    „A fiatalok pilóták ebben [mások kirúgásában] bízhatnak, mert akinek a teljesítménye nem jó egyből, azt elküldik, senki sem biztosít sok időt a bizonyításra.”

    Így készítették fel a nagy lehetőségre Hamilton alkalmi csapattársát

     

    Steiner hozzáállásánál meg kell említeni, hogy 2021-ben két újoncot, Mick Schumachert és Nyikita Mazepint ültette az autóba, és alapvetően velük teljesítette volna 2022-t is. Az eredmények azonban nem jöttek, ezért úgy döntött, inkább rutinos, megbízható pilóták vezessenek a Haasnál, idén és jövőre is a Kevin Magnussen-Nico Hülkenberg páros kapott bizalmat.

    A 18 éves Oliver Bearmant megdicsérték a Haasnál, miután Mexikóban az egyik szabadedzésen bemutatkozott egy nagydíjon, de Steiner a jelek szerint nem szimpatizál a fiatalok éles bevetésével. „21 évesen még mindig nagyon korai megérkezni a Forma-1-be” – jelentette ki. 

    A Forma-1 jelenlegi mezőnyéből ugyanakkor csak heten voltak legalább 22 évesek, amikor állandó versenyzővé váltak, és egyikük sem töltötte még a 23-at akkor, vagyis a többi istállónál egyáltalán nem gondolják/gondolták úgy, hogy a 21 éves kor túl korai lenne.

  • Bocsánat, Las Vegas – az F1 sajnálja a fennakadásokat

    Bocsánat, Las Vegas – az F1 sajnálja a fennakadásokat

    Las Vegas a hétvégén fogadja újra az F1 mezőnyét, de a verseny előkészületei sok kellemetlenséggel jártak a kaszinóvárosban.

    Óriási csinnadratta övezi az F1 kiemelkedő látványosságának szánt versenyt, bár többen jelezték, félő, hogy sajnos sok a túlzás ennek kapcsán. 2022 tavaszán jelentették be az eseményt, azóta sok hírverést kapott, de a kulisszák mögött kevésbé örömteli dolgok is zajlottak, történt például haláleset is az előkészületek során.

    A sportág vezetése tudja, hogy szükség volt bizonyos elkerülhetetlen, a turistákat is zavaró akadályokra a pálya megalkotása során, ezért megköszönték a helyieknek a tolerenciát. „Elnézést szeretnék kérni Las Vegas összes lakosától, illetve kifejezni a köszönetem a türelmükért, és a felénk mutatott toleranciáért” – mondta Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója a Fox5 csatornának.

    „Nagyjából 1,7 milliárdnyi bevételt hozunk a területre, tehát nem csupán a futam nézői gazdagodnak [élménnyel]. Reméljük, Las Vegas gazdaságának egésze haszonra tesz szert. Reméljük, hogy ez volt a legnehezebb év az átalakításokkal, és a jövőben könnyebb lesz minden.”

    Hiába vágynak a Mercedesnél a teljes „Vegas-életérzésre”, van amit nem enged Wolff

    „105 ezer nézőt várunk, ez alapján ez lesz a valaha volt legnagyobb esemény Las Vegasban. A szerdai nyitópartitól vasárnapig majdnem egy héten át tartanak a rendezvények és a koncertek.”

    A helyszínen egyébként kellemetlen meglepetések érték a vendéglátásból élőket: a csökkenő kereslet hatására a szállások és a versenyre szóló jegyárak is hirtelen meredeken zuhanni kezdtek.

    A pálya vonalvezetését sokan gyengének tartják, továbbá külön problémákat okozhat a hűvös időjárás, hiszen november közepi estéken, éjszakákon rendezik az F1 edzéseit, időmérőjét és versenyét.

  • Valóra vált Michelisz álma az újabb győzelemmel

    Valóra vált Michelisz álma az újabb győzelemmel

    A Nürburgringet és a makaói pályát már korábban kipipálta, és most hétvégén a legendás ausztráliai helyszínen aratott győzelmet Michelisz Norbert.

    „Van három pálya a világon, amelyek kiemelkednek a többi közül: Makaó, a Nürburgring Nordschleife és Bathurst. Régi álmom vált valóra azzal, hogy most már mindhármon nyerni tudtam” – írta Michelisz Norbert a Facebookon a TCR World Tour utolsó előtti, Bathurstben rendezett állomása után.

    A magyar versenyző az autósport két másik klasszikus pályája közül Makaót 2010-ben, a Nürburgringet 2019-ben hódította meg. Az ázsiai utcai helyszínen első WTCC-szezonja végén diadalmaskodott, korábban karrierje egyik „legérzelgősebb pillanatának” nevezte, mert nem gondolta, hogy a roppant technikás pályán első kísérletre nyerhet, vagy akár dobogóra állhat.

    Az első versenyt ott az 5. pozícióban zárta egy Seat Leonnal, de érezte, hogy a fordított rajtrácsból indított második futamon összejöhet a pódium, végül aztán mindenkit megelőzött.

    A négy évvel ezelőtti nürburgringi diadalát a nagyszerű rajtjának köszönhette az első futamon, a 2. helyről az élre katapultált, immár a Hyundai volánja mögött, és a leintésig nem is engedte ki a kezéből a legjobb pozíciót, szezonbeli első győzelmét aratta akkor.

    A TCR World Tour idei utolsó két versenyét ezen a hétvégén rendezik Makaóban, Michelisz Norbert a tabella 3. helyéről várja őket, de a hátránya csupán 1 pont Yann Ehrlacher és Rob Huff mögött.

  • Változás jön az F1-be a Haas nevetséges partizánakciója után

    Változás jön az F1-be a Haas nevetséges partizánakciója után

    Meglehetősen szélsőséges akciót hajtott végre a Haas azzal, hogy egy olyan F1-es verseny eredményét akarta utólag megváltoztatni, ami óta már egy másik is lezajlott, de a szabályok lehetőséget adtak erre, hiszen 14 nap a mozgástér a felülvizsgálati kérelmek benyújtására. Hasonlóra a jövőben már nem lehet példa.

    A közvélemény az elmúlt években a 2019-es Kanadai Nagydíj (Sebastian Vettel időbüntetése) és a 2021-es Brit Nagydíj (Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközése) után ismerte meg a „felülvizsgálati kérelem” fogalmát, ami a fellebbezéshez képest annyiban más, hogy előfeltétel a fellebbezéshez: egy adott ítélet után a csapatok írásban fordulhatnak a felügyelői testülethez, hogy vizsgálják felül az ítéletet. Ennek során olyan új és releváns bizonyítékokat kell bemutatniuk, melyek az ítélet meghozatala idején nem álltak rendelkezésre.

    A felülvizsgálati kérelmek sorsa azonban jellemzően elutasítás, mivel a felügyelők általában nem látják újnak és/vagy relevánsnak az eléjük tárt bizonyítékokat vagy annak nevezett tényeket, bár kivételek azért akadnak.

    Az F1 azt tervezi, hogy a jövőben 14 napról 4 napra (96 órára, vagy kivételes esetben 120 órára) csökkenti a verseny utáni időablakot a felülvizsgálati kérelem benyújtására, vagyis később elméletileg nem fordulhat elő az, mint a Haas próbálkozásánál, hogy a kérelemben hivatkozott verseny után már egy másikat is megrendeznek, mire tényleg véglegessé válik egy végeredmény.

    Nem a levegőbe beszél a fellebbezést benyújtó csapat: Egyértelmű bizonyítékaink vannak!

    A Haas akciója már a negyedik volt a szezonban, de a négyből csak egy hozott eredményt: az Aston Martin sikeresen visszaszerezte Fernando Alonso 3. helyét Szaúd-Arábiában.

    Az Autosport azt írja, a változtatási igény már a Haas kísérlete előtt felmerült, tehát nem arra reagáltak vele. Emellett változás várható abban is, hogy ezentúl nem lesz ingyenes a felülvizsgálati kérelem benyújtása, a díja 6 ezer euró lesz (bár az F1 számára ez természetesen aprópénz).

    Az FIA éves decemberi gyűlésén szavazhatják meg a változásokat, melyek a szövetség által felügyelt összes sorozatra érvényessé válhatnak, csak a kérelem benyújtásának díja változhat az egyes bajnokságokban.

  • Adam Driver káromkodva söpörte le egy néző kritikáját a Ferrari-filmről

    Adam Driver káromkodva söpörte le egy néző kritikáját a Ferrari-filmről

    A legendás csapat alapítója, Enzo Ferrari életéről film készül Adam Driver főszereplésével, akinek nem tetszett az egyik filmfesztiválon egy néző kérdésbe ágyazott bírálata.

    A Variety magazin beszámolója szerint a színész a lengyelországi Camerimage Film Festival vendége volt, ahol díjazták is a filmben nyújtott alakításáért, és a Ferrari vetítése után a közönség soraiból többen kérdezhettek a főszereplőtől – az egyik kérdés azonban érezhetően nem tetszett neki. 

    „Mit gondolsz a balesetes jelenetekről? Elég nyersnek, drasztikusnak tűntek, nekem pedig cikinek. Te mit gondolsz róla?” – hangzott a kérdés. 

    „B*szki, nem tudom. Következő kérdés” – válaszolt Driver. (A jelenet megtekinthető a Salon cikkében.)

    Az F1 austini versenyhétvégéjén Adam Driver meglátogatta a Ferrari csapatát élőben is. Az Egyesült Államokban karácsonykor tervezik bemutatni a filmet a mozikban.

  • Bokszutcai pletykavadásztól várják, hogy segítsen jobbá tenni az F1-et

    Bokszutcai pletykavadásztól várják, hogy segítsen jobbá tenni az F1-et

    Az Autosport úgy értesült, a paddock egyik ismert arcát, Dieter Renckent arra kérte fel az FIA, hogy a szövetség oldaláról segítő javaslatokat tegyen az F1 fejlesztésére.

    A Forma-1 irányítása jelentős részben ugyanis a kereskedelmi jogok birtokosa, jelen esetben a Liberty Media kezében van a Formula One Group révén, ezen belül a FOM (Formula One Management) a legfontosabb szervezet.

    Az FIA elnöke, Mohammed Bin Szulajm célja egy olyan stáb kialakítása maga körül, melyet a sportágban jártas tagok alkotnak, és ennek részeként kérte fel a veterán (korábbi) újságírót, hogy az FIA oldalán születő javaslatokat megvalósítsa az F1-ben. A feladata lesz emellett az is, hogy segítsen létrehozni az új, 2026-tól érvényes Concorde Agreement megállapodást is, amely az F1 működését biztosító legfontosabb dokumentum a csapatok és a szervezetek körében.

    A közel 70 éves Rencken 1997 óta tudósított a Forma-1 világáról a helyszínekről, és idén a nyár elején hagyta ott az újságíró pozícióját a legutóbbi szakoldalán, miután elfogadta az FIA elnöke, Bin Szulajm felkérését a tanácsadói tisztségre. Újságíróként kiemelkedő figyelmet fordított a gazdasági témákra, elemzésekre, tudósítói munkásságán kívül ezért is találták alkalmasnak a feladatra.

    Az Autosport azt írja, már az FIA előző vezetője, Jean Todt is fontolóra vette, hogy létrehozzon egy ilyen feladatkört, de egyrészt anyagi okokból nem talált alkalmas jelöltet, másrészt végül úgy gondolta, Bernie Ecclestone mellett nincs is szükség ilyesmire.

    100%-ban amerikai, kínai csapatra vágyik az FIA elnöke

  • A McLarennek idegen érzés volt, ezért hozzá kellett szoknia a sikerekhez

    A McLarennek idegen érzés volt, ezért hozzá kellett szoknia a sikerekhez

    A McLaren a szezon közben ugrott nagyot előre, azóta futamgyőzelmet is szerzett (jóllehet, nem vasárnap, hanem egy sprintversenyen), és Oscar Piastri szerint a csapatnak időbe telt alkalmazkodnia az új szituációhoz.

    A wokingi csapat múltja természetesen sikerekben gazdag, csak hát sok idő eltelt Lewis Hamilton 2008-as bajnoki címe óta, a 2012-es szezon óta pedig nagyon sokáig nem voltak olyan helyzetben, hogy a győzelemért támadjanak, legfeljebb elvétve egy-egy futamon kedveztek nekik a körülmények, Daniel Ricciardo így nyert 2021-ben Monzában.

    Az idei Brit Nagydíj aztán váratlan fordulatot hozott a McLaren életébe, hiszen pompásan bevált az ottani fejlesztési csomag, onnantól számítva a Red Bullt követően ők gyűjtötték a legtöbb pontot a konstruktőri bajnokságban, a Ferrarira és a Mercedesre nagyságrendileg 50 pontot vertek azóta.

    „Lenyűgöző volt, ahogy fejlődött az autó. Lassan kezdünk hozzászokni a helyzethez és jól boldogulni olyan környezetben, hogy az élmezőnyben vagyunk. Ahelyett, hogy más csapatokra élcsapatként hivatkoznánk, most már ellenünk harcolunk” – idézte Piastrit a RacingNews365, aki tudta, hogy a McLarennek idő kell, mire alkalmazkodik a szituációhoz.

    Norris szerint már nem kell sokat várni, hogy a McLaren legyen a favorit

    Az ausztrál pilóta örül, hogy nem csak a silverstone-i fejlesztési csomag lett hatásos. „Az jelentősen növelte a teljesítményünk szintjét, és azóta mindegyik frissítés ezt eredményezte. A leginkább biztató, hogy amit fel akartunk rakni a kocsira és amin változtatni akartunk, minden úgy működött, ahogy kellett. Minden számítás bevált a valóságban, ami nem mindig garantált. Szerintem ez kiemelkedő.” – közölte.

    A McLaren tagjai optimistán várják a jövőt, Lando Norris szerint 2024-ben még jobb eredményeket is elérhet a csapat, mint idén.