Szerző: Gerse József

  • Russell állt az élre az utolsó edzésen

    Russell állt az élre az utolsó edzésen

    Az F1 utolsó edzése az időmérő előtt végre nagyjából a tervek szerint zajlott Las Vegasban, de egy baleset miatt néhány perccel korábban be kellett fejezni.

    Az első nagyobb balesetre a szombati tréning végéig kellett várni az új utcai pályán, Alexander Albon a kör első felében ment neki a palánknak. A piros zászló egyben kockás zászló is lett, nem indították újra az edzést.

    Ez azt jelentette, hogy akik pont ekkorra időzítették a gyorskört, nem tudták befejezni azt, így a végeredmény kicsit félrevezető. A mérvadó idő nélkül zárók közé tartoznak az első napon erős tempót diktáló Ferrarik, valamint Max Verstappen is, bár ő korábban nekivágott az időmérő-szimulációnak, csak megpördült, így 4. lett.

    A Red Bull előtte azonban, jobban feltankolt autóval ígéretes tempót diktált, a tréning felénél Verstappen és Sergio Pérez vezette a rangsort.

    A mercedeses George Russell futotta meg a legjobb időt, megelőzve Oscar Piastrit és meglepetésre Logan Sargeantot, míg a balesetet szenvedő Albon 6. lett, vagyis a Williams jó formát mutat a kvalifikáció előtt.

    Az időmérő magyar idő szerint 9 órakor kezdődik.

    A Las Vegas-i Nagydíj harmadik edzésének végeredménye

  • Újabb rejtett csapda fenyegeti az F1-et Las Vegasban?

    Újabb rejtett csapda fenyegeti az F1-et Las Vegasban?

    A Las Vegas-i Nagydíj első edzésnapján a tervezettnél kevesebbet gyakorolt az F1 mezőnye az új pályán, és ez növeli egy potenciálisan veszélyes probléma bekövetkezését.

    A vártnál ugyan kicsit enyhébb az időjárás Las Vegasban, egyelőre nem csökkent 10 °C alá a hőmérséklet, de a szokásosnál ez is jóval hűvösebb az F1 számára. A velejáró problémák közül a gumik melegen tartása tűnik a legnehezebbnek, és a problémát tetézi a vonalvezetés, hiszen a pályán sok a hosszú egyenes, miközben a kanyarok kis tempójúak, a friss aszfaltréteg pedig sima.

    Ennek az a következménye, hogy a gumikat csekély hőterhelés éri a kanyarokban, utána meg könnyen kihűlnek. A Pirellit ez kihívás elé állítja, és elővigyázatosságból a három legpuhább keveréket, a C3-C4-C5 kombinációt szállította ide, a csapatok szimulációs adatait pedig bekérte, hogy a várható erőhatásokról minél pontosabb képet kapjon.

    „Barcelonában volt néhányszor előszezoni teszt hasonló hőmérséklettel, de az a pálya más, nagyobb energiát hárít a gumikra. Az aszfalt felülete is durvább volt” – mondta Mario Isola az Autosportnak, és úgy vélte, talán Bakuban szembesültek idén hasonló feltételekkel, csakhogy ott nem egy novemberi éjszakán, hanem tavasszal, fényes nappal rendezik a futamot.

    A Pirelli sportprogramjának vezetője rámutatott, hogy Bakuban a hosszú padlógázos szakaszon több mint 30 fokkal csökkent a gumik hőmérséklete az autókon.

    Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    A gumik üzemi hőfokon tartása egy dolog, biztonsági szempontból azonban fontosabb, hogy ne feszítsék szét őket az erőhatások: van egy állóhullám nevű jelenség, ami veszélyezteti a gumik integritását. „Az egyenesekben állóhullám keletkezik, és nagy sebességnél meg kell védenünk az abroncsokat tőlük” – jelentette ki Isola.

    Az állóhullám többnyire úgy jön létre, hogy valahonnan, leginkább a gumi és felni határfelületéről visszaverődik egy (eredetileg például a kerékvetőn való rázkódástól keletkező) hullám, és interferenciát hoz létre a saját, szembe haladó „tükörképével”. Azért nevezik állóhullámnak, mert a maximum- illetve minimumhelyei térben nem mozdulnak el. Ettől hosszabb távon sérülhet a gumik oldalfala.

    A 2013-as Brit Nagydíjon – egyebek mellett – az említett jelenség is szerepet játszhatott abban, hogy az utolsó körökben több autón előjel nélkül szétdurrantak a gumik, amiből igen nagy botrány lett. Ilyesmit nyilván nem akar a Pirelli Las Vegas pályáján, ezért igen magasra lőtték be a minimális guminyomás értékét, az első abroncsokra 27,0 a hátsókra 24,5 PSI-t határoztak meg. (Összehasonlításképp, idén Bakuban ugyanezek a paraméterek 25,0–23,0, a gumikat erősen koptató Silverstone-ban 26,5–23,0 voltak.)

    Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t

    Az egész menetrendet borítja viszont, hogy a csatornafedők rögzítésével gond volt, és az már biztos, hogy a tervezettnél kevesebb időt tölt a pályán az F1 mezőnye, vagyis kevésbé tudják feltérképezni, működnek-e, biztonságosak-e a beállítások.

    Ráadásul a versenyzők a futamon feszegetik majd élesben igazán a határokat hosszú ideig, és a gyakorlásokon a hosszú etapokon nem biztos, hogy az esetleges problémák kibuknak.

  • Egyetlen néző sem láthatta, ahogy Verstappen lassú volt Las Vegasban

    Egyetlen néző sem láthatta, ahogy Verstappen lassú volt Las Vegasban

    Nagy nehezen rendesen kezdetét vette a Las Vegas-i Nagydíj, a másfél órásra bővített edzésen érdekes sorrend született. A Red Bull nem tarolt, Charles Leclerc nagy előnnyel előzte meg a másik Ferrarit vezető Carlos Sainzot és Fernando Alonsót.

    A fennakadást korábban nem megfelelően rögzített csatornafedők okozták az első tréningen, amit 10 perc után be kellett rekeszteni, és az is kérdéses volt, visszatérhetnek-e még a pályára az autók az első edzésnapon/edzéséjszakán. A többi fedő ellenőrzése után végül a tervezettnél két és fél órával később tartották meg az eredetileg másodiknak szánt edzést, amely 60 helyett 90 percig tartott – de helyszíni nézők nélkül, a szervezők ugyanis logisztikai okokra hivatkozva mindenkit hazaküldtek. Blama a köbön…

    A mezőny természetesen nagyon aktív volt, és mindenki szerencséjére nem voltak további kényszerszüneteket okozó balesetek sem.

    A hosszú egyenesekkel és lassú kanyarokkal jellemezhető pályán jól muzsikált a Ferrari, Leclerc 1:35.265-tel lett első a csapattársa előtt (akire viszont több mint fél másodpercet vert), majd Alonso, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Max Verstappen következett.

    A szurkolókkal és VIP-kel is kitoltak Vegasban, mindenkit hazaküldtek a szabadedzés előtt

    A Red Bull mellett az utóbbi időben vitézkedő McLaren is gyengén kezdte a versenyhétvégét Las Vegasban, Lando Norris és Oscar Piastri a tabella második felében végzett, és a Mercedes sem szerepelt jól, Lewis Hamilton 9., az egyszer meg is pördülő George Russell 12. lett.

    A csatornafedő áldozatainak, Sainz és Esteban Ocon autóját időben megjavították az érintett pilóták csapatai, ők sem kerültek hátrányba.

    Ugyanakkor a Ferrari hiába kért engedélyt, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy új motort Sainz autójába, az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.

  • Korábbi világbajnok tartott esküvőt az F1 paddockjában

    Korábbi világbajnok tartott esküvőt az F1 paddockjában

    A Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve kihasználta az alkalmat és megnősült Las Vegasban.

    A paddockban ugyanis felállítottak egy kis kápolnát a hasonló lehetőségekre, és Villeneuve itt kötötte egybe az életét partnerével, Giulia Marrával. A RacingNews365 beszámolója szerint egy Elvis Presley-hasonmás is jelent volt a ceremónián. Villeneuve tanúja egykori versenymérnöke, Jock Clear volt.

    A kanadai versenyzőnek ez már a harmadik házassága, korábban Parisian Johanna Martinez és Camila Andrea López Lillo volt a felesége, mindkettejüktől két-két gyereke lett. Az aktuális menyecskétől szintén született már egy lánya.

  • Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    Fotóriporterünk, Vándor Iván Las Vegasban tartózkodik, és nagyszerű felvételeken mutatta be a helyszínt.

    Las Vegasban az első edzést alig 10 perc után meg kellett szakítani, majd újra sem indították a kilazult csatornafedők problémája miatt, a második edzés kezdetét pedig határozatlan ideig elhalasztották. Többek között a pálya javításáról is láthatnak képeket galériánkban.

  • Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Óriási lebőgéssel indult a Las Vegas-i Nagydíj, lefújták az edzést

    Az F1 hatalmas lelkesedéssel várta a Las Vegas-i Nagydíj eseményét, de az első edzést alig tíz perc után megszakították, majd újra sem indították a pálya miatt.

    A tapogatózó körök egyikében Carlos Sainz hirtelen megállt, de mint kiderült, nem műszaki hiba okozta ezt, hanem egy csatornafedő, amelyen nagy ütést kapott a kocsi alja és kikapcsolt a motor. Előkerült a piros zászló, majd bő fél órával a tréning kezdete után kihirdették, hogy nem folytatódik a gyakorlás.

    Esteban Ocon autója is megsérült a csatornafedő miatt, és az Alpine és a Ferrari részéről is elmondták, hogy az első edzésnapon vélhetően már nem hajt pályára a pilótájuk.

    Az FIA és az F1 illetékesei most ellenőrzik az összes csatornafedő rögzítését a pályán, és ennek függvényében dől el a további menetrend. Az említett csatornafedőnek nem a rögzítése eresztett el, hanem az aszfaltréteg adta meg magát, ezért nem biztos, hogy csak egyetlen fedőt érintett a probléma. Ne feledjük, vadonatúj pályáról beszélünk, és hasonló bakikat láttunk már az F1 történetében, például 1984-ben Dallasban, vagy a 2019-ben Bakuban az első edzésen.

    Rendkívül kínos a Las Vegas-i Nagydíj számára, ami történt, a csapatok pedig értékes időt vesztettek a felkészülésből.

    FRISSÍTÉS:

    Noha a Ferrari engedélyt kért, hogy vis major miatt büntetlenül beszerelhessen egy, a felhasználható kereten kívül eső akkumulátort Sainz autójába (motorból és vezérlőelektronikából még volt felhasználható), az FIA felügyelői nem adták ezt meg, így a spanyol pilótának saját vagy csapat önhibáján kívül kell bűnhődnie, és 10 helyes hátrasorolással kezdenie a magyar idő szerint vasárnap reggeli versenyt.

  • Így néz ki egy kör Las Vegasban a szimulátorban

    Így néz ki egy kör Las Vegasban a szimulátorban

    A Las Vegas-i Nagydíj pályájának sajátosságaiba avatott be a Mercedes pilótája.

    A Mercedes csapatának virtuális világban játszó versenyzője, Jarno Opmeer a Youtube-ra feltöltött videóban mutatta be a pályát.

    A legnehezebbnek a 7-es számú balkanyart nevezte, mert fékezés közben kell elfordulni. Több helyen megemlítette, hogy a féktávokon teljesen ki kell húzódni a szalagkorlát mellé a minél jobb kanyarív érdekében, és hogy a kigyorsítások nagyon fontosak a sok egyenes miatt.

    A Las Vegas-i Nagydíj pályájának hossza 6,2 kilométer, a verseny távja 50 kör lesz, utóbbi magyar idő szerint vasárnap reggel 7-kor kezdődik. Opmeer nem tért ki rá, de viszonylag hűvös lesz, ez a gumik szempontjából kulcsfontosságú.

  • A Hungaroringen mélyponton volt, de újabb bajnoki cím küszöbén áll Michelisz

    A Hungaroringen mélyponton volt, de újabb bajnoki cím küszöbén áll Michelisz

    Michelisz Norbert 2019-ben ért a csúcsra a WTCR-ben, és ugyanerre nyílik esélye a TCR World Tour szezonzáró hétvégéjén is. Összefoglaljuk, hogy jutott el idáig a szezonban.

    Egy különleges, Makaó szalagkorláttal szegélyezett, rendkívül technikásnak számító utcai pályáján dől el a sorozat bajnoki címe, ahol a magyar versenyző 2010-ben megszerezte az első győzelmét a túraautó-világbajnokságban, mellesleg ezzel kipipálta az első ilyen jellegű elemet a bakancslistáján.

    A TCR nem is kívánhatna jobb felállást a szezonzáróra az izgalmak szempontjából, hiszen Yann Ehrlacher, Rob Huff és Michelisz Norbert gyakorlatilag azonos pontszámmal várja az utolsó két futamot, előbbi két pilóta előnye 1 pont honfitársunk előtt.

    Sokunk bizonyára talán jobban örülne, ha Michelisz már a bajnoki címmel a zsebében érkezne Makaóba, de a szezonban mutatott teljesítménye alapján abszolút megvan minden esélyre a végső diadalra a Hyundai színeiben. Az említett trióból ő és Ehrlacher mutatta a legjobb csúcsformát, fejenként 3-3 győzelmet szereztek és csak ők végeztek legalább kétszer az élen időmérőkön (Michelisz kétszer, a francia háromszor).

    Belső kamerás felvétel Michelisz ralis tesztjéről – így készül a Rally Hungary-re

    A 2 győzelemnél járó, időmérőt nem nyerő Huff inkább a kiegyensúlyozottságra épített, két riválisával ellentétben ugyanis minden futamon gyűjtött pontot, míg a magyar pilóta pont a Hungaroringen, Ehrlacher pedig Argentínában nullázott az egyik versenyen ütközés miatt. Huff az előző két pályán, Ausztráliában lendült bombaformába és hozta magát helyzetbe, a pillanatnyi forma alapján őt nevezhetnénk a favoritnak a bajnoki címre.

    Michelisz remekül kezdte a szezont, az első három pályából kettőről távozott győzelemmel, ekkorra datálódik a két időmérős 1. helye is, majd sajnos pont a hazai versenyhétvégéje hozta a leggyengébb eredményeit az évben, egy 6. hellyel és az imént említett kvázi-kieséssel.

    Ehrlacher ekkor vette át a stafétabotot a tabella élén, amit a következi utáni helyszínig őrzött, Uruguayból és Sydney-ből viszont már ismét Michelisz távozott elsőként. Ezután jött a híres bathurst-i pálya, ahol a magyar klasszis ismét megnyerte az egyik futamot. Csapattársára, Mikel Azconára is fontos szerep várhat a makaói küzdelemben, hiszen sokáig a spanyol is kacérkodott a bajnoki címmel, de az eddigi utolsó hét futamból négyen nullázott.

    Az első edzésen Azcona volt a leggyorsabb, őt 276 ezred hátránnyal követte Ehrlacher, 384 ezreddel Michelisz, a 4. Huff lemaradása már 1 másodperc fölötti volt. A második tréningen a Hyundai meggyőzően állt az élre Michelisz vezetésével, a 3. helyezett Ehrlacherre 340 ezredmásodpercet vert. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy utóbbi edzést kétszer is megszakították balesetek miatt, így az összkép nem teljes.

    A TCR World Tour szezonzárójának menetrendje:

      • időmérő: november 17. péntek 5:45-
      • 1. futam: november 18. szombat 5:50-
      • 2. futam: november 19. vasárnap 3:35-
  • „B*szd meg F1”, „menjen csődbe” – Vegasban undorral várják a versenyt

    „B*szd meg F1”, „menjen csődbe” – Vegasban undorral várják a versenyt

    Las Vegas központja helyi idő szerint ma estétől ad otthont az első F1-es versenynek az új helyszínen, és miközben a sportág vezetése ódákat zengve várja az eseményt, a helyiek közül sokan torkig vannak a felfordulással.

    Már többen rávilágítottak, hogy Las Vegas és az F1 kapcsolata inkább a látványosságról, mint a sportról szól, ebbe a táborba tartozik a világbajnok Max Verstappen is. A helyiek körében is nagy a zúgolódás, amiért az építési munkák és egyéb előkészületek sok kellemetlenséget okoztak az elmúlt hónapokban, amiről a Jalopnik című autós lap készített beszámolót: Las Vegasban élő vagy korábban oda látogató emberekkel beszéltek, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az F1-es versenyről, és sok jót bizony nem hallottak.

    Akik átmeneti időre, például konferenciára vagy vakációra érkeztek, megemlítették, hogy a közlekedési káosz miatt az ott tartózkodásuk során rengeteg időt vesztettek a dugóban, vagy épp kerülőt kellett tenniük gyalog, a tájékoztatás hiánya pedig szörnyű volt.

    „Ami a közlekedési rémálomról olvasható, mind tökéletesen igaz. A Strip-et a sok lezárás járhatatlanná tette, a legjobb gyalogos hidat letakarták. Amikor Vegasban járok, az utolsó estémen mindig készítek egy fényképet a Bellagio szökőkútról, de azt most lelátók vették körbe” – mondta az egyik megszólaló.

    Újabb botrányok vannak kibontakozóban a Las Vegas-i Nagydíj kapcsán

    A rengeteg probléma természetesen a helyieket is érintette, sokakban fortyog a düh. Volt, aki egy autó hátsó szélvédőjén „FUCK F1” (B*szd meg F1) feliratú matricát látott, ő maga pedig ellenszenvesen azt kívánta, a sorozat „a Las Vegas-i eseménnyel veszítsen pénzt, sőt, menjen csődbe.”

    Egy másik megkérdezett úgy látja, „ha a kaszinók nem tesznek szert hatalmas profitra, ami kárpótolná őket az építkezések és lezárások miatti fájdalomért, a verseny meghal. Mindenki lesz*rja itt a sportot, mindenki.”

    Akad pozitív vélemény is

    Ugyanakkor kedvezőbb vélemények is elhangzottak a sportágról. „Sok hangoskodó az F1-et okolja az utak borzasztó állapotáért, pedig ők 90 millió dollárt fizettek, hogy a Las Vegas Boulevard nagy részét újraaszfaltozzák. Ezt több mint 20 évig senki sem tette meg, és az F1 csak három napig fogja használni az utakat, az év maradék részében az állam profitál a felújításból” – említette meg az egyik interjúalany. Egy másik szerint „ha az F1 hibázott bármiben, csak abban, hogy megbízott szélhámos politikusokban.” 

    Az F1, pontosabban a kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Liberty részéről már elnézést kértek a helyiektől az okozott kellemetlenségekért, és kiemelték, hogy a munkálatok nagy részét csak idén kellett elvégezni, a későbbiekben kevésbé lesznek zavarók az előkészületek.

  • Ez nem szerencsejáték, de kaszinóvárosban lehet bajnok Michelisz és futamgyőztes Verstappen – hétvégi autósport ajánló

    Ez nem szerencsejáték, de kaszinóvárosban lehet bajnok Michelisz és futamgyőztes Verstappen – hétvégi autósport ajánló

    November 16-19. között (tehát már csütörtöktől) Las Vegas és Makaó van főszerepben az autósportban, előbbi egy koronaékszernek szánt, de gyenge sportértékűnek látszó új helyszín az F1-nek, utóbbi viszont egy klasszikus utcai pálya, amely számos legenda karrierjében fontos szerepet játszott, és Michelisz Norbert is itt lehet bajnok a TCR World Tour-ban. A versenyek rajtidőpontjait magyar idő szerint adtuk meg.

    • F1 Las Vegas-i Nagydíj – Las Vegas

    Az F1 idei utolsó előtti állomását nagy csinnadratta övezi a körítés miatt, de ahogy Max Verstappen is rámutatott, az egész inkább a látványosságról, és nem a sportról szól. Szakmailag érdekes lesz figyelni, hogy a hűvös időjárás hogyan befolyásolja az autók és a gumik viselkedését, hiszen bár várhatóan annyira mégsem fognak vacogni a helyszínen, mint attól előzetesen tartottak, és éjjel sem csökken egyszámjegyűre a hőmérséklet, az értéke így sem lesz megszokott. Helyi idő szerint szombat késő este rajtol el a mezőny, de nálunk ez már vasárnap reggeli időpontot jelent.

      • 1. edzés: november 17. péntek 5:30-6:30
      • 2. edzés: november 17. péntek 9:00-10:00
      • 3. edzés: november 18. szombat 5:30-6:30
      • időmérő: november 18. szombat 9:00-
      • futam: november 19. vasárnap 7:00-
    • TCR World Tour – Makaó (Macau)

    A TCR World Tour utolsó állomásán két futamot rendeznek a rendkívül nehéz, technikás utcai pályán. Hárman versengenek a bajnoki címért, lényegében holtversenyből indulva, Michelisz ellenfelei Yann Ehrlacher és Rob Huff.

      • 1. edzés: november 16. csütörtök 4:10-4:40
      • 2. edzés: november 16. csütörtök 7:15-7:45
      • időmérő: november 17. péntek 5:45-
      • 1. futam: november 18. szombat 5:50-
      • 2. futam: november 19. vasárnap 3:35-
    • F3 Makaó (Macau)

    Három év kimaradt a legendás pálya híres F3-as versenyeiből a koronavírus miatt, de idén újra összecsapnak a fiatalok itt, ami az F3 már véget érő bajnokságától független futam, és GT-autók is versenyezni fognak. Balesetpornóra felkészülni!

      • 1. futam: november 18. szombat 8:50-
      • 2. futam: november 19. szombat 8:30-

    Valóra vált Michelisz álma az újabb győzelemmel