Szerző: Gerse József

  • Pérez emlékszik, hogy Leclerc akcióját korábban nem kajálta be

    Pérez emlékszik, hogy Leclerc akcióját korábban nem kajálta be

    Bár talán keveseknek ugrik be, Sergio Pérez és Charles Leclerc utolsó körös csatáiban nem a hétvégi verseny volt az első fejezet.

    A Red Bull mexikói pilótájának rosszul indult a Las Vegas-i verseny, szárnyat kellett cserélnie az első körben, később azonban újra megjöttek a győzelmi esélyei a biztonsági autónak köszönhetően.

    Bár Max Verstappen mindkettejüket faképnél hagyta, Pérez megelőzte Leclerc-t és úgy tűnt, ő fut be a 2. helyen, csakhogy a ferraris az utolsó előzési lehetőségnél bevetődött a Red Bull mellé, amelynek vezetője mintha elbambult volna. Pérez elismerte, hogy nem számított az egyenes végén Leclerc támadására, és az egészről eszébe jutott egy három évvel ezelőtti verseny.

    „Korábban viszonylag könnyen megelőztem Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle. Sajnos túl nagy volt a hátsó szárnyam, ettől pedig alacsonyabb a végsebességem” – utalt a választott leszorítóerőre.

    Ezzel a hibával tette tönkre a Red Bull Pérez időmérőjét

    „Nem volt szép pozíciót veszteni Charles ellen a végén. Visszaadta, ami 2020-ben Törökországban nem sikerült. Ez van.” Ott az utolsó körben a hosszú egyenes végén Leclerc szintén bevetődött a 2. Pérez mellé (aki akkor a Racing Point autóját vezette), de túlcsúszott a nedves aszfalton, és ferrari csapattársa, Sebastian Vettel lett szó szerint a nevető harmadik.

    Az említett esetet ezen a Youtube-videón lehet megtekinteni 5:44-től. Nekünk inkább a 2004-es Francia Nagydíj jutott eszünkbe, ahol az utolsó kör végén Jarno Trulli figyelme kalandozott el és ezt kihasználva Rubens Barrichello elcsípte tőle a dobogós eredményt.

  • Wolff odaszúrt Masinak a két évvel ezelőtti sérelemért

    Wolff odaszúrt Masinak a két évvel ezelőtti sérelemért

    A Mercedest irányító Toto Wolff számára gyakorlatilag PTSD, amikor az Abu-dzabi Nagydíj kerül szóba, az idei verseny előtt is Michael Masira célozgatott.

    A 2021-es Abu-dzabi Nagydíj örökre beírta magát a Forma-1 krónikájába a botrányos vb-döntővel, amiből Lewis Hamilton és a Mercedes vesztesen, Max Verstappen és a Red Bull győztesen jött ki. A szinte rögtön utána menesztett versenyigazgató, Masi döntése máig vitát kavar a biztonsági autós fázis utáni újraindítással.

    A hétvégén az arab államban zárul a világbajnokság, ahol a Mercedes ezúttal a konstruktőri 2. hely megtartásáért küzd: a szezon felénél még 56 ponttal álltak a Ferrari előtt, azóta viszont csak egyetlen alkalommal szereztek több pontot a maranellóiaknál, Katarban, ahol Carlos Sainz műszaki hiba miatt el sem tudott rajtolni, az előnyük így 4 egységre olvadt.

    A körülmények Wolff emlékezetéből előhívták a két évvel ezelőtti eseményeket Abu-Dzabiban. „Szinte azonos pontszámmal megyünk oda. Rendes versenyigazgató lesz szolgálatban, így elvileg rendben leszünk. Versenyezzünk, minden az utolsó futamon dől el” – idézte őt a RacingNews365. 2021-ben Hamilton és Verstappen szó szerint azonos pontszámmal várta a szezonzárót.

    Kiverte a biztosítékot a riporternél az F1-es botrányt okozó versenyigazgató visszatérése

    „A Ferrari nagyon gyors, jó munkát végeztek. Szerintem [Las Vegasban] azonos szinten lehettünk volna velük, de az eredmények mást mutatnak. Jó lenne a 2. helyet megkaparintani, hogy pozitívan zárjuk az idényt, de nem okoz különösebb örömet nekem, hogy másodikok vagy harmadikok vagyunk.”

    Masi az idei Ausztrál Nagydíjon újra megjelent az F1-ben, mint az ottani egyik betétfutam verseny igazgatója. Azt mondta, szívesen leülne Hamiltonnal tisztázni a történteket.

  • Monacónak befellegzett? Las Vegas megmutatta, hogy ideje továbblépni

    Monacónak befellegzett? Las Vegas megmutatta, hogy ideje továbblépni

    Több újságíró rámutatott, hogy Las Vegas több szempontból felért Monaco szintjére az F1-es csillogással. 

    Az izgalmas verseny valamennyire feledtette a Las Vegas-i Nagydíj körüli problémákat, a körülmények pedig óhatatlanul összehasonlítási alapot jelentettek a Monacói Nagydíj körítésével, amely eddig egyeduralkodó volt a flancolás, a luxus és a sztárparádé tekintetében.

    A BBC F1-es tudósítója, Andrew Benson szerint Las Vegas egyértelműen kiállja az összehasonlítást. „Beszéljünk vérbeli F1-es szurkolókról, sportkedvelőkről vagy másokról, a verseny ‘hűha’ érzést keltett, és a látvány felér a monacói kikötő szintjére a versenynaptárban – írta. – A városban bulihangulat uralkodott, és a kaszinók egyértelműen partnerként álltak a versenyhez. Egyáltalán nem egyoldalú volt a kapcsolat, közös szándékra épült.”

    A The Race újságírója, Glenn Freeman egyenesen odáig ment, hogy szerinte már nem kellene versenyt rendezni Monaco szűk utcáin, az ottani, 1950 óta szinte minden évben megrendezett verseny elvesztette korábbi rangját.

    Verstappen már várja a visszatérést Vegasba, Hamilton hálás a jó versenyért

    „Régen sok szponzori megállapodást a Monacói Nagydíj hetén kötöttek meg, a meglévő szponzorok pedig hősnek érezték magukat, ahogy hosszabbítottak. De azok, akik az F1 kereskedelmi ütőerén tartják az ujjukat, azt mondják, hogy ez évekkel ezelőtt megváltozott. A támogatók szeretnek jachtokon borozni és vacsorázni, de az üzleti világ tovább lépett, már nem a kikötőkben kötnek üzletet kézfogással” – mutatott rá.

    „Múlik az idő, és mindannyian kinövünk olyan dolgokat, amiket imádunk. Ezeket a múltban hagyjuk, ahová tartoznak, és Monaco ilyen – állapította meg. – Las Vegas megfelel olyan feltételeknek, aminek Monaco már nem.” Ide sorolta, hogy míg Las Vegasban van lehetőség előzni a pályán, Monacóban nincs.

    A Monacói Nagydíj korábbi kivételes helyzetét mutatja, hogy anno még jogdíjat sem kellett fizetnie a verseny megtartásáért. A pálya 2025-ig még biztos a versenynaptár része lesz, de könnyen lehet, hogy Las Vegas miatt idővel kiszorul belőle, és utóbbi sikere biztos jó adu az F1 menedzsmentje kezében, hogy növelje a jogdíj-igényt, ha a hercegség meg akarja tartani a futamát.

  • Lázadtak a potyanézők az F1 Las Vegas-i futamán

    Lázadtak a potyanézők az F1 Las Vegas-i futamán

    Az izgalmas verseny valamennyire feledtette a Las Vegas-i Nagydíj körüli problémákat, de az arra járók egy része nem tűrte, hogy nem láthatja ingyen a pályán történtő eseményeket.

    Az Autosport beszámolója szerint a Stripen, a 14-es kanyarnál a Planet Hollywood kaszinó és szálloda előtt néhányan leszakítottak több ponyvát, hogy lássák a pályát, pedig ezeket a ponyvákat kifejezetten azzal a szándékkal helyezték el a rendezők, hogy a jegy nélküli járókelők ne lássák a versenyt.

    A szaklap úgy tudja, a szervezők megkísérelték helyreállítani a ponyvákat, de nem jártak sikerrel. Vizsgálatot ugyanakkor nem indított az FIA, mivel az érintett terület nem közvetlenül a versenypálya mellett volt, vagyis a bámészkodók nem veszélyeztették a biztonságot.

    Idén már harmadjára történt nézői rendbontás F1-es futamon: Brazíliában többen átmásztak a kerítésen, miközben a verseny még zajlott, több autó még az utolsó körét teljesítette ekkor, és Ausztráliában is hasonló eset következett be.

    Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

  • Ez ciki: Hamilton csapatában Verstappenről neveztek el egy figurát

    Ez ciki: Hamilton csapatában Verstappenről neveztek el egy figurát

    A Denver Broncosnál nem voltak tekintettel rá, hogy az egyik csapattulajdonos Lewis Hamilton, inkább Max Verstappenről nevezték el az egyik támadójáték-kombinációt.

    Hamilton tavaly lépett be a Denver Broncos NFL-csapat tulajdonosai közé, amely a vasárnap esti Minnesota Vikings elleni mérkőzésen az egyik támadásnál egy „Max Verstappen” nevű támadójátékot alkalmazott.

    A Denver irányítója, Russell Wilson (igen, hab a tortán, hogy Hamilton mercedeses csapattársát George Russellnek hívják) a labda elindítása előtt jól hallhatóan kiabálta csapattársainak a játék fedőnevét, ami végül sikeres passzal zárult. (A Verstappen talán az elkapók „vertical” nevű, hosszú előre szaladást jelentő útvonalára lehetett egy kód, vagy a Max vonatkozhatott a „maximális védelem” rövidítésére, ami az irányító minél több támadójátékossal való védelmét jelenti.)

    A játék végén nem jött (szabálytalanságot jelző) sárga zászló és a játékvezetők sem vizsgálták az esetet. A meccset a Denver nyerte 21:20-ra. Egyébként nem szokatlan, hogy az NFL csapatai ismert emberek nevével kódolnak kombinációkat, többek között volt már eset LeBron James-re, vagy a sportvilágon kívülről például Taylor Swiftre, de egyéb cifraságok is elő szoktak fordulni.

  • Így biztos nem láttad a Las Vegas-i Nagydíjat – exkluzív galéria

    Így biztos nem láttad a Las Vegas-i Nagydíjat – exkluzív galéria

    Fotóriporterünk, Vándor Iván a Las Vegas-i Nagydíj helyszínéről küldött nagyszerű felvételeket.

    A helyi idő szerint szombat éjjel rendezett futam közönségszórakoztatóra és izgalmasra sikeredett, a Las Vegas-i Nagydíj visszatérését pedig az alábbi galériában mutatjuk be.

  • Russellt nagyon bosszantja a dobogóba kerülő hiba

    Russellt nagyon bosszantja a dobogóba kerülő hiba

    George Russell azt mondta a büntetést érő ütközésről, nem számított rá, hogy Max Verstappen pont ott fogja megtámadni. Sajnálja, hogy nem jött össze egy jó eredmény a sok megpróbáltatást hozó szezon végén.

    A Las Vegas-i Nagydíj felénél Verstappen bebújt Russell mellé és megelőzte, de ez nem ment zökkenőmentesen, a két autó összeért és sok kis darab letört róluk. Az ütközés miatt a Mercedes pilótáját öt másodperces büntetéssel sújtották az FIA sportfelügyelői, aki ennek következtében hiába futott be a pályán negyedikként, a végső értékelésben csak 8. lett, hiszen négy riválisa is öt másodpercen belül maradt hozzá. Russell csalódott, és saját magát okolja érte.

    „Hatalmas eldobott lehetőség volt. Nem láttam Maxot az ütközésnél, teljes mértékben az én hibám volt. A 11-es kanyarnál a holttérben haladt, ráadásul nem is számítottam az előzésre ott, mert utána jött a hosszú egyenes a DRS-sel  – vallotta be a Sky Sportsnak. – E nélkül a dobogón végezhettem volna, jó lett volna így zárni a szezont a sok tragikus verseny után.”

    Hozzátette a sajtótájékoztatóján, hogy nem is harcolt Verstappennel, mert tudta, nincsenek azonos szinten, helyette a gumik életben tartására koncentrált. Erősnek érezte a tempóját, és újra kiemelte, hogy jó úton jár a pódium felé, mert az ütközés hiányában vélhetően Sergio Pérez előtt ér célba, akinek kapóra jött a versenyirányítás intézkedése.

    „A biztonsági autó nélkül tovább mentünk volna és a dobogón végzek. Nem tudom, mit mondjak. Nagyon bosszant a mai nap” – nyilatkozta. Russell autójáról a kerékfedő takaróidom leszakadt, a tempóját később ez akadályozta.

  • Hamilton jó autóval nyelte be egymás után a pofonokat

    Hamilton jó autóval nyelte be egymás után a pofonokat

    A balszerencse miatt Lewis Hamilton csak néhány pontot szerzett Las Vegasban, pedig úgy érezte, egész jól működött a Mercedes.

    Újabb elkeserítő versenyhétvégét zárt a Mercedes, Las Vegasban Hamilton és George Russell csak a 7-8. helyen ért célba, bár utóbbit egy büntetést vetette hátrébb, a pályán negyedikként szelte át a célvonalat. Hamilton az időmérőn meglepetésre már a Q2-ben búcsúzott, a rajtnál kialakult felfordulással és egy koccanással is pórul járt, ennek dacára azt nyilatkozta, hogy az autó jól muzsikált.

    „Sok próbatétel elé állított a futam. A kemény gumin rajtoltam, ez nehezítő tényezőt jelentett, aztán valaki meglökött hátulról, azt hiszem, Carlos [Sainz]. Csak próbáltam kikerülni a forgó kocsikat, amivel öt-hat helyet vesztettem – mondta a Sky Sportsnak. – Utána igyekeztem visszazárkózni, jónak éreztem az autót, a gumikat, remek tempót mentem.”

    A rontás azonban rajta maradt, Oscar Piastri nekiment és defektet okozott, ráadásul a gumi pont akkor szakadt szét a Mercedesen, amikor elhagyta a bokszutca bejáratát, ezért egy teljes kört körbe kellett cammognia. „Körülbelül 40 másodpercet vesztettem, hálás vagyok, hogy innen vissza tudtam kapaszkodni” – mondta Hamilton.

    A brit a hajrában megelőzte Fernando Alonsót, és közvetlenül a ferraris Carlos Sainz sarkában ért célba.

    Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t

  • Verstappen már várja a visszatérést Vegasba, Hamilton hálás a jó versenyért

    Verstappen már várja a visszatérést Vegasba, Hamilton hálás a jó versenyért

    A verseny után Max Verstappen nem zengett ódákat róla, de legalább már nem támadta az F1 új Las Vegas-i pályáját, Lewis Hamilton pedig örül, hogy a helyszín látványos csatákkal cáfolt rá a bírálatokra.

    Hamilton azon pilóták közé tartozott, akik előre megpróbálták védeni a kritikáktól az új helyszínt, és szerinte a sok előzéssel, fordulattal tarkított nagydíj csattanós választ adott a fanyalgóknak.

    „Hálás vagyok, hogy ilyen jól alakult a verseny. Rengeteg előzés történt, jobb volt, mint például a bakui pálya. Nem számítottam rá, hogy ilyen kiváló lesz a pálya, de körről körre jobban tetszett. Sok negatív észrevétel érkezett a hétvége előtt, hogy csak a show számít, blabla, de Vegas szerintem rácáfolt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    A hivatalos interjúk során David Coulthard riporterként érezhetően megpróbált minél több kedves szót kicsalni a győztes Verstappenből, és mérsékelt sikerként könyvelhető el, hogy a holland nem beszélt negatívan az új versenyhelyszínről, mint az elmúlt napokban.

    „Szórakoztató volt – felelte, amikor Coulthard annak megerősítésére célzott, hogy sikeresnek bizonyult a pálya. – A DRS is segített, hogy jó legyen a verseny. Ezen a burkolaton csekély volt a gumikopás, keményen lehetett nyomni a gázt. Ahogy mondtam, jól szórakoztam. Nagyszerű volt a közönség, remélem, élvezték, és várom, hogy jövőre visszatérjek hasonló eredménnyel.”

    Más versenyzők is kiemelték, hogy szerintük jó volt az első verseny a Las Vegas-i Stripen.

    Verstappen tovább kritizálta Las Vegas-t: Megmondtam, hogy ez lesz

  • Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    A Las Vegas-i Nagydíjat Max Verstappen nyerte Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt, de a Red Bull mindkét pilótája nehézségekkel szembesült.

    Verstappen ezúttal nem épp háborítatlanul győzött, hiszen a pole-ból induló Leclerc-t szabálytalan manőverrel előzte meg, és a kerékcserénél letöltött büntetéssel pozíciókat vesztett, így több riválisán át kellett hámoznia magát, mire a táv végén újra elfoglalta az 1. pozíciót.

    „Kemény menet volt. Próbáltam előzni a rajtnál, mindketten későn fékeztünk, de elfogyott a tapadásom és szélesen fordultam, ezért büntetést kaptam. Ez természetesen hátrányt okozott – nyilatkozta, kiemelve a DRS hatékonyságát is. – Szerintem jó verseny volt, egyértelműen remekül szórakoztam.”

    A 2. helyért Leclerc és Pérez harcolt a Las Vegas-i Nagydíjon,  a csatából az utolsó kanyarnál a ferraris jött ki győztesen, aki annak ellenére is láthatóan örült, hogy akár nyerhetett is volna.

    Nem úszta meg az F1: a nézők beperelték őket a Las Vegas-i Nagydíjon történtek miatt

    „Nagyon élveztem a futamot. Természetesen szomorú vagyok, amiért csak második lettem, de ez volt a legtöbb, amit elérhettem – ismerte el. – Összességében nagyon erősen teljesítettünk, a biztonsági autóval kicsit pechünk volt. Nem mentem ki a bokszba, mert nem tudtuk, mit fognak lépnie a többiek, és inkább a pályán elfoglalt pozíciót részesítettük előnyben, az 1. helyet.”

    „Az idősebb gumin így nehéz volt a verseny vége. Második lettem, sok csatával, élveztem.”

    Pérez napja vegyesen alakult. „Nehéz verseny volt. Az elején megsérült az első szárnyam, lényegében a mezőny végére estem vissza, onnan kellett egyesével előre lépkednem. Az első etapban erős tempót mentem, újra meccsbe kerültem, és a biztonsági autó visszahozott a küzdelembe az élmezőnyben” – mondta.

    „Megelőztem Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle, mert hozzá képest nagyobb hátsó szárnnyal mentem, így a végsebességem alacsonyabb volt. Max mindkettőnket megelőzött, aztán Charles is – utóbbit visszaelőzte, de a végén a ferraris nevetett, akinek a támadását nem várta az utolsó kanyarban. – Nem számítottam rá, 0,7 másodperccel előtte haladtam, de a féktávon mellém ért, szépen csinálta.”