Szerző: Gerse József

  • Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

    Bosszúból indítottak vizsgálatot Wolff ellen?

    Alig kezdődött el az F1 téli szünete, de az uborkaszezonban máris van min csámcsogni, hiszen Toto Wolff és felesége ellen összeférhetetlenségi vizsgálatot indít az FIA. Egyesek arra gyanakodnak, hogy ez az FIA-elnök Mohammed Bin Szulajm bosszúja.

    A Mercedes csapatfőnökének neje Susie Wolff, és a házaspár ellen a hírek szerint azért indult vizsgálat (bár hivatalosan nem nevezték meg őket), mert a Mercedes csapatfőnöke bizalmas információkat szerzett az F1 kereskedelmi jogait birtokló FOM egyik emberétől, és Toto Wolff véletlenül lerántotta a leplet erről az F1-es bizottság egyik ülésén. Ott állítólag olyan számokat említett, amelyek a költségplafonnal kapcsolatos ellenőrzésekből származhatnak.

    Felesége a nők számára létrehozott sorozat, az F1 Academy ügyvezető igazgatójaként dolgozik, rá így terelődött a gyanú. Természetesen előfordulhat, hogy Toto Wolff nem tőle jutott hozzá azokhoz a bizonyos információkhoz, azt pedig végképp aligha tudja bárki is leellenőrizni (titkosszolgálati lehallgatási módszerek nélkül), ha a vacsoraasztalnál került volna sor erre a bizonyos tiltott információcserére.

    A BBC-n közben azt pedzegették, hogy az egész ügy akár az FIA elnöke, bin Szulajm bosszúja is lehet, amiért Toto Wolff a szövetség szempontjából ellentétes érdekű kijelentéseket tett az elmúlt időszakban. Itt többek között az Andretti csapat belépési szándékát említették meg, amit a Mercedes csapatfőnöke hosszú ideje láthatóan ellenez.

    Susie Wolff szerint szexizmus áldozata lett: Ez egy nőgyűlölő viselkedésen alapul

    Mindez azért érdekes, mert bin Szulajm korábban azt ígérte, kevesebbet fog foglalkozni az F1 ügyeivel.

    Az F1 csapatai mindenesetre közleményben reagáltak a Wolffék elleni vádra, és mindegyik istálló kijelentette, hogy nem ők emeltek hivatalos panaszt az FIA-nál.

  • Kiderült, miért volt fennakadás az F1-es sárvédő tesztelésének folytatásával

    Kiderült, miért volt fennakadás az F1-es sárvédő tesztelésének folytatásával

    Az F1 folytatja a kísérletezést az esőben való versenyzési lehetőségek javítására, de csak jövőre.

    A fejlesztési terv lényege, hogy a sárvédőnek hívott eszközzel vagy valamilyen egyéb megoldással mérsékeljék az F1-es autókról hátrafelé vízpermet nagyságát, mert az utóbbi években már nem erős zuhéban is alig lehetett versenyt rendezni, annyira rossz volt a kilátás a pilótafülkéből.

    Erről korábban Lando Norris azt mondta, „a pilóták évek óta hajtogatják, hogy tenni kell valamit”, hiszen szerinte „jelenleg ez az F1 legnagyobb biztonsági veszélye”, Pierre Gasly pedig emlékeztetett rá, hogy a 2022-es Japán Nagydíjon halálfélelme volt a pályára rosszkor beküldött traktor miatt. „Imádkozunk az életünkért és azért, hogy senki se ragadjon a pálya közepén, mert öt métert sem látunk előre” – mondta.

    Az év első felében Dilano van’t Hoff halálos balesete megrázta az autósport világát és ismét előtérbe helyezte az esős versenyzést érintő aggodalmakat. Az FIA együléses versenyautó-sorozatait igazgató Nikolsz Tombazisz kijelentette, folytatják a nyáron megkezdett kísérletezést a sárvédővel, de a tervezettnél később.

    Először láthattuk, hogy milyen lehet a sárvédő a Forma-1-ben (fotó)

    „Úgy terveztük, november elején folytatjuk a munkát, de a csapatok alkatrész-készlete és gyártási kapacitása miatt máshonnan kellett volna rendelni elemeket, nagyon drágán. Ezért megkérdezték, hogy tavaszig halaszthatnánk-e a tesztet, hogy ne legyen ennyire költséges” – idézte az Autosport a szakembert.

    „Úgy gondoltuk, ez észszerű. Technikailag jobban szerettük volna, ha már túlvagyunk a teszten, persze csak ha nem lett volna túl drága.”

    Az F1-es sárvédő tesztelése várhatóan májusban folytatódik (annak a hónapnak a második felében kezdődik az európai része a bajnokságnak), az elsőtől eltérő, nagyobb változattal, a kiinduló koncepció ugyanis nem hozta a várt eredményeket.

    Tombazisz hozzátette, a következő teszt után eldöntik, jó-e ez a fejlesztési irány, vagy mindent elölről kell kezdeni.

  • Megvan, hol vigasztalódhat az F1-es visszatéréstől elgáncsolt gumiszállító

    Megvan, hol vigasztalódhat az F1-es visszatéréstől elgáncsolt gumiszállító

    A Forma-1 vezetése úgy döntött, 2025-től is a Pirelli marad a mezőny gumiszállítója, amelynek ezúttal konkurenciája is volt a beadott pályázatnál a Bridgestone személyében. Utóbbit a Formula E kárpótolhatja 2024-től.

    A japán márka utoljára 2010-ben, az F1-ben vett részt világbajnoki sorozat gumiszállítójaként, ez változhat meg jövőre, ha igaznak bizonyul a The Race értesülése, miszerint a Bridgestone nyerte az elektromos formaautós sorozat tenderét.

    Az új Gen3-as autókhoz a Hankook biztosította a gumit az idei évben, de úgy tűnik, a koreaiaknak csupán ez az egy szezon jutott.

    A Bridgestone a 2025/2026-os idény végéig nyerhette el a gumiszállítói megállapodást a Formula E-ben.

    Forradalmi újításokat ígért, mégis elbukott az F1-be vágyó Bridgestone

  • Így néz ki Verstappen győzelmi rekordja a sporttörténelemben

    Így néz ki Verstappen győzelmi rekordja a sporttörténelemben

    Max Verstappen a 22-ből 19 futamot nyert meg az F1 idei szezonjában, ami 86,4%-os győzelmi arányt jelent, a Red Bull pedig 95,4%-kal zárt. Más sportágakban kik, mely csapatok futották a legdominánsabb szezont?

    Az F1-ben Verstappen előtt Alberto Ascari tartotta a csúcsot 1952-ből 85,7%-kal, amennyiben az Indy500-at figyelmen kívül hagyjuk. A motorversenyzés csúcskategóriájában John Surtees (1959) és Giacomo Agostini (1968) egy-egy évben minden futamot megnyerve lett világbajnok, de ők „csak” 7, illetve 10 versenyen indultak. Összegyűjtöttük, hogy a benzingőz világán kívül mik az eddigi legjobb győzelmi arányok, bár a képet sok sportágban bonyolítja, hogy létezik döntetlen, hosszabbítás és rájátszás is.

    Labdarúgás

    A Wikipedia vonatkozó szócikke szerint sok nemzeti bajnokságot nyertek meg veretlenül csapatok, de a döntetlenek itt fontos tényezők. A csúcsligákból a közelmúltból kiemelkedik a Juventus 2011/2012-es és az Arsenal 2003/2004-es idénye, de a sok egál miatt a győztes meccsek aránya mindkét csapatnál 70% alatt maradt. A fociklubok emellett természetesen különböző kupákban is indulnak, a Verstappenéhez hasonló nagyon magas győzelmi arányt így nehéz elérni.

    A Bajnokok Ligáját vagy a jogelődjét 11 csapat nyerte meg veretlenül (volt, amelyik kétszer is), legutóbb épp idén a Manchester City. Egy kivétellel mindegyik esetnél volt legalább két döntetlen, kivéve a Bayern Münchennél, amely 2020-ban mind a 11 mérkőzésén több gólt rúgott az ellenfelénél, vagyis 100%-kal zárt.

    Amerikai major sportágak

    A nemzetközi focikupákban is van kieséses szakasz, ahogy az amerikai sportligákban is, ezért külön mutatjuk meg, hogy az alapszakaszban és a szezon egészében mik a győzelmi rekordok.

    • MLB (baseball)

    Nagyon sok, mintegy 150 meccset játszanak a csapatok – amikor épp nincs koronavírus vagy játékossztrájk –, vagyis emberes feladat még kiemelkedő győzelmi arányig is eljutni, az egész idényeket tekintve a modern érában 70% körüli a legjobb érték, a csúcs 76,3% 1906-ból a Chicago Cubstól.

    • NBA (kosárlabda)

    Viszonylag friss emlék 2015/2016-ból a Golden State Warriors rekorddöntése, az alapszakaszt 73–9-cel abszolválták (89,0%). A rájátszásban azonban becsúszott néhány vereség, ezért a hét mérkőzésből álló döntőre 85,6%-kal fordultak, ott pedig összességében kikaptak és 83,0%-ra romlott a mérlegük.

    • NFL (amerikaifutball)

    1972-ben a Miami Dolphinsnak összejött a tökéletes szezon, mind a 17 mérkőzésüket megnyerték (a Super Bowl-t már a következő naptári évben). 2007-ben a New England Patriots állt közel hasonlóhoz, a makulátlan alapszakasz és a rájátszás két fordulója után azonban pont a fináléban szenvedtek vereséget a New York Giants csapatától, így összességében 94,7% lett a szezonjukban a győzelmi arány. A 16 (ma már 17) meccses alapszakaszt több csapat teljesítette már egyetlen vereséggel, ez az érintett egyesületeknek 93,8%-ot jelent. A hasonló mérkőzésszám miatt talán e sportág vethető össze legjobban az F1-gyel és Verstappen, valamint a Red Bull csúcsával.

    • NHL (jégkorong)

    A legjobb alapszakasz-mérleg (86,3%) 1930-ból a Boston Bruinsé, ebben az évszázadban is ők tartják a csúcsot 84,4%-kal, de egyik alkalommal sem lettek bajnokok, a 2022/2023-as szezonban már a rájátszás első körében elvéreztek. A másik idényben a kétmeccses döntőt vesztették el, a teljes győzelmi arányuk így 82,0%-ra csökkent.

    • Kézilabda

    A férfiak között a Barcelona a 2020/2021-es idényben 61 meccsből 61-et nyert meg hazai és nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligája trófeáját is ők vitték haza (a spanyol bajnokságban ráadásul a 2010-es évek közepén négy szezonon át minden meccset megnyertek), a Kiel 2011/2012-ben mutatta be ugyanezt.

    • Tenisz

    A tenisz kilóg a sorból azzal, hogy egyéni sportról beszélünk, amelyben egyeneses kieséses rendszer működik, továbbá a játékosok maguk döntik el, mikor, milyen tornákra utaznak el, nincs fix program, mindenkinél különböző a menetrend. Egy szakstatisztikai oldal alapján a legjobb győzelmi arány (93,2%) egy esztendőben Novak Djokovic nevéhez fűződik 2015-ből.

  • Tostnak fájt, amikor a Red Bull Pérezt választotta

    Tostnak fájt, amikor a Red Bull Pérezt választotta

    Az AlphaTauri visszavonuló csapatfőnöke, Franz Tost ezt annak kapcsán mondta, hogy a csapatának feladata az volt, hogy tehetségekkel lássa el a Red Bullt.

    Tost visszavonul, és a Racingnews365-nak adott interjúban felidézte, hogyan is kezdődött a története a Red Bullnál, miután a bikások felvásárolták a Minardit és Toro Rosso névre keresztelték át. 

    „2005 végén, november 8-án Dietrich Mateschitz Olaszországba küldött, és azt mondta, építsem fel a csapatot. A filozófia egyértelmű volt, hogy fiatal pilótákat képezzünk, akik a Red Bull programjából érkeznek, és a Red Bull Racinghez kell kerülniük bajnokságokat nyerni” – mondta.

    „Mateschitz az elejétől kezdve leszögezte, nem engedheti meg magának, hogy két csapattal harcoljon a bajnoki címért.” Tost elismerte, tisztában volt vele, hogy a faenzai istállónak amúgy sem lettek volna meg az erőforrásai ehhez.

    Őrültnek tartották a visszavonuló csapatfőnököt, amiért Verstappenhez ragaszkodott

    A mai AlphaTauri a fennállása során két futamgyőzelmet aratott, és a legjobb eredménye a konstruktőri értékelésben három darab 6. hely volt (2008, 2019, 2021), melyek közül a legelső alkalommal a Red Bullt is megelőzték a rangsorban.

    Tost elmondta, kapott ajánlatokat más csapatoktól is, de nem kívánt máshova igazolni. Az viszont nem esett neki jól, hogy a Red Bull pár éve szakított a filozófiájával, és házon kívülről szerződtetett versenyzőt az első számú istállóba.

    „Rosszul érintett, amikor a Red Bull Sergio Pérezt választotta 2021-re. Szerettem, amikor tőlünk vittek el pilótát, mert az azt mutatta, hogy a csapatunk jó munkát végzett” – nyilatkozta Tost.

    2020-ban Danyiil Kvjat és Pierre Gasly vezetett az AlphaTaurinál, és addigra már mindketten megfordultak a Red Bullnál, de nem hozták az elvárt szintet. Kvjat kikopott az F1-ből, Gasly azóta az Alpine-hoz szerződött.

  • A történelem „legjobb befektetése” volt az F1, de az Alfa Romeo már másfelé kacsingat

    A történelem „legjobb befektetése” volt az F1, de az Alfa Romeo már másfelé kacsingat

    Az Alfa Romeo név eltűnik a Forma-1-ből, és a vállalatnál már sejtik, legközelebb hol bukkan fel újra az autósport világában.

    Az Alfa Romeo hat éven keresztül volt a Sauber csapat névadó szponzora, s bár felmerült annak a lehetősége, hogy a Haas-szal együttműködve folytatják a jelenlétet az F1-ben, végül távoznak a világbajnokságból, amelykben évtizedekkel ezelőtt még önálló konstruktőrként vettek részt. A vállalat vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato elégedetten tekint vissza erre az időszakra.

    „Azt mondanám, ez volt a legjobb befektetés a történelemben. Minden egyes elköltött euróért 20-at kaptunk vissza. Ugyanakkor kicsit szomorúak vagyunk, amiért elhagyunk egy csapatot, amely befogadta a márkánkat és különlegesen jó kapcsolatot ápoltunk velük” – idézte az Autosport.

    Ami az autóversenyzést illeti, az Alfa Romeo menedzsmentjében vannak elképzelések arról, merre tovább. „Az Alfa Romeónak nincs köze a rali világához, a Stellantis csoport két márkával már részt vesz a Formula E-ben, ezért a WEC felé helyeztük a tekintetünket. Itt az Alfa Romeónak csodálatos élményei voltak korábban” – mondta Imparato.

    Így köszön el az F1-től a gyártó, amely bemutatta Leclerc-t és elbúcsúztatta Räikkönent

    A „korábban”-ként hivatkozott időszakot természetesen még nem WEC-nek hívták a hosszútávú versenyzés világában.

    „A WEC iránt hatalmas az érdeklődés, és ilyen euforikus közegben nehéz felmérni, mekkora befektetés szükséges a legmagasabb célok eléréséhez. 2015-ben láttuk, hogy a féktelen költekezés mindent a visszájára fordít, ezért vártunk, hogy megnézzük, hogy alakul a helyzet. Fontos látni a tiszta képet és pontosan ismerni, mire vállalkozunk, mielőtt belevágunk egy projektbe” – mondta az Alfa Romeo vezérigazgatója.

    Elismerte, hogy mivel a Peugeot már részese a küzdelemnek a Stellantis márkacsoportból, fontolóra vették a lehetőséget, hogy szövetkezzenek velük.

  • Ha Pérezen röhög, mutatjuk, Lauda és Rosberg mekkora verést kapott

    Ha Pérezen röhög, mutatjuk, Lauda és Rosberg mekkora verést kapott

    Max Verstappen idén több mint kétszer annyi pontot gyűjtött, mint Sergio Pérez (kerekítve 2,0-szer annyit), és a Red Bull mexikói pilótája sok kritikát kapott a gyenge teljesítménye miatt. Viszont láttunk már nagyobb arányú vereségeket is az adott évi világbajnok csapattársaitól.

    Hónapok óta téma Pérez esetleges menesztése, holott számos alkalommal előfordult már hasonló nagyságrendű eltérés egy bajnok és a csapattársa termése között, még olyankor is, amikor egy autó kiemelkedett a mezőnyből: 2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) Mark Webbernél, 2001-ben Michael Schumacher (Ferrari) Rubens Barrichellónál bizonyult ennyivel jobbnak. Webber annak a szezonnak a végén visszavonult, míg Barrichellóval szerződést hosszabbítottak a következő évben, vagyis egyiküket sem penderítették ki.

    2005-ben Fernando Alonso (Renault) pontmennyisége 2,3-szerese volt Giancarlo Fisichelláénak, 2021-ben Verstappené 2,1-szerese Pérezének. És ahogy a reklámban mondják: ez még mind semmi! Ráadásul igen komoly nevek bukkannak fel a listán az előző évszázadból.

    Alain Prost (McLaren) és Nelson Piquet (Brabham) például kétszer is hatalmas különbséggel kerekedett csapattársa fölé bajnoki címek alkalmával, előbbi 1985-ben Niki Laudánál 5,2-szer, 1986-ban Keke Rosbergnél 3,3-szer eredményesebb volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lauda és Rosberg egyaránt nagyon peches volt, Lauda csak háromszor, Rosberg ötször ért célba, miközben Prostot ritkábban látogatta meg a technika ördöge.

    Pérez elárulta, mi a legnagyobb kívánsága a következő szezonra nézve

    Piquet 1981-ben és 1983-ban 4,5-szer annyi pontot gyűjtött, mint Hector Rebaque, illetve Riccardo Patrese, utóbbiak sok kiesése itt is szerepet játszott a tetemes különbségben. Rosberg a másik oldalon is járt, 1982-ben a Williams pilótájaként 5,5-szer több pont gyűjtött, mint Derek Daly. Az imént felsorolt felülmúlt csapattársak közül egyik sem maradt a következő idényre, Lauda és Rosberg visszavonultak.

    A legnagyobb arányú házon belüli mérleg rekordját Emerson Fittipaldi tartja: 1972-ben kiemelkedő évet futott, a 12 futamos bajnokság 10. állomásán már bajnokká koronázták úgy, hogy akkor gyakorlatilag kétszer annyi pontnál járt, mint az összetettben 2. helyen álló Denny Hulme. Saját csapattársai (régebben a csapatok három vagy még több pilótát is indítottak) közül Dave Walker és Reine Wisell sem szerzett pontot.

    Hasonlóan jelentős fölénnyel verte csapattársát 1963-ban Jim Clark (54 pont csapattársai kombinált 1 pontjával szemben), 1968-ban Graham Hill (48 pont vs 6 pont, ezt részben Clark halála okozta), valamint 1994-ben Michael Schumacher (92 pont vs 11 pont). Utóbbit ráadásul két futamról diszkvalifikálták, továbbá kettőről el is tiltották…A bucira vert csapattársak közül az egyik Max Verstappen, apja, Jos volt.

  • Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    A Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es tematikájú filmben többmilliárd forintnyi felvételt kell megsemmisíteni.

    A forgatókönyv szerint egy veterán autóversenyző (Pitt) visszatér a mezőnybe, hogy segítsen egy fiatal pilótát. A film egyik producere Lewis Hamilton, és az idén F1-es nagydíj során is rögzítettek már felvételeket hozzá.

    A munkálatokat hónapokon keresztül akadályozta a hollywoodi sztrájk, emiatt több versenyhelyszínen csak nagyon kevés jelenetet tudtak felvenni. Ráadásul, mint kiderült, ezek közül sok megy a levesbe, méghozzá elképesztő okból: a Business F1 azt írja, hogy rengeteg felvételt kell megsemmisíteni és újra felvenni, mert céltalanul, rendes forgatókönyv nélkül rögzítették őket.

    A szakoldalnak az egyik bennfentes azt mondta, a meglévő felvételek nagy részét nem tudják hasznosítani, valamint szponzorcsere történt, ez is közrejátszik a selejtezésben.

    A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    A beszámoló szerint eddig 30 millió dollárt, azaz átszámítva 10 milliárd forint költöttek Pitt filmjének forgatására, ebből 20 millió dollárt tett ki az, hogy F3-as és F4-es autókból elkészítsék az F1-es kocsik élethű másolatát.

    A producerként is tevékenykedő világsztár színésznek is jutott a kritikából. Brad-nek fogalma sincs, hogy készül egy film. Ő csak megjelenik és megkapja a jelenet szövegét. Arról alig tud bármit, hogyan áll össze egy jelenet” – mondta róla egy hollywoodi bennfentes.

    Más megszólalók Hamiltont is kritizálták, mondván, a filmkészítést tekintve semmilyen tanáccsal sem tudja támogatni a rendezőt, Joe Kosinskit, hiába tesz zsebre 5 millió dolláros gázsit.

  • Az F1 24 versennyel olyan, mintha „vakáció” lenne

    Az F1 24 versennyel olyan, mintha „vakáció” lenne

    A munkamániájáról híres Franz Tost nem érzi problémának a nagy megterhelést jelentő F1-es menetrendet.

    Az AlphaTaurit közel két évtizede irányító csapatfőnök nyugdíjba megy, ennek kapcsán idézte fel a Racingnews365-nek adott interjúban a pályafutását. A kezdetek kapcsán elmesélte, hogy nagyon fiatalon jutott arra az elhatározásra, hogy az autósportban keresi majd a kenyerét.

    „Kilenc-tízéves korom óta tudtam, hogy egész biztosan a motorsportban fogok dolgozni. Akkor versenyzett Jochen Rindt, én pedig minden futamot megnéztem, mindent tudtam a sportról – mondta Tost. – Minden motorsportról szóló magazint megvettem, az évösszefoglalók olyanok voltak számomra, mint a Biblia, kétszer-háromszor kiolvastam őket.”

    „Utána megszereztem a jogosítványt, mert először ez kellett ahhoz, hogy a versenyzéshez is meglegyen a jogosítványom. A Formula Fordban kezdtem, 1979-től indultam benne, néhány futamot meg is nyertem, majd osztrák Formula Ford bajnok lettem 1983-ban, bár az nem volt jelentős eredmény.” 

    Őrültnek tartották a visszavonuló csapatfőnököt, amiért Verstappenhez ragaszkodott

    „1985-ben végeztem a sporttudományos tanulmányaimmal, a versenyzést pedig befejeztem, mert tudtam, hogy úgysem lennék sikeres benne, túl lassú voltam. A Walter Lechner Racing School-nál kezdtem dolgozni, ami nagyon izgalmas volt. Versenyzőoktató, valamint csapatmenedzser voltam a Formula Fordban, a Formula Opelben és a Forma-3-ban.” 

    Ezt követően a BMW-vel leszerződő Williamshez került, hogy koordinálja az új motorgyártó és a csapat közötti folyamatokat, amiből állítása szerint sokat tanult.

    Jövőre nekifut a rekordot jelentő 24 futamos szezonnak az F1 – a 22-es csúcs megdöntése idén a szélsőséges időjárás miatt törölt imolai verseny miatt hiúsult meg –, és ezt Tost, másokkal ellentétben a jelek szerint egyáltalán nem bánja.

    „Csak mosolyogni tudok azon, amikor azt mondják, sok az évi 23-24 verseny. Régen évente 40-50 futamunk volt, mert a téli hónapokban is versenyeztünk Angliában, Silverstone-ban, Thruxton-ben, Brands Hatch-ben és a többi pályán, az év többi részében meg máshol. Ami most van, az szinte vakáció” – jelentette ki.

    Hozzá kell tenni, hogy nem önmagában a versenyek száma jelenti a problémát, hanem az ezzel együtt járó távoli utazások, ami kizsigereli a csapatok személyzetét.

  • Sainz buktájára még nem volt példa ebben az évszázadban

    Sainz buktájára még nem volt példa ebben az évszázadban

    Előzőleg Michael Schumacherrel fordult elő olyan kellemetlen esemény, mint ami Carlos Sainz esetében.

    A spanyol ugyanis három pozíciót vesztett az egyéni értékelésben az utolsó versenyen, melyet a tabella 4. helyéről kezdett meg, de a 7.-en fejezte be. Mindez annak ismeretében különösen szokatlan, hogy Sainz általában pont felfelé szokott lépdelni a tabellán ilyenkor, 2018-tól 2022-ig minden évben legalább egy helyezést javított.

    Most tehát ennek az ellenkezője történt, és az igencsak ritka, hogy az utolsó versenyen valaki legalább három pozíciót veszítsen: utoljára 1997-ben Michael Schumacher élte át ezt, ő az 1. helyről várta a szezonzárót, de ott szándékosan ütközött Jacques Villeneuve-vel, ezért diszkvalifikálták a bajnokságból.

    Ezt a speciális esetet leszámítva 1979-ig kell visszamenni az időben, hogy hasonlóra leljünk, akkor Jean-Pierre Jarier a 8.-ról a 11. helyre csúszott vissza az utolsó futamon az egyéni értékelésben.

    Eldőlt, milyen sorsot szán a Ferrari a versenyzőinek?