Ayrton Senna, Lewis Hamilton, Max Verstappen és Michael Schumacher szerezte a Forma-1-ben kiosztott világbajnoki címek több mint negyedét. Általában az ő nevük jön elő legtöbbször a megválaszolhatatlan „Ki az F1 történetének legjobb pilótája?” kérdésnél, és mindannyiuknak voltak bizonyos erényei, amiben picit jobbak voltak a többieknél.
Örökzöld vitatéma, és sosem lesz benne konszenzus, hogy ki (volt) a Forma-1 történetének legjobb versenyzője. Általában néhány név bukkan fel ezekben az összevetésekben, mi négyet választottunk ki közülük, hogy különböző szempontok mentén összehasonlítsuk az erejüket, hogy a saját környezetükben mit alkottak. Tisztelettel tekintve a kimaradókra és szintén kiemelkedő képességeikre, a korszakos zsenikből időrendben Ayrton Senna, Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Max Verstappen került be az összehasonlításba. Ők négyen hosszú ideig etalonnak számítottak a mezőnyben, és gyengébb autóval is gyakran varázsoltak.
A Senna előtti korszakra azért nem térünk ki, mert akkor még inkább más világ volt, sokkal megbízhatatlanabb autókkal, veszélyesebb feltételekkel, amelyek között más értelmezést nyert a határok feszegetése, hiszen azok túllépésekor több évtizedig kavicságy vagy bukótér helyett villanyoszlopok és árkok várták a versenyzőket. A legtöbben keveset is láttunk vagy éltünk meg belőle. Egyesek számára pedig az ad romantikus bájt a régmúlt nagyjainak, hogy nekik a saját képességeire és műszaki ismereteire kellett támaszkodniuk vezetés közben, előzetes szimulációk és verseny közbeni rádiós útmutatás nélkül.
Műszaki-stratégiai érzék – Schumacher
Ahogy változnak az idők, úgy változik az is, miben nyilvánulhat meg, mennyire vág a versenyzők esze. Hamilton és Verstappen kevésbé tehet róla, de nekik alapvetően alig van ráhatásuk az őket stratégiai döntésekre, ezzel külön személyzet foglalkozik. Még a háttérben is rengeteg segítséget kapnak a tesztpilótáktól, akik a virtuális világban is róják a köröket, hogy az autó a lehető legtökéletesebb legyen, vagy épp megoldjanak rajta valamilyen problémát – jóllehet, a fejlesztéseknél a mai versenyzőknek is fontos szerep jut ebben a visszajelzéseik által. Ugyanakkor a két régebbi sztár idején korlátan tesztlehetőségek álltak a csapatok rendelkezésére, ez bőven ellátta őket ismeretekkel.
Sennának nem volt érdemi telefonos segítsége élő adatelemzéssel és stratégiai szimulációkkal, neki tényleg főleg az ösztöneire kellett hagyatkoznia a stratégiával. Schumachernek már ott volt agytrösztként Ross Brawn a valószínűségszámításos modellezés gyerekkorától, és akkor a Ferrari és a stratégia kapcsolata nem poénok, hanem tananyag alapját jelentette.
Michael Schumacher tényleg ennyire gyenge volt második F1-es karrierje során?
Ha valakit mégis ki kell emelni, az nem lehet más, mint Schumacher, aki önállóan is számos döntéssel kápráztatta el a közönséget. Az első győzelmét azzal alapozta meg, hogy Spában a száradó pályán megfigyelte az előtte haladó autón a gumik túlmelegedésének nyomait, ezért az élbolyból ő cserélt először kereket. Ugyanitt öt évvel később a lezúduló eső után merész vállalást hozva az intermediate abroncson rajtolt, ezzel megelőzte az előtte haladókat és óriási előnybe került. Visszataszítóbb és még kitérünk rá, de a 2006-os szándékos monacói megforgás is a taktikus húzások közé sorolandó, a piszkos fajták közé.
Schumacher leleményességét bizonyítja az utólag szabálytalannak nyilvánított 2010-es monacói utolsó kanyaros előzése Fernando Alonso ellen, ahol a biztonsági autó mögött futott be a mezőny, de a versenyirányítás rosszul alkalmazott jelzései és egy jogi hézag miatt szőrösszívűnek tűnt a rá kiszabott büntetés.
A további apró momentumok közül felidézhetjük, hogy az 1997-es monacói futam végén szándékosan lelassított az utolsó köre végén, hogy a kétórás időlimit után érjen a kockás zászlóhoz, vagy hogy pár héttel később a célvonal előtt visszaengedte maga elé a lekörözött testvérét, aki az egyik rivális kiesése miatt végül így szerzett pontot.
És persze a Brawn által kitalált mesteri húzásokat meg is kellett valósítani. Ez szédítő hatékonysággal működött már a benettonos időktől kezdve, amikor a Damon Hill elleni csatában hol több, hol kevesebb, hol a jobban időzített bokszkiállással, de általában a német kerekedett felül.
Szenzációs felzárkózások, zseniális esős győzelmek – Schumacher tíz legemlékezetesebb pillanata
Hamilton esetében meg kell említeni, hogy amikor Nico Rosberggel harcolt a bajnok címért, a Mercedes alapvetően nem engedélyezett nekik eltérő taktikákat, és a brit mellesleg előszeretettel szokta mindenki másnál jobban tudni, mikor mit kellene csinálni. Nála mindenképp illik beszélni a 2016-os monacói versenyről, amelyet nagyrészt annak köszönhetően nyert meg, hogy a felszáradó pályán a megszokott teljes esőgumi – köztes esőgumi – száraz pályás gumi mintázatból önhatalmúlag kihagyta a középsőt, ezzel megspórolt egy kerékcserét és megelőzte az addig magabiztosan vezető Daniel Ricciardót.
A művészi húzások azért ritkábbak voltak a négy klasszis életében, mint a sallangmentes erős etapok, vagy máshogy mutatták meg elképesztő tudásukat, mint például Verstappentől a 2021-es austini hajrá, amikor patikamérlegen adagolva a tempót és a gumiknak a terhelést lőtávon kívül tartotta a jóval kedvezőbb helyzetben lévő Hamiltont.
Ha már gumik: nyilván sok évbe telik, mire a pilóták kiismerik a technikai finomságokat, de vegyük észre, hogy Schumacher már milyen fiatalon mesterré vált ebben. Ő a versenyzői pályafutása előtt dolgozott autószerelőként, így a műszaki részletekhez vélhetően jobban konyított a többieknél. Vagy épp több ötletet merített innen: ő javasolta például a Benettonnak, hogy egy tesztelésen szereljenek fel speciális kijelzőket a pilótafülkébe, hogy a részletes sebességadatokat figyelhesse. Az 1994-es barcelonai versenyen azzal döbbentett le mindenkit, hogy a táv javát ötödik fokozatban ragadva teljesítette és így is másodikként ért célba.
Mit imádott annyira Michael Schumacher, hogy folyton a riválistól szerezte be?
Főleg a “Professzor” becenevű Alain Prosttal való összevetésben, Sennára egyesek hajlamosak úgy tekinteni, hogy mindent kipréselt az autóból, és ez néha visszaütött. Tény, ritkábban volt olyan, hogy gumigyilkos körülmények között ő járt túl az ellenfelen eszén, mint amikor nem a rövidebbet húzta a közvetlen riválisoktól eltérő stratégiával, de azért tőle is bőven láttunk okos döntést, megfontolt tempóválasztást. Nem tartozik az emlékezetes sikerei közé, de az 1987-es detroiti utcai futamon például jobb köridőre volt képes, mint a kvalifikáción, vagy mások a friss abroncson, így menet közben úgy határozott, nem áll ki a bokszba, kicselezve mindenkit. Azt se feledjük, hogy Senna idejében még sokkal több kockázat rejlett a kerékcserékben, gyakran történt fennakadás a műveletben. Szakmai csemege az 1989-es monacói győzelme is, amelyen azt a látszatot kellett Prostban keltenie, hogy nem érdemes erőltetnie, mert úgysem nyer. Pedig a brazilnak alacsony sebességfokozatokkal gondja támadt, és ha riválisa ezt kiszimatolja, jó eséllyel megelőzte volna.
A stratégiában, mint pályán kívüli tevékenységben is Schumacher járt az élen, sikerre vezette a Benettont, a Ferrarinál véghez vitt csapatépítése máig etalonnak számít (előtte két évtized telt el bajnoki cím nélkül a vörösöknél, és lassan ugyanennyihez közelítünk, mióta az akkori mag távozott), bizonyos mértékig ő rakta le a Mercedes sikerkorszakának alapjait is, aminek gyümölcsét főleg Hamilton aratta le. Ezt nem mi állítjuk, hanem Ross Brawn. „Michael a munkakultúrájával, a fegyelmezettségével mindenkit megnyert magának. Megemelte az elvárt szintet a csapatnál – mondta. – Azt gondolom, volt hatásom a csapatra, de Michaelnek legalább ekkora, vagy nagyobb.” Toto Wolff is úgy beszélt róla, hogy Schumacher volt a Mercedes hegemóniájának egyik fő letéteményese.
Tény, házon belül sosem jelentett veszélyt a bajnoki hadjáratára a csapattársa, így könnyebb volt csapatjátékosnak lenni, de a német azért a szabotázsgyanú ellenére is segítette Eddie Irvine-t a lábtörését követő visszatérésekor, Rubens Barrichello felé pedig tett gesztusokat. Jó, ő is nyúlt kisebb pszichológiai trükkökhöz, amikor szükségét érezte – Rosberg mesélte, hogy az egyik időmérő előtti percekben szándékosan elfoglalta előle a vécét és húzta az időt, hogy kizökkentse –, de ezek eltörpültek a többiek csapaton belüli vitái mellett. Senna és Hamilton igen komoly polgárháborúkba keveredett, és Verstappen szintén sokszor előrébb helyezte magát a csapatnál: lásd a 2022-es brazíliai futamot, ahol nem engedte előre az egyéni tabella 2. helyéért harcoló Sergio Pérezt. Vagy ott volt a szingapúri eset Carlos Sainz csapattársaként a Toro Rossónál, amikor megmutatta, ki a falkavezér, és a megszokott gyakorlattal ellentétben nem adta vissza az elvileg kölcsönbe kapott pozíciót neki.
Végezetül megismételhetjük Brawn szavait, hogy Schumacher honosított meg számos munkamódszert a sportág elitjében, a fizikai felkészülésben is új távlatokat nyitott, bár korábban már Senna is kiemelt figyelmet fordított erre többek között fizioterápeutája, Josef Leberer révén, miután az első szezonjában belátta, az F1 igénybevételének kibírásához dolgoznia kell a hiányosságain.
