Szerző: Gerse József

  • Érik a szenzáció: Hamilton a Ferrarihoz tart

    Érik a szenzáció: Hamilton a Ferrarihoz tart

    Noha Lewis Hamilton 2025 végéig szerződést hosszabbított a Mercedesszel, egyre többen állítják, a Ferrari már a következő szezontól őt szemelte ki Carlos Sainz helyére.

    A ma terjedni kezdő pletyka vélhetően nem egy unatkozó újságíró szüleménye, a híresen mérvadó Autosport is beszámolt róla, és azt írja, a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, és Hamilton akár a héten aláírhat. A BBC szerint a hivatalos bejelentés már csütörtökön megtörténhet, a Sky Sports és a The Race már tényként számol be az átigazolásról.

    FRISSÍTÉS: Hamilton csapatváltását csütörtök este meg is erősítették.

    A Ferrari nemrég meghosszabbította Charles Leclerc szerződését, de Carlos Sainz-cal ezt még nem tette meg, a spanyollal az idei szezon végéig érvényes a megállapodás. Őt állítólag az Audi szemelte ki jövőbeli pilótának.

    Hamilton tavaly hosszabbított szerződést a Mercedesszel, de minden bizonnyal szerepel olyan kitétel a dokumentumban, ami lehetővé teszi, hogy már 2025-ben eligazoljon. A szerződés második éve egy nem kötelező opció is lehet. 

    Korábbi bajnok autóversenyző segíti Hamiltont, hogy visszajusson a csúcsra

    A Ferrari és Hamilton esetleges házassága rendszeresen terítékre került az elmúlt másfél évtizedben, de a jelenleg 39 éves pilóta eddig csak egyszer váltott csapatot a Forma-1-es karrierje során, a McLarent 2013-ban hagyta el a Mercedes kedvéért, amelynél a legnagyobb sikereit aratta. Az utolsó két szezonban viszont nem nyert futamot, így ez motivációt adhat neki, hogy pályafutása alkonyán vezessen a legnagyobb presztízsű istállónál is. 

    A Mercedes új alapokra helyezve építi az autóját 2024-től, azonban a Ferrari több jelét mutatta a fejlődésnek az előző idény vége felé, így velük talán jobb esély nyílik a Red Bull legyőzésére a közeljövőben.

    Kérdés persze, mit eredményezne a Ferrarinál két alfahím összeeresztése, hiszen a történelem megmutatta, ritkán vezet jóra, ha két kiemelkedő képességű versenyző egymás ellen küzd a világbajnoki címért. (Ebben a megállapításban természetesen feltételezés, hogy a Ferrari a Red Bull komoly kihívójává válik.)

    Hamilton legnagyobb értéke nem az, amiből héttel rendelkezik, hanem az, amiből nyolccal

  • A visszautasításra reagálva Andrettiék utaltak a további lépésre is

    A visszautasításra reagálva Andrettiék utaltak a további lépésre is

    Miután a Forma-1 bejelentette, hogy az Andretti csapat egyelőre nem csatlakozhat a világbajnoksághoz, az amerikai csapatfőnök és a szövetségese, a General Motorshoz tartozó Cadillac közelményt adott ki.

    Michael Andretti először a Twitter/X-en csak úgy kommentálta a fejleményt, hogy az „lesújtotta”, később pedig az autógyárral közösen sajtóközleményt adott ki, és azt írták „határozottan nem értenek egyet” az elutasításban szereplő állításokkal. „Az Andretti és a Cadillac két világszerte sikeres motorsport szervezet, elkötelezve arra, hogy egy legyen egy valódi amerikai gyári csapat az F1-ben, és megküzdjön a világ legjobbjai ellen” – áll a közleményben.

    „Büszkék vagyunk a sikeres fejlődésre, amit eddig elértünk. Tapasztalt stábunkkal kifejlesztettünk egy ütőképes autót és egy erőforrást, folytatjuk a munkát. Az Andretti Cadillac szeretné megköszönni a szurkolóknak is a támogatást.”

    Az utolsó előtti mondat tehát azt sejteti, hogy nem mondtak le az F1-ben való szereplésről. A világbajnokság általi elutasítás indokainál többek között az szerepelt, hogy ha a csapat valóban egy új motorgyártóval indulna, szívesebben látnák őket, például 2028-tól – a Cadillac ugyanis néhány évig még nem készített volna saját F1-es motort, hanem vásárolt motorokat címkéztek volna át a nevére. Ebben a jelek szerint a Renault/Alpine lett volna partner.

    Megsemmisítő, szégyenteljes, a Visa Cash App biztos jobb – össztűz alatt az Andrettit elutasító F1

    Idővel bizonyára kapunk csípősebb véleményt is Michael Andrettitől, aki a jelentkezési folyamat előtt és alatt sem volt rest kritizálni a vendégszeretet hiányát.

    Az elmúlt napokban az istálló több információt is kiadott a projekt állásáról, például azt, hogy számos élcsapattól szerződtetett szakembereket (Simon Cayzer, a gyártás vezetője, James Knapton, a teljesítményelemzés vezetője, Karl Dexter, rendszerszervezés vezetője), akiknek munkáját Nick Chester technikai igazgató koordinálja. A főtervező John McQuilliam, az aerodinamikai részleg vezetője John Tomlinson.

    A tulajdonos azt mondta az Athletic-nek, „meglepte, milyen könnyen” sikerült magukhoz csábítani őket, már több mint 70 mérnök alkotja a stábot. Az Autosportnak megmutatták a külni szélcsatornában használt modellt, hozzátéve, hogy összesen négy különböző helyszínen zajlik a fejlesztési munka.

    A The Race a bokszutcai források alapján azt írta, sokan úgy gondolják, Andrettiék meg fogják támadni az F1 döntését.

    Andretti pórul jár, mert legalább egy csapat úgyis megfúrja a tervét

  • A Maserati helyett már a Ferrarival szövetkezik a klasszis sportoló

    A Maserati helyett már a Ferrarival szövetkezik a klasszis sportoló

    A Ferrari bejelentette, hogy szó szerint új vizekre evez: egy csúcstartó vitorlásversenyző irányításával új vitorlást tervez, aminek tapasztalatait az autógyártásban is hasznosítani akarják.

    Az 57 éves Giovanni Soldini vitorláskapitány számos versenyt megnyert, és előzőleg több mint tíz évig egy másik olasz autógyárral, a Maseratival dolgozott közösen. Ennek keretében a Maserati Multi70 nevű trimaránnal (egy három hajótestű építménnyel) már többször megkerülte a Földet, és az utolsó alkalom máig az egyetlen olyan bolygókerülés, hogy valaki egy ilyen szerkezettel úgy hajtotta ezt végre, hogy az összes energiát saját maga állította elő.

    A napelemes rendszerrel és elektromos motorral felszerelt Multi70 nem bocsátott ki károsanyagot, egyben különböző méréseket is végzett a világtengeren.

    Soldini kapitány partnere mostantól a Ferrari, és a márka a tervezéstől a gyártásig részt vesz a vitorlásépítésben. Kicsit öncélúan is teszik mindezt: reményeik szerint át tudnak majd emelni ötleteket, megoldásokat az autógyártásba is. A szemléletben központi szerepet kap a fenntarthatóság.

    Mint ismert, a Red Bull mérnökzsenije, Adrian Newey szintén kipróbálta már magát vitorláshajók tervezésében

    Tavaly ilyenkor már elveszett volt a Ferrari, de most ígéretesebbek az előjelek

  • Mégsem utálják annyira a Las Vegas-iak az F1-et

    Mégsem utálják annyira a Las Vegas-iak az F1-et

    A Fox5 jelentette, hogy egy felmérés szerint a helyiek többsége támogatja a verseny jelenlétét Las Vegas városában.

    Noha előzetesen számos helyi panaszkodott a Forma-1 érkezése ellen az ezzel járó felforgás miatt, úgy tűnik, ők csak a kisebbség hangos részét jelentik, mivel nem mindenki háborog a kellemetlenségeket tapasztalva.

    A hírcsatorna a környék turisztikai marketingszervezete, a Las Vegas Convention and Visitors Authority felméréséről számolt be, amely hatezer helyi lakos véleményét kérdezte meg, és a válaszok alapján többségük, egész pontosan 52,8 százalékuk támogatja az F1-es futamot. Természetesen elképzelhető, hogy a válaszadók közül sokan érdekeltek a nagydíj megtartásában az ennek hatására bővülő turistaforgalom miatt.

    A város szerződése 2032-ig szól a Forma-1-es versenyrendezésre. A mezőnyből többen, köztük Max Verstappen nem rajonganak, amiért a látványosságra törekvés hozta ide a Forma-1-et, és az első edzésnap a pályán történt hibával igen kínos lett, de maga a futam az egyik legizgalmasabbnak számított 2023-ban.

    Monacónak befellegzett? Las Vegas megmutatta, hogy ideje továbblépni

  • Leclerc öccse is elvesztette F1-szüzességét (videó)

    Leclerc öccse is elvesztette F1-szüzességét (videó)

    Arthur Leclerc életében először vezetett F1-es autót, ráadásul a bátyjával együtt tesztelt a Ferrari kötelékében.

    Az alkalmat a Pirelli számára végzett gumiteszt adta Barcelonában, ahol a Ferrari három napig, hétfőtől szerdáig vizsgálja a gyártónak már a 2025-re szánt termékeit a tavalyi autójával, Charles Leclerc-rel és Carlos Sainz-cal a volán mögött. Hétfőn egyúttal Arthur Leclerc is lehetőséget kapott, hogy életében először F1-es kocsit vezessen, ő az istálló 2022-es modelljével tehetett meg köröket.

    A 23 éves, fiatalabb Leclerc már nem tagja a Ferrari akadémiai programjának, de maradt az olaszok kötelékében, és Davide Rigonhoz és Antonio Fuocóhoz hasonlóan idén főleg a fejlesztési részlegnél fog vezetni a szimulátorban, valamint az olasz GT-bajnokságban is elindul.

    A fiatal pilótának természetes hatalmas élmény volt a teszt, úgy fogalmazott, egy F1-es autó vezetése semmihez sem hasonlítható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    Arthur mellett az állandó pilóták, valamint Oliver Bearman szintén vezeti a Ferrari 2022-es F1-es kocsiját a barcelonai pályán a háromnapos gyakorláson, akit kineveztek az egyik tartalékversenyzőnek Antonio Giovinazzi és Robert Svarcman mellé. Utóbbiak néhány futam idején a WEC-programban érdekeltek, ilyenkor tehát vész esetén nem tudnának beugrani Leclerc vagy Sainz helyére.

    Bearman alapból a Forma-2-ben versenyzik idén a Prema csapatnál. Az első szezonját a tabella 6. helyén zárta.

    Betörővé változó pilótákkal nevettet a Ferrari

  • Szóvicc-szörnnyé változtatta a riportert a Red Bull csapatának új neve

    Szóvicc-szörnnyé változtatta a riportert a Red Bull csapatának új neve

    A Sky Sports riporteréből, Craig Slaterből ömlöttek a szóviccek, amikor bemutatta, a Visa által szponzorált istállónál előforduló eseményeket hogyan lehet stílszerűen megnevezni.

    A Red Bull utánpótlás-csapatát korábban Toro Rossónak és AlphaTaurinak hívták, az idei évtől pedig barátkozhatunk a Visa Cash App RB megnevezéssel, amit a digitális fizetőeszközöket biztosító főszponzor adott.

    A Sky riportere az egyik műsorban azzal poénkodott a car-card szavak hasonlóságával, hogy ha a csapat autói a rajtnál pozíciót nyernek vagy veszítenek, akkor kimeneteltől függően visa debit vagy credit car(d) (betéti vagy hitel kártya) esete áll fenn.

    A maximális fordulatszámra azt mondta, ha a motor eléri, akkor jön a visa-limit, azaz a kártyalimit, míg amennyiben a versenyzők baleset, a falak vagy más autók érintése nélkül teljesítik a szezont, akkor az visa contactless, vagyis áttételesen érintésmentes fizetés a szponzor termékével.

  • Betörővé változó pilótákkal nevettet a Ferrari

    Betörővé változó pilótákkal nevettet a Ferrari

    A Ferrari ötletes reklámfilmmel jelentette be új szponzorát.

    A Ferrari előző sörös szponzora, az Estrella Galicia a McLarent támogatja az idei szezontól, mindazonáltal nem marad alkoholmentes sör reklámja nélkül az autóik felülete, az új támogatójuk ugyanis a Peroni Nestro Azzurro 0.0%, és a bejelentést egy frappáns hirdetéssel kötötték össze.

    A klipben Frédéric Vasseur irányítása mellett Charles Leclerc és Carlos Sainz betörőt alakít Rómában, akik viszont nem zsákmányt akarnak szerezni, hanem az a küldetésük, hogy a Peroni gyárában átmatricázzák az üvegeket a Tifosi feliratú címkékkel.

    A reklámban számos vicces utalás jelenik meg az F1-es szakzsargonból, a végén Sainz híres Smooth Operator dalolása is megjelenik a poénok között.

  • Rivális csapattól és FIA-tól érkező mérnökkel erősít a Red Bull kisebbik csapata

    Rivális csapattól és FIA-tól érkező mérnökkel erősít a Red Bull kisebbik csapata

    Csakúgy, mint egy éve, idén is nagy mozgások tapasztalhatók a Forma-1-es istállóknál a kiemelt beosztású csapatvezetői tisztségekben, ezúttal a Red Bull kisebbik alakulatánál jelentettek be három új személyt.

    A hivatalosan Visa Cash APP névre keresztelt csapatot eddig AlphaTauriként ismertük, és Franz Tost nyugdíjba vonulásával alaposan átrendeződik a menedzsment felállása is. Csapatfőnökként visszatért a korábbi mérnökük, Laurent Mekies, a stáb pedig korábbi alpine-os, mclarenes és FIA-s szakemberrel bővül.

    A 60 éves Tim Goss közel három évtizeden át dolgozott a McLarennél, mielőtt az FIA-hoz igazolt, az RB-nél úgynevezett chief technical officer (CTO) lesz, ami főleg a hosszabb távú stratégiai műveletek felügyeletét takarja. Jóval inkább a frontvonalban lesz a versenypályákon az új sportigazgató, az Alpine-nál és a jogelődeinél több mint három évtizedet lehúzó Alan Permane, aki a nagydíjakon összefogja a különböző részterületek működését. Egy aerodinamikai szakember, Guillaume Cattelani pedig Jody Egginton technikai igazgató helyettese lesz, neki szintén van mclarenes, illetve Alpine-jogelődös múltja. Cattelani 2020-től a Red Bull egyik vezető mérnöke volt.

    Még nem erősítették meg, de van olyan szakoldal, amely úgy értesült, hogy a Haastól kilépő technikai igazgató, Simone Resta is a Red Bull kisebbik csapatához tart.

    A Red Bull korábbi mérnöke, Tim Malyon az FIA-nál Steve Nielsen utódja lett a sportigazgatói tisztségben.

    A kirúgott F1-es mérnök rengeteget tud, vissza fog térni

  • A pilótáknak kedveskednek az új madridi versenypályával

    A pilótáknak kedveskednek az új madridi versenypályával

    A rajzok alapján gyorsan elkészítették a Madridba tervezett F1-es pályát az egyik videojátékhoz.

    2026-tól csatlakozik a Forma-1-es helyszínek közé Madrid egy utcai környezetben lévő pályával, amelyről a vonalvezetés részletei mellett annyit lehet tudni, hogy a kiállítóközpont rendezvényhelyszíne környékén húzzák fel, részben a már meglévő utakat használva, részben.

    A pályát hamar elkészítették az Assetto Corsa játékhoz (innen tölthető le), így aki kíváncsi, már bele is kóstolhat, milyen látványra számíthatunk néhány év múlva.

    A Madrid pályájának tervezését végző Dromo cég vezérigazgatója azt mondta, alapvetően igyekeztek a versenyzők kedvében járni. „Azt próbáljuk elérni, hogy a pályán a 2026-os autókkal a határokat lehessen feszegetni” – nyilatkozta a RacingNews365-nek Jarno Zaffelli.

    „Megnéztük, a versenyzők mit mondtak más pályákról, hogy mit szeretnek bennük, ebből inspirálódtunk. Így például nem építünk hajtűkanyart, és mindegyik kanyart középgyorssá vagy gyorssá tesszük, és lesz döntött ív is, mert a zandvoortiról azt mondták a pilóták, több ilyet szeretnének látni.”

    A Dromo intézte a zandvoorti pálya felújítását is, és onnan ismerős motívum lesz az erősen döntött kanyar. Zaffelli elmondta, hogy ez a nézőknek is élvezetes.

    „A döntött kanyar miatt sok ember láthatja közelről az autókat, mert az ilyen kanyaroknál nincs bukótér. Megpróbáltuk ezt a stadionszerű hangulatot átemelni Zandvoortból, hogy az emberek közel vannak a pályához” – mondta.

    Hozzátette, hogy a fenntarthatóságot kiemelt szempontnak tartják, és az eredetileg tervezett 4 kilométer helyett azért csak 1,5 kilométernyi szakaszon használnak közutakat Madrid új versenypályáján, hogy minél kevésbé zavarják a helyieket.

    Miért van egyre több utcai pálya az F1-ben, ha se a versenyzők, se a rajongók nem szeretik?

  • Hamilton: Alonso, Verstappen és én extrém dolgokat is bevállalunk a sikerért

    Hamilton: Alonso, Verstappen és én extrém dolgokat is bevállalunk a sikerért

    Lewis Hamilton szerint ez a közös benne, Max Verstappenben és Fernando Alonsóban.

    A három klasszis pilóta jelenleg összesen 12 F1-es világbajnoki címnél tart, és Hamilton mindkét ellenfelével vívott csatákat az összetettbeli sikerért. Megkérdezték tőle, mi az, ami mindhármójukra jellemző.

    „Úgy gondolom, Maxban, Fernandóban és bennem közös, hogy mindhárman nagyon versengő típusok vagyunk. Extrém dolgokat is bevállalunk, hogy elérjük, amit akarunk. Hogy magánemberként milyenek, arról nem tudok beszélni, mert csak a Forma-1 világában ismerem őket. Nem szoktam együtt lógni velük” – nyilatkozta a holland Formule 1-nek.

    Az interjúban beszélt az átmeneti visszavonulásáról lehetőségéről is, adott esetben követve Michael Schumacher vagy pont Alonso példáját.

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: fejben kiemelkedik az egyik bajnok