Szerző: Gerse József

  • Wolff lesz a Mercedes Helmut Markója?

    Wolff lesz a Mercedes Helmut Markója?

    A Mercedest irányító Toto Wolff reméli, még több évtizeden át maradhat a csapatnál, vagyis legalább 80 éves koráig.

    A Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko tavaly lett 80 éves, és továbbra is aktívan dolgozik az F1-ben. Úgy tűnik, Wolff szívesen eredne a nyomába ebből a szempontból.

    „Az élet csupa meglepetés. Sohasem gondoltam volna, hogy eljutok ide, vagy hogy az istálló ennyire sikeres lesz. Most 52 éves vagyok, ami idősnek hangzik, de remélem, még további 30 évig a Mercedes F1-es csapatánál lehetek” – mondta.

    „Amikor 80 évesen átadjuk a stafétát, fontos, hogy elmondhassuk, hogy ez egész jó volt. Boldog vagyok, az élettől megkaptam, amit vártam.”

    Wolff szerződése egyelőre 2026 végéig tart, nemrég eddig hosszabbított a Mercedesszel. Akkor azt mondta, nála mindig inkább az a kockázat, hogy ráun valamire, semmint hogy kiégjen.” Az biztos, hogy mostanában bőven van megoldandó kihívás a csapatnál, hiszen a 2022-ben bevezetett szabályrendszerben eddig csupán egyetlen nagydíjat nyertek meg.

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

  • Balhé az online versenyzésben, Fittipaldi unokája felháborodott

    Balhé az online versenyzésben, Fittipaldi unokája felháborodott

    Enzo Fittipaldi dühösen tett közzé egy videót, amin az látható, hogy egy online számítógépes játékban egy versenyen szándékosan a levegőbe repítette őt az egyik vetélytársa.

    A kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Enzo idén is a Forma-2-ben fog versenyezni, de Max Verstappenhez és más pilótákhoz hasonlóan szívesen tölt idejét számítógépes autóversenyzéssel. A legutóbbi alkalommal viszont tönkretette a szórakozását egy sportszerűtlen cselekedet, amiről a Twitter/X csatornáján számolt be.

    „Csak próbálom jól érezni magam, erre ez történik…Hogyan lehet panaszt tenni valaki ellen az iRacingben? – tette fel a kérdést. – Jöttem előre a mezőnyben, tisztán előztem. A másik versenyző kicsúszott, majd várt egy teljes kört rám, hogy kiüssön.”

    A játékban az angliai Oulton Parkban versenyzett a mezőny. A tettes pedig nem volt más, mint az indiai Mahaveer Raghunathan, aki 2019-ben ment egy szezont az F2-ben, meglehetősen gyengén, hiszen egyetlen pontot gyűjtött csak. Ő is kitett egy bejegyzést az esetről, amiben azt pedzegeti, hogy Fittipaldi fedélzeti kamerájából nem úgy tűnik, hogy ő (azaz Raghunathan) magától csúszott ki, bár mi úgy látjuk, a két autó egyáltalán nem ért össze.

  • Verstappent már áprilisban kihirdethetik a legjobbnak

    Verstappent már áprilisban kihirdethetik a legjobbnak

    Max Verstappen és a Red Bull is a jelöltek között szerepel a sportolókat, csapatokat értékelő rangos Laureus-díjra.

    Verstappen az első világbajnoki címe után, 2022-ben már elnyerte az Év sportolója díjat ebben a megmérettetésben, amelynek idei eredményhirdetése április 22-én, Madridban lesz. Az F1 számtalan csúcsot felállító címvédője mellett jelöltek a díjra két focistát, Erling Haalandot és Lionel Messit (utóbbi nyert tavaly a Laureus szavazásán), a teniszező Novak Djokovicot, a sprinter Noah Lylest, valamint a rúdugró Mondo Duplantist.

    Egy hasonló díjátadón Verstappen lemaradt az elsőségről, a BBC World Sports Star of the Year címet legutóbb a Manchester City csatáraként a Premier League-ben gólrekordot felállító Haaland kapta.

    Az Év csapata címre jelölt a Red Bull, a német férfi kosárlabda-válogatott, a spanyol női fociválogatott, a dél-afrikai rögbiválogatott, a Manchester City focicsapata és az European Ryder Cup golfegyesület.

    A 2000 óta kiosztott díjat az F1-ből korábban kétszer nyerte el Michael Schumacher, egyszer-egyszer Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (utóbbi párban, megosztottan Messivel). A csapatok közül a Renault-t, a Brawn GP-t és a Mercedest választották már meg egyszer-egyszer a legjobbnak.

    Van remény Verstappen legyőzésére, elég a történelembe kapaszkodni

  • Aki gyors tud lenni a Hungaroringen, az bárhol gyors lehet – erről is beszélt Verstappen

    Aki gyors tud lenni a Hungaroringen, az bárhol gyors lehet – erről is beszélt Verstappen

    Az M4 Sport tudósítója, Szeleczky Ádám különleges lehetőséget kapott, hogy egy hosszabb exluzív interjút készítsen Max Verstappennel.

    Nagyon ritka, hogy a magyar sajtó bármely tagja ilyen lehetőséghez jusson. A Red Bull főhadiszállásán készített interjúban az alábbi témák kerültek szóba:

    • Verstappen első emlékei az autóversenyzésről és a karrierjének a kezdete
    • szülei hatása a pályafutására, illetve mi volt a véleménye apja, Jos híresen szigorú módszereiről
    • milyen gyakorlatokkal, trükkökkel vált az F1 egyik legjobban előző versenyzőjévé, aki nagyon váratlan helyeken is képes meglepni az ellenfeleket
    • miért tartja nehéz és a képességek fejlesztése szempontjából fontos pályának a Hungaroringet, amelyen szívesen vezet az F1-es nagydíj idején kívül is
    • mit tervez az F1-es pályafutása hátralevő és az azutáni részére, mi fog hiányozni neki
    • a riválisokhoz való hozzáállás
    • a szimulátoros és a valódi autóval történő versenyzés közötti különbségek

    A riporter, Szeleczky Ádám egy podcast-műsorban részletesen beszélt arról, milyen nehéz volt összehozni az interjút Verstappennel. A teljes interjú megtekinthető az M4 Sport Youtube-csatornáján.

    Verstappen fiatalon pimaszul ignorálta Marko hívásait

     

  • Hamilton a szülei előtt is az utolsó pillanatig titkolta a ferraris szerződést

    Hamilton a szülei előtt is az utolsó pillanatig titkolta a ferraris szerződést

    Lewis Hamilton nem konzultált a közeli hozzátartozóival sem arról, hogy elfogadja-e a Ferrari ajánlatát. Reméli, hogy hamar megtanul olaszul.

    A Mercedest elhagyó pilóta 2025-től lesz a Ferrari versenyzője, a váltás mindenkit sokkolt a Forma-1 világában. Ezt jelenlegi főnökével, Toto Wolff-fal is csak a bejelentés előtti nap reggelén közölte, aki azt mondta, a Ferrari csapatfőnökének küldött, megválaszolaltan WhatsApp-üzenetből már sejtette azért, hogy igaz a szóbeszéd a brit csapatváltásáról.

    „Ösztönösen választottam. Nem beszéltem róla senkivel – árulta el Hamilton a BBC-hez tartozó Back at Base podcast adásában. – A szüleimnek sem szóltam addig a napig, amíg be nem jelentették, vagyis senki sem tudott róla. Magam akartam intézni, én akartam kideríteni, mi a legjobb a számomra.” 

    Jenson Button beszélt arról, hogy a Hamiltonra váró nehézségek egyike az lesz, hogy a Ferrari tagjaival az anyanyelvükön kommunikáljon. Ebben kezdetben biztos lépéshátrányba kerül csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben.

    „Nem tanultam meg másik nyelvet az elmúlt években, de természetesen meg fogom próbálni. Emlékszem, amikor Olaszországban gokartoztam, megragadt bennem néhány kifejezés, úgyhogy remélem, hamar felveszem a fonalat” – jelentette ki a hétszeres világbajnok.

    „Összeálltak a csillagok” – Hamiltont Schumacher inspirálta és Vasseur vonzotta a Ferrarihoz

  • Közröhej tárgyává silányul a franciák F1-es csapata?

    Közröhej tárgyává silányul a franciák F1-es csapata?

    Az Alpine szénája rosszul áll, ezt a csapatnál és külső szemlélők is észrevették. Lehet, hogy az övék lesz a mezőny legrakoncátlanabb autója.

    Amikor a Renault gyári csapatként visszatért az F1-be, a híres ötéves terv arról szólt, hogy a 2020-as évek elejére világbajnokok, vagy legalább az élmezőny tagjai lesznek. Nos, ez nem történt meg, és mintha távolodnának is tőle, 2024-re ugyanis rosszak az előjelek, hiába alakították át (sokadjára) a menedzsmentet és az autó szinte összes elemét.

    Az alapvetően az angliai Enstone-ban, de jelenleg francia csapatfőnök irányítása alatt francia pilótákkal működő, francia identitású istálló az előző években a középszerűség címszó illusztrációja volt a szótárban, hiszen 2019-től 2023-ig a konstruktőri tabella 4. és 6. helye között mozogtak az idények végén, de úgy néz ki, ennél rosszabb pozícióban nyitják majd az évet, és a Q1-ből való rendszeres kiesésük sem tűnik valószerűtlen forgatókönyvnek.

    Bruno Famin csapatfőnök „kihívásokkal teli évkezdetre számít”, ahogy Pierre Gasly is kijelentette, „nem lesz egyszerű” az idény eleje. Ez magyarról köznyelvre fordítva azt jelenti, hogy küszködnek. Ezt Gary Anderson, a The Race-n publikáló korábbi F1-es technikai igazgató is észrevette, és így értékelte az Alpine teljesítményét a tesztidőszak során:

    „Ha volt autó a tesztelésen, amelyet inkonzisztensnek és nehezen vezethetőnek láttam, ez volt az. Akármikor megérkezett a versenyző egy kanyarhoz, úgy tűnt, mintha új kaland várna rá.”

    Bár önmagában ez nem sokat árul el, nyugalomra semmiképp sem ad okot, hogy a szezon előtti tesztelésen csapatszinten az Alpine legjobb körideje volt a leggyengébb.

    Az Alpine háza tájáról a fluktuáció kapcsán elég sok kellemetlen vélemény érkezett a távozó szakemberektől is.

    Gasly meglepő célt tűzött ki 2024-re az Alpine számára

  • Verstappen nagyon rossz interjúalany volt, de sokat fejlődött

    Verstappen nagyon rossz interjúalany volt, de sokat fejlődött

    Az M4 Sport tudósítója, Szeleczky Ádám különleges lehetőséget kapott, hogy egy hosszabb interjút készítsen a Forma-1 háromszoros világbajnokával. Ennek hátterébe avatta be a nézőket, illetve hogy Max Verstappen milyen interjúalany volt.

    A riporter a Tribün podcast adásában beszélt részletesen az interjú körülményeiről, aki nagyon várta, hogy miután munkája során már sokszor tett fel kérdéseket neki, milyen lesz egy hosszabb beszélgetés vele.

    „Bennem volt a vágy, hogy egyszer kapjam már meg azt a lehetőséget, hogy ha csak 20 percre is, de nyugodtan leülhessek vele beszélgetni. Anélkül, hogy a bal vállamat nyomja a Sky Sports, a jobb vállamat a Rai 1 [riportere], mindenki lökdös” – jelentette ki.

    „Max Verstappen, amikor bekerült a Forma-1-be, nagyon rossz interjúalany volt. Bárki kérdezett róla, azt feleltem, hogy nem szeretek vele beszélgetni. Ez megmaradt a fejemben, viszont Verstappen fejlődésével és komolyodásával az interjúalanyi habitusa is változott, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy kifejezetten szeretek vele beszélgetni” – mondta.

    A podcastban Szeleczky Ádám többek között beszélt arról is, mióta szerveződött és hogyan jött létre az interjú, milyen akadályok hátráltatták, milyen célokat tűzött ki rá, milyen körülmények között zajlott.

    Az említett interjú vasárnap este 20 órától látható az M4 Sporton.

    Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

  • Újabb vészkürt jelzi, hogy az Audi mégsem jön az F1-be?

    Újabb vészkürt jelzi, hogy az Audi mégsem jön az F1-be?

    Az Audi terve elvileg az, hogy 2026-tól beszáll a Forma-1-be, de gyülekeznek a viharfelhők a projekt fölött.

    A német márka még soha, semmilyen formában sem vett részt a világbajnoki sorozatban, de az új motorszabályok bevonzzák őket 2026-tól, amikor átveszik a Saubert. Legalábbis elvileg, a másfél évvel ezelőtti bejelentés óta ugyanis egyre több olyan vészjósló fejlemény érkezett a házuk tájáról, ami arra utalhat, hogy dugába dől a projekt.

    Ilyen hír volt néhány hónappal ezelőtt a korábbi vezérigazgató, Markus Duesmann távozása, és a Bild információi alapján az Autosport azt írta, a felsővezetésben egy másik változás sem tűnik épp megnyugtatónak: az Audi tervezőrészlegének vezetőjét, Oliver Hoffmannt a jelenlegi vezérigazgató állítólag szeretné áthelyezni az F1-es projekthez. Hoffmann-nak és Gernot Dollnernek ugyanis nézeteltérései vannak a vállalat jövőjéről, és Hoffmann kritikákat kapott amiatt, hogy az Audi eladásai és járművei nem bizonyultak sikeresnek mostanság.

    Ezzel az F1-es projekt egyik támogatójától szabadulnának meg a menedzsment legfelső szintjén, és a vezérigazgató Dollner így esetlegesen könnyebben tudná érvényesíteni az akaratát. Róla ugyanis többen suttogják, hogy eladhatja az Audi Sauberben szerzett 600 millió dolláros részesedését, ha érkezik megfelelő ajánlat, márpedig a sportág jelenlegi népszerűségét látva ez egyáltalán nem kizárt.

    Az Audi F1-es projektjében a fiatal magyar mérnök, Szegletes Dávid is részt vesz, aki a hajtáslánc tervezésénél elsősorban kapcsolási mechanizmusokkal foglalkozik.

    Az Audi még mindig a Ferraritól kirúgott főnökre vágyik megmentőként?

  • Képeken, ahogy a szezon előtt utoljára köröztek az F1-es autók

    Képeken, ahogy a szezon előtt utoljára köröztek az F1-es autók

    Az F1 tesztidőszaka véget is ért Bahreinben. Galéria a harmadik tesztnapról, amelynek szöveges tudósítását itt olvashatjátok.

  • Hamilton megkezdte utolsó felkészülési időszakát a Mercedesnél – képgaléria a második tesztnapról

    Hamilton megkezdte utolsó felkészülési időszakát a Mercedesnél – képgaléria a második tesztnapról

    Bahreinben folytatta a felkészülést a szezonra az F1 mezőnye. A tesztnapról készített közvetítésünket itt olvashatják.