Szerző: Gerse József

  • A Mercedes kísérletező üzemmódra vált Melbourne-ben

    A Mercedes kísérletező üzemmódra vált Melbourne-ben

    A Mercedes mérnöke azt mondta, a következő versenyen megpróbálnak közelebb jutni a fejtörőben a megoldáshoz, hogy miért nem jó az autójuk.

    Továbbra sem tudja a Mercedes, miért nem teljesít jól, holott a szezon előtt úgy tűnt, közelebb lép a Red Bullhoz. Ehelyett még a Ferrari nyomát is bottal üti, és a versenyzők ugyanúgy panaszkodnak az autó instabil hátuljára, mint a korábbi években.

    „Sok munka zajlik az aerodinamikai és a menetdinamikai részlegen is. Megpróbálunk kitalálni olyan kísérleteket, amik remélhetőleg iránymutatást adnak a jobb teljesítményhez – mondta Andrew Shovlin. – [Szaúd-Arábiában] a balansz nem volt jó. A nagyon gyors kanyarokban gyakran jelentkezett túlkormányzottság, amikor a pilóták keményen támaszkodtak a gumikra. Képzelhetik, ez mennyire elbizonytalanította őket.”

    „Nem volt elég a tapadásunk sem, ezért keményen dolgozunk a megoldáson, mivel Melbourne-ben hasonló típusúak a kanyarok. Próbáljuk megérteni, miért nem volt akkora tapadásunk, mint a legközelebbi vetélytársainknak.”

    Shovlin azt mondta, a Mercedes mindkét versenyzőjét nagyjából hasonló mértékben érintették a problémák, beleértve a pattogást is. „Ezt nem valami apró eltérés okozta, például a picit más kerékdőlés vagy a másfajta rugó. Valami mélyebben gyökerező dologról van szó, amit meg kell értenünk” – ismerte el.

    A Mercedes számára a következő verseny helyszíne, Melbourne egyébként meglepően jó volt egy éve, hiszen George Russell és Lewis Hamilton bizonyult Max Verstappen legközelebbi kihívójának.

    Hamilton változásokat szeretne: „Mintha egy másik kategóriában lettem volna”

  • Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    A Williams csapatfőnöke, James Vowles a Goodwoodi Sebességfesztiválon vezetheti az istálló 1982-ben világbajnoki címet arató autóját.

    Vowles azt mondta a lehetőségről, hogy egy álom vált valóra, és rajta kívül a Williams F1-es pilótái, Alexander Albon és Logan Sargeant, valamint az F1 Academy-ben induló Lia Block szintén beülnek az FW08-as modell volánja mögé, amellyel 42 éve Keke Rosberg a csúcsra ért.

    Nem gyakori, hogy F1-es csapatok főnökei korábbi F1-es autót vezetnek, de Vowles-nak van minimális autóversenyzői karrierje: 2022 telén elindult az Asian Le Mans Series-ben egy GT3-as McLarennel, ahol egységével 2 pontot gyűjtött.

    A híres Goodwoodi Sebességfesztivált július közepén rendezik. Itt rendszeresen felbukkannak a régmúlt szép F1-es és másfajta versenyautói.

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

  • Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

    Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta

    Az F1-ben a Szaúd-arábiai Nagydíjon 18 évesen bemutatkozó Oliver Bearman elmondta, nem aludt sokat az első versenye után, és ebben szerepet játszott az is, hogy éjjel még megnézte felvételről a futamot.

    Bearman a 7. helyen ért célba egy nehéznek számító pályán úgy, hogy szombaton derült ki, neki kell helyettesíteni a vakbélműtét miatt kieső Carlos Sainzot, vagyis az első edzésnapon egyáltalán nem gyakorolhatott. Ezzel a teljesítménnyel kivívta az F1-es közösség elismerését.

    Ő maga kezdetben nem volt maradéktalanul elégedett vele, de azóta megbékélt a helyzettel. „A futam este 10-kor ért véget, utána másfél órányi találkozás következett a sajtóval, majd a csapattal tartottunk értekezletet. Mire visszaértem a szállodába, hajnali 1 volt, mire elaludtam, még később, mert meg kellett néznem a futamot” – nyilatkozta Bearman a The Times-nak.

    „Délelőtt 11-kor indult a repülő, szóval alig öt órát aludtam, ami nem segített, mert szükségem volt némi pihenésre. De újra meg kellett néznem a versenyt. Mostanra már ötször megtettem.

    „Először úgy voltam vele, hogy á, itt időt vesztettem, ott előznöm kellett volna. De most már nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem. Nem hiszem, hogy többet várhattam volna el magamtól a körülmények ismeretében.”

    A Ferrari újoncának többen küldtem bíztató üzenetet az első versenye előtt, mások mellett egyik kedvenc pilótája, Sebastian Vettel is.

    Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke

  • Úgy helyezik burokba Piastrit, mint Verstappent

    Úgy helyezik burokba Piastrit, mint Verstappent

    A hazai verseny jelentette nyomástól próbálja óvni Oscar Piastrit a McLaren, ezért a pályán kívüli kötelezettségeit jelentősen mérséklik.

    Ausztráliának két versenyzője van a Forma-1-ben, de míg Daniel Ricciardo továbbra sem találja a góllövő cipőjét és figyelmeztetést kapott a Red Bulltól, Oscar Piastri ázsiója felfelé ível a McLarennél, így a szurkolóktól vélhetően ő kapja a nagyobb figyelmet a kontinens hétvégi versenyén.

    Csapata azonban ugyanúgy igyekszik megvédeni őt a fokozott érdeklődéstől, ahogy a Red Bull szokta tenni Max Verstappennel a Holland Nagydíj idején. „Idén nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a versenyzőknek milyen kötelezettségei vannak a versenyhétvégéken. Garantálni akarjuk, hogy a lehető legjobb teljesítményre összpontosítsanak, és legyen idejük pihenni, kikapcsolódni” – jelentette ki a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella.

    „Ehhez a futamhoz is így állunk hozzá, de még jobban odafigyelünk rá Melbourne-ben. Sok felkérést kapunk, némelyiket el fogjuk fogadni, némelyiket viszont nem, hogy megóvjuk a pilótát és a teljesítményét.”

    A McLaren az első két futam alapján a harmadik-negyedik erőnek számít a Red Bull és a Ferrari mögött. Lando Norris tavaly 6., Piastri 8. lett az Ausztrál Nagydíjon.

    Melyik F1-es versenyző termelt a legolcsóbban? – egy rangsor, amiben Verstappen középszerű

  • Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke

    Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke

    Oliver Bearman piaci értéke megközelítette a félmilliárd forintot, és egy szakértő szerint több tényező hatására rengeteg pénzt fog keresni a következő években.

    A Ferrarinál mély vízbe dobott és ezt nagyszerű teljesítménnyel megháláló Bearman magánéletét azonnal elkezdte feltárni a brit bulvársajtó, kiderült róla például, hogy az első forgalmi vizsgáján megbukott.

    A The Sun kiderítette a héten benyújtott  hivatalos dokumentumok alapján, hogy a versenyző menedzsmentjét ellátó OBR Management (az OBR az Ollie Bearman Racing rövidítése), áttételesen pedig a 18 éves versenyző értéke meghaladta az egymillió fontot, mivel a cég vagyona (például a pilótának utalt jövedelmek révén) kicsit több mint 300 ezer font, és még 770 ezer font befolyik hozzá. Magyarán a Forma-1 állandó tagjai közé ácsingózó pilóta értéke megközelíti a félmilliárd forintot.

    Az OBR Managementet 2020 júniusában alapították, és három igazgatója van, a versenyző mellett annak édesapja, David is közéjük tartozik. Bearman közben a TikTokon felkapott Estelle Ogilvy nevű lánnyal randizik.

    A brit lapnak úgy nyilatkozott egy piaci szakértő, hogy Bearman „a következő években milliókat fog keresni, jól eladható a piacon és kedvelhető, ezért sok vállalat akar majd társulni vele. Az Estelle-lel való kapcsolata is növeli az értékét.”

    A fejtámla a bizonyítéka, mennyire szenvedett Bearman első ferraris versenyén

  • Még mindig az egészségükkel fizetnek az F1-es pilóták a túl merev autók miatt

    Még mindig az egészségükkel fizetnek az F1-es pilóták a túl merev autók miatt

    Az F1 szabályai kapcsán a Mercedes mérnöke a túl alacsonyra süllyesztett hasmagasságon, a McLaren pilótája a versenyzők komfortérzetén javítana.

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója szerint az F1 2022-ben bevezetett, talajkölcsönhatást előtérbe helyező szabályai nem váltották be a reményeket, és ő intézkedne, hogy ne kelljen ennyire alacsonyra süllyeszteni az autók hasmagasságát.

    „Úgy vélem, vannak a szabályokban olyan elemek, amik senkit sem szolgálnak jól. Szerintem nem ésszerű, hogy az autóknak ennyire rá kell feküdniük az aszfaltra – idézte az Autosport. – És szerintem az sem jó ötlet, hogy a kerekekről leváló áramlások irányításával akarnak javítani a versenyzésen, miközben a gumikat figyelmen kívül hagyták. Az áramlatok irányítása olyan, mintha egy képzeletbeli ellenséggel küzdenénk.”

    „A Red Bull azonban jó munkát végzett, a többiek feladata, hogy felzárkózzanak. Ez nem a szabályalkotók hibája.”

    Wolff ígéri, nem fog úgy nyavalyogni, ahogy Horner tette

    A McLaren versenyzője, Lando Norris problémája összefügg az alacsony hasmagasságra optimalizált autókkal: úgy véli, az F1 pilótáinak egészsége hosszú távon megszenvedi a túl merev beállításokból eredő rázkódást.

    „Lehetne jobb? A régebbi típusú autókkal, évekkel ezelőtt tuti jobb volt. Egyesek bizonyára úgy látják, nem rossz a helyzet, korábban rosszabb volt. Igen, néha valóban panaszkodunk, de időnként okkal, a szervezetünk, a biztonságunk és az egészségünk érdekében. Van min javítani, az biztos” – mondta az Autosportnak.

    „Idővel nyomot fog hagyni [a probléma]. Nyilván nem olyan rossz a helyzet, mint két éve, azóta javult a delfinezés. De még mindig nagyon alacsonyan és feszesen fektetve kell beállítani az autókat, és ennek ára van. Az én testem és hátam is gyakran fáj.”

    A fejtámla a bizonyítéka, mennyire szenvedett Bearman első ferraris versenyén

  • Ügynök lett a kirúgott csapatfőnökből, máris házalt az F1 csapatainál

    Ügynök lett a kirúgott csapatfőnökből, máris házalt az F1 csapatainál

    A legutóbb az Alpine F1-es csapatát irányító szakember, Otmar Szafnauer a szezonnyitón feltűnt a paddockban, de ezúttal saját ötletével kilincselt a csapatoknál.

    Szafnauer (a cikk borítóképén jobb szélen) több évtizedet töltött a Forma-1 világában, tavaly nyáron viszont kikerült belőle, miután az Alpine megvált tőle. Az idény első versenyén, Bahreinben azonban ismét megjelent, méghozzá azért, hogy az általa kitalált applikációt reklámozza és vevőket találjon rá a Forma-1 és a betétsorozatok csapatainál.

    Az Eventr nevű applikációt saját F1-es tapasztalatai ihlették, mert Szafnauer úgy találta, a nagydíjak idején a több száz fős csapatoknál nehéz számon tartani mindenki utazási, megbeszéléseinek és egyéb kötelezettségeinek időpontjait, erre keresett megoldást.

    „A szoftvert az Aston Martinnak készítették, hogy a papír alapú segédletektől megszabaduljunk és interaktívabbá tegyük a folyamatokat, és egy telefonos applikáción is elérhetővé tegyük őket az utazóknak. Ez sokat könnyít, hiszen megkereshető, ki ül éppen repülőn, ki kivel megy ugyanabban a bérelt kocsiban, ki melyik szállodában lakik. Papíron ez több mint tíz oldalnyi nyilvántartás, azon nehéz megtalálni a szükséges információkat” – nyilatkozta a RacingNews365-nek.

    „A csapat egy évig használta, de ahogy elmentem tőlük, valamiért úgy döntöttek, nem használják tovább. Utána úgy gondoltuk, miért ne készítenénk el az appot nem célzottan az Aston Martinnak vagy más F1-es csapatnak, hanem tetszőleges sportcsapatnak, vagy más szervezetnek is felhasználásra.”

    Hogy mennyire lett kapós Szafnauer ötlete, arról egyelőre nincs információ.

    Durván beleállt egykori csapatába a kirúgott F1-es csapatfőnök

  • Hamiltonnak új kapcsolatot kell kialakítania

    Hamiltonnak új kapcsolatot kell kialakítania

    Úgy tűnik, Lewis Hamilton hosszú idő után új versenymérnököt kap, és nem viszi magával Peter Bonningtont a Mercedestől a Ferrarihoz.

    Az F1 hétszeres világbajnoka a következő szezontól csatlakozik a Ferrarihoz, és a szűkebb stábjával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, ki lesz a versenymérnöke, akivel a legszorosabb a pilóták szakmai kapcsolata. Eddig a Bono becenevű szakember töltötte be ezt a pozíciót, vele aratta az összes vb-címét a Mercedesnél.

    A Formula Uno Analisi Technica azt írja, a Ferrari már döntött, és Riccardo Adami lesz Hamilton versenymérnöke. Az 50 éves Adami rutinos versenymérnök, együtt dolgozott többek között Daniel Ricciardóval és Sebastian Vettellel, utóbbival a Toro Rossónál és a Ferrarinál is. 2021 óta Carlos Sainz versenymérnöke.

    Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a Mercedes eleve megakadályozta volna Bonnington Ferrarihoz szerződését, mivel Hamilton szerződésébe beiktatták, hogy a távozása esetén nem vihet magával szakembereket a Mercedestől, illetve ajánlatot sem tehet nekik. Ami azt illeti, a brit személyes stábjában több változás is történt az elmúlt időszakban, így annyira talán nem lesz szokatlan neki, hogy a versenymérnöke is új lesz körülötte.

    Az viszont már biztos, hogy a Mercedes teljesítményigazgatója, Loïc Serra is csatlakozik 2025-től a Ferrarihoz, aki Hamilton pártját fogta a Mercedes autófejlesztési koncepcióját illetően.

    Ha ezt megteszi Hamilton, imádni fogják a Ferrarinál – véli a csapat korábbi mérnöke

  • Bottas: Ébresztő, Sauber!

    Bottas: Ébresztő, Sauber!

    Idén eddig a Sauber nyújtja a legpocsékabb teljesítményt a bokszutcában, mindkét futamon gigantikus mennyiségű időt vesztegelt egy-egy pilótájuk a kerékcsere befejezéséig. Valtteri Bottas úgy érzi, az újabb pofonnak ébresztőt kell fújnia.

    Bahreinben Bottas 50 másodpercet, Szaúd-Arábiában a csapattársa, Csou Kuan-jü 25 másodpercet vesztett a kerékanyán beszakadt menet miatt. A Sauber egyik vezetője, Alessandro Alunni Bravi kijelentette, hogy ez így nem mehet tovább, és azt ígérte, mindent megtesznek, hogy elkerüljék a hasonló malőröket.

    „Először is, fontos leszögeznem, hogy nem a szerelők vagy a stáb hibázott, ők nagyon jó munkát végeznek. Kivizsgáltuk a problémát, és dolgozunk a megoldáson, hogy mielőbb meglegyen. Áttervezzük az elemeket, nehogy újra előjöjjön a probléma a következő futamokon” – mondta az Autosportnak.

    „Minden területre kiterjed a figyelmünk, hogy egyenletes teljesítményt nyújtsunk a bokszkiállásoknál. Ez létfontosságú, mert az előző két futamon problémánk akadt. Nem engedhetjük meg magunknak ezt, mert az autóban megvan a potenciál ahhoz, hogy a pontokért harcoljon.”

    A Sauber nem szerzett pontot az első két versenyen, de három másik csapat is nulla pontnál tart. Bottas ugyanakkor felhívta rá a figyelmet az Autosport kérdésére felelve, hogy a szaúdi futamnak „ébresztőt kell fújnia” a csapatnak, hogy nem csupán az autó teljesítményén kell javítaniuk.

    A Mercedes korábbi sikerkovácsa a Saubernél terjeszti az igét a fenntarthatóságról

  • Wolff megint balesetet szenvedett

    Wolff megint balesetet szenvedett

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff balesetet szenvedett egy versenyautóval, de nem szenvedett sérülést.

    Mindez a Drive To Survive következő évadjának forgatásán történt Imolában a Rivazza kanyarnál, ahol Wolff egy Mercedes AMG GT3-mal csapódott a falnak. A balesetről az oe24 számolt be, amelynek az osztrák üzletember azt nyilatkozta, ő nem volt csúcsformában.

    „A vezetési képességeim jelenleg nem ideálisak. Az imolai teszteken gondom volt a kipörgésgátlóval, és a második körben a falban kötöttem ki” – mondta.

    Hozzátette, „jól van”, ráadásul a kocsi megjavítása után folytatta a körözést, mert nem törte össze nagyon a Mercedest.

    Wolff az az egyik balesetmágnesnek számít az F1 főszereplői között: az elmúlt években többször törte csontjait biciklis bukásban, legutóbb tavaly. Élete legnagyobb balesetét pedig szintén versenypályán szenvedte el, 2009 áprilisában: a Nürburgringen egy Porschéval száguldott, amikor defektet kapott és 300-as tempónál falnak csapódott. Szerencsére viszonylag enyhe következményekkel megúszta, agyrázkódása lett és hónapokra elvesztette az ízérzékét és a szaglását. Erről itt olvashatnak bővebben.

    A főnök jön eggyel: Wolff megtörte Antonelliék Mercedesét