Szerző: Gerse József

  • Nagyszerű eredménnyel hangolt az F4-es szezonra Molnár Martin

    Nagyszerű eredménnyel hangolt az F4-es szezonra Molnár Martin

    A brit F4-re készülő Molnár Martin a harmadik legjobb eredményt autózta Brands Hatchben.

    Végre nem akadályozta a fiatal tehetségek gyakorlását, mint Knockhillben. A híres brit pálya „Indy” vonalvezetésén tartották a tesztet, ezen az első három kanyar után az autók nem fordulnak rá egy balossal a hátsó egyenesre, hanem egy hosszabb egyenes és egy bal-jobbos után visszaérkeznek az utolsó, nyújtott jobbkanyarhoz.

    Molnár Martin a harmadik helyen zárta a több szakaszban lebonyolított tesztnapot, a lemaradása 162 ezredmásodperc volt az élen végző Deagen Faircloughtól. A Virtuosi Racing három pilótájából a magyar bizonyult a leggyorsabbnak, pont egyik csapattársát előzte meg a tabellán. A mezőny nagyon szoros, az első 17 helyezett fél másodpercen belül végzett egymáshoz.

    A brit F4 szezonja április utolsó hétvégéjén, Doningtonban veszi kezdetét, a Hungarian Motorsport Academy által támogatott Martin eredményeiről rendszeresen be fogunk számolni oldalunkon.

    Az F4-es szinten idén két magyar versenyzőnek is szurkolhatunk, Hideg Ádám Olaszországban indul.

    A Forma–1 hazájában folytatja pályafutását Molnár Martin

  • Az MNASZ is támogatásáról biztosítja a vádakkal szembenéző FIA-elnököt

    Az MNASZ is támogatásáról biztosítja a vádakkal szembenéző FIA-elnököt

    Miután az FIA amerikai tagszervezetei támogatásukról biztosították a szövetség rágalmazással vádolt elnökét, hasonló nyílt levelet fogalmazott meg közösen 14 közép-európai tagszervezet, így az MNASZ is.

    Mohammed bin Szulajm egyes feltételezések szerint a közelmúltban kétszer is bepiszkította a kezét: tavaly Fernando Alonso egyik büntetése ellen kampányolt a befolyásával visszaélve, valamint az első Las Vegas-i Nagydíj törlését próbálta volna kierőszakolni valamilyen mondvacsinált ürüggyel. A vizsgálatok felmentették az elnököt a gyanúsításban megfogalmazott vádak alól.

    „Mint ismert, az FIA kellemetlen helyzetbe került a körülmények miatt. Napjainkban fontosabb, mint valaha, hogy egységesen lépjünk fel bizonyos emberek ellen, akik gyengíteni próbálják szervezetünket tisztességtelen és alaptalan támadásaikkal, melyeket az FIA legmagasabb kormányzati személyei, főleg Ön ellen intéznek” – áll az FIA Közép-Európai Zónájának (CEZ) 14 tagszervezete által írt, Szulajm felé címzett levélben, amelyben a megszólításnál a „Kedves Elnök Úr” mellett a „kedves barát” kifejezést is használták.

    „Napjainkban fontosabb, mint valaha, hogy erős vezetésünk legyen, hogy megbirkózzunk ezekkel a nehéz kihívásokkal, melyek a jövőben is megmaradhatnak. Biztosítani szeretnénk a támogatásunkról ezekben a nehéz, zavaros időkben. Elismerésünket fejezzük ki a felénk, FIA-hoz tartozó nemzeti autósport-szövetségek felé mutatott figyelméért, amivel meghallgatja a kívánságainkat.

    Bízunk a vezetői képességeiben, amivel sikeresen átnavigálja az FIA-t ezeken a nehézségeken, ami után a szövetség még erősebb helyzetben lesz, mint az egyetlen globális motorsportot felügyelő szövetség.

    Az FIA háza táján mostanában sok a botrány, a Wolff-házaspárt érintő tavalyi év végi alaptalan vádak miatt például Susie Wolff tett feljelentést ellenük.

    „Támadás alatt állunk” – szólalt fel az FIA elnöke, de nem mindenki ért egyet vele

  • Elhunyt az F1-es bajnokságokat nyerő csapat jogelődjének alapítója

    Elhunyt az F1-es bajnokságokat nyerő csapat jogelődjének alapítója

    Szívbetegség miatt 86 évesen elhunyt Ted Toleman, a Toleman F1-es csapatának társalapítója, aminek jogutódja a mai Alpine. A korábbi istállóra Ayrton Senna debütálási lehetőségének megadásától emlékezhetnek a legtöbben, de öröksége a mai napig megmaradt.

    Szomorú hírt kapott az autósport világa, szerdán ugyanis 86 éves korában elhunyt Ted Toleman, a korábbi Toleman csapatának társalapítója. A néhai üzletember a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában halt meg a hosszan tartó szívbetegsége kapcsán bekövetkezett komplikációk miatt. A hírt családja erősítette meg.

    Toleman leginkább a Forma–1-es szerepvállalása miatt vált ismertté: 1980-ban a családi céggel benevezett a világbajnokságba, és a következő év negyedik hétvégéjén be is mutatkozhatott az új istálló. A debütálás azonban finoman szólva sem volt dicsőséges: Brian Henton és Derek Warwick is csak egy-egy futamra kvalifikálta magát, de pontot azon sem szereztek.

    A következő szezonban már jóval több versenyen vehettek részt Warwick és Teo Fabi révén, ám a pontszerzés továbbra sem jött össze. Ahogyan az 1983-as idény nagy részében sem, ám az utolsó négy fordulóban a brit pilóta kivétel nélkül az első hatban ért célba, és Bruno Giacomellinek is összejött egy hatodik hely.

    1984-ben jött a nagy áttörés, ugyanis náluk kezdte meg Forma–1-es karrierjét egy bizonyos Ayrton Senna, akire például a Makaóban nyújtott teljesítménye miatt figyeltek fel. A későbbi háromszoros világbajnok már a második futamán feliratkozott a pontszerzők közé, később pedig háromszor is felállhatott a dobogóra. Az idény során három csapattársa is volt, de csak Stefan Johansson tudott összekaparni egy negyedik helyet. Összességében 16 pontot szereztek, ami történetük legfényesebb helyezésére, a hetedik helyre volt elég a konstruktőri tabellán.

    A következő szezon viszont már a hattyúdalt jelentette: az első három futamon el sem tudtak indulni, majd később sem szereztek pontot. Az azt követő holtszezonban pedig korábbi szponzoruk, a Benetton felvásárolta a csapatot. Ezen a néven Michael Schumacher révén két egyéni és egy konstruktőri bajnoki címet szereztek, majd az istállóból Renault lett, és Fernando Alonsóval kétszer is dupláztak. Az alakulat jelenleg is létezik, 2021 óta Alpine néven.

    Családja szerint Toleman az F1-en kívül „lelkes kalandor” volt. A Forma–1 mellett a Dakar-ralin és a Le Mans-i 24 órás versenyen is próbálkozott. Miután az F1-es szerepvállalás véget ért számára, az ausztráliai Gold Coast és Manila között utazgatott feleségével, Maitie-vel.

    Szomorúan hallom, hogy elhunyt Ted Toleman – reagált a hírre Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. – Nagyon sokat adott a Forma–1-nek, az eredménye és az öröksége pedig mindig a történelmünk részei maradnak. Gondolataink a családja és a barátai körül forognak ezekben a szomorú időkben.”

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: ki miben jobb a másiknál? 1. rész

  • Hamilton feltételt szabott, hogy megjelenítsék a Fortnite-ban

    Hamilton feltételt szabott, hogy megjelenítsék a Fortnite-ban

    Lewis Hamilton elmondta, milyen feltétellel vállalta, hogy a karakterét megjelenítsék a világszerte népszerű online játékban.

    A The Sun összeállítása szerint számos sportcsillag karaktere jelent már meg a játékban, többek között LeBron James, Neymar, Patrick Mahomes. Maga Hamilton is játszott, játszik vele, 2018-ban fedezte fel. A játék fejlesztői ezt megtudván kapcsolatba léptek vele, és tavaly novemberben megjelentették a karakterét.

    A hétszeres világbajnok kifejtette, hogy ehhez egy feltételt szabott, jelentette ki a GQ interjúban. „Igen, lehetőségem nyílt rá, hogy benne legyek a Fortnite-ban. Régóta játszom ezzel a játékkal, de azt mondtam, csak akkor vállalom, ha Roscoe is benne lehet. Úgy reagáltak, hogy semmi gond” – ismerte el.

    Hamilton mellett más F1-es pilótákról is tudjuk, hogy kedvelik a játékot, Charles Leclerc híres banánnak beöltözős jelenete ebből ered.

    Hamilton a humán és reál tantárgyakról: Szörnyű vagyok nyelvekből és matekból is

  • Kiderült Stroll háborgásának oka

    Kiderült Stroll háborgásának oka

    A Japán Nagydíj egy pontján mérgesen emelte fel a hangját a rádióban Lance Stroll a végsebességére panaszkodva, de ennek semmi köze sem volt a motorhoz vagy egyéb beállításokhoz.

    Az Aston Martin versenyzője nem szerzett pontot, a 12. helyen ért célba. Csapatfőnöke mutatott rá, hogy nem a motorban vagy a rosszul megválasztott beállításokban kell keresni a magyarázatot.

    „A mezőny egészében nagyon csekély különbségek voltak az autók végsebességi képességeiben. De a verseny különböző szakaszaiban eltérőek az egyes kocsikon a gumik, másképp gyorsítanak ki a kanyarokból. A megjegyzéseinek nagy része ebből fakadt” –  mondta Mike Krack az Autosportnak.

    „A motorerő alapján nagyon hasonlók voltak az autók, a gumik állapotában azonban jelentős, 10-12-15 körös eltérések is akadtak, ami befolyásolta a kigyorsításokat.”

    Stroll frusztráltságát fokozhatta, hogy az időmérőn már a Q1-ben kiesett és innen próbált fentebb kapaszkodni a versenyen. Csapattársa, Fernando Alonso ismét magas szinten teljesített, 6. lett.

    A botladozó Stroll fejében meg sem fordult, hogy nem elég jó

  • A rémültében katasztrófára készülő Russell újítást sürget

    A rémültében katasztrófára készülő Russell újítást sürget

    Nagyon félt George Russell, amikor felborult és a pályán landolt a Mercedesével az előző versenyen. Az említett kanyart átalakíthatják a következő futamra.

    Az ijedtében azonnal piros zászlót követelő Russell félelme nem volt alaptalan: az elmúlt években az utánpótlás-sorozatokban két fiatal tehetség is olyan balesetben vesztette életét, amelynél tehetetlenül a versenypályára sodródtak és a száguldó riválisok egyike belecsapódott az autójába. Az F1 által közzétett videón 7:25-től látható a fedélzeti kamerájából a baleset és utána a pánikszerű reakciója.

    A Mercedes pilótájának aggodalmát fokozta, hogy egy beláthatatlan kanyarban borult fel, de szerencséjére a mögötte érkező autó viszonylag távol haladt, bő 10 másodperc múlva érkezett csak, így Lance Strollt időben figyelmeztetni tudták. Russell azonban nem szeretné, ha a szerencsén múlna komolyabb következmények elkerülése.

    „Hihetetlenül feszült helyzetbe kerültem. Egy beláthatatlan kanyarban estem az ideális ívre, ahová 250 km/h-val érkezünk. Vártam a katasztrófát, de szerencsére 10 másodperc múlva jött csak a következő autó. A virtuális biztonsági autós fázist viszont csak 10-12 másodperccel később hirdették ki” – mondta.

    Döntött az FIA: Alonsót elmeszelték Russell balesetéért

    „10 másodperc alatt viszont öt, hat, hét autó is odaérhet, például a verseny első körében. Ez esetben biztos többen nekem ütköztek volna, sárga zászló hatálya alatt is.”

    „Azt gondolom, megoldást kell találnunk arra, amikor egy autó egy veszélyes területre kerül. Például automatikusan VSC-fázis lépne életbe, fél másodpercen belül, mert minden másodperc számít. Emberéletek forognak veszélyben.”

    Az Autosport úgy tudja, azt a bizonyos melbourne-i 6-os számú kanyart, egy közepesen gyors jobbost átalakíthatják a 2025-ös futamra. Felmerült a lassítása az  ívének megváltoztatásával, továbbá aszfaltozott bukótér kerülhet a kavicságy helyére.

    Alonso a vitatott büntetés után sem változtat a hozzáállásán

  • A szenvedő Ricciardo segítséget kap a csapatától

    A szenvedő Ricciardo segítséget kap a csapatától

    A Red Bull kisebbik csapata új vázat ad Daniel Ricciardónak a két hét múlva esedékes Kínai Nagydíjon, hátha ettől gyorsabb lesz.

    Sajtóhírek szerint Ricciardónak a következő két versenyen bizonyítania kell, hogy helye van a csapatnál, különben repül. Annyi biztos, hogy nem különösebben elégedettek vele, hiszen Helmut Marko nyilvánosan már rápirított a küszködő pilótára.

    Ricciardo alapvetően élvezi a versenyzést és keresi a megoldást, az RB pedig úgy próbál segíteni, hogy azonnal odaadják neki a (vélhetően tartaléknak szánt) kasztnit, amint elkészül. Erre nem most, a Japán Nagydíj hétvégéjén kerül sor, hanem két hét múlva Kínában.

    „Mindig nagyon valószínűtlen, hogy a vázzal gondok legyen a teljesítmény szempontjából. De hamarosan elkészül egy új, és a logika azt diktálja, hogy adjuk oda Danielnek – nyilatkozta az RB új technikai igazgatója, Alan Permane.  – Talán jót tesz neki, hogy teljesen új autóba ültetjük.”

    „Nem a gondjai miatt készítünk új vázat, ezt fontos leszögezni. Csupán minden összeállt a cseréhez.”

    A váz valóban ritkán rontja versenyzők teljesítményét, bár ismertek olyan történetek, hogy a klasszisok a vezetési érzetből észrevették, hogy az megrepedt, miközben ebben a csapatuk is kételkedett.

    Permane hozzátette, hogy Szuzukába új padlólemezt hoztak, de ez inkább más pályákon fejtheti ki a hatását, mert elsősorban a lassú kanyarokban javítja az autó teljesítményét.

    Ricciardo nem akarja meghallani a vészjósló hangokat

  • Hamilton öröme csúcsot döntött idén

    Hamilton öröme csúcsot döntött idén

    Noha pénteken kiderült, hogy Lewis Hamilton egyik motorja használhatatlanná vált a szezonra, a Mercedes versenyzője elégedetten nyilatkozott a Japán Nagydíj első edzésnapja után.

    Az első tréningen ugyanis a Mercedes nagyjából tartotta az iramot a Ferrarival (George Russell és Hamilton gyorsabb volt Charles Leclerc-nél, Carlos Sainznál pedig csak két és fél tizedmásodperccel bizonyultak lassabbnak), míg a Red Bulltól mért fél másodperces lemaradás jobbnak számít, mint amire 2022-ben és 2023-ban képesek voltak a japán pályán: az előző két esztendőben ennél kétszer nagyobb hátrányból követték a bikásokat.

    Nagyszerű edzés volt. Idén eddig most éreztem a legjobbnak az autót, nagyon tetszett. Ezen a pályán mindegyik pilóta imád vezetni, de az elmúlt években rossz volt a kocsi balansza, nehéz volt vezetni. Tekintve az előző versenyek nehézségeit, nagyszerű munkát végzett a csapat a héten, úgy tűnik, jó pozícióba hoztuk az autót” – mondta Hamilton.

    Amíg nem hajtunk végre túl sok változtatást és nem szúrjuk el, valószínűleg ebben a pozícióban maradunk, aztán remélhetőleg…

    A gondolatot nem fejezte be, mert az eső által elmosott második edzésről beszélve a gumihasználati szabályokat kritizálta, ami miatt alig vezettek a pilóták. Szombaton kiderül, mennyire volt okkal bizakodó Hamilton.

    A Mercedes formajavulásának egyik oka az lehet, hogy bevallottan nem fekszik az idei autójuknak a meleg aszfalt, márpedig Japánban hűvösebb idő szokott lenni, az első edzést például borult égbolt alatt tartották.

    Wolff ököllel ütlegelné magát a Mercedes szenvedése miatt

  • Hamilton számára elkeserítő felfedezést tett a Mercedes

    Hamilton számára elkeserítő felfedezést tett a Mercedes

    Lewis Hamilton nem tudja tovább használni azt a motort, amelynek meghibásodása miatt fel kellett adnia az Ausztrál Nagydíjat.

    Egy szenzor riasztása okozta a motor leállaását, vagyis elméletileg benne volt a pakliban, hogy az erőforrás nem károsodott és újra használhatóvá válik. Hamilton azonban nem volt szerencsés, a Mercedes vizsgálata ugyanis azt állapította meg, hogy a motor menthetetlen.

    Az Autosport információi szerint a hibát a minőségbiztosításban bekövetkezett figyelmetlenség okozta, nem valamilyen alapvető tervezési tévedés áll a háttérben.

    Hamilton a 24 futamos szezon során így vélhetően valamikor rajtbüntetést fog kapni az engedélyezett keret túllépése miatt, mert az év során csak négy motor használható szabadon. (Az övé a harmadik versenyen ment tönkre.) A Mercedes taktikai döntést hoz majd arról, melyik pályán jár a legkisebb fájdalommal az ötödik motor beszerelése.

    A Mercedes nem szereti, ha forrón tálalják a versenyt

  • A Williamst megint összetörték, Verstappen visszatért az 1. helyre Szuzukában

    A Williamst megint összetörték, Verstappen visszatért az 1. helyre Szuzukában

    Az F1-es Japán Nagydíj első edzésén a Red Bull magához ragadta a kezdeményezést, Max Verstappen és Sergio Pérez végzett az első két helyen, mögöttük a Ferrarik és a Mercedesek következtek.

    Borult időben vette kezdetét a megszokott őszi dátum helyett ezúttal tavasszal rendezett Japán Nagydíj, több csapat pedig új elemeket is kipróbált. Ennek részeként Lance Stroll például egy nagy mérőkerettel ment a tréning elején, de az eszköz megsérült és leszakadt egy része, szerencsére nem lett komolyabb baj belőle. Az Aston Martin az új oldalszekrényeit vizsgálta.

    Ezután nagyjából a szokásos mederben csordogált az edzés, egészen szinte másodpercre pontosan a feléig: Logan Sargeant az S-kanyarokat követő nyújtott, emelkedő balosnál megpördült és a falnak csapódott.

    Sokan biztos felszisszentek, ahogy eszükbe jutott, hogy az előző F1-es hétvégén az istálló csak egy autóval tudott elrajtolni; hiszen a Williams – más csapatokhoz hasonlóan – megint tartalékváz nélkül indul a hétvégén. James Vowles csapatfőnök viszont később elárulta, hogy a váz (amelyből Sargeant azt használta, amit Ausztráliában csapattársa megtört, és amit megjavítottak) ezúttal nem sérült, jóllehet, a futómű és a váltó igen, ezért kérdés, az amerikai pilóta pályára tud-e hajtani a második edzésen.

    A baleset miatt tíz perccel rövidült a gyakorlási idő. A folytatásban a Red Bull pilótái az élre álltak a lágy gumin, Verstappen és Pérez mögött Carlos Sainz, George Russell, Lewis Hamilton, Charles Leclerc végzett a ranglistán. Verstappen előnye ugyanakkor nem volt jelentős a 3. Sainz előtt, 2 tizeddel előzte meg, de annyi körvonalazódik, hogy a Ferrari ezúttal talán nem feltétlenül a Red Bull-lal, hanem a Mercedesszel fog harcolni.

    A Red Bull kisebbik csapatánál bemutatkozott F1-es nagydíjhétvégén Ivasza Ajumu, az F2-ből az idén a Super Formulába lépő versenyző japán tehetség hiba nélkül teljesítette a nagy feladatot. A mezőny hátsóbb részében egyelőre annyi az érdekesség, hogy az Alpine talán egyértelműbben elmozdul az utolsó helyről, hiszen Esteban Ocon a 11. pozícióban zárta az első edzést.

    A Japán Nagydíj második edzését magyart idő szerint reggel 8 órától tartják.