Szerző: Gerse József

  • Ugyanolyan felfedezés húzza ki Piastrit a csávából, mint ami Verstappen dominanciáját belökte?

    Ugyanolyan felfedezés húzza ki Piastrit a csávából, mint ami Verstappen dominanciáját belökte?

    Oscar Piastri elismerte, kénytelen lesz változtatni az autóvezetési jellemzőin, mert ami korábban működött, az a közelmúltban már nem. Ezzel a legutóbbi futamon kezdte meg a kísérletezést.

    Piastri a Holland Nagydíjon aratott magabiztos győzelem óta, két hónapja nem találja a góllövő cipőjét. Monzában csapattársa mögött még befutott a 3. helyen, de utána lejtmenetbe kapcsolt, és noha a balesetekkel teli bakui hétvégéjét akkor csak kisiklásnak tekintettük, azóta bebizonyosodott, hogy hullámvölgybe került, a dobogóra egyszer sem jutott fel az Olasz Nagydíj óta.

    „Az előző versenyhétvégéken nagyon másképp kellett volna vezetnem. Ami jól működött korábban nálam, megváltozott később, és küszködtem, hogy átálljak fejben. Kísérleteztem [Mexikóban] a futamon néhány dologgal. El kell ismernem, nem volt természetes számomra, ahogy az előző versenyhétvégéken vezettem” – idézte Piastrit a The Race.

    Piastri mexikói szenvedésének okáról és a megtépázott magabiztosságáról ebben a cikkünkben találhatók érdekes technikai részletek, például arról, hogy a fékezési szokásai miért fogtak ki rajta. A felismerés viszont, hogy muszáj változtatnia a megszokott rutinon, látványos eredményeket hozhat, és hasonlóra Max Verstappentől láttunk példát két éve.

    Ő 2023-ban a negyedik versenyen, Bakuban tiszta körülmények között vereséget szenvedett Sergio Péreztől (akinek az volt a legjobb pályája az F1-ben), és ez eléggé felpiszkálta. Noha a hollandra közel sem mondhattuk akkor, hogy gödörben volt, tudta, hogy emelnie kell a szintet, és a bakui verseny végét kísérletezésre használta fel – és ott jött rá, hogy (például a differenciálműre vonatkozó) beállítások megváltoztatásával jobb tempót tud diktálni. A következő versenytől megállíthatatlan volt.

    Piastrinak is valami ilyesmi eredményre lenne szüksége a kísérletezéssel, hiszen ahogy elismerte, „az autó nyilvánvalóan egy ideje nem változott, tehát nem az autóval van a gond.” Kérdés, hogy a nehézségeket mennyire tudja kezelni olyan pályákon, amik a mexikóinál nagyobb tapadásúak. (Az alacsony tapadás problémája két utcai helyszínen, Bakuban és Szingapúrban is érinthette, de Monzában vagy Austinban más jellegű okok húzódhattak a háttérben.)

  • Túlzásba viszi a versenyzést az amerikaiak F1-be vágyó reménysége?

    Túlzásba viszi a versenyzést az amerikaiak F1-be vágyó reménysége?

    Kivételesen sok figyelmet kap jövőre Colton Herta a Forma–2-ben, aki ráadásul nem csak az F1 legfontosabb utánpótlás-sorozatában fog versenyezni.

    A 25 éves amerikai versenyző célja, hogy felkészüljön a Forma–1-re, amelybe a Caddilac csatlakozásán keresztül vezethet az útja néhány éven belül, ha jó képességeiről tanúbizonyságot tesz európai pályákon is. IndyCar-pályafutását a spájzba tette ennek érdekében, jövőre a Hitech csapatánál indul az F2-ben.

    A héten azonban kiderült, hogy a figyelmét nem kizárólag ez a sorozat fogja lekötni, mert az amerikai hosszútávú versenyzés csúcssorozatában, az IMSA bajnokság három legrangosabb versenyén is rajthoz áll 2026-ban: a Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, valamint a Petit Le Mans-on (a Road Atlanta pályán). A Wayne Taylor Racing csapatnál egy Cadillac-et fog vezetni.

    Herta számára nem lesz ismeretlen a közeg, mert korábban már részt vett ezeken a futamokon többször is. A Daytonai 24 órást januárban rendezik, az nyilván nem kavar bele az F2-es szezonjába. A Sebringi 12 órásra március közepén, az F2 első két állomása között kerül sor, míg a Petit Le Mans időpontja október eleje, amikor szintén hosszabb szünet esedékes az F2-ben két forduló között.

  • Volt egy szezon, aminek a végén a Ferrari nem is akarta a bajnoki címet?

    Volt egy szezon, aminek a végén a Ferrari nem is akarta a bajnoki címet?

    Eddie Irvine karnyújtásnyira került az F1 1999-es világbajnoki címtől, de utólag ő maga is helyes döntésnek tartja, hogy a Ferrari már a jövőre koncentrált. Ezzel együtt azt sem lehet kijelenteni, hogy a pályán ne tettek volna meg mindent az ír pilóta sikeréért.

    1999-ben ezen a napon, október 31-én rendezték az 1999-es F1-es szezon záró futamát, a Japán Nagydíjat. Akárcsak egy évvel korábban, ezúttal is Suzukában dőlt el a világbajnoki cím sorsa, és ismét Mika Häkkinen csapott össze egy Ferrari-pilótával, csakhogy ezúttal Michael Schumacher helyett Eddie Irvine volt az ellenfele. A bohém ír a Scuderia másodhegedűséből lépett elő bajnokesélyessé, és négy pontos előnnyel érkezett meg Japánba, ami azt jelentette, hogy amennyiben sikerül a McLaren finnje előtt végeznie, biztosan világbajnok, de akkor is az övé a cím, ha Häkkinen nem tud a negyedik helynél előrébb zárni, vagy úgy második, hogy Irvine minimum negyedik, illetve úgy harmadik, hogy az ír nem szerez pontot.

    Häkkinen azonban nem bízta a véletlenre, és miután lerajtolta a pole pozíciót megszerző, a kettős lábtörése miatt hat versenyről hiányzó Michael Schumachert, tükörsima győzelmet aratott. Irvine eközben összetörte a Ferrariját az időmérőn, és az ötödik rajtkockából indulva Schumacher mögött a harmadik lett, három ponttal csúszva le a címről.

    A Ferrari viszont legalább az F1 konstruktőri győzelmét bezsebelte, ami némi vigaszul szolgálhatott a maranellóiaknak, ha kellett volna vigasztalni őket, a legtöbbjük ugyanis alighanem nem bánta, hogy Irvine nem nyert.

    Schumacher silverstone-i lábtörése adta meg Irvine-nak az esélyt

    Schumacher érdemelte volna meg

    Hogy ez mennyire így volt, arról Ross Brawn, a Scuderia akkori technikai igazgatója beszélt a Beyond the Grid podcast 2019-es epizódjában. „Nagyon közel kerültünk 1999-ben, de Michael eltörte a lábát. Könnyedén megnyerhette volna a bajnokságot, hiszen Eddie is majdnem megnyerte. Michael útban volt afelé, hogy dominálja azt az évet, de aztán jött a baleset” – jelentette ki a brit szakember, majd miután Tom Clarkson megkérdezte tőle, miként fogadta volna a Ferrari Irvine vb-címét, így felelt:

    „Ha őszinte akarok lenni, valószínűleg vegyes érzésekkel. Elég egyértelműen az volt az érzés a csapaton belül, hogy Michael érdemelné meg, de elfogadtuk volna. Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy Eddie-t bajnoki címhez segítsük, de a végén szerintem kissé összeroskadt a nyomás alatt, küszködött azzal, hogy kezelje ezt. Jó autónk volt abban az évben, és mindenhol támogattuk [Irvine-t], ahol tudtuk. Mika Salo feladott egy győzelmet Eddie-ért, aztán Michael is megtette ezt, miután visszatért. Eddie-nek minden lehetősége megvolt, hogy megcsinálja, de szerintem mélyen belül mindenki azt gondolta, hogy Michael érdemelné meg a bajnoki címet. Persze nem mondtunk volna nemet [Irvine bajnoki címére], mert az ember soha nem tesz ilyet. Megnyertük a konstruktőri világbajnoki címet abban az évben, ami a csapatoknak fontos, de kicsit vigaszdíjként fogtuk fel.”

    Irvine és Häkkinen a szuzukai dobogón

    Irvine: Nem támogattak teljes mértékben

    Nem teljesen egyezik Eddie Irvine véleménye Ross Brawn-éval, az abban az évben négy győzelmet szerző ír szerint ugyanis az 1999-es autó messze nem volt olyan jó, mint a McLaren. A 2016-ban a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozó expilóta szerint eleve azért csatázhattak a wokingiakkal, mert nem követtek el annyi hibát.

    „Az alapvető problémánk az volt, hogy nem voltunk elég gyorsak, a McLaren egyszerűen sokkal gyorsabb autóval rendelkezett. Azért voltunk harcban, mert kevesebbet hibáztunk, mint a McLaren-Häkkinen páros, megbízhatóbbak voltunk náluk. Szóval lassabbak voltunk, de ezek miatt a dolgok miatt harcban maradtunk, de végül a gyorsabb autó nyert” –mondta Irvine, akinek felvetették, hogy amennyiben a Ferrari nem utasítja arra a Francia Nagydíjon, hogy ne támadja a nála lassabb Schumachert, talán szerezhetett volna aznap egy helyett négy pontot, amivel most világbajnok lenne. Irvine szerint azonban sok más dolgon is múlt a siker.

    Megnézve a szezon egészét, ezzel a kijelentéssel pedig nehéz lenne vitatkozni, hiszen amellett, hogy Häkkinen Monzában az élről esett ki vezetői hiba miatt, vagy Hockenheimben szintén a biztos győzelmet bukta el defekt, Ausztráliában pedig műszaki probléma következtében, Irvine az említett módon Németországban és Malajziában is csak azért nyert, mert a csapattársa elengedte. És akkor ott volt még például a Hungaroringen elkövetett vezető hiba, ami miatt elveszítette a második helyet Coultharddal szemben. Persze a Ferrari is követett el hibákat, elég csak a nürburgringi kerékcserekáoszra gondolni, amikor Irvine közel fél percet állt a bokszban, mert a szerelők nem találták a megfelelő abroncsokat az autójára. Összességében viszont tényleg inkább az volt a csoda, hogy még Szuzukában is volt esélye.

    Persze nem tudhatjuk, mi lett volna, ha a Ferrari a szezon végéig fejleszt, és Schumacher balesete után nem kezd el a 2000-es F1-es autóra koncentrálni, de Irvine erről a döntésről elmondta, hogy ő ugyanígy tett volna.

    „Nem támogattak teljes mértékben, méghozzá a helyzetből kifolyólag. Az volt a helyzet, hogy Michael volt a legjobb esélyük bajnoki címet nyerni, de a törött lába miatt kiszállt a versenyből. Tudtuk, hogy a mi autónk közel sem olyan gyors, mint a McLaren, és azt is tudtuk, hogy csakis Michael tudja áthidalni ezt a különbséget, úgyhogy leállították az 1999-es autó fejlesztését, és elkezdték fejleszteni a 2000-es kocsit. Mindezt öt hónappal azelőtt, mint normál esetben tették volna, a többit pedig már tudjuk, a 2000-es kocsi csodálatos volt, hatalmas előrelépést jelentett, és megverte a McLarent mind tempóban, mind megbízhatóságban.”

    „Volt értelme ezt tenniük, mert azt gondolták, hogy nincs esélyünk nyerni 1999-ben, és hogy őszinte legyek, nagyon logikusan szemlélve, valószínűleg nem is volt. Tudtuk, hogy az autó nem elég jó, én pedig nem voltam Michael Schumacher. Abszolút volt értelme, és én is ugyanezt tettem volna. De aztán megnyertem a következő versenyt és jöttek a komoly pontszerzések, Mika elkövetett néhány hibát, de mi is hibáztunk, viszont kevesebbet, mint ők. Végül a jobb kombináció nyert. Szórakoztató év volt, remek volt harcolni a bajnoki címért. De azokban az években, ha nem Adrian Newey autójában ültél, vagy nem te voltál Michael Schumacher, akkor nem harcoltál a bajnoki címért.”

    Tíz évvel az 1999-es események után pedig így foglalta össze azt az esztendőt a BBC-nek: „Szép lett volna világbajnoki címet nyerni, és vannak olyanok, akiknél tudom, hogy jobb voltam, és világbajnokok lettek, de vannak olyanok is, akik jobbak voltak nálam, és nem lettek azok. De jó életem van, nem panaszkodhatok.”

    Schumacher kicsinálta őt

    Eddie Irvine-nak az 1999-es volt az első és egyben utolsó esélye világbajnoki címet nyerni az F1-ben, hiszen a szezon végén elhagyta a Ferrarit, és a Stewart-istállót átvevő Jaguarhoz szerződött. Noha nagy reményeket táplált a projekt iránt, hamar kiderült, hogy az új tulajdonosoknak halvány gőze sincs arról, hogy miként kellene sikerre vezetni egy Forma-1-es csapatot, így az ír az elkövetkező három évben mindössze két dobogós helyezést gyűjtött, majd 2002 végén visszavonult.

    Utólag nézve tehát nem jött be neki a váltás, az Express-nek az 1999-es idény után írt soraiban azonban elmondta, egyszerűen nem bírt már tovább a Ferrarinál maradni, annyira nehéz volt évről évre azzal szembesülnie, hogy képtelen legyőzni Schumachert.

    Schumacher mindenkit állva hagyott Malajziában, majd megnyerte Irvine-nak a versenyt

    „Rengeteget tanultam a Ferrarinál, és sokat kaptam azzal, hogy velük voltam. De most ideje mennem, és már alig várom, hogy csatlakozzak a Jaguarhoz. Az időzítés fantasztikus, és nagyon elszánt voltam, hogy az idén elhagyjam a Ferrarit. Szerencsés fickónak mondhatom magam. Nem tudtam volna megbirkózni még egy évvel, mert Michael annyira átkozottul jó. Megtöri az embert. Az erőfeszítés, hogy vele dolgozz és versenyezz, lemerít téged.”

    „Együttérzek az utódommal, Rubens Barrichellóval, mert nem gondolom, hogy bármi fogalma is van róla, hogy mire adja a fejét. Nem tudom, hogy Schumacher meg fogja-e semmisíteni őt, de azt igen, hogy nagyon nehéz dolga lesz. Michael lábtörés utáni pihenője nagyon jót tett neki. Addig volt néhány alkalom, amikor tudtam, hogy elkaphatom őt, de mióta visszatért, egy másik bolygón versenyez. Talán nekem is el kellene törnöm a lábamat, felpolcolni három-négy hónapra, majd megnézni, hogy velem is ugyanez történik-e. Úgy tért vissza, ahogy a négy évvel ezelőtti első közös szezonunkból emlékszem rá, teljesen fitten, úgyhogy tudom, hogy jövőre mindannyiunknak őt kell majd legyőzni.”

  • A Mercedes megmondta, mit rontott el a Russell dühét kiváltó helyzetben

    A Mercedes megmondta, mit rontott el a Russell dühét kiváltó helyzetben

    Néhány nap eltelt a mexikói verseny óta, a Mercedes így nyugodtabb körülmények között is át tudta tekinteni az események láncolatát a George Russellt és Kimi Antonellit érintő esetben.

    Russell a futam közben dühösen, kvázi követelve szólt a csapathoz, hogy állítsák félre előle a más taktikán haladó Antonellit, mert egyrészt Piastri szorongatja hátulról, másrészt ezzel romlanak az esélyei egy egyébként lassabbnak tekintett autó, a Haast vezető Oliver Bearman megelőzésére (aki Russellhez hasonlóan kétkiállásos stratégián ment, Antonelli előtt a sorban).

    A brit versenyző szorgalmazta, hogy át kell beszélni a történteket, mert szerinte vagy azonnal meg kell hozni a csapattársak helycseréjére vonatkozó döntést a szükséges helyzetekben, vagy meg se tegyék – a csapat a kettő közötti megoldást választotta, nem azonnal állították félre az útjából Antonellit. A Mercedes lényegében igazat adott neki a futamot követően a Youtube-on publikált interjúban, amelyben a csapat kommunikációs vezetője nyilatkozott.

    „Fogós feladvány volt, mert Kimi a gumikat kímélve vezetett egykiállásos stratégián, pontosan úgy, ahogy kértük tőle. George-ot támadta Piastri, közelített hozzá, és ő úgy érezte, beszorult Kimi mögé, miközben várta, hogy Bearman gumijai elfogyjanak és hasznot húzzon vagy ebből, vagy abból, hogy elé tudjon vágni a második bokszkiállásnál” – magyarázta Bradley Lord.

    Russell bebiztosította magát Verstappen ellen – csak rajta múlik, hogy a holland kitúrhatja-e őt a Mercedestől

    „A turbulens levegőben jobban elhasználta a gumikat, holott úgy érezte, meg lenne a tempója az előzéshez. Időbe telt, mire átláttuk a helyzetet, mivel csapatként engedjük a pilótáinknak, hogy egymással versenyezzenek. Végül úgy döntöttünk, hogy cseréljenek pozíciót, és utólag nézve azt gondolom, a késlekedés jelentette a gondot, nem az, hogy legyen-e pozíciócsere vagy sem.”

    Russell nem állította, hogy a késlekedés nélkül megelőzte volna Bearmant, ahogy a Mercedes kommunikációs szakembere sem. „Mire George előre került, a gumijai már nem voltak a legjobb állapotban, nem tudta megelőzni Bearmant. Később, a második kiállása után friss abroncsokon újra lehetősége nyílt a támadásra, de akkor sem tudta megelőzni. Szóval úgy gondolom, nem voltunk elég gyorsak hozzá” – állapította meg.

    A futam végén Russell visszaengedte maga elé Antonellit, bár minderre csak azért került sor, mert Piastri megelőzte őt, így ismét egymás mögé került a pályán a két Mercedes. Tegyük hozzá, a fantasztikusan vezető Bearman-nel a verseny végén Piastri sem tudott mit kezdeni.

  • Hétvégi autósport: Michelisz újra versenyzik, bajnokot avatnak a NASCAR-ban

    Hétvégi autósport: Michelisz újra versenyzik, bajnokot avatnak a NASCAR-ban

    Michelisz Norbert Kínában áll rajthoz ezen a hétvégén, a NASCAR idénye pedig befejeződik Phoenix-ben: utóbbi csúcskategóriájában Chase Briscoe, Denny Hamlin, Kyle Larson és William Byron maradt talpon a bajnoki címért vívott csatában.

    TCR World Tour, Csucsou

    • november 1. szombat: időmérő 3:00-, közvetítés: Sport 1
    • november 1. szombat: futam 8:00-, közvetítés: Sport 1
    • november 2. vasárnap: futam 5:00-, közvetítés: Sport 1
    • november 2. vasárnap: futam 9:40-, közvetítés: Sport 1

    NASCAR, Phoenix

    Cup Series

    • november 2. vasárnap: futam 21:00-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • november 2. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: MATCH4

    Truck Series

    • november 1. szombat: futam 1:30-, közvetítés: MATCH4
  • Norris 13 éve nem látott bravúrt hajtott végre, és két dolgot is elismert

    Norris 13 éve nem látott bravúrt hajtott végre, és két dolgot is elismert

    Mexikóban újra a pontverseny élére állt Lando Norris, és a fejében ugyan benne van még egy kellemetlen emlék, de egy önostorozó gondolat elpárolgott.

    Ez még csak a második helycsere volt a tabella tetején idén, az első fordított irányban mozgatta a most is érintett két személyt. Tavasszal a szaúdi verseny után Oscar Piastri előzte meg Norrist, azóta őrizte a pozíciót, és azzal, hogy csapattársa ilyen későn vette át az 1. helyet, olyat tett, amire 2012 óta nem volt példa – Sebatian Vettel akkori előzését követően 12 éven át egyszer sem változott a bajnoki éllovas személye az utolsó öt állomáson (a verseny kifejezés az idén még hátralévő két sprint miatt nem helytálló).

    Idén Norris szerzett futamgyőzelmet a legnagyobb különbséggel, és a mexikói teljesítményét, plusz Piastri elhúzódó szenvedését látva (utóbbi hátteréről ebben a cikkünkben olvashatók érdekes részletek) többek szemében magára aggatta a favorit státuszt, noha természetesen Max Verstappent sem lehet még kiírni az egyenletből.

    Az év első felében Norris többször botladozott, mert bevallottan nem tetszettek neki az autó bizonyos sajátosságai, és elismerte, hogy abban az időszakban kételkedett saját magában.

    Volt McLaren alkalmazott szólalt meg arról, kivételezik-e a csapat Norrisszal

    „Az év elején néhányszor igen, egyértelműen – mondta a Sky Sportsnak. – Sohasem akarom az autóra hárítani a felelősséget. Amíg Oscar egymás után nyerte a futamokat, az utolsó, amit kifogásként használhattam, az lett volna, hogy az autóm nem elég jó. Nem hangolódtam össze vele, nem tudtam jól működésre bírni. Most már jobban meg tudom oldani ezt.”

    „Ez ilyen egyszerű, és természetesen ettől javult az önbizalmam. Egyetlen verseny alapján nem jutnék erre, egyetlen jó teljesítmény még nem jelent semmit. Kettő, három, négy ilyen egymás után már igen. Az előző hónapok jól mentek.”

    Norris kifejezetten kérte a McLarent, hogy jobban az ő ízléséhez igazítsák az autót, ennek az eredményét is láttuk Mexikóban. A brit pilóta Hollandiában motorhiba miatt sok értékes pontot vesztett, ennek ellenére szerezte vissza a tabella 1. helyét, és azt mondta, az a kellemetlen emlék „még mindig egyértelműen ott motoszkál a fejében.”

  • Helmut Markónak kellett lelket önteni Verstappenbe, meg is lett az eredménye

    Helmut Markónak kellett lelket önteni Verstappenbe, meg is lett az eredménye

    Max Verstappen fogcsikorgatva, de Mexikóban ismét közelebb került a tabella aktuális éllovasához (aki immár nem Oscar Piastri, hanem Lando Norris), noha az autójával közel sem volt elégedett.

    A négyszeres világbajnok már a pénteki edzések után lemondóan nyilatkozott, és az időmérőt követően, majd még az első etapban sem volt optimista. Az élmezőny többi tagjához képest eltérő gumistratégiája és az ő bámulatos képességei azonban az 5. rajthelyről a dobogóra juttatták, sőt, a végén akár a 2. helyezett Charles Leclerc-t is majdnem elkapta.

    Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull táján ő maga kakukktojásnak számított az optimizmusával, s lám, neki lett igaza. „Én voltam az egyetlen, aki pozitívan gondolkodott. Senki sem akart fogadni velem – idézte őt a GBlog. – Senki sem bizakodott. De mondtam Maxnak vasárnap délelőtt, hogy gondolkodjon pozitívan, és láttuk, mi minden volt lehetséges.”

    Verstappen elnyújtotta az első etapját, majd amikor a kétszer kereket cserélők kiálltak előle, a 3. helyen találta magát. Ekkor nem tudhattuk, hogy a frissebb gumin Oliver Bearman és a többiek utolérik-e, de a hollandnak nemhogy hátrafelé nem kellett figyelnie, még ő zárkózott fel a Ferrarihoz.

    „Max hihetetlen etapot futott. A határon vezetett, de a gumikat és életben tartotta. Én aggódtam, hogy szétesnek, de nagyjából minden körben 1:21.2 körüli időt ment, vagy ehhez képest fél másodpercen belül. Verstappen egyszerűen ilyen” – mondta a Red Bull tanácsadója.

  • Kiderült, mi okozta Sainz ritkán látható malőrjét

    Kiderült, mi okozta Sainz ritkán látható malőrjét

    A sebességhatár túllépése a bokszutcában viszonylag ritkán fordul elő az F1-ben futamon (edzéseken gyakoribb), Carlos Sainz viszont kétszer is megtette ezt Mexikóban.

    „Rengeteg gondom volt a versenyen, valószínűleg a rajt utáni koccanásból eredően. Hárman-négyen egymás mellett érkeztünk az első kanyarhoz, nagy kavarodás volt, ahogy Mexikóban lenni szokott – idézte a Williams spanyol versenyzőjét a PlanetF1.com. – Azt hiszem, megsérült a felnim, az első szett gumim, a felnin lévő szenzor, a kerekek forgási sebességét mérő szenzor, és onnantól nem működött jól a bokszutcai sebességhatárolóm.”

    „Kár, mert amúgy gyors tempót diktáltam, még úgy is, hogy nem a legjobb stratégiát kellett választani, és megsérült az autó.”

    Sainz a rajt után Liam Lawson autójával ütközött, amiért riválisa őt tette felelőssé, mert szerinte nem nézett körbe, a Racing Bulls pilótájának kisvártatva fel is kellett adnia a futamot a nagy károk miatt. Sainz igazi kálváriája ezután jött a két kerékcserénél a sebességhatár túllépésével: előbb a bejáratnál 0,2 km/h-val, majd a kijáratnál 9,8 km/h-val ment gyorsabban a 80 km/h-s maximumnál. A PlanetF1.com szerint a Williams a második alkalom előtt már figyelmeztette a versenyzőjét, hogy ne hagyatkozzon a sebességhatárolóra, és a második büntetésért a leírás alapján már inkább magát okolhatta, hiszen túl korán taposott a gázpedálra a bokszutca kijáratánál.

  • A Red Bull önző okból halogatja a fontos döntést

    A Red Bull önző okból halogatja a fontos döntést

    A Red Bull csapatfőnöke és tanácsadója megmagyarázta, miért nem jelentették még be a két csapatuk jövő évi felállását, de csak Helmut Marko fogalmazott egyértelműen, ahogy megszokhattuk. Yuki Tsunoda, Isack Hadjar és Liam Lawson számára egyelőre tehát marad a bizonytalanság.

    A gazdára váró helyeket nézve az ittenieket leszámítva már csak az Alpine-nál van egy kérdőjel, az összes többi elkelt, a többi csapat már tudja, milyen felállással vág neki 2026-nak. Ez minden érintettnek kedvező, hiszen az új szabályrendszerre készülve a csapatoknak nem kell pilóták kiértékelésével, szerződésekkel foglalkozni, és a versenyzőket sem nyomasztja köd a jövőjük körül, ami bizony negatívan tud hatni a teljesítményükre.

    A Red Bull továbbra sem döntötte el, megtartsa-e Tsunodát Max Verstappen csapattársaként, vagy előléptesse a helyére az első szezonjában többször villantó Hadjart, akinek a hozzáállását többször dicsérték. Emellett az is kérdés, Lawson maradhat-e, számára Arvid Lindblad jelenthet veszélyt. Korábban úgy hírlett, a mexikói verseny után meghozzák a döntést a bikások, nevek helyett viszont kivárást kapunk: Laurent Mekies csapatfőnök és Helmut Marko is ezt mondta.

    „Yuki fejlődik, a többi fiatal pilótánk is fejlődik, így nincs okunk sietni a döntéssel, még több időt szánunk rá – idézte Mekiest a The Race. – A halasztásra vonatkozó döntésünk oka a figyelem, nem akarjuk, hogy azt megzavarják.” Utóbbi mondatát már úgy kellett kicsikarni belőle egy felvetéssel, nem magától jött a szájára. 

    A Red Bull úgy érzi, jó vásárt csinált

    A csapatfőnök szavait úgy is lehet értelmezni a figyelemről és annak megzavarásáról, hogy azt akarják, mindegyik versenyzőjük maximálisan a feladatára koncentráljon és a legjobb teljesítménnyel segítse csapatát a konstruktőri bajnokságban vívott csatában (a Red Bull a 2.-at veszi célba, a Racing Bulls a 6.-at védi), de Helmut Marko pontosabb magyarázatot adott – nem az érintett pilóták érdekeit tekintik prioritásnak.

    „A szezon végéig elhalasztottuk a döntést, mert a bajnoki küzdelmekre akarunk koncentrálni” – mondta az Autosportnak, hozzátéve, hogy nem feltétlenül az utolsó verseny után, de annak környéként teszik meg a bejelentést. Verstappen még az egyéni küzdelemben is bízhat a címvédésben.

    Mekies egyébként elégedett volt Tsunoda mexikói teljesítményével, mert közel volt Verstappenhez, és szerinte megérdemelte volna a pontszerzést, ha nem rontják el a kerékcseréjét.

  • Csak félig volt igaz a pletyka, és a szabályt sértő Aston Martin is fellélegezhet

    Csak félig volt igaz a pletyka, és a szabályt sértő Aston Martin is fellélegezhet

    Az FIA bejelentette, hogy végeztek az F1-es csapatok 2024-re vonatkozó költségvetési beszámolóinak átvizsgálásával, és a szabályt sértő Aston Martin sem kap büntetést.

    Néhány napja kezdett terjedni az a hír, hogy két csapat bajban lehet, de az FIA a közleményében azt írta, a hét hónapig tartó ellenőrzés során csak egynél találtak rendellenességet – az említett istálló kiléte sem meglepetés, hiszen az Aston Martin már beismerte, hogy túl későn, a március 31-i határidő lejárta után adta be a dokumentációkat. Ennek azonban nem trükközés volt az oka, hanem az auditálást végző végző cég az F1-es csapat irányításán kívül álló okok miatt nem tudta időben az aláírásával ellátni a dokumentumokat.

    Az F1-es költségvetési szabályok bevezetése óta háromszor fordult elő, hogy egy csapat megsértette azokat, mind a három eset 2022-ben történt. Az Aston Martin és a Williams akkor eljárási hiba miatt pénzbüntetést kapott, míg a Red Bullt 7 millió dolláros bírsággal és a szélcsatornában tölthető idejének 10%-os csökkentésével sújtották, amiért túllépték a keretet, és rosszul számoltak el egy adójóváírást.

    Szeptember végén Elfogadott Szabálysértési Megállapodást (Accepted Breach Agreement – ABA) kötött a szövetség és az Aston Martin az ügy rendezésére. A vétség miatt elvileg újabb pénzbírság várhatott volna az istállóra, de az FIA ettől is eltekintett, mivel a csapat nem költekezett túl, jóhiszeműen járt el, nem jutott jogosulatlan előnyhöz, és előre nem látható, tőlük független körülmények okozták a (szövetség részéről) „nagyon enyhének” nevezett szabálysértést.

    Költségvetési korlátozások a meglévő és a mezőnyhöz jövőre csatlakozó motorgyártókra is vonatkoznak, náluk szintén mindent rendben talált az FIA.