Szerző: Galambos Bence

  • Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző junior pilótáival

    Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző junior pilótáival

    Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Christian Lungaard teljesítményével.

    Az újonc Oscar Piastri vezeti a tabellát a szezon felénél, mögötte Guanyu Zhou, aki már harmadik éve versenyez a kategóriában. Christian Lundgaard aki debütált az IndyCarban a hétvégén a Rahel Letterman Racing csapatával, az F2-ben kicsit hátrébb van összetettben, mint az előbb említett duó, hiszen csak a 12. helyet foglalja el.

    A szezon eddigi részét értékelvén az Alpine versenyigazgatója, Davide Brivio elmondta, milyen volt eddig az akadémia szempontjából az év:

    „Összességében teljesen boldogok vagyunk a szezonnal eddig, még akkor is, ha néha az eredmény nem tükrözi a potenciált.” – mondta.

    „Először is a Formula 2-ben nagyon jól állunk, hiszen három nagyszerű tehetségünk versenyez ott. Oscar és Zhou jelenleg 1-2-ben állnak a bajnokságban, miközben Chriszian nagyon szerencsétlen volt, és még nem volt arra elegendő lehetősége, hogy megmutassa tehetségét.” – mondta Brivio.

    „Három olyannyira tehetséges pilótánk van, hogy más junior programok örülnének neki, ha náluk versenyezhetnének, ebben biztos vagyok.”

    „Oscar lenyűgözően teljesít az újonc évében, a Formula 3 megnyerése után, és izgatottan várjuk a folytatást. Zhou már sok tapasztalattal rendelkezik ebben a kategóriában, és év végén is biztosan ott lesz az elejében.”

    Az Alpine akadémiájának vezetője, Mia Sharizman úgy fogalmazott, mind Zhou, mind pedig Piastri az elvárásoknak megfelelően teljesít:

    „A bajnoki küzdelem mindenképpen elvárás volt Zhouval szemben a harmadik szezonjában, és az év első felében meg is mutatta, hogy képes erre.”

    „Oscar teljesítménye a szezon első felében figyelemre méltó volt. Az a higgadtság, amit a nehéz helyzetekben láthattunk tőle, azt mutatja, hogy megvan benne minden ahhoz, hogy a szezon végéig harcoljon a bajnoki címért.”

    „Christian számára nehéz volt a szezon első fele. Úgy tűnik, nem tudja megismételni a szezon előtti teszteken nyújtott teljesítményét egy versenyhétvégén. Mindössze négy pontszerző helyezése volt eddig, de mondjuk ebből kettő dobogós helyezés volt.”

    „Mindazonáltal ismerjük a tehetségét, és mellette fogunk állni, hogy visszatérjen a győztes útra. Az év utolsó felében minden adott, hogy javítson.” – zárta Sharizman

  • Marko: Nem biztos, hogy helyre lehet hozni Max és Lewis kapcsolatát

    Marko: Nem biztos, hogy helyre lehet hozni Max és Lewis kapcsolatát

    A Mercedes és a Red Bull közötti csata eléggé éles lett a nyári szünet előtti utolsó két verseny alkalmával. A Brit Nagydíjon Max Verstappen és Lewis Hamilton ütköztek, minek következtében a holland kiesett a versenyző.

    A Magyar Nagydíjon pedig Valtteri Bottas okozott rajtbalesetet, melynek következtében Sergio Pérez kiesett, Max Verstappen pedig sérült autóval volt kénytelen versenyezni.

    Dr. Helmut Marko azt várja, hogy Verstappen emelt fővel haladjon tovább, ugyanakkor szerinte a holland és a Mercedes pilótái közötti kapcsolat eléggé megváltozott:

    „Meg akarjuk nyerni ezt a bajnokságot, amihez természetesen az kell, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük. Max és Hamilton is ugyanolyan jól tudja ezt. De történt valami, amit nem lehet ilyen gyorsan visszacsinálni kettejük kapcsolatában, ha egyáltalán vissza lehet. Azonban remélem, mindketten kontrollálni tudják majd ezt és fair módon folytatódik majd a küzdelem.” – mondta Marko a Motorsport Magazin-nak.

    Markonak semmiféle kétsége nincs afelől, hogy Verstappennek megvannak azok a képességei, amik kellenek egy világbajnoki küzdelemhez. Két olyan momentumot is említett, amelyek kihívás elé állították a hollandot a szezon során:
    „Úgy gondolom, hogy Verstappen ebben a szezonban bebizonyította, hogy világbajnoki szinten van. Ugyan eddig voltak problémáink a pályahatárokkal, amik eddig egy győzelembe, egy pole pozícióba, és egy leggyorsabb körbe került nekünk.”

    „És természetesen Baku, ahol egészen mesterien vezette, kontrollálta a versenyt, de elvesztette a győzelmet egy defekt miatt. De a magatartása és a versenyzéshez való nyugodt hozzáállása azt mutatja, hogy újabb lépést tett a legnagyobbak felé.” – zárta Marko.

    Vettel végleges kizárása végett, immár biztos, hogy a nyári szünet végén 8 pontos Hamilton előnyről fogjuk folytatni ezt az elképesztően izgalmas, és rendkívül szoros bajnoki csatát.

  • A Mercedes kiszáll a Formula E-ből még a harmadik generációs autók előtt

    A Mercedes kiszáll a Formula E-ből még a harmadik generációs autók előtt

    Úgy tűnik, hogy a Mercedes kiszáll a Formula E-ből, és a Motorsport.com értesülései szerint már a következő napokban hivatalos megerősítést is kaphat a hír.

    Ez azután történt, hogy a Mercedes aláírta, hogy késleltessék a harmadik generációs autók szabályszerű építését, de hivatalosan még mindig nem kötelezte el magát az új szabályok mellett.

    A Mercedes a benevezésének meghosszabbítása után közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy „tisztázni” szeretné „a sorozat felépítésével kapcsolatos fontos részleteket.”

    Most azonban a Daimler igazgatótanácsának döntését követően a Mercedes várhatóan kiszáll a Formula E-ből.

    A Mercedes motorsport főnöke Toto Wolff megerősítette, hogy a „döntés már megszületett” a harmadik generációs autókkal kapcsolatban.

    „Ha a Mercedes úgy dönt, hogy elhagyja a sorozatot, – amit még nem mondtunk ki – akkor természetesen dolgozni kell alternatív stratégiákon.” – mondta Wolff.

    „Nem csak azért vagyunk ebben a sportban, mivel szeretünk versengeni, és körbemenni a pályákon. Ez egy marketing és kommunikációs platform is. Ezért, mint ahogy minden tevékenységünket, ezt is folyamatosan vizsgáljuk és értékeljük, hogy milyen előnyökkel járhat bármelyik platform a Mercedes-Benz számára.”

    „Attól eltekintve, hogy azt mondjuk ennek marketing értéke is van, ez egy technológiai üzlet is, és ennek a kettőnek kéz a kézben kell járnia: technológia és marketing.”

    „És ezért kell folyamatosan értékelnünk, amit csinálunk, és ez valóban hozzájárul-e még mindig ahhoz, hogy hol látjuk a márkát?”

    „Bármi is lesz majd a döntés, ha kiszállunk, akkor sem azért szállunk ki, mert nem akarjuk már tovább csinálni, vagy ne szeretnénk csinálni.” – mondta Wolff.

    „Mi továbbra s imádjuk ezt, és ezért maradunk ebben örökre. Azonban ez ennél árnyaltabb.” – zárta Wolff.

  • Holtan találták Spa-Francorchamps igazgatóját

    Holtan találták Spa-Francorchamps igazgatóját

    Különböző médiajelentések szerint a Spa-Francorchamps igazgatóját, Nathalie Mailletet vasárnap reggel holtan találták.

    A média információi szerint élettársa állítólag megölte őt, mielőtt saját magával is végzett volna. Élettelen testüket vasárnap reggel találták meg a Gouvy melletti házukban. Úgy tűnik, volt egy harmadik halálos áldozat is, akinek kiléte jelenleg ismeretlen. Az ügyészség egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet, és vasárnap estére sajtótájékoztatót hirdetett.

  • IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    A Team Penske-Chevrolet csapatának pilótája, Will Power megszerezte idei első, pályafutása negyvenedik győzelmét. A volt Forma-1-es pilóta, Romain Grosjean ért be a második helyen. A tabella vezetőjének, Alex Palounak pedig kevesebb, mint 20 körrel a leintés előtt tönkrement motorja, így kiszállni kényszerült a versenyből.

    A pole pozíciót Pato O’Ward foglalhatta el, aki a rajt után még 16 kör erejéig vezetni is tudta a versenyt, egészen az első boxkiállásáig. Amint mindenki letudta az első kiállását, Power került az élre a 21. körben, aki onnantó szinte végig kontrolálta a futamot a verseny végéig.

    A 68. körben a bajnokságot vezető, hiba nélkül autózó, és a dobogóért is harcban lévő Palou alatt a Honda motor elfüstölt, így nem csak ezen a versenyen esett el rengeteg jó pozíciótól, hanem kiesése végett jócskán tudtak zárkózni riválisai. O’Ward ötödik helyével ugyanis 21 pontra megközelítette az éllovast.

    Érkezett is a sárga zászló az esemény miatt, aminek a versenyt vezető Power érthető módon annyira nem örült. Ellenben Grosjean örülhetett neki, hiszen a 71. körben lezajlott újraindítást követően rögtön el is tudott menni Herta mellett, aki így feljött a második helyre.

    Power végül be tudta húzni idei első győzelmét, gyakorlatilag ott, ahol legutoljára ünnepelhetett tavaly, az Indianapolis Motor Speedway nevezetű aszfaltcsíkon. A győztes mindösszesen 1,1142 másodpercel szelte át előbb a célvonalat a második Grosjeannál, illetve Herta további 1,2356 másodpercre követte őket.

    A részletes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Lemaradás Csapat Motor
    1 Will Power Team Penske Chevy
    2 Romain Grosjean 1.1142 Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    3 Colton Herta 2.3498 Andretti Autosport Honda
    4 Alexander Rossi 3.4382 Andretti Autosport Honda
    5 Pato O’Ward 4.1052 Arrow McLaren SP Chevy
    6 Jack Harvey 5.3233 Meyer Shank Racing Honda
    7 Graham Rahal 5.8553 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    8 Josef Newgarden 6.2497 Team Penske Chevy
    9 Marcus Ericsson 7.1980 Chip Ganassi Racing Honda
    10 Takuma Sato 7.9449 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    11 Conor Daly 9.3596 Ed Carpenter Racing Chevy
    12 Christian Lundgaard 9.8379 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    13 Felix Rosenqvist 10.6234 Arrow McLaren SP Chevy
    14 Ed Jones 12.1199 Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan Honda
    15 Sebastien Bourdais 12.5781 AJ Foyt Enterprises Chevy
    16 Simon Pagenaud 16.4169 Team Penske Chevy
    17 Scott Dixon 17.1924 Chip Ganassi Racing Honda
    18 Ryan Hunter-Reay 17.3273 Andretti Autosport Honda
    19 Jimmie Johnson 18.1585 Chip Ganassi Racing Honda
    20 Max Chilton 18.7489 Carlin Chevy
    21 Helio Castroneves 19.5451 Meyer Shank Racing Honda
    22 James Hinchcliffe 20.8450 Andretti Steinbrenner Autosport Honda
    23 Scott McLaughlin 21.0115 Team Penske Chevy
    24 Rinus VeeKay 22.4946 Ed Carpenter Racing Chevy
    25 Cody Ware 2 LAPS Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    26 Dalton Kellett 4 LAPS AJ Foyt Enterprises Chevy
    27 Alex Palou DNF Chip Ganassi Racing Honda
    28 RC Enerson DNF Top Gun Racing Chevy
  • Vettel: Ez egy szomorú világ, több szempontból is

    Vettel: Ez egy szomorú világ, több szempontból is

    Sebastian Vettel nem csak versenyzett a Magyar Nagydíj hétvégéjén, hanem politikai témában is megszólalt. Lewis Hamiltonnal együtt felszólaltak az idehaza nemrég megjelent törvénnyel kapcsolatban.

    A német csupán természetesnek érzi, hogy pozícióját, és népszerűségét arra használja, hogy mások mellett felszólaljon:
    „Sok olyan nagy probléma van a világon, ami elől nem zárkózhatunk el, hiszen mindenkit érint. A múlt összes tapasztalata és hibája után ma már tényleg nem szabadna kifogásokat keresni arra, hogy miért rekesztünk ki továbbra is.” – mondta Vettel a Sport1.de-nek.

    „Tudjuk, hogyan lehetne ezeket a dolgokat jobban csinálni, és ehhez mindenki hozzájárulhat, kisebb vagy nagyobb mértékben. A változás mindig az elmében kezdődik.”

    Vettel mindeközben saját sportágára is figyel ilyen szempontból:
    „Mindannyian meg tudjuk nézni a szép szlogeneket a szőnyegen a verseny előtt, (We race as one) de mégis úgy tűnik, hogy néhány ember számára ez problémát jelent. Ez egy nagyon szomorú világ, több szempontból is. Azonban, ha ez segít azon emberek támogatásában, akik az EU tagországokban szenvednek, akkor szívesen kifejezem támogatásom.” – zárta Vettel.

    A németek négyszeres világbajnoka most már hivatalosan is ki lett zárva a Magyar Nagydíjról, így a hőn áhított herendi porcelánját és az azzal járó 18 pontját nem tarthatja meg. Ezzel Carlos Sainz lépett fel a dobogóra, Kimi Räikkönen pedig a pontszerzők közé.

  • Vasseur: Kimi Räikkönen még mindig nagyon motivált

    Vasseur: Kimi Räikkönen még mindig nagyon motivált

    Kimi Räikkönen lassan elgondolkodhatna azon, hogy egy fiatalabbnak adja át a helyét, legalábbis Tom Coronel véleménye szerint.

    A 49 esztendős Coronel, a holland Formule 1-nek nyilatkozta a következőt: „Azt hiszem, hogy szépen lassan elvérzik.”

    „Kimi természetesen jó fogás a média szempontjából, de már egyáltalán nem tűnik ki a mezőnyből. És amikor ez megtörténik, akkor új hősöknek kell átadnod a helyedet.”

    Egyébként a 41 esztendős Räikkönen a mezőny legidősebb tagja, és a Forma-1 történetének legtapasztaltabb pilótája.

    „A vicces az, hogy már tíz évvel ezelőtt is úgy hangzott, mintha belefáradt volna ebbe, de azt is tudja, hogy ő egy szerencsés fickó, mivel még mindig a Forma-1-ben szerepelhet. Nagyon jól tudja, hogy igazából semmi sincs az F1 után.” – mondta Coronel.

    Az Alfa Romeo előtt képletesen egyébként tényleg hosszú sorok vannak egy esetleges ülésre, azonban a csapatfőnök, Frederic Vasseur nem zárja ki a finn világbajnok hosszabbítását sem:

    „Kimi az egyik alapköve lett a szimulátoros munkáknak.” – mondta.

    „Az elmúlt hónapokban nagyot léptünk előre a szimulátorban, és Kimi kulcsszerepet játszott ebben. Minden verseny előtt és után a gyárban van, és öröm követni a munkáját.”tette hozzá Vasseur.

    „Ez is azt mutatja, még mindig rendkívül motivált. Ha azt mondjuk Kiminek, hogy reggel nyolckor legyen a szimulátorban, akkor ő pontban reggel nyolckor ott van, egy mosollyal az arcán.”

    Egyébként Vasseur azt is hozzátette, hogy nem csak Räikkönen pályafutása szempontjából kulcspillanatok ezek, hanem olasz csapattársa Antonio Giovinazzi számára is.

    „Azonban ez minden pilótára igaz, minden szezonban a Forma-1 berkein belül. Ha ezt másképp gondolod, akkor számodra vége van. Ez egy elképesztően versenyképes környezet, és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.” – zárta Vasseur.

  • Hamilton a kifütyülésről: Egyáltalán nem lepett meg

    Hamilton a kifütyülésről: Egyáltalán nem lepett meg

    A Mercedes nem bánt túlságosan finoman a Red Bull versenyzőivel az elmúlt két nagydíj során. Míg a Brit Nagydíjon Hamilton ütközött Verstappennel, addig Bottas a Magyar Nagydíjon tette ki mindkét Red Bullt. Valószínűleg ennek is köszönhető az, hogy a britet kifütyülte a holland tábor.

    „Ez abszolút nem meglepő számomra, tekintve azt, hogy állítóleg ezt mik váltották ki. Úgy gondolom, hogy az embereknek el kellene gondolkodniuk, mert ez elfogadhatatlan volt.” – mondta Hamilton amikor egy, a Motorsport.com által készített interjúban megkérdezték a füttykoncertről.

    A világbajnoki tabella vezetője azonban ejtett még pár dicsérő szót a csapatáról:
    „A világ változik, és pozitívnak kell maradnunk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy ennyire koncentráltak maradtak, mert az érzelmek és a minden oldalról ránk zúduló dolgok forgószele volt az elmólt időszak. Továbbra is dolgoztunk, pályára léptünk és teljesítettünk. Nagyon büszke vagyok mindenkire.” – mondta Hamilton

    Hamilton valószínűleg ezzel az eredménnyel nyolc ponttal vezeti a tabellát Max Verstappen előtt, de csak abban az esetben, ha Vettelt tényleg kizárják. A német pilóta és csapata továbbra is küzd az eredmény megtartásáért, így a tényleges pontállásra még várnunk kell. Egy dolog azonban biztos, a Mercedes előnybe került, mind konstruktőri, mind pedig az egyéni pontverseny tekintetében.

  • Masi: Spa továbbra is biztonságos a Forma-1 számára

    Masi: Spa továbbra is biztonságos a Forma-1 számára

    Spa-Francorchamps továbbra is eléggé biztonságos ahhoz, hogy megtarthassa a Belga Nagydíjat az F1 versenyigazgatója Michael Masi szerint.

    A 2019-es halálos kimenetelű Formula 2-es balesethez rémisztően hasonló esetet láthatott az, aki követte a belgiumi 24 órás versenyt.

    A Williams tartalékversenyzője Jack Aitken szenvedője volt ennek a balesetnek, aki a GT3-as kategóriában volt érintett, ami rendkívül félelmetes volt Juan Manuel Correa számára.

    „A baleset képei különösen kísértetiesek voltak.” – mondta Correa az elmúlt hétvége eseményeiről, aki súlyosan megsérült a 2019-es Formula 2-es balesetben.

    „Felajánlottam, hogy megosztom a saját tapasztalatomból származó információkat. Választ kerestem arra, hogy mi miért történt, és milyen lépéseket tett az FIA és más érdekelt felek.” – mondta.

    „Jelenleg is folynak a megbeszélések az érintett érdekelt felekkel, hogy megpróbálják megoldani az aggályaimat.” – mondta Correa.

    Egyébként Masi szerint Spa továbbra is biztonságos:

    „A pálya számos területén végeztek némi munkát, de a pálya meg tudta tartani a meglévő FIA Grade 1 licenszét.”

    „A dolgok fejlődnek ott, azzal a munkával, melyet évről évre végeznek. Ennek köszönhetően az FIA továbbra is biztonságosnak látja a pályát.”mondta Masi.

    „Természetesen senki sem szeretne ilyen komoly incidenseket látni, és hálás vagyok azért, hogy az összes versenyző relatíve jól van. Több olyan jelentést is láttam a médiában, amelyek szerint egészségesek és jó állapotban vannak, ami a legfontosabb.” – zárta a versenyigazgató.

  • Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    A Mercedes technikai igazgatója Mike Elliott szerint a csapat hibát követett el azzal, hogy a 47. körben hozta ki Lewis Hamiltont kerékcserére.

    A brit hétszeres világbajnok rögtön a piros zászlós újraindítást követően az első helyről az utolsóra esett vissza, a Mercedes taktikai bakijának köszönhetően.

    Az az első korai cseréjénél már kiderült, hogy nem egy egykiállásos verseny lesz ez a brit számára. Hamilton a 47. körben állt ki másodjára, hogy onnan visszajőve nagy tempófölénnyel megnyerje a versenyt.

    Egy dologgal azonban nem számolt a német csapat. Fernando Alonso fénykorát jellemző harciasságával, amivel tíz körön keresztül tartotta fel a spanyol a világbajnoki címvédőt, ezzel elérve azt, hogy a brit Oconékat már nem tudta utolérni.

    „Azt gondolná az ember, hogy amennyiben korábban behoztuk volna, akkor a verseny végén több lehetőségünk lett volna.”mondta Elliott.

    „A valóság azonban az, hogy a gumik közötti különbséget akartuk maximalizálni. A magyar pályán nagyon nehéz előzni, ebből következik, ha korábban megyünk ki, kisebb lett volna az Alonso abroncsaihoz képest számított különbség. Így sokkal nehezebb lett volna az előzés is.” – mondta.

    „Ha később álltunk volna ki, ami egyébként szerintünk a jó döntés lett volna, akkor növelhettük volna az abroncsok közötti különbséget 10-ről mondjuk 12-re. Ennek eredményeképpen könnyebben, és gyorsabban meg tudtuk volna előzni Alonsot, és harcolhattunk volna a győzelemért.”

    „A másik dolog ezzel kapcsolatban az, hogy Alonsonak frissebb gumik voltak fent, mint az előtte autózó Carlosnak, akit a spanyol világbajnok csak pár kör erejéig tudott támadni. Akkor származott volna ebből előnyünk, ha hosszabb ideig támadhatta volna, így Lewisnak ezzel könnyebb dolga lehetett volna.” – zárta a Mercedes technikai igazgatója.