Szerző: Galambos Bence

  • Ricciardo: Verstappen azonnal segített volna egy sérült Hamiltonnak

    Ricciardo: Verstappen azonnal segített volna egy sérült Hamiltonnak

    Daniel Ricciardo kiállt Max Verstappen mellett abban a kérdésben, hogy miért hagyta ott a holland Lewis Hamiltont a baleset után. Az ausztrál szerint Verstappenben némi frusztráció is érezhető.

    A két pilóta monzai ütközése után Max Verstappen látszólag nem feltétlenül fordított arra figyelmet, hogy bajnoki riválisa jól van-e. Ricciardo érteni véli, hogy ez miért történhetett, és ezt el is mondta a Pardon My Take nevű podcastban.

    „Ismerem Verstappent, jó pár évig csapattársak voltunk. Ő ilyen. Ő egy versenyző, aki ezeket a dolgait a pályán hagyja, és ennyi. Azt hiszem ebben még mindig benne volt némi frusztráció a Brit Nagydíj eseményei kapcsán. Talán ezért is volt az, hogy semmivel sem igazán törődve csak úgy elsétált.” – mondta Ricciardo

    „Ugyanakkor az is látható volt, hogy azért odafordítja a fejét, és egy kicsit meg is állt. Szerintem amikor azt látta, hogy Lewis próbál visszatolatni a pályára akkor megfogalmazódhatott benne, hogy ’oké, Lewis rendben van’, de nem tudhatom pontosan.” – mondta Ricciardo.

    Az ausztrál versenyző szerint Verstappen egy másodpercet sem hezitált volna, ha Hamilton valami sérülést szenvedett volna el:
    „Ha benne vagyunk egy ütközésben, és tudjuk, hogy a másik megsérült, akkor 100%-ig biztos vagyok abban, hogy mindannyian azonnal a sérült segítségére sietnénk.”

    „Nem gondolnám, hogy Max manővere ostobaság lett volna, hiszen meglátta a lehetőséget és ráment, ugyanakkor egyértelműen nem a legjobbra sikeredett.” – zárta Ricciardo.

  • Auer maga mögött tudta tartani Lawsont, ezzel nyert Assenben

    Auer maga mögött tudta tartani Lawsont, ezzel nyert Assenben

    Lucas Auer idén először tudott nyerni a DTM-ben, méghozzá úgy, hogy sikerült kivédekeznie Liam Lawson támadásait a verseny végén. Így a második asseni futamon Auer-Lawson-Wittmann dobogó alakult ki

    Auer nagyon jó rajtot vett, így meg tudta tartani a pole pozícióból származó előnyét. Őt Marco Wittmann követte, aki az osztrák szerencséjére igencsak feltartotta a mezőnyt.

    Auer és Lawson már az ötödik körben kiálltak a kerékcserére, míg Wittmann és Albon a következő körben követték őket.

    Az elévágásnak köszönhetően a bajnoki tabella vezetője, Liam Lawson könnyedén előzte meg Marco Wittmannt és csapattársát, Alexander Albont.

    Auer azonban úgy tűnt nagy magabiztossággal fogja behúzni a futamot, mivel már három másodperces előnye volt a többiekhez képest. Lawson ugyanakkor utol tudta őt érni, de a futam végéig az osztrák ki tudta védekezni a Red Bull juniorjának támadásait.

    A dobogó harmadik fokára Marco Wittmann állhatott fel, aki 11 másodperces hátrányban a vezető duó mögött ért célba. Mögötte egészen a nyolcadik helyig másodpercen belül értek be a pilóták, így bátran állíthatjuk, hogy valóban visszafogta a mezőnyt az igencsak nehéz BMW-vel.

    A jövőre Forma-1-be visszatérő Alexander Albon ebbe a vonatba beragadva, csupán az ötödik helyen végzett. Ebben az is közrejátszott, hogy a stratégiában nem ő, hanem a bajnokságot vezető csapattársa, Lawson volt a kezdeményezett.

    A teljes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Autó Lemaradás
    1 Lucas Auer Mercedes-AMG GT3 Evo
    2 Liam Lawson Ferrari 488 GT3 Evo 2020 0.593
    3 Marco Wittmann BMW M6 GT3 11.456
    4 Kelvin van der Linde Audi R8 LMS Evo 11.957
    5 Alex Albon Ferrari 488 GT3 Evo 2020 12.357
    6 Maximilian Götz Mercedes-AMG GT3 Evo 13.017
    7 Mirko Bortolotti Lamborghini Huracán GT3 Evo 13.634
    8 Nico Müller Audi R8 LMS Evo 14.014
    9 Vincent Abril Mercedes-AMG GT3 Evo 16.040
    10 Esteban Muth BMW M6 GT3 20.272
    11 Mike Rockenfeller Audi R8 LMS Evo 23.320
    12 Philip Ellis Mercedes-AMG GT3 Evo 26.608
    13 Arjun Maini Mercedes-AMG GT3 Evo 31.508
    14 Timo Glock BMW M6 GT3 39.910
    15 Maximilian Buhk Mercedes-AMG GT3 Evo 40.230
    16 Sophia Flörsch Audi R8 LMS Evo 45.649
    17 Dev Gore Audi R8 LMS Evo 48.970
    18 Christian Klien McLaren 720S GT3 1 kör
    DNF Daniel Juncadella Mercedes-AMG GT3 Evo 3 kör
    DNF Sheldon Van Der Linde BMW M6 GT3 8 kör
    DNF Esmee Hawkey Lamborghini Huracán GT3 Evo 14 kör
  • Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Ralf Schumacher nagyon örült annak a hírnek, hogy 2022-ben még biztosan versenyezni fog Sebastian Vettel a Forma-1-ben. A korábbi versenyző elmondta tartott attól, hogy honfitársa az év végén visszavonul.

    Amikor tavaly Vettel az Aston Martinhoz szerződött, akkor a közbeszédben ez a szerződés egy többéves kontraktusként szerepelt, azonban a csapatfőnök Otmar Szafnauer elárulta valójában ez egy „1+1 éves szerződés volt.”

    Ez azt jelenti, hogy a 2022-es szezonra eredetileg egyik fél sem kötelezte el magát a másik mellett, hanem erről csak ideje eljöttével beszélnek majd. Ez az idő most jött el, hiszen nem sokkal ezelőtt az Aston bejelentette, hogy változatlan Vettel-Stroll felállással vágnak neki az új szabályrendszernek.

    Schumacher sokáig tartott attól, hogy honfitársa nem fogja folytatni a versenyzést az F1 berkein belül:

    „Nagyon örülök, hogy végül ez a döntés született, hiszen ez nagyon fontos mind a német motorsport, mind pedig a Forma-1 számára.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Nagy kár volna elveszíteni egy ilyen személyiséget, és egy olyan világbajnokot, mint amilyen Sebastian. Jó párszor nagyon kritikus a dolgokkal kapcsolatban. Tudjuk, hogy nagyon érdekli a környezetvédelem, ami szerintem nagyszerű. Támogatja a dolgokat. És mindig is volt egy kis aggodalom – folytatja-e vagy sem.”

    „Szerintem Zandvoortban még mindig nagyon-nagyon rossz hangulatban volt, és nagyon kritikus volt az egész Forma-1-es környezetvédelmi kérdéssel és mindennel, ami ezzel kapcsolatos.”

    „Majdnem aggódtam: hmm, most már készen áll, és mindenre gondol, illetve talán a családdal is szeretne időt tölteni.”

    „Én csak a saját példámat tudom mondani. Amikor már nincs meg az ebből fakadó örömöd, de továbbra is ott vagy, utazol, miközben a családod távol van tőled. Egyedül vagy a versenypályán, majd felteszed magadnak a kérdést, hogy mi az élet értelme.” – mondta Schumacher.

    „Éppen ezért aggódtam miatta.”

    „Azonban most már ragyognak a szemei. Már látható az a Sebastian, akit megismerhettünk.” – zárta Schumacher.

  • Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    A Forma-1 egy 23 versenyhétvégés szezont tervez a 2022-es évre, Miami bemutatkozhat, míg Ausztrália és Kína is visszatérhet, a RacingNews365.com értesülései szerint.

    Több forrás szerint a 2022-es évad ismét Bahreinben veheti majd kezdetét, március 20-án, majd szünet nélkül Szaúd-Arábia következhet, hiszen egy dupla szezonkezdet mellett tették le voksukat az F1 vezetői.

    Ausztrália és Kína április 10-én, illetve 24-én következhet majd. A két országnak ez lehet az első futamuk a koronavírus okozta nehézségek miatt.

    Az újonc Miami május 8-án mutatkozhat be, majd ezt követően Spanyolországba, és Monacó következhet. A hercegségben elméletileg rövidülni fog a hétvége, hiszen az eddig hagyományosan csütörtökön tartott szabadedzések minden jel szerint péntekre fognak kerülni.

    A következő versenynaptárban Seidl ellenkezésének ellenére szerepelnek tripla versenyhétvégék, méghozzá három is. Az első ezek közül az Anglia, Ausztria és a még kérdéses Franciaország/Olaszország hármas hétvége, ahol az olasz pályák közül Imola a tervezett helyszín.

    A nyári szünet természetesen most is a Magyar- és a Belga Nagydíj között lesz, ugyanakkor a leállás után újabb triplázás követi. Ez a három versenyhétvége pedig a Belga Nagydíj, a Holland Nagydíj és az Olasz Nagydíj lenne.

    Egy hét szünetet követően aztán jön a szezon harmadik és egyben utolsó hármas hétvégéje. Oroszországot vagy Szingapúr, vagy Törökország fogja követni, majd Japán lesz az erőltetett menet utolsó állomása.

    Az utolsó négy verseny Amerikában, Mexikóban, Brazíliában és Abu-Dzabiban lesz megrendezve.

    A szezon előtti teszt helyszínében a csapatoknak még meg kell egyezniük.

    Rendező ország Dátum
    1 Bahrein március 20.
    2 Szaúd-Arábia március 27.
    3 Ausztrália április 10.
    4 Kína április 24
    5 Amerika (Miami) május 8.
    6 Spanyolország május 22.
    7 Monaco május 29.
    8 Azerbajdzsán június 12.
    9 Kanada június 19.
    10 Nagy-Britannia* július 3.
    11 Ausztria* július 10.
    12 Franciaország/Olaszország (Imola) július 17.
    13 Magyarország július 31.
    14 Belgium augusztus 28.
    15 Hollandia szeptember 4.
    16 Olaszország (Monza) szeptember 11.
    17 Oroszország szeptember25.
    18 Szingapúr/Törökország október 2.
    19 Japán október 9.
    20 Amerika (Austin) október 23.
    21 Mexikó október 30.
    22 Brazília november 13.
    23 Abu-Dzabi november 20.

    A *-al jelölt helyszínek dátumai változhatnak.

  • Webber aggodalmát fejezte ki tehetséges honfitársával kapcsolatban

    Webber aggodalmát fejezte ki tehetséges honfitársával kapcsolatban

    Oscar Piastri jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokság tabelláját, de karrierje akár veszélybe is kerülhet, amennyiben meg is nyeri a bajnokságot. Legalábbis honfitársa, Mark Webber véleménye szerint, aki azért ennek ellenére lát pár opciót számára 2022-re.

    A Formula 2 szabályrendszere szerint az aktuális bajnok nem szerepelhet a következő szezonban. Piastri számára a bajnoki cím esetén nem sok esélye lesz a Forma-1-re, hiszen a mezőnyben egyetlen egy ülés kiadó, méghozzá egy Alfa Romeo ülés. Ebben éppenséggel nincs hasznára, hogy az Alpine akadémiájának tagja. A francia csapat jövőre már elkötelezte magát az Alonso-Ocon párossal, ahol a francia versenyző egészen 2024-ig írt alá.

    „Egészen trükkös a szituáció, hiszen, ha bajnok lesz, akkor nem indulhat újra a bajnokságban, és több pontja lesz a szuperliszenszén, mint ami szükséges lenne. Ez aztán az önéletrajz egy ilyen fiatal sráctól. Természetesen, még sok van hátra, és még nem bajnok, de nagyon jól halad a cél érdekében.” – mondta Webber a Channel 4-nak.

    Ennek eredményeképpen a Red Bull korábbi pilótája szerint Piastrinak taktikát kellene váltani:
    „Azt hiszem a cél az lehet, hogy egy tesztpilóta üléssel felkészítsék őt 2023-ra egy rendes versenyzői ülésre. Az Alpine egészen biztosan nagy nyomás alatt van abból a szempontból, hogy lehetőséget találjanak számára.” – zárta Webber.

  • Masi: Verstappen és Hamilton büntetése nem hasonlítható össze

    Masi: Verstappen és Hamilton büntetése nem hasonlítható össze

    Mint már az ismert, Max Verstappen az Orosz Nagydíjon három hellyel a kvalifikációs eredményénél hátrébb fogja megkezdeni a versenyt. Sokan nem tudták elfogadni a büntetést, főleg Lewis Hamilton Brit Nagydíjon kapott 10 másodperces büntetése végett. Michael Masi szerint azonban a két eset egymással nem hasonlítható össze.

    A versenyigazgatóság Max Verstappent találta vétkesnek az Olasz Nagydíjon történtek miatt, mivel a 3 rajthelyen kívül még 2 büntetőpontot is kapott, így ezen a tabellán már ő sem 0 ponttal szerepel. Hamiltont a Brit Nagydíjon történtekért találta vétkesnek az FIA, amiért egy 10 másodperces büntetést kapott, mely ellenére is futamgyőzelmet ünnepelhetett. Ezek alapján a holland büntetése tűnik súlyosabbnak:

    „Úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben a csapatokkal egyet szoktunk érteni az 5 és 10 másodperces büntetésekkel kapcsolatban. Szóval, ha mindketten folytatták volna a futamot, akkor ez is egy időbüntetés lett volna. De nem folytatták.” – mondta Masi az Autosport.com-nak.

    „A Silversoneban történteket nem hasonlíthatjuk össze a monzai eseményekkel, hiszen ott egy autó esett ki az incidens miatt, itt viszont kettő. Mivel mindketten kiestek, ezért nem tudtunk olyan büntetést adni, amit az előbb mondtam. Tehát ebben az esetben a rajtrácsbüntetés az a járható út, amiben a csapatokkal is megegyeztünk, akkor alkalmazzuk, ha valaki nem tudja folytatni a versenyt.” – zárta Masi.

  • Albon: Az, hogy Pérez ugyanúgy küszködik, nem vigasztal

    Albon: Az, hogy Pérez ugyanúgy küszködik, nem vigasztal

    Alexander Albon elutasította azt, hogy őt vigasztalná a helyére igazoló Sergio Pérez idei éves küzdésének ténye.

    Albont, aki jövőre vissza fog térni a Forma-1 mezőnyébe a Williams színeiben, az előző szezon végén cserélte le a Red Bull a jóval tapasztalt mexikói pilótára, ugyanakkor a nagy remények ellenére ő is képtelen egyelőre felvenni Max Verstappennel a versenyt.

    „Pérez megjegyzései hasonlóak ahhoz, ahogyan tavaly én is láttam az eseményeket. Természetesen ez nem tölt el engem elégedettséggel, hiszen a csapat számára a legjobbat szeretném.” – mondta Albon a francia Auto Hebdo-nak.

    Valójában Albon nemhogy féltékeny Pérez szituációjára és ülésére, hanem segít is neki, hogy a Red Bull csapata minél jobban teljesítsen a világbajnoki küzdelemben.

    „Én inkább segítek neki azzal, hogy megosztom vele a tapasztalataimat, és az autóval kapcsolatos tudásomat. Csak így lehet a leggyorsabban fejlődni. Az autó fejlődött 2020 óta, ugyanakkor továbbra is küzdeni kell vele.” – mondta Albon.

    „Nehéz megmondani, de az idei autó jobb a tavalyinál. Úgy érzem tanultam dolgokat az elmúlt szezonról. Visszatekintve az előző szezonjaimra, örülök, hogy kapok még egy esélyt megmutatni mit érek.” – zárta Albon.

  • Hill ragaszkodik véleményéhez: Az a pozíció sohasem volt Verstappené

    Hill ragaszkodik véleményéhez: Az a pozíció sohasem volt Verstappené

    Damon Hill korábban, már kifejtette véleményét Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközésével kapcsolatban. Most, hogy már kicsit lenyugodtak az indulatok, a korábbi világbajnok továbbra is a holland hibájának gondolja az esetet.

    Az Olasz Nagydíj után a szurkolók ismét több táborra oszthatóak lettek. Az egyik ilyen csapat szerint egyértelműen Verstappen hibájának látja az esetet, mások inkább versenybalesetnek titulálnák az esetet. Hill egyértelműen az első kategóriába tartozik, sőt szerinte Verstappen direkt ütközött Hamiltonnal:

    „Szerintem egyszerűen szégyen, hogy a mi sportágunkban egy ilyen szituáció balesetbe torkollik. Úgy gondolom, hogy ez a szituáció nem a tehetség, és a képességek bemutatása, hanem az önuralom hiányát mutatta. Elkerülhető lett volna. A kérdés csupán az, hogy egy rossz döntés miatt ütköztek, vagy szándékos volt. Mindketten keményen játszanak, ugyanakkor egy keréknyi előny kell ahhoz, hogy valakit kívülről megelőzz. Max sosem volt ebben a pozícióban.”mondta Hill a Motorsport.com-nak.

    „Megvolt a lehetősége arra vonatkozóan, hogy a bukóteret igénybe véve elkerülje az ütközést, de nem ezt tette. A következmények elég súlyosak lettek, de szerencsére Lewisnak nem lett baja. Láttam egy képet arról, ahogyan a sisakját összezúzta a gumiabroncs. Ha Max elengedte volna a kuplungot, akkor nagyon csúnya vége lehetett volna. De ez egy olyan dolog, amire Verstappennek semmilyen ráhatása nem volt már.” – zárta Damon Hill, a Forma-1 1996-os világbajnoka.

  • Frissítették az F1 hivatalos játékát, két újdonság is került bele

    Frissítették az F1 hivatalos játékát, két újdonság is került bele

    Egészen nagy ingyenes frissítést dobott a piacra a Codemasters az F1 2021-es játékhoz, hiszen bekerült az Aston Martin biztonsági autója, illetve Portimao. Ezen kívül a játék a csapatok teljesítményét is frissítette, így elméletileg reálisabb futamokat, és végeredményeket tapasztalhatnak a játékosok.

    Az internet felrobbant Max Verstappen és Lewis Hamilton monzai balesete után, ezt a figyelmet kihasználva pedig a Codemasters, az F1 hivatalos játékának gyártója, egy egészen nagy frissítést adott ki a játékhoz, amelyben több dolog is szerepelt. Az 1.10-es verzió minden platformra elérhető már, így aki már megvette a játékot, róhatja a köröket a portugál versenypályán.

    Nem elhanyagolható ugyan az sem, hogy további kiegészítők is beharangozásra kerültek. Októberben érkezik, talán a játékosok által legjobban várt aszfaltcsík, Imola. Novemberben pedig érkezik az a pálya, amin jelenleg még a királykategória versenyzői sem mentek, Jeddah, illetve a Formula 2-es idei versenyautók és pilóták is.

  • Horner véleménye a balesetről: „Ez egy versenybaleset volt”

    Horner véleménye a balesetről: „Ez egy versenybaleset volt”

    Max Verstappen és Lewis Hamilton balesetéről, mind Toto Wolff, mind pedig Christian Horner elmondta véleményét. A Red Bull csapatfőnöke védencével, Verstappennel ért egyet, ugyanakkor azt nem érti, hogy a versenyfelügyelők hogyan szabhatnának ki bármelyikük számára büntetést.

    A brit hétszeres világbajnok Lewis Hamilton éppen Verstappen mellé ért vissza a pályára kerékcseréjét követően. Horner szerint Hamilton elég helyet hagyott riválisának az első kanyarban, ugyanakkor a másodikban már hiba került a gépezetbe:
    „Max számára megvolt az elegendő hely ahhoz, hogy az egyes kanyarban kívülre kerüljön, ugyanakkor a mi olvasatunkban Lewis a második kanyarban túlságosan rácsukta az ajtót.”

    Toto Wolff egyébként taktikai szabálytalanságnak hívta az esetet
    „Szomorú vagyok, hogy Toto ezt mondta. Szerintem ez egy versenybaleset volt, melynek során senki sem sérült meg.” – mondta Horner a Sky Sports-nak.

    Miután Verstappen átvágtatott a kerékvetőn, az események eredménye az volt, hogy a holland végül a bukótérben, Lewis Hamilton autójának tetején találta magát. Horner hálás abból a szempontból, hogy a brit nem sérült meg:

    „A legfontosabb dolog a mai nap folyamán ugyanakkor az volt, hogy a Halo fantasztikus munkát végzett. Egy nagyon csúnya szerencsétlen baleset volt, minek végén a Mercedes tetején találta magát Max, de szerencsére senki sem sérült meg. Nem lettünk volna ebben a pozícióban, ha nem úgy sikerül a kerékcsere, ahogyan. A jobb első keréknél volt a probléma, ugyanis az autó már készen volt, de nem engedtük el az autót. Emberi hiba. Egyébként a srácok mindig remek munkát végeznek a kiállások során. Ezután a Mercedesnél is volt némi hiba, és ez hozta a pilótákat ebbe a helyzetbe.” – mondta Horner.

    „Ők a világbajnoki címért küzdenek. Természetesen van tisztelet is, és biztos vagyok benne, hogy a versenyfelügyelők előtt ezt meg fogják beszélni. Egymás mellől fogják kezdeni az előttünk álló kulcsfontosságú versenyeket. Nem értem, hogyan lehet egyiküket jobban hibáztatni, mint a másikukat.” – zárta Horner.