Szerző: Galambos Bence

  • Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Zehnder: Leclerc két Ferrari legenda keveréke

    Az Alfa Romeo csapatmenedzsere szerint Charles Leclerc két Ferrari legenda különös kombinációja.

    Frissen a GP3 illetve a Forma-2 megnyerése után, már a Forma-1-ben találta magát az ifjú monacói, ahol a Sauber színeiben mutatkozott be 2018-ban.

    Annak ellenére, hogy nem indult túl jól a szezon Leclerc számára, nem sokkal később összerakta magát, és egyike lett a középmezőny élmenőinek, ezzel hozzásegítve a svájci alakulatot, hogy 2013 után a legjobb helyezésüket hozzák el a konstruktőrök bajnokságából, akkor a nyolcadik helyen végeztek.

    „Nagyon jó szezon volt, és érdekességet jelentett újra egy gyerekkel dolgozni.” – mondta Beat Zehnder a Sauber 50. évfordulója alkalmából adott interjúban az Autosportnak.

    „Csináltunk már ilyet előtte, de hosszú idő után először volt egy újoncunk, különleges tehetséggel és attitűddel.

    „Korábban még sosem láttam Charles-hoz hasonló pilótát, de minden munkánk, amit abba srácba beleöltünk, gyümölcsöző volt.”

    „Mindig mondtam magamnak, hogy a nyers tempóból Kimi Raikkönenre, munkabírását tekintve pedig Michael Schumacherre hasonlít.”

    „Adjanak neki egy jó autót, és egészen biztosan világbajnok lesz.”

    Leclerc teljesítménye lenyűgöző volt első Ferraris évében, amikor is két futamgyőzelmet, illetve hét pole pozíciót szerzett, és ezekkel le is győzte német négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt sszetettben.

    „Egyenesen megmondom, az a srác különleges. Egy különleges tehetség.” – mondta a monacói 2018-as csapattársa Marcus Ericsson.

    „Amikor láttam, hogy a Ferrariba igazol, tudtam, hogy versenyben lesz Vettel csapattársaként, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire, rögtön első évében a csapatnál.”

    „Mondhatom, nagyon különleges pilóta és tehetség. Határozottan segített megmutatni azt is, hogy milyen pilóta vagyok.”

    Írta: Galambos Bence

  • Todt: A Forma-1 alternatív fordított rajtrácsos versenyeken dolgozik

    Todt: A Forma-1 alternatív fordított rajtrácsos versenyeken dolgozik

    Jean Todt elmondta, miután a Mercedes leszavazta a sprintversenyes kvalifikációk, és a fordított rajtrácsos versenyek ötletét, „alternatív innovációs ötleteken” dolgozik a sportág.

    Az FIA elnök szerint, a Forma-1-nek kreatívnak kell lennie, hogy koronavírus miatt kialakult helyzetből a legtöbbet hozza ki.

    „Előnyt kell kovácsolnunk a kialakult helyzetből, ezen különleges időszakban, és olyan célokat kell magunk elé tűznünk, mely célok normális körülmények között lehetetlenség lenne elérni.” – nyilatkozta a Corriere della Serra-nak

    „Kreatívnak kell lennünk a naptár kialakítását illetően, azonban nem csak az F1 tekintetében, hanem más sorozatokban is, a rallytól a Formula E-ig.” – tette hozzá a francia, azon kérdésre, hogy hogyan fogják pótolni a kiesett nagydíjakat.

    A fordított rajtrácsos versenyeket alapvetően támogatja Todt, annak ellenére is, hogy a Mercedes ellene szavazott.

    „Ha két verseny van ugyanazon a pályán, akkor az egy lehetőséget ad számunkra, hogy egy merész kísérletet végezzünk.”

    „A kvalifikációs sprintverseny egy ötlet volt, de nem kapott egyhangú támogatást. De ez nem azt jelenti, hogy ne találnánk valami más innovációt.”

    Írta: Galambos Bence

  • Wolff: Az F1-ben nem működik a csapatsorrend

    Wolff: Az F1-ben nem működik a csapatsorrend

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, hogy a Formula 1-es csapatoknak nem szabadna rangsorolniuk pilótáikat.

    Habár Lewis Hamilton tűnhet első számú versenyzőnek házon belül, azonban Wolff ragaszkodik azon állításához, hogy Bottasnak minden szezon első versenyein meg volt rá a lehetősége, hogy versenyezzen csapattársával.

    Elmondása szerint a versenyzőket sorrendbe rakni csak és kizárólag a teljesítményük alapján lehet.

    „Év elején mindig, ugyan olyan lehetőségei vannak a pilótáinknak.”- mondta. „Mi azt lehetőséget akarjuk megteremteni, hogy mindkét pilótánk számára elérhető legyen a világbajnoki cím megnyerése.”

    Az osztrák csapatfőnök arra is reagált, hogy a Red Bull és a Ferrari másképp látja ezt a dolgot, különösen azon nem elhanyagolható esemény után, hogy az olasz istálló Sebastian Vettel helyére, Carlos Sainzot igazolta le 2021-re. De reméli a spanyol nem fog belemenni, hogy eljátssza a másodhegedűs szerepét.

    „A fiatal (Alex) Albon is természetesen nevet szeretne magának csinálni.” – tette hozzá Wolff annak fényében, hogy ő Verstappen csapattársa a Red Bullnál

    „Soha sem szabad kinevezned első és második számú versenyzőt, mivel nem fog működni. Minden versenyzőben benne van, hogy nyerni akar. Különben nem lennének itt a Forma-1 mezőnyében.”

  • Wolff nagyon magas szinten űzi a pókert a Mercedesszel

    Wolff nagyon magas szinten űzi a pókert a Mercedesszel

    Jack Plooij holland újságíró, azt gondolja, hogy Toto Wolff-nak nem volt ellenére a fordított rajtrácsos versenyeknek, ehelyett egy nyilatkozatot tett a Daimler új vezetőjének.

    A Forma-1 tíz csapatából kilenc, a fordított rajtrácsos verseny mellett voltak, hogy a dupla versenyhétvégéken elkerüljék az esetleges ugyan olyan lefolyású és eredményű viadalokat.

    De egy csapatfőnök nemet mondott, méghozzá a Mercedest vezető Wolff, aki szerint „baseball ütő” lett volna sportágnak, és ezért nem tudta megszavazni az ötletet.

    Azonban Plooij úgy véli, az osztrák csapatfőnök támogatta az ötletet, csak így szeretett volna üzenni a Daimler igazgatójának, akivel állítólag rossz viszonyban vannak.

    Azok a pletykák, miszerint a Mercedes kivonulna a királykategóriából, nem tűntek el, annak ellenére sem, hogy ezt továbbra is tagadják.

    „Az Isten szerelmére, próbáljunk már ki valami újat, ez a fordított rajtrácsos terv csodálatosan hangzott számomra. És higgyenek nekem, Toto is kedveli, a versenyzés szeretete miatt.” – mondta Plooij egy interjúban a Motorsport.com-nak.

    „Totonak nem igazán jó a kapcsolata, a Daimler új vezérigazgatójával. Ő dán, egy szigorú ember.”

    Az osztrák csapatfőnök nemrég vásárolt részvényeket az Aston Martinban és a Williamsben.

    Plooij nem gondolja, hogy Wolff azért csinálna ilyeneket, mert távozni szeretne, éppen ellenkezőleg:

    „Toto nagyon magas szinten játssza a pókert.” – mondta.
    „Nem tudom, hogy ez egy kiút-e, azonban többnyire olyan utat kap, amilyet szeretett volna. Úgy vélem a Mercedesszel szeretne maradni a továbbiakban is, ehhez persze az kell, hogy ne vonuljanak ki a sportágból.”

  • Hockenheimring nem tud tovább várni a Formula 1-re

    Hockenheimring nem tud tovább várni a Formula 1-re

    Hockenheim hivatalosan is figyelmeztet, nem tud örökké várni arra, hogy bekerül-e, mint Német Nagydíj a Forma-1 koronavírus miatt kialakult különleges naptárába.

    Baku, Szingapúr, és Suzuka is hivatalosan törölve lett, ezzel kiváltva Ross Brown azon ötletét, hogy európai versenyekkel helyettesítsék őket.

    Jó pár olyan potenciális jelölt van ezen helyszínek pótlására, melyek idén nem szerepeltek volna a versenynaptárban, ide tartozik Imola, Mugello, Hockenheim, és Portimao’s Algarve a portugál versenypálya.

    „Megerősíthetjük, hogy a tárgyalások folyamatban vannak.” – mondta a portugál pálya szóvivője.

    Azonban a Hockenheim vezetője, Jorn Teske azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy a korábbi Német Nagydíj rendező helyszín nem tud örökké várni a Forma-1 döntésére:

    „Nem tudok semmi újat mondani, minél később lesz elhatározás, annál nehezebb lesz dönteni.”

    Jochen Nerpel a pálya további munkatársa pedig ezt mondta:
    „Boldogan felmérjük majd a lehetőségeket, de nem tudunk heteken keresztül meg nem erősített dátumokat a Forma-1-nek fenntartani.”

    Írta: Galambos Bence

  • Bottas mindent feltesz a 2020-as bajnoki címre

    Bottas mindent feltesz a 2020-as bajnoki címre

    Valtteri Bottas úgy gondolja, hogy készen áll Mercedeses csapattársa Lewis Hamilton legyőzésére. A finn pilóta azzal töltötte a hosszúra nyúlt szünetet, hogy mentálisan és fizikálisan felnőjön brit hatszoros világbajnok csapattársa szintjére.

    Bottas a 2018-as W09 fémjelzésű Mercedesben tért vissza a pályára Silverstone-ban kedden, a rendkívül hosszúra sikeredett ’téli’ szünet után.

    „Én ténylegesen úgy érzem, hogy ez a váratlan szünet csak pozitív volt számomra.” – mondta a finnek versenyzője, a Sky Sport F1 Vodcastnak.

    „Ez egy nagyon ritka időszak volt pilótaként, hiszen sok lett a szabadideje az embernek, így olyan dolgokat is tudtam csinálni, amit alapesetben nem, és természetesen rengeteg időt szántam arra, hogy fizikálisan és mentálisan felkészítsem magam a szezonra.”

    Bottas 2018-as éve nem sikerült kimondottan jóra, mivel a futamgyőzelemig nem jutott el, miközben csapattársa behúzta ötödik világbajnoki címét.

    2019 jól indult számára, hiszen rögtön megnyerte a szezonnyitót, majd Azerbajdzsánban ismét nyerni tudott, ezzel megszorongatva Hamiltont – mindkét versenyző dobogón végzett az első hat futamon, ebből öt futamon kettős győzelmet szerezve – de a szezon további részét már nem tudta igazán szorossá tenni a finn versenyző.

    Azonban úgy gondolja, hogy idén készen áll, egy teljes szezonos küzdelemre.
    „Egy igazán különleges szezonnak nézünk elébe, hiszen rövidebb lesz a tervezettnél. Minden hiba sokkal többe kerül, mint korábban, ez az év a kiegyensúlyozottságról fog szólni.”

    „Összetettebb pilótának, és mentálisan felkészültnek érzem magam. Nagyon jónak érzem magam most, remélhetőleg ezt meg tudom majd mutatni, de mentálisan nagyon magabiztos vagyok. Jó a helyzetem, és ahhoz, hogy mindent bele fogok adni, nem férhet kétség.”

  • Verstappen és Norris az élről álltak ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról

    Verstappen és Norris az élről álltak ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról

    Max Verstappen és Lando Norris közösen, a Team Redline csapatának színeiben indultak, a hétvégén megrendezett versenyen. A csapat két további kiváló szimulátorversenyzővel lett teljes, Atze Kerkhof és Greger Huttu személyében. Ez egy remek felállásnak nézett ki, de nagy előnyt nem jelentett, mivel éjfél után nem sokkal kiestek.

    A #20-as Team Redline autóját Max Verstappen vezette, amikor a dolgok rosszra fordultak. A Red Bull fiatal versenyzője vezette a versenyt, azonban az #1-es Rebellion Williams F2-es pilótája, Louis Deletraz és a többiek üldözték. A holland tehetségnek sok problémája volt a szimulátorával, (többek között, a lefagyó képernyő) és ütközött.

    Ennek következményeképp elvesztette a vezető pozíciót, és még ugyanabban a körben ismét technikai problémái akadtak a Porsche kanyarokban. Ezen második ütközés után, az autóban olyan károk keletkeztek, hogy egy hosszú időre ki kellett állniuk a bokszba javításra. Atze Kerkhof folytatta a versenyzést, de később ő is ütközött, ezért a csapat úgy döntött feladják a viadalt.

    Nyolc órával a vége előtt tehát a két Rebellion Williams állt az első két helyen. Az #1-es rajtszámmal Deletraz hajtott az élen, míg a #13-as haladt a második helyen Jack Aitkennel a volán mögött. A harmadik hely pedig a #3-as ByKolles autó kezében volt, két profi versenyzővel a fedélzeten, Tom Dillman és Esteban Guerrieri személyében.

  • Alesi: Vettel a maradásával a hírnevét kockáztatta volna

    Alesi: Vettel a maradásával a hírnevét kockáztatta volna

    A csapat korábbi pilótája, Jean Alesi szerint jó döntés, hogy a németek négyszeres világbajnoka év végén otthagyja az istállót.

    A Red Bull fiatal tehetsége Max Verstappen viszont meglepődött ezen a döntésen.

    „Azt hittem, hogy még egy-két évet maradni fog, de a Ferrari máshogy döntött.” – mondta.

    „Természetesen, ez egy nagyszerű lehetőség Carlos Sainz számára, most pedig meglátjuk mit lép Seb.”

    Azonban Alesi úgy látja, az volt az egyetlen élhető opció, ha véget ér ez a kapcsolat:

    „Sebastian világbajnokként érkezett, és az egész csapat beállt mögé, de nem tudott nyerni, mert a sportban ez sokszor szerencse kérdése.” – nyilatkozta a francia a La Gazetta dello Sportnak.

    Aki azonban azt is hozzátette:
    „Ne feledjük el azt sem, hogy amikor Schumacher átigazolt az olaszokhoz, vitte magával a Benetton vezetőit is, és még így is öt év kellet ahhoz, hogy bajnok legyen vörös overálban.”

    „Vettel ezzel szemben megérkezett egy sisakkal, a versenyzői overáljával, és a tapasztalatával, de ez így sajnos nem működött. Ez is az oka annak, amiért jó döntés szakítania a Ferrarival. Azt a hírnevét kockáztatta volna, amire négy bajnoki cím után rászolgált.”

    Hogy mi volna tökéletes búcsúajándék Vettelnek?
    Alesi szerint ez egyértelmű: „A bajnoki cím.”

    Írta: Galambos Bence

  • Nem biztos a Mercedes csapatfőnöki pozíciója 2020 után

    Nem biztos a Mercedes csapatfőnöki pozíciója 2020 után

    Toto Wolff, a jelenlegi csapatfőnök, még nem tudja elkötelezni magát, hogy a Mercedesnél maradjon 2020 után is.

    Miután részvényeket vett Lawrence Stroll Aston Martin projektjében, az osztrák megerősítette, jelenleg Ola Kallineusszal, a Daimler vezérigazgatójával tárgyal, a csapatnál betöltött jövőbeli esetleges szerepéről.

    Amikor kérdezték tőle, hogy meddig marad az istálló csapatfőnöke ezt felelte egy osztrák lapnak:

    „A szezon végéig biztosan. Ez már a nyolcadik évem ebben a pozícióban, hat világbajnoki címet nyertünk ez idő alatt. Fel kell tennem a kérdést magamnak, biztos, hogy még mindig én vagyok-e a legjobb ember erre a feladatra.”

    „Van-e még mindig annyi motivációm és energiám, mint előtte? Mert amit nem szeretnék az az, hogy a nagyon jóról, lejjebb adjuk az igényeket csak simán jóra.”

  • A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR azt a zászlót, melyet az Amerikai Államok Konföderációja használt az amerikai polgárháború alatt, száműzte a rendezvényeiről. Ennek hatására a liberálisok megkönnyebbültek, ellenben a tradicionális nézeteket vallókkal, akik megdöbbentek a hír hallatán.

    Az afroamerikai autóversenyző, Bubba Wallace, röviden beszélt már erről a lépésről korábban. A sorozat szerinte ezzel állást foglalt, abban az antirasszista mozgalomban, melyről az elmúlt hetekben az egész világ beszél.

    Egy nehéz döntés

    A hivatalos közleményben az alábbi szerepelt:

    „A konföderációs zászló, a NASCAR eseményeken ellentmond célunknak, hogy egy szeretetteljes és nyitott atmoszférát teremtsünk, a szurkolók, a résztvevők, és a széria számára.”

    „Ami a mi sportunkat olyan különlegessé teszi, az a tény, hogy az embereket összehozza, hogy a motorsportban éljenek. Egy közösség, amely ebből jön létre.”

    Ebből az okból nem emelhető fel a NASCAR eseményeken az a zászló, amelyen piros alapon egy kék x található, benne 13 fehér csillaggal. Azonban ez nem volt egy könnyű döntés, hiszen a szériában sokrétűen kötődik ez a szimbólum a szurkolói kultúrához.

    A szabadság, és a rasszizmus jelképe

    Az Amerikai Államok Konföderációja 1861-ben kilépett az Egyesült Államokból, ezzel a lépéssel kirobbantva az amerikai polgárháborút. A déli államok a rabszolgaság fenttartása mellett voltak, amely rabszolgák az afroamerikaiak voltak.

    A reakciók többsége pozitív

    Ahogyan az várható volt, kétféle nézet alakult ki a döntés után. A hagyományokat tisztelő, és követő szurkolóknak nem tetszett ez a döntés. Egyenes azt mondták, hogy ezzel a NASCAR a saját sírját ásta meg. A sorozat is lassú változáson ment keresztül, amit a sportág elpuhulásának titulálnak.

    Azonban a közösségi oldalakon a reakciók többsége pozitív volt. Sokan örömmel vették tudomásul a vezetőség döntését, ami szerint arra az oldalra álltak, amely oldalon a rasszizmusnak semmi keresnivalója.