Szerző: Galambos Bence

  • Wolff: Valószínűtlen Vettel számára egy ülés a Mercedesben

    Wolff: Valószínűtlen Vettel számára egy ülés a Mercedesben

    Totto Wolff háttérbe szorította Sebastian Vettel azon reményeit, hogy munkáját a Mercedes csapatában folytassa 2021 után.

    Miután év végén elhagyja a Ferrarit, a németek négyszeres világbajnoka azt mondta Ausztriában, hogy a Wolff vezette német csapathoz való igazolás „az egyik opció”

    „Nem tudom mi a Mercedes terve, de én nem sietek.” – mondta Vettel.
    „Nézzük meg mit hoznak az első versenyek.”

    Ám a Mercedes csapatfőnöke, Wolff azt nyilatkozta, hogy a csapat meg akarja tartani Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast 2021-re:

    „Feltételezem, hogy Lewissal és Valtterivel akarjuk folytatni.” – mondta a Sky Deutcshland-nak.
    „Nem szeretném leírni Sebastiant, de meg vagyunk elégedve a pilótáinkkal.”

    Azt is elmondta, Vettel komolyabb lehetőség lesz: „amennyiben valamelyik pilótánk nem szeretné nálunk folytatni.”

    Valószínűleg, ez egy utalás a Wolff és Hamilton közötti tárgyalásra. Állítólag a hatszoros világbajnok 50 millió dollárnyi fizetést szeretne kapni évente – míg Wolff ennek az összegnek csak a felét hajlandó ajánlani az új szerződésre.

    Vettel leigazolásának lehetősége, jó tárgyalási pozícióba helyezi Wolffot.

    „Nagyon kedvelem Sebastiant. Svájcban ő a szomszédom, és az egyik legjobb Forma-1-es versenyző.

    „Azonban jelenleg Lewis és Valtteri megtartása az elsődleges prioritásunk. Meg szeretnénk hosszabbítani mindkettőjük szerződését.”

  • Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    A McLaren veszélyben van, két csapat is megelőzheti őket. Erre figyelmeztet Carlos Sainz, miután tavaly csak a top három csapat – a Mercedes, a Ferrari, és a Red Bull – előzte meg őket.

    Azonban most a spanyol pilóta szerint a Racing Point és a Renault is komoly kihívást fog eléjük állítani.

    A Red Bull tanácsadóját, Dr. Helmut Markot a héten kérdezték a Racing Point rózsaszínbe öltöztetett 2019-es Mercedes ’másolatáról’, amire csak annyit mondott: „Ez nem másolat. Ez az eredeti!”

    „Határozottan jó autójuk van. Nagyon jó lehetőségük van arra, hogy arra az útra lépjenek, amin tavaly mi jártunk.” – mondta Sainz.

    A spanyol még hozzátette, a Renault Ausztriába gyakorlatilag egy teljesen új csomaggal érkezett, addig a McLaren első nagyobb fejlesztését Silverstone környékére időzítették.

    „Gyakorlatilag az Ausztráliában látott autónkkal érkeztünk, egy-két kisebb fejlesztéssel, olyanokkal, amiket igazából látni sem lehet nagyon.” – mondta a spanyol.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne jó autónk, de azt gondolom ez egy nehéz év lesz. Úgy érzem a Racing Point és a Renault, nagyon bonyolulttá fogja tenni számunkra az idényt.”

  • Perez: Az Aston Martin a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull kihívója lesz

    Perez: Az Aston Martin a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull kihívója lesz

    Sergio Pereznek nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy az Aston Martin jövőre a három nagycsapat kihívója lehet, rögtön debütáló évében.

    A Racing Point 2021-től kezdődően Aston Martin lesz, Perez hiszi, hogy az első lépések megtörténtek – ideértve a költségvetési sapkát is – amely lépések majd biztosítják a csapat számára, hogy méltó ellenfelei legyenek a Ferrari, a Mercedes, és a Red Bull triójának.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón a szezonnyitó Osztrák Nagydíj előtt a következőket mondta Perez: „A csapat jó állapotban, és pozícióban van a jövőre nézve.”

    „Mindenki láthatta, hogy mit tudtunk csinálni a múltban limitált költségvetéssel. Extrém eredményesek voltunk. Úgy gondolom most minden készen áll arra, hogy üdvözöljük az Aston Martint, és megtegyük a következő lépést.”

    Látva erős eredményüket a téli teszteken, a Racing Point erősen esélyes a ’best of the rest’ pozíciójára idén, Perez kíváncsi, hogy mit is tud valójában az RP20:

    „Extrém pozitív érzéseim vannak, extrém motivációm van, hogy jól kezdjük a szezont, és reméljük a legjobbakat”

    „Remélem tudunk harcolni a dobogóért, kihívva a legjobb három csapatot. Az valami különleges volna számunkra.” – zárta a mexikói.

  • Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Helmut Marko biztos abban, hogy ki nem lesz világbajnok 2020-ban

    Talán a koronavírus okozta szünet után a legfontosabb hír az, hogy Sebastian Vettel hat év hűséges szolgálat után elhagyja a Ferrari csapatát. A csapat pártfogoltjával, Charles Leclercel és az újonnan igazolt spanyol Carlos Sainzal folytatja. Azt, hogy Vettel hova igazol, még nem tudni.

    „Vettel két héten keresztül vezette a Ferrarit Barcelonában, majd elhagyta a csapatot. Szóval azt gondolom, ennek okai vannak.”  – mondta a Red Bull Racing tanácsadója a Sevus TV-nek.
    A Ferrari egyébként saját maga is elismerte, hogy nem végezték olyan jól a dolgukat, mint az elmúlt években.

    Marko szerint pont ezért nem lesz Leclerc 2020 bajnoka. Az osztrák csapat tanácsadója azt is tudni véli, hogy mit keres Vettel a jövő évre: „Sebastian egy győztes autóba szeretne beülni jövőre.”

    Azonban a jelenlegi két topcsapatnál minden jel arra utal, hogy elfogytak a helyek:

    „Nem úgy néz ki, hogy a Mercedes leigazolja, a szituáció nálunk sem más: élő szerződésünk van Max Verstappennel és Alex Albonnal.” – mondta Marko.
    Vettel korábban a Red Bull pilótája volt, azonban a csapat nem sok esélyt lát arra, hogy ez újra megtörténjen.

  • Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi: Idén le kell győznöm Räikkönent

    Giovinazzi elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje megragadhat, ha idén sem tudja legyőzni a szurkolók körében igencsak népszerű csapattársát 2020-ban.

    A Ferrari támogatásával, a 26-éves olasz 2019-ben teljesítette első teljes szezonját a száguldó cirkuszban, azonban idén emelni akar a téten:

    „Ha azt akarom, hogy az álmaim folytatódjanak, akkor idén le kell győznöm Kimit.” – mondta a Blick svájci újságjának.

    Giovinazzi csak 14 pontot gyűjtött tavaly, ellenben 2007-es világbajnok csapattársa ennek több mint háromszorosát 43-at.

    Ha a szezon elején lassú lesz, akkor akár jóval a szezon vége előtt távozhat Giovinazzi a csapattól, Nick Heidfeld korábbi F1-es pilóta szerint:

    „Azt gondolom, hogy ez egy remek lehetőség Mick Schumachernek arra, hogy beüljön az Alfa Romeoba, nem csak péntekenként, hanem a versenyeken is.” – mondta a német a Sky Deutschland-nak.

    A Formula 2-ben versenyző Schumacher a következő a sorban, a Ferrari fiatal tehetségei közül:

    „Giovinazzi gondban lehet, ha a szezon első felében ugyanúgy Räikkönen árnyékában lesz, mint tavaly.” – tette hozzá Heidfeld.

    „Mick képes volna vezetni egy Forma-1-es autót és hamarabb lehetőséget fog kapni erre, mint ahogy azt sokan gondolnák.”

  • Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    A McLaren spanyol versenyzője határozott aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei lehetnek az egész csapatra nézve annak, hogy valakinél egy koronavírus teszt pozitív lesz.

    Az F1 hét hónap után végre visszatér, azonban nem úgy ahogy megszoktuk. A kapuk zárva, a lelátók üresek lesznek, illetve csak a kulcsemberek egy limitált létszáma lehet majd a paddockban.

    Szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések lesznek, amelyek magukba foglalják azt is, hogy minden csapatnak a saját ’burkában’ kell maradnia, annak érdekében, hogy megpróbálják megelőzni és szabályozni a vírus terjedését.

    De minden óvintézkedés ellenére, Sainz továbbra is tart attól, hogy versenyeket kell majd kihagynia, mivel, ha nincsenek a vírusnak tünetei, akkor is lehet a teszt pozitív:

    „Lehetséges, hogy koronavírusos vagy, de nem tudsz róla, mert nincsenek tüneteid, vagy a csapatból valaki tünetmentes, és ezért ki kell hagynod egy versenyt.” – mondta Sainz a CNN-nek egy élő Instagram beszélgetésben.

    „És négy verseny nélküli hónap után, mikor már mennél versenyezni, tökéletesen egészségesnek érzed magad, de pozitív lett a koronavírus teszted. Ezért továbbra sem versenyezhetsz, az valami szörnyű érzés lenne. Úgyhogy nagyon óvatos leszek, hogy ezt elkerüljem.”

    „Tisztán balszerencse, és nem tehetsz ellene semmit, nem tehetsz mást, ki kell hagynod emiatt pár versenyt.”

    „Az egészben a legrosszabb az volna, hogy tökéletesen érzed magad, mint ahogyan én jelenleg, de benned van a koronavírus, nem tudsz róla, mégis ki kell hagynod a versenyt.”

    Carlos Sainz a szurkolók hiányáról is beszélt:

    „Azokban a pillanatokban amikor a pilótaparádén vagy, látod a megtelt lelátókat, látod, hogy mindenhol szurkolók vannak, és támogatnak, kiáltják a nevedet, olyan érzést kölcsönöz, hogy tele vagy energiával.”

    „Az, hogy idén ezt nélkülöznünk kell szomorú és furcsa. Azonban ez nem fogja a motiváció hiányát okozni. Nagy motivációval, és felkészülten érkezünk majd.”

  • Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Visszatér-e Fernando Alonso a Forma-1-be? Jelenleg ez az egyik legégetőbb kérdése a sportágnak. A spanyol továbbra is a harmadik világbajnoki címét szeretné megszerezni, de vajon elérhető-e neki még mindig?

    Pedro de la Rosa 2007-ben a McLaren tesztpilótája volt, így közelről láthatta, hogy milyen bomlasztó is tud lenni Alonso egy csapat számára. Közelről szemlélhette, amikor a csata Lewis Hamilton és spanyol honfitársa között egyre hevesebbé vált. Ugyanakkor Pedro egy hatalmas szurkolója Alonsonak, és reméli visszatér az F1-be:

    „Őszintén, nem tudom visszatér-e. Ezt neki személyesen kell eldöntenie, de remélem igen, én legalábbis ezt tanácsoltam neki. A legjobb pilótáknak az F1-ben kell vezetniük. Az ilyen kivételes versenyzők mindig tudnak valami extrát nyújtani egy Forma-1-es autóban.” – mondta a spanyol a Marca-nak

    De la Rosa egy futballistához hasonlította: „Ez olyan, mintha Lionel Messi a Granadához igazolna. Minden tisztelettel mondhatom, hogy szerintem inkább játszana ott, minthogy teremfocit játszana, vagy egyáltalán nem is lenne aktív Spanyolországban. Ugyan ezt érzem Fernandonál.”

    A francia csapat lehet az egyetlen opciója Alonsonak 2021-re, mivel a nagycsapatoknál gyakorlatilag elfogytak a lehetőségek. Maradt a Renault, ahol Daniel Ricciardo távozása miatt felszabadult egy ülés 2020 végén.

  • Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

    A korábbi Ferraris csapatfőnök, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel korrektül fog viselkedni a 2020-as szezonban.

    Sokan, többek között 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve is, hatalmas csatát vár a németek négyszeres világbajnoka és a Ferrari új első számú pilótája Charles Leclerc között.

    „A feszültség nem segít senkinek – még Leclercnek sem.” – mondta Villeneuve a La Gazzetta dello Sportnak.

    „Leclerc tudja, hogy most már ő az első számú csapaton belül, de még mindig egy négyszeres világbajnokkal áll szemben. Charles rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kezelje ezt a helyzetet, szóval meglátjuk hogyan jár majd el.”

    Domenicali, aki 2014-ig volt a Ferrari csapatfőnöke, támogatja a maranelloi istálló döntését, miszerint Leclercet állítják a hierarchia élére:

    „Igen, mivel egy hatalmas tehetség.” – mondta az olasz az Il Resto del Carlino nevű újságnak. „Fejlődése is megerősíti azt az elképzelést, ahogyan az akadémiát indítottuk a fiatal pilóták számára.”

    Domenicali úgy véli, hogy az olyan pilóták, mint Leclerc és Verstappen „az új generáció szimbólumai.”

    „Tudom, hogy Seb egy profi és bárhogyan fog alakulni a jövője, korrektül fog viselkedni.”

    Villeneuve még hozzátette: „Sainz nem Verstappen, de egy erős pilóta.”

    „Nem fogja érdekelni a másik pilóta, Sainznak nagyobb neve, és imázsa van annál, minthogy beleálljon egy Schumacher-Barrichello szituációba.”

  • A Mercedes és a Red Bull Racing a favorit, de még a Ferrarit se írjuk le

    A Mercedes és a Red Bull Racing a favorit, de még a Ferrarit se írjuk le

    Egy hét múlva már tudni fogjuk, hogy ki nyerte idén az első Forma-1-es futamot. Pedro de la Rosa szerint érdekes csata lesz a top három csapat között.

    A téli tesztek alatt viszonylag kis különbség volt a Mercedes és a Red Bull Racing autói között. Úgy nézett ki, hogy a két csapat nem hibázhat majd, hiszen a másik alakulat ott lesz, hogy kihasználja azt. De amikor az igazság órája következett, törölték az Ausztrál Nagydíjat.

    Most a szurkolóknak már csak egy hetet kell várniuk arra, hogy végre elkezdődjön a szezon. A korábbi Forma-1-es pilóta Pedro de la Rosa szerint, az idei év igazi tűzijáték lesz:

    „Nehéz szezon előtt állunk, a késői start és a tény miatt, hogy nem lesznek nézők. Ellenben azt gondolom, hogy fantasztikus idény vár ránk, amely sok jó dolgot rejt még magában.” – mondta a spanyol a Marca-nak

    „A Mercedes erős lesz, de a Red Bull minden eddiginél jobban készen áll a harcra. A Ferrarinak voltak problémái, de most volt idejük arra, hogy dolgozzanak rajtuk, szóval én még nem írnám le őket.”

    De la Rosa szerint, a téli tesztek és a szezon kezdése között eltelt nagyon hosszú idő miatt nagyon nehéz lenne jósolni:

    „Habár a gyárak 73 napig be voltak zárva, a csapatok rengeteg munkát végeztek az elmúlt négy hónapban. A barcelonai teszten már a Spanyol Nagydíjra szánt fejlesztési lépcsőn dolgoztak. Az autók, amiket majd Ausztriában láthatunk, teljesen másként fognak mutatni, mint a téli teszteken.” – zárta a spanyol.

  • Giovinazzit nem érdekli a Ferrari junior versenyzőinek nyomása

    Giovinazzit nem érdekli a Ferrari junior versenyzőinek nyomása

    Antonio Giovinazzi inkább saját magára koncentrál, mint azon Ferrari juniorokra, akik veszélyeztetnék 2021-es versenyzői ülését. Az olaszok versenyzője, nemrég el kellett fogadja a Ferrari döntését, miszerint Carlos Sainzot választották helyette Sebastian Vettel pótlására.

    Azonban az Alfa Romeoban maradni sem lesz egyszerű számára, hiszen öt Ferrari akadémistával van versenyben a pozícióért, többek között természetesen Mick Schumacherrel. Azonban, miközben mindenki a vezetését fogja figyelemmel kísérni, Antonio nem gondolja, hogy bármi változott volna az elmúlt évekhez képest:

    „Ahogy mindig is mondtam, minden évben nyomás volt a karrieremen, ezért értem el, amit elértem, áldozatokat hoztam és a kemény munkát végeztem, és ez idén sem lesz másképp, mint tavaly vagy tavalyelőtt.” – mondta az F1 Nation podcastjában.

    „Amennyiben jól csinálom, haladhatok tovább a magam útján. Csak az érzéseimre, és a tapasztalataimra fogok koncentrálni, és igazán keményen fogok dolgozni. Kimi a csapattársam, így még jobban tudok fejlődni.”

    „Már tavaly is nagyot léptem előre a szezon második felében, az első feléhez viszonyítva. Ismét azon kell majd dolgoznom, hogy egy újabbat tudjak lépni előre, mint pilóta, jól kell csinálnom, és biztosítanom kell, hogy még jó hosszú ideig ebben a világban maradhassak.”

    Természetesen megvan annak is a valószínűsége, hogy Giovinazzi bebizonyítja, hogy ő egy jó első számú pilóta, és méltó is lesz ennek a pozíciónak betöltésére, ha Kimi Raikkonen a visszavonulás mellett dönt 2020 végén. Amit már azzal is bebizonyíthat, hogy elveszíti híresen hosszú haját, hiszen ismét feltette azt fogadás tárgyaként:

    „Az, hogy az összes fodrász bezárt tökéletes volt, hiszen szeretem a hosszú hajat.” – mondta Giovinazzi az Ausztráliában látottakhoz képest tényleg megnövekedett frizurájáról.

    „Azt mondtam, hogy le fogom vágni a hajamat amennyiben felálok a dobogóra idén. Tehát ez olyan mintha fogadtam volna Fred Vasseurrel. Biztos vagyok benne, hogy arra fog törekedni, hogy levágja a hajamat, ha szerzek egy dobogót, az jó nekem, és a csapatnak is. Le fogom vágni a hajam!”

    „Tavaly a Red Bull Ringen vesztettem el a hajamat, mivel megszereztem az első pontomat, úgyhogy ez idén csak dobogó esetén fordulhat elő.”