Szerző: Galambos Bence

  • Ocon elégedett a Renault motor teljesítményével

    Ocon elégedett a Renault motor teljesítményével

    Esteban Ocon elmondása szerint elégedett azzal, ahogy a Renault motorja teljesít idén.

    A francia alakulat Red Bullal való együttműködése igencsak megromlott a végére, így 2018-ban dobogott utoljára francia motor az osztrákok által készített kasztni alatt.

    Dr. Helmut Marko nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Renault idén nagyon jó kvalifikációs móddal rendelkezik, azonban a versenyeken a Honda erőforrása már erősebb.

    A Renault-nál vezető Esteban Ocon azonban nem így látja. Teljes mértékben meg van elégedve a franciák idénre készített erőforrásával:

    „Nincs mit rejtegetnünk.” – mondta a francia a spanyol AS újságnak. „A motorunk egész erős, különösen a versenyen.”

    „A végsebességünk jó, ami egy előny, és ez azt is jelenti, hogy a motorunk gyors, jó és megbízható. Csak jó dolgokat tudok mondani róla.” – mondta Ocon.

    Marko egy erősorrendet is állított a motorgyártók terén, szerinte a Mercedes mögött a Honda a második erő, őket követi a Renault, majd a Ferrari.

    „Fogalmam sincs, hogy ki van elől – kinek van a legerősebb motorja – én csak azt tudom mondani, hogy az idei autónk egyik erőssége az erőforrás.

  • Heidfeld: Albon önbizalma súlyosan megsérült

    Heidfeld: Albon önbizalma súlyosan megsérült

    Nick Heidfeld álláspontja az, hogy extrém fontos a Red Bull számára, hogy a továbbiakban is támogassa szenvedő pilótáját Alex Albont.

    Ez Nick Heidfeld álláspontja, ahogyan egyre csak nő a nyomás a brit-thai versenyző feje fölött, amiért Albon folyamatosan hátrányban van Max Verstappenhez képest.

    Figyelemre méltó azonban az, ahogyan jelenleg az a Red Bull kezeli ezt a helyzetet, amelyik csapat mostanában híres a pilótáival való keménységéről, de most Dr. Helmut Marko, illetve Christian Horner továbbra is nyilvánosan kiállnak Albon mellett.

    A korábbi Forma-1-es pilóta Nick Heidfeld elismerte: „tudni illik különös támogatása van a Red Bull thai tulajdonosától.”

    „Az önbizalma súlyosan megsérült jelenleg.” – mondta a Sky Deutschland-nak. „Ebből adódóan a mentális támogatása nagyon fontos.”

    Heidfeld azt is hozzátette, hogy Gasly is ugyanúgy szenvedett Max Verstappen mellett.

    „Nem érzi jól magát az autóban, ami persze azért van mert a legtöbb fejlesztés vagy Verstappenért van, vagy pont tőle jön. Azonban továbbra is nehéz magyarázni ezt az elképesztően nagy különbséget.”

    Egyébként Heidfeld elképzelhetetlennek tartja, hogy az osztrák gárda akkor is támogatni fogja majd Albont, ha közelebb kerülnek a Mercedeshez:

    „Akkor ott volna az a nagy és vélhetően döntő hátránya, amit Albon nem tudna belebonyolódni. A csapatnak hatalmas ziccerek, és stratégiai lehetőségei maradnának ki.” – fejtette ki a német.

  • Marko: A Honda jobb motorral rendelkezik, mint a Renault

    Marko: A Honda jobb motorral rendelkezik, mint a Renault

    A Honda már a második legjobb motorgyártó a Forma-1-ben közvetlenül a Mercedes után, állítja Dr. Helmut Marko.

    A Red Bull osztrák tanácsadója már a jövőbe tekint, és a partimód betiltását várja (amely Monzában lesz esedékes)– Toto Wolff azonban figyelmeztet: ezzel a változással erősebbek lesznek a versenyeken.

    „A Mercedes lehet, hogy így hosszabb ideig tud majd használni egy-egy erősebb motormódot.” – mondta Marko a német motorspoert-total.com-nak.

    „Azonban úgy gondoljuk, hogy az egyértelmű dominanciájuk az időmérőn a továbbiakban nem lesz jelen. Ez a fel- illetve levezető körökre is vonatkozik, szóval úgy gondoljuk, hogy közelebb fogunk kerülni.”

    „Ezen felül jelenleg a versenytempónk – ha minden jól megy – már a jó irányba halad.”

    A Red Bull 2019-ben váltott Renault erőforrásról Hondára, és ez egy jó döntésnek bizonyult, ugyanis Marko úgy véli, hogy a japánok erőforrása már a franciáké előtt jár:

    „A Renault-nak egészen jó kvalifikációs módja van, azonban a versenyeken gyengébbek nálunk.”

    Marko a koronavírus kapcsán is kifejezte aggodalmát, hiszen Sergio Péreznél láthattuk, hogy két versenyhétvégét is ki kellett hagynia:

    „A korona az egész bajnokságodat tönkre teheti. Pérez éppenséggel nem vesztett vele túl sok mindent, azonban, ha Max kapná el vége lenne a bajnokságnak.” – mondta Marko.

    Ugyanakkor az osztrák csapat tanácsadója azt mondta, hogy a Red Bull nem fogja túlzottan védeni Verstappent a vírustól a csapat már így is tett óvintézkedéseket:

    „Saját felelősségére bízzuk. Tisztában van a helyzetével, voltak már pozitív esetek a környezetében, és tudja, hogy milyen könnyen megfertőződnek az emberek.” – zárta Marko.

     

  • Alonso versenyének kuplungja problémái vetettek véget

    Alonso versenyének kuplungja problémái vetettek véget

    Fernando Alonso néhány évig valószínűleg utoljára járt az Indy500-on, amelyen egy kuplunghiba hátráltatta őt egy jó eredmény megszerzésétől.

    A spanyolok kétszeres világbajnoka 2021-ben visszatér a Forma-1-be, a Renault csapatának fedélzetén. Mind ő mind pedig Cyril Abiteboul kijelentette, hogy a királykategóriában való versenyzés mellett nem fognak beletérni ilyen kitérők.

    A kvalifikáción a 66-os rajtszámú Arrow McLaren SP-vel a 26. helyre tudott csak kvalifikálni Alonso, így egyből a mezőny végén találta magát a spanyol versenyző:

    „Nem volt meg az egykörös tempónk, mondjuk ki.” – mondta Alonso. „A kezdetek óta küszködünk az autó egyensúlyával, illetve a túlkormányzottsággal. Megpróbáltunk az egyensúlyon, és a kerekeken a kiállások alatt állítani, és egyre jobban éreztem magam az autóban. Feljöttünk egészen a 15. helyig a 110. körre, abba a pozícióba, ahol lenni is akartunk.”

    „A verseny féltávjánál, amikor már a 26. pozícióból a 15.-ig feljöttünk, meghibásodott a kuplungunk, amit nem tudtunk hogyan megoldani. Szóval a versenyt a kuplung nélkül fejeztük be, így ettől a ponttól számítva minden kiállásnál be kellett tolni az autót, aztán mehettem tovább. Ez szerencsétlenségünkre egy teljes körünkbe került, amit a verseny végére ledolgoztunk, de ezen kívül nem tehettünk többet.” – mondta a spanyolok kétszeres világbajnoka.

    A csalódást keltő eredmény ellenére Alonso pozitívnak tartja, hogy be tudta fejezni az 500 mérföldes versenyt, első alkalommal három próbálkozásból:

    „Boldog vagyok, hogy be tudtam fejezni a versenyt, átszelhettem a célvonalat, és így az 500 mérföldes táv már megvan, és ez egy pozitív dolog. A negatívum az volt, hogy a kuplung probléma miatt gyorsan kiestünk a koncentrációnkból. Azonban összességében azt gondolom, hogy az Arrow McLaren SP csapata fantasztikus munkát végzett a versenyen, a stratégia mentén, illetve a kiállások során folyamatosan jöttünk előre, pozíciókat javítva. Büszke vagyok arra a munkára, amit az elmúlt hetekben végeztünk. Megpróbáltunk versenyezni, azonban a szerencse ma nem a mi oldalunkon állt, de büszke vagyok a csapat összes tagjának teljesítményére.” – zárta Alonso az Indy500-as értékelését.

  • Prost: Nem hiszem, hogy bárki legyőzné

    Prost: Nem hiszem, hogy bárki legyőzné

    Alain Prost véleménye szerint, Lewis Hamilton ebben a szezonban ismét bajnok lesz. A négyszeres világbajnok nem lát senkiben kihívót az idei szezonra már, így nemsokára kiegyenlíthet a világbajnoki címek terén Michael Schumacherrel.

    „Ahogyan Lewis vezet, és a bizalom a Mercedes csapatával, illetve a tény, hogy 2021-ben csak nagyon kis változások lesznek az autók terén, nagyon jó esélye van arra, hogy idén és jövőre is ő legyen a bajnok. Nem hiszen, hogy bárki le tudná győzni,” – mondta Prost a Metro-nak.

    „Hihetetlen, amit Lewis csinál. Mondjuk természetesen ezt csak akkor tudod megcsinálni, ha van egy hosszan tartó dominanciád és egy hosszútávú együttműködésed egy csapattal,” – folytatta Prost.

    Hamiltont mindösszesen egyszer győzték le csapaton belül mióta a Mercedesnél vezet, 2013-óta. 2016-ban Nico Rosberg győzte le, aki ezzel hazavihette a világbajnoki trófeát.

    Prost szerint Hamilton jelenlegi dominanciáját össze lehet hasonlítani Michael Schumacher Ferraris uralmával:

    „Össze lehet hasonlítani, mivel majdnem ugyanaz a sztori. Van egy tökéletes társaság, a legjobb kulcsemberekkel, és első, illetve második számú pilótával. Pszichológiai szempontból rendkívül stabil állapotba kerülsz ezáltal, ami lehetőséget nyújt egy rendkívül erős teljesítmény nyújtására,” – zárta Prost.

  • Az elmúlt két héten egy pozitív koronavírus teszt volt a paddockban

    Az elmúlt két héten egy pozitív koronavírus teszt volt a paddockban

    Az FIA egy közleményben jelentette ki, hogy 2.847 koronavírus tesztet végeztek el a pilótákon, a csapattagokon, és a rendezőkön augusztus 14. és 20. között. Ebből egy teszt lett pozitív.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség nem fogja elárulni, hogy kinek lett pozitív a tesztje, és azt sem, hogy melyik csapatnál dolgozik az illető. A közleményben az is szerepelt, hogy a tesztek száma azért ilyen alacsony, mert a mostani hétvégén nincs verseny.

    A Forma-1-ben már több mint 20.000 tesztet elvégeztek már a bajnokság kezdete óta, és ez mindösszesen az ötödik pozitív esete volt a paddocknak. A maradék pozitív tesztek egy része a Magyar Nagydíjon jöttek össze, ahol két embert is karanténba kellett küldeni. Sergio Pérez eddig az egyetlen olyan pilóta aki megfertőződött a koronavírussal, és egyedül neki lett kétszer is pozitív a teszteredménye.

  • Berger tanácsa: Csak olyan autóba üljön Vettel, amivel nyerni tud

    Berger tanácsa: Csak olyan autóba üljön Vettel, amivel nyerni tud

    A Spanyol Nagydíj alatt Sebastian Vettel megmutatta, hogy mire képes egy versenyautóban, és hetedik helyen végzett a Ferrarival. De végül mit fog csinálni a németek négyszeres világbajnoka, miután az olaszok nem hosszabbítottak vele szerződést?

    „Első nekifutásra a Mercedes és a Red Bull lenne ideális választás, azonban, ha nincs semmilyen különleges szituáció, ennél a két csapatnál nem lesz helye. Melyik másik csapat tudna nyerni jelenleg? Azt mondanád, hogy még talán a Racing Point, de elég jók ahhoz, hogy jövőre a Mercedes és a Red Bull ellen versenyezzenek? Nekem vannak kétségeim a dologgal kapcsolatban.” – mondta Gerhard Berger a Sky Germany-nek.

    „A legnagyobb kérdés az persze, hogy ő hogyan látja a jövőjét? Szeretne támadni, meg szeretné próbálni még egyszer? Az egyetlen dolog, amit tanácsolhatok neki az az, hogy egy olyan autóba üljön, ahol legalább tud versenyeket nyerni. De ez jelenleg nem látom ezt megvalósíthatónak.”

    Időközben a Ferrarinál egyre nagyobb és nagyobb indulatok keletkeznek. Vettel elmondása szerint autója miatt frusztrált, azonban ez a Ferrari rengeteg elhibázott stratégiája miatt is lehet. Az olaszok úgy tálalják ezt a nyilvánosságnak, mintha nem is történne semmi, azonban nem ez a helyzet. Berger szerint Vettelnek semmi veszítenivalója:

    „Kihúzott mellkassal kell mellette elsétálnia. Vettelnek már a zsebében van négy világbajnoki cím, ezzel ellentétben Charles Leclercnek először nyerni kellene egyet. Mindenki tudja, hogy Sebastian nem felejtette el vezetni, ott valami nagyon félrecsúszhatott, ha Leclerc folyton egy másodperccel veri.” – zárta Berger.

  • Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Az FIA és a Forma-1 a parti mód betiltását célozza meg, a Belga Nagydíjtól kezdődően. Bár korábban már felmerült, hogy ennek a megvalósítása lehet csúszik, azonban Dr. Helmut Marko reméli, ez a szabály olyan gyorsan életbe fog lépni, amilyen gyorsan az lehetséges.

    A Mercedes dominanciája a hibrid korszak óta, 2014-óta tart, azóta az összes világbajnoki címet, mind a konstruktőrök, mind pedig a pilóták között. Ez a helyzet idén sem látszik változni. Ennek eredményeképpen úgy tűnik a Forma-1 megelégelte ezt, és kicsit lassítani szeretnék őket a parti mód betiltásával. Helmut Marko szerint ez kedvezhet a Red Bullnak:

    „Ez nagyon jó lehetne számunkra, mivel a kvalifikációs mód törlésével esélyünk volna pole pozíciókat szerezni. Spanyolországban csak fél másodpercet buktunk a Mercedes parti módja miatt, Spa-ban ez körülbelül nyolc tizedet jelentene.”

    „Minden héten rengeteget dolgozunk az autón, és egyre közelebb és közelebb kerülünk. Éppen ezért azt gondolom, hogy egy szinten leszünk a Mercedes autóival Belgiumban.” – mondta Marko az F1-insider.com-nak

    „Az is egy nagyon fontos szempont számunkra, hogy még nem adtuk fel az idénre kitűzött célunkat: Max Verstappent minden idők legfiatalabb világbajnokává tenni. Tudjuk, hogy ezzel az autóval ez továbbra is lehetséges, illetve emlékszünk arra is, amikor 2012-ben Sebastian Vettel 60 pontos hátrányból állt fel Fernando Alonsoval szemben.” – zárta Marko.

  • Horner: Albon és Bottas helyzete a legnehezebb a Forma-1-ben

    Horner: Albon és Bottas helyzete a legnehezebb a Forma-1-ben

    Mind Alexander Albon, mind pedig Valtteri Bottas megegyező csomaggal csomaggal rendelkezik, mint az őket elég nagy gyakorisággal legyőző csapattársaik. Mindkét pilóta elég gyakran csak az árnyékban találja magát, ebből következően sokszor nehezebb helyzetbe is kerülnek, különösen amióta Verstappen és Hamilton egy egészen különleges szinten van. Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke szerint előbbi két pilóta van a Forma-1 legnehezebb helyzetében.

    Az F1 Nation podcastjében mondta ezt az osztrák csapatfőnök, és egy kicsit mélyebben belement a témába, és azt mondta, hogy Bottasnak és Albonnak „irigylésre méltó ülése” van. Egyébként a csapattársukhoz viszonyítani őket igencsak nehéz volna, Albon pedig egyértelműen szenved:

    „Vallterinek sokkal több tapasztalata van, mint Alexnek. Úgy értem, hogy a Maxal való összehasonlítás, aki a jelenlegi legjobb formában lévő F1-es pilóta.”

    „Alex még mindig igencsak fiatal, és kevés tapasztalattal rendelkezik. Ez még csak a hatodik futama volt a második szezonjából, és látjuk benne a potenciált. Látjuk azt, hogy milyen erősek a vasárnapi versenyei, és azt hiszem, hogy egy kis idő múlva minden össze fog állni számára.” – szóval Horner ismét kiállt versenyzője mellett, akinek szerinte csak időre van szüksége. Már csak az a kérdés, hogy engedik-e ezt neki azok után, hogy Gaslyt tavaly milyen gyorsan elpaterolták a csapattól.

    Ezekből az következik, hogy Bottas és Albon is igen nehéz helyzetben van:

    „Ugyanakkor azt gondolom, hogy neki és Vallterinek van a legkeményebb dolga ma a Formula 1-ben, mint Max vagy éppen Lewis csapattársaként.”

    A Verstappennel való összehasonlítás továbbra is csalódást keltő, de Horner ettől eltekintve is csak pozitívan nyilatkozott pilótájáról:

    „Azt gondolom, hogy az egész csapatot lenyűgözte a versenyeken mutatott teljesítményével. Hihetetlenül jól versenyzett a szezonban, és úgy gondolom, hogy segítenünk kell őt, hogy jobb kvalifikációs eredményeket tudjon produkálni.”

    „Jelenleg az autónkat kissé trükkös vezetni egy körön, úgy gondolom ez az ami Alexet főként hátráltatja, Max viszont ebben a tartományban magabiztosnak érzi magát. Alexnek egy kicsit nyugodtabb autóra van szüksége ahhoz, hogy magabiztosan tudja kihozni belőle a maximumot, és remélhetőleg ez a probléma az autó fejlesztése során megoldódik majd, és a szombati teljesítménye tovább fejlődhet.” – zárta Horner.

  • Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Az idény előtt Valtteri Bottas párszor elmondta, hogy minden eddiginél jobb állapotban van ahhoz, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A hatodik nagydíj után azonban már tetemes lemaradása van csapattársához képest összetettben, és ha ez nem volna elég, még a gyengébb autóval rendelkező Verstappen is beékelődött a Mercedes pilótái közé összetettben.

    Ahhoz, hogy valós reményeket táplálhasson nyernie kellet volna Spanyolországban, vagy legalább behozni az autót másodiknak, de a finn futama már a rajtnál elment.

    A Crashen in de Keuken-ben Robert Doornbos és Rob Kamphues az elmúlt hétvége eseményeit vesézték ki. A verseny startja után Bottasnak be kellett volna vetődnie a Hamilton illetve Verstappen között lévő helyre, azonban túl sok helyet hagyott. „Nem volt elég agresszív” – mondta Doornbos.

    „Kis távolság volt Max és közte, de Hamilton szélárnyékában lett volna esélye felzárkózni. Mindezek ellenére hagyta, hogy Max menjen Hamiltonnal egy vonalban, és így neki adva a szélárnyékot.”

    Kamphues hozzátette, Bottas tudja, ez volt az utolsó esélye a bajnoki címet illetően:

    „Egészen egyszerűen be kellett volna vágnia Max elé, és elvenni előle Lewis szélárnyékát, ezzel megpróbálni lelassítani őt.” ’Más szavakkal Bottas’ egészen egyszerűen túl puhány volt, hiszen nemsokkal ezután Lance Stroll is otthagyta, majd a kettes kanyarban már Sergio Perez is mellé ért.

    „Itt egyébként nem csak a versenyt, hanem a bajnoki címet is sikerült ismét eldobnia, nincs esélye már.” – zárta Doornbos aki igencsak egyértelműen kritikus pilótával szemben. A finn pilóta nem lépett fel Hamilton szintjére, és egyértelműen nem elég agresszív. Verstappen valahogy ebből nagyon jól profitál.