Szerző: Galambos Bence

  • Seidl: A Ferrari ezért tette le a voksát Sainz mellett

    Seidl: A Ferrari ezért tette le a voksát Sainz mellett

    Carlos Sainz második helyen végzett az Olasz Nagydíjon és csak pár tizeddel futott be a győztes Pierre Gasly mögött. Ez a teljesítmény is egyfajta bizonyítéka annak, hogy miért őt választotta a Ferrari 2021-re Leclerc csapattársának, a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl szerint.

    Harmadik helyre kvalifikálta magát Sainz az időmérőn, ezzel már magára irányította a figyelmet a spanyol versenyző, azonban még több elismerést kapott, miután egy küzdelmes futam után végül a második helyen intették le.

    A rajt után azonnal nyert egy pozíciót Valtteri Bottas borzalmas elrugaszkodása miatt, azonban a szerencse nem vele volt a biztonsági autós periódus, illetve a piros zászló során.

    Több riválisa is megelőzte őt a kavarodásban így csak a hatodik helyről várhatta a futam újraindítását. Nagy teljesítményt nyújtva végül mindösszesen 415 ezredmásodperc választotta el őt élete első F1-es győzelmétől.

    „Leszegtem a fejem, és mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy utolérjem őket, és volt is egy remek párharcom Lance-el (Stroll) az újraindítást követő első körben.” – mondta Sainz.

    „Mindezek után sajnos a közepes keveréken nem éreztem olyan túl jól magam. Úgy hajtottam, ahogyan csak tudtam, hogy a végére elkapjam Gaslyt, és ez majdnem sikerült.”

    Seild, a McLaren csapatfőnöke szerint a spanyol pilóta, a sebesség és a mentális erősség kombinációja, amely bebizonyítja, hogy miért ilyen kelendő a pilótapiacon:

    „Az első körtől fogva lenyűgöző volt a teljesítménye. Nem volt meglepetés számunkra, hiszen mi mindvégig tudtuk, hogy mire képes. Továbbá az is teljesen egyértelmű, hogy a Ferrari miért szavazott neki bizalmat.” – mondta.

    „Egy nagyon erős hétvége volt ez Carlos számára, de ezen kívül volt már nem egy ilyen erős teljesítménye volt már az idén.”

    „Gyönyörű volt a rajtja, az újraindítást is szépen csinálta, mindemellett pedig csodálatos előzései voltak. Végső soron megérdemelt a gyönyörű eredmény is.” – zárta Seild.

    Sainz élete második dobogós helyezését szerezte 2019 Brazília után, (legalább most fizikailag is feljuthatott a dobogóra) mellyel holtversenyben a kilencedik helyen áll a bajnokságban 41 ponttal.

  • Brawn emlékeztet: Az Olasz Nagydíj megmutatta, hogy a fordított rajtrács…

    Brawn emlékeztet: Az Olasz Nagydíj megmutatta, hogy a fordított rajtrács…

    A szezon előtt szó volt róla, hogy a Forma-1 a várhatóan kevés futam miatt alternatív megoldásokon dolgozott. Az ötlet az volt, hogy a rendhagyó kvalifikáció lenne felcserélve egy rövid versenyre, ahol fordított rajtács szerint indulhattak volna a pilóták. A bajnokság vezetője rajtolt volna az utolsó helyen előle a második, a második elől a harmadik, és így tovább. Ross Brawn továbbra is nagy támogatója az ötletnek.

    Eleinte az ötletet az volt, hogy már idén kísérleteznek a fordított rajtráccsal, azonban az ötlet lekerült a tervezőasztalról. Mindezek ellenére 2021-re továbbra is tervben van ennek megvalósítása, részben azért, mert ha nem is az összes csapat támogatja az elképzelést, de a többség igen.

    A Formula 1 weboldalán nyilatkozott Brawn arról, hogy az Olasz Nagydíj megmutatta, hogy nem szabad elvetni az ötletet:

    „Szerintünk a tegnapi verseny megmutatta azt, hogy egy ilyen vegyes felállás micsoda felfordulást okozhat, és nem szabad elfelejteni, hogy a következő évben maradnak ugyan ezek az autók – a szurkolók érdeklődését hasonló drámákkal lehetne fenntartani, mint amit most láttunk Monzában.” – mondta az F1 sportszakmai igazgatója.

    Természetesen a fordított rajtrács más megközelítést követelne a csapatoktól is:

    „Persze az is igaz, hogy a Mercedes úgy állította be autóit, hogy azok elöl fognak menni, és ők legyenek a leggyorsabbak egy körön. Ha tudták volna, hogy előzgetniük kell majd, akkor nyilván máshogyan közelítették volna meg a dolgokat. Folytatni fogjuk az új formulák behozását a show növelése érdekében, a Forma-1 DNS-ét megőrizve.” – zárta Brawn

  • Hamilton már nyolc büntetőponttal rendelkezik

    Hamilton már nyolc büntetőponttal rendelkezik

    Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj során kapott egy tíz másodperces stop-and-go büntetést, mivel akkor hajtott be kereket cserélni, amikor a boxutca zárva volt. Az incidens miatt a brit versenyző még kapott két büntetőpontot is. Ami azt jelenti, hogy már nyolc pontnál jár a címvédő.

    Tizenkét büntetőpontot nem szedhet össze egy versenyző egy év leforgása alatt, hiszen az büntetéssel járna. A büntetőpontok így egy év alatt évülnek el, és a Mercedes pilótájának licenszéről majd csak november 17.-én kerülnek le pontok.

    Mindaddig még hat versenyhétvége kerül lebonyolításra, úgyhogy a hatszoros világbajnoknak óvatosnak kell lennie. Amennyiben elérné a tizenkét büntetőpontot a büntetése egy versenyhétvégéről való eltiltás volna.

    Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből, őt követi Albon öt ponttal, mögöttük Daniil Kvyat következik néggyel, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen és George Russell rendelkeznek három ponttal, míg a sort a Red Bull holland versenyzője Max Verstappen zárja két ponttal.

  • Horner: Nem ez volt a legjobb versenyünk

    Horner: Nem ez volt a legjobb versenyünk

    Christian Horner nyugodtan nyilatkozott az Olasz Nagydíj után csapata igencsak harmatos teljesítményéről. Az osztrák csapat első ízben Max Verstappent veszítette el egy motorprobléma miatt, Alex Albon pedig körönként veszített egy teljes másodpercet, egy korábbi sérülésnek köszönhetően.

    „Mindenek előtt szeretnék mindenkinek gratulálni az AlphaTaurinál, különösképpen Franz Tostnak, Pierre Gaslynak, illetve a Hondának, akik meg tudták szerezni a győzelmet ezen az őrült vasárnapon.” – mondta Horner.

    A Red Bull számára ez egy felejthető hétvégére sikeredett. Az egész pénteken kezdődött amikor az osztrák alakulat nem tudta orvosolni a helyzetet:

    „A kihívásokkal teli hétvégénknek lett következménye a versenyen. Max rögtön a rajt után beragadt a DRS vonatba. Ezt majdnem lehetetlen a pályán megoldani. Alexnek az első kanyarban történő összeérés következtében sérült meg az autója. Ezen kívül még egy öt másodperces büntetést, ami szintén visszarepítette a mezőny hátsóbb traktusába.” – mondta a 46 éves csapatfőnök.

    A második rajt után Verstappennek meg kellett birkóznia egy motorproblémával:

    „Nem tudtuk sajnos megoldani, így Maxnak 30 kör után fel kellett adnia a versenyt. Alex padlólemeze pedig jelentősen megsérült. Nagyságrendileg egy másodpercet veszített körönként. Nem ez volt életünk versenye, azonban nagyon keményen fogunk dolgozni azon, hogy Mugelloban visszatérhessünk oda, ahová tartozunk.” – mondta Horner.

  • Verstappen a kiesés után: Örülök, hogy vége van a hétvégének

    Verstappen a kiesés után: Örülök, hogy vége van a hétvégének

    Max Verstappen számára az Olasz Nagydíj extrém csalódást keltő volt. A holland versenyző kimaradt a nagy pofozkodásból és szépen menedzselte versenyét, mindaddig amíg le nem kellett parkolnia autójával a csapata garázsa előtt. A Red Bull fiatal versenyzőjének egyébként sem volt jó versenye, hiszen végig a középmezőnyben harcolt.

    „Nevetséges volt. Kimondtam, amit nem mondhatnál ki. A rajt egészen egyszerűen nagyon rosszul sikerült, kipörögtek a kerekeim. Aztán el kellett, hogy vegyem a gázt, mivel középen találtam magam. Láttam érkezni a többieket, én pedig inkább fékeztem, nehogy mind a hármunknak baja legyen belőle. Mindezek után a DRS vonatban találtam magam, ahol nem igazán tudsz előzni. Szóval messze nem volt optimális.” – mondta Verstappen a Ziggo Sport -nak.

    „Igazság szerint az újraindítástól kezdődően, problémáim voltak a motorral. És ezért estem ki végül. Jelenleg nem tudjuk még mi volt a gond, azonban az biztos, hogy a motorral volt probléma. Azonban ez a jövő héten már nem fog számítani. Örülök, hogy véget ért a hétvége, mivel semmi sem ment jól. A másik oldalról szemlélve viszont örülök az AlphaTauri győzelmének. Az a 2019-es Red Bull nem is volt olyan rossz.” – tette hozzá Verstappen humorosan.

  • Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Alexander Albon elmondása szerint nem érdekli sem a Forma-1 szurkolói, sem a média, sem pedig a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton kritikája.

    Hamilton még a Belga Nagydíj után jegyezte meg, hogy a brit-thai pilóta nem könnyíti meg a Red Bull dolgát a világbajnoki csatában, mivel szerinte nem csak Max Verstappennek kellene elől haladnia a két autó közül:

    „Max viszi a hátán a csapatot.” – jegyezte meg a Mercedes pilótája.

    Megkérdezték Hamilton megjegyzéséről Alex Albont is, aki azt mondta, hogy jelenleg azt tanulja, miként zárja ki azokat a hangokat, melyek a Red Bullnál betöltött szerepét kérdőjelezik meg:

    „Nem azért vagyok itt, hogy kifogásokat keressek, de legalább Spa nem volt egy rossz hétvége.”

    „Nem akarom azt hallgatni, hogy Lewis mit mondott, mivel tudom, hogy kemény munka folyik a gyárban, és ez itt kifizetődhet.”  – mondta Albon.

    Arról, hogy hogyan birkózik meg a negatív sajtóval, és a szurkolók folyamatos kritikájával a közösségi oldalakon azt mondta: „Egyszerű – semmit sem szabad nézned.”

    „Dobd ki a telefonodat.” – mosolyodott el. „Végső soron úgyis csak te magad vagy az, aki változtatni tud ezen.”

    „Komolyra fordítva a szót, igen ezek a kommentek valóban ott vannak, de én vagyok az, aki tudja ezeket kontrollálni. Én csak annyit látok, hogy vannak ott vélemények, de nem ez az, amire fókuszálok. – mondta Albon.

  • Brawn: A hűvös időjárás sem volt a Ferrari segítségére

    Brawn: A hűvös időjárás sem volt a Ferrari segítségére

    A Ferrari számára ez egy olyan hétvége volt, amelyre nem akarnak majd sokáig emlékezni vélhetően. Ugyanis az olaszok két autója a tizenharmadik, illetve a tizennegyedik helyen ért célba, ezzel szereztek összesen nulla pontot, ami igencsak nagy visszaesés, ha megnézzük a tavalyi eredményt.

    Ross Brawn látja azt a mélyrepülést, amelyben az olasz csapat jelenleg van, azonban szerinte Maranello-ra túl kell, hogy tegyék magukat ezen.

    „Voltam abban a szituációban, amiben most a Ferrari találta magát Spa-ban, amikor nem működnek az abroncsok, nem melegszik az időjárás, és rögtön hatalmas hátrányban találod magad.” – mondta Brawn a Formula1.com-nak

    „Az emberek többsége azt mondja, hogy a motor miatt veszített ennyit a Ferrari, azonban egy körön 1,3 másodpercet nem veszíthetsz egy ilyen változás miatt.”

    „Egészen egyszerűen nem tudták működésre bírni az abroncsokat. Az pedig, hogy Spa-ban nem volt éppen meleg az időjárás, nem segített a csapatnak.” folytatta Brawn. Aki egyébként nem gondolja azt, hogy az FIA és a Ferrari megállapodása miatt bukott volna ekkorát az olasz csapat.

    A brit szakembernek nem tetszik a kép, hogy a Ferrari ennyire hátul van és reméli, hogy az olaszok tudnak fejlődni:

    „Amikor valami ilyesmi történik, akkor a teljesítmény visszaesik, és a tempó is egészen szörnyű lesz. Azt gondolom, hogy amennyiben újra munkára tudják fogni az abroncsokat, akkor azért feljebb tudnak majd lépni. Továbbra sem fognak valószínűleg versenyt nyerni, de azért jóval jobb lesz. – zárta Brawn

  • Horner: Szeretik azt hangoztatni, hogy nem ők a favoritok

    Horner: Szeretik azt hangoztatni, hogy nem ők a favoritok

    A Red Bull volánja mögött Max Verstappen volt a leggyorsabb pénteken, ezen felbuzdulva a Mercedes, és Hamilton egyből az esélyeseknek kiáltották ki az osztrák alakulatot. Christian Hornernek annyira nem tetszik ez a megközelítés.

    „Ha megnézed Lewis gyors körét, akkor láthatod, hogy elrontotta a sikánt, ahol rögtön benne maradt három tized hozzávetőlegesen, amely három tizeddel már simán a leggyorsabb lett volna.” – mondta Horner a Sky Sports F1-nek

    „Szeretnek más csapatokat a középpontba tenni, azzal az indokkal, hogy ők a favoritok, azonban tudjuk mindez addig tart, amíg nem kapcsolnak egy fokozattal feljebb az időmérőn.”

    A Red Bull már az időmérőre tekint, megvallva az őszintét inkább a tükörbe, mint előre, hiszen több csapat is jól teljesít Spa-ban: „Elmondom neked, a versenyen nagyon ott kell lennünk majd a szeren, mivel a Racing Pointok nagyon közel lehetnek hozzánk az időmérőn, és lehet le is győznek majd minket.” – mondta az osztrák.

    A következő hétvégétől életbe lépő változásokra is kitért Christian Horner, ugyanis mint köztudott az Olasz Nagydíj hétvégéjén az úgynevezett partimódot már nem lehet majd használni. Az osztrákok úgy vélik ez segíthet majd nekik felzárkózni a kvalifikáción.

  • Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    A legnagyobb kérdést az egész hétvégén beharangozott eső jelentette, ami a Formula 3-asok első versenyére még nem érkezett meg. Azonban az időjárás nem a legbarátibb arcát mutatta, hiszen egészen hűvös időjárás fogadta a mezőnyt, a pálya is csak 15 fokos volt.

    Az utolsó futam győztesének Jake Hughesnak nem alakult jól a verseny kezdete, hiszen a rajtrácson maradt a felvezető körön, így a boxutcából kellett rajtolnia.

    A rajtnál viszonylag simán eljött a mezőny első fele, a hátsó traktusokban azonban történt egy két koccanás, melynek köszönhetően Novalak defektet kapott. A harmadik helyről rajtoló Smolyar nem kapta el túl jól az elindulás pillanatát, azonban a pálya adottságainak köszönhetően meg tudta tartani pozícióját.

    A 4. körben Deledda hibája után falba állította autóját, így bejött a virtuális biztonsági autó, azonban gyorsan dolgoztak a pályabírók, így másfél kör múlva már folytatódhatott a száguldás. Beckmann illetve Smolyer körről-körre, oda-vissza előzgették egymást az állítható hátsó szárny segítségével.

    A tizedik körben Piastri és Lawson vívott nagyon kemény csatát, amely csatában utóbbi pilóta leterelte a Prema versenyzőjét, össze is értek az autók, de mindketten tudták folytatni a versenyt.

    A pontversenyben élen álló Logan Sargeantnek motorproblémái voltak, így elsőként bajnoki legnagyobb kihívója Oscar Piastri előzte meg első ízben, majd Vesti is elment mellette.

    Lirim Zendeli rajt-cél győzelmet aratva, végig dominálva a futamot nyerte meg végül az első Formula 3-as futamot Spa-ban. A dobogó második fokára Theo Pourchaire, harmadik fokára pedig David Beckmann állhatott fel. Logan Sargeant nagy mentést mutatott be, hiszen hatalmas motorproblémái ellenére a nyolcadik helyen zárta a főversenyt.

    A holnapi sprintversenyt Verschoor – Lawson első sorral kezdik majd meg a pilóták.

     

  • Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Bottas: A Mercedes nem változtat a fekete overálokon

    Valtteri Bottas panaszkodása ellenére sem fog változtatni a Mercedes a versenyzők fekete overálján.

    A finn versenyző a Spanyol Nagydíj után tett megjegyzést arra, hogy szerinte a fekete overálok miatt veszített 3 kilót a verseny alatt, egy olyan nagydíjon, ahol az aszfalt hőmérséklete is 40 fok fölött volt:

    „Tényleg rendkívül meleg volt az autóban. Ugyebár meg kellett változtatnunk az autók és az overálok színét. És köztudott, hogy a fekete szín miatt a dolgok jobban melegednek, főleg akkor, amikor direktben süti azokat a nap.” – mondta Bottas.

    „Nem tudok konkrét számokat mondani, hogy mégis hány fokkal van így több az autóban, de idén eszméletlen meleg volt. És akkor itt vannak az idei átszabott overálok, illetve az aláöltözők, nem tudom mégis mennyit tesznek ezek hozzá.”

    „Rendkívül nagy forróság volt és én azt mondtam, ’Srácok, ezek az overálok túlságosan melegek.’ Egyébként biztos, hogy az eddig megszokott fehér hűvösebb lenne némileg, illetve a versenyen veszítettem három kilót, ami rendkívül sok.” – folytatta Bottas.

    „Ez már az a mennyiség, ami befolyásolhatja a teljesítményedet. Tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb pilóta a mezőnyben, és így nem okozott óriási problémát, de persze sosem kellemes. Ebből is látszik, hogy mindig van hova fejlődni.”

    A Mercedes azonban ennek ellenére sem fog változtatni az idei fekete kinézeten, és ugyan olyan kinézetben pompáznak majd a pilóták és az autók, Spa-ban is.

    Bottas segítségére lehet az, hogy a Belga Nagydíj hétvégéjére esőt jósolnak, így vélhetően a nagy meleg nem jelent majd számára problémát. Az előrejelzés azt mutatja, hogy az időmérőre 20 százalék, míg a versenyre 70 százalék esőt valószínűsítenek.

    A finn pilóta még hozzátette: „Remélem, hogy ez volt a legmelegebb hétvége ebben a szezonban, és akkor nem lesz baj az overállal.”