Szerző: Galambos Bence

  • Verstappen: Nem számít, hogy Albon megy vagy marad

    Verstappen: Nem számít, hogy Albon megy vagy marad

    Max Verstappen, a Red Bull fiatal holland pilótája nem bánná, ha csapata Alex Albon mellett tenné le a voksát – és azt sem, ha nem így tesznek majd.

    Amióta a tavaly igencsak alul teljesítő Pierre Gaslyt helyettesíti, nagyon nagy nyomás alatt versenyez Alexander Albon, Verstappen csapattársa.

    Az osztrákok csapatfőnöke Christian Horner úgy nyilatkozott a Toszkán Nagydíjon elért dobogója jót fog tenni a thai színekben versenyző pilótának:

    „Ténylegesen remélem, hogy ez a dobogós helyezés új ajtókat nyitott előtte, az önbizalma szempontjából. Jó útón jár ahhoz, hogy bebizonyítsa, igenis helye van az F1-ben.” – mondta Albonról.

    Verstappen véleménye az, hogy igazából az ő szempontjából mindegy ki ül mellette:

    „Helmut Marko és Christian Horner már régóta azt mondják, hogy nem fog történni semmilyen változás. Részemről rendben van.” – mondta az ausztriai ORF adónak.

    „Végtére teljesen mindegy ki ül a másik autóban. Bárkit legyőznék.”

    Sokan azt gondolják, hogy Sergio Pérez lehet a Red Bull másik pilótája 2021-ben, hogy Daniel Ricciardo elvesztése után ismét két tapasztaltabb pilóta üljön a Red Bull autóiban. Azonban Verstappen azt mondta, neki nincs már szüksége ilyen személyiségre csapaton belül:

    „Talán az első évben szükségem volt erre. De mostanra már nagyon jól megértettem, hogy mit kell tennem. Szóval ténylegesen teljesen mindegy, hogy ki ül mellettem.” – mondta a holland.

    A 22 éves holland versenyző elmondta feszült volt, mivel a Toszkán Nagydíjon ismét az erőforrásával volt probléma. Amely feszültség egy olyan pletykát kezdett indítani, hogy a fiatal versenyző tartós megbízhatósági problémák mellett 2021 végén felbonthatja szerződését.

    Horner elmondta, teljesen érthető Verstappen frusztrációja:

    „Ha Maxnak nem volna meg az éhsége, akkor valószínűleg nem ő lenne az a pilóta, akit minden hétvégén látni szeretnénk a győzelemért harcolni.” – mondta.

    „Ki kell most zárnia a történteket, és előre kell tekintenünk. Szocsi előtt végig fogjuk beszélni vele, hogy mi történt a színfalak mögött a Honda, illetve a csapat között, hogy a következő versenyre minden a helyére kerüljön.” – zárta Horner.

  • Masi: Nem a kavicságy a megoldás minden problémára

    Masi: Nem a kavicságy a megoldás minden problémára

    A Toszkán Nagydíj után a versenyzők és a rajongók is sokat dicsérték a mugelloi aszfaltcsíkot felejthetetlen karaktere végett. Az aszfaltozott bukóterek teljes ’hiánya’ nagy szerepet játszott ebben.

    Azok a hangok, amelyek a kavicságyakat szeretnék visszahozni a pályákra, egyre hangosabbak, és hangosabbak lettek, azonban mindenhol ez nem lesz kivitelezhető. Legalábbis ez jön le a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szavaiból:

    „Ennek a nehézsége abban rejlik, hogy nem tudunk az összes különböző pályán kavicságyakat elhelyezni. Ki kell találnunk, hogy mi volna az optimális megoldás a kanyarokban. Azonban nem a kavicságy a megoldás az összes problémára, amivel jelenleg küzdünk.” – mondta.

    Az, hogy mire gondolhat ezalatt Masi, az nem teljesen egyértelmű, azonban a Speedweek.com-on az olvasható, hogy sok olyan pálya van, ahol egyszerűen fizikálisan nincsen hely a kavicságyak kialakítására, illetve jó néhány pálya szem előtt szeretné tartani a többi versenysorozat kérését is.

    Ennek ellenére rengeteg F1-es versenyző szeretné, ha ezek az aszfaltozott bukóterek egyszerűen eltűnnének. A sportág korábbi világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint ezek veszélyesek is lehetnek, abban az esetben, ha a pilóták úgy mennek majd bele ezekbe a kanyarokba, hogy úgyis meg fogják úszni az egészet.

    A kavicságyak visszatérése nem egy mindenképpen elvetendő dolog Masi szerint:
    „Ezt már rengeteg alkalommal átbeszéltük a pilótákkal, de az, hogy most mindenhova kavicságyakat telepítsünk, túl sok volna számunkra. Ez szimplán nem fog működni.”

  • Massa: A Ferrari jól tette, hogy nem hosszabbított Vettellel

    Massa: A Ferrari jól tette, hogy nem hosszabbított Vettellel

    A Ferrari nem is hozhatott volna jobb döntést azzal, hogy elküldte Sebastian Vettelt. Ez a korábbi Forma-1-es pilóta Felipe Massa véleménye.

    A brazil szerint, aki a Ferrarinál Fernando Alonso és Michael Schumacher csapattársa is volt, nagyon szomorú azt látni kedvenc csapata 2020-as mélyrepülését:

    Senki sem szeretné azt látni, hogy a Ferrari ilyen problémákkal küzd.” – mondta Massa a Globo-nak.

    „Ez egy különleges csapat, minden kétséget kizáróan sokban különbözik a többitől. Majdnem olyan, mint egy vallás.”

    Sokan megkérdőjelezték, hogy a Ferrari most, és ilyen módon vált meg a német négyszeres világbajnoktól, Vetteltől. Azonban Massa más véleményen van:

    „Vettel ideje lejárt, olyan mértékben, mint ahogy azt az idei év mutatja. A Ferrari nagyon jól tette, hogy nem hosszabbította meg szerződését.”

    „Carlos Sainz egy nagyon jó pilóta – fiatal, és még rengeteget tud fejlődni. Természetesen mindenekelőtt egy jó autóra van szükségük. Remélem ő és a Ferrari kedvéért is, hogy ez sikerülni fog nekik.” – mondta Massa, azonban a Ferrari szerint ez évekig is eltarthat.

    Massa 2008-ban a bajnoki címért ment, ám az a Lewis Hamilton legyőzte, aki jelenleg uralja a Forma-1-et. A brazil pilóta szerint éppen ezért volt érdekes megnézni két olyan izgalmas, és különböző futamot, mint a Toszkán- és Olasz Nagydíjat.

    „Ennek ellenére Hamilton idén is dominál. Játszik a többi pilótával, és hihetetlen munkát végez. Egy olyan pilóta, mint ő, megérdemli ezt.” – mondta a brazil.

    Hamilton jelenleg kereszttűz alatt van, hiszen a politikai megnyilvánulásait sokan rossz szemmel nézik. Massa azonban azt mondta, hogy tiszteli a hatszoros világbajnokot:

    „A saját útját járja, próbál érvelni, és segíteni a pályán kívül is.”

    „Mindig tudunk egymástól tanulni, szóval, ha valami jó ügy érdekében teszi ezt, akkor ezt tiszteletben kell tartanunk, és én is így teszek.” – mondta a brazil.

    Egyébként Massa szerint az F1 nem mostanában fog visszatérni a normális kerékvágásba:

    „A járvány sok mindent megváltoztatott a világon, a motorsportot meg aztán tényleg a feje tetejére állította.” – mondta.

    „Rengeteg olyan rendezvény van, ahol nagyon komolyan aggódnak az egészségünkért, ami nagyon jó, de egyben nagyon szomorú is. Nem lehet elmenni amellett szó nélkül, hogy Brazília már elveszítette a Forma-1-et, amely nem fog elutazni novemberben az országba.”

    „Van jó néhány olyan kategória, amely most tér vissza, ami jó hír. De addig, amíg nem lesz közönség a pályán, és nem tudjuk élvezni az egészet aggódás nélkül, addig semmi sem lesz normális.” – zárta Massa.

  • Albon nem foglalkozik a pletykákkal: Nem követem a médiát

    Albon nem foglalkozik a pletykákkal: Nem követem a médiát

    Alexander Albon már jó ideje téma a Forma-1 világában, hiszen eltekintve a múlt heti dobogójától, nem tűnik úgy, hogy közelíteni tudna Verstappenhez. Több olyan versenyen is felzárkózásra kényszerült, amelyeken Verstappen – ha éppen nem esik ki – jó esetben a vezetésért harcol. Továbbra is bizonytalan a pilóta jövője, de ez nem zavarja őt.

    Nagy nyomás alatt versenyez, éppen ezért a Toszkán Nagydíjon elért harmadik helyezése egyfajta felszabadulás volt számára, ami később hallható is volt a rádióbeszélgetésén.
    Ennek ellenére rengeteg a találgatás a jövőjét illetően, főleg Pierre Gasly monzai győzelme óta.

    Nem követem mi van a médiában.” – mondta Albon az Autosport.com-nak.
    „Tudom, hogy mindig lesznek spekulációk ezt illetően. Ez egy forró téma nektek srácok. A bizalmam, és a magabiztosságom a Christian Hornerrel, illetve a Dr. Helmut Markoval folytatott személyes beszélgetésekből ered. Nagy támogatást érzek mindkettőjük felől, és az egész csapat felől is.”

    „Igazándiból nyugodt vagyok. Tudom, hogy fejlődnöm kell, fejlődni akarok, és ez motiválttá tesz. Szóval a srácok támogatásával, akik körülöttem vannak, boldog vagyok, hogy a csapat része lehetek, és sokkal inkább azt lehet mondani, hogy a média hozza létre ezeket a hangokat.” – mondta Albon, aki el szeretné kerülni a negatív hangokat.

    „Ahogy ez már lenni szokott. Ez olyan, hogy mi értelme nézni a telefonodat, ha csak a negativitás áramlik belőle? Nincs túl sok értelme. Inkább arra használom ezt az időt, hogy nézzek valamit a Netflix-en, vagy valami ilyesmi. Természetesen előfordulnak pozitív kommentek is.”

    „Ebben az évben egészen biztosan mondhatjuk, hogy még több ilyen dolog is van a háttérben. A nap végére tudom, mi az, ami számít a teljesítményem szempontjából. Ez az, amire koncentrálok. Nem érdekel semmi más.” – zárta Albon, akit nem érdekel, hogy mit írnak róla.

  • Mugello volt a példája mi fog történni Zandvoortban?

    Mugello volt a példája mi fog történni Zandvoortban?

    Mugello igazi látványosság volt. Sokan azt mondták a verseny előtt, hogy nem lehet majd itt követni a másikat, de bebizonyosodott, hogy tévedtek. A pálya azonnal nagyobb keresletet teremtett a ’régi típusú pályák’ számára.

    Az elmúlt évek vitái egyébként pont a régi típusú pályák, illetve az új típusúak között bontakozott ki. A Hermann Tilke által tervezett pályák nagy része alacsonyabb kategóriájú besorolást kapott. Bahrain, Abu Dahbi, és Kína maradtak azok a pályák, ahol lehet előzni, de a kavicságy már az összes pályán hiányzik.

    Minden Tilke pályának, van egy érdekes és különleges pontja, de az összesnek hasonló benyomása van. Az összes ugyan olyan karakterisztikával rendelkezik, melyeknek fő összetevőik a lassú kanyarok, illetve a hosszú egyenesek.” – mondta Jolyon Palmer saját rovatában a BBC-n.

    „Annak ellenére, hogy az adottságoknak köszönhetően sok előzést okoz, a pilóták sosem raknák ezeket a pályákat a kedvenc öt pályáik közé. Mindig is lesznek olyan pályák, mint Spa, Silverstone, Monaco, vagy Suzuka. Klasszikus pályák, mint Mugello. A pilóták nem követhetnek el ezeken a pályákon nagyobb hibákat, mert elássák magukat a sóderágyban. Ez sosem történne meg más pályákon.”  – mondta Palmer.

    A korábbi Forma-1-es pilóta ezért is örül annak, hogy Zandvoort szerepel a 2021-es naptárban:

    „Zandvoort is a klasszikus pályák közé tartozik. Már idén is benne lett volna a versenynaptárban a szezon elején, és olyan a karakterisztikája, mit Mugello-nak. Abban az egy dologban viszont biztos vagyok, hogy a Holland Nagydíj promóterei biztosan örülnek a Toszkán Nagydíj sikerének.” – zárta Palmer.

  • Vettel sajnálja Russellt: Nem ezt az eredményt érdemelte

    Vettel sajnálja Russellt: Nem ezt az eredményt érdemelte

    George Russell nagyon közel volt élete első pontjainak megszerzéséhez a Toszkán Nagydíjon, de meg kell elégednie a tizenegyedik helyezéssel. Sebastian Vettelnek bűntudata is volt a dolgot illetően, annyira, hogy majdnem vissza akarta adni a pozícióját.

    Mivel hosszú ideig a pontszerző helyek egyikén autózott, úgy tűnt, hogy végre Russell is megszerezheti első pontját, de ez remény Lance Stroll által előidézett piros zászló után szertefoszlott. A harmadik start után minden rosszra fordult, és csak Romain Grosjeant tudta maga mögé utasítani aztán beragadt Vettel mögé.

    „Kicsit sajnáltam, mivel azt hiszem nagyon jól vezetett, különösen az utolsó újraindítás előtt. Gyorsabb volt nálunk, és nagyon kiegyensúlyozott volt. Nagyon jól teljesítette a versenyt, de ennek nem így kellett volna történnie.” – mondta Vettel a verseny után a Ziggo Sport-nak.

    A németek négyszeres világbajnoka azon gondolkodott, hogy elengedje a brit versenyzőt:

    „Egy kicsit azért sajnáltam. Megérdemelte volna azokat a pontokat, és az utolsó körben is azon gondolkodtam, hogy elengedjem-e. Végig az elejében harcolt, de végül nem azt az eredményt érte el, amit megérdemelt volna.” – zárta Vettel.

  • Binotto 2022-t célozza: Türelmesnek és elszántnak kell lennünk

    Binotto 2022-t célozza: Türelmesnek és elszántnak kell lennünk

     

    A Ferrari nagyon nehéz helyzetben van, és nem is nagyon tűnik úgy, hogy ez változni fog az idén. Mattia Binotto csapata a 2022-es szezont célozta meg, hogy kemény munka eredményeként visszatérjen az élre.

    A 2019-es szezon óta Binotto szeretné visszavezetni a Ferrarit az élre, azonban az olasz vezetése alatt a csapat csak lejjebb, és lejjebb csúszik a ranglétrán. Binotto nem új a motorsportban, hiszen az olasz csapatban tervezőként, illetőleg mérnökként már a Michael Schumacher érában is jelen volt.

    „Az elmúlt 25 évben már megtanultam, hogy mindig lesznek nehezebb időszakok, de ezekben a szituációkban kell türelmesnek és elszántak kell lenned. Sosem lehetsz elégedett a Forma-1-ben, folyamatosan fejlődnöd kell. Nem beszélünk szimpla győzelmekről, de egy olyan alapot szeretnénk létrehozni, amely segít abban, hogy elérjük a céljainkat.” – mondta Binotto a Formula1.com-nak.

    Egy ilyen szilárd alap létrehozása sosem egyszerű, ezt Binotto is tudja:
    „A vezetés támogatását élvezem abban, hogy végig vigyem ezt a tervet, de nem csak ők, hanem az egész csapat is támogat ebben. Ez nagyon fontos, hiszen csapatként kell elérnünk a céljainkat.” – mondta az olasz aki arra is válaszolt, hogy szerinte ez mennyi időbe fog kerülni:

    „Nagyon nehéz a szituációnk, a szabályok végett. Nem tudunk túl sok elemhez hozzányúlni, illetve limitálva van az időnk a szélcsatornában, illetve a szimulátorokban is. 2020-ban ez nagyon nehéz, 2021-ben talán egy picivel jobb lesz, de 2022-ben lesz a legnagyobb esélyünk.” – zárta Binotto

  • Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    Mercedes: Más taktikára akartuk tenni Bottast, de akadt egy probléma

    A Mercedes a vibrációval magyarázta azt, hogy kérése ellenére Bottas ugyan azt a taktikát kapta, mint csapattársa Lewis Hamilton. Ezen okból kellett Bottast előbb kihozni kereket cserélni, mint ahogyan az optimális lett volna.

    A verseny közben Valtteri Bottas arra kérte mérnökét, hogy amennyiben a pit-be hajt ellentétes keverékű abroncsokat kapjon, mint csapattársa. James Vowles a Mercedes fő stratégája elmondta egy a Youtube-on található intrejúban, hogy ez miért nem történt meg:

    „A harmincadik kör környékén mind a két autónk a közepes keverékű gumin volt. Az volt a terv, hogy még egy alkalommal kell kiállnunk a verseny hátralévő részében. Azonban a 29. és 30. körben vibrációt észleltünk Valtteri első abroncsain. Amely egyre csak rosszabb lett.”

    „Olyan volt, mint amit Silverstone-ban tapasztaltunk, így most nem akartunk semmit sem rosszul csinálni. ez azt eredményezte, hogy Valtterit (Bottas) hoztuk ki elsőként, nem Lewist (Hamilton). Normál esetben Lewis lett volna a kedvezményezett, hiszen ő haladt elől, de most azt tartottuk szem előtt, hogy kinek milyen állapotban vannak az abroncsai.” – folytatta Vowles.

    „Tekintettel arra, hogy a közepes abroncsok jobban koptak, mint ahogyan azt vártuk, így rövidebb lett az etap, mint ahogyan azt alapból terveztük, és mivel volt egy kis előnyünk a mezőny többi tagjához képest, így a kemény keveréket választottuk.”

    „Valami mást stratégiát akartunk volna Valtterinek adni, azonban ez nem egy tervezett kiállás volt. Válaszolnunk kellett egy problémára, és mi a biztonságos megoldást választottuk.” – magyarázta a csapat.

  • Ricciardo nem számított Albonra: Frusztráló volt látni milyen gyors

    Ricciardo nem számított Albonra: Frusztráló volt látni milyen gyors

    A futam egy időszakában úgy tűnt, hogy Daniel Ricciardo megszerezheti első Renault-os dobogóját Mugelloban. Az utolsó újraindítást követően Lewis Hamilton mögött a második helyen haladt, aztán visszaelőzte őt Valtteri Bottas, majd a dobogó alsó fokát Albon vitte el előle, amire az ausztrál nem számított.

     „Azt kérdeztem magamtól: Mégis honnan jött ez a tempó? A verseny vége felé Albon tempója hirtelen rengeteget javult, és elképesztően frusztráló volt.” – fejezte ki meglepetését Ricciardo a Motorsport-Total.com-nak.

    Albon különösen a harmadik szektorban volt nagyon gyors: „Ezzel be tudott jönni a szélárnyékomba, és használhatta a DRS-t. Ez volt a sorsdöntő szektor, és ott igazán erősnek tűnt.”

    Amikor Albon már a Renault előtt volt, Ricciardo elfogadta a helyzetet:
    „Aztán mélyen belül azt gondoltam: Jól van, ez a srác még sosem volt a dobogón.”

    Annak ellenére, hogy lemaradt a dobogóról, az ausztrál pilóta pozitívan tekint vissza a versenyre:

    „Ezen a pályán magas leszorítóerővel kell, hogy menj, és eddig nem voltunk jók az ilyen típusú pályákon, szóval a Mugelloban elért eredményünk nagyon bíztató. Továbbra is nagyon szoros a középmezőny, de vasárnaponként mindig jó a versenytempónk. Ha előrébb tudunk majd végezni a kvalifikáción, akkor nagyon jó pozícióban leszünk.” – mondta Ricciardo, aki szerint az autó csak jobb, és jobb.

  • Versenyképes motort kell raknia Verstappen alá a Red Bullnak

    Versenyképes motort kell raknia Verstappen alá a Red Bullnak

    A Red Bullnak muszáj volna megtámogatnia Max Verstappent egy versenyképes motorral, abban az esetben, ha maguknál szeretnék tudni 2021 után is a holland pilótát.

    Ez abból a szempontból érdekes kijelentés Dr. Helmut Marko részéről, hogy az év első napjaiban bejelentették Verstappen rendkívül nagy időtartamot magába foglaló szerződését, amely 2023 végéig szól.

    Miután a Hondának zsinórban két meghibásodása is volt Monzában és Mugelloban, Verstappen nem titkolja, hogy az optimizmusa, illetve bizalma kezd meginogni:

    „Remélhetőleg jövőre közelebb leszünk a Mercedeshez.” – mondta a Ziggo Sport-nak.

    „Nem gondolom, hogy tudnánk még győzelmet szerezni. A koronavírus miatt nem tudunk nagy változtatásokat eszközölni az autón 2021-re, szóval abban reménykedem, hogy a 2022-es szezon a szabályváltoztatásokkal egy új kezdet lehet.”

    „De, ha ilyen messze leszünk, semmi sem fog történni. Meg akarunk nyerni minden egyes versenyt, de ez a bajnokság már véget ért a Red Bullnak.” – zárta Verstappen, aki a Honda elmúlt két versenyes meghibásodását elfogadhatatlannak nevezte.

    „A Honda fejlődött.” – mondta a csapat tanácsadója Dr. Helmut Marko a Sport1-nek. „De a Mercedes továbbra is élen jár az akkumulátorok terén.”

    „Most fejlesztenünk kell. A Honda lecserélt pár mérnököt, talán ezért is merülhettek fel ezek a nem várt problémák.” – tette hozzá Marko.

    Jelen pillanatban a Honda csak a 2021-es szezonra kötelezte el magát, így olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a Japán gyártó kiszállhat az említett év végén.

    „A döntés ezzel kapcsolatban október elején fog megszületni.”  – mondta Marko.

    Ha a Honda kiszáll, az kiválthat egy kilépési záradékot Verstappen szerződésében, amely azt mondja ki, hogy garantálja az üzemképes motort.

    „Valójában Maxnak fix szerződése van 2021-re.” – mondta Marko. „De tisztában vagyunk azzal, hogy versenyképes motort kell biztosítanunk számára.”