Szerző: Galambos Bence

  • Leclerc: Az autó sikeres fejlesztése jó jel a jövőre nézve

    Leclerc: Az autó sikeres fejlesztése jó jel a jövőre nézve

    Leclerc arról számolt be, hogy a Ferrari vélhetően a jó irányba lépett, mivel a maranelloi istálló egyre jobban zárkózik fel az élmezőnyhöz.

    Ez az a pozitívum, amiről be tudott számolni Charles Leclerc, annak ellenére, hogy csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel látványosan szenved a 2020-as konstrukcióval.

    „Úgy gondolom, hogy a Ferrari Leclerc irányába mozdult el a fejlesztések terén.” – mondta a korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher.

    Egyébként az utóbbi négy-öt futam után elmondható, hogy az olasz csapat fejlesztései rendszeresen a rajtrács egy előkelő pozícióbá juttatták a monacói pilótát.

    „A legpozitívabb dolog az, hogy mindig csak kicsiket léptünk előre az elmúlt három vagy négy versenyhétvégén, szerencsére mindet a jó irányba.” – mondta Leclerc.

    „Ahol problémánk volt, azt mindig megvizsgáltuk, és a versenyek után fejlesztettünk rajta. Az, hogy be tudtuk azonosítani a problémáinkat, és tudtunk rajtuk javítani, jó jel a jövőre nézve.”

    „Folytatnunk kell ezt az utat, de még mindig messze vagyunk a céljainktól. Reméljük, hogy együtt, a fejlesztéseinkkel jövőre legalább ahhoz elég lesz az autó, hogy küzdjünk.” – zárta Leclerc.

    Schumacher elmondta, nem lepődött meg azon, hogy Leclerc folyamatosan legyőzi csapattársát, akiről kiderült, pályafutása egy új szakaszát fogja kezdeni az Aston Martin csapatánál:

    „Ez egy teljesen normális dolog.” – mondta a német, akinek testvére öt bajnoki címet nyert a Ferrarival.

    „Ha az egyik pilóta megy, a másik pedig marad, akkor egyértelmű, hogy annak a pilótának próbálod meg teljesíteni a kívánságait, aki még hosszútávon melletted lesz a folytatásban.” – zárta Schumacher.

  • Binotto: Több kavicságy segíthetne az izgalmakon

    Binotto: Több kavicságy segíthetne az izgalmakon

    Mattia Binotto véleménye is az, hogy több régi időkre hajazó kavicságy a Forma-1-es pályákon segíthetne a show javításán.

    A következő évre a csapatok csak minimálisan fejleszthetnek az autóikon, miután az új generációs autók debütálását a koronavírus miatt 2022-re tolták. Ez nem túl jó hír a Ferrarinak, hiszen nincsenek a top autók közül, de folyamatosan fejlődnek, ami már látszik is. A csapatfőnök szerint nagyon szoros lesz a 2022-es év:

    „A szabályváltozásokban nagyon kevés lehetőség van arra, hogy a mérnökök valami innovatívot alkossanak. De ez jobbá teheti a showt.” – mondta Binotto a Sky Italia-nak.

    „Az autók nem veszítenek majd olyan sok leszorítóerőt mikor egymás mögött autóznak, így könnyebben tudják majd egymást követni.”

    Egyébként az olasz szakember szerint a Forma-1-nek mást is csinálnia kellene 2022-re, hogy élvezhetőbb legyen a sport, ezeket a változtatásokat pedig a pályákon kellene eszközölni:

    „Ahhoz, hogy élvezhetőbbé tegyük többet kell tennünk. Példának okáért, több kavicságyra volna szükségünk, amik jobban büntetnék a pilótákat egy-egy hiba után. Úgy hallottam több lesz belőlük, ami egy pozitív dolog.” – mondta.

    „Ezen szabályváltozások, tényleg különbséget jelenthetnek. Ténylegesen többet kell tennünk.” – zárta Binotto.

  • Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Mika Salo meglepettségét fejezte ki, miután az Alfa Romeo megerősítette, hogy jövőre is megtartják a Kimi Räikkönen – Antonio Giovinazzi versenyzőpárost.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Salo nem gondolta volna, hogy a 41 éves 2007-es világbajnok hosszúra nyúlt karrierje a királykategóriában nem ér véget idén:

    „Nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Rendkívül biztos voltam abban, hogy idén ennek vége lesz. De nem úgy néz ki, ki tudja, hogy hány év van még benne.” – mondta Salo mosolyogva az Ilta Sanomat nevezetű újságnak.

    Azzal, hogy az Alfánál marad a jelenlegi pilótafelállás, igen csúnyán rácsukták az ajtót azokra a pletykákra, melyek arról szóltak, amennyiben Räikkönen marad, biztosan Ferrari junior pilóta ül majd mellette.

    Minden idők legtöbb versenyével rendelkező finn pilóta lett a verseny legjobbja Imolában, legalábbis őt szavazták meg a szurkolók, miután a kilencedik helyen futott be.

    „Kimi nagyon jól vezetett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog megállni, amikor szükségesnek érzi. Nagy értékkel bír ő a Forma-1 számára, és Alonso visszatérésével a mezőny az ifjoncok, illetve a régi nagy nevek keveredése lesz.” – mondta Salo.

    „Azt hiszem Kimi kellően motivált is, hiszen csak vezetnie kell. Az Alfa Romeo teljes mentességet adott neki a nyilvános megjelenésekről, amiket mindennél jobban utál, így csak vezetnie kell.”

    Végső soron Salo szerint az Alfa jó irányba halad az autó fejlesztésével:

    „Amikor a Ferrari motor kap egy kis fejlesztést, úgy néz ki az Alfa Romeo autója jobban működik, mint a Ferrari. Jó szezonjuk lehet jövőre.” – zárta.

  • Jos Verstappen örülne, ha Hülkenberg lenne fia csapattársa

    Jos Verstappen örülne, ha Hülkenberg lenne fia csapattársa

    Ha Jos Verstappen irányítaná a Red Bullt, egészen biztosan Nico Hülkenberget ültetné be jövőre Alexander Albon helyére, fia mellé.

    Max Verstappen már korábban elmondta – kétszer – hogy örülne annak, ha Nico Hülkenberg lenne a csapattársa jövőre.

    „Csak három pilóta jöhet szóba – Albon, Hülkenberg és Pérez. A véleményem pedig megegyezik Max elmondásaival.” – mondta Jos Verstappen mosolyogva a Ziggo Sport-nak.

    Ahogyan a holland azt is elmondta, hogy a jelenleg szenvedő brit-thai versenyző, nem teljesít olyan jól, hogy megtarthassa ülését a jövő évre:

    „Jelenleg nem. Maxnak egy erős csapattársra van szüksége – az előző verseny is másképp alakult volna példának okáért. Ha a csapattársa Hamilton mögött lett volna, be tudott volna jönni korábban, és a kártyák is másképpen lettek volna leosztva.” – mondta

    „Egy jó csapattárssal jobb adatokat tudnának kinyerni a szabadedzések alatt is. Ha volna két olyan pilótád, akiket két külön edzésprogramra is tudsz állítani, sokkal több információ állna rendelkezésedre.” – mondta a 48 esztendős Verstappen.

    A holland azt is elmondta, hogy már nincs esély Hamilton megállítására az idei esztendőben, ezért már lényegében 2021-re koncentrálnak, de az azt követő évekre semmiféle figyelmet nem fordítanak:

    „Mi csak évről évre tervezünk. Új lehetőségeink lesznek jövőre, de az autónak, és az erőforrásnak fejlődnie kell. Új motorunk lesz jövőre, ami már most jobb, mint az idei konstrukció, ami pozitív. De természetesen a versengés nem áll majd meg.” – mondta Verstappen.

    „Meg kell várnunk, amíg az új autó elkészül, de ez egy igen nehéz szezon volt. Négyszer is kiestünk – háromszor Olaszországban, illetve egyszer Ausztriában.”

    „Azonban azt megjegyezhetjük, hogy közelebb kerültünk az élen. Az imolai verseny kifejezetten izgalmasra sikeredett, úgyhogy remélhetőleg jövőre az új autóval még közelebb kerülünk majd, és Maxnak lesz esélye a bajnoki címért harcolni.” – zárta az idősebb Verstappen.

  • Ralf Schumacher nem érti a Red Bull csapatát: Miért van ott még mindig?

    Ralf Schumacher nem érti a Red Bull csapatát: Miért van ott még mindig?

    Max Verstappen kiesése után, minden remény Alexander Albonban maradt, hogy a Red Bull mentse a menthető, azonban ez nem végződött túlságosan jól. Az újraindítást követően Albon megpördült, amellyel annyi pozíciót vesztett, hogy esélye sem maradt a pontszerzésre. Ez a hiba pedig a lehető legrosszabbkor jött a brit-thai versenyzőtől, hiszen ülése korántsem biztos a jövő évet tekintve.

    A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher, rendszeresen hangoztatja véleményét, és ez most sincs másképpen. Ezúttal a Sky Sports-nak nyilatkozott a német, aki egyértelműen kijelentette, hogy Albonnak már rég nem a Red Bull csapatában kéne versenyeznie, hiszen „Ő a csapat legnagyobb problémája jelenleg.”

    Szerinte megfigyelhető egy ilyen folyamat is, hiszen nem Albon az egyetlen a ki kudarcot vallott a Red Bullnál, hanem ugyan ez igaz volt Pierre Gaslyra is. Aki egyébként jelenleg az AlphaTaurinál kitűnő munkát végez.

    Schumacher abban is biztos, hogy a csapatnak át kell azt is gondolnia, hogy „miért is történik ez meg második alkalommal is egy pilótával.”
    Ebből is adandóan Max Verstappen már 2019 óta mondhatjuk, hogy egyedül tolja a Red Bull szekerét, mivel nincs egy csapattársa, aki tudná vele tartani a lépést. Ez minden bizonnyal nem az az út, amely során a Red Bull visszatalálhatna a bajnoki címre.

    Mindeközben Christian Horner és Helmut Marko Albon mellett vannak, miszerint célokat állítottak versenyzőjük elé. Egyébként nem úgy néz ki, hogy Albon teljesítené ezeket az elvárásokat, Schumacher pedig éppen ezért azon töpreng, hogy vajon miért tarja még meg őt a Red Bull, hiszen ez így mindkét félnek rossz.

  • Massa: Schumacher keményebben dolgozott, Hamilton tehetségesebb

    Massa: Schumacher keményebben dolgozott, Hamilton tehetségesebb

    Felipe Massa szerint Schumacher keményebben megdolgozott sikereiért, azonban kettőjük közül Lewis Hamilton a tehetségesebb.

    Ahogyan azt múlt héten láthattuk, Lewis Hamilton lett minden idők legsikeresebb Forma-1-es versenyzője lett, azzal, hogy megnyerte a Portugál Nagydíjat, így az örök ranglista élén már 92 győzelem található a neve mellett.

    A következő rekord sincs már messze, hiszen már idén megszerezheti hetedik világbajnoki címét.

    Massa, a tizenegyszeres győztes versenyző közelről is szemlélhette Schumacher munkásságát, hiszen a 2006-os szezonban csapattársak voltak. A brazil versenyzőnek egyébként Hamiltonról is vannak közeli élményei, példának okáért, ők voltak a 2008-as szezon főszereplői.

    Az In the Fast Lane podcastjában beszélt Massa kettőjük összehasonlításáról:

    „Nagyon nehéz összehasonlítani őket. Nem versenyeztem Lewissal egy csapatban. Ehhez tényleg muszáj volna mind a kettőjükkel ugyan olyan autóban ülni, meg kellene vizsgálni az adatokat, hogy összehasonlítsuk a másikkal.” – mondta.

    „De mind a kettőjük eszméletlen, tehetséges, és összetett versenyzők, rengeteg téren.”

    „Azt mondanám, Michael jobb volt technikai fronton. Sosem láttam, hogy Lewis nagyon keményen dolgozna a mérnökeivel azon, hogy megértse a technikai oldalát a dolognak. Nem gondolnám, hogy 100%-osan ismerné az autóját.”

    „Azonban úgy is, hogy nem teszi bele azt a munkát, mint Schumacher mindent tökéletesen tud csinálni. Lehet, hogy nagyobb tehetséggel lett megáldva.” – mondta Massa.

    A brazil hozzátette, hogy Hamilton nyers tehetsége nyilvánvaló volt már a kezdetektől, hiszen, amikor 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, rögtön a világbajnoki címért tudott harcolni Fernando Alonso csapattársaként:

    „Már a kezdeteknél egyértelmű volt, hogy egy igazán tehetséges pilóta. Nem nyerte meg a címet 2007-ben, mivel sok hibája volt a tapasztalatlanságból adódóan.”

    „Emlékszem amikor Kínában a kiállására érkezve a boxbejráton megállt a sóderágyban. Végül nem nyerte meg a bajnokságot, a hibái miatt, és azért, mert Fernando Alonsoval harcolt egy csapatban.” – mondta Massa

    „De mindez megmutatta, hogy tehetséges. Megmutatta, hogy ő más, és meg tudná verni bármelyik pilótát. Első évében megverte Fernando Alonsot, aki szintén nem egy kis tehetség.”

    „Végül a számok megmutatják a képességeit, hogy mire képes. A számok azt mutatják, hogy minden létező F1-es rekordot meg fog dönteni. Idén már akár hét világbajnoki címnél is tarthat, amivel kiegyenlíthet Michael Schumacherrel, ami hihetetlen.” – zárta Massa.

  • Wolff: A Ferrari nem állíthatja meg a Red Bull motort

    Wolff: A Ferrari nem állíthatja meg a Red Bull motort

    A Ferrari csapatának nem áll majd módjában blokkolni azt, hogy a Red Bull saját motoron dolgozzon 2022-től.

    Ez a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak véleménye, aki sokakat meglepett azzal, hogy támogatja a Red Bull azon törekvését, hogy átvegye a Honda motor projektjeit, és ők vigyék tovább azt.

    „Még akkor is, ha nem ez volna az egyértelmű, mivel mindig a saját teljesítményünket szeretnénk növelni, de szeretnénk támogatni a Red Bullt és a Hondát a lehető legjobban.” – mondta Wolff a Kronen Zeitung-nak.

    Wolff Portugáliában beszélt erről, egy kulcsfontosságú megbeszélés előtt, ahol az F1-es vezetők a sport jövőjéről, azon belül is a következő szezontól érdekessé váló motorkérdés volt terítéken.

    A Red Bull egyébként világossá tette, hogy folytatni szeretné a versenyzést a Honda motorokkal 2021 után is, úgy, hogy a motorfejlesztések befagyasztását szorgalmazzák 2023-2024-ig amikorra pedig a 2026-ra tervezett erőforrásszabály módosításokat hoznák előre.

    Toto Wolff hozzátette: „Ez így működhet, még akkor is, ha a Ferrari ellene van.”

  • Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Esteban Ocon elismerte, nem ment egyről a kettőre, hogy ismét felvegye a ritmust a Forma-1-ben.

    Portugáliában sem álltak le a pletykák, mégpedig az átigazolási piacot illetően. Most az is terítéken volt, hogy állítólag a Renault egy másik francia után érdeklődik – Pierre Gasly személyében – 2021-re.

    A Portugál Nagydíjon a 24 esztendős Esteban Ocon az ausztrál csapattársa Daniel Ricciardo előtt végzett, aki így értékelte mindezt: „Elégedett vagyok azzal, hogy végre menedzselni tudom a különbséget köztem, és Daniel között.”

    „Ez egy jó jel. Sok időbe telt, hogy egy nyelvet beszéljünk a csapattal, de már minden a jó irányba fordult, és ezt folytatnunk is kell.”

    Ocon azt is elmondta, 2019-es kihagyott éve, a Force Indiától való sokkoló elküldése nem könnyítette meg a dolgát a visszatérésben:

    „Hosszú folyamat volt. Kihagytam egy szezont, és amikor visszatértem, egy idegen csapatnál találtam magam. Sokat kellett tanulnom, sok mindent meg kellett értenem, illetve egy teljesen más autót kellett vezetnem, ahhoz képest, amit azelőtt vezettem.” – mondta Ocon.

    „Azonban mindezt megértettem, és fokozatosan felzárkóztam. Személyes célom az, hogy minél közelebb kerüljek a csapattársamhoz a következő futamokon. Ki szeretném használni ezt a lehetőséget, hogy felkészüljek a következő szezonra.”

    A Renault kétszeres világbajnoka Fernando Alonso ugyanis jövőre visszatér a Forma-1-be egy év kihagyás után, Ocon csapattársaként, az akkorra már Alpine névre hallgató csapatnál.

  • Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Nem ért büntetést Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén történt ütközése. A két versenyző az egyes kanyarban találkoztak, amit piros zászló követett, azonban a versenybírák úgy döntöttek egyik pilótát sem büntetik, mivel egyiküket sem lehet kihozni egyértelműen vétkesként a szituációból.

    Húsz perccel az edzés vége előtt nagy verseny kezdődött a célegyenesben, miután Verstappen úgy gondolta Stroll majd el fogja venni a gázt, miután a kanadai teljesíti gyorskörét. Ez azonban nem így történt. Strollt megkérte versenymérnöke, hogy menjen még egy gyorskört, amire a hollandok versenyzője nem számított, így megpróbálta megelőzni a rózsaszín autót.

    A versenyfelügyelők közleményében a következő áll:

    „Stroll gyors körön volt, melynek során megelőzte Verstappent az incidenst megelőzően. Verstappen azt az információt kapta csapatától, hogy Stroll le fog lassítani a kör befejeztével, és megelőzheti őt a célegyenesben. Ezzel szemben Strollt utasították, hogy menjen el egy újabb gyors körre.”

    „Stroll szintén a gyakorlatból merítve arra számított, hogy Verstappen le fog maradni, egy kis helyet hagyva köztük, így a kanadai nem számított a holland előzési kísérletére.”

    „A pilóták egyetértettek abban, hogy azért ütköztek, mert félreértették egymást, és a másik oldalon pedig mindketten tehettek volna azügyben, hogy elkerüljék az incidenst. A versenyfelügyelők ezért nem találtak egyértelmű felelőst a balesetért, és nem lesz további intézkedés.”

  • Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Sebastian Vettel, mivel már csak pár futam van hátra a szezonból, közeledik Ferraris pályafutása végéhez is. Ez az év eddig egyébként is egy nagyon gyorsan felejtésre hivatott év, hiszen olyan helyezést foglal el a pontversenyben, ahol korábbi világbajnok, és Ferrari pilóta sem tartózkodott még. A németek négyszeres világbajnoka reméli, hogy a legjobbját tudja majd nyújtani a hátralévő versenyeken, és emelt fővel tud majd távozni a csapattól.

    „Hiszek benne, hogy mindenki megteszi a tőle telhetőt, hogy a legjobbamat nyújthassam, még akkor is, ha az autót kétségtelenül nehéz vezetni. Charles Leclerc nagyszerű munkát végez, és mindig ki tudja sajtolni az SF1000-ből a maximumot.” – mondta Vettel a Motorsport.com-nak Portugáliában.

    „Részemről ez egy nagyon nehéz év, rendkívül különböző körülmények között megyünk. Valószínűleg nem a legjobb szezonomat futom éppen, de a helyzet sem a legegyszerűbb. De mindent beleadok majd, amit csak tudok, megpróbálok fejlődni, és év végére visszatérni oda, ahol tudom, hogy lehetnék.”

    Vettel már hosszú ideje tudja, hogy el fogja hagyni a Ferrari csapatát, és e egy kicsit nehézzé teszi ezt az időszakot. De továbbra sincs motivációhiánya:

    „Mindamellett, nagyra becsülöm azt a munkát, amit értem végeznek, és végeztek az utolsó években, pont ezért fogom a maximumot visszaadni, amit csak tudok.”

    Hozzátette, az is fontos, hogy emelt fővel távozzon a csapattól:
    „Mint mindennek, ennek is vége van valamikor, már előre tekintek, egy új fejezetre, ami jövő évtől fog kezdődni. De mielőtt még az elkezdődne, mint ahogyan már említettem, szeretném méltósággal lezárni ezt, és magamra szeretnék találni, hogy elérjem azokat az eredményeket, amiket tudom, hogy el tudok érni. Ha ez a dolog sikerült, készen fogok állni a következő fejezetre” – zárta Vettel