Szerző: Galambos Bence

  • Kubica marad az Alfa Romeo tesztpilótája 2021-ben is

    Kubica marad az Alfa Romeo tesztpilótája 2021-ben is

    Robert Kubica megerősítette, hogy 2021-ben is marad az Alfa Romeo teszt- és tartalékpilótája, azonban idén reméli idén ezeket a feladatokat összekapcsolhatja versenyzéssel is.

    A lengyel, aki hajmeresztő balesete után vissza tudott térni egy teljes szezonra a Williams színeiben 2019-ben 8 év kihagyás után, tavaly a DTM-ben versenyzett, ahol egy dobogót tudott szerezni.

    Azonban a 36 éves versenyző egyelőre felhagy a túraautózással, és inkább a sportautók világában néz körül, kezdve azzal, hogy életében először elindul a ma rajtoló daytonai 24-óráson.

    Ezt a High Class Racing csapatával fogja teljesíteni az LMP2-es kategóriában, amely kategóriát célozva Kubica reméli jobban összeegyeztethető lesz F1-es szerepvállalásával.

  • Tsunoda: A jobb mentalitás hozta el az F1-es esélyt

    Tsunoda: A jobb mentalitás hozta el az F1-es esélyt

    Yuki Tsunoda elmondta, dolgozott egy pszichológussal az F2-es szezon alatt, melynek gyümölcsöző eredménye volt, hiszen jövőre már az AlphaTaurinál vezethet majd.

    A húsz esztendős japán pilóta Pierre Gasly csapattársa lesz majd a 2021-es szezonban, mivel Dr. Helmut Marko, a Red Bull utánpótlás programjának feje elég potenciált látott benne arra, hogy Daniil Kvyat helyét átvegye.

    Egy elképesztő gyorsaságú, és meredekségű úton ment keresztül Tsunoda, hiszen az elmúlt három évben folyamatosan előre lépdelt a ranglistán. 2018-ban még a japán F4-ben versenyzett.

    Tehetségével, és sebességével nem is kérdés, hogy már csak a mentális oldalon kell bizonyítson, amit meg is tett, így téve teljessé ezt az egészen hihetetlen tempójú megérkezését a Forma-1-be.

    A tavalyi évben egy olyan szezont futottam, ahol a munkámon minden szempontból javítani tudtam. Első sorban a vezetésemben, de a mentalitásomon és a verseny előtti pszichológiai állapotomon.” – mondta Tsunoda, aki háromszor tudott nyerni tavaly az F2-ben, illetve harmadik lett összetettben.

    „Úgy gondolom nagyon sokat fejlődtem a Formula 2-ben. Egy nagyon sikeres szezonon vagyok túl, ami az egyik legjobb volt eddigi karrierem során.”

    „A már a szezon kezdetén jó volt a tempóm, és erős riválisokkal tudtam versenyezni, ugyanakkor a szezon közepéig hiányzott a következetességem. Ebből következett, hogy nem tudtam olyan sok pontot gyűjteni az első versenyeken. – mondta Tsunoda egy interjúban az AlphaTauri honlapján.

    „Aztán, a szezon közepétől egy pszichológiai trénerrel dolgoztam együtt, akivel rengeteget beszéltünk a versenyzésemről – hogyan készüljek fel egy futamra, a verseny közbeni hozzáállásomról – és még sok más ilyen tényezőröl. Nagyrészt ez eredményezte a mentális fejlődésemet.”

    „A szezon kezdetén, példának okáért az újonc teszten, szenvedtem az abroncsok életben tartásával a csapattársaimhoz képest. Azonban a csapattal összedolgoztunk, megnéztem az előző szezon felvételeit, és megtanultam, hogyan csináljam jobban.”

    „Tudom, hogy a motorsportban a következő szintre lépni sosem egyszerű, de már alig várom.” – zárta Tsunoda.

  • Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    Nissany Armstrong csapattársa lesz idén a DAMS csapatánál

    A DAMS mindkét pilótája Forma-1-es junior lesz, hiszen egyik autóját a Williams juniorja Roy Nissany, míg a másikat a Ferrari akadémista Marcus Armstrong fogja vezetni.

    Nissany a Trident csapatának színeiben versenyzett tavaly, ahol egy 19. helyet sikerült szereznie összetettben, öt ponttal. Az francia-izraeli pilótának sok F1-es tapasztalata van már a Williamsnek hála.

    A DAMS frissen bejelentett pilótája hivatalos tesztpilótája volt a Williamsnek, így három szabadedzés is jutott neki az év során. Spanyolországban, Olaszországban, illetve Bahreinben vezethette az autót első szabadedzések alkalmával, ugyanakkor az év végi fiatal pilóták tesztjén is ő vezette a brit istálló autóját. Sőt, amikor Russell a koronavírussal küzdő Lewis Hamiltont helyettesíthette, versenyezhetett is a csapat színeiben a Szahíri Nagydíjon.

    „Örülök, hogy egy olyan nagy elismeréssel bíró csapathoz igazolhattam, mint a DAMS. Elképesztő történetük van ezen a szinten, illetve mindig is jó hírnevük volt a Formula 2-ben, szóval izgatottan várom, hogy csatlakozzak hozzájuk.” – mondta Nissany.

    „Sok energiát fektettünk már tavaly is a szezon utáni tesztelésre, így már előrefelé tekintek, és várom, hogy elinduljon a szezon márciusban. Remélhetőleg a mezőny elején harcolhatunk majd. Remélem egy egészen remek út áll előttünk.”

    A két csapattulajdonos Gregorí és Olivier Driot hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy üdvözölhetjük Royt a 2021-es szezonra. Volt már lehetőségünk együtt dolgozni vele Bahreinben tavaly a szezon utáni teszten, és meglehetősen elégedettek voltunk a visszajelzéseivel.”

  • Verstappen vs Vettel: Több dobogó, de a világbajnoki cím továbbra sincs

    Verstappen vs Vettel: Több dobogó, de a világbajnoki cím továbbra sincs

    Verstappen sok rekordot megdöntött már korából fakadóan, azonban nem tudta behúzni idén a bajnoki címet, így a legfiatalabb világbajnok továbbra is Sebastian Vettel. Azonban van néhány statisztika, amiben a holland jobb, mint a német, ha pályafutását a 23 életévéig nézzük.

    Max Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben a Torro Rosso volánja mögött, majd, amikor 2016-ban első Red Bullos versenyét rögtön megnyerte sokan arra számítottak, hogy ő lesz a legfiatalabb versenyző, aki világbajnok lehet. Majdnem öt év telt el azóta, de bajnoki címet még nem tudott szerezni a holland pilóta, azonban néhány statisztikája lenyűgöző:

    Verstappen többször állhatott dobogóra, mint a német. A hollandnak már most 42 dobogója van, míg Vettel csak 27-et tudott szerezni. Azonban 23 éves koráig a német versenyző 15 alkalommal tudott diadalmaskodni, míg a hollandnak jelenleg 10 győzelme van.

    Vettel statisztikája nagyban köszönhető a 2010-es remek évének, de a 2009-es esztendő sem volt elhanyagolható sikerek szempontjából, ahol is a Red Bull nagyon közel került a BrawnGP-hez. Verstappen eddigi szezonjai során nem ülhetett még igazán ütős, világbajnoki címre esélyes autóban.

    Ez a tény igazán a pole pozíciós statisztikában látszik, hiszen a németnek már 22-volt ilyenből, míg Max Verstappen még csak három ilyennél tart. A pontokban óriási a különbség, ugyanakkor semmi értelme hasonlítgatni. Sebastian Vettel első három szezonjában még a régi pontrendszerben futotta, míg Verstappen csak a jelenlegi pontrendszerben versenyzett.

    Vettelnek volt már egy világbajnoki címe, ami azonban még hiányzik a holland oldaláról. De Max Verstappen további statisztikái lenyűgözőek ilyen fiatalon. A Mercedes uralom alatt is ki tudja használni az alkalmakat, és lecsapni a győzelemre. Már csak arra kell várni, hogy egy világbajnoki autó legyen alatta.

  • Sainz és Leclerc duója Fioranóban fog tesztelni a jövő hét elején

    Sainz és Leclerc duója Fioranóban fog tesztelni a jövő hét elején

    Carlos Sainz és Charles Leclerc a jövő héten tesztelni fognak. A Forma-1 limitált tesztlehetőségei, illetve az új pilóta érkezése bőven ad okot egy ilyen saját tesztpályás gyakorlásra.

    AZ F1 egyre szigorúbb és szigorúbb, ha a tesztek tekintetében nézzük. Régebben a csapatok annyit tesztelhettek, amennyit csak akartak, azonban ez a kártya manapság már nem játszik. Idén a szezon előtt mindössze három hivatalos tesztnapjuk lesz a csapatoknak arra, hogy kipróbálják a 2021-es konstrukciót. Persze ehhez még hozzájöhet egy-egy forgatási nap, azonban ott limitálva van a távolság, amit az autóval megtehetnek.

    Ez egy trükkös szituáció lehet az újonc pilótáknak, illetve azoknak is, akik csapatot váltottak idénre, így Carlos Sainz számára is. Mindezek ellenére a Ferrari segíthet rajta, hiszen van egy saját tesztpályájuk Fioranóban, a garázsban pedig van pár ’régebbi’ autó, amivel a szabályok engedik a gyakorlást. Ez meg is fog valósulni a jövő héten.

    A Racefans.net tudósítása szerint Sainz és Leclerc akcióba fognak lendülni Fioranóban a 2018-as vasparipával. Egyébként a 2019-es autó is opció lenne, hiszen minimum kétéves konstrukcióval szabad tesztelni korlátlanul.  Mindkét pilóta egy-egy teljes napot vezethet majd az értesülések szerint.

  • Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Stefano Domenicali szerint óvatos optimizmus az, hogy a Forma-1-es mezőny mind a 23 versenyen rajthoz fog állni a 2021-es szezonban.

    Mint már ismert, a Kínai Nagydíj helyét Imola veszi majd át, a szezonnyitóra pedig idén sem Melbourneben kerül majd sor, hanem Bahreinben, így téli teszteket is ott bonyolítják majd le.

    „Változatlan szerződésünk van a nagydíjak rendezőivel, és optimistán tekintünk a 23 nagydíjat tartalmazó versenynaptárra.” – mondta az F1 új vezetője az olasz Sky Sport 24-nek.

    „Ez a prioritás. Ami a versenyeket illeti, nem lesz több 14:10-es, vagy 15:10-es rajt, ugyanis visszatérünk a régi rendszerhez.” – mondta Domenicali.

    Hozzátette, azért még mindig van némi bizonytalanság a pandémia végett, ez azt is jelenti, hogy a Forma-1-nek rugalmasnak kell maradnia:

    „A legfontosabb az, hogy elinduljon a bajnokság, majd ezután ugyanezzel a bizonytalansággal a következő problémának, ami a bajnokság befejezése.”

    „Tavaly 17 versenyünk volt végül, amit senki sem gondolt, hogy össze tudunk hozni. Szóval óvatos optimizmus a 23 verseny az idei naptárban.”

    „Minden rendező szeretné, ha a versenyük úgy volna megtartva, ahogyan azt elterveztük, azonban számítanunk kell további változásokra, minimum a szezon első felében. Ez azt is jelentheti, hogy nézők nélkül kell versenyt rendeznünk, de legalábbis nagyon kevéssel.” – zárta Domenicali.

  • Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Sokan úgy gondolják, hogy a 2021-es autók csupán a tavalyi konstrukciók másolata lesz, de Toto Wolff szerint ez hiba.

    Az átfogóbb szabályváltoztatásokat ugyan 2021-ről 2022-re halasztották a pandémia miatt, ugyanakkor Wolff szerint az idei aerodinamikai módosítások is felkavarhatják az állóvizet. És ez a változás nem csupán a DAS rendszer betiltása:

    „A DAS segítségünkre volt az abroncsok felmelegítésében. Ugyanakkor nem volt akkora mágikus rakéta, mint ahogyan azt sokan gondolják.” – mondta Wolff a motordport-total.com-nak.

    „Szóval ezt most más módon kell majd kompenzálnunk.”

    Wolff ugyanakkor arra is kitért, hogy nem becsüli le a Mercedes a 2021-es aerodinamikai változásokat:

    „Mindenki a 2022-es szabályváltozásokról beszél, de 2021-ben is jönnek drasztikus változtatások. Mi – és mindenki más is – egy csomó leszorítóerőt fogunk majd veszíteni.” – zárta a Mercedes csapatfőnöke.

  • Giovinazzi: Kimi még mindig a mezőny egyik legjobbja

    Giovinazzi: Kimi még mindig a mezőny egyik legjobbja

    Antonio Giovinazzi harmadik teljes F1-es szezonjára készül. Kimi Raikkönen mellett sokat tanulhatott az olasz versenyző. Az Alfa Romeo versenyzője korábban is jelezte már, karrierje szempontjából nagyon fontos az, hogy ismét a finn pilóta mellett vezethet majd 2021-ben.

    2020-ban Giovinazzi nagyot lépett előre, hiszen kiegyenlített csatát vívott korábbi világbajnok csapattársával. Mind a két pilóta négy pontot szedett össze az évad során. Az Alfa változatlan felállással vág neki a 2021-es bajnokságnak.

    „Kimivel a garázs másik oldalán, szerintem képes lehetek idén egy új szintre lépni. Nagyon fontos lesz figyelni rá, hiszen, mint ahogyan azt már párszor mondtam is korábban, ő még mindig a mezőny egyik legjobbja, főleg a versenytempó tekintetében. Örülök, hogy vele folytathatom.” – mondta Giovinazzi az Autosport.com-nak.

    Az olasz pilóta a 2021-es autót saját elképzelései szerint alakítaná komfortossá:
    „Amikor 2019-be idejöttem többet fókuszáltam Kimire. Hogy megértsem mit miért csinált. És végül mindenben követtem őt.”

    „De 2020-ban már tapasztaltabb voltam, és tudtam mit szeretnének tőlem, én pedig azt, hogy mit akarok. Különösképpen a különböző pályák, és körülmények között. Ez egy újabb jó lépés volt a tavalyi szezonban, de idén szerintem még magabiztosabb leszek.” – zárta Giovinazzi.

  • A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugálok optimisták a 2021-es versenynaptárba való bekerülés terén

    A portugál motorsport első embere rendkívül optimista abban a tekintetben, hogy zsinórban második alkalommal is bekerüljön Potrimao a Forma-1-es versenynaptárba.

    A sportág vezetősége már döntött az ügyben, hogy a szezonnyitó nem Ausztráliában lesz, Melbourne csak novemberben vehet részt a naptárban, a Kínai Nagydíjat pedig határozatlan időre elhalasztották.

    Ez első olyan pálya, amely idén bekerült a naptárba, mint csere Imola volt, és könnyen lehet, hogy nem az olasz pálya lesz az egyetlen névleges változás a naptárban, hiszen olyan pletykák járnak, hogy könnyedén még három helyszínt elveszíthetünk. A három utcai versenyről van szó, így Monaco, Baku vagy éppen Kanada is elmaradhat.

    Nem biztos még, hogy ezen a helyszíneken ne tudnának futamot rendezni, de Portugália mindenesetre készen áll beugrani:

    „A kormány számára mások lehetnek most a prioritások, azonban abból a szempontból optimista vagyok, hogy február végére lesz egy döntés.” – mondta Ni Amorim, aki a portugál autóversenyzés első embere.

    „Rendkívül optimista vagyok abban is, hogy a jelenlegi lezárásoknak, illetve a vakcina érkezésének következtében májusban már tudnánk versenyt rendezni.” – mondta az Expresso nevű újságnak.

    „Nagyon másképp festhet majd a jelenlegi szituáció három-négy hónap múlva. Szóval, ha ezen múlik, tudnánk versenyt rendezni.”

  • Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Romain Grosjean feltételezhetően nagyon közel került egy IndyCar üléshez, méghozzá a Dale Coyne Racing csapatában a 2021-es szezonra.

    A francia versenyző Forma-1-es pályafutásának vége egy rémálomba illő esemény volt, a hatalmas bahreini ütközés.

    Még mindig az égési sérüléseivel lábadozik, főként igaz ez a bal kezére. Ezalatt a felépülés alatt Grosjean eldöntötte, hogy versenyezni akar a 2021-es évben.

    A 34 éves francia versenyző mellett felmerültek még olyan nevek, mint például a csapat 2017-es versenyzője Ed Jones, Charlie Kimball, és Pietro Fittipaldi – aki egyébként a tavalyi év utolsó két versenyén helyettesítette Grosjeant.

    Ha a feltételezések valóban igazak, a bejelentés már a jövő hét elején érkezhet, így a franciának volna lehetősége két újonc tesztnapra a tervezett tesztelésen felül, az április 11.-ére tervezett Barber Motorsport Parkban megrendezendő szezonnyitó előtt.