Szerző: Gajáta Fanni

  • Grosjean kételkedik a 2021-es szabályváltozások hatékonyságában

    Grosjean kételkedik a 2021-es szabályváltozások hatékonyságában

    Romain Grosjean elmondása szerint a mai modern Formula 1-ben sokkal bonyolultabb nyerni, mint akkor, amikor elkezdte a karrierjét a Renaultval 2009-ben egy olyan autóval, amelyben a pilóták képességei voltak fontosabbak.

    Grosjean 2009-ben összesen 7 futamon vett részt a Renaultval, mielőtt megkezdte volna hivatalosan is a pályafutását 2012-ben: először visszatért a franciákhoz, majd a Lotus Renaultnál folytatta. Grosjean nevéhez összese hét pódiumhelyezés fűződik, és bár bizonyította, hogy tud versenyezni, mégis 2019-ben az egyik legrosszabb idényt tudhatja magáénak azzal a 8 ponttal, amit a szezonban szerzett.

    „Amikor elkezdtem, akkor volt arra esély, hogy az első hat futamot hat különböző pilóta nyerje meg. Ma már az első hat futamon hat duplázás van. Két verseny van egy futam alatt. Ez szomorú. Nem hiszem, hogy ez változni fog a közeljövőben” – nyilatkozta a Motorsport-Total.com-nak a pilóta.

    Grosjean kevésbé bízik abban, hogy a 2021-ben bevezetendő új aerodinamikai szabályok egyenlő versenyfeltételeket teremtenek, ez inkább fokozni fogja az eltéréseket a mezőnyben.

    „Határozotton nem 2021-ben. Ebben az évben még nincs költségvetési korlát, tehát a nagy csapatok minden erőforrást felhasználnak, hogy 2021-re készen álljanak. Bár van néhány nagyszerű ötlet azután. Azt hiszem, a Liberty helyes irányba mozgatja a dolgokat” – mondta a pilóta.

  • A Prodrive a 2021-es Dakar Rally-n szeretne részt venni

    A Prodrive a 2021-es Dakar Rally-n szeretne részt venni

    A WRC-győztes Prodrive közös vállalkozásba fogott az Bahraini Királysággal, hogy új autót fejlesszenek ki a 2021-es Dakar Rally versenyére.

    A tervek szerint a Prodrive két autót fog építeni, amellyel szeretnék teljesíteni a top-tier T1 osztályt, de szeretnének ügyfelek számára is gyártani járműveket. A projektet ugyanaz szponzorálja, mint az idei Dakart, vagyis Mumtalakat. David Richards, a Prodrive alapítója és elnöke elmondta, hogy a Dakar régóta törekvése volt a társaságnak.

    „Régi törekvésünk volt közösen a Prodrive-val, hogy teljesítsünk egy Dakart. Ha ezt a Bahraini Királyság szuverén vagyonkezelőjének a támogatásával, a Mumtalakattal tesszük Szaúd-Arábiában, az még különlegesebbé teszi ezt a nézőpontot, mivel a Közel-Kelet az, ahol a Prodive 1984-ben megkezdet a motorsport karrierjét. A Dakar egy új és kihívásokkal teli projekt a Prodrive számára, de az egész csapattal Banbury-ben közreműködünk” – fogalmazott Richards.

    Jonny Bourney, a Prodrive International ideiglenes vezérigazgatója hozzátette, hogy ez a számos lehetőséget kínál: többek között technológiai fejlődést is.

    „Amellett, hogy a Dakar Rally versenyén a mesés Közel-keleti környezetben versenyképessé és innovatívvá váljunk, ez a közös vállalkozás lehetőséget kínál arra is, hogy a Bahreini Királyság további csúcstechnológiai iparágakat mutasson fel, amelyek munkahelyet teremtenek és felhívják a figyelmet Bahrein profiljára is, amely kiváló technológiai központtá válhat.

  • Ricciardo szerint a „Drive to Survive” sok amerikai rajongót hozott

    Ricciardo szerint a „Drive to Survive” sok amerikai rajongót hozott

    Daniel Ricciardo úgy érzi, a Netflix sorozatának első évada sikeresen segítette felhelyezni a térképre a Forma 1-et az Egyesült Államokban.

    Ricciardo volt az egyik legtöbbet mutatott szereplő a Drive to Survive-ban, mivel a legtöbb részben feljött a csapatváltás-kérdése, hogy maradjon-e a Red Bullnál, vagy menjen a Renault-hoz. Az ausztrál pilóta nemrégiben azt nyilatkozta, hogy úgy véli, a Netflix sorozata is segítette a sportág megismertetését és megkedvelését az Egyesült Államokban, észrevehető különbséget érez.

    „Úgy érzem, hogy az F1 most már az Államokban is sokkal többet jelent. A Drive to Survive feltette a térképre. Kevés időt töltök itt, de egészen egy évvel ezelőttig még senki sem mondta nekem, hogy „Szia” – nem rosszból, de nem ismernének engem fel, hogy F1-es pilóta vagyok. Most meg: ’Láttunk a Netflixen, király volt a Drive to Survive.’ Sisakot viselünk, így nem sokszor láthatják az arcunkat” – magyarázta a pilóta Trevor Noah-nak, a The Daily Show-ban. – „Sokat segített, hogy a nevünkhöz arcot illesztettek.”

    Az F1 megemlítette, hogy a Netflix sorozata kulcsfontosságú a fiatal rajongók körében: egy statisztika szerint az új rajongók 62 százaléka 35 év alatti. Ricciardo az első szériában népszerű szereplővé vált, miután sokan „szórakoztató alakként” írták le, hiszen a kamerák pályáról pályára, de még a családjához is követté. Az ausztrál pilóta elismerte, hogy úgy érezte, a legfontosabb elem a szórakoztatás, mivel néhány versenyző éppen az ellenkezőjét mutatja, ami nem tesz jót a F1-ek.

  • Magnussen még mindig egy nagycsapatra vár

    Magnussen még mindig egy nagycsapatra vár

    Kevin Magnussen bevallotta, hogy még mindig arról álmodozik, hogy aláírhat az egyik nagy csapatnál a Forma 1-ben.

    A dán pilóta elismeri, hogy agresszív vezetési stílusát kihasználva szeretne kiemelkedni Romain Grosjeannal szemben és reméli, ennek köszönhetően közelebb kerülhet a győzelmekhez és a bajnoki céljaihoz.

    „Ez egy kemény folyamat. A különbség akkor fog látszódni, ha hosszú ideig túlteljesíthetek és remélhetőleg bekerülhetek az egyik nagy csapatba. Konzisztensnek kell lennem, amíg nyitva hagyom az ajtót” – fogalmazott a pilóta.

    Magnussen azt mondja, ha nem tudja biztosítani a helyét a rajtrács elején, akkor akár el is hagyhatja a sportágat. Hozzátette, hogy nem tudja elképzelni azt, hogy versenykarrierje során mindig csak a 7. helyért harcoljon és ha visszatekint akár 15 év múlva erre az időszakra, nem tud büszke lenni magára, ha csak a 2. helyet szerezte meg.

    „Arról is álmodozok, hogy megnyerem a Le Mans-i 24 órás versenyt vagy éppen a Daytonát, de a Forma 1-es álmok mindig egy kicsit jobban csillognak. De el kell ismernem, hogy lesz olyan idő még, amikor már nem tudok abban hinni, hogy világbajnok lehetek. Azonban még nem járok ennél” – magyarázta a dán.

    Elismerte, hogy nem szégyelli azt, hogy a Forma 1 „rossz fiújának” tartják, mivel ha a top 10-ben versenyzel, muszáj átlépni egy bizonyos határt.

    „Inkább kórházban lennék, mint a 11. helyen. Tehát igen, megszereztem egy a hírnevet, de ezt a kritikát könnyen el tudom hagyni.”

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.

  • Rubens Barrichello csatlakozott a Toyotával Super TC 2000-be!

    Rubens Barrichello csatlakozott a Toyotával Super TC 2000-be!

    A Toyota Gazoo Racing Argetina bejelentette Rubens Barrichello érkezését a 2020-as Super TC 2000 programjukhoz. Az egykori F1-es pilóta Matías Rossi, Julián Santero és Mariano Altuna mellé csatlakozik.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatalkozhatok a Toyotához, akivel a Super TC 2000-ben indulhatok. Ez az a széria, amelyet mindig is szorosan követtem és aminek remek pilótái vannak. Ez egy hatalmas kihívás lesz számomra. A Forma 1-es hátterem ellenére is rengeteg mindent kell tanulnom a csapattársaimtól és a szakmai csapattól. Ismét fiatalnak és motiváltnak érzem magam” – nyilatkozta a brazil pilóta.

    A 47 éves Barrichello a mai napig a legtapasztaltabb pilótának számít a Forma 1-ben a maga 326 versenyével. A brazil a 2011-es visszavonulását követően főleg Brazíliában ismert autóversenyszériákban versenyzett.

    Az első Super TC 2000 futamát 2020. március 1-jén tartják, de a helyszínt még nem nevezték meg.

  • Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat már 2018-ban gondolkozott azon a 2020-as autó tervein, amit nemsokára bemutatnak majd ebben a hónapban.

    Míg a Ferrari tűnt jobb csapatnak 2019 elején, addig a Mercedesnél egyszerűen nem hibáztak annyit, mint az olaszok és az évet öt győzelemmel és második hellyel kezdték, ami azelőtt sosem történt még meg náluk. A német csapat végül 15 elsőséggel zárt és már Japánban sikerült meghódítaniuk a konstruktőri címet. Allison nemrégiben bevallotta, hogy már egy évvel hamarabb elkezdtek a 2020-as szezonra fókuszálni.

    „Az első gondolatunk az autóval kapcsolatban 2018 végén fogant meg: még a 2019-es autót nem teszteltük. Csak akkor kezdtük el kipróbálni a gyárban, amikor arra gondoltunk, hogy mit fogunk tenni 2020-ban” – osztotta meg a Twitteren a Mercedes technikai igazgatója. A rövid videóban elmondta, hogy a karácsony előtti hónapokban kezdődik meg a hosszú folyamat, majd közel 2-3 hónapig folyamatosan dolgoznak, hogy a téli teszten jól szerepeljenek és Melbourne-be is eljussanak.

  • Helmut Marko bevallotta: a Red Bull hiányolja Ricciardót

    Helmut Marko bevallotta: a Red Bull hiányolja Ricciardót

    Helmut Marko elárulta, hogy annak ellenére is örül Alex Albonnak, hogy a Red Bull hivatalosan is elismerte, hogy hiányolják Daniel Ricciardót.

    „Egy kisebb sokk volt az egész csapat számára, amikor Daniel elment a Renaulthoz” – fogalmazott a szakember a Ricciardóról szóló kérdésre.

    Az osztrák csapat azóta is küzd azzal, hogy betöltsék azt az űrt, amit az ausztrál pilóta hagyott a távozása utána. Ezért is nevezték ki a helyére Pierre Gasly-t, akit aztán a szezon közepén Albonra cseréltek. Azonban egyes hírforrások szerint Ricciardóban felmerült az, hogy 2020 végén elhagyja a Renault csapatát.

    „Alex jó munkát végzett. Úgy csatlakozott a csapathoz, hogy egyetlen egy teszten sem vett részt az autóval és szinte minden futamon hozta a pontokat, kivéve Brazíliát, ahol Hamiltonnal ütközött. Kritikus magával és tisztában van azzal, hogy miben kell fejlődnie és ez nagyon jó. Reméljük, hogy remek csapattársa lesz Verstappennek ebben az évben” – nyilatkozta Marko.

    Azonban ő is bevallotta, hogy hiányolja Ricciardo jelenlétét: hozzátette, hogy a csapat légköre jó, de nem olyan vidám, mióta elment az ausztrál pilóta.

    „Az egyik leggyorsabb versenyző és kiválóan felzárkózott, amikor szüksége volt rá. Persze, a viccei is hiányoznak.”

  • A Red Bull 2020-as versenyautója Silverstone-ban debütál

    A Red Bull 2020-as versenyautója Silverstone-ban debütál

    A Red Bull a 2020-as autóját első alkalommal február 12-én fogják bemutatni és maga dr. Helmut Marko leleplezni.

    Az energiaital tulajdonában lévő csapat az, legutolsóként számolt be a bemutató dátumáról, de Helmut Marko a német Motorsport-Magazin.com-nak elárulta, hogy azután tárják fel az új autójukat, miután befejeződött az összes tesztjük.

    „Minden úgy haladt, ahogy terveztük, eddig minden jól ment. Nagyszerű, hogy előre hoztuk az időpontot. Remélem, elkerüljük a sikertelen szezon kezdetét, ahogy a korábbi években történt” – fogalmazott Marko.

    A Red Bull nagy bedobással várja a 2020-as évet, ezt azt is megerősíti, hogy Max Verstappennel újabb 3 évre írtak alá. Azonban a 2021-es szezont követő időszakot továbbra is fenntartással várják, mivel a jelenlegi partnerük, a Honda nem vállal kötelezettvállalást.

    „Tegyük fel, hogy a szerződésünk kifogástalan. Normál körülmények között ezt nem lehet felmondani idő előtt” – válaszolt a Verstappent érintő kérdéssel kapcsolatban. Azonban sokan szerint Verstappen képes felrúgni a szerződését idő előtt, ha a Honda 2022-t követően elhagyja a Forma 1-et.

    „Van egy szerződésünk a Hondával, beleértve a 2021-et is. Egy autót nehéz mozgatni, ha nincs erőforrása, ezért van szükségünk versenyképes motorra, ami Verstappent is itt tartja” – tette hozzá a szakember, aki azt javasolta, hogy emiatt ne aggódjon senki.

    „Verstappen hatalmas támogatásanak bizonyult a Red Bull számára. Sikerült meggyőznünk őt, hogy maradjon a tavalyi elért eredményink miatt.”

  • Lammers szerint nincs kétség a Holland Nagydíj felől

    Lammers szerint nincs kétség a Holland Nagydíj felől

    Jan Lammers hangsúlyozta, hogy nem lehet több kétség afelől, hogy idén májusban 35 év után megtartják az első Holland Nagydíjat.

    Korábban az ellenzéki csoportok olyan politikai akadályokat állítottak fel, amelyek látszólag fenyegették a Holland Nagydíj megrendezését, de Jan Lammers egykori pilóta és a Zandvoort-i pálya versenyigazgatója egy podcastben elmondta, hogy ezek a múlt kétségei.

    „Az utolsó aszfaltréteg január végén kerül fel a pályára. Minden jól halad, habár az időjárással is nagy szerencsénk volt” – nyilatkozta Lammers, aki a drága fejlesztésekre is utalt.

    Az egykori F1-es pilóta elutasította azokat a javaslatokat, amelyek szerint a versennyel kapcsolatos kétségekre továbbra is fent állnak, az FIA-val való közelgő pletykák közepette.

    „Olyan sok lárma volt, de tényleg lesz futam és nagyszerű esemény lesz. Csak el kell ezt fogadni” – tette hozzá mosolyogva.

    Ugyanakkor beismerte, hogy az első 2020-as versenyszervezés hatalmas tanulási élményt jelent és hozzátette, hogy a futamot követő hétfőn tárgyalni fognak a 2021-es tervezetekről.