Szerző: Gajáta Fanni

  • Wehrlein nem szeretne a középmezőnybe visszatérni

    Wehrlein nem szeretne a középmezőnybe visszatérni

    Úgy tűnik, Pascal Wehrlein elzárkódik attól, hogy egy potenciális új Forma-1-es csapatnak segítsen a fejlődésben.

    A koronavírus-járvány alatt új csapat jelent meg Silverstone-ban: a Panthera Team Asia csapatnak nem titkolt szándéka az, hogy 2021-től a Formula 1-ben bemutatkozhasson. Tavaly év végén Adrian Campos, aki egy Formula 2-es csapat vezet hintette el, hogy tervei vannak Pascal Wehrleinnal, aki egykor a Sauber és a Manor versenyzője is volt

    Azonban a 25 éves pilóta, aki jelenleg a Formula E-ben szerepel és a Ferrari szimulátoros versenyzője elismerte, hogy igen kicsi az esélye, hogy visszatér a Forma-1-es mezőnybe.

    „Többé már nem akarok egy olyan csapatnál versenyezni, amelyik a középmezőnyben vagy hátul helyezkedik el. Nem volt túl jó móka számomra” – mondta a ran.de-nek.

    „A Manorral 4 másodperccel voltunk lassabbak, mint a top csapatok, illetve összesen 80 alkalmazott volt nálunk, szemben a legjobb istállók az 1500 fővel. Itt jönnek elő a különbségek.”

    Bár Wehrlein beismerte, hogy egy Formula 1-es autó vezetését nem lehet túlszárnyalni, azonban mindig olyan érzéssel ülne be, hogy a 15. helynél jobbat nem érne el.

    „A top csapatok nagy tapasztalattal rendelkező pilótákkal rendelkeznek, akik már jól teljesítettek, így nehéz lehetőséget szerezni.”

    Időközben Wehrlein is beszélt arról, hogy el tudja képzelni a Mercedes alkalmazni fogja Sebastian Vettel 2021-től, annak ellenére, hogy a német csapat erősen gondolkodni fog ezen.

    „A Mercedes az utóbbi években a jelenlegi pilótáikkal nyert, de ez normális, hogy egy csapatnak nehézsége van az embereik cseréjében” – mondta. – „De el tudom képzelni.”

  • Glock: Seidl visszavezetheti a McLarent a top háromba

    Glock: Seidl visszavezetheti a McLarent a top háromba

    Timo Glock, egykori pilóta úgy véli, hogy Andreas Seidl szakértelme és erőfeszítései vezethetik vissza a McLarent a top 3-ba.

    Andreas Seidl 2019 tavaszán csatlakozott a wokingi csapathoz Zak Brown által azért, hogy segítségen az újjáépítésében. Seidl, aki korábban a Porsche diadalmas LMP1 programját is vitte a WEC-ben, azért érkezett a McLarenhez, hogy megfordítsa a csapat szerencséjét, hogy újra szerencsések legyenek.

    Timo Glock hisz abban, hogy a honfitársának szakértelme hozzájárult ahhoz, hogy a brit csapat 2019-ben a konstruktori bajnokság 4. helyét szerezte meg.

    „Minden, ami tavaly történt, az Andreas Seidl-nak köszönhető. Csak olyan apró dolgokat változatott meg, amelyek hatással voltak rám is. Nagyon-nagyon jól csinálta és ezáltal a McLaren ismét visszakerült a top 5-be” – mondta a Motorsport-Total podcastjében a német.

    „Biztos vagyok abban, hogy munkája a jövőben még több gyümölcsöt hoz. Egy jó csomaggal ismét képesek lesznek a top 3-ba kerülni, vagy éppen bajba kerülni ott” – fogalmazott Glock.

    Glock még 2007-ben dolgozott együtt Seidl-lel, amikor a pilóta a BMW Saubert tesztelte, a mérnök pedig a német csapatnál dolgozott. Glock elmondása szerint Seidl pont ugyanolyan, mint egykor is.

    „Ő teljesen reális, a dolgokat tényszerűen látja, de a saját útján halad. Tudja, hogyan kell bánni az emberekkel, és nagyon, nagyon jól ismeri fel a különféle egyének erősségeit, akiket ezután a megfelelő pozícióba helyez.”

    „Őszintén szólva nagyon-nagyon megközelíthető srác volt. Tudsz vele nevetni, de könyörtelenül keményen is fogsz dolgozni.”

    „Csak egy normális srác, aki nem változik bizonyos struktúrákkal vagy társaságokkal. Csak megy tovább – ahogy van. És ez határozza meg őt.”

  • Novemberben már lehet verseny Hanoi-ban, de csak hazai közönséggel

    Novemberben már lehet verseny Hanoi-ban, de csak hazai közönséggel

    November közepén már lehet nagydíj Vietnamban, azonban a tervek szerint csak a helyiek látogatnak ki a nagydíjra.

    Áprilisban rendezték volna meg az első Vietnami Nagydíjat Hanoi-ban, azonban a koronavírus miatt elhalasztották a futam lebonyolítását. Úgy néz ki, november közepén pótolhatják az elmaradt versenyt – viszont nemzetközi nézőközönség nélkül tartják azt meg.

    A Thanh Nien riportja szerint ezt a javaslatot a verseny szervezői terjesztették elő Hanoi város önkormányzatának és a Nemzetközi Autószövetségnek. Ha a futamot nézők nélkül tartanák meg, akkor mintegy 30-34 millió dollárt buknának, ezért döntöttek amellett, hogy csak helyi szurkolók mehetnek be a lelátókra. Egyes információk szerint Hanoi közel 150 millió dollárt fektetett bele a versenybe, és végül mintegy 200 millió dollárnál álltak meg a költségek.

    A halasztás bejelentése előtt mintegy 100 ezer nemzetközi szurkoló váltott jegyet a vietnámi nagydíjra, és a helyi nézők száma 40 ezer volt. A nemzetközi jegytulajdonosok, akik korábban jegyeket foglaltak el a hanoi-i futamra, visszatérítést kapnak.

    Chase Carey, a Formula 1 elnöke és vezérigazgatója elmondta, várakozással tekintenek a vietnami versenyre, hogy izgalmat hozzon a sportágba a hanoi-i futam.

  • 2020-ban még nem térhet vissza Holland Nagydíj!

    2020-ban még nem térhet vissza Holland Nagydíj!

    A Holland Nagydíj szervezői megerősítették azt a hírt, hogy a 2020-as versenyhétvégét 2021-re halasztják el.

    35 év után térhetett volna vissza a felújított Zandvoort Circuit, azonban a koronavírus-járvány keresztbe húzta számításokat. A szervezők reménykedtek az esemény megrendezésében, azonban a hónap elején elfogadták, hogy nem valószínű, hogy a nagydíj 2020-ban megvalósulhat.

    Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy Zandvoort nem szerepel a 2020-as naptártervezetben. Idén már a negyedik Forma-1-es futamot halasztanak el hivatalosan. Hollandia Ausztráliához, Monacóhoz és Franciaországhoz csatlakozott.

    „Teljesen készen álltunk az első versenyre, és még mindig azok vagyunk” – mondta Jan Lammers, a Holland Grand Prix sportigazgatója. – „Hihetetlen teljesítmény történt az összes rajongónak, a társaságnak és az érintett kormánynak köszönhetően.”

    „Mi és a Forma-1 megvizsgáltuk annak lehetőségét, hogy nézők nélkül megrendezzük a futamot, de szeretnénk megünnepelni azt a pillanatot a szurkolóinkkal együtt, hogy a Formula 1 visszatér Zandvoort-ba” – tette hozzá Lammers.

    „Mindenkit kérünk, hogy legyen türelmes. 35 évig kellett erre a pillanatra várni, így várhatunk még egy évet.”

    Lammers azt is elmondta, hogy az idei jegyek a jövő évi futamra is érvényes lesz, de visszaigényelhető azoknak az ára.

    A tervek szerint Formula 1 idei szezonja júliusban kezdődhet el Ausztriában, ahol két futamot is megrendeznek.

  • Az FIA elfogadta a 2021-es költségcsökkentő tervezetet

    Az FIA elfogadta a 2021-es költségcsökkentő tervezetet

    Az FIA szerdán rábólintott az új, csökkentett költségvetésre, továbbá számos fontos szabályozásról is döntött.

    A csapatok és a sportot irányító testület már korábban is elfogadta a költségvetési tervezetet, de szerdán az FIA is szavazott erről: a voksolás eredménye úgy alakult, hogy 2021-től az eredeti 175 millió dolláros keretet 145 millió dollárra csökkentik, az elkövetkező években pedig további változás várható.

    Az új, csökkentett küszöböt a koronavírus-járvány válaszaként hozták meg, amelynek következtében a 2020-as szezont sem tudták megkezdeni a csapatok és néhányan már most súlyos pénzügyi gondokkal is szembesültek.

    A szerdai szavazáson döntöttek egy teljesen új aerodinamikai szabályozásáról is, amely 2021-től lép érvénybe. Az egyezmény alapján minél rosszabb helyezést ér el egy csapat a konstruktori bajnokságban, annál több időt tesztelhet a szélcsatornában. A döntéshozók abban reménykednek, hogy ennek köszönhetően a mezőny közelebb kerül egymáshoz és megakadályozza, hogy a nagyobb csapatok túl sok előnyt szerezzenek a gyengébb erőforrást használókkal szemben.

    Az FIA jóváhagyta az autók leszorítóerejének a limitjét is 2021-től: egyes kulcsfontosságú elemeket – mint például a padlólemezt és a felfüggesztést – fixen kell tervezni, így az új szabályzás értelmében a csapatoknak úgy kell kialakítaniuk a padlólemezt, hogy azzal csökkentsék a jobb tapadást.

    Számos egyéb módosítás is történt a költségek csökkentése és a fenntarthatóság érdekében. Ilyen például, hogy befagyasztják a 2020 és 2021 között a padlólemez és a váltó fejlesztését. Egy olyan zsetonrendszert vezetnek be, amely korlátozott számú módosítást engedélyez. A következő szezontól a motorfejlesztés területén is megszorítások lépnek érvénybe.

    2021-től a minimum súlyt 749 kilogrammra emelik. A koronavírusra reagálva 2020-tól rendelkezni lehet a „nyitott” és „zárt” eseményekről, amely akár a paddock személyzetének számát is érintheti.

  • A Renault nem sieti el Ricciardo pótlását

    A Renault nem sieti el Ricciardo pótlását

    Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint a francia csapat nem szeretné elkapkodni az új pilótájuk kiválasztását.

    Nem csak a pénzügyi gondok miatt aggódhat a Renault, de hamarosan dönteniük kell arról, hogy ki váltsa 2021-től Daniel Ricciardot a csapatnál. Cyril Abiteboul, a franciák csapatfőnöke a De Telegraafnak és a Ziggo Sportnak arról beszélt, hogy nem szeretnék elkapkodni a döntést.

    „Először tudnunk kell, hogy hogyan muzsikál az autónk, de még egyetlen egy futamunk sem volt. Az autónk teljesítménye azt is meghatározza, hogy milyen pilótát keresünk, szóval időre van szükségünk, mielőtt meghozzuk a döntést. Ez akár több hónapot is igénybe vehet” – magyarázta Abiteboul.

    Az üres üléshez olyan nagy neveket emlegettek már, mint Sebastian Vettel, Fernando Alonso vagy éppen Valtteri Bottas, de Abiteboul azt mondta, túl korai lenne ezeket a spekulációkat hajkurászni.

    „Először is, információra van szükségünk, utána meghozhatjuk a döntésünket a pilótáról” – mondta.

    „Ez azért is fontos, mivel aki mellett döntünk, nemcsak 2021-ben, de 2022-ben is nálunk versenyzik, amikor már az új szabályok életbe lépnek.”

    A Renault üléséről két elmélet is van, hogy ki kaphatja meg. Először is, az enstone-i csapat kedvezményezettje lehet a költségvetési sapkának. Marco Tronchetti Provera, a Pirelli vezérigazgatója úgy véli, ez egy elég összetett téma, miközben jelenleg olyan szakaszban állnak, ahol új megállapodásokat kell kötni és közben az egyensúlyt meg kell találni a csapatok érdekei között.

    Azonban, a Renault fiatal és tehetséges pilótája Jack Aitken – Ricciardohoz hasonlóan – úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.

    „Egyáltalán nem lepett meg Daniel távozása” – mondta a Racer-nek. – „Nem vagyok abban biztos, hogy a Renault megteszi a szükséges befektetéseket a junior programjukba. Úgy érzem, nincs lehetőségem a fejlődésre.”

    „Hallottam a Fernando érkezéséről szóló pletykákat is. A csapatnak szüksége van egy vezető egyéniségre, én meg arra gondoltam, „Mi a haszna annak, hogy itt vagyok?” – tette hozzá Aitken.

  • Az osztrák kormány zöld jelzést adott az Osztrák Nagydíjra!

    Az osztrák kormány zöld jelzést adott az Osztrák Nagydíjra!

    Immáron hivatalossá vált, hogy a 2020-as Forma-1-es szezon Ausztriában rajtolhat el júliusban, a szükséges előírások betartásával.

    Rudolf Anschober és Werner Kogler minsizterek teljes egyetértéssel jóváhagyták a „szellemverseny” tervét Ausztriában.

    „Belépési és kilépési szabályozások is lesznek, továbbá a szállásról és a vendéglátásról is gondoskodunk” – nyilatkozta Kogler az ORF-nek.

    „Ha mindezt mindenki betartja, véleményünk szerint semmi sem akadályozza meg a versenyt. Engedélyezők vagyunk, nem pedig gátlók.”

    Anschober azt is hozzátette, hogy még mindig egy értékelési folyamat közepén állnak, így minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy időben meghozzák a jó döntéseket. Beszélt a távolságtartásról is, és úgy véli, „nem kellene bonyolultnak lennie” a Red Bull Ringen, mivel mint ahogy kiderült, a csapatok 80 főre korlátozták a személyzet számát.

    „Az első két verseny idején Maranellóban leszek” – mondta Marc Gene az AS-nek. – „A Ferrari minél kevesebb embert küld Ausztriába: csak a szerelők és a nélkülözhetetlen mérnökök utaznak.”

    Néhány jó hír Nagy Britanniából is érkezett, hiszen idáig ragaszkodtak ahhoz, hogy 14 napos karantén szükséges a Silverstone-ba érkezőknek, azonban Boris Johnson miniszterelnök más lehetőségeken is gondolkozik.

    „Még mindig napi kapcsolatot tartunk a kormánnyal, de azt gondolom, előrelépés várható” – árulta el Stuart Pringle, a Silverstone-i pálya főnöke.

    „Néhány hétbe még beletelik, amíg az út kitisztul, de határozottan úgy érzem, hogy a helyes irányba haladunk.”

  • A szakértők szerint megvalósulhat a Vettel-Aston Martin szerződés

    A szakértők szerint megvalósulhat a Vettel-Aston Martin szerződés

    Helmut Marko szerint Sebastian Vettel vagy egy „győztes csapathoz” igazol 2021-től, vagy elhagyja a sportágat.

    A négyszeres világbajnok körül nagy találgatások mennek, mióta bejelentette a Ferraritól való távozását. Az olaszoknál Carlos Sainz fogja váltani.

    „Beszéltem Sebastiannal és természetesen szó esett arról is, hogy van-e a Red Bullnál bármilyen lehetősége, de sajnos nem találtuk semmit” – nyilatkozta Helmut Marko a Sky Germanynek. Érdekesség, hogy egykor Marko által került a Formula 1-be a német.

    „Amikor beszéltem vele, azt sugallta, hogy csak győztes csapatnál folytatja, különben abbahagyja.”

    A McLaren vezetői bevallották, hogy nem beszéltek a 32 éves pilótával arról, hogy hozzájuk menjen, illetve az sem valószínű, hogy a Renault opció lehet Vettel számára. Azonban, a pletykák szerint az Aston Martin talán szóba jöhet még.

    Christian Sylt, Forma-1-es üzleti újságíró, a This Is Money brit kiadványban számolt be arról, hogy a dokumentumok azt mutatják, hogy a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll elkezdte előkészteni az utat az Aston Martin számára, akik akár 243 millió dollárt fektethetnek a csapatba.

    Florian Konig, az RTL kommentátora is úgy véli, megvan a lehetősége annak, hogy Vettel az Aston Martinhoz megy, akik Mercedes motorokat fognak használni. Hozzátette, biztosan nagy munka folyik a háttérben azért, hogy Vettelt a Forma-1-ben marasztalják 2021-től. Ralf Schumacher is megszólalt az ügyben: szerinte a háttérben Toto Wolff és Lawrence Stroll megkeresheti Vettelt egy ajánlattal.

    Azonban Marko úgy gondolja, a német csak egyszerűen visszavonul.

    „Szégyen lenne a sport számára, azonban az ő szempontjából ez a legjobb megoldás, ha nincs egy nyertes csapat sem a látómezőjében” – mondta.

    Bernie Ecclestone azt gondolja, hogy van lehetőség egy Hamilton-Vettel párosra a Mercedesnél. Az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy nem lát semmiféle ego-problémát és a két kiváló pilóta egy szuper csapatot alkothatna.

    „El sem tudom képzelni, hogy Hamilton aggódjon Sebastian miatt, és tudom, hogy Vettel szintén élvezné azt a kihívást, hogy Lewis-zal harcoljon ugyanazzal az autóval” – tette hozzá.

  • Gene: a Ferrari újra kinyitotta a Forma-1-es gyárát

    Gene: a Ferrari újra kinyitotta a Forma-1-es gyárát

    A Ferrari a koronavírus-járvány miatt kényszerült bezárni a maranellói gyárát, azonban a a csapat megerősítette, hogy újra üzemel a csodálatos központjuk.

    „Hétfőn megnyitottuk az F1-es divíziónkat” – nyilatkozta Marc Gene a Radio Marca-nak. – „Mindenre felkészültünk, még sok koronavírus teszttel is.”

    A spanyol azt is elárulta, a Ferrari teljes erőbedobással megkezdte a munkát, hogy a 2020-as autójukat jobbá tegyék a júliusi osztrák szezonkezdetre.

    „Mintegy két és fél hónap telt el anélkül, hogy hozzáértünk volna az autóhoz. Egyetlen mérnök sem látott telemetriai adatot, semmit” – mondta.

    „Az az autónk, ami Ausztráliában jó volt, de most teljesen más lesz. Néhány területen fejlesztenünk kell, és remélhetőleg Ausztriára készen is leszünk velük.”

    Gene hozzátette, hogy reménykednek a júliusi kezdésben és 19 versenyhétvégében is.

  • Marko: muszáj lesz elég futamot rendezni 2020-ban

    Marko: muszáj lesz elég futamot rendezni 2020-ban

    Helmut Marko szerint nagyon fontos, hogy a Formula 1 képes legyen minimális számú versenyt megszervezni a 2020-as koronavírus-járvány közepette.

    A neten már terjed egy versenynaptár, amely 19 futamot tartalmaz július és december között, de még így elég sok kétség fennáll, hogy valójában hány verseny valósulhat meg.

    „Elég optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy Ausztriában elstartolhatunk, mivel ez az egyetlen ország, amelyik a koronavírus fertőzöttjeinek számát alacsonyan tudta tartani és azt gondolom, elég jó tervük van arra, hogy megvalósulhasson a verseny” – idézte Toto Wolffot a Corriere dello Sport.

    Stuart Pringle, a silverstone-i pálya főnök elmondta, megállapodott a Forma-1-gyel két „szellemversenyről”, ami Ausztriát követi, ám figyelmezettet, hogy a „kormány jóváhagyására szükség van”. Eközben a Belga Nagydíj promótere Spa-Francorchamps-ban megerősítette, hogy a helyi önkormányzat zöld utat adott a futamra, de csak zárt ajtók mögött zajhat le.

    Azonban Andreas Seidl, a McLaren főnöke óvatosan áll az eseményekhez, mivel úgy véli, a jelenlegi helyzetben esélytelen megjósolni, hogy mikor térhetnek vissza a pályákra a csapatok.

    „Ez az egyes országok válságától való eltérő stratégiájától is függ” – tette hozzá a csapatfőnök, illetve hangsúlyozta, hogy a csapatok a „versenyen elért jövedelemtől” is függnek.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója viszont arról is beszélt, hogy a top csapatokat egyáltalán nem fenyegeti semmilyen veszély a bedőléstől, köszönhetően a jó támogatóknak.

    „Ha nincs elég futam egy világbajnoksághoz, akkor a csapatok 20-50 millió dollár bevételt is bukhatnak, ami azt is jelenti, hogy néhányan elég komoly gazdasági nehézségek elé nézhetnek” – nyilatkozta Marko az ORF-nek.