Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso: A 23 éves önmagam félkézzel is lenyomnám

    Alonso: A 23 éves önmagam félkézzel is lenyomnám

    Fernando Alonso a maga 40 évével a második legidősebb pilóta a Forma-1-es mezőnyben jelenleg. Sokszor felmerül, hogy vajon bírja-e tartani még ennyi idősen a fiatalokat, ám ismét amellett érvelt, hogy még bőven sikerül ez neki.

    „Úgy tűnik, hogy összezavarodhatunk a kor és a teljesítmény összefüggésén. Ez nem a Tour De France, ez nem az olimpia, és nem is futball, ahol 23 évesen a teljesítményed csúcsán vagy” – szögezte le a The Race hasábjain.

    „Ha most versenyeznék a 23 éves önmagam ellen, félkézzel megverném” – tette hozzá a spanyol. „Ez nem csak magamra vonatkozik, gondolom mindenki ugyanezt a választ adná. Nem arról van szó, hogy minél fiatalabb vagy, annál gyorsabb vagy. A motorsportban nem így működik a stopperóra.”

    Alonso a Magyar Nagydíjon amúgy is megmutatta, ég még benne a tűz, Hamiltont ugyanis hosszú körökön át tartotta keményen, a határon védekezve.

  • Wolff: A Mercedesen kisebb most a nyomás

    Wolff: A Mercedesen kisebb most a nyomás

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy az ezüstnyilakon kisebb most a nyomás a Red Bull elleni harcban, mint az előző években a Ferrari elleni csata alatt volt.

    Az osztrák szakember szerint a korábbi sikerek tették lehetővé mindezt, hiszen 2017-ben és 2018-ban is felülkerekedtek a Ferrarin.

    „Ez itt, ahogy én látom, kevésbé terheli meg az erőforrásainkat, mint a másik kettő bajnoki harc” – mondta Wolff a GPFans Global hasábjain. „Nyilvánvaló, hogy a múltban elért sikereink alapján egyfajta magabiztossággal is dolgozunk, és élvezzük azt, amit kevesebb nyomással, mindennap csinálunk. Akkoriban óriási volt a nyomás, és habár még mindig nagyon ambiciózusak vagyunk, hogy nyerjünk, de ez már nem fojtogató.”

    Wolff a 2018-as és a 2019-es éveket a legkeményebbnek nevezte Forma-1-es karrierje alatt.

    „Ez jó móka” – tette hozzá Wolff. „Úgy gondolom, hogy eddig a legkeményebb küzdelmeim 2018-ban és 2019-ben a Ferrari ellen voltak. Szuperkemény ellenfelek voltak, és nehezen tudtunk ellenük teljesíteni. 2018-ban a nyári szünet előtt még le voltunk maradva, 2019-ben pedig a motor teljesítményével küzdöttünk. Olyan intenzív volt az egész szezonban, és csak Monza után, az ősz kezdetén, a tengerentúli futamokkal kerültünk előnybe.”

  • Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Nicholas Latifi életében először szerzett pontot a Magyar Nagydíjon, ráadásul rögtön egy hetedik helyet szállított. A Williams csapata ezzel két év után ünnepelhetett pontszerzést, ráadásul rögtön duplát, hiszen Russell 8. lett Latifi mögött. A mezőny végi istálló jövő évi pilótafelállása még teljesen ismeretlen, de Latifi maradási esélyeit mindenképp növeli a pontszerzés.

    „Maga a rajt nem is volt túl jó, de épphogy sikerült kimaradnom a kavarodásból” – tekintett vissza a kanadai a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozva. „Ez az egyetlen előnye annak, ha hátulról indulsz, mert mindig látod, mi történik előtted, és ezt most ki tudtam használni.”

    Olyannyira sikerült kihasználni a baleseteket, hogy Latifi hosszú körökön keresztül a harmadik helyen haladt, feltartva gyakorlatilag mindenkit mögötte.

    „Magányos versenynek tűnt” – tette hozzá. „Az előttem lévő autók nyilvánvalóan elhúztak tőlem, én pedig jól menedzseltem a Yukival szembeni különbséget. Tudtam, hogy valószínűleg egy nagy vonat van mögöttem, de csak Yukit és egy Ferrarit láttam.”

    A Williams világossá tette, hogy többé nincs szükségük fizetős versenyzőkre, ez pedig nem túl jó hír Nicholas Latifinek, aki igen sok pénzt hoz a csapathoz.

    „Az a célom, hogy ennél a csapatnál maradjak. Jelenleg semmiben sem vagyok biztos, és egy ilyen eredmény csak segíthet” – zárta gondolatát.

  • Russell: Alonso dicsérete sokat jelent

    Russell: Alonso dicsérete sokat jelent

    George Russell kiemelte, hogy amikor Fernando Alonso méltatta nemrégiben, az nagyon sokat jelentett neki.

    „A médiában hallottam róla” – kezdte nyilatkozatát a brit. „De sokat jelent valami ilyesmit hallani Fernandótól. Ő a valaha volt egyik legjobb versenyző. Láttam egy olyan statisztikát, hogy ha még körülbelül 10 pontot szerez, sokkal több bajnoki címe lenne. Két bajnoki győzelem nagyszerű teljesítmény, de olyan közel volt sokkal többhöz. Mindig jó tehát, hogy olyan pilóták dicsérnek, akiket nagyra tartasz.”

    George Russell kemény munkája a legutóbbi versenyen mondhatjuk, hogy végre beért, hiszen két és fél év után összejött neki a pontszerzés a Williams istállóval, 8. lett a Magyar Nagydíjon.

  • Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Hill ha tehetné, Alonsót választaná csapattársának

    Damon Hill elárulta, ha választani kell valakit a jelenlegi mezőnyből csapattársnak, akkor Fernando Alonsót választaná.

    „Azt kell mondanom, hogy Fernando Alonso jelenleg ott van legelöl az általam kiválasztandó csapattársak listáján” – mondta az F1 Nation podcastben. „Persze Esteban Ocon a Magyar Nagydíj után ódákat zengett róla, és hangsúlyozta, milyen jó vele együtt dolgozni. Azt gondolnám viszont, hogy amikor sokkal fiatalabb volt, és már rendkívül gyors és versenyképes, talán egy kicsit nehezebb volt vele dolgozni, de mindannyian élünk, tanulunk és felnövünk. Az érett Fernando Alonso lenne tehát a listám élén.”

    Alonso tehetségét és sikereit figyelembe véve felmerült a kérdés, hogy nem akarna-e gyengébb csapattársat maga mellé 1996 világbajnoka.

    „A pályafutásomat jobb színben tüntette fel, hogy olyan csapattársaim voltak, amilyenek” – tette hozzá. „Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, David Coulthard, Jacques Villeneuve. A legjobbal szemben akarsz megmérettetni, nem akarsz úgy távozni, hogy nem tudod, mire vagy képes ellenük. Michael Schumacher sosem volt a csapattársam, de versenyeztem ellene nagyjából hasonló autóval, így vele is össze tudtam mérni magam.”

    „Soha nem fogom megtudni, hogyan mérhetem össze magam Lewis Hamiltonnal” – tért rá napjaink Forma-1-ének legsikeresebb alakjára. „Őszintén szólva, szerintem rendszeresen legyőzne, de azért ki kellene próbálni, hogy kiderüljön. Minden autóversenyző szeretné tudni, milyen szinten áll, ezért a mércét a legjobb versenyzők jelentik.”

  • Schumacher és Giovinazzi is a maradás küszöbén 2022-re

    Schumacher és Giovinazzi is a maradás küszöbén 2022-re

    A Ferrari arról tárgyal a Haas csapatával, hogy Mick Schumacher jövőre is náluk maradhasson.

    Hiába volt szó róla, hogy egy másik Ferrari-támogatott csapathoz, az Alfa Romeóhoz megy, Günther Steiner és Mattia Binotto is azt sugallja, hogy a német marad.

    „Idén nehezebb volt a Ferrari akadémiának, de időt kell adnunk a srácoknak” – mondta utóbbi a La Gazzetta dello Sportnak. „Mick Schumacher első szezonja a nyomás nélküli tanulásról szól, és jelenleg is tárgyalunk a Haasszal, hogy maradjon náluk.”

    Mick Schumacher esetleges Alfához való igazolása vélhetően egy másik Ferrari junior, Antonio Giovinazzi kárára jött volna létre, de Binotto kiemelte, a 27 esztendős olasszal is elégedett.

    „Giovinazzi marad a tartalékpilótánk, ő az elsőszámú alternatíva a pilótáinkra. Minden évben fejlődik és remélem, maradhat az Alfánál, mert megérdemli” – zárta gondolatát.

  • McLaren: Ricciardón múlik, tud-e javítani a tempóján

    McLaren: Ricciardón múlik, tud-e javítani a tempóján

    A McLaren már semmit sem tud tenni annak érdekében, hogy Daniel Ricciardo felvegye a tempót 2021-ben, a dolog innentől csakis az ausztrálon múlik, állítja Andrea Stella, a wokingi istálló egyik vezető mérnöke.

    Az olasz szerint a probléma Ricciardónál az autó alapvető aerodinamikai koncepciójával van.

    „Ezért a versenyző felelőssége alkalmazkodni” – mondta. „Olyan eszközt adunk neki, amely gyors, de egy bizonyos módon kell használni. Sajnos, jelenleg nem tudunk semmit sem tenni ez ellen. A zenészekhez szeretem hasonlítani. Egy gitárosnak pontosan el lehet magyarázni, hogyan kell használni a hangszert, de sok időbe telik, mire az első koncertjét adja.”

    A szenvedés ellenére azonban Ricciardo még mindig pozitív, márpedig ez nem mindig van így, ha valaki nem találja az utolsó tizedet.

    „Ezért vagyok optimista a jövőjét illetően” – zárta gondolatát Stella.

  • Távozik az Alpine motorrészlegének vezetője

    Távozik az Alpine motorrészlegének vezetője

    Esteban Ocon hungaroringi győzelmét követően kiderült, hogy az Alpine múlt hónapban megvált motorrészlegének vezetőjétől, Rémi Taffintól.

    A francia csapat háza táján télen már így is több komoly személyi változás történt, kezdve például azzal, hogy megváltak Cyril Abiteboultól. Most pedig az a Taffin távozott, aki már a múlt század vége óta a csapat kötelékében volt, számos sikert értek el együtt. Az eddig Viry-Châtillon-i központban dolgozó szakember állítólag közös megegyezéssel távozik, mielőtt az Alpine új motort mutat be 2022-ben a fejlesztések befagyasztása előtt.

    Az Alpine ügyvezetője, Marcin Budkowski nemrég a csapat motorját emelte ki a csomag gyenge pontjaként, ami miatt az enstone-i alakulat megragadt a középmezőny sűrűjében.

    „Lényegében ugyanaz az autó, ami már három éve megvan, ugyanaz a kaszni, ugyanaz a motor, ugyanaz a sebességváltó” – árulta el a lengyel a The Race-nek még Magyarországon. „Nem számítottunk csodákra idén, még az aero területén voltak lehetőségek a javulásra. Remek munkát végeztünk a közvetlen riválisainkat tekintve. Nem mi csináltuk a legjobban, de nem is a legrosszabbul – remek, de lehetne jobb is. A motort tekintve viszont vesztettünk a többiekhez képest, mert ők fejlesztettek, velünk ellentétben, de nekünk jövőre újul meg jelentősen az erőforrás.”

    „Nem álltak rendelkezésünkre az erőforrások ahhoz, hogy újraindítsuk az idei motor fejlesztési programját, és folytassuk a munkát a 2022-es motorokon is” – tette hozzá az okokat firtatva. „Ezért úgy döntöttünk, hogy minden erőnket 2022-re fordítjuk. Ez tehát egy stratégiai döntés. Hiszem, hogy ez a helyes, de ugyanakkor fájdalmas, mert ennek eredményeképpen idén lemaradtunk a versenytársainkhoz képest.”

  • Az Alpine akár rajtbüntetésekre is számíthat, de nem aggódnak

    Az Alpine akár rajtbüntetésekre is számíthat, de nem aggódnak

    A büntetés nélkül felhasználható alkatrészek listáján igen szembetűnő, hogy az Alpine már majdnem az összes kipufogórendszert elhasználta, hiszen hétnél járnak a nyolcból. A csapatvezető Marcin Budkowski azonban nem aggódik túlzottan.

    „A szezon elején volt egy problémánk, ami azt jelentette, hogy a kipufogóinkat csak korlátozottan tudtuk használni, hogy elkerüljük azt, hogy verseny közben tönkre menjenek” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

    Aggodalomra azért nincs különösen nagyobb ok, mert a lengyel azt állítja, még az összes kipufogót tudnák használni idén.

    „Az év elején számos verziót fejlesztettünk ki a kockázat csökkentése érdekében és úgy gondoljuk, hogy megoldottuk a problémát az egyikkel” – tette hozzá. „Ebben a szezonban nem számítunk büntetésekre, de nyilvánvaló, hogy többet használtunk fel, mint amennyit a szezon elején terveztünk.”

  • Ocon: Alonso nem önző és nem játszmázik

    Ocon: Alonso nem önző és nem játszmázik

    Fernando Alonso nem csak hogy az egyik legjobb valaha, hanem sok olyan dolog is terjeng róla, ami egyszerűen nem igaz, véli Esteban Ocon.

    A spanyol a múlt hétvégi Magyar Nagydíjon nagy védekezést bemutatva járult hozzá csapattársa győzelméhez, aki a történtek után nem győzte dicsérni. Sok olyat hallani ugyanis Alonsóról, hogy nehéz vele együtt dolgozni, és mérgezi a csapat légkörét, Ocon viszont nem tapasztalt ilyet.

    „Ő nagyszerű pilóta – talán a valaha volt legjobb. Ahogy harcol, két bajnoksággal a zsebében, egészen hihetetlen” – kezdte nyilatkozatát az egyszeres futamgyőztes.

    „Sokat tanulok mellette és ez a csapatot is hajtja előre” – tette hozzá. „Ugyanazt a visszajelzést adjuk, 105%-ot hozunk ki az autóból. Élvezem vele a közös munkát, szerintem remek párost alkotunk. Nincsenek játszmák, önzés, vagy hazudozás, amiket hallottam róla. Ő szimplán egy hatalmas versenyző. Ennyi.”

    „Teret adott nekünk, hogy fellélegezhessünk. Nem tudom, hogy Lewis közel került volna-e hozzám vagy sem, de Fernando kivette a játékból. Úgy küzdött, mint egy oroszlán az egész versenyen. Ő egy legenda” – zárta gondolatát még a versenyre visszautalva.