Szerző: Czuth Csaba

  • Schumacher Russellhez méri magát: Segíti a fejlődésem

    Schumacher Russellhez méri magát: Segíti a fejlődésem

    Mick Schumacher idén debütált a Forma-1-ben, és a Haas pilótájaként igyekszik reális maradni, tudja, nem lenne szégyen, ha pont nélkül zárná a szezont.

    A Haas a mezőny messze leglassabb autójának bizonyul, a Q1-ből való továbbjutás is bravúrnak számít tőlük, ami Schumachernek egyszer sikerült is, a Francia Nagydíj időmérőjén.

    „Ha pontokat szereznénk, az természetesen nagy bónusz lenne. Ebben reménykedünk igazán. Kétségtelenül lesz néhány őrült versenyhétvége, és remélhetőleg azokon az alkalmakon versenyezhetünk a pontokért. De nem lenne nagy dráma, ha nem szereznénk pontokat, mert előre tudtuk, hogy ez egy nehéz év lesz” – nyilatkozta Schumacher a Motorsport.com-nak, aki tehát nem a pontokra, hanem inkább a Williamsek elleni harcra koncentrál.

    „Kezdetben főleg Nicholas Latifit tűztem ki célnak, később pedig inkább George-hoz [Russell – a szerk.] kezdtem el mérni magam, és megpróbáltam felvenni a tempóját. Azt hiszem, ez is segített abban, hogy versenyzőként fejlődjek és egyre jobbá váljak” – zárta gondolatát a német versenyző.

  • „Alonso úgy vezet, mint egy 21 éves”

    „Alonso úgy vezet, mint egy 21 éves”

    Fernando Alonso idén tért vissza a Forma-1-be, és kezdeti nehézségei után elkezdett erős teljesítményekkel előrukkolni. Egy ilyet produkált a legutóbbi Magyar Nagydíjon is, amikor Lewis Hamilton ellen védekezett hosszú körökön keresztül a sokkal lassabb és gumihátrányban is lévő Alpine-al.

    Ez utóbbiért rengeteg dicséretet kapott, most épp a korábbi Forma-1-es pilóta, Allan McNish fejezte ki tiszteletét.

    „Amit Alonsótól láttam Magyarországon, maga volt a tűz, az energia” – mondta McNish az F1 Nation podcast keretein belül. „18 évvel ezelőtt Magyarországon nyerte élete első nagydíját. Azt hiszem, mindannyian ott voltunk. És lenyűgöző látni ugyanezt az energiát, tüzet és lendületet. Mert amikor már régóta játékban vagy, különösen magas szinten, akkor ez valahogy kialszik. Kicsit kihuny benned, de nála ez nem történt meg. Ő még mindig itt van, mintha 21 lenne.”

    McNish-t Alonso javulása is lenyűgözte a visszatérő szezon folyamán.

    „Szerintem nem a taktikát felejted el, hanem a finomságokat” – tette hozzá. „Amikor utána beszéltem vele, azt mondta, hogy csak a finomságok kivitelezése volt az a dolog, amivel a szezon elején küszködött. Ilyen például a hungaroringi első kanyar, amikor annyira tartotta fel Lewist, hogy pont ne tudja megelőzni. De ami lenyűgözött, az az volt, hogy már nagyon korán átlátta, hogy milyen hatással lesz az ő futama Oconéra, és hogy – véleményem szerint – megnyerte a versenyt Oconnak.”

  • Alonso: Már nem olyan vonzó a WEC

    Alonso: Már nem olyan vonzó a WEC

    Fernando Alonso még mindig nagyon szereti a hosszútávú versenyzés világát, ám mióta az autók jelentősen lassultak, már kevésbé vonzó számára a WEC.

    A hypercar kategória megjelenése következtében számos gyártó kezdett érdeklődni a széria iránt, 2023-tól érkezik például a Ferrari, a Porsche és a Peugeot is. Hogy az autók egy szinten legyenek, az eddigi tempón lassítani kellett. A most hétvégén zajló Le Mans-i 24 órás pole pozíciós idején ez tökéletesen meglátszik, hiszen Kamui Kobayashi körideje 8 másodperccel lassabb volt idén, mint két évvel ezelőtt.

    Maga Alonso is tiszteletét tette a legendás versenyen, ahol egy Forma-1-es autóval bemutatózott.

    „Szerintem az endurance versenyzés ilyen nemű fejlődése jó” – nyilatkozta Alonso a SoyMotor.com-nak. „A 2023-ban érkező új szabályok – LMDh – máris sok márkát vonzottak, és úgy gondolom, hogy az endurance egy nagyszerű jövő felé tart. Ez nagyon jó, mert szeretem a motorsportnak ezen részét. Viszont nem tudom, hogy fogok-e vezetni egy ilyen autót vagy sem. Azt is el kell mondanom, hogy kicsit lassúak a BoP után. Ha megnézzük az időket, körülbelül 10 másodperccel lassabbak versenytempóban, mint 2019-ben, amikor én itt versenyeztem.”

    „A tiszta szórakozás szempontjából most egy kicsit kevésbé vonzó a kisebb tempó miatt, de néhány év múlva biztos vagyok benne, hogy újra gyorsak lesznek” – zárta gondolatát Alonso, akit az Alpine szívesen tudna magáénak a WEC projektjükben is.

  • A Mercedes a Belga Nagydíj előtt nem jelenti be, ki lesz Hamilton csapattársa

    A Mercedes a Belga Nagydíj előtt nem jelenti be, ki lesz Hamilton csapattársa

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy szeptemberben szeretné elrendezni Valtteri Bottas és George Russell jövőjét, vagyis a Belga Nagydíj előtt semmiképp sem kell számítani a Mercedes pilótáival kapcsolatos bejelentésre.

    Habár múlt hónapban az osztrák még hangsúlyozta, a nyári szünet alatt lesz meg a végső döntés, úgy tűnik, mégsem ez a helyzet.

    „Választanunk kell Valtteri stabilitása és George tehetsége között” – magyarázta Wolff a BILD-nek. „Szeretném, ha még szeptemberben rendeződne a téma, hogy mindketten megfelelően pozícionálhassák magukat a következő szezonra.”

    Russell maga is úgy nyilatkozott nemrég, hogy nyáron meghozzák a döntést.

    „Nyilvánvaló, hogy egy ponton le akarom tisztázni a jövőmet” – mondta ezzel kapcsolatban. „A nyári szünet az a pillanat, amikor a dolgok kőbe vésődnek. Én csak koncentrálok, futamról futamra, és élvezem a kíváncsiságot, hogy mi vár rám. Néha izgalmas nem tudni, mit hoz a jövő.”

  • Ocon: Nem mondanék nemet Le Mans-ra

    Ocon: Nem mondanék nemet Le Mans-ra

    Esteban Ocon tiszteletét tette az e hétvégén zajló Le Mans-i 24 óráson, sőt körbe is gurultak a pályán csapattársával, Fernando Alonsóval együtt, aki nem mellesleg már kétszer nyert az egynapos viadalon. Ocon tehát vele is beszélgetett a versenyről, amit ő is szívesen kipróbálna, már ha adódik egy lehetőség.

    „Soha ne mondd, hogy soha. Jelenleg teljes mértékben a Forma-1-re koncentrálok, mert a fő célom az, hogy minél többet versenyezzek az F1-ben, és címeket nyerjek. Ez az álmom, és ezt akarom csinálni. De soha ne mondd, hogy soha. Ha lehetőség adódik, nem mondhatok nemet” – nyilatkozta Ocon egy sajtótájékoztatón a Soymotor.com jelenlétében Le Mans-ról.

    „Sokat beszélgettem Fernandóval és Laurenttel az állóképességről. Ha nem tévedek, Fernando kétszer nyert itt, és sokat tud erről” – tette hozzá. „Nagyon érdekeltek a különbségek, amelyeket az F1 és Le Mans között láthatunk. Bár követem, nem ismerem az összes részletet, és négy órán át beszélgettünk erről a bakui repülőúton. Nagyon értékes információkat adott nekem. Ma többet fogok megtudni a versenyről. Még csak most érkeztem, de már nagyon izgatott vagyok. Le Mans-ban lenni fantasztikus, olyan érzés, mintha hazai verseny lenne. Nagyon érdekes, mert ez a világ egyik legnagyobb versenye. Az, hogy Franciaországban van, még büszkébbé tesz, sokan jönnek, és nagy az érdeklődés. Nagy márkák, mint például az Alpine, indulnak a versenyen. Számomra fantasztikus, hogy teljes értékű tagja lehetek a csapatnak.”

     

  • Button elmondta, hol volt hátrányban Alonsóhoz és Hamiltonhoz képest

    Button elmondta, hol volt hátrányban Alonsóhoz és Hamiltonhoz képest

    Jenson Button sokszor tudta tartani a lépést a legerősebb csapattársaival is, ám elismerte, voltak olyan területek, ahol sosem tudott a nyomukba érni.

    A hosszú karrierje alatt Button versenyzett Lewis Hamilton és Fernando Alonso csapattársaként is a McLaren csapatánál.

    „A legnagyobb gyengeségem az volt, hogy nem voltam hajlandó továbblépni egy rossz hétvége után” – mondta Button a High Performance podcastben. „De úgy érzem, ezen már határozottan túlléptem. A dolog, amin nem tudtam túllépni, az az volt, amikor rossz autót vezettem. Ez a gyengeségem. Lewis és Fernando Alonso is be tud ugrani egy rossz autóba, és többet tud kihozni belőle, mint én. Valószínűleg ez a gyengeségem.”

    Az erőssége pedig saját maga szerint a vezetési stílusában rejlik.

    „Az én erősségem az, hogy a vezetési stílusom nagyon különbözik a többségétől” – magyarázta a 2009-es F1-es világbajnok. „Például ha Lewis bejön egy kanyarba, olyan keményen nyomja a féket, ahogy csak tudja, nincs moduláció, befordul a kanyarba, rááll a gázra, minden alkalommal ugyanannyi nyomást gyakorol, és mindent a kormányon keresztül csinál. Míg én pont az ellenkezője voltam. Fékeztem és moduláltam, hogy megállítsam az első kerekek blokkolását, és a gázpedálra lépve szabályoztam a gázt, hogy ne kelljen változtatnom a kormányszöget. Szóval a kormánnyal lazább vagyok. Ez bizonyos dolgokban rosszat tesz, de így jobban érzem az autót változó körülmények között.”

  • Van der Linde újabb győzelmet aratott, ezúttal a Nürburgringen

    Van der Linde újabb győzelmet aratott, ezúttal a Nürburgringen

    A hétvége első DTM-es versenyét Kelvin van der Linde nyerte a Nürburgringen. Az Audi Abt Sportsline dél-afrikai versenyzője ezzel pedig tovább növelte előnyét az összetett élén a Red Bull-támogatott Liam Lawson előtt.

    Az új-zélandi versenye igencsak szerencsétlenül alakult, hiszen a vendégpilóta, Markus Winkelhock kiforgatta, így pont nélkül maradt.

    A verseny után a dobogóra még az újonc Luca Stolz, és Mercedeses márkatársa, Philip Ellis állhatott fel. Kései kiállásával Mike Rockenfeller a 16-ról a negyedik helyre jött fel, Maximilian Götz előtt célba érve. A legutóbbi verseny győztese, Marco Wittmann lett a hatodik, megelőzve Sheldon van der Lindét, Nico Müllert, Daniel Juncadellát és Arjun Mainit.

    Utóbbival ért össze a verseny első részében Alex Albon, aki néhány körrel a vége előtt végleg kiállt. Kiesett még rajta kívül Ammermüller, Haase és Buhk is.

  • Russell: Úgy érzem, készen állok egy bajnoki harcra

    Russell: Úgy érzem, készen állok egy bajnoki harcra

    George Russell kijelentette, hogy készen áll arra, hogy a bajnoki címért harcoljon, miközben a Mercedes ülésére hajt. A legutóbbi versenyen ráadásul végre megszerezte első pontjait a Williamsszel, ahol már a harmadik évét tölti.

    „Úgy érzem, készen állok arra, hogy világbajnoki címekért harcoljak és versenyeket nyerjek” – tette egyértelművé Russell a GPFans-nak adott interjújában. „Szerettem volna úgy a Forma-1-be kerülni, hogy már az első futamtól kezdve győzelmekért harcolhatok. Talán 10-15 év múlva visszatekintve azt fogom mondani, hogy ez a tapasztalat a mezőny hátsó traktusában hosszú távon kifizetődő volt számomra. De nem számít, hol leszek jövőre, nem számít, milyen pozícióért küzdök, akár a bajnoki címért, akár csak a pontokért, mindent bele fogok adni, amim van.”

    Nagy kérdés, hogyan alakul Russell jövője, mert Hamilton egyértelműen elégedett a jelenlegi csapattársával, Bottasszal, és vannak, akik úgy vélik, hogy lobbizni fog a finn maradása mellett.

  • Pérez a Red Bullról: Mintha szériát váltottam volna

    Pérez a Red Bullról: Mintha szériát váltottam volna

    Egy győzelem és egy harmadik hely – ezek Sergio Pérez legjobb eredményei a Red Bull színeiben. A mexikói jelenleg az összetett ötödik helyén áll, és talán kicsit nagyobbak voltak az elvárások felé, azonban harmadik még simán lehet, hiszen csak 9 pontra van Norristól, aki ott tanyázik.

    „Helyszínről-helyszínre változik. Néhányon vannak bizonyos problémáin, a többin más a helyzet” – nyilatkozta a Motorsport-Total.com hasábjain.

    Pérez elmondta, miért ilyen nehéz bármilyen pilótának a Red Bullnál vezetni: „Mintha kategóriát váltottam volna. Ez egy teljesen más autó, egy teljesen más filozófia a high-rake koncepcióval. Szóval még sokat kell tanulnom és felfedeznem az autóban. De a korlátozott idő és a különböző körülmények miatt ez nehéz feladat.”

    A problémák ellenére Pérez állítja, a fejlődés észrevehető.

    „Úgy érzem, egyre jobban felfedezem és megértem az autót” – tette hozzá. „Legalábbis most már bizonyos irányokba tudom irányítani a csapatot, ha arról van szó, hogy mit szeretnék érezni a hétvégén. Azt hiszem, ez idővel csak jobb lesz.”

  • Vettel: Alonso olyat tett, amiről azt hittem, lehetetlen

    Vettel: Alonso olyat tett, amiről azt hittem, lehetetlen

    Sokáig úgy tűnt, hogy Fernando Alonso és Sebastian Vettel nem igazán jönnek ki jól, sőt maga Vettel is sejtett olyat, hogy Alonso nem kedveli, de ezt a spanyol mindig tagadta.

    Mostanra azonban már kétségtelenül tisztelik egymást, Alonso méltatta is nemrég Vettelt, aki most szintén elismerő szavakkal illette a spanyolt.

    „Szeretek ellene versenyezni” – nyilatkozta a Marcának. „Az idei első versenyen, amikor Fernando visszatért, kerék a kerék elleni harcot vívtunk, és én mosolyogtam a pilótafülkében. Több ilyenre vágyom idén, és szerintem már volt is néhány ilyen. Azt hiszem, mindig is élveztem a Fernandóval való küzdelmet.”

    Vettel mesélt arról is, milyen volt tévében követni Alonso korai éveit: „A 2003-as hungaroringi versenyen a tévé előtt ültem, és emlékszem, hogy őt néztem. Szerintem a tehetsége megkérdőjelezhetetlen, a pályán mutatott képességei a valaha volt legjobbak közé tartozik a sportban.”

    „Alonso olyasmit tett, amit lehetetlennek hittem, nevezetesen megverte Michael Schumachert” – tette hozzá. „Amikor felnőttem, Michael volt a legjobb, az első számú, és úgy tűnt, lehetetlen őt legyőzni. Fernando elkezdte verni őt, úgyhogy ez nagyszerű eredmény volt tőle. És persze hosszú karriert futott be, sok különböző autóban, így öröm, hogy versenyezhetek ellene a pályán.”