Szerző: Czuth Csaba

  • Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Habár a pénteki időmérő edzésen ő volt a leggyorsabb, Valtteri Bottas biztosan a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon. A finn Mercedesében több motorkomponenst is kicseréltek, név szerint magát a motort, a turbófeltöltőt, az MGU-H-t és az MGU-K-t.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy sokan küzdenek az erőforrásegységek minél gazdaságosabb felhasználásával, így ők is elhatározták, hogy Monzában hozzátesznek a készletekhez valamennyit Bottasnál. Ez hivatalosan a pénteki időmérő edzés alatt derült ki, az FIA ekkor kiadott közleményéből.

    A két bajnokesélyes feje felett is ott lebeghet a büntetés veszélye, hiszen például Verstappen egy erőforrást elbukott a silverstone-i balesete után. Lewis Hamilton esetében pedig egy esetleges meghibásodás kockázata merült fel. Toto Wolff azzal érvelt emellett, hogy a pontokat nézve jobban megéri egy biztonsági csere, mint egy műszaki hiba miatti kiesés, hiszen a rajtbüntetés után szépen vissza lehet kapaszkodni, és ugyanúgy sok pontot lehet szerezni. Azonban egyikőjük esetében sem tűnik úgy, hogy most hétvégén kapnak új motort.

    Bottas büntetése természetesen, mint mindig, a vasárnapi főversenyre érvényes, így remeklése után ő kezdi meg az élről a szombati sprintfutamon, ahol ugye az első három pontot is kap, 3-2-1 leosztásban.

  • Hülkenberg: Karrierem F1-es fejezetének vége

    Hülkenberg: Karrierem F1-es fejezetének vége

    Egy ideig úgy tűnt, hogy Nico Hülkenberg is eséllyel pályázik az egyik jövőre felszabaduló ülésre valamelyik csapatnál, de a mostani bejelentéshullám után az esélyei minimálisra csökkentek.

    Miután a Williams pilótapárosa is biztossá vált, hely valójában csak az Alfa Romeónál van, ott viszont nem igazán tűnik úgy, hogy szóba jöhet Hülkenberg.

    „Nem tárgyalok az Alfa Romeóval” – árulta el a német a Bildnek. „Ez lett volna az utolsó esély egy teljes éves ülésre 2022-re, hiszen minden más hely elkelt. Ha ez most nem jön össze, karrierem F1-es fejezete lezárul.”

    Hülkenberg mindenesetre próbálja pozitívan felfogni a helyzetet, mondván „az élet megy tovább”. Az egyelőre kétséges, látjuk-e másik szériában, de állítja, van néhány „izgalmas ajánlata”. A döntéssel viszont „nem kell sietnie”, először ugyanis „mindent rendbe akar rakni”.

  • Russell: Azt ígérték, egyenlő feltételeket kapunk Hamiltonnal

    Russell: Azt ígérték, egyenlő feltételeket kapunk Hamiltonnal

    A héten bejelentették, hogy George Russell a Mercedeshez szerződik 2022-re és Lewis Hamilton csapattársa lesz. A brit az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtónapján elárulta, hogy ugyanolyan feltételeket kap, mint hétszeres bajnok csapattársa, legalábbis ez az, amit ígértek neki.

    „Egyenrangúak leszünk” – idézi Russellt a MotorsportWeek.com. „Ezt világossá tették számomra. Természetesen nagy reményeket fűzök ehhez, de tudom, hogy nem lesz könnyű Lewis mellett, hiszen ő hétszeres bajnok! A Mercedesszel való partnerségemet hosszú távúnak tekintem. A jövő évet nagyszerű lehetőségnek látom a tanulásra. A pályafutásunk különböző szakaszaiban vagyunk, de a cél az, hogy együtt vigyük előre a csapatot.”

    „A Mercedes már megtapasztalta a nehéz csapaton belüli viszonyt (Rosberg és Hamilton között)” – tette hozzá. „Világossá tették, hogy ezt nem akarják többé. Én sem akarom ezt. Nem tudjuk, hogy jövőre kinek lesz a legjobb autója. Szóval a legfontosabb dolog az, hogy együtt dolgozzunk, hogy 2022-ben erősek legyünk. Nagyon tisztelem Lewist, mert sokkal fiatalabb vagyok nála, és már akkor figyeltem őt, amikor még gokartoztam.”

  • Verstappen arra számít, hogy Monza a Mercedesnek fekszik majd

    Verstappen arra számít, hogy Monza a Mercedesnek fekszik majd

    A bajnoki éllovas Max Verstappen saját maga és a Red Bull esélyeiről beszélt a most következő Olasz Nagydíjon.

    A holland 2020-ban nem volt szerencsés ezen a pályán, ahogy igazából egyik olasz helyszínen sem, mindhárom itáliai futamon (Imola, Monza, Mugello) kiesett. Az átok azonban úgy tűnik, megtört, hiszen az idei imolai versenyen elsőként ért célba.

    „Arra számítok, hogy Monza inkább a Mercedesnek fekszik majd, mivel az elmúlt években nem ez volt a legjobb pályánk, de idén versenyképesebbek vagyunk, így sosem lehet tudni” – nyilatkozta Verstappen. „Ha folytatjuk, amit eddig csináltunk, jól dolgozunk együtt csapatként, és minden apró részletre odafigyelünk, akkor versenyképesek lehetünk, de a Mercedesnek lehet, hogy a végsebesség terén előnye lesz velünk szemben.”

    Verstappen hozzátette, hogy nagyon szoros a versenyfutás köztük és a Mercedes között, így a pilóta képességei sokszor előtérbe kerülnek: „Nem hiszem, hogy akár nekünk, akár a Mercedesnek nagy előnye lenne a másikkal szemben. Zandvoortban a kvalifikáción és a versenyen is láthattuk, hogy az autóink nagyon közel vannak egymáshoz, és Lewis az egész versenyen nyomást gyakorolt ránk, ami azt jelentette, hogy nem engedhettünk meg magunknak hibákat a pályán, a boxutcában vagy a boxfalnál, és végül nem is hibáztunk.”

  • Masi megkönnyebbült, hogy végre nem kellett a piros zászló

    Masi megkönnyebbült, hogy végre nem kellett a piros zászló

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi megkönnyebbülését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a múlt vasárnapi Holland Nagydíjon végre nem került elő a piros zászló, de még csak a biztonsági autót sem kellett beküldeni.

    Mindazonáltal a futamot megelőzően a hétvége összes Forma-1-es eseményét meg kellett szakítaniuk legalább egyszer, az első szabadedzéstől kezdve az időmérőig. Ráadásul az elmúlt néhány versenyen ugyanígy előkerült a piros zászló, egészen az Osztrák Nagydíjig kell visszamenni, hogy találjunk egy olyan futamot, amit nem szakítottak félbe.

    „Megkönnyebbültem” – mondta nevetve a zandvoorti verseny után Michael Masi. „Mindannyiunknak szüksége volt egy nyugodtabb versenyre. Ez ilyen volt, és nagyszerű volt, hogy nem volt semmi. Fantasztikus látványt nyújtott, és fantasztikusan bemutatta az F1-et. Azt hiszem, ha mindannyian eseményként tekintünk erre, egyetérthetünk abban, hogy a tömeg lelkesedése és minden más nagyszerű volt, és mint sportágnak, büszkének kell lennünk arra, hogy van egy ilyen eseményünk.”

    Zandvoortban kizárólag kavicsággyal borított bukóterek voltak, így a pilóták megbűnhődtek érte, ha hibáztak. Masi elárulta, hogy a többi pályán is megvizsgálják ennek lehetőségeit.

    „Azt hiszem, ezt már többször is elmondtuk, hogy minden egyes kanyart, minden egyes pályát meg fogunk vizsgálni” – tette hozzá. „Az egyik dolog, amit sokan hajlamosak elfelejteni, az az, hogy ennek megtervezése 2019-ben történt, az itt szükséges változtatásokat beleértve. Csakhogy a világjárvány és annak hatásai miatt ezt mostanáig nem láthattuk megvalósulni. Továbbra is dolgozunk ezeken a megoldásokon minden egyes promóterrel, de ez nem megy egyik napról a másikra.”

  • Jön az idény második sprintidőmérője, változtatások nélkül

    Jön az idény második sprintidőmérője, változtatások nélkül

    A Silverstone-ban debütáló sprintidőmérő idénybeli második kiadását Monzában rendezik meg, változatlan formában.

    Az első sprintfutam fogadtatása összességében pozitív volt, Stefano Domenicali és Ross Brawn mellett a legtöbb pilóta elégedett volt. Az egyetlen problémát a szombat délelőtti szabadedzés feleslegessége jelentette.

    „A szabályok szerint a [pénteki – a szerk.] kvalifikáció után nem változtathatunk semmit az autón, szóval mi értelme van a másik szabadedzésnek? Az már nem számít” – tette fel a kérdést korábban Max Verstappen.

    Michael Masi, a Forma-1 versenyigazgatója viszont azt nyilatkozta Zandvoortban, hogy nem lesz változás ebben sem.

    „Nem lesz változás” – kezdte. „A silverstone-i első tapasztalatok után nagyon gyümölcsöző megbeszélést folytattunk az FIA és az összes csapat részvételével, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy Monzában minden pontosan ugyanolyan szabályok szerint zajlik majd. Ezután újra összeülünk, és átgondoljuk, hogy kell-e változtatásokat eszközölnünk a harmadik alkalomra.”

    A harmadik sprintkvalifikációs futamot egyébként Brazíliában rendezik majd.

  • Wolff: Bottas megérdemelte volna a maradást

    Wolff: Bottas megérdemelte volna a maradást

    Nemrég vált hivatalossá, hogy az év végén Valtteri Bottas távozik a Mercedes istállótól. A csapatfőnök, Toto Wolff elárulta, hogy a finn pilóta elengedése egyáltalán nem volt könnyű döntés.

    Bottas segítségével a Mercedes és Lewis Hamilton 2017-től kezdve zsinórban négy bajnokságot nyertek egymás után, és megvan az esélyük arra, hogy ez a sorozat folytatódjon.

    „Ez nem volt könnyű folyamat vagy egyszerű döntés számunkra” – szögezte le Toto Wolff. Valtteri fantasztikus munkát végzett ebben az öt szezonban, és nagyban hozzájárult a sikerünkhöz és a növekedésünkhöz. Lewisszal a sportágban két csapattárs között mérföldkőnek számító partnerséget épített ki, ami értékes fegyver volt a bajnoki küzdelmeinkben, és példátlan sikerek elérésében segített minket.”

    „Abszolút megérdemelte volna, hogy a csapatnál maradjon, és örülök, hogy jövőre egy izgalmas kihívást választhatott az Alfánál, hogy a legmagasabb szinten folytathassa a pályafutását” – tette hozzá az osztrák. „Amikor eljön az idő, minden csapattag jó szándékkal búcsúzik majd tőle, és örökké a Mercedes-család tagja marad.”

    Bottas helyére minden bizonnyal George Russell érkezik, ezt várhatóan kedden jelentik be.

  • Alonso a legrosszabbra gondolva jött fel hatodiknak

    Alonso a legrosszabbra gondolva jött fel hatodiknak

    Fernando Alonso újabb nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő a Holland Nagydíjon, a spanyol a kilencedik helyről rajtolva a hatodik helyen zárt.

    Alonso rögtön a rajtnál előugrott két helyet, megelőzve csapattársát, Esteban Ocont és Antonio Giovinazzit, a döntött hármas kanyar külső ívén fordulva. Ezt követően az egész versenyen az elméleti hetedik helyen haladt, a futam utolsó részében azonban egyre inkább közeledett a honfitárs Carlos Sainz-ra, és az utolsó körben sikerült is megelőznie a Ferrarit.

    „Agresszív voltam az első körtől kezdve, tudtuk, hogy ez volt a legnagyobb lehetőség. Valószínűleg Carlos utolsó körös megelőzése volt az, amire nem számítottunk, mert azt gondoltuk, hogy a Ferrari sokkal előrébb lesz, de így azt hiszem, a hatodik hely volt a maximum” – nyilatkozta Alonso a Sky Sports-nak, majd hozzátette, hogy a legrosszabbra készülve versenyezte végig a vasárnapot.

    „Kihívás volt, mert még ha az autó rendben is volt, nem lehetett tudni, hogy 10 kör múlva milyen lesz a balansz, mert nem volt viszonyítási alap, nem volt „tavalyi verseny”, nem volt elég hosszú szabadedzés – nem mentünk eleget. Mindig a legrosszabbra gondolsz ilyenkor, és próbálsz pesszimista lenni, próbálsz konzervatívan vezetni és vigyázni a gumikra, de egy ponton támadnod kell. Mindenki számára kihívás volt, de szerintem egy remek verseny volt.”

    Alonso a vasárnapokon most már rendre remekel, de az időmérőn ismét lassabb volt, mint csapattársa, így a fő területet a kvalifikáció jelenti, melyben javulnia kell, ezt ő maga ismerte el.

    „Szombaton még szükségem van némi teljesítményre, és van néhány Q3-as kör, amin még javíthatnék egy-két tizedet, de a vasárnapot alapvetően jobban élvezem. Majd Monzában meglátjuk, ahol szerintem szintén jó hangulat lesz a tifosi miatt, szóval várom” – zárta gondolatát a kétszeres világbajnok.

  • Wolff: Rosszul időzítettük az alávágást

    Wolff: Rosszul időzítettük az alávágást

    Max Verstappen Holland Nagydíjon aratott győzelmével visszavette a vezetést a bajnoki összetettben. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Sky Sports-nak nyilatkozva reflektált a verseny eseményeire.

    „Amikor nekik van a leggyorsabb autójuk a pályán, bármilyen stratégiával is próbálkozol, nehéz lesz, de dicséret illeti Verstappent és a Red Bullt, ma hibátlanok voltak” – kezdte Wolff. „Tervben volt egy alávágás. Nem jól időzítettünk, de a végén mindig okosabb az ember. Nem számítottunk arra, hogy a kemény gumikat választják. Azt hittük, hogy a lágy gumikkal az elején meg tudjuk kergetni őket, de ez van. Azt hiszem, a kemény gumi egy kockázat volt. A Ferrarinál jól működött, de ismeretlen terület volt.”

    A verseny végén az okozott érdekes pillanatokat, hogy Valtteri Bottas annak ellenére futotta meg a leggyorsabb kört, hogy a mérnöke megkérte, ne tegye. Így Lewis Hamiltonnak még futnia kellett egy gyorskört a legutolsó körben, de a brit könnyedén megtette ezt. Wolffot erről a szituációról is kérdezték természetesen.

    „Azt hiszem, a gumijai elfogytak. Nem tudtuk visszatartani őt, az egykiállásos verseny nem volt benne a pakliban. Visszavett, csak meg akartuk győződni róla, hogy nem veszi el  a pontot, ezért hangsúlyoztuk újra a rádión” – zárta gondolatát.

  • Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    A Williams elég sok ülést kereső versenyző számára lehet célállomás 2022-ben, a csapat vezérigazgatója, Jost Capito viszont azt állítja, nem kell sietniük, hogy eldöntsék jövő évi felállásukat.

    A korábbi Red Bull pilóta, Alexander Albon, illetve a Mercedes-támogatott Nyck de Vries tűnnek a legnagyobb esélyeseknek a hírek szerint George Russell pótlására, ha a brit a Mercedeshez szerződne. A csapat másik pilótája, Nicholas Latifi pedig könnyen lehet, hogy marad.

    „Egyáltalán nem kell sietnünk a pilóták kiválasztása során” – nyilatkozta a német. „Azonban nincs mindenhol ez így, más csapatokon nagyobb a nyomás. Jelenleg még nem történt bejelentés George-dzsal kapcsolatban, így majd meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak a jövőben. Van néhány, és most válogatunk közülük. Ez egy normális üzlet. Minden évben így van ez, amikor a szerződésekről kell tárgyalni. Mindig van néhány változat vagy különböző érdek, de mi azt fogjuk választani, ami a mi érdekünkben áll, és ami szerintünk a legjobb megoldás. Jelenleg tehát vannak lehetőségeink, és mondjuk úgy, hogy egyik sem rossz lehetőség, így elég nyugodtan állunk a helyzethez.”

    Merthogy Albonon és de Vries-en kívül állítólag például Nico Hülkenberget is fontolóra veheti a csapat.

    „Nem csak Alex van, hanem sokan mások is, akik vonzók és hozzáadhatnak valamit a csapathoz. Majd meglátjuk, hogyan alakul, és mik az érdekek. Azt hiszem, több jó lehetőségünk is van. Vannak, akik már rendelkeznek Forma-1-es tapasztalattal, és vannak más fiatal versenyzők is, akik nagyon igyekeznek bekerülni az F1-be. Nem csak az említett kettőről [Albon és de Vries – a szerk.] van szó, sokkal több lehetőség van” – zárta gondolatát Capito.