Szerző: Czuth Csaba

  • Ilott tárgyal a 2022-es IndyCar-szereplésről

    Ilott tárgyal a 2022-es IndyCar-szereplésről

    A Ferrari teszt-és tartalékpilótája, Callum Ilott megerősítette, hogy 2022-ben is az IndyCar-ban folytathatja, mivel az esetleges folytatásról tárgyal.

    Az F2 tavalyi második helyezettje Portland-ben debütált a szériában és az utolsó két fordulóban is rajthoz áll a Juncos Hollinger Racing színeiben.

    Az esetleges Forma-1-es jövő nagyon valószínűtlennek tűnik számára, ezt az is mutatja, hogy nem került szóba a neve, amikor Räikkönent kellett helyettesíteni a pozitív koronavírustesztje miatt. A Motorsport.com megkérdezte a britet, a Ferrari támogatta volna-e, hogy őt ültessék be.

    Jó kérdés… de végső soron beszéltünk, és jó lehetőség számomra” – válaszolta. Nyilvánvalóan nemrégiben volt néhány COVID probléma az Alfa Romeo csapatnál, de hogy világos legyen, amúgy sem volt tervezve, hogy részt veszek ezeken az eseményeken. Ez a két hétvége szabad volt, így sajnos soha nem volt lehetőségem arra, hogy Kimi helyett vezessek.

    Tehát a Ferrari nem ellenezte, hogy részt vegyek ezen a versenyen” – tette hozzá, áttérve az IndyCarra. Az egyetlen dolog, amit meg kellett beszélni, az a következő két futam volt, és megnézni, hogy mi a legjobb megoldás, és úgy tűnik, hogy az volt a legjobb döntés, hogy itt legyek, és megcsináljam ezeket a versenyeket [Laguna Seca és Long Beach – a szerk.]. Kicsit sokat kellett tárgyalni, de most itt vagyok, és élvezni fogom.”

    Ami pedig a jövőt illeti, még nincs szerződése 2022-re jelenlegi csapatával, de elmondta, hogy aktívan tárgyal velük.

    Még tárgyalunk, de az biztos, hogy nagy az érdeklődés” – folytatta. Jelenleg több mint 20 sofőrjük van, akik érdeklődnek! De én vagyok itt és én vezetem az autót, szóval ez egy jó kiindulópont a folytatáshoz. De meg kell néznem, mit tudok tenni.”

  • Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    Alonso: Az Aston Martin és az AlphaTauri jobb autó, mégis mi vagyunk előrébb

    A konstruktőri bajnokság igazán érdekesen alakul idén, több külön csata kialakult a tabella egyes részein. A középmezőny közepében például az Alpine, AlphaTauri és Aston Martin hármasa vív az ötödik helyért. Előbbi áll közülük a legjobban, az Alpine 11 ponttal előzi meg az AlphaTauri csapatát.

    A francia csapat színeiben idén visszatérő Fernando Alonso pedig elégedett ezzel az állással.

    „Szerintem minden téren jól teljesítünk” – idézi a spanyolt a Motorsport-Total.com. „Az autónk talán nincs az AlphaTauri és Aston Martin szintjén, de vasárnaponként tudunk velük harcolni, és pontokat szerezhetünk.”

    Az Alpine a legutóbbi Olasz Nagydíjon is kettős pontszerzést ünnepelhetett, habár nem kedvezett nekik túlságosan a pálya: „Az, hogy még mindig pontokat szereztünk, fantasztikus. Úgy tűnik, ez a csapat erőssége: a pontszerzés vasárnap.”

    „Vélhetően nem nekünk van a leggyorsabb autónk a középmezőnyben, de valószínűleg nekünk van itt a legjobb csapatunk. Ezért szerzünk pontokat minden vasárnap” – zárta gondolatát Alonso, aki az elmúlt kilenc versenyből csak az igazából meg sem történő Belga Nagydíjon maradt pont nélkül.

  • Shwartzman hosszú távon még lát esélyt az F1-re

    Shwartzman hosszú távon még lát esélyt az F1-re

    A Ferrari junior Robert Shwartzman elmondta, hogy még mindig lát esélyt arra, hogy egyszer bekerül a Forma-1-be, még ha abba bele is nyugodott, hogy ez nem jövőre lesz.

    Az orosz 2019-ben F3-bajnok volt, tavaly negyedik lett az F2-ben, most pedig a harmadik helyen áll ugyanott. Megelőzi őt újonc csapattársa, Oscar Piastri, illetve Guanyu Zhou, akinek pedig lehet esélye bekerülni az F1-be az Alfa Romeo színeiben.

    „Azt hiszem, ebben a szakaszban még nincs elég eredményem ahhoz, hogy azt mondhassam: „Nézzétek srácok, nyerek, hatalmas az előnyöm, miért nem beszéltek rólam”. Úgy gondolom, hogy még tanulnom és fejlődnöm kell a Formula 2-ben, erre ott van a mostani szezon második fele, szóval fejleszteni fogom magam, aztán majd egy kicsit többet gondolkodom a Forma-1-ről. Nyilvánvaló, hogy a Forma-1-ben most egy kicsit szűkös lenne, hiszen már csak egy hely maradt, de egyébként nem agyalok ezen, mert még mindig ott van a jövő, vannak még további évek” – áll hozzá optimistán Shwartzman. „A célom az, hogy a legjobbat hozzam ki magamból a Formula 2-ben, a lehető legjobb eredményeket érjem el, megszerezzem a bajnoki címet, és utána majd meglátjuk, mi lesz.”

    A Prema versenyzője kiemelte, a maradék három versenyhétvégén az egykörös tempóján kell javítania. Eddig egyszer kvalifikált az első sorba, az összes többi alkalommal az első ötbe sem fért be.

    „Ha feljebb akarok lépni, javítanom kell az időmérőkön” – tette hozzá. „A versenyteljesítményben kompetitívek és erősek voltunk, de a legtöbbször azzal nehezítettem meg az életemet, hogy nem ott kezdtem, ahol szerettem volna. Ott van Szocsi, Szaúd-Arábia és Abu-Dhabi, ahol megpróbálok minden apróságot megtalálni, hogy javítsak a kvalifikációs teljesítményemen. Ha ez sikerül, akkor úgy gondolom, hogy lesz esélyem a bajnokságban.”

  • Sajtó: Zhou a legnagyobb esélyes a másik Alfa ülésre

    Sajtó: Zhou a legnagyobb esélyes a másik Alfa ülésre

    Valtteri Bottas érkezését már bejelentette az Alfa Romeo, ő lesz a visszavonuló Kimi Räikkönen utódja, a jövőbeli csapattársa kilétére azonban még nem derült fény.

    A csapatnál jelenleg is versenyző Antonio Giovinazzi közel sem biztos, hogy marad jövőre is. Merthogy van néhány esélyes az ülésre, kezdve Nyck de Vries-zel, akinek érkezését egyes médiumok már tényként kezelték korábban. Most viszont egyre erősebbnek tűnik az a pletyka, miszerint az F2-ben versenyző kínai, Guanyu Zhou lehet a befutó.

    Az Auto Motor und Sport tudósítója, Michael Schmidt legalábbis erről beszélt: Guanyu Zhou rendelkezik a legjobb esélyekkel az Alfa Romeónál, viszont arról is lehet hallani, hogy hosszú távú szerződést szeretne, amit Vasseur nem akar neki megadni.

    Az Alfa Romeo főnöke egy bizonyos Theo Pourcahire miatt nem akarná ezt, akit azonnal beültetnének a csapat egyik autójába, amint készen áll. A szintén F2-ben versenyző francia az Alfa junior versenyzője, és éppen Monzában aratta második győzelmét a szériában.

    Schmidt hozzátette, hogy Szocsi után többet fogunk tudni a döntésről: Vasseur azt mondta nekem, hogy látni akarja az F2-es versenyeket Monzában és Szocsiban, és utána döntést hoz, így ez már azt jelentheti, hogy egy junior pilóta lesz a befutó.

  • Bottas: Megmondtam, hogy dobogón leszek

    Bottas: Megmondtam, hogy dobogón leszek

    Miután megnyerte a szombati sprintfutamot és a pénteki időmérőt, Valtteri Bottas vasárnap is remekelt: motorcsere miatt az utolsó helyről rajtolva felért a dobogóra az Olasz Nagydíjon. A finn elismeri, nem volt könnyű dolga, de tudta, hogy mindez lehetséges.

    A jövőre Alfa Romeóhoz szerződő versenyző igazából negyedikként ért célba, de a harmadik Sergio Pérez öt másodperces büntetést kapott, így Bottas megörökölte a dobogó legalsó fokát.

    „Hátulról kezdeni sosem könnyű” – mondta a verseny után. „Azt mondtam a csapatnak, hogy ma a dobogóra fogok állni. Örülök, hogy több pontot szereztünk, mint a Red Bull. Képes voltam maximalizálni a dolgokat onnan, ahonnan indultam.”

    Bottas dobogója Verstappen és Hamilton ütközésének is köszönhető volt, ám erről inkább nem kívánt véleményt nyilvánítani.

  • Verstappen elmagyarázta, miért nem ellenőrizte, jól van-e Hamilton

    Verstappen elmagyarázta, miért nem ellenőrizte, jól van-e Hamilton

    A hétvégi Olasz Nagydíjon ismét ütközött a két bajnokaspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen. A holland Red Bullja a brit Mercedesének tetején ugratott át, a glória tehát ismét jól szolgált. Hamiltont azonban az meglepte, hogy az eset után Verstappen nem ellenőrizte, jól van-e, hanem rögtön elindult vissza a boxutca felé.

    A bajnoki éllovas viszont rögtön megindokolta, miért távozott azonnal a baleset helyszínéről.

    „Lewis jól volt, próbált kitolatni, amikor én már kiszálltam, ilyet pedig nem csinálsz, ha nem vagy jól” – jelentette ki a RacingNews365-nek nyilatkozva.

    Verstappen azt is elmondta, miért mutatkozott annyira nyugodtan a történtek után: „Mert sok ok és sok elemzendő dolog van. Csalódott vagyok. Nagyon jó eredményben reménykedtem. De továbblépünk.”

  • Alonso szerint versenybaleset volt Hamilton és Verstappen incidense

    Alonso szerint versenybaleset volt Hamilton és Verstappen incidense

    Fernando Alonso is véleményezte Lewis Hamilton és Max Verstappen Olasz Nagydíjon történt, újabb összeakadását. A kétszeres világbajnok úgy gondolja, semmi több nem volt versenybalesetnél.

    „Két bajnokról beszélünk, akik a határon küzdenek” – szögezte le a Motorsport.com spanyol kiadásának nyilatkozva. „Látva az incidenst úgy tűnik, hogy a rázókőhöz viszonyított helyzetük szerencsétlen volt. A sebesség alacsony, körülbelül harminc-negyven kilométer per óra, nincs veszély, nincs semmi. Szóval szerintem ez nem volt nagy ügy. Silverstone-ban valószínűleg az volt, de ez csak versenybaleset volt.”

    „Úgy gondolom, Lewis azért fordult szélesen, hogy kikényszerítse azt, hogy Max levágja a kanyart” – tette hozzá. „Max ezt nem tette meg, ott maradt kívül, de aztán nem tudta megcsinálni a kettes kanyart belülről. Mindketten azt tették, amit tenniük kellett, mindketten versenyeztek, és ez nem sokban különbözött attól az öt-hat incidenstől, amit a rajtnál láttunk.”

    Az esetért végül Max Verstappen háromhelyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre.

  • Alonso szerint a pénteken kéne változtatni a sprintfutamos hétvégéken

    Alonso szerint a pénteken kéne változtatni a sprintfutamos hétvégéken

    A Forma-1 második, monzai sprintfutama után már nem tűnt akkora sikernek, mint a Silverstone-ban rendezett első, most voltak elégedetlenkedő hangok, Sergio Pérezé volt például az egyik leghangosabb.

    Fernando Alonso már Silverstone után is megjegyezte, hogy lenne ötlete, hogyan lehetne feldobni ezt a formátumot, és most újra kifejtette ezt a gondolatot.

    „Még mindig azt gondolom, hogy a pénteken kellene javítanunk” – szögezte le. „Ha a kvalifikációra még mindig hat szett gumit kapunk, végül a szokásos sorrendben végeznek az autók. Ilyen formában kezdjük a sprintversenyt szombaton, és így is fejezzük be. Viszont ha a pénteki időmérő lebonyolítása egy kicsit más lenne, ha csak egy körünk lenne, vagy ilyesmi… Például a Q2-ben elfékeztem a gumikat az egyes kanyarba érkezve, azzal a körrel pedig utolsóként rajtoltam volna a hibám miatt. Megfizetném az árát, utolsó helyről indulnék, és talán keményebb munka várna rám. Pikánsabb lenne. Ugyanazt gondolom, mint Silverstone után. Pénteken kell valahogy megkavarni az autók sorrendjét.”

    Természetesen a sprintkvalifikáció csak néhány hétvégén kerül megrendezésre idén, Alonso szerint viszont az ő változtatásával minden helyszínen hatékony lehetne ez a formátum. Habár hozzátette, Monacóban unalmas szombat és vasárnap lenne ebben az esetben.

    „Képzeljük el, milyen lenne, ha Monacóban csak egy köröd lenne” – tette hozzá az Autosport hasábjain. „És akkor ott van a pálya javulása, vagy talán az időjárás. Talán a bajnokság éllovasai mennek ki elsőként, és te egy pokolian jó kört raksz össze a jobban tapadó pályán, és a rajtrács első sorából indulsz. Talán lesz egy hétvége, ahol szerencsés vagy, tudsz valami extrát nyújtani. Most meg van kötve a kezed. Még ha egy nap van is inspirációd, ha az autód az ötödik leggyorsabb, akkor is a kilencedik és a tizedik helyen fogsz végezni.”

  • Verstappen örül a harmadik helynek

    Verstappen örül a harmadik helynek

    Az Olasz Nagydíj pénteki időmérőjén Max Verstappen nem tudott kihívója lenni a két Mercedesnek, ennek ellenére a holland nem elégedetlen a megszerzett harmadik helyével.

    „Számunkra ez mindig egy trükkös pálya” – árulta el az időmérő után. „A szabadedzéseken több problémánk volt, mint szerettük volna, de a kvalifikáció során viszonylag jól helyreálltunk. Boldog vagyok, hogy harmadik helyezettként lehetek itt.”

    A Red Bull pilótája mindazonáltal reméli, hogy a hétvége további részében közelebb tudnak kerülni a németekhez: „A versenyre remélhetőleg egy kicsit közelebb tudunk kerülni. És ott van még a szombati nap is. A második szabadedzésen meglátjuk, hogy találunk-e még egy kis tempót a hosszú etapokon.”

  • Pourchaire nyerte az F2-esek parázs sprintfutamát

    Pourchaire nyerte az F2-esek parázs sprintfutamát

    Közel két hónap szünet után eseménydús versennyel folytatódott a Formula 2-es bajnokság Monzában. Az első, fordított rajtrácsos sprintfutamot David Beckmann kezdhette az élről, mellőle pedig Jüri Vips rajtolhatott.

    A piros lámpák kialvását utóbbi kapta el jobban, az észt átvette a vezetést az első kanyarba érkezvén. A rajt után többen is koccantak a középmezőnyben, de nagyobb baleset nem volt. Beckmann a második helyre esett tehát vissza, őket Ticktum és Pourchaire követte. A második kör elején utóbbi rögtön meg is támadta a britet, ám mindketten elfékezték az egyes kanyart, Pourchaire le is vágta a sikánt. Ticktum megpróbált befordulni, ám pont így akadt össze a szintén rövidet fékező Drugovich-csal, ennek eredményeképp ki is pördült és nem tudta folytatni, jöhetett a biztonsági autó.

    Az első néhány körös kavarodást Shwartzman használta ki egész jól, a 12-ről a nyolcadik helyre zárkózott fel, de Lundgaard felkapaszkodása is figyelemreméltó volt, aki a 19-ről a 12. helyre jött föl.

    A safety car fázis végén Boschungot utasították ki a boxba első szárny cserére, így bukta az ötödik helyet. Az akció rögtön folytatódott, Lawson támadta meg Pourchaire-t a harmadik helyért, ám összeértek, ezért az új-zélandi szárnya kissé megsérült. Egy kör sem kellett, jött az újabb kiesés, Drugovich dobta el az autóját az Ascari kijáratán, ezúttal viszont „csak” virtuális biztonsági autós fázis következett. Ezelőtt Drugovich csapattársa, Zhou még éppen megelőzte Zendelit, és Lawson kiállásával már a negyedik volt a kínai.

    Ahogy végét ért a virtuális safety car, Piastri rögtön megelőzte Shwartzmant, aki viszont a kettes Lesmóban visszaelőzött, kissé leterelve az ausztrált, aki további egy helyet vesztett Nissanyval szemben. Ráadásul még Daruvala is elé került a következő kör elején, de őt aztán visszaelőzte.

    A 10. kör elején Pourcahire kezdte Beckmannt támadni, de a német is elfékezte magát, így nem csak a második, hanem a harmadik helyet is bukta, hiszen Zhou is el tudott menni mellette a kör egy későbbi részében. Ugyanebben a körben Nissany pördült meg az Ascari kijáratán, lángok is felcsaptak autójából, emiatt újra jött a safety car.

    Robert Shwartzman hiába jött fel lendületesen, a safety car kihívásakor az ötödik helyen álló oroszt öt másodperccel büntették, mert a pályát elhagyva előzött a rajt után. Ez egyáltalán nem szegte kedvét, a 14. kör kezdetén Beckmann mellett is elhaladt a célegyenesben, ezzel már 4. volt. A német viszont annyi lendületet vesztett, hogy Zendeli is átlépett rajta.

    A következő körben már az élen is történt változás, Pourchaire megelőzte Vipset, és rögtön el is húzott másfél másodpercre. Vips egyből megkapta maga mögé Zhou-t, akit ugyan pár körig még tudott tartani, ám egy hatalmas elfékezés után elvesztette a dobogós helyét, mert Zhou-n kívül Shwartzman, Lundgaard és Piastri is elment mellette, és lényegében a gumijainak is lőttek. Eközben Zendeli is kiesett a pontszerzők közül, lelassult az autója három körrel a vége előtt, majd le is parkolt a Roggia sikán bukóterében.

    Pourchaire győzelmét már semmi és senki nem veszélyeztette, másodszor állhat fel a dobogó legfelső fokára idén. Guanyu Zhou behozta az autót a második helyre, mögötte pedig Christian Lundgaard végzett Shwartzman büntetését követően.

    Zhou ezen eredményével öt pontra csökkentette összetettbeli lemaradását a bajnoki éllovas, pénteken pole-t szerző Piastrihoz képest, aki a versenyen negyedikként zárt.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség (sec)
    1 Theo Pourchaire ART Grand Prix
    2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 4.300
    3 Christian Lundgaard ART Grand Prix 6.900
    4 Oscar Piastri Prema Powerteam 7.600
    5 Liam Lawson HitechGP 9.700
    6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 10.700
    7 Bent Viscaal Trident 11.500
    8 Jüri Vips HitechGP 12.700
    9 Jehan Daruvala Carlin 13.100
    10 David Beckmann Campos Racing 15.200
    11 Marcus Armstrong DAMS 15.600
    12 Jake Hughes HWA Racelab 18.800
    13 Alessio Deledda HWA Racelab 20.300
    14 Ralph Boschung Campos Racing
    15 Lirim Zendeli MP Motorsport
    Marino Sato Trident kiesett
    Richard Verschoor MP Motorsport kiesett
    Roy Nissany DAMS kiesett
    Guilherme Samaia Charouz Racing System kiesett
    Felipe Drugovich UNI-Virtuosi kiesett
    Enzo Fittipaldi Charouz Racing System kiesett
    Dan Ticktum Carlin kiesett