Szerző: Czuth Csaba

  • Alonso is különleges sisakkal áll rajthoz a hétvégén, melyet el fognak árverezni

    Alonso is különleges sisakkal áll rajthoz a hétvégén, melyet el fognak árverezni

    Fernando Alonso elárulta, hogy az Amerikai Nagydíjon viselt, különleges festésű sisakját a hétvége után elárverezik.

    A kétszeres világbajnok sisakfestését a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek északnyugati tagján, La Palma-n történő vulkánkitörés ihlette. Bő egy hónapja tart már a katasztrófa, már 6 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, és a láva már 800 hektárnyi földet borít.

    Alonso sisakján egy vulkán és banánok találhatók erre utalva, utóbbi a sziget fő terményére.

    „A hétvégén ezt a sisakot fogom viselni” – nyilatkozta Alonso. „Péntektől elindítok egy programot, ahol az emberek pénzt adományozhatnak, és a sisakot november negyedikén elárverezzük, hogy még több pénzt gyűjtsünk. Mindannyiunk tud segíteni, ez biztos.”

    „Nagyon ismert a turisták körében” – beszélt a Kanári-szigetekről. „A volt feleségem is innen származik, szóval mindig jó volt a kapcsolatom a Kanárival. Nyilvánvaló, hogy nemzetközileg nem sok hír érkezett, de Spanyolországban minden nap látjuk, hogyan nő a vulkán, és mi mindent vett el mindenkitől, a házakat, a földet, sok ember életét forgatta fel. Az ottani fő exportcikk a banán, így sok minden elpusztult, és ez még sok-sok évig így marad.”

    Az Amerikai Nagydíjra egyébként a mezőny jelentős hányada különleges sisakdizájnnal készült.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Bottas megint büntetést kap motorcsere miatt

    Bottas megint büntetést kap motorcsere miatt

    Valtteri Bottas ismét hátrasorolásra került motorcsere miatt, mint ahogy a legutóbbi három versenyhétvégéből kétszer. A mostani Amerikai Nagydíjon viszont a megússza öt rajthellyel, hiszen csak a belsőégésű-motort cserélik ki a Mercedesében.

    A legutóbbi Török Nagydíjon Lewis Hamiltonnál is csak ezt cserélték ki, ám őt tíz hellyel küldték hátrébb a rajtrácsot. Az oka ennek az, hogy Bottas már nem az első, büntetéssel járó motorját kapta meg, ekkor pedig már kevesebbet kell „bűnhődnie”, tíz hely helyett csak öt rajthely jár.

    Persze mindez felvet néhány olyan kérdést, hogy vajon Lewis Hamiltonnak is kell-e majd még cserélnie, vagy hogy ez csak néhány jövő évi motorfejlesztés kipróbálása.

    Az mindenesetre bizonyos, hogy Bottas mellett két másik Mercedes motoros versenyző, Russell és Vettel is büntetést kap erőforrásegységek cseréje miatt, ők azonban biztosan a rajtrács végére kényszerülnek.

  • A Haas 2019 után újra hazai versenyre készül, pilótáik számára „ismeretlen” terepen

    A Haas 2019 után újra hazai versenyre készül, pilótáik számára „ismeretlen” terepen

    Az Amerikai Nagydíj közeledtével elérkezett a Haas csapatának hazai versenye, akik idén rendre csak a mezőny végére tudnak odaérni.

    A 2020-as futam vírushelyzet miatti elmaradásával 2019 után lesz ismét hazai versenyük. Ez is nagy kihívást jelentő hétvégének ígérkezik, ugyanis sem Mick Schumacher, sem Nikita Mazepin nem versenyzett még a COTA-n.

    „Ez a hazai versenyünk, így természetesen izgatott vagyok, de ennél sokkal többről van szó” – osztotta meg a hétvége előtti gondolatait Mick Schumacher. „Szeretem Austint és az Egyesült Államokat. Különleges, és ez egy olyan hely, ahol a Forma-1 még nem olyan nagy, de a küszöbén állunk annak, hogy nagyon nagyok legyünk, különösen a „Drive to Survive” sorozatnak köszönhetően. Nagyon várom már, mert ez egy nagyszerű sorozat, mindig sok minden történik, és őszintén szólva nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek az Államokba.”

    „Szerintem ez egy nagyon különleges pálya” – tette hozzá. „Az első része szupergyors, szűk kanyarokkal és nagyon rázós, szóval mindenképpen kihívás, de ez egy olyan aszfaltcsík, ahol az előzés is lehetséges. Remélhetőleg vizes lesz a verseny, mert akkor lesz a legtöbb lehetőségünk, de ha nem, akkor is alig várom, hogy versenyezhessek ezen a pályán. Korábban híres csaták zajlottak itt, és biztos vagyok benne, hogy egy nap mi is részesei lehetünk azoknak.”

    Mazepin is nagy kihívásra számít ezen az egyáltalán nem könnyű pályán, ami egyaránt tartalmaz lassú és gyors kanyarokat: „Ez egy nagyon érdekes helyszín, egy klassz pálya, és még soha nem versenyeztem ott, úgyhogy már alig várom, hogy ott lehessek. Ez egy olyan pálya, ami egyfajta ritmust igényel, szóval remélhetőleg gyorsan megtalálom azt. Azt hiszem, leginkább az első szektor nagy sebességű kanyarjait várom, mert szerintem nagyon trükkösek. Az egyes kanyar nagyon emlékeztet engem az ausztriai 3-as kanyarra, de előbb végig kell járnom, hogy teljes körű feltételezést tehessek.”

  • Alonso sokat tanult a Schumacher elleni csatákból

    Alonso sokat tanult a Schumacher elleni csatákból

    Nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy Michael Schumacher elleni bajnoki harcból győztesen jöttek ki, ám Fernando Alonso közéjük tartozik. Nem meglepetés tehát, hogy a spanyol tanult egyet s mást a hétszeres bajnokkal való csatáiból.

    Alonso még 2005-ben állította meg a zsinórban öt bajnokságot nyerő Schumachert, majd 2006-ban meg tudta védeni a címét, akkor közvetlen a német előtt végezve.

    „A legfontosabb, amit tanultam tőle, hogy soha ne adjam fel” – nyilatkozta az F1-Insidernek. „Például akkoriban gyakran megesett, hogy egyes pályákon nekünk és a Michleinnek, máshol pedig a Bridgestone-nak és Michaeléknek volt előnyük. Amikor pole-on voltam, akkor is második-harmadik volt, nem hatodik. Tudta, hogyha nem nyerhet, akkor megelégszik a második hellyel, és mindent ennek megfelelően csinált. Csak és kizárólag a bajnokság járt a fejében, ez pedig rám is hatott fiatalként. Mindig kedves volt hozzám, tiszteltük egymást. 2006 végén nagyon érzelmes volt, az utolsó versenyén, legalábbis egy időre. Mindig azt mondta, hogy élvezzem teljes szívemből.”

    Alonso büszke arra, amit Schumacherrel szemben elért, még ha ott is volt mögötte az egyre fejlődő csapat.

    „Nagyon különleges volt, mert a Renault-val csapatként egyre erősebbé váltunk” – tette hozzá. „2003-ban már jók voltunk, 2004 még jobb lett és 2005-re készen álltunk. Akkoriban 24 éves voltam, és sikerült megvernem a sportág legendáját. Korábban történt, mint gondoltam, és elképesztően büszkévé tett. De nem volt könnyű, egy pillanat alatt megváltozott az életem. Nagyon nehéz volt kezelni. Ilyen idősen nem lehet ennyi érzelemmel megbirkózni, ami minden hétvégén áthat.”

  • Webber: A varázsló Alonso veszélyes lehet 2022-ben

    Webber: A varázsló Alonso veszélyes lehet 2022-ben

    Mark Webber szerint ha jövőre megfelelő autót kap az Alpine-tól Fernando Alonso, újra komoly tényező lehet a Forma-1-ben.

    A két év kihagyás után egyre inkább visszarázódó spanyol főleg a 2022-es szabályváltoztatások miatt tért vissza, csapata, az Alpine is nagyon arra készül. Webber szerint ha Alonso egy körön nem is tudná tartani a lépést Hamiltonnal és Verstappennel, a vasárnapokon fel tudná venni velük a kesztyűt.

    „Fernando jól vezet. Megvan neki még az a két tized, ami Maxnak és Lewisnak a kvalifikáción meglesz? Nem hiszem. Megvan-e a tudása, az érzéke ahhoz, hogyan kell összerakni egy remek versenyt? A fickó még mindig egy kis varázsló, ezt tudjuk” – jelentette ki egy podcastben. „A rajtoknál imád az első szektorban helyezkedni. Ha az ember visszanézi a fedélzeti kameráján, mindig ott szaglászik kívülről. Mindig ott van, ami egy kicsit kockázatos manőverbe is torkolhat. Mivel régebben sokat versenyeztem vele a pályán, tudom, hogy általában hol van, és ő az utolsó fickó, akit az ember két órán át akar maga mögé a tükörben.”

    „És aztán láttuk Lewisszal Budapesten, amikor próbálta megelőzni” – tette hozzá. „Folyamatosan változtat és variál, nagyon nehéz megtalálni mögötte a ritmust. Szóval érdekes lesz, jövőre mi lesz az új autókkal. Idén még el lesz ott, ahol, jó munkát fog végezni, ez nem is kérdés, de jövőre lenyűgöző lesz. Ha egy rakétát kap maga alá, veszélyes lesz.”

  • Alonso szerint két versenyző emelkedik ki idén

    Alonso szerint két versenyző emelkedik ki idén

    Fernando Alonso visszatérése összességében eddig pozitívnak értékelhető, a spanyol jól érzi magát a Forma-1-ben. Azonban a véleményét sem rejti véka alá, most éppen azt emelte ki, hogy nagyra tartja Max Verstappent és George Russellt.

    „Ez az a két versenyző, akik különlegesek, és akik többet tudnak kihozni az autójuk tényleges teljesítményéből” – nyilatkozta az F1insider.com hasábjain. „A többi versenyző csak az autójuk teljesítményének megfelelő eredményeket hoz.”

    A kétszeres világbajnok úgy érzi magán, hogy még mindig tudna egy nagycsapatnál harcolni, de tiszteli Hamiltont és Verstappent is: „Erre nehéz válaszolni. De igen, bízom magamban, hogy még tudnék versenyezni a címért. Viszont Lewis és Max remekül teljesítenek. Szóval erre nincs egyértelmű válasz.”

  • Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Ricciardo az Amerikai Nagydíjon vezetheti hőse NASCAR-autóját

    Miután megnyerte a főnökével kötött fogadást az Olasz Nagydíjon aratott sikerével, Daniel Ricciardo Austinban be is hajthatja azt Zak Brown-on.

    Az ausztrál új főnökével abban fogadott, hogy ha megszerzi első dobogóját a csapattal, akkor vezetheti gyermekkori őse, Dale Earnhardt NASCAR-autóját, mely Brown gyűjteményének egyik darabja.

    A szezon eleje alapján úgy tűnt, hogy Ricciardónak hosszú időre lesz szüksége a fogadás beteljesítéséhez, de a monzai kettős győzelmük alkalmával pontot tett az ügy végére. Az kérdéses volt, hogy hol lesz lehetőség a hármas autó meghajtására. Egy ausztrál podcastban azonban Ricciardo azt mondta, hogy Austinban előfordulhat, hogy lesz.

    „Szerintem az elkövetkezendő hónapokban fog megtörténni” – árulta el akkor. „Nem tudom, hogy ez egyáltalán megtörténhet-e az Egyesült Államokban. Majd meglátjuk. Tudom, hogy az autó jelenleg Európában van, de talán az amerikai témához illeszkedve, ki tudja, talán még Austinba is elküldik, hogy megtegyen néhány kört Texasban.”

    Mostanra azonban már biztossá volt, hogy így lesz, a McLaren is megerősítette.

  • Horner: Évek óta először van nyomás alatt a Mercedes

    Horner: Évek óta először van nyomás alatt a Mercedes

    Lewis Hamilton a legutóbbi futamon mindössze ötödik lett, motorcserés büntetésének köszönhetően. Ezzel pedig a második helyen végző Max Verstappen visszavette tőle a vezetést a bajnoki összetettben.

    A holland ráadásul már korábban, Szocsiban megkapta a negyedik erőforrásegységét, és nem terveznek már újat betenni. Nem úgy, mint a Mercedesnél, ahol előfordulhat, hogy Hamilton valamikor kap egy ötödik motort is.

    „Max további büntetésekre nem kell számítson” – erősítette meg Christian Horner. „Most már három motor van, melyeket használhatunk. De ebben sosem lehetünk túl biztosak. Úgy tűnik, a Mercedesnek van néhány problémája a megbízhatósággal, de a teljesítményük még mindig lenyűgöző. Nem tudom, hogy az egyik összefügg-e a másikkal.”

    Horner azonban hozzátette, bármi lesz, a nézők jól fognak szórakozni.

    „Nagyon remek ez a szezon, sok különböző győztessel” – tette hozzá. „Szinte már kár, hogy jövőre minden megváltozik. Az utolsó vágtában néhány véletlenszerű tényező biztosan szerepet játszik majd, például a motorbüntetések és az időjárás. Biztosan lenyűgöző két hónap lesz. Évek óta ez az első alkalom, hogy a Mercedes nyomás alatt van. Max mindent egyensúlyban tart és következetesen vezet, de ezt már megszoktuk. Időközben több tapasztalatot is szerzett. Készen áll, hogy megnyerje a bajnokságot.”

  • Giovinazzi nem engedelmeskedett a csapatutasításnak

    Giovinazzi nem engedelmeskedett a csapatutasításnak

    A Török Nagydíjon az Alfa Romeo párosa a 11-12. helyen végzett, Antonio Giovinazzi-Kimi Räikkönen sorrendben. Utólag azonban kiderült, hogy az olaszt arra utasították, hogy engedje előre visszavonuló csapattársát, ám nem tett eleget a kérésnek.

    „Megkértük, hogy cseréljünk pozíciót, de ekkor Antonio elkezdte felvenni a tempót, és úgy döntött, hogy elöl akar maradni” – nyilatkozta az Alfa Romeo főmérnökeként dolgozó Xevi Pujolar. „A csapat számára ez nem volt optimális döntés. Nem értettem, miért nem cserélhettünk volna pozíciót, hiszen a verseny végén a kialakult helyzetnek megfelelően visszaállíthattuk volna őket az eredeti sorrendbe. Nem értettem, miért nem cserélhettünk volna pozíciót, hiszen a verseny végén a kialakult helyzetnek megfelelően visszaállíthattuk volna őket. Számunkra fontos a pontszerzés, és Kimi tempója versenyképes volt ebben a szakaszban.”

    Miután akár lehetséges ponttól is megfoszthatta csapatát Giovinazzi, arra lehet számítani, hogy nem fog maradni 2022-re, és bizonyosan valaki más érkezik a helyére.

  • Az FIA reagált Alonso vádjaira

    Az FIA reagált Alonso vádjaira

    A Török Nagydíj sajtónapján Fernando Alonso részrehajlással vádolta az FIA-t, miután az Orosz Nagydíjon történt kanyarlevágásáról kérdezték.

    „Idén már többször voltam az az idióta, akit a pályán kívül előztek meg” – kezdte nyilatkozatát a spanyol. „A stewardok soha nem intézkedtek, és a következő versenyen sem volt kérdés ezzel kapcsolatban.”

    Alonso azt állítja, a szabályok egyes emberekre máshogy vonatkoznak. Példát is hozott, elmondva, hogy Yuki Tsunoda kétszer is büntetést kapott a boxutca vonalának átvágásáért, míg Lando Norrist nem büntették Oroszországban, ugyanez miatt.

    „Lássuk, ki vét a szabályok ellen legközelebb, milyen nemzetiségű, és milyen büntetést fog kapni.”

    Michael Masi, az F1 versenyigazgatója így reagált Alonso megjegyzésére: „Én nem foglalkozom ilyen vádakkal. Nos, minden járművezetőnek joga van véleményt nyilvánítani. De a szabályok mindenki számára ugyanazok. A stewardoké egy független testület, amely minden egyes esetet saját maga vizsgál meg. Ezt a rendelkezésükre álló összes információ és adat alapján teszik, majd meghozzák a döntést.”