Szerző: Czuth Csaba

  • Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Sajtó: Leclerc szerződésében van kilépési záradék

    Charles Leclerc 2024-ig kötelezte el magát a Ferrari csapata mellett, azonban a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén akár hamarabb is távozhat.

    A 24 éves pilóta szerződéséből még van három teljes szezon, ez gyakorlatilag a leghosszabb megállapodás a Ferrari történetében.

    „Én a részemről semmilyen hátrányt nem látok ebben” – mondta erről a monacói nemrégiben.

    Toto Wolff elhintette, hogy csak reménykedni tud abban, hogy Lewis Hamilton nem vonul vissza. Ha tényleg megtörténne, hogy a brit távozik, üresen maradna a Forma-1 minden bizonnyal legjobb ülése. A La Gazzetta dello Sport pedig ennek apropóján tudósított arról, hogy bizony Leclerc is el tudná hagyni a Ferrarit idő előtt, hiszen van kilépési záradék a szerződésében.

    Gianluca Gasparini állítása szerint, ha a Scuderia az idén megszerzett harmadik helynél hátrébb végez a konstruktőri versenyben, a jelenleg karanténban lévő Leclerc szabadon távozhat.

    Ugyanakkor olyan pletykáról is hallani, hogy Leclerc akár 2026-ig is hosszabbíthat.

  • Verstappen megérti Hamilton fájdalmát, de szerinte nincs oka visszavonulni

    Verstappen megérti Hamilton fájdalmát, de szerinte nincs oka visszavonulni

    Nincs könnyű hete Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek, miután a brit az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében, vitatott körülmények közt bukták el az egyéni világbajnokságot. Az újonnan koronázott bajnok, Max Verstappen átérzi riválisa fájdalmát, viszont azt is elmondta, hogy Hamiltonnak nincs oka otthagyni a sportágat.

    A Red Bull hollandja a párizsi FIA gálán nyilatkozott ezzel kapcsolatban, ahol Hamilton és a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff sem jelent meg: „Persze megértem, hogy az első napokban, egy ilyen verseny után nem vagy boldog. De azt is meg kell értened, hogy ez versenyzés, és ezek a dolgok megtörténhetnek veled. Szerintem csak vissza kellene tekintenie arra, amit elért, és ez nagy vigaszt és lendületet adna neki, hogy folytassa. Még mindig megpróbálja kiharcolni a nyolcadik bajnoki címet, és ezt jövőre is megteheti, így nem látom okát annak, hogy most feladja vagy abbahagyja.”

    Verstappent arról is megkérdezték, sajnálta-e Hamiltont a történtek után: „Nem, nem sajnálom, de megértem, hogy ez nagyon fájdalmas lehet. Csak küzdeni kell a végsőkig, és tudod, hogy a versenyzésben bármi megtörténhet. Ő is így nyert bajnokságot. Azt hiszem, ő is meg tudja érteni.”

    Sokáig úgy tűnt, hogy a Mercedes fellebbez az ügyben, de végül meggondolták magukat. Az újdonsült bajnok viszont cseppet sem aggódott ezzel kapcsolatban: „A csapattal nagyon jól éreztük magunkat, mert tudtuk, hogy a pályán nyertünk. És volt egy megerősítés [a stewardok vasárnapi ítéletével – a szerk.], és ezt senki sem vehette el tőlünk, szóval jó hangulatban voltam.”

  • Alonso: Ha jövő héten jönne Bahrein, készen állnék

    Alonso: Ha jövő héten jönne Bahrein, készen állnék

    Fernando Alonso idei szezonra való felkészülése egyáltalán nem alakult ideálisan, ugyanis biciklibalesetet szenvedett, ami után meg is kellett műteni, így a két év kihagyás mellett ez is nehezítette a dolgát.

    2022-re mindenképp problémamentesebb előszezont szeretne, habár azért még meg kell műteni a baleset következtében.

    „Közelebb vagyok, mint 10 hónapja” – mondta Alonso az F1 hivatalos oldalának, ígérve, hogy immár sokkal felkészültebb lesz. „Ha az autó versenyképes lesz, biztosan 100%-os leszek.”

    Räikkönen távozásával viszont Alonso lesz a mezőny legidősebbje, viszont nem gondolja, hogy ez hátrányt jelent majd: „Őszintén szólva, jól érzem magam, szerintem a korom előny. Ami a pályákat illeti, ismerem őket. Még most is mindenki ezt a 18 colos abroncsot teszteli, és én nagyon jól ismerem ezeket a gumikat a WEC-ből. Pontosan ugyanúgy viselkednek. Minden olyan dologgal, amivel szembesülök, az már nem az első alkalom, míg másoknak az. Ez jó.”

    „Fizikálisan szerintem nem annyira megterhelő vezetni az autókat” – tette hozzá. „2004-2005 környékén talán a kor jelenthetett valamilyen határt, de ezekkel az autókkal 300 kört is el tudnék menni. Szupererős vagyok, és ha Bahrein jövő héten lenne, már készen állnék!”

  • „Nem értem, Pérez hogy lehet elégedett magával a Hamilton elleni védekezése után”

    „Nem értem, Pérez hogy lehet elégedett magával a Hamilton elleni védekezése után”

    Az Abu Dhabi Nagydíj egyik kulcspillanata a világbajnoki csata szempontjából mindenképp Sergio Pérez Lewis Hamilton elleni kemény védekezése volt, mely során rengeteg másodpercet faragott le csapattársa, Max Verstappen hátrányából.

    A korábban a Forma-1-ben, Toro Rosso színekben versenyző Sebastien Bourdais azonban nem tartotta mindezt túl sportszerűnek.

    „Baromság volt. Nem tudom megérteni, hogy örülhet ennek Pérez, illetve hogy dicsérhetik ezért az emberek. A sportszerűség nulla, az egész csapattól” – fejtette ki az IndyCar-versenyző.

    A francia szerint Pérez „minden trükköt felhasznált”, hogy „akadályozza Hamiltont”: „Teljesen feláldozták Pérez versenyét, hogy ebbe a pozícióba kerüljön. Szándékosan veszítettek másodperceket körönként, hogy akadályozzák.”

    Bourdais mindazonáltal azt a kritikát is elutasította, hogy elfogult lenne a Red Bullal kapcsolatban, hiába versenyzett a kötelékükben. Azt mondta, hogy ez ettől „teljesen független” és amúgy sem volt „Red Bullos srác”.

  • Jordan: Hamilton túl kedves lett

    Jordan: Hamilton túl kedves lett

    Eddie Jordan szerint Lewis Hamilton túl jól viselte a vereséget Max Verstappennel szemben a hétvégi yas marinai „világbajnoki döntő” után.

    A britet először győzték le 2016 óta, ráadásul a mostani utolsó körös drámához vitatott döntéseken keresztül jutottunk, mellyel kapcsolatban a Mercedes először óvott is.

    A korábban csapatfőnökként tevékenykedő Jordan szerint pedig Hamilton túl puha lett, ami a fiatal, sikerre éhes Verstappen ki is használt.

    „Nem lehet megtagadni Verstappentől a bajnoki címet” – idézi az írt a BBC. „Azonban úgy gondolom, hogy Hamilton kinyitotta az ajtót. Engedte, hogy egy olyan agresszív és arrogáns ember, mint Verstappen, felbosszantsa őt, és ellopja tőle a bajnoki címét. Szerintem Lewis túl sokáig volt túl kedves, és újra keményebbé kell válnia. Számomra a testbeszéde árulja el. Lehetett hallani azt is, amit utána mondott – túl sportszerű volt. Egész Nagy-Britannia nagyon büszke lehet arra, amit csinál, de a jófiúk nem nyernek címeket, ő pedig jófiúvá vált. Ő a legjobb versenyző, akit valaha is láttam, és láttam már néhány nagyon jó versenyzőt, szóval ha ezt mondom, akkor tényleg piedesztálra emelem őt.”

  • Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Alonso: Verstappen szerencsés volt, de így igazságos

    Max Verstappen drámai végjáték után biztosította be élete első bajnoki címét, és persze mindenkiből komoly érzelmeket váltott ki az Abu Dhabi Nagydíj.

    Helmut Marko például elárulta, hogy „sokkal intenzívebb volt”, mint az első bajnoki címük, amit Sebastian Vettellel nyertek.

    „Ez sokkal messzebbre ment, sokkal intenzívebbek voltak az érzelmek” – nyilatkozta az osztrák a német Sky-nak. „A felszabadultság, ami az utolsó kör után jött, tényleg páratlan.”

    Marko elárulta, hogy már elfogadta a vereséget, valójában már akkor, mikor még el sem indultak Abu Dhabiba: „Igen, úgy gondoltam, hogy vége, ennyi volt, ha őszinte akarok lenni. A Mercedesnek volt a legjobb autója a szezon végén.”

    Fernando Alonso is gyakran megnyilvánult a vb-harccal kapcsolatban, így a végkifejletről is szólt néhány szót: „A biztonsági autó nélkül Lewis lett volna a bajnok. A biztonsági autóval Max lett. Ebben a tekintetben tehát ma a szerencse döntött, őszintén szólva. De ha megnézzük a többi 21 futamot, beleértve ezt is, Maxnek is sok balszerencséje volt, szóval talán ez volt az igazságszolgáltatás.”

    A finálé minden idők talán legvitatottabbja lett, a Mercedes két óvást is benyújtott, szinte rögtön a leintés után. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner így reagált erre: „Ez tényleg senkinek sem jó, hogy ezt csinálják. De nem vehetik el tőlünk ezt a bajnokságot. Senki sem veszi el Max bajnoki címét. De hé, várhattunk volna tőlük más reakciót?”

    Verstappen édesapja, Jos pedig a Red Bullt méltatta stratégiai élességük miatt: „A Red Bull mindig nagyon erős volt, már ami a taktikát illeti. Sokáig nem nekik volt a leggyorsabb autójuk, így a taktikára kellett hagyatkozniuk. De Max volt idén a legjobb pilóta, és megérdemli a világbajnoki címet. Végül egyetlen esélye volt, egyetlen kör, és megcsinálta. Szinte el sem hiszem.”

  • Räikkönen ezen rekordok birtokában int búcsút az F1-nek

    Räikkönen ezen rekordok birtokában int búcsút az F1-nek

    Kimi Räikkönen 19 Forma-1-ben eltöltött szezon után akasztotta szögre a sisakját az Abu Dhabi Nagydíj végeztével. A finn jégember nevéhez számos emlékezetes pillanat fűződik, 2007-ben pedig megnyerte a világbajnokságot, ő az utolsó pilóta, akinek ez sikerült Ferrari színekben. De ezenkívül számos rekordot is tart, melyeket a WTF1 gyűjtött össze, most ezeket vesszük sorra.

    Legtöbb F1-es futamrajt – 350

    A finn teljesítette a legtöbb futamot a Forma-1-ben, ráadásul ő tette meg a legtöbb versenykört (18.596) és neki van a legtöbb megtett versenykilométere (92.500) is. Ezzel kétszer is meg tudná kerülni a Földet az egyenlítő mentén! Ő ért célba a legtöbb versenyen (285) is.

    Az itt töltött ideje alatt 113 különböző pilóta ellen küzdött. Köztük volt Michael Schumacher és Fernando Alonso is, akik nem mellesleg Räikkönen mellett az egyetlenek, akik legalább 20 éves periódusban versenyeztek a sportban.

    Legtöbb harmadik hely – 45

    A 2018-as Olasz Nagydíjon elért második helyével Räikkönen is belépett a 100 dobogót elérők szűk klubjába, mindössze ötödikként. Végül 21 győzelemmel, 37 második, illetve 45 harmadik hellyel zárta pályafutását. Utóbbi pedig rekord, nem is kevéssel! A listán második helyezett Sebastian Vettel 12-szer kevesebbszer állt a dobogó legalsó fokán, mint Kimi.

    Van még egy dobogóhoz kapcsolódó rekord, amit tart: a legtöbb dobogós helyezés (9) egy adott helyszínen győzelem nélkül. Viszont ezt nem egyedül, hanem korábbi Ferraris csapattársával, Fernando Alonsóval együtt tartja. Räikkönen Bahreinben, Alonso pedig Interlagosban érte el mindezt.

    Az évezred legidősebb győztese és pole pozíciósa

    Kimi Räikkönen 39 évesen és 4 naposan nyerte meg az Amerikai Nagydíjat 2019-ben, ezzel Nigel Mansell óta a legidősebb futamgyőztes, sőt ebben az évezredben abszolút a legidősebb. Egyébként ezzel a győzelmével 114 verseny után nyert újra, egész pontosan a 2013-as Ausztrál Nagydíj óta. Ez a legtöbb eltelt verseny két győzelem között.

    Az évezred legidősebb pole pozíciósa rekordot pedig a 2017-es Monacói Nagydíjon szerezte, amivel nem mellesleg egy másik rekordot is felállított. Ugyanis azelőtt 2008-ban, a Francia Nagydíjon szerzett rajtelsőséget, ez pedig két pole között a legtöbb eltelt időt jelenti.

    Legtöbb idő az első és utolsó győzelem között – 15 év, 7 hónap

    Räikkönen a 2003-as Maláj Nagydíjon nyert először és 2018-ban Austinban utoljára, ezzel tudja magáénak ezt a rekordot, melyet egyébként Lewis Hamilton például leghamarabb 2023-ban tudna megdönteni. Természetesen hasonlóan a pole pozíciókkal is hasonló a helyzet, Räikkönen első és utolsó pole-ja közt telt el a legtöbb idő.

    Legtöbb leggyorsabb kör egy szezonban – 10

    Ezen a rekordon Michael Schumacherrel osztozik, azonban a finn kétszer is megcsinálta ezt. 2005-ben és 2008-ban. Továbbá második a legtöbb egymás után futott leggyorsabb körök listáján. Hat egymás utáni futamon volt a leggyorsabb, a 2008-as Spanyol és Brit Nagydíj között. Egyedül Alberto Ascari áll előtte, hét egymás utáni leggyorsabb körrel.

    A legtöbb futamot nyerő finn – 21 győzelem

    Rengeteg finn F1-es pilóta nyert már futamot, Keke Rosbergtől Mika Häkkinenen át Valtteri Bottasig. De Raikkönennél több győzelmet egyetlen finn sem jegyzett. A 2018-as Amerikai Nagydíjon aratott 21. és egyben utolsó győzelmével eggyel megelőzte Mika Häkkinent.

    Legtöbb futamrajt Ferrari motorral – 209

    Räikkönen erősen kötődik a Ferrarihoz, ugye ő a Scuderia utolsó bajnoka. Emellett futamjai több mint felén az olaszok erőforrása által hajtott autóval versenyzett.

  • „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    A hétvégén vált biztossá, hogy Oscar Piastri lett a Formula 2 idei évadjának bajnoka. Az ausztrál a szezon végére már nagyon a mezőny fölé nőtt. Az Alpine védence utcahosszal nyerte a bajnokságot, gyakorlatilag többször szerzett pole-t, mint a mezőny többi tagja összesen. Mindezek ellenére sem tud bekerülni a Forma-1-be, csak egy tartalékversenyzői szerep jutott neki az Alpine-nál.

    „Remélhetőleg bajnok lehetek jövőre a kanapén” – mondta mosolyogva Piastri bajnokká avatását követően. „Mindent megtettem, ami tőlem telt, hogy kapjak egy versenyülést. Az év elején azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogy az eredményeim alapján alakulhat úgy, hogy valahol F1-es versenyzői ülést kaphatok. Ez nyilvánvalóan nem jött össze. Persze, egy kicsit csalódást okoz, hogy nem fogok közvetlenül fellépni, de nagyon remélem, hogy 2023-ban ott leszek a rajtrácson. Családbarát változatként mondva, eléggé bosszús lennék, ha 2023-ban sem lennék a rajtrácson, mert elfogytak a dolgok, amikkel bizonyíthatok.”

    Egy dolgot tehet a 20 esztendős versenyző, hogy tesztel és szimulátorozik az Alpine-nak, illetve folyamatosan ott lesz a paddockban: „Szeretnék továbbra is az F1-re koncentrálni, és gondoskodni arról, hogy ott legyek a paddockban, hogy az emberek ne feledkezzenek meg rólam.”

    Többen hangot adtak az elégedetlenségüknek azzal kapcsolatban, hogy Piastri nem kerül be, köztük volt a DTM-ben versenyző Daniel Juncadella is: „Az emberek arra panaszkodnak, hogy Verstappen rossz példa a fiatal gyerekeknek, mert túlságosan agresszív és „sportszerűtlen”. De az a rossz példa a fiatal gyerekeknek, hogy Piastri 2022-re nem kap F1-es ülést.”

  • Pérez örömmel segített Verstappennek

    Pérez örömmel segített Verstappennek

    Az idei idényzáró Abu Dhabi Nagydíj Lewis Hamilton és Max Verstappen bajnoki fináléjáról szólt. Csapattársaik közül pedig a Red Bullos Sergio Pérez tudott beleszólni kettejük küzdelmébe, nem is akárhogy.

    A mexikói annyira elnyújtotta a lágy gumis első etapját, hogy az elméleti első helyen álló Hamilton utolérte a kiállása után, és meg is támadta. A mexikói viszont lenyűgözően védekezett, többször is visszaelőzte a britet, rengeteg másodpercet lefaragva csapattársa hátrányából, ami később aranyat ért.

    Ezután sokáig a harmadik helyen haladt, majd a verseny végi safety car fázis alatt kihajtott a bokszba, mivel nem tudta befejezni a versenyt, eddig nem ismert okok miatt.

    „Olyan helyzetben találtam magam, melyben igazán sokat tehettem Maxért” – nyilatkozta Pérez a verseny után. „Lewis ekkor már nagyjából kézben tartotta a versenyt. Elég ideje lett volna a virtuális biztonsági autós kerékcserékre.”

    „Nagyon fontos volt, de nagyon régi gumikon voltam. Az élettartamuk végén jártak. Sikerült visszatartanom őt, és pár másodpercet veszített vele. Ez volt ma a döntő. Nagyon boldog vagyok Max és a Red Bull miatt” – zárta gondolatát.

  • Hamilton gratulált Verstappennek a vereség után

    Hamilton gratulált Verstappennek a vereség után

    Lewis Hamilton szinte már fél kézzel fogta a nyolcadik világbajnoki serlegét, de az utolsó körös dráma után Max Verstappen ért fel a csúcsra, megnyerve az Abu Dhabi Nagydíjat. A brit versenyző 2016 után először nem zárt világbajnokként egy szezont, mindezek ellenére sportszerűen gratulált holland ellenfelének.

    „Nagy gratuláció Maxnak és csapatának. Nagyszerű munkát végeztünk, minden férfi és nő keményen dolgozott. Nagyon büszke vagyok rájuk, és nagyon hálás vagyok nekik. Mindent beleadtunk, soha nem adtuk fel, és ez a legfontosabb dolog” – nyilatkozta Hamilton, miután autója leparkolását követően még hosszú percekig ült az autóban.

    „Az elmúlt hónapokban jól éreztem magam. Ha őszinte akarok lenni, azt akarom, hogy az emberek biztonságban legyenek, és majd meglátjuk, mi lesz jövőre” – zárta gondolatát.