Szerző: Czuth Csaba

  • Gasly: Az F1-es média fontos, de káros lehet a pilóták számára

    Gasly: Az F1-es média fontos, de káros lehet a pilóták számára

    Pierre Gasly tisztában van a Forma-1-es média fontosságával és erejével egyaránt.

    A francia versenyző járt már nagy magasságokban királykategóriás karrierje során, de komoly mélységeket is megtapasztalt, amikor a Red Bull lefokozta. Viszont ezek után sikerült összeszednie magát, mára pedig talán az egyik legstabilabb pilótává vált a középmezőnyben. Tapasztalata bőven van tehát a médiával kapcsolatban is, erről beszélt nemrégiben.

    „Természetesen a Forma-1-ben rengeteg dolgunk van a médiával a versenyhétvégéken, de előtte és utána is. Azt hiszem, ez is része a munkának” – szögezte le Gasly a SpeedWeek kérdésére válaszolva. „Természetesen a média fontos, mert megváltoztathatja a saját magadról alkotott képet, és befolyásolhatja azt, hogy a nyilvánosság előtt hogyan látnak, és mit mondanak rólad. Hamis információkkal sok kárt is okozhatnak. És persze ez így nem mindig könnyű. Voltak időszakok, amikor az újságírók nagyon jók voltak hozzám. De voltak olyan pillanatok is, amikor nem, és valótlanságokat terjesztettek. Ez persze nem túl szép dolog, de azt hiszem, ez is olyasmi, amivel versenyzőként meg kell küzdened.”

    Bernie Ecclestone nemrégiben azt találta mondani, hogy szerinte Kimi Räikkönen volt az utolsó olyan pilóta, aki nem robotként viselkedett, de Gasly nem ért vele egyet, szerinte ő sem ad mindig sablonválaszokat: „Természetes maradok, és azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy megbirkózzak a helyzettel.”

    A 2020-as Olasz Nagydíj győztese azzal folytatta, hogy a pályán kívül egyáltalán nem követi a híreket, így tud kikapcsolódni: „Nem arra koncentrálok, hogy mit csinálnak, mert amikor otthon vagyok, igyekszem az időmet azokra az emberekre és dolgokra fordítani, amelyek örömet okoznak nekem. Jól akarom érezni magam azokkal az emberekkel, akiket igazán szeretek.”

  • Fittipaldi fogja helyettesíteni Schumachert, ha neki be kellene ugrania a Ferrarihoz

    Fittipaldi fogja helyettesíteni Schumachert, ha neki be kellene ugrania a Ferrarihoz

    Pietro Fittipaldi továbbra is ott lesz a Haas csapatának, ha Mick Schumachert kellene pótolni, ha mondjuk adott esetben be kellene ugrania a Ferrarihoz.

    Ez amiatt fordulhat elő, mert a német lesz idén a Ferrari tartalékpilótája, tehát ha Leclerc-el vagy Sainz-cal történne valami, ő lesz az egyik, akire számítanak. Schumacher Giovinazzival osztozik a szerepen, aki már tavaly is betöltötte ezt a pozíciót.

    „Örülök Micknek, és nyilvánvalóan beszéltem erről Mattia-val” – nyilatkozott a helyzetről a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ez számunkra azt jelenti, hogy Pietro nagyon boldog lesz! Végül is, ez is része a partneri viszonynak, és annak, amit vállaltunk. Nyilvánvaló, hogy ha van egy jó autónk és egy tapasztalt versenyzőt szeretnénk, Pietro a megfelelő, hiszen már korábban is jó munkát végzett nálunk. Ha megnézzük a statisztikákat, nagyon-nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a tartalékpilóta vezetheti az autót. De ha ez megtörténik, nekem megfelel.”

    Fittipaldinak ugye már van éles versenyhétvégés tapasztalata, két futam áll a neve mellett, mert ő helyettesítette a hatalmas balesetet szenvedő Romain Grosjeant 2020 végén. A Szahíri Nagydíjon 17., az Abu Dhabi Nagydíjon pedig 19. lett.

    „Soha nem szabad elfelejtenünk, amit két évvel ezelőtt tett, amikor Romain helyett őt ültettük a versenyautóba – fantasztikus munkát végzett. Ennél többet nem is kérhetünk” – tette hozzá Steiner, felelevenítve a korábbi eseményeket. „Nem kell nagy ügyet csinálni abból, hogy ki kerüljön be – mi hűségesek vagyunk, ő is hűséges, és mi így dolgozunk. Amikor szükségünk volt valakire az Abu Dhabi tesztre, nem úgy álltunk oda, hogy megpróbáljuk eladni a tesztet valakinek – azt mondtuk, hogy Pietro fog vezetni. Majdnem minden hétvégén ott volt velünk, hogy biztos legyen, hogy van valakink, ha valami történik.”

  • Leclerc gyengeségeit Sainz korrigálta

    Leclerc gyengeségeit Sainz korrigálta

    Charles Leclerc azt gondolja, hogy Carlos Sainz segítségével a gyengeségein is javítani tudott, miután csapattársakként versenyeztek 2021-ben.

    A spanyol tavaly csatlakozott a Ferrari csapatához a 2019 óta ott versenyző Leclerc mellé, viszont első közös évükben rögtön meg tudta verni őt.

    „Szerintem sokat tanultunk” – nyilatkozta a monacói a szezont követően. „Mint mindig, amikor új csapattársad van, tanulsz tőle új módszereket, ahogyan a versenyhétvégéket megközelíti, ahogyan dolgozik, ahogyan a kanyarokat veszi, illetve arra is fény derül, milyen tehetséges, milyen a sebessége. Csodálatos éve volt. Belehajszolt, hogy minden versenyen jobb teljesítményt nyújtsak, és ez rendkívül érdekes volt. Hogy egy dolgot kiemeljek, azt hiszem, talán Carlos egyik erőssége a versenymenedzsment és a gumikezelés, ami valószínűleg az én gyengeségem volt 2019-ben. Sokat fejlődtem versenyzőként 2020-ban és tavaly is, és ez részben Carlosnak köszönhető.”

  • Pérez teljes mértékben hiszi, hogy bajnok lehet a Red Bull-lal

    Pérez teljes mértékben hiszi, hogy bajnok lehet a Red Bull-lal

    Segio Pérez nagy reményekkel várja az idei Forma-1-es szezont, mely a második Red Bullos évadja lesz. Ebben pedig már komolyabb tényező lenne a világbajnoki harcban is, nem csak az éppen tavaly csúcsra érő Max Verstappen szárnysegédje szeretne maradni.

    A mexikói tavaly érkezett a Red Bullhoz, az autó megszokására pedig sok ideje ment el az évből, elég hullámzó volt a teljesítménye. Így is nyert azonban egy versenyt, Bakuban ünnepelhetett a dobogó tetején.

    A TAG Hauer podcastjében Pérez így vélekedik a 2021-es évéről: „Őszintén szólva nagyon szeretek a csapattal dolgozni, a mérnökökkel, a Red Bull-lal. Nagyon jól érzem magam, hogy részese lehetek ennek, remekül dolgozom Maxszel is. Nekem a pályafutásom ezen szakaszában az a legfontosabb, hogy élvezzem, amit csinálok, ha nem élvezem, akkor haza kell mennem, akkor már nincs szükségem arra, hogy itt legyek. Azért vagyok itt, mert teljes mértékben hiszek abban, hogy világbajnok lehetek.”

    Ezt követően arra terelődött a szó, mik a fő különbségek legutóbbi csapata, a Racing Point, illetve a Red Bull között.

    „Először is, a Red Bull egy márka, rengeteg elkötelezettséggel rendelkezik, sok partnerünk van” – szögezte le. „De a pályán is más a helyzet, a világbajnoki címért küzdesz, vagy legalábbis megpróbálsz. Szóval a pályán kívül és a pályán is rengeteg a munka, nagy az elvárás, állandóan reflektorfényben vagy. Ez nagyon, nagyon intenzívvé teszi az egészet. Egy olyan csapathoz képest, amely nem küzd az F1-es világbajnokságért, vagy nem olyan nagy márka, mint a Red Bull, ez sokkal nagyobb kihívást jelent.”

  • Az Alfa bízik benne, hogy Zhou vonzóvá teszik őket a szponzorok szemében

    Az Alfa bízik benne, hogy Zhou vonzóvá teszik őket a szponzorok szemében

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur abban reménykedik, hogy Guanyu Zhou érkezésével kapósabbak lesznek a szponzorok szemében.

    Zhou lesz Kína történetének első Forma-1-es versenyzője, így joggal bízhatnak benne, hogy komoly piac nyílik ki számukra. Nyilván várhatóan kínai szponzorok is sorakozhatnak, de emellett európaiak is, hogy azok betörhessenek a kínai piacra.

    „Igaz, hogy végső soron a kereskedelmi oldalon a versenyzők a csapat zászlóshajói” – szögezte le Vasseur a GPFans-nak adott interjújában. „Többet beszélünk Lewis Hamiltonról és Max Verstappenről, mint a Red Bullról és a Mercedesről, de ez normális. Ez mindig így van. Eközben figyelembe kell vennünk ezeket a paramétereket: Nem vagyunk a Mercedes vagy a Red Bull, és elől kell lennünk ismertség szempontjából, illetve tiszta teljesítmény szempontjából is, mindig ez a cél.”

    „Nem csak arról van szó, hogy a két leggyorsabb versenyzőt ültessük be az autóba” – folytatta. „Gondolnunk kell a következő három évre, hogyan fognak fejlődni, hogyan tudnak majd szponzorokat vonzani, hogyan fognak összeilleni. Korábban már beszéltünk erről, hogy még nem értük el a költségplafont, de az a célunk, hogy a következő 12 vagy 24 hónapon belül elérjük. Ez azt jelenti, hogy azon is el kell gondolkodnunk, hogyan vonzzuk a szponzorokat, és ez így elég összetett, de a csapat légköre fontos paraméter.”

  • Verstappen: Szerencse kell, hogy megközelítsem Hamilton sikereit

    Verstappen: Szerencse kell, hogy megközelítsem Hamilton sikereit

    Az F1 újdonsült világbajnoka, Max Verstappen elmondta, hogy minden további sikere most már csak bónusz lesz, illetve ezekhez nyilván némi szerencse is kell.

    A holland a CarNextnek adott interjújában beszélt arról, hogyan áll a további sikerek lehetőségéhez.

    „Minden, ami most jön, csak egy bónusz, és én csak élvezni fogom” – tette világossá. „Egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy hét vagy nyolc címért harcolj. Ehhez egy nagyon domináns csapatra is szükséged van, így nem mindig van szerencséd, vagy nem vagy abban a korszakban. Néha ez nem történik meg. Én mindig is szerettem volna nyerni egy címet, és majd meglátja az ember, hova jut onnan. Minden, ami most jön, bónusz, de ez nem jelenti azt, hogy ha elveszítek egy versenyt, akkor nem leszek ideges, de talán néhány perccel később azt mondom majd, hogy semmi baj.”

  • Russell: Amíg nem vagyok F1-es bajnok, sosem elég

    Russell: Amíg nem vagyok F1-es bajnok, sosem elég

    George Russell világossá tette, hogy amíg nem nyer bajnoki címet a Forma-1-ben, nem lesz elégedett a karrierjével.

    A brit versenyzőnek életében először lesz erre valós esélye, mivel a Mercedeshez igazolt, miután három évet a Williamsnél töltött. Itt is elért néhány fontos mérföldkövet, de ő tényleg nem éri be a vb-címnél kevesebbel.

    „Nyilvánvalóan győztes és világbajnok akarok lenni, és eddig egész végig a mezőny hátsó részén voltunk” – nyilatkozta a Crash.net-nek. „2020 egy erős év volt, de ez nem volt elég. A 2021-es év erősebb volt, de ez sem volt elég. Amikor először jutottam be a Q2-be, sokat ünnepeltünk. Amikor ezt másodszor és harmadszor is megteszed, az már elhalványul, és a Q3-ba akarsz jutni. Amikor a Q3-ban voltunk, sokat ünnepeltünk és izgatottak voltunk. De aztán mindig a Q3-ban akarsz lenni. Amíg nem leszel világbajnok, addig semmi sem elég. Nyilvánvalóan, ha választhatnék, hogy az utolsó vagy a 10. helyet választanám, akkor a 10. helyet mondanám. De ez nem egy lineáris fejlődés. Még mindig tanulok, és ha 10. vagyok, még mindig nem vagyok világbajnok, úgyhogy nem vagyok túlságosan izgatott. Inkább hálás vagyok, hogy beletanulhattam ebbe. Kicsit a figyelemtől távolabb, a lehető legjobban felkészültem arra az esetre, hogyha lesz egy olyan autóm, ami remélhetőleg segíthet elérni, amit szeretnék.”

  • Bottas pozitív energiákat hoz az Alfához

    Bottas pozitív energiákat hoz az Alfához

    Frederic Vasseur szerint biztos, hogy Valtteri Bottas érkezése pozitív energiákkal jár majd együtt a 2022-es F1-es szezonban.

    A finn versenyző öt Mercedesnél töltött év után igazol át a mezőny második felébe tartozó Alfa Romeóhoz, ahol vezérként számítanak rá. Bottas a mostani csapatfőnökével, Vasseur-rel nem először fog együtt dolgozni, hiszen a kisebb kategóriákból már ismerik egymást.

    A francia szakember a tavalyi szezon végén nyilatkozott arról, a 32 éves pilóta csatlakozása pozitív energiákat hoz-e.

    „Igen” – válaszolta erre a feltett kérdésre. „Nagyon gyakran tartjuk a kapcsolatot, nem csak arról van szó, hogy együtt dolgozunk, az elmúlt 12-14 évben kapcsolatban voltunk. Tudom, hogy ez egy új fejezet a pályafutásában, és új lehetőségként fogja fel azt a tényt, hogy kulcsfontosságú lesz a csapatnál.”

    „Azt hiszem, amikor Lewis csapattársa vagy, kicsit az árnyékába kerülsz, ez teljesen természetes” – folytatta. „Szerintem ez neki is egy fontos lépés volt és meggyőződésem, hogy teljesíteni fog ebben a pozícióban.”

  • Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Az Aston Martin főtervezője is követheti Szafnauert az Alpine-hoz

    Ha Otmar Szafnauer az Alpine csapatához szerződik, benne van a pakliban, hogy az Aston Martin főtervezője, Andrew Green is követni fogja a francia istállóhoz.

    Az Alpine és az Aston Martin csapatvezetésében is komoly változások történtek a télen, előbbiektől távozott Marcin Budkowski és Alain Prost, utóbbiaktól pedig Otmar Szafnauer. A brit csapatnál viszont már az is kiderült, hogy Mike Krack érkezik az éppen Alpine-al szóba hozott Szafnauer helyére.

    A MARCA arról számolt be azonban, hogy a román gyökerekkel is rendelkező szakember magával hozná az Alpine-hoz a 2011 óta csapatnál lévő Andrew Greent, aki először technikai igazgató volt, majd főtervező lett.

    A spanyol lap állítása szerint Greent „az egyik legjobbnak tartják a paddockban”, több nagyszerű innovációval rukkolt elő az évek alatt. Ha Green pedig valóban érkezne, elvileg a 2023-as autóra koncentrálna és tavasz előtt kellene munkába állnia.

    Az viszont kétséges maradt, hogy a jelenlegi főtervező, Pat Fry sorsa mi lehet így – hátrébb lépne, avagy távozna.

  • Sikerült megegyezni a Mercedes kulcsemberének Red Bullhoz igazolásának időpontjáról

    Sikerült megegyezni a Mercedes kulcsemberének Red Bullhoz igazolásának időpontjáról

    A Mercedes és a Red Bull végre megegyezett egymással Ben Hodgkinson átigazolása kapcsán, miután ezt bejelentették, még tavaly áprilisban.

    Hodgkinson volt az egyik első neves szakember, akit a Red Bull átcsábított magához a formálódó motorrészlegébe. Egyébként két évtizede dolgozott a Mercedes AMG High Performance Powertrains-nél a főmérnök pozícióban, és idén május 24-én áll hivatalosan munkába a Red Bullnál, ahol a részleg igazgatója lesz.

    „A Mercedes F1 és a Red Bull F1 ma megállapodott Ben Hodgkinson kinevezéséről” – állt a két szóbanforgó csapat közösen kiadott közleményében. „Ennek értelmében Ben, aki 2001 augusztusában csatlakozott a Mercedeshez, 2022. május 24-től szabadon csatlakozhat a Red Bull Powertrainshez.”