Szerző: Czuth Csaba

  • Giovinazzi még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Giovinazzi még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Antonio Giovinazzi arról beszélt, hogy továbbra sem mondott le a Forma-1-es álmokról.

    Az olasz három teljes szezon után távozni kényszerült az Alfa Romeótól, a helyére Guanyu Zhou érkezett. Mivel az olasz máshol nem talált helyet a királykategórián belül, a Formula E-be igazolt, ahol hétvégén futotta legelső versenyeit. Emellett pedig a Ferrari tartalékpilótai szerepét is vállalta.

    „Amikor megtudtam, hogy nem leszek többé a rajtrácson, két célom volt: folytatni a versenyzést és motiválni magam” – nyilatkozta Giovinazzi a La Gazzetta dello Sportnak. „Voltam már tartalékpilóta az F1-ben, és tudom, hogy ez nem ideális. A Formula E tökéletes hely: versenyképes és kihívásokkal teli, augusztusban ér véget, ami a megfelelő időpont arra, hogy megértsem, mit tudok tenni 2023-ban. A másik cél az volt, hogy fél lábbal a Forma-1-ben maradjak, a Ferrarinál. De egyelőre ide koncentrálok.”

    Nem volt könnyű az átállás az elektromos szériára az olasz számára, mindkét fordulóban a mezőny végére ért csak oda.

    „Most, hogy három év Forma-1 után jövök, nehéz a helyzet” – folytatta. „A fékezés itt sokkal könnyebben zajlik, amit nagyon kell kontrollálni. Nincs zaj. Nincs leszorítóerő. Az autót nagyon, nagyon nehéz vezetni. Eleinte kicsit elveszettnek éreztem magam.”

    Ami rosszabb Giovinazzi számára, hogy a „legjobb formájában” kellett otthagynia a Forma-1-et: „Ha megnézem a 2019-es és a 2021-es Antonio-t, nagy a különbség. De nem hibáztatom az Alfát. Végül is így kellett lennie. Lapozzunk egyet, és ha visszatérek az F1-be, 120 százalékot fogok nyújtani.”

    Ha az F1 nem jönne be, még ott lehet az IndyCar is mint lehetőség. Így, hogy a Dragon színeiben versenyez, megvan a kötelék a Penskével.

    „Miért ne?” – tette fel a kérdést ezzel kapcsolatban. „Még nem beszéltem erről Penske-vel, de meglátjuk, hogy idén tudunk-e tesztelni. Szeretnék kipróbálni egy ilyen autót.”

    Ami pedig a Ferraris munkáját illeti – amit Mick Schumacherrel oszt meg –, február közepén próbálja ki először az új autót szimulátorban.

    „12 hétvégét fogok teljesíteni az F1-ben. De ha lesz Formula E, akkor az lesz fókuszban” – részletezte a feladatait. „A Forma-1 a fő célom 2023-ra. A múltban sok versenyzőt láttunk visszatérni, például Albont vagy Ocont, de ott voltam én is a 2017-es futamok után. Minden lehetséges. 2022-ben sok szerződés jár le, így ott a remény.”

  • Vandoorne tudja, az F1-es karrierjének valószínűleg vége

    Vandoorne tudja, az F1-es karrierjének valószínűleg vége

    A Formula E-ben versenyző Stoffel Vandoorne tisztában van vele, hogy nagyon valószínűtlen a Forma-1-be való visszatérése.

    A 29 éves belga két teljes szezont futott az F1-ben a McLarennél, Fernando Alonso csapattársa volt. 2018 végén vesztette el az ülését, amikor minden időmérőn kikapott a spanyoltól. Az elmúlt években a Mercedes gyári Formula E csapatában versenyzett.

    „Már más a mentalitásom” – mondta az F1-el kapcsolatban. „Ha van egy lehetőség, nyilvánvalóan megragadnám – de csak akkor, ha jók a feltételek. Reális maradok abban a kérdésben, hogy valószínűleg soha nem fogok új lehetőséget kapni, és őszintén szólva ez számomra nem probléma. A jövőre koncentrálok, a Formula E-re, az endurance-ra – a jövőm itt van.”

    Vandoorne nem bán semmit az F1-el kapcsolatban, még ha a csapat sötét korszakában is versenyzett a wokingiaknál.

    „Nagyon kevés esély van arra, hogy valaki bekerüljön az F1-be, és annak ellenére, amilyen helyzetbe kerültem a McLarennél, nem utasíthattam vissza a lehetőséget. Sajnos ez volt történetük legrosszabb időszaka – az autó nem teljesített jól, és a csapat politikailag sem volt stabil” – magyarázta.

    A belga nem zárja ki, hogy az IndyCarban versenyezzen a jövőben, miután tesztelte a McLaren ottani autóját.

    „Érzés szempontból kicsit olyan, mint a GP2, csak több erővel és jobb gumikkal. Nem tudom, milyen irányba induljak el a Formula E után, és részben ezért is csináltam ezt a tesztet. Ez a bajnokság is egy lehetőség? Majd meglátjuk” – zárta gondolatát.

  • A nagyfőnök szerint az Alpine remek munkát végzett 2021-ben

    A nagyfőnök szerint az Alpine remek munkát végzett 2021-ben

    A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo úgy gondolja, hogy az Alpine csapata remek munkát végzett 2021-ben, mivel nem csúsztak hátrébb a bajnokságban.

    Az arculat- és névváltáson áteső franciák egyáltalán nem akartak foglalkozni a 2021-es évvel fejlesztés szempontjából, ennek ellenére helyt álltak a konstruktőri ötödik hellyel és a Magyarországon szerzett futamgyőzelemmel. A lehetőségekre remekül csaptak le, még ebben az átmeneti évben is.

    „Azt hiszem, végül is elértük a célunkat, ami az volt, hogy egy átmeneti szezonban ne essünk vissza, mert sok embert kicseréltünk” – véleményezte az Alpine szezonját Luca de Meo a Marcának nyilatkozva. „Nekünk is az utolsó szezon volt ebben a szabályrendszerben, és a 2022-es autót készítettük elő. Rengeteg lehetőség volt az autó fejlesztésére, és arra összpontosítottunk, hogy megszilárdítsuk a csapatot, a szervezetet, illetve a versenyzőkkel és a mérnökökkel együttműködve a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Úgy gondolom, hogy az ötödik hely jó eredmény a McLaren ellen, akiknek sokkal erősebb és újabb motorjuk van, és még mindig ott van a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, akik olyan csapatok, amelyek olyan erővel rendelkeznek, ami nekünk még nincs.”

    „Egy dobogót is szereztünk [Alonso révén Katarban – a szerk.], illetve egy győzelmet Estebannal, amire nem számítottam” – folytatta, a legnagyobb sikereiket kiemelve. „Volt egy kis szerencséje, de Magyarországon nagyszerű nagydíjat teljesített, mert szinte az egész versenyt egyedül csinálta végig, és tökösnek kellett lennie ahhoz, hogy ezt higgadtan, hideg fejjel tegye, és ő megcsinálta.”

  • Marko: Bottas egy lúzer, ha előzni kell

    Marko: Bottas egy lúzer, ha előzni kell

    Helmut Marko szerint Sergio Pérez bizonyította, hogy jobban bírja a nyomást, mint Valtteri Bottas.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es párharcában sokszor a csapattársaik is fontos szerepet játszottak, a Red Bullhoz év elején csatlakozó Sergio Pérez, és a Mercedestől év végén távozó Valtteri Bottas is vívott egyfajta különmeccset. Abu Dhabiban például Pérez védekezésén is sok múlott Hamilton ellen, így maradt esélye Verstappennek a bajnoki címre.

    „Számunkra egyértelmű, hogy jelenleg nincs olyan versenyző, aki fel tudná venni a versenyt Verstappennel az időmérőn” – szögezte le Helmut Marko Pérez védelmében az AutoRevue hasábjain. „De akkor kell valaki, aki nem omlik össze – ez nem is történt meg Pérezzel.”

    A dicséret után viszont Marko kifejtette, mi az, amiben fejlődést akar látni a mexikóitól.

    „Ha a 9. vagy a 11. helyről indul, akkor nem fognak segíteni azok a kvalitásai, amelyekkel rendelkezik a versenyben” – tette hozzá. „Ugyanolyan szinten autózott néhány versenyen, mint Max Verstappen, de elszállnak az esélyei, mire átmegy a mezőnyön.”

    Ezután került szóba Pérez teljesítménye Bottashoz képest: „Ez a nagy különbség közte és Bottas között, aki egy lúzer, ha előzésről van szó. Szupergyors, de ha forgalomban van, nem tud előzni.”

  • FIA: Ha a Mercedes óvása sikerrel jár, akkor is Verstappen a bajnok

    FIA: Ha a Mercedes óvása sikerrel jár, akkor is Verstappen a bajnok

    Az FIA kijelentette, hogy akkor is Max Verstappen maradt volna a 2021-es világbajnok, ha a Mercedes óvása sikerrel jár, amit nem sokkal később az Abu Dhabi Nagydíj után nyújtottak be.

    Az óvást ugyan elutasították, de idényzárón történtektől azóta is sokat hallani, például az FIA is részletes vizsgálat alá vetette.

    Peter Bayer, az FIA főtitkára beszélt arról egy osztrák újságírónak, mi lett volna, ha a fellebbezés eljut a Fellebviteli Bíróságig: „Azt hiszem, a bírák azt mondták volna: „A szabályzatban másképp van. Ő [Masi] így döntött, úgyhogy egyszerűen érvényteleníthetjük az eredményt”. De még ha érvénytelenítették is volna, Max lett volna a világbajnok.”

    A döntő versenyre ugyanis Hamilton és Verstappen pontegyenlőséggel érkezett, a holland állt előrébb több futamgyőzelme miatt.

    „A szituáció messze van a tökéletestől, ezért dolgozunk rajta” – tette hozzá. „A versenyigazgató iránti tiszteletről is szó van. Az én feladatom az, hogy előre nézzek, és megnézzem, hogyan tudnánk javítani a dolgokon.”

  • Webber figyelmeztette Hamiltont: Russell készen áll

    Webber figyelmeztette Hamiltont: Russell készen áll

    Mark Webber úgy gondolja, hogy George Russell készen áll arra, hogy felvegye Lewis Hamilton ellen a harcot.

    A fiatalabbik brit három Williamsnél eltöltött év után igazol át a Mercedeshez 2022-ben. Webber szerint pedig így, hogy már van tapasztalata Russellnek, hamar felveszi majd a tempót, mint például Hamilton 2007-ben.

    „Lewis ellen menni rendkívül nagy kihívás lesz” – szögezte le az ausztrál a Formel Austria hasábjain. „De George-nak már majdnem 50 verseny van a háta mögött, úgyhogy készen áll erre. Lewis rögtön az élre állt ilyen helyzetben, ami mutatja a kaliberét – erre csak nagyon különleges versenyzők képesek. A srácok 99 százalékának szüksége van néhány futamra, hogy megszokja, hogy az élmezőnyben van.”

    A legnagyobb különbséget az elvárások megváltozása fogja jelenteni Webber szerint: „George készen áll, de más jól kvalifikálni egy gyengén teljesítő autóval, illetve jól teljesíteni, amikor van egy kis nyomás. George tudni fogja, hogy hatalmas intenzitásváltás lesz, ami azzal az elvárással jár, hogy minden héten az első sorba kell kvalifikálja magát, és minden versenyen az első helyek egyikén kell végezzen.”

  • Elárverezik Alonso 2004-es Renault-ját

    Elárverezik Alonso 2004-es Renault-ját

    Fernando Alonso 2004-es Renault R24-esét februárban aukcióra bocsájtják Párizsban.

    Ez a bizonyos autó három futamon keresztül dolgozott a spanyol alatt, éppen az évad utolsó három versenyén, vagyis a Kínai, Japán és Brazil Nagydíjon. Ez volt az utolsó három versenyhétvége a 2005-ös, első bajnoki címét hozó szezon előtt.

    Az RM Sotheby’s aukciósház valahol 350.000 és 450.000 euró körülre becsülte az R24 értékét. A versenygép a motorral és az Alonsóra szabott kormánnyal együtt lesz eladva február 2-án.

    Az eseményen azonban a szűkebbre szabott pénztárcával rendelkező rajongókra is gondoltak, hiszen licitre bocsájtják Michael Schumacher első (1996-os) Ferrarijának másolatát is, aminek értékét 60 és 100 ezer euró körülre becsülték.

  • Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Las Vegas is rendezhet Forma-1-es futamot a közeljövőben?

    Austin és az idén debütáló Miami után Las Vegas lehet a következő helyszín az Amerikai Egyesült Államokban, ahol rendeznek Forma-1-es nagydíjat. A Sport Business Journal szerint ugyanis akár már 2023-ban is rendezhetnek versenyt Nevada állam legnépesebb városában.

    Mióta a Liberty Media átvette a Forma-1-et, egyértelműen érződik, hogy próbálnak nyitni a tengerentúl felé, ennek jele a Miami Nagydíj, amit idén fognak először megrendezni. Austin még 2012-ben jelent meg a versenynaptárban, azelőtt néhány évig futam sem volt az Egyesült Államokban, miután Indianapolis 2007 után kikerült.

    Az SBJ tehát arról számolt be, hogy az F1 előrehaladott tárgyalásokat folytat Las Vegasszal, és egy esetleges sikeres megállapodás bejelentése körülbelül a szezon felénél történhetne meg. Opció lehet akár egy 2023-as futam is, de arról is szó van, hogy csak 2024-ben lesz itt verseny.

    Ha összejönne a dolog, nem ez lenne az első verseny Las Vegasban, 1981-ben és ’82-ben már vendégül látta a város a száguldó cirkuszt a Ceasars Palace pályán. Most viszont az lenne a terv, hogy a Strip mentén vezessen a pálya.

  • Andretti: Russell nagy fába vágta a fejszéjét

    Andretti: Russell nagy fába vágta a fejszéjét

    Mario Andretti kíváncsian várja, George Russell hogyan fog teljesíteni új csapatánál, a Mercedesnél.

    A brit versenyző a Mercedesnél 5 évet lehúzó Valtteri Bottas helyére érkezik, és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csapattársa lesz. Russell a Williams színeiben pályafutása eddigi részében remekül teljesített, de nagy kérdés, mire lesz képes egy teljes szezonon át a konstruktőri világbajnok csapatnál. Andretti egész biztos benne, hogy nagy fába vágta a fejszéjét.

    „Nagy fába vágta a fejszéjét! Nem csak mert Lewis mellett lesz, hanem mert Valtteri is tartott egy szintet, egy erős, értékes csapattárs volt” – nyilatkozta 1978 világbajnoka a RacingNews365.com-nak.

    Russell ugye egyszer beugrott már a Mercedeshez, akkor majdnem nyert is, de Andretti leszögezte, hogy nem ez nem lesz ugyanaz, ugyanis egy szezonon keresztül kell jól menni.

    „Láttuk, mit csinált George Bahreinben, egy egyszeri szituációban, szóval arra számítunk, hogy nagyon erős teljesítményt fog nyújtani” – tette hozzá. „Sok következtetést le lehet vonni ebből, de amíg nem bizonyított hosszabb távon… Néha egy-egy alkalommal tényleg összejön, de amikor már tényleg teljesen benne vagy, akkor egy kicsit nehezebbé válik.”

    „Ez csak egy újabb dolog, amire várni kell, és meglátjuk, hogyan alakul” – folytatta Andretti, Hamilton és Russell kapcsolatára utalva. „Azt hiszem, ez élete legnagyobb lehetősége, hogy igazán tündököljön a sportban, a jelenlegi legjobb csapatnál, úgyhogy mindannyian sok sikert kívánunk neki.”

  • Alonso számára minden visszatér a normál kerékvágásba a műtétje után

    Alonso számára minden visszatér a normál kerékvágásba a műtétje után

    Az idei év elején műtötték meg utoljára Fernando Alonsót tavalyi biciklibalesete miatt. E hónapban vették ki az állkapcsából a titánlemezeket, így most már teljes erőbedobással készülhet a 2021-es F1-es szezonra.

    „Az első normális nap 2022-ben, most már az edzésé a főszerep” – írta közösségi oldalán a spanyol kedden.

    Azonban Alonso némi figyelmet a múzeumjának is szentel, ami szülőhazájában, Asztúriában található Spanyolországon belül, és gokartpályával is rendelkezik. A múzeum első embere, Ricardo Moran kifejtette, hogy fejlesztések és bővítések is várhatóak náluk.

    „Valószínűleg nyárra elkészül a bővítés, bár konkrét dátumot nem tudok mondani. Néhány további autót fogunk felvenni a gyűjteménybe. Ott van a Dakaros autó, a Daytonás autó, egy nap ide kerülnek az Alpine-os autók is, és ki tudja, mit tartogat számunkra a jövő” – nyilatkozta.