Szerző: Czuth Csaba

  • Russell: A Mercedes a visszavágás iránti vágy tüzétől ég

    Russell: A Mercedes a visszavágás iránti vágy tüzétől ég

    A Mercedeshez újonnan érkező George Russell elmondta, hogy csapata készen áll visszavágni az idei szezonban a csalódáskeltő 2021-es idényzárás után.

    A három Williamses év után átigazoló brit érzi a tüzet a csapatában, miután idei csapattársa, Lewis Hamilton az utolsó körben bukta el az egyéni bajnoki címet. A kontruktőri diadal azonban így is a németeknek jutott, immár zsinórban nyolcadszor.

    „Mivel annyi időt töltöttem a csapatnál, mielőtt junior pilótaként csatlakoztam a Williamshez, úgy érzem, hogy már mindenkit jól ismerek” – mondta Russell egy Mercedes által posztolt videóban, melyben első benyomásait összegezte. „Így aztán rögtön a legfontosabb dolgokkal foglalkoztunk, hogy megértsük az új autót, megértsük a kihívásokat, és megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni az előttünk álló szezonra. Úgy gondolom, hogy a tavalyi év lezárása után az egész gyárban nagy a motiváció és a tűz, hogy visszavágjunk. És ezt hihetetlenül jó látni.”

    Russell az eddigiek során a mezőny végén volt kénytelen versenyezni csapata ereje miatt, viszont a Mercedesnél minden bizonnyal már az élen fog harcolni. Elmondta, mit vár magától idén.

    „2022-re az a reményem, hogy a maximumot hozhatom ki magamból és a körülöttem lévő csapatból” – tette hozzá. „Azt hiszem, ez egy nagyon érdekes év lesz a fejlődés szempontjából. De ami az eredményt illeti, tényleg nem hiszem, hogy célt lehet kitűzni, mert senki sem tudja, hogy hol fog állni, amikor eléri az első futamot. Meg kell határoznod a kisebb céljaidat, hogy hol fogsz fejleszteni magamon, illetve az autón. És ha minden egyes szempont szerint helyesen teljesítesz, akkor adod a legjobb esélyt magadnak arra, hogy elérd a nyilvánvaló célt.”

  • A McLaren festését a tavalyi monacói dizájn inspirálta

    A McLaren festését a tavalyi monacói dizájn inspirálta

    A McLaren 2022-re választott dizájnjának színvilága hajaz a 2021-es Monacói Nagydíjon használt különleges festésre, és Zak Brown megerősítette, ez nem a véletlen műve.

    A wokingi istálló péntek kora este mutatta be idei F1-es gépét, amiben az árnyalatokat a tavalyi Gulfos festés ihlette.

    „Mióta visszaváltottunk papayára, folyamatosan fejlesztettük a festésünket” – kezdte nyilatkozatát Brown, még 2017-re visszautalva, hiszen ekkor jelent meg először az említett szín az autón. „Valami olyat akartunk, ami nagyon élénk, ezért megváltoztattuk a papaya árnyalatát, sötétebb lett, de a tavalyi monacói és abu dhabi festésváltoztatásokat nagyon jól fogadták a rajongók. Azt hiszem, van benne valami elegancia, amiről úgy gondoltuk, hogy ráférne a remélhetőleg gyors versenyautóra, amit idén terveztünk! Tehát ez egy természetes fejlődés, és igyekszünk biztosítani, hogy vállalati partnereinknek is teret adjunk, hogy kitűnhessenek.”

    A McLaren rendhagyó bemutatót tartott, az MCL36-on kívül bemutatták az IndyCar és Extreme E autójukat is, melyek hasonló színekben pompáznak.

  • Vettel: A jövőm azon múlik, tudok-e harcolni a győzelemért

    Vettel: A jövőm azon múlik, tudok-e harcolni a győzelemért

    Sebastian Vettel cáfolta azokat a szóbeszédeket, melyek szerint 2022 az utolsó szezonja lenne.

    A német a Ferraris évei végére eléggé labilissá vált, sokszor csak árnyéka volt korábbi önmagának, így tavaly az Aston Martinhoz szerződött, ahol tiszta lappal indulhatott. Az ügyletet tető alá hozó szakember, Otmar Szafnauer azonban már nem dolgozik a csapatnál, a holtszezonban távozott, a helyére pedig Mike Krack érkezett, akivel Vettel a BMW-s korszakában már dolgozott együtt.

    „Nyilván kíváncsi voltam, hogyan alakul ezután. De amikor meghallottam a nevet, nagyon megnyugodtam” – reagált Vettel a vezérkari változásokra, illetve Krack érkezésére.

    Az Aston Martin mindazonáltal hosszútávú projektben gondolkozik a bajnoki címet illetően, és még csak az öt éves terv második évében járnak. Vettelt viszont nem sokan tudnák elképzelni már sokáig a középmezőnyben.

    „Először is, majd meglátjuk, hogy hol állunk” – válaszolt a jövőjét firtató kérdésre. „Egy bizonyos ponttól kezdve elkezdek a jövőre gondolni. A múltbeli sikereim után logikus, hogy továbbra is nyerni akarok. Szóval ezen múlik a jövőm.”

    Az Aston Martin autóbemutatója alkalmával Vetteltől azt is megkérdezték, valóban pótolhatta volna-e Hamiltont a Mercedesnél, ha esetleg a brit nem folytatta volna idén: „Itt állok és épp most mutattuk be az autónkat, szerintem ez megválaszolja a kérdést.”

    A négyszeres világbajnok csapatának főszponzora az Aramco lett, ami egy szaúdi olajvállalat. Mindez erősíthette azon vádakat, hogy képmutató lenne, hiszen gyakran felemeli a hangját a környezetvédelemmel kapcsolatban.

    „Természetesen nyilvánvaló, hogy az olajtársaságok egésze felteszi magának a kérdést, hogyan akarja alakítani a jövőt” – folytatta ezzel kapcsolatban. „Ez lehetőséget jelenthet arra, hogy hatást gyakoroljunk és jobbá tegyük a dolgokat, mivel feltétlenül szükséges, hogy többet tegyünk. A fosszilis energiahordozók nagyon hamar elfogynak majd.”

  • Hülkenberg marad az Aston tartalékpilótája

    Hülkenberg marad az Aston tartalékpilótája

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Nico Hülkenberg 2022-ben is az Aston Martin tartalékversenyzője lesz, csakúgy mint tavaly.

    A német 179 versenyen állt rajthoz a királykategóriában, még 2010-ben debütált és több évet eltöltött az Aston jogelődjének számító Force Indiánál. 2019 óta viszont nem versenyzett teljes szezonban, egyedül 2020-ban ugrott be három futamra az akkor Racing Point néven futó csapathoz.

    Tehát már akkor is rá számítottak, hasonlóan tavalyhoz, és most már biztos, hogy idén is ő lesz az első választás, ha valami lenne Vettellel, vagy Strollal.

    Az Aston Martin egyébként a csütörtöki nap folyamán mutatta be 2022-es autóját.

  • Zhou biztos benne, hogy a Forma-1-be való

    Zhou biztos benne, hogy a Forma-1-be való

    Guanyu Zhou elmondta, hogy nem zavarják azok a megjegyzések, amelyek fizetős versenyzőként jellemzik őt.

    A 22 esztendős versenyző három Formula 2-es év után lép fel a Forma-1-be az Alfa Romeo színeiben. Az Alpine védence lesz az első kínai pilóta a száguldó cirkuszban.

    „Kínából nagyon nehéz eljutni oda, ahol most én vagyok” – mondta Zhou a svájci Blicknek. „Ezt az álmot már nagyon fiatalon teljes elkötelezettséggel kellett követnem. A kockázat, hogy nem jutok be a Forma-1-be, 80 százalékos volt. A Formula 4-ben, a Formula 3-ban és a Formula 2-ben mindig bizonyítanom kellett. Mindig futamokat kellett nyernem és a bajnoki címért kellett harcolnom.”

    Viszont szóba kerültek olyan vádak, hogy őt csak fizetős versenyzőnek igazolta az Alfa, akik el is ismerték, hogy a kínai érkezésével kapósabbak lehetnek a szponzorok szemében.

    „Nem szabályozhatom, mit gondolnak az emberek” – folytatta. „De azt hiszem, a Formula 2-ben megmutattam, hogy megvan bennem az, ami ahhoz kell, hogy a Forma-1-ben legyek. Futamokat nyertem, és harcoltam a bajnoki címért. Most rajtam múlik, hogy a Forma-1-ben is megmutassam, mit tudok.”

    Kínában eddig nem örvendett túl nagy népszerűségnek az autósport. Zhou viszont az Alfa Romeós szerződésével olyan magasságokba emelkedett országában, mint a híres kosárlabdázó Yao Ming, vagy az olimpiai bajnok síelő, Eileen Gu.

    „Még mindig nagy különbségek vannak köztem és köztük” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban mosolyogva. „Gu olimpiai bajnok. Én viszont nem vagyok világbajnok, és nem is fogom azonnal elérni. Előbb tovább kell fejlődnöm. De azt szeretném elérni Kínának az autósportban, amit Yao Ming elért a kosárlabdában. Sok kínai már most is érdeklődik a Forma-1 iránt, de ha itt jó munkát végzek, biztos vagyok benne, hogy Kínában még többen fogják követni a karrieremet.”

  • Webber: Gyógyulniuk kell még a sebeknek

    Webber: Gyógyulniuk kell még a sebeknek

    Mark Webber a 2021-es idényzáróval kapcsolatban szólt néhány szót, szerinte az ott szerzett sebek még nem gyógyultak be.

    A világbajnokságot végül drámai körülmények közt elvesztő Lewis Hamilton is eltűnt a nyilvánosság elől egy hosszabb időre, a napokban jelentkezett be újra.

    „Nehéz ez, azt hiszem, szükségünk van egy év szünetre. Nekik is kell egy év pihenő. Még mindig vannak régi sebek, amiknek be kell gyógyulniuk” – nyilatkozta Webber a témában a Wide World of Sports hasábjain. „Ezt ők talán a karrierjük után megtehetik, megihatnak együtt egy vörösbort. De amíg egymás ellen versenyeznek, addig nagy riválisok lesznek, és ezt akarjuk látni a sportban.”

    „Mentálisan nagyon nehéz volt számára a tavalyi év vége” – vélekedett Hamiltonról a Red Bull korábbi pilótája. „A verseny 99 százalékát ő vezette, és így elveszíteni, nem számít, hogy ki vagy, ezt nagyon nehéz lenyelni. Úgy érezte, hogy az utolsó körben kirabolták, mert nem tudott küzdeni. Nem volt mivel küzdenie, és ez nem az ő hibája volt. Valami olyan ellen küzdött, ami egy külső erő volt. Ha Max Verstappen friss gumikon van, az igazi kihívás.”

    Az Abu Dhabi Nagydíjon történteket és Michael Masi azon döntését, hogy végül elengedik a lekörözötteket és újraindítják a futamot az utolsó körre, az FIA részletesen is kivizsgálja. Masi akkor azt mondta erről, hogy azért döntött így, hogy a végéig harcolhassanak a felek.

    „Ami a sportot illeti, mindannyian csalódottak voltunk, hogy így végződött, nem így akartuk. Mindketten megérdemelték volna, hogy felemeljék a trófeát” – tette hozzá Webber. „Egyenes és tiszta küzdelmet akartunk, de sajnos egyikőjük keze hátra volt kötve. Persze utólag mindannyian egyetértünk abban, hogy csinálhattak volna valamit másképp is, és ami történt, nem volt ideális forgatókönyv.”

  • Verstappen kiemelte, mi a legfontosabb változás az idei autó esetében

    Verstappen kiemelte, mi a legfontosabb változás az idei autó esetében

    Csapata 2022-es autójának bemutatója alkalmával Max Verstappen kifejtette, mik a legnagyobb változások az új autók esetében.

    A világbajnoki címvédő, aki idén az egyes rajtszámmal fog versenyezni, a szimulátorban tapasztaltakról beszélt.

    „Még nem vezettem túl sokat, de számomra a legnagyobb különbség a kilátás a pilótafülkéből, a nagyobb gumik miatt” – válaszolt a változásokra vonatkozó kérdésre. „A szűk kanyarokban a csúcspontot eltalálni kicsit nehezebb. Úgy érzem, mintha az autónak kevesebb tapadása lenne, de ezt majd megszokja az ember. Ezért vannak az edzésnapok, hogy megszokja az ember a csúszást, a fékezést és az ehhez hasonló dolgokat, de szerintem minden rendben lesz, csak jobban hozzá kell szokni a pilótafülkében lévő kilátáshoz. Természetesen nagyobb kerekeket használunk, de a gumik is nagyobbak lettek, ez egy kicsit nehezebbé teszi a dolgunkat.”

  • Új partnerrel gazdagodott az AlphaTauri

    Új partnerrel gazdagodott az AlphaTauri

    A Scuderia AlphaTauri több éves szerződést kötött a kenőanyagokat gyártó Ravenol vállalattal, így ők lesznek a csapat olaj beszállítói.

    A cég kenőanyagokat, hidraulikai olajakat és sok más egyebet fog biztosítani a faenzai istállónak. Logójuk az AT03 orrára és a csapatruházatra is felkerült.

    „Öröm, hogy köszönhetjük a Ravenolt a csapatban” – kommentálta az eseményeket Franz Tost. „Gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy mi, Forma-1-es csapatként nemcsak az autóinkkal versenyzünk a pályán, hanem ezeknek a csúcstechnológiás gépeknek az egyes alkatrészeit is mi gyártjuk. Saját gépműhelyt működtetünk itt Olaszországban, és számos ipari terméket használunk, ami azt jelenti, hogy egy erős partnerre támaszkodunk, és a Ravenol a termékek széles skáláját tudja biztosítani számunkra a maximális teljesítmény elérése érdekében.”

    Természetesen Martin Huning, a Ravenol motorsportfőnöke is megszólalt a bejelentés kapcsán: „Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a Scuderia AlphaTaurival, és hogy termékeket szállíthassunk nekik a következő szezonra. Számunkra a motorsport a tökéletes platform arra, hogy fejlesszük termékeinket, és a legnehezebb körülmények között mutassuk meg azok előnyeit. Ezen túlmenően ez hangsúlyozza globális jelenlétünket is, amely több mint 100 piacon működik.”

  • Piastri: Az Alpine hisz bennem

    Piastri: Az Alpine hisz bennem

    Hiába nyerte meg a tavalyi Formula 2-es bajnokságot, Oscar Piastri számára ez sem volt elegendő egy Forma-1-es versenyzői üléshez 2022-ben. Ehelyett az ausztrál az Alpine tartalékversenyzője lesz, és az év során igyekeznek őt minél jobban felkészíteni a teljes állásos versenyzői létre.

    Az F3-at és F2-t is újoncként bezsebelő Piastri örül, hogy megkapta a lehetőséget a francia csapatnál, viszont nyilván inkább rendszeresen versenyezne.

    „Az Alpine egy igen kiterjedt tesztprogramot állít össze az idei évre, és azt hiszem, ez sokat elmond arról, hogy hisznek bennem” – szögezte le az ausztrál az F1 hivatalos oldalának adott interjújában.

    Piastrinak sok dolga lesz a szimulátorban is, de lehetőséget kap, hogy teszteljen régebbi konstrukciókat, valamint két első szabadedzésre mindenképp beugrik majd az új szabályok értelmében. Emellett nagyon különlegesnek tartja, hogy ennyi teszten vehet majd részt: „Bár még nincs megerősítés arról, hogy ez feljebb lépést jelent-e, mindenképpen pozitív jel, hogy nagyon szeretnének engem.”

  • Pourchaire-nek csak egy lövése lesz az F1-ben

    Pourchaire-nek csak egy lövése lesz az F1-ben

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur minden erejével azon lesz, hogy juniorjuk, Theo Pourchaire a lehető legmegfelelőbb pillanatban debütáljon a Forma-1-ben.

    A még mindig csak 18 éves francia két év alatt a Formula 4-től a Formula 2-ig jutott, sőt még őt is szóba hozták az Alfa idei, Bottas melletti ülésével, amit végül Zhou kapott meg. Vasseur azzal érvelt a döntés mellett, hogy Pourchaire számára a Forma-1 még túl nagy lépés lett volna.

    „Az F1 olyan, mint egy pisztoly egyetlen golyóval – ha elrontod, halott vagy” – nyilatkozta az Autosportnak. „Jól kell csinálnod. Volt egy beszélgetésem valakivel, aki 14 évet töltött az életéből azzal az egyetlen céllal, hogy bekerüljön az F1-be. És ez teljesen érthető – amikor gokartozol, mi a célod? Az F1-be kerülni. De van az, amikor már közel vagy az F1-hez. Pontosan ugyanezt mondtam Theónak is, hogy a cél nem az F1. A cél az, hogy jó körülmények között legyél F1-es, és sikereket érj el. Ez egy teljesen más történet, mert ha bekerülsz, és egy év után kiesel, az egy nagy katasztrófa. De ha már közel vagy az F1-hez, az a cél, hogy jól teljesíts benne. Ahhoz, hogy jól teljesíts, jól fel kell készülnöd fizikai és technikai téren, valamint a vezetés terén. Ismerned kell a pályákat. Ez egy nagyon bonyolult rendszer. Ha valami hiányzik, halott vagy.”

    Pourchaire tehát marad még egy évet az F2-ben, ugyanúgy az ART színeiben fog versenyezni. A cél a bajnoki cím, valamint a francia egyes képességeinek fejlesztése.

    „Meggyőződésem, hogy néhány területen még fejlődnie kell” – tette hozzá. „De tökéletesen megértette az érveket. Okos fickó. Tökéletesen megértette a rendszert és azt, hogy mit várhat el egy csapat egy újonctól az F1-ben. Az F1-ben nehéz a helyzet, mert amikor elkezdődik a szezon, hat tesztnap áll rendelkezésre, versenyzőnként három. Spanyolországban havazhat, Bahreinben pedig homokos lehet, és Bahreinbe akár nulla kilométerrel is érkezhetsz. Minden szempontot figyelembe kell vennünk. Úgy gondolom, hogy a bajnokság okozta nyomás kezelése is jó tapasztalat lesz számára.”

    Zhou ugyan csak egy évre érkezett az Alfához, így is benne van a pakliban, hogy hosszabb távra marad Bottasszal együtt, így viszont nem lesz helye Pourchaire-nek a csapatban. Azonban Vasseur tisztázta, hogyha bárki érdeklődne a fiatal védencük iránt, először vele kell majd egyeztetni.