Szerző: Czuth Csaba

  • Verstappen szerint pont de Vries-re van szüksége az AlphaTaurinak

    Verstappen szerint pont de Vries-re van szüksége az AlphaTaurinak

    Max Verstappen teljesen megérti, hogy Nyck de Vries lehetőséget kapott az AlphaTaurinál az idei szezonban. A kétszeres világbajnok jól ismeri honfitársát, aki egyébként abszolút felnéz rá.

    A jelek szerint a Red Bull testvércsapata egyből azt várja majd de Vries-től, hogy vezesse a csapatot, noha a csapattárs Yuki Tsunoda már két év tapasztalattal rendelkezik. Ez Verstappent egyáltalán nem lepi meg.

    De Vries ugyanis több kategóriában kipróbálta már magát, például a WEC-ben, vagy a Formula E-ben, utóbbiban pedig bajnok is lett.

    „Nyck nagyon jól érzi az autót is és szerintem pont ő kell az AlphaTaurinak” – magyarázta Verstappen a Motorsport.com-on.

    Annak idején Formula 2-es bajnokként de Vries-nek nem adatott meg az F1-es lehetőség, ám néhány év után tartalékpilótaként megkapta a nagy lehetőséget, és szerepelhetett az Olasz Nagydíjon a Williams színeiben. Az ott nyújtott teljesítményével rögtön pontot szerzett, és gyakorlatilag ez lett az ajánlólevele az AlphaTaurihoz.

    Verstappen szerint a honfitársa nagyon megérdemli az esélyt, és Helmut Markóék jó döntést hoztak: „Helmut az a fickó, aki csak úgy beültet az autóba, ha valaki megtetszik neki, míg más csapatok gyakran kicsit óvatosabbak ezzel kapcsolatban. De ez a Red Bull szépsége is.”

    De Vries és az AlphaTauri Imolában készülnek az új szezonra

  • Aitken szakít a Williamsszel, a sportautózásra helyezi a fókuszt

    Aitken szakít a Williamsszel, a sportautózásra helyezi a fókuszt

    Jack Aitken megerősítette, hogy a 2023-as szezon kezdete előtt elválnak útjaik a Williams Forma-1-es csapatával, és már teljes mértékben a sportautó-karrierjére fog koncentrálni.

    A brit három évig volt a Williams tartalékpilótája, sőt az emlékezetes 2020-as Szahíri Nagydíjon rajthoz is állt, hiszen a Mercedeshez beugró George Russellt helyettesítette, akit a koronavírusos Hamilton pótlására hoztak.

    2021-ben ugyan már felhagyott az együléses versenyzéssel, de a Williamsszel való megállapodása csak most ért véget.

    „Közösen döntöttünk úgy, hogy szétválnak útjaink” – idézi Aitkent a Motorsport.com, akiknek a Daytonai 24 órás előtt nyilatkozott. „Tavaly is részt vettem a munkában, ami nagyszerű volt. Nagyon szeretem a csapatot, és félórányira lakom a gyártól, így nagyon kényelmes volt a szimulátoros munka, és örömmel segítettem és vettem részt néhány versenyen. De mostanában túlságosan zsúfolt a naptáram. A versenyprogramomra akarok koncentrálni, és arra, amerre a karrierem tart, ami a sportautóversenyzés. Nagyon támogatják ezt, és ugyanígy fiatalabb srácok is érkeznek az akadémiájukról, akiknek szeretnének időt adni a szimulátorban és az autóban. Így volt értelme.”

    A 27 esztendős Aitken nem bánja, hogy végül nem jött össze a fő cél, vagyis hogy teljes állású Forma-1-es pilóta legyen: „Nagyszerű dolog volt ezt kergetni, és nagyon jól éreztem magam. Azon szerencsések közé tartoztam, akik vezethették is az autókat. Persze nem ezért voltam ott, hanem azért, hogy megpróbáljak teljes állásban rajthoz állni és bajnok lenni, de valamiért úgy alakult az együléses karrierem, hogy ez nem jött össze, és ez így van rendjén. Nagyon boldog vagyok, hogy most a sportautó kategóriában üldözök valamit, szerencsés vagyok, és meglovagolhatom ezt a hullámot, illetve izgatottan várom, meddig juthatok el.”

    Aitken a hétvégén mutatkozik be az IMSA-ban, a Daytona 24 órás verseny keretein belül, ahol az A XR Cadillac V-LMDh-val versenyez majd, Pipo Derani és Alexander Sims mellett.

     

  • Így telt Alonso első napja az Aston Martinnál – VIDEÓ

    Így telt Alonso első napja az Aston Martinnál – VIDEÓ

    Fernando Alonso most már hivatalosan is megérkezett új csapatához, az Aston Martinhoz, ahol a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel helyét veszi át.

    A spanyol az első napján már túl is van az Aston Martin gyárában, ahol megismerkedett az új kollégákkal, illetve elkezdte a beilleszkedést.

    Az új szezon előtt a csapat szimulátorába is beült, hogy az előszezoni tesztekre, illetve az első versenyre készüljön.

    Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine-nál, és két franciákkal töltött év után váltott Aston Martinra. A silverstone-i istállóval várhatóan szintén több évre tervez, habár már 42 esztendős lesz idén, és a 20. szezonját kezdi majd.

    Alonso leigazolása ellenére nincsenek nagy céljai az Aston Martinnak

  • A Bathursti 12 óráson bemutatózik a Red Bull

    A Bathursti 12 óráson bemutatózik a Red Bull

    A jövő hétvégén rendezendő Bathursti 12 órás versenyre kilátogatók egy Forma-1-es bemutatót is élvezhetnek a Red Bull jóvoltából.

    A bikások a 2011-ben domináló RB7-et viszik majd pályára, az autót pedig nem Daniel Ricciardo, hanem Liam Lawson fogja vezetni. Utóbbi némileg meglepő, hiszen a nemrég Red Bullhoz visszatérő ausztrál nem lesz jelen hazai pályáján régi-új csapata autójával.

    Viszont így tehát Lawson előtt nyílt meg a lehetőség, akinek ez lesz az első alkalma a legendás Mount Panorama pályán, ahol akár a nem hivatalos körrekordot is megdöntheti, melyet jelenleg Jenson Button tart 2011-ből, egy korábbi McLarennel, egy 1:48.8-as idővel.

    „Nagyon izgatott vagyok” – mondta az új-zélandi. „Még soha nem voltam Bathurstban, így ez lesz az első alkalom számomra. Ez egy olyan pálya, amelyen már sokat mentem a szimulátoros versenyzésben és az iRacingben. Új-Zélandról származom, a Supercars egy hatalmas sorozat, és úgy nőttem fel, hogy ezt néztem, különösen a Bathurst 1000-et. Mindig is ez volt az egyik legnagyobb esemény, amit ismertem. Izgatottan várom, hogy végre nekivágjak a Hegynek, és ráadásul abban az autóban, az RB7-esben, amelyet egyszer már volt szerencsém vezetni, és az volt életem egyik legklasszabb élménye. Nagyon izgatott vagyok, hogy újra lehetőségem lesz erre egy ilyen egyedülálló helyen, és hogy láthatom a rajongók reakcióját az autóra, mert szerintem nagyon király lesz.”

    Lawson szombat délután vezetheti a V8-as motorral felszerelt RB7-et, a kvalifikáció két szegnemense között.

  • Lengyel főszponzort fogott az AlphaTauri

    Lengyel főszponzort fogott az AlphaTauri

    A 2023-as szezon kezdete előtt az AlphaTauri bejelentette, hogy többéves szerződést kötött a PKN ORLEN nevű lengyel olajvállalattal.

    Saját maga nemében Közép-Európa egyik legnagyobb vállalata az elmúlt években támogatta a Williams istállót, majd főszponzora volt az Alfa Romeónak is. Amelyik csapatot az ORLEN támogatta, épp ott tevékenykedett Robert Kubica is, ám az nem tűnik valószínűnek, hogy a lengyel ide is követi őket, hiszen tavaly azt sugallta, hogy lezárta karrierje F1-es fejezetét.

    Az újdonsült támogató az autó több fontos részén is megjelenik majd az AT04-en, beleértve a hátsó szárnyat, sőt a versenyzői ruházatot is.

    A csapatfőnök, Franz Tost így köszöntötte az Orlent: „Örülök, hogy a 2023-as szezont ilyen pozitív hírekkel kezdhetjük a csapat számára. Az ORLEN Közép-Európa egyik vezető olaj- és gázipari vállalata, és ez a partnerség lehetővé teszi számukra, hogy a csapatként kínált globális platformokon keresztül tovább növeljék márkájuk ismertségét. Alig várom, hogy a jövő hónapban a new york-i bemutató alkalmával láthassam a logójukat az új autónkon, és az is foglalkoztat, hogy ez a partnerség hogyan fog fejlődni az elkövetkező években.”

    A tengerentúlon mutatja majd be új autójának festését az AlphaTauri

  • Alonso leigazolása ellenére nincsenek nagy céljai az Aston Martinnak

    Alonso leigazolása ellenére nincsenek nagy céljai az Aston Martinnak

    A futamgyőzelmek és a világbajnoki cím nem szerepelnek az Aston Martin 2023-as céljai között.

    Erről a csapatfőnök Mike Krack beszélt, aki üdvözölhette az idénre csapathoz igazoló Fernando Alonsót is, akit még hosszú évekig alkalmaznának, és a végső győzelemig is elmennének vele.

    „Lehet, hogy valaki azt mondja, hogy már nem sok éve van hátra az F1-ben, de nem vagyok benne biztos, hogy ő ezzel egyetért” – mondta a 41 esztendős spanyolról. „Ha valakinek ilyen szintű a motivációja, ahogy Valentino Rossinál láttuk, és ez párosul az elkötelezettséggel, a fizikai és mentális felkészültséggel, a tehetségével és a tapasztalatával, akkor nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy kifut az időből.”

    Alonso még mindig sok munkát beletesz a karrierjébe, és ezt elvárja a csapatától is. Jelen van viszont az a kockázat is, hogy túl sokat követel majd, Kracket erről is kérdezték.

    „Csak jót hallottam róla” – válaszolta nevetve. „Az ember persze hall történeteket, de én szeretem a saját tapasztalataimat megélni, és eddig csak jó kapcsolatokat ápoltam. Nem számítok semmilyen problémára Fernandóval, amíg gyors autót adunk neki és átláthatóak vagyunk.”

    Az Aston tavaly csak hetedik lett a bajnokságban, ám az akkori autó eléggé félresikerült. Krack viszont biztosította, hogy az ideinek a ’22-es autóhoz nincs sok köze.

    Majd azt a kérdést szegezték még felé, hogy Alonso személye miatt nagyobb nyomás helyeződik-e rájuk.

    „Ezt mindenképpen el kell kerülnünk. De még akkor sem tettünk nagy kijelentéseket, amikor szerződtettük Fernandót. Soha nem mondtuk, hogy nyerni fogunk, és soha nem mondtuk, hogy világbajnokok leszünk. Próbálunk fejlődni, és szeretnénk pár éven belül ott lenni, de nem mondtuk, hogy nyerni fogunk csak azért, mert itt van Fernando. Meglepődnék, ha az emberek úgy tekintenének ránk, mint egy olyan csapatra, amely csak a győzelemről beszél, mert mi nem ezt tesszük” – összegzett a luxemburgi csapatvezető.

    Alonso a napokban a munkát is megkezdte a zöld csapat gyárában, és már a csapatruházatot is magára öltötte.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

    Az Aston Martin kihasználta a kiskapukat az idei autó fejlesztésekor

  • Ha a Red Bull nem engedi el az Alpine-hoz, Gasly karrierjét kockáztatták volna

    Ha a Red Bull nem engedi el az Alpine-hoz, Gasly karrierjét kockáztatták volna

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost a The Race hasábjain beszélt távozó pilótájáról, Pierre Gaslyról. A francia hosszú éveken át volt a Red Bull pilótája valamelyik csapatuknál, de azért többnyire a Tost vezette fiókcsapatnál.

    Egyedül 2019 első felében vezethetett a nagycsapatnál, de az a kaland nagyon félresikerült, és a szezon felénél visszafokozták, majd Albonnal helyettesítették. A történtek nem viselték meg, ezt követően is mutatott kiemelkedő teljesítményeket, például a futamgyőzelem is összejött neki, a 2020-as Olasz Nagydíjon.

    A szerződése eredetileg még szólt volna 2023-ra is, de végül úgy döntöttek a Red Bullnál, hogy elengedik az Alpine-hoz, ha már ott megüresedett egy hely. Franz Tost pedig maximálisan megérti ezt, habár ő szerette volna megtartani a franciát.

    „A Red Bull úgy döntött, hogy nem marasztalja. Pierre pedig egy másik csapathoz akart menni. Sok változás volt, Vettel abbahagyta, Alonso pedig az Aston Martinhoz ment, az Alpine-nál így felszabadult egy hely” – magyarázta Tost.

    „A Red Bull valami nagyon tisztességes dolgot tett, hogy elengedte őt az Alpine-hoz. Ez számomra egyértelmű volt, mert különben túl nagy lett volna a kockázat, hogy 2024-re nincs helye, mert minden ülés foglalt lesz. Nem könnyű ezt elfogadni, de végül is úgy gondolom, hogy ez egy igazságos döntés” – zárta gondolatát.

    Leclerc és Gasly egy új sportban is kipróbálta magát

  • De Vries és az AlphaTauri Imolában készülnek az új szezonra

    De Vries és az AlphaTauri Imolában készülnek az új szezonra

    Nyck de Vries élete első Forma-1-es szezonjára készül. Mivel mindössze másfél tesztnap jut neki hivatalosan, csapata nyilvánvalóan szervez még külön tesztelési alkalmat a holland számára, hogy könnyebben felvegye a ritmust.

    A hivatalos előszezoni tesztet február 23. és 25. között rendezik Bahreinben, ezenkívül nincs más lehetőség próbálgatni az idei autókat a szezonrajt előtt. Viszont régebbi évjáratú gépekkel már körözhetnek a versenyzők, ahogy azt de Vries is tehette az imolai pályán.

    A holland vizes pályán gyűjtötte a kilométereket, amire tényleg szüksége van, újoncról lévén szó. Igaz de Vries már egy versenyen szerepelt a Forma-1-ben, tavaly az Olasz Nagydíjon, talán ennek köszönheti a idei helyét is. Ezenkívül pedig több csapat autóját is vezette szabadedzéseken, tehát volt lehetősége tanulni, hogyan kell alkalmazkodni az új konstrukciókhoz.

    De Vries mellett Tsunoda is tesztelt, igaz ő már a harmadik F1-es évére készül.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

    Kölcsönt vett fel de Vries és emiatt mehet a bíróságra

  • Webber: Hatalmas baromság, hogy a versenyzők nagy áldozatokat hoznak az F1-ért

    Webber: Hatalmas baromság, hogy a versenyzők nagy áldozatokat hoznak az F1-ért

    A korábbi Forma-1-es pilóta, nyolcszoros futamgyőztes Mark Webber nagyon nem ért azzal egyet, hogy a Forma-1-es pilóták az életük egy részét feláldozzák a sportban való szereplésért.

    A királykategóriába vezető út viszont kétség kívül drága, illetve az Európán kívülieknek például érdemes az öreg kontinensre költözniük már igen fiatalon, hogy kövessék álmukat. Sokaktól hallani, hogy tinédzser éveiket fel is áldozták egy sikeres Forma-1-es karrier oltárán.

    Webber ugyanakkor nem így látja, erről a Performance Hackers podcastben beszélt bővebben: „Ne kerülgessük a forró kását, szép összeget fizetnek azért, hogy egy nagyon-nagyon fenomenális munkát végezzenek. És ez nem teher. Soha nem beszéltem áldozatokról. Az emberek áldozatokról beszélnek, és arról, hogy sokat feladtak, de szerintem ez egy nagy baromság. Jönnek fiatal pilóták Ausztráliából, és arról beszélnek, mennyi áldozatot hoztak. Nos, nem így van. Ha ez már egy áldozat, akkor szerintem máris hátul kullogsz.”

    Webber 2002-ben emlékezetes futamon debütált a Forma-1-ben – a Minardival pontot szerzett hazai pályán –, később pedig a Red Bullnál húzott le hosszú éveket, és onnan is vonult vissza. Sokszor volt olyan helyzetben, hogy nyomás alatt kellett teljesítenie, különben megválnak tőle. Megtiszteltetésnek érezte, hogy a Forma-1-ben versenyezhetett.

    „Számomra az egész pozitív abból a szempontból, hogy a legjobb emberekkel dolgozol, és a legjobbat hozod ki magadból. Még a pályafutásom utolsó három évében is egyéves szerződéseket kaptam, mert a leváltás szélén álltam. Ez meggyújtotta bennem a tüzet, hogy továbbra is teljesítsek, és azt mondjam, hogy akkor fognak hosszabbítani, ha értéket hozok ebbe a műveletbe, és értéket adok a körülöttem lévő embereknek, a csapatomnak, és büszke vagyok arra, ahogyan ezt csinálom” – zárta gondolatát az ausztrál, aki Piastri menedzsereként dolgozik.

    Webber szerint Piastri volt a leghűségesebb az egész McLaren-Alpine ügy alatt

  • Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Verstappen nem kér Ricciardo segítségéből

    Daniel Ricciardo 2018 után idén visszatér a Red Bullhoz, ám már csak tartalékpilótaként. A feladatai között ott lesz a szimulátorozás is, hiszen manapság már igencsak kevés lehetőség adódik a valódi tesztelésre.

    Erre valamiféle megoldást jelentenek a csapatok gyárában lévő szimulátorok, melyeket a teljes állású pilóták is van, hogy használnak. Max Verstappen is így van ezzel, és Daniel Ricciardo helyett is beül majd a szimulátorba, hogy az autót a saját stílusához igazítsa.

    „A mi szimulátorunk az egyik legjobb a sportban” – kezdte a SpeedWeeknek adott nyilatkozatát. „A napok nagyon hosszúak, de kétségtelenül megéri. Én sem szeretném, ha egy tesztpilóta venné át a szimulátoros munkát, ahogy más csapatoknál van. Én akarom csinálni, mert mindenkinek megvan a saját vezetési stílusa.”

    Max Verstappen már idén is versenyzett szimulátoron, igaz az kicsit más volt: a virtuális Le Mans-i 24 óráson szerepelt, ám ez igen csúnyán végződött.

    Egy új Ferrarit akar vásárolni magának Max Verstappen?