Szerző: Czuth Csaba

  • Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Alpine: Jobban egyben van az autó, mint egy hete

    Egy produktív pénteki napot követően az Alpine sportigazgatója, Alan Permane arról beszélt, hogy a Szaúdi hétvége komoly erőpróba lesz a csapatuk minden egyes tagja számára.

    „Egy szokásos pénteki programot futottunk végig” – kezdte nyilatkozatát. „Jeddah egy nagyon nagy kihívást jelentő pálya. Nem csak a versenyzők számára nehéz, akiknek az egész kör alatt teljesen koncentrálniuk kell, de a mérnökök számára is nagy kihívást jelent az autó beállítása, a forgalom kezelése és a gyors kommunikáció a versenyzőkkel.”

    Permane hozzátette, hogy a gumikopást nagyon fontos lesz megérteni a vasárnapi verseny előtt, mellyel egyébként Bahreinben szemlátomást sokat küzdöttek: „A pénteki napon nagyrészt a gumikra és azok működésének felmérésére összpontosítottunk. Az első gumik eléggé koptak, így ezt is meg kell vizsgálnunk a vasárnapi versenyre való felkészülés során.”

  • Elővigyázatosságból cseréltek motort Alonso autójában

    Elővigyázatosságból cseréltek motort Alonso autójában

    Az idénybeli második, Szaúdi Nagydíjra az Alpine máris egy motorcserével készült. A franciák Fernando Alonso hajtásláncában cseréltek elemeket.

    A spanyol ugyan kilencedik lett Bahreinben, de a verseny után találtak valamit a motorban, ami akár problémás is lehet, így mindenképp ki kellett vizsgálniuk.

    „A Bahreini Nagydíj után azonosítottunk egy lehetséges tömítési problémát Fernando autójának erőforrásában” – állt az Alpine közleményében. „Elővigyázatosságból kicseréltük a belsőégésű motort a Szaúdi Nagydíjra, a bahreini egységet pedig visszaküldtük Viry-be további elemzésre. Visszakerül majd a felhasználható motorok közé, a szezon későbbi részére. Fernando nem kap büntetést ezen a hétvégén, illetve Esteban motorját nem érintette a probléma.”

    A 2014-ben kezdődő hibrid érában a Renault motorja aligha tartozott a legjobbak közé, idénre pedig egy teljesen új motorral készültek a franciák, miután tavaly semmit sem fejlesztettek a hajtásláncon.

    „Számunkra mindenképpen egy nagy lépés ez, nem csak a teljesítmény tekintetében, hanem a motor koncepciója is teljesen más” – magyarázta Alonso ennek kapcsán. „Már másfél éve rengeteg munka folyt ezen a projekten. Nagyon jó munkát végeztek Párizsban, és most már elégedettek vagyunk az erőforrásunkkal. Valószínűleg nagyon hasonlóan állunk egymáshoz képest. Nem hiszem, hogy nagy hátrányunk vagy előnyünk lenne. Tavaly talán nem ez volt a helyzet, szóval örülünk az előrelépésnek.”

  • Akár a kétéves futamrendezésbe is belemenne a Francia Nagydíj

    Akár a kétéves futamrendezésbe is belemenne a Francia Nagydíj

    A jövője bebiztosítása érdekében a Francia Nagydíj akár abba is belemenne, hogy nem rendez minden évben versenyt, számolt be róla a GPFans.

    Kilenc év kihagyás után 2018-ban tért vissza a száguldó cirkusz Franciaországba, a Paul Ricard versenypályára, azonban az akkor kötött ötéves megállapodás az idei szezon végén lejár. Idénre már így is rekordhosszúságú, 23 versenyes naptárt terveztek, és hiába az Orosz Nagydíj kiesése, valószínűleg az is pótolva lesz, egyes értesülések szerint Katarral.

    Jövőre pedig még inkább hosszabbodhat az évad, Kína gyanítható visszatérésével, Katar már garantált érkezésével, illetve Las Vegas esetleges bekerülésével. És mivel a jelenleg érvényben lévő Concorde Egyezmény 24-el korlátozza felül az egy évben rendezendő versenyek számát, távozókra lehet számítani. Az egyik, aki pórul járhat, az pedig épp a Francia Nagydíj lehet. Az állami tőkéből finanszírozott verseny mindenesetre most is folyamatos tárgyalásokat folytat a további támogatásról az elnökkel.

    A franciák célja nyilván az állandó helyszínként való maradás, de felmerült az is, hogy kétévente tartanak futamot, valakivel felváltva, a nagyszámú érdeklődés miatt. Ráadásul a felmerülő országok mennyisége alapján Stefano Domenicali elárulta, hogy akár 30 versenyt is rendezhetnének.

  • Alonso: Az előzés nem lett könnyű

    Alonso: Az előzés nem lett könnyű

    Még az újonnan bemutatott, látványosabb versenyzést ígérő szabályok alapján készült autókkal sem lett könnyű az előzés, véli Fernando Alonso.

    A kétszeres világbajnok az új éra első versenye után fogalmazta meg véleményét az autókról.

    „Egy másik autó követése könnyebb lett” – szögezte le. „Az előzés azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek a televízióban látszik. Normális esetben a megelőző autónak két másodperccel jobb a tempója és új gumik vannak rajta. Én akkor előztem meg autókat, amikor két másodperccel gyorsabb voltam, és más autók, amelyek ennyivel gyorsabbak voltak nálam, szintén néhány kanyaron belül megelőztek.”

    „Több versenyre van szükségünk” – tette hozzá a 40 esztendős pilóta. „Tudom, hogy csábító egy verseny után következtetéseket levonni, ez a munkátok [újságíroknak – a szerk.], de türelmesnek kell lennünk.”

    Alonso azt is elmondta, hogy a rajongóknak hozzá kell szokniuk a lomhábbnak látszó autókhoz.

    „Amikor az autó 60 kilóval nehezebb, minden olyan, mintha lassított felvétel lenne” – folytatta. „Amikor két évvel ezelőtt bemutatóztunk az R25-össel, az olyan gyorsnak tűnt a televízióban, mert olyan könnyű volt. Minél nagyobb a súly, annál kevésbé érezni a sebességet a televízióban. De a pilótafülkét megerősítették Grosjean balesete után, és most már az üzemanyag is fenntarthatóbb anyagból készült. Talán néhány hónap múlva már nem is fogunk emlékezni a régi generációs autókra.”

    Sőt, a Red Bull korábbi pilótája, Christian Klien azon a véleményen van, hogy egyáltalán nem fogják hiányolni a rajongók a régi autókat: „Újra láthatunk vezetői hibákat. Ezeket az autókat egyértelműen nehezebb vezetni. Láttunk egy-két megcsúszást is a kanyarokból való kigyorsításkor, ami lehetőséget nyit a mögötte haladó autónak. Nagyon tetszik, amit eddig láttam.”

  • Hamilton nem hiszi, hogy egyhamar fejlődni tudnak

    Hamilton nem hiszi, hogy egyhamar fejlődni tudnak

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton igaz kis szerencsével, de fel tudott érni a dobogóra a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon, a Red Bullok kiesését követően.

    A címvédő csapat koránt sem kezdte jó pozícióból a szezont – legalábbis az elmúlt években megszokottakhoz képest. A bahreini hétvégén látottak alapján a harmadik leggyorsabbnak bizonyultak, sőt Russell csak a 9. helyre tudott kvalifikálni, igaz aztán fel tudott kapaszkodni a negyedik helyig vasárnap.

    Hamiltont megkérdezték, hogy mit tanultak az első versenyből, ő pedig elmondta, hogy nagy a hátrányuk a Ferrarihoz és a Red Bullhoz képest.

    „Megbízható autónk van, és ők sokkal gyorsabbak, de ezt már nagyjából tudtuk” – nyilatkozta a brit többek között a RacingNews365-nek. „Az autót nagyon nehéz volt vezetni, de mindig lehet rosszabb.”

    Ezek alapján tehát a soron következő Szaúdi Nagydíjon se számít sokkal többre a hétszeres világbajnok, főleg hogy a csapatnál úgy látják, hogy nem nagyon fog feküdni nekik a pálya a nagy végsebesség miatt: „Nem számítok többre. De természetesen sokat tanultunk ebből a hétből. A Ferrari végsebessége – csakúgy, mint a Red Bullé – nagyon nagy, és a kanyarokban mutatott teljesítményük is eléggé eltér a miénktől. Remélem, hogy a következő futamra sikerül némi javulást elérnünk, de ez egy alapvető probléma, aminek a megoldása szerintem egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe.”

  • Hülkenberg: Egy lejtmenet volt a verseny

    Hülkenberg: Egy lejtmenet volt a verseny

    A pozitív koronavírustesztet produkáló Sebastian Vettelt helyettesítő Nico Hülkenberg versenye eléggé szenvedősre sikerült Bahreinben.

    Mint 2020-ban két alkalommal, az azóta már Aston Martin néven futó csapat ismét a németet kérte fel, hogy ugorjon be egyik pilótájuk helyére. A mostani futamon viszont utolsó célba érőként a 17. helyen végzett, Nicholas Latifitől néhány másodpercre lemaradva.

    „Nehéz volt, nagyon nehéz” – nyilatkozta Hülkenberg a verseny után. „Az elején még rendben volt, próbáltam kitartani, kemény volt. Nyilvánvalóan a verseny volt a hétvége legnehezebb része, de tudtam is, hogy ez lesz az. Itt kerülsz ki abból az üzemmódból, amikor csak új és friss gumikat kell használnod, a korlátok sokkal inkább megjelennek, és sokkal jobban kell irányítanod és értened az autót. Ez nehéz volt. Nagy tanulási tapasztalat volt, minden rendben ment, aztán megpróbáltam megelőzni valakit, de elfékeztem magam az 1-es kanyarban. Ezután már egy lejtmenet következett, hamarosan leköröztek, és egyre hátrébb és hátrébb estem. Ez van.”

    A gyengén alakuló verseny ellenére a fejlesztések terén még lehet pozitívum a beugrás.

    „Most már első kézből származó információkkal rendelkezem, és idén a szimulátoros munka tekintetében jó referenciám van. A korreláció fontos dolog, így ez remélhetőleg egy bónusz” – zárta gondolatát a német, aki a hétvégi Szaúdi Nagydíjra is készenlétben lesz, hiszen Vettel sorsa még kérdéses.

  • Bottas elmondta, mi okozta a beragadását a rajtnál

    Bottas elmondta, mi okozta a beragadását a rajtnál

    Valtteri Bottas remek futamot teljesített a 2022-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon. Az immár Alfa Romeónál vezető finn a hatodik helyen ért célba. Igaz, hogy ugyaninnen rajtolt, viszont a startnál visszaesett a 14. helyre, mindezek fényében tehát mégis elégedett lehet teljesítményével összességében.

    „Nem voltam annyira magabiztos a rajtrácson, mert a teszteken és az edzéseken a rajtok 50 százaléka rosszul sikerült, úgyhogy ezen még dolgoznunk kell. Nagyot kipörögtek a kerekek, még a harmadik fokozatban is. Megsütöttem a hátsó gumikat, majd az első körben csúszkáltam, és könnyű célpont voltam” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a 32 esztendős versenyző, majd megkérdezték tőle, autóval kapcsolatos probléma hátráltatta-e.

    „Az egy műszaki probléma, hogy néha van egyfajta vibráció a kuplungon” – válaszolta. „Az esetek 50 százalékában előfordul, és amikor ez megtörténik, akkor elég könnyű elveszteni a tapadást, szóval ez szerepel a listán, és dolgozunk rajta.”

    Bottas mellett újonc csapattársa, Zhou is pontot szerzett, tehát úgy tűnik, hogy az istállónak sikerült kihasználnia a szabályváltoztatások adta lehetőségeket. Ezzel a most megszerzett 9 ponttal máris csak 4-gyel van kevesebbjük, mint tavaly egész évben volt, nem mellesleg pedig mindössze egy pontra vannak a szintén hatalmasat előre ugró Haastól.

    „Nyilvánvalóan volt néhány kiesés, de ha valaki előre azt mondta volna, hogy hatodikok leszünk, akár a kvalifikáción, akár a versenyen, akkor biztosan elfogadtam volna” – tette hozzá. „Az, hogy mindkét autó a top 10-ben van, sokkal jobb, mint amihez a csapat az elmúlt években hozzászokott. Úgy érzem, a következő célpontunk a Haas lehet, nekik is erős autójuk van. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari még egy kicsit távolabb van. De legalább a legjobbak vagyunk az élcsapatok után jelenleg, szóval ez nem rossz kiindulópont.”

  • Alonso bízik az Alpine hosszabb távú sikerében

    Alonso bízik az Alpine hosszabb távú sikerében

    Fernando Alonso arról beszélt, hogy csapata, az Alpine a hosszabb távú sikerre játszik, komoly fejlesztéseket eszközölve a szezon során.

    A mezőny többi csapatával egyetemben a francia istálló is nagyon kíváncsian várja már, hol állnak az erősorrendben a bahreini hétvégén. Mindenesetre egy problémás első nap után össze tudták magukat szedni a múltheti, szintén Bahreinben futott teszteken, Alonso pedig összességében a negyedik legjobb időt szállította az utolsó napon a csapatának.

    A spanyolt meg is kérdezték arról, hogy az Alpine élcsapat lehet-e 2022-ben: „Ez egy érdekes kérdés, és még nem tudjuk a választ. Meg kell várnunk, hogyan alakulnak az első versenyek, és meg kell néznünk, mire van szükségünk az autótól és a csomagtól.”

    „Optimista vagyok, mert a csapat hatalmas erőfeszítéseket tesz a siker érdekében” – tette hozzá. „Az elnökünk és a Renault-nál is mindenki támogat bennünket, és az Alpine tavaly úgy érkezett a Forma-1-be, hogy ebben a szabályrendszerben akart esélyessé válni. Hogy 2022-ben vagy 2025-ben sikerül-e ez, fogalmam sincs. De jelen van egyfajta elkötelezettség és nézet, amit én is osztok. Majd látjuk. Hosszútávra játszunk idén, mert a fejlődés üteme óriási lesz, és 23 verseny van.”

    Alonso egy tavalyról vett példával hangsúlyozta, hogy nem minden, amit az első versenyen látunk: „Emlékszem, tavaly itt kiestem, Esteban pedig 12. vagy 13. lett, tehát nulla pontunk volt Bahrein után, és mégis nyertünk egy futamot Magyarországon, és élveztük a szezont. Az idei év hosszú lesz, és bízom benne, hogy jó szezonunk lesz.”

  • Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    A Forma-1-el egyetemben a Formula 2 2022-es szezonja is a múlt hétvégén startolt, az első főversenyük Theo Pourchaire győzelmével ért véget. Ám a kaotikusan alakuló futamot követően több büntetést is kiosztottak a versenybírák.

    A Charouz versenyzőjét, Enzo Fittipaldit, a Van Amersfoort Racingtől Amaury Cordeelt és a Campos-os Olli Caldwellt sújtották ezek az intézkedések.

    Fittipaldi a Tridentes Richard Verschoorral való ütközéséért kapott egy öt másodperces büntetést. A brazil az egyes kanyarban fékezett később a kelleténél és ért hozzá a Tridenthez. Fittipaldi így a 11. helyről a 14-re csúszott vissza.

    Cordeel kétszer átlépte a 60 km/h-s sebességhatárt a boxutcában, így őt 10 másodpercre büntették és a 13. helyett a 15. hely jutott neki.

    Caldwell pedig azért kapott öt másodpercet, mert túllépte a pálya határait a négyes kanyarban. A brit hiába kapta ezt meg a kiállása előtt, mivel akkor nem töltötte le, utólag adták hozzá az idejéhez, de így sem változtat, ezzel is marad a 17.

  • Sainz: Kemény hétvége volt, nem volt meg a tempóm

    Sainz: Kemény hétvége volt, nem volt meg a tempóm

    Carlos Sainz a második helyen végzett a 2022-es Bahreini Nagydíjon, ám teljesítménye alapján a harmadik hely nézett ki neki, de ő is előrelépett egyet Max Verstappen kiesése után. A spanyolnak saját bevallása szerint sem volt meg a tempója a győztes Ferraris csapattárshoz képest.

    „Először is gratulálok Charles-nak és a Ferrarinak. A Ferrari ténylegesen visszatért. A kemény munka végre kifizetődik” – nyilatkozta a leintést követően, majd kitért a saját nehézségeire. „Kemény hétvége volt. Nem fogok hazudni, ma nem volt meg a tempóm. Van így egy kis feladat számomra, de erősebben fogok visszatérni.”

    A spanyol a verseny szinte egészében a harmadik helyen haladt, ám a vége felé, ahogy Verstappennek egyre nagyobb nehézségei adódtak, azért igyekezett őt támadni: „Verstappen viszont jól védekezett. Aztán hirtelen villódzó fényeket láttam az autója hátulján, és akkor tudtam, hogy lesz még egy esély. Sajnálatos számára, de ez van. Ez jó a Ferrarinak.”