Szerző: Czuth Csaba

  • Häkkinen: A Mercedes ideje fogy

    Häkkinen: A Mercedes ideje fogy

    Mika Häkkinen meg van róla győződve, hogy egyre fogy a Mercedes ideje a problémáik megoldására, miután újabb verseny telt el komolyabb előrelépés nélkül a tempó terén.

    A bajnokcsapat igen gyenge szezonkezdeten van túl az elmúlt években látottak fényében, és egyelőre nem találják a problémáik titkának nyitját. A leglátványosabb hátráltató tényezőnek az egyenesekbeli pattogás tűnik, de még ezen kívül is akadhatnak gondok. A legutóbbi, imolai futamon a csapat versenyzői felemás eredményt értek el, Russell negyedik lett, Hamilton viszont mindössze a 13. helyen ért célba.

    „A Mercedesnek komplex gondjai vannak az autóval, ez tisztán látható” – emelte ki Häkkinen az Unibetes elemzésében. „Elképesztőnek tűnik kimondani, de a világbajnokság már most elérhetetlennek tűnik. Tíz év óta először fordult elő, hogy egyik Mercedes sem jutott be a Q3-ba, amit nehéz elhinni. Egyértelmű, hogy az autó több területen sem működik. Az, hogy Lewis Hamiltont 41 kör után lekörözte Max Verstappen, jól mutatja, milyen nehéz időszakon megy keresztül ő és a csapat. Tisztában vannak a fő problémákkal, de az idő fogy a megoldások megtalálására. Ez a probléma az F1-ben – a világbajnokság nem vár, a versenyek folyamatosan jönnek, és nagyon kevés idő marad a fő problémák megoldására.”

    Verstappen fontos győzelmet aratott

    A bajnoki küzdelemről is szót ejtett a kétszeres világbajnok, aki szerint a Red Bull kettős győzelme fontos eredmény volt a szezon alakulása szempontjából.

    „Ez egy nagyon fontos győzelem volt Max számára” – tette hozzá. „A két kiesés nagyon megnehezítette a szezonkezdetét, szóval a vasárnapi győzelem létfontosságú volt. A Red Bullnak meg kellett mutatnia, hogy rendelkezik a szükséges sebességgel és megbízhatósággal ahhoz, hogy felvegye a harcot a Ferrarival. A szombati sprintversenyen aratott győzelme remek alapot biztosított, a nagydíjon pedig teljes mértékben átvette az irányítást. Ilyen hétvégékre van szüksége, ha meg akarja védeni világbajnoki címét, és mivel Checo Pérez a második helyen végzett, ez tökéletes eredmény volt a csapat számára, pont erre volt szükségük.”

  • Alonso: Amíg erőből nem győznek le, maradok

    Alonso: Amíg erőből nem győznek le, maradok

    Fernando Alonso hosszú karriert futott be a Forma-1-ben, és állítja, még nincs vége. Még mindig egy magas szinten teljesít, és amíg ez így marad, esze ágában sincs abbahagyni.

    A kétszeres világbajnok tavaly tért vissza a száguldó cirkuszba az Alpine színeiben, a velük kötött megállapodása pedig az idei év végén jár le. Ezenkívül a francia csapat juniorja a tavalyi F2-es bajnok, akit már sokan az F1-ben látnának. Alonso idei éve pocsékul kezdődött, bár sokszor rajta kívül álló okok miatt járt pórul.

    „Ha valaki jön és erőből legyőz, vagy már nem tudok jól rajtolni, akkor elgondolkodnék azon, hogy abbahagyom” – szögezte le a 40 esztendős spanyol. „De most épp az ellenkezőjét érzem. Imádok versenyezni.”

  • McLaren: A mostani eredmény igazolja a bennünk rejlő potenciált

    McLaren: A mostani eredmény igazolja a bennünk rejlő potenciált

    A McLaren csapatánál nagyot változtak a dolgok az első versenyekhez képest, hiszen Imolában immáron dobogóra tudtak érni, Lando Norris révén. A fiatal brit Charles Leclerc futamvégi hibáját tudta kihasználni, így a két Red Bull után őt intette le harmadikként a kockás zászló.

    Andreas Seidl úgy értékelte a hétvégén, hogy végre beérett a csapat munkája, habár már Ausztráliában is látszott egyfajta felemelkedés.

    „Lando harmadik helyezése a kemény munka és a jól kivitelezett stratégia eredménye volt” – értékelt a német csapatvezető a McLaren közleményében. „Nagyszerű versenyt futott ma. A jó rajt után nagyon keményen dolgozott, vigyázott a gumijaira, kezelte a lemaradást másokkal szemben, és a legjobb helyzetbe hozta magát, hogy kihasználjon minden lehetőséget, ami az útjába került.”

    Ricciardo versenye igaz már nem sikerült ilyen jól, ő az első körös ütközés miatt utolsó lett, de így is elégedettek lehetnek a csapatnál.

    „Sajnos Daniel az első körben ütközött Carlosszal [Sainz – a szerk.], ami miatt megsérült az autója, és a versenye nagyjából véget ért, de hasznos információkkal tudott szolgálni a csapatnak, hogy maximalizáljuk az eredményt” – tette hozzá Seidl. „A hétvégén látott teljesítmény egy másik pályán, változó körülmények között megerősíti az MCL36-ban rejlő potenciált, amelyet versenyről versenyre aknáztunk ki. Mindezek ellenére továbbra is reálisan látjuk, hogy mennyi munkát kell elvégeznünk ahhoz, hogy csökkentsük a lemaradást a mezőny elejéhez képest.”

  • Magnussen továbbra is szárnyal a Haasszal

    Magnussen továbbra is szárnyal a Haasszal

    Kevin Magnussen ismét az első tízben végzett az Emilia Romagna Nagydíjon, ezzel az eddigi öt alkalomból négyszer sikerült neki a pontszerzés.

    A dán visszatérése az idei szezon egyik legnagyobb sztorija lett, ami pénteken azzal folytatódott, hogy megszerezte a Haas történetének legjobb időmérős eredményét, bár a szombati sprintfutam után ezt a pozíciót nem válthatta be a vasárnapi negyedik rajtkockára, mivel végül nyolcadik lett, de így is szerzett egy pontot. A futamon további egy pozícióval hátrébb esett, de így is elégedett volt a kilencedik helyével.

    „Jó móka volt. A rajtom remekül sikerült és az esőben megint jó volt a tempónk, de sajnos végül felszáradt és szárazon már nem voltunk olyan versenyképesek” – értékelte a versenyét Magnussen. „Bíztam benne, hogy több eső jön, mert kicsit jobb volt a tempónk a vizes pályán, de ezt nem tudjuk kontrollálni. Öt versenyből, a sprintet is beleértve, négyen pontot szereztünk, szóval ez egy jó sorozat számunkra.”

    A Haas versenyzője összességében egy helyet vesztett, amit a stratégia számlájára írt.

    „Valószínűleg egy körrel később álltunk ki, mint kellett volna” – tette hozzá. „Mondtam a csapatnak, hogy ne reagáljunk túl gyorsan, ami talán hozzájárult ehhez, de aztán egy kicsit lassú volt a csere. Ez egyike volt azoknak a hétvégéknek, amikor végig védekeztem, mert jó pozícióba kerültünk a kvalifikáción és a futam első körében, így nem hiszem, hogy sokkal többet tudtunk volna elérni. Egy tökéletes boxkiállással valószínűleg nyolcadik lehettem volna, de mindenesetre ez az, amit végül elértünk, és ezzel elégedettnek kell lennünk.”

  • Tsunoda nem számított ilyen tempóra az AlphaTauritól

    Tsunoda nem számított ilyen tempóra az AlphaTauritól

    Yuki Tsunoda nagyszerű versenyt futott a hétvégén Imolában, amire egyáltalán nem számított a csúfos időmérős szereplésük után.

    A hazai versenyén szereplő AlphaTauri pénteken mindkét autójával kiesett a Q1-ben, ugyanakkor azóta egyre feljebb kapaszkodtak, megmentve a hétvégét. Tsunoda ennek eredményeképp hetedik lett, jóval Gasly előtt, akit 12-nek intett le a kockás zászló.

    „Az autó nagyon jó volt. Nem számítottunk rá, hogy ilyen jó lesz, főleg Ausztráliához képest” – nyilatkozta kissé meglepve Tsunoda. „Nagyon jól fejlődtünk a hétvégén, és elégedett vagyok azzal, amit ma elértem. Ez volt a fő célom, hogy megpróbáljak pontokat szerezni, ha már a gyárból sokan itt voltak. Örülök, hogy köszönetet mondhattam ily módon, és remélhetőleg hasonlóan folytatjuk.”

    Tsunoda ezzel a versennyel csapattársát is átugrotta összetettben és jelenleg a 12. helyen áll, egyértelműen jobban kezdve a szezont, mint tavaly.

    Gasly a kiállások után végig Albon mögött haladt, nem igazán tudott előzni a DRS nélkül, illetve a helyenként vizes pálya sem javított a helyzetén. Hasonló helyzetben volt a francia mögött Lewis Hamilton is, ő sem tudott mit kezdeni az előtte haladóval egész verseny alatt.

  • Vettel: A 8. hely felér egy győzelemmel

    Vettel: A 8. hely felér egy győzelemmel

    Sebastian Vettel elmondta, hogy az Emilia Romagna Nagydíjon elért 8. helye felért egy győzelemmel számára és a csapata számára is.

    Az Aston Martin szezonja pocsékul indult, Vettelé meg gyakorlatilag el sem indult, legalábbis egy ideig, ugyanis az első két versenyt kihagyta koronavírus-fertőzés miatt. A negyedik versenyre viszont kijött nekik a lépés, kettős pontszerzést ünnepelhettek, melyhez Vettel egy nyolcadik, Stroll pedig egy tizedik hellyel járult hozzá. Vettel a jó eredményt annak is köszönheti, hogy ő volt az egyik első slickre váltó. A verseny után a négyszeres bajnok megerősítette, hogy élvezte a futamot.

    „Számunkra ez egy győzelemmel ért fel” – mondta. „Jelenleg nem mi vagyunk a leggyorsabbak, eléggé a mezőny végén vagyunk, de nagyon jól teljesítettünk. A hétvégén segítettek nekünk a körülmények, és sikerült előnyt kovácsolnunk belőle. Nagyszerű munkát végeztünk a slickre váltással, amit aztán mindenki lemásolt. Örültem, hogy egy-két körrel hamarabb ki tudtam állni.”

    Ha Vettelnek azt mondták volna a verseny előtt, hogy egy Ferrarival fog még harcolni a végén, akkor elfogadta volna. Leclerc ugyanis a futam végén érte utol, miután kipördült és kijött a bokszba.

    „Szerintem nem volt esély arra, hogy tartsam Charles-t” – tette hozzá. „Körülbelül három-négy másodperccel volt gyorsabb. Jól teljesítettünk. Ha valaki azt mondja, hogy egy Ferrarival harcolunk a futam vége előtt négy körrel, elfogadtam volna.

  • Alonso: Hihetetlen, hogy csak két pontom van a bajnokságban

    Alonso: Hihetetlen, hogy csak két pontom van a bajnokságban

    Fernando Alonso idei pechszériája az Emilia Romagna Nagydíjon is folytatódott, hiszen a most hétvégi versenyt sem tudta befejezni.

    Ezúttal egy sérülés gördített elé akadályt, amit a rajt után megpördülő Mick Schumacher okozott azzal, hogy eltalálta az Alpine oldalát. A probléma először nem volt látható, csak a safety car-os újraindítás után szakadt le az oldaldoboz, amikor újra versenytempót kezdtek autózni. Alonso ezzel már idei második kiesését könyvelhette el.

    „Nyilván az autóban nem sokat láttam, de láttam a visszajátszást, hogy Mick sajnos megpördült és hozzáért az autómhoz, és teljesen tönkretette a karosszéria jobb oldalát és a padlólemezt” – nyilatkozta a spanyol a versenyt követően. „Ez túl nagy kár volt ahhoz, hogy tovább versenyezzek. Újabb alkalom, amikor rajtunk kívül álló okok miatt veszítünk el egy másik futamot. Úgy gondolom, hogy rendkívül pechesek vagyunk itt a bajnokság elején, de még hosszú út áll előttünk – remélhetőleg sikerül talpra állnunk.”

    Ami a hétvége egészét illeti, Alonso úgy érzi, hogy Melbourne-hoz képest kicsit tempót vesztettek, főleg a hosszú etapokon: „Kicsit lassabbak voltunk, mint az előző hétvégéken, különösen a versenytempó tekintetében, de a kvalifikáción még mindig elég erősek vagyunk. Szóval ennek utána kel járnunk és dolgozni kell a versenytempón, de az autó idén elég gyorsnak tűnik, és hihetetlen, hogy csak két pontom van az egyéni bajnokságban, szerintem ez egy kicsit igazságtalan.”

    A csapattársával ellentétben Esteban Ocon be tudta fejezni a futamot, de ő sem tudott pontot szerezni, ezentúl ő is megjegyezte a versenytempó hiányát.

    „Hiányzott egy kicsit a versenytempó, és végül még az öt másodperces büntetés nélkül sem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a pontszerzők közé kerüljünk. Ez egy nagyon szűk bokszutca, de megnézzük, hogy pontosan mi történt, hogy kiderüljön, elkerülhető lett volna-e. Tanulunk és továbblépünk ebből az esetből, és már nagyon várom Miamit” – értékelt a francia, akit egy veszélyes kiengedés miatt még öt másodperccel büntettek is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

  • Norris: A McLaren a harmadik legjobb csapat

    Norris: A McLaren a harmadik legjobb csapat

    Lando Norris szerint a McLaren immáron kényelmesen harmadik erőnek tekinthető a Ferrari és a Red Bull mögött.

    A negyedik, imolai hétvégére a wokingiak úgy tűnik, már nagyon magukra találtak, pedig nagyon nem így kezdődött a szezon. Az első két fordulóban a mezőny második felében kellett őket keresni, azonban a mostani sprinten már az 5-6. helyen futottak be, senkitől sem zavartatva.

    „Most már egyre inkább úgy tűnik, hogy Bahrein egy kiugró esemény volt” – nyilatkozta Norris az imolai sprintet követően. „Akkoriban ez még valóságnak tűnt. Sok minden, amit akkor láttunk, még mindig ott van az autón, de egy kicsit jobban megértettük mostanra. Dolgoztunk a gyengeségeken, és javítottunk is rajtuk. Rengeteg a pozitívum, de azt hiszem, kényelmesen a harmadik helyen állunk.”

    Norris a pénteki időmérőn harmadik lett, de szombaton nem tudott mit kezdeni a rá érkező Red Bullal és Ferrarival.

    „Azok miatt, akik mellett voltam a rajtnál, elég nehéz megítélni a saját tempónkat, mert másfél másodperccel gyorsabbak körönként” – tette hozzá. „Mivelhogy tudtam, hogy mögöttem van Carlos és Sergio, próbáltam minél nagyobbra növelni a különbséget, de bármit is tettem, így is megelőztek.”

  • Pourchaire nyerte a balesetekkel tűzdelt főversenyt

    Pourchaire nyerte a balesetekkel tűzdelt főversenyt

    A Formula 2 számos incidenssel tarkított imolai forgatagából végül Theo Pourchaire jött ki győztesen, ezzel idei második főversenyes győzelmét könyvelhette el.

    A poleból Jüri Vips rajtolhatott, mellőle pedig az újonc Iwasa, ám rögtön hatalmas átrendeződések történtek a mezőnyben, emellett többen balesetbe is keveredtek. A tavalyi F3-as bajnokaspiránsok, Hauger és Doohan ütköztek néhány száz méter után és mindketten kiestek. Az első sorból rajtolók nagyon beragadtak, a kavarodásból pedig végül Nissany jött ki a legjobban, ő állt az élre, a hatodik helyről. Boschung is nagyot rajtolt, ő jött fel a második helyre, utánuk pedig Iwasa és Vips következett.

    Természetesen a balesetek miatt érkezett a pályára a biztonsági autó, de az ötödik kör elején folytatódhatott a versengés. Nissany későig húzott újraindításával megtartotta az első helyet és mögötte is maradt a sorrend.

    A hatodik körben azonban újabb baleset történt, Vips dobta el az autóját a Villeneuve sikán után, újabb safety car fázist előidézve.

    Ez kiváló alkalmat adott a lágyabb keveréken indulóknak arra, hogy kiálljanak és kereket cseréljenek szinte ingyen, időveszteség nélkül. Kilenc versenyzőn kívül mindenki élt ezzel, köztük a versenyben vezető Nissany, illetve a mögötte lévők közül Boshung és Iwasa is. Utóbbi rajta is vesztett, egy kicsit hátrébb esett, többen megelőzték. A kint maradók sorát és ezzel együtt a mezőnyt Daruvala vezette, mögötte a tegnapi győztes Armstrong következett.

    A 10. körös újraindítást követően kissé lecsillapodott a verseny, a következő esemény Sato előzése volt az ötödik helyért, Hughes ellen. Daruvala az élen elkezdett ellépni, Nissany viszont nem igazán tudott feljebb lépni a 10. helyről, sőt a 21. körben ő is összetörte az autót. A Rivazza 2-ből kigyorsítva elvesztette az uralmát a kocsi felett, majd eltalálta a boxfalat, lényegében beesve a boxutcába. A takarítás miatt most egy virtuális biztonsági autós fázis következett, viszont a még nem cserélők nem tudtak kiállni, mert a boxutcát lezárták a baleset miatt.

    A legjobb helyzetbe ezzel a már kereket cserélők közül Theo Pourchaire került, aki időközben megelőzte Boschungot. A hosszúra nyúlt vsc-fázis végül a 25. körben ért véget, melynek végén Lawson, Williams és Verschoor is kiállt friss lágyakért, megejtve a kötelező kerékcserét. A rajt óta közepeseken lévők egyre csak lassultak, így nem várhattak tovább, muszáj volt jönni az új gumikért, így kiállt az élen álló Daruvala is, ezzel jelentősen hátraesett. A következő körben megérkezett Armstrong is, akinek nem is sikerült jól a kerékcseréje, sok időt vesztett, még Hughes is megelőzte Lawsonon kívül.

    A 31. körben Sargeant Boschungot előzte az elméleti második helyért, viszont fél körrel később lelassult, a kavarodásban pedig Fittipaldi jött fel Pourchaire mögé. Eközben Lawson viszont összetörte a Carlint, emiatt behívták a biztonsági autót és a versenyt már nem is indították újra.

    Az első helyen tehát Pourchaire végzett, a dobogóra pedig még Fittipaldi és Boschung állhatott fel.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1 Theo Pourchaire ART Grand Prix  –
    2 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 0.300
    3 Ralph Boschung Campos Racing 0.700
    4 Clement Novalak MP Motorsport 1.400
    5 Ayumu Iwasa DAMS 1.800
    6 Frederik Vesti ART Grand Prix 2.100
    7 Logan Sargeant Carlin 2.500
    8 David Beckmann Charouz Racing System 3.200
    9 Jehan Daruvala Prema Powerteam 4.100
    10 Felipe Drugovich MP Motorsport 4.300
    11 Marino Sato Virtuosi Racing 4.800
    12 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 5.000
    13 Marcus Armstrong HitechGP 6.200
    14 Olli Caldwell Campos Racing 6.700
    15 Richard Verschoor Trident 7.200
    16 Calan Williams Trident 7.700
    17 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 1’21.400
    kiesett Liam Lawson Carlin
    kiesett Roy Nissany DAMS
    kiesett Jüri Vips HitechGP
    kiesett Jack Doohan Virtuosi Racing
    kiesett Dennis Hauger Prema Powerteam
  • Pérez nem kér az F1-ből, ha még több futam lesz

    Pérez nem kér az F1-ből, ha még több futam lesz

    Sokan vélekednek úgy, hogy a Forma-1-es versenynaptár mostani formájában elérte a maximális méretét. Christian Horner mellett a Red Bull pilótája, Sergio Pérez is ezt állítja.

    Így tehát az elmúlt években szinte folyamatosan érkező új pályák mellett most már tehát muszáj lesz elbúcsúzni egy-két helyszíntől, esetükben a megoldás az lehet, hogy évente váltják egymást. Ilyen sorsa juthatnak akár olyan legendás versenyhelyszínek is, mint Monaco vagy Spa.

    Ami Pérez számára világos, hogy a jelenlegi mennyiségnél nem lehet több futam a márciustól decemberig eltartó szezonban.

    „Jó dolog, hogy a Forma-1 növekszik és fejlődik” – szögezte le a mexikói. „Mindenhol, ahová megyünk, azt lehet látni, hogy az emberek egyre gyakrabban ismernek fel az utcán. De ha túl sok verseny lesz, az rossz lesz, legalábbis számomra. Jelenleg folyamatosan a munkával vagyunk elfoglalva, mert rengeteg verseny van. Egyszerűen nincs elég időnk arra, hogy időt töltsünk a családunkkal. Nekem személy szerint két gyermekem van. Azt hiszem, ha a naptár még jobban bővül, akkor biztosan nem fogok versenyezni a Forma-1-ben.”