Szerző: Czuth Csaba

  • Újabb két évad érkezik a Drive to Survive-ból

    Újabb két évad érkezik a Drive to Survive-ból

    Hivatalossá vált, hogy folytatódik a Netflix Forma-1-ről szóló sorozata, a Drive to Survive, még legalább két szezon erejéig.

    Az annak idején hatalmas sikerrel berobbanó sorozatból idén már a negyedik évadot adták ki, és ez is nagyban hozzájárult a Forma-1 Amerikában növekvő népszerűségéhez. Az ötödik-hatodik évad bejelentése is épp most, a Miami Nagydíj előtt érkezett, melyet először rendeznek meg a hétvégén.

    „A Formula 1 és a Netflix ma megerősítette, hogy a rendkívül népszerű, Drive to Survive című sorozat az ötödik és hatodik évaddal folytatódik” – állt az ezzel kapcsolatos közleményben. „A sorozat népszerűsége az idők során egyre nőtt, a 4. évad az eddigi legnagyobb nézettséget hozta, és 56 országban a heti top 10-be került. Az új évadok példátlan hozzáférést kínálva ismét a kulisszák mögé kalauzolják a rajongókat, hogy első kézből láthassák, hogyan készülnek fel a pilóták és a csapatok a 2022-es és 2023-as bajnokságért folytatott küzdelemre. A sorozat soha nem látott felvételeket és interjúkat kínál a sportág legnagyobb neveitől.”

    A sorozat a sokasodó negatív hangok ellenére is folytatódik

    Egyre többekben felmerül az, hogy a Netflix sorozata elferdíti a valóságot, Max Verstappen már régóta így vélekedik, de a legújabb évaddal kapcsolatban már többen is felemelték ez ellen a hangjukat, például Lando Norris is.

  • Hamilton: Elképesztő látni, hogy az F1 meghódította Amerikát

    Hamilton: Elképesztő látni, hogy az F1 meghódította Amerikát

    Lewis Hamilton szerint nagyszerű, hogy a Forma-1 megvetette a lábát az Amerikai Egyesült Államokban is.

    A hétvégén a Forma-1 történetének első Miami Nagydíja következik, ami egy az idei két államokbeli futam közül. Sőt jövőre a tervek szerint már háromra növekszik az itteni versenyek száma, hiszen Las Vegas is csatlakozik a versenynaptárhoz. A Forma-1 népszerűsége az elmúlt években hatalmas növekedést mutatott az USA-ban, a 2021-es Amerikai Nagydíj az egyik leglátogatottabb verseny lett valaha.

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is kiemelte a javuló tendenciát.

    „Úgy nőttem fel, hogy tudtam, milyen csodálatos ez a sport, és láttam, hogy az Egyesült Államok és a világ többi része között még mindig elég nagy volt a szakadék a sport iránti szenvedély tekintetében, ezért igazán csodálatos látni, hogy ezt sikerült eltüntetni” – nyilatkozta. „Folyamatosan nő a sportág iránti szeretet az Államokban. Hatalmas rajongók vannak ott. Miami egy élmény lesz mindannyiunk számára, a versenyzői közösség számára, azoknak a rajongóknak, akik a helyszínen nézik, de azoknak a rajongóknak is, akik úgy repülnek oda, és talán még soha nem jártak itt. Amerika ezen a téren sok mindent tud kínálni, szóval ez nagyon izgalmas.”

  • Russell: A Williamses küszködés is segít most a Mercedesnél

    Russell: A Williamses küszködés is segít most a Mercedesnél

    Attól eltekintve, hogy az autó nem az igazi, George Russell Mercedeses pályafutása kiválóan indult, hiszen négy verseny elteltével ő az egyetlen a mezőnyben, aki mindig a legjobb ötben zárt.

    A fiatal brit három Williamses szezon után érkezett meg a legutóbbi nyolc év világbajnok istállójához. A grove-iak színeiben többnyire a mezőny végén küzdött, és most ez a tapasztalat is segíti a Mercedesnél, akik jelenleg alighanem a középmezőny elején tartanak.

    „Nehéz, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk csapatként. Talán az, hogy a Williamsnél nagyon nehezen vezethető autókat vezettem, segített valamennyire” – nyilatkozta Russell. „A Q1 és a Q2 most számunkra rendkívül fontos, míg korábban a Mercedes számára ez gyerekjáték volt, szinte olyan volt, mint egyfajta felkészülés a Q3-ra.”

    A 24 esztendős pilóta egyelőre előrébb jár, mint a hétszeres világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton, viszont így is arra számít, honfitársa hamarosan visszavág: „Lewis hihetetlenül erősen fog visszatérni, efelől semmi kétségem. Határozottan végig fog hajszolni engem.”

    Russell tudja, hogy eddig az autó erejéhez képest mindig kijött neki a lépés, viszont most már bízik a fejlesztésekben is, melyeket Miamiban láthatunk is majd az autón a hírek szerint.

    „Úgy gondolom, hogy az eredmények tekintetében határozottan a legtöbbet hoztuk ki a dolgokból, és az első négy versenyen határozottan a szájunk íze szerint alakultak a dolgok. Ez önbizalmat ad nekem, és biztos vagyok benne, hogy a csapatnak is, hogy amikor az autó javul, akkor ott leszünk, hogy még több pontot szerezzünk a tabellán. De ahogy a hétvége előtt is mondtam, nem tudjuk fenntartani ezeket az eredményeket, ha továbbra is ott fogunk tartani a tempó terén, ahol most vagyunk” – zárta gondolatát.

  • Alonso elmondta, mi a gond az új szabályokkal

    Alonso elmondta, mi a gond az új szabályokkal

    Fernando Alonso érzése szerint van, ami jobb lett az idei szabályok életbe lépésével, de azért még lenne min dolgozni.

    A Forma-1 éveken keresztül próbálta megtalálni, hogy mivel lehetne több látványos csatát és előzést elérni a futamokon és idénre érkezett meg a megoldás új aerodinamikai szabályok formájában. Ez mondhatni be is váltotta a hozzá fűzött reményeket ilyen téren, mármint a legtöbben elégedettek vele és érzik a hatását. Fernando Alonso is az ő táborukat erősíti, azonban a létszeres világbajnok nem elégedett maradéktalanul, hiszen bizonyos más szempontok szerint nem lát fejlődést.

    „Az új szabályoknak közelebb kellett volna hozniuk egymáshoz az autókat úgy, hogy több csapat és versenyző nyerhessen futamokat” – nyilatkozta. „A kvalifikáció sorrendje viszont még mindig a csapatok sorrendje, nem pedig a versenyzők alapján alakul, szóval általánosságban a sportnak ezt tovább kellene vizsgálnia és javítania.”

    „A gumik még mindig problémát jelentenek”

    Alonso csapata, az Alpine nem kezdte rosszul a szezont, viszont a spanyolt gyakran elkerülte a szerencse. Érdemben nem léptek előre a jelenlegi sorrend alapján, többnyire a pontszerzésért tudnak harcolni. A futamokon viszont rendre gondot jelent számukra a gumikopás, ami talán a franciáknál még magasabb is, mint az átlag.

    „Könnyű követni az autókat, aerodinamikailag nem veszítünk annyit, mint korábban, de a gumik még mindig problémát jelentenek. Az autók követésekor még mindig sokat kopnak a gumik. Az idei autók nem olyanok, mint az előző generációsok, amelyeket nagyon jól ismertünk, és amikor megérkeztünk a pályára, az autó közel optimálisan működött. Idén kell egy kis idő, hogy mindent finomhangoljunk” – zárta gondolatát a 40 esztendős pilóta.

  • Sainz: Még mindig nem mennek olyan simán a dolgok, mint szeretném

    Sainz: Még mindig nem mennek olyan simán a dolgok, mint szeretném

    Carlos Sainz a tavalyi nagyszerű szezonját követően idén egyelőre botladozik és jelentősen elmarad a csapattárs Charles Lecerc-től is.

    A spanyol a legutóbbi két versenyen kiesett és többször hibázott is. Ausztráliában a versenyen, míg Imolában a pénteki időmérőn rontott. Az olaszországi futamon is kiesett, de akkor Ricciardo hibájából. Egyedül a múlt szombati sprintfutam sikerült neki jól az utóbbi időben, ahol a tizedik helyről a negyedikig lépdelt előre.

    „Örülök, hogy kívülről úgy tűnik, kényelmesen érzem magam” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Forma-1 hivatalos oldalának. „Belülről még nem érzem így. Még mindig nem megy olyan simán, mint ahogy szeretném, és az olyan hibák, mint az időmérőn elkövetett, azt bizonyítják, hogy talán még mindig nem vagyok 100%-ig elégedett az autóval és nem értem még teljesen.”

    „De nagyon igyekszem” – tette hozzá. „Igyekszem mindent megtenni, hogy jobb legyen, és hogy megváltoztassam a vezetésemet. A hibák márpedig jönni fognak, ha ilyen kihívások elé állítod magad.”

    Még ha a Ferrari hazai versenyei közül az első rosszul is sikerült Sainz-nak, legalább az kiderült, hogy hosszabbítanak vele még két évre. A 27 esztendős spanyol szerint nincsen semmilyen mágikus fegyver, amivel egy csapásra megoldódnak a problémái az autóval. Sokkal inkább az lesz a megoldás, hogy igyekszik hozzászokni a kocsihoz, illetve jobban együtt dolgozik a csapattal, hogy számára kedvezőbb autóval álljanak elő.

    „Őszintén szerintem ez e kettő kombinációja” – folytatta. „Nincsenek mágikus fegyverek. Valamit saját magadnak is kell tenned, mint versenyző, és nekem olyan technikákat és vezetési módszereket kell alkalmaznom, amelyekhez nem vagyok hozzászokva, hogy gyors legyek ezzel az autóval. Ugyanakkor szükségem van némi tesztelésre és néhány szabadedzésre, hogy kipróbálhassam a dolgokat, ehhez szükségem van az első és az második edzéses etapokra. Amint megtalálom a számomra megfelelő egyensúlyt, tudom, hogy olyan gyors tudok lenni, mint bárki más.”

  • Schumacher: Kezd idegesítővé válni, hogy nem jön össze a pontszerzés

    Schumacher: Kezd idegesítővé válni, hogy nem jön össze a pontszerzés

    Mick Schumacher immár négy verseny óta áll pont nélkül az idei szezonban, miközben csapattársa, a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussen 15 egységnél jár.

    A német Nicholas Latifi mellett az egyetlen, aki nem tudott még idén pontot szerezni, a legjobb eredménye egy 11. hely Bahreinből. Legutóbb Imolában 17. lett, ami a legrosszabb eredménye tavaly Brazília óta. Schumacher most abban bízik, hogy korábbi tapasztalatai átsegítik a nehéz időszakon. Konkrétan az F3-as bajnoki szezonjára gondolt, ahol az első 14 versenyen mindössze kétszer állt dobogón, viszont a maradék 16-nak a felét megnyerte.

    Schumacher arra a kérdésre, hogy a szerencsétlenség miatt nincs még pontja, így válaszolt: „Gondolom igen. Volt már olyan bajnokságom a múltban, amikor az első versenyek nem a tervek szerint alakultak, aztán amint volt egy jó hétvégém, a dolgok lavinaszerűen beindultak, szóval csak a jó pillanatra várok.”

    Schumacher már nagyon pontot szerezne, hiszen a tavalyi évben sem jött neki össze ez, az akkor pokolian gyenge Haas-szal.

    „Ez nem növeli a frusztrációt. Csak arról van szó, hogy bosszantó, mert a pontszerzők közt akarok lenni” – tette hozzá. „Élvezem a versenyzést, és persze élvezem, hogy a legjobbakkal versenyzek pontszerző helyekért. Imolában megvolt az autónk ehhez, de sajnos nem sikerült.”

  • Baku számára nem jelentenek nyomást az új helyszínek

    Baku számára nem jelentenek nyomást az új helyszínek

    Az azeri Forma-1-es pálya főnöke elmondása szerint nem éreznek plusz nyomást új helyszínek érkezése miatt.

    Bakuban 2016-ban rendeztek először versenyt, azóta pedig még több városi pálya került az F1-be. Tavaly érkezett Jeddah, jövő héten jön Miami, jövőre pedig Las Vegas. Azerbajdzsánnak 2024-ig van szerződése a száguldó cirkusszal, de nem hiszik, hogy veszélyben lenne a helyük.

    „Láthatjuk, hogy a városok részéről nagyobb az igény nagydíjrendezésre” – szögezte le a Baku City Circuit igazgatója, Arif Rahimov. „Szerintem ez valójában nagyobb kihívás elé állítja a csapatokat, mint a promótereket, mivel a versenyek száma ennek következtében valószínűleg emelkedni fog. Mi nem érzünk semmilyen nyomást, mert nem kell versenyeznünk más helyszínekkel a régiónkban. Ha egy országon belül, például az Egyesült Államokban három nagydíj van, vagy a Közel-Keleten négy ország verseng egy helyért, akkor ott nagyobb nyomás nehezedik egy-egy pályára.”

    Egyre több helyszín rendez éjszakai versenyt, főleg a Közel-Keleten, Azerbajdzsánban viszont nem fognak átállni erre a formátumra.

    „Eddig öt versenyünk volt és 2022-ben lesz a hatodik” – tette hozzá Rahimov. „Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy sokat kell változtatnunk. Elégedettek vagyunk a vonalvezetéssel – kihívást jelent, izgalmas, és ahogy mondtuk, nagyon jól mutatja be Baku városát. Ugyanebből az okból kifolyólag nem szeretnénk, ha a versenyt éjszaka rendeznénk, mivel azt szeretnénk, ha az emberek láthatnák Azerbajdzsán gyönyörű városát.”

  • Wolff: Nálunk van a három legjobb pilótából kettő

    Wolff: Nálunk van a három legjobb pilótából kettő

    A Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton és George Russell a mezőny három legjobb pilótája közé tartozik.

    A Mercedes csapatának nagyon nehezen indult az idei szezon, de legalább a pilótákkal jól állnak, állítja Toto Wolff. Náluk van a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, illetve az eddigi akadályokat nagyon szépen vevő George Russell.

    „Nagyon elégedett vagyok a felállással, e téren nálunk van a három legjobb pilótából kettő” – nyilatkozta Wolff a Motorsport.com-nak.

    Russell számára eddig jobban alakul a szezon, 21 ponttal előzi Hamiltont jelenleg, de a két versenyző úgy tűnik, erőjüket egyesítve igyekszik a csapatot segíteni.

    „Nagyon profin és analitikusan közelíti meg a helyzetet” – mondta Wolff a fiatalabbik britről. „Szeretném látni, hogy nincs súrlódás kettejük között. Eddig éppen fordított a helyzet, nagyon produktívak és pozitívak.”

    Az osztrák csapatvezető tisztában van vele, hogy a Mercedesnek meg kell adnia a megfelelő felszereléseket, mert a pilótáiknak ez jár: „Megérdemelnek egy olyan autót és erőforrást, amivel az élen harcolhatnak. Nem a mostani helyzetet érdemlik.”

  • Pérez úgy érzi, a Red Bullnál lehet esélye a bajnoki címre

    Pérez úgy érzi, a Red Bullnál lehet esélye a bajnoki címre

    Sergio Pérez nem futott rossz első szezont a Red Bullnál, de még így is jó 200 ponttal elmaradt a világbajnok csapattárstól, Max Verstappentől. 2022-ben azonban magasabb szintre kapcsolt, már az első pole-ja is megvan, célja pedig a világbajnoki cím.

    A mexikói a Fox Sports-nak mesélt arról, hogy most már nem éri be győzelmekkel: „Úgy érzem, van esélyem arra, hogy bajnok legyek a Red Bullal. Bizonyítanom kell magamnak. Tudom, hogy képes vagyok rá, dolgozom érte, és nem csak futamokat akarok nyerni, most már a bajnoki címre koncentrálok.”

    A régi időkben még egy-egy dobogó lehetett a cél a Force Indiánál, a várakozások viszont immár nagyobbak. Pérez úgy érzi, nem lenne tisztességes, ha nem próbálná meg megnyerni a címet.

    „Tiszteletlen lenne magammal és a családommal szemben. Amúgy nem kell a Forma-1-ben vezetnem, én azért vagyok itt, mert bajnok akarok lenni” – tette hozzá.

    Pérez egyelőre nem érzi, hogy Verstappent különleges bánásmódban részesítenék a Red Bullon belül, viszont ha jelentősen lemaradna, ismét segítene a hollandnak.

    „Ha támogathatom a csapatot, és nem vagyok olyan helyzetben, hogy harcoljak, akkor mindent megteszek, úgy, mint tavaly Abu-Dhabiban. Vannak pillanatok, amikor a csapatot kell előtérbe helyezni” – zárta gondolatát a 32 esztendős mexikói.

  • Albon: Teljesen megölt, hogy elvesztettem az ülésem

    Albon: Teljesen megölt, hogy elvesztettem az ülésem

    Alex Albon a Forma-1 podcastjében mondta el, mennyire nehéz volt a pillanat, amikor elvesztette az ülését a Red Bullnál 2020 végén.

    A thai versenyzőnek azonban csak egy évet kellett kihagynia, hiszen idéntől már a Williams alkalmazásában áll, akik színeiben hamar bizonyított is – már a harmadik versenyén pontot szerzett, egy kiváló stratégiával.

    „Megölt, borzalmas volt” – mondta a Beyond the Grid-ben az ülése elvesztéséről. „Ezt elég későn jelentették be, azt hiszem, decemberben volt. Christian [Horner – a szerk.] és Helmut [Marko] is hitt és bízott bennem, illetve a Red Bullnál mindenki, sőt még mindig remek a kapcsolatom velük. De ami engem illet, ez nagyjából olyan volt, hogy az F1-ben akarok lenni. Úgy éreztem, én vagyok a legéhesebb versenyző, és azon gondolkoztam, hogyan tudnék újra bekerülni?”

    Albon az egy éves, oldalvonal melletti periódusban a Red Bull tartalékja volt, és nem csak hogy részt vett egy egyéniben győztes konstrukció fejlesztésében, hanem tanult is a két pilótától, ami szintén segített neki abban, hogy visszataláljon a Forma-1-be.

    „Ami szintén fontos volt, az az, hogy mindig hallgattam Maxot és Checót és a mérnökeiket, és átvettem tőlük néhány dolgot” – tette hozzá. „Olyasmiket, hogy mint emberek, hogyan működnek együtt a csapattal, és hogyan tanulnak. Elég érdekes volt, hogy ugyan távolabb kerültem a reflektorfénytől és a paddocktól, de más szemszögből nézhettem a dolgokat.”

    Ugyanakkor azt nem volt könnyű elviselnie Albonnak, hogy az autó épp akkorra sikerült remekre és 2013 óta először nyertek vele bajnoki címet: „Az autó rögtön gyors volt. Max arról beszélt, hogy milyen jónak érződött a hátulja, mennyivel stabilabb volt. Egy kicsit fáj, mert ekkor azt gondolod, hogy ez nagyszerű, úgy érzem, hogy hozzájárultam ehhez. Az olyan emberek, mint Adrian [Newey] sokszor elismerték a munkám ebben. Nem akarom azt mondani, hogy sokat segítettem, de úgy éreztem, hogy hozzájárultam. Az első néhány futam… borzalmas volt, tartalékversenyző voltam, így minden versenyre el kellett mennem, de csak azért, hogy ott legyek. Nem tudtam nézni, csak ültem és próbáltam távol maradni tőle, amennyire csak lehetett.”