Szerző: Czuth Csaba

  • Hamilton a hátát fájlalja a még mindig pattogó Mercedesben

    Hamilton a hátát fájlalja a még mindig pattogó Mercedesben

    A jelek szerint Azerbajdzsánban is folytatódik a Mercedes és Lewis Hamilton pocsék szezonja, sőt a problémákat már a hétszeres világbajnok egészsége is megsínyli.

    A német istálló egész évben szenvedett az autó pattogásával, bár Barcelonában talán már úgy gondolták, megoldották, mostanra visszatért a probléma. A Mercedes pedig próbálkozott mindennel, az első edzésen látottak alapján a másodikra igyekeztek változtatni a beállításokon, de nem javult a helyzet, Hamilton csak 12. lett így is.

    „Megleszek, de kicsit fáj” – mondta a hátáról a brit. „Az egyenes végén komoly sebességet érünk el és sok a pattogás.”

    Ami pedig a változtatásokat illeti, Hamilton így véleményezte őket: „Igen, próbáltunk valamit kísérletezni az autón, de nem érződött túl jónak, hogy őszinte legyek. De legalább kipróbáltuk, vannak adataink róla, és remélhetőleg holnapra valószínűleg visszatérünk ahhoz, amit megváltoztattunk.”

    Hamilton viszont azzal kapcsolatban tanácstalan, hogy mi okból lehet ekkora, vagyis bő másfél másodperc a Leclerc-hez viszonyított lemaradás: „A gumik úgy érzem, jól működtek, nem volt gond a kör kezdeténél. Csak azt nem tudom megmondani, hol van az az 1,6 másodperc, az nagyon messze van, bár sok megy el az egyenesben.”

  • Nem zárt túl jó pénteket a Red Bull Bakuban

    Nem zárt túl jó pénteket a Red Bull Bakuban

    Max Verstappen és Sergio Pérez sem elégedett maradéktalanul az Azeri Nagydíj pénteki napjával. A második szabadedzésen mindkettejüket megelőzte a leggyorsabbként záró Charles Leclerc, habár az első szabadedzést még Pérez nyerte, a monacói előtt.

    Az eredmények éppen tükrözik is azt, ami Pérez szerint a Red Bull problémája, vagyis hogy rossz irányba mentek a beállításokkal.

    „Jól kezdtük a napot” – kezdte nap végi nyilatkozatát a mexikói. „A második edzés viszont nem ment olyan jól, mint ahogy szerettük volna. Valószínűleg rossz irányba mentünk el, vagy csak próbáltunk felfedezni, de nem jött össze és nem tudtuk megoldani a problémákat. De vannak megfelelő adataink mindkét gumiról hosszútávon, ebben a tekintetben külön utakon jártunk Max-el. Most végig kell menni ezeken és kielemezni. Remélhetőleg mindezt össze tudjuk rakni a kvalifikációra.”

    A garázs másik oldalán Max Verstappennek sem volt kifejezetten jó napja, ismét küzdött a hátsó szárnyával, ráadásul lágy gumis gyorsköreit rendre sárga zászlók szakították meg.

    „Kissé szerencsétlen voltam a lágy gumis köreimmel az első és második edzésen is” – értékelt a regnáló világbajnok. „Mindig szembe jött egy sárga zászló, így el kellett vennem, de összességében azt hiszem, rendben voltunk. Úgy tűnik, a Ferrari ismét elég gyors egy körön. A hosszú etapok kicsit kiegyenlítettebbek – ez pozitívum. Egy utcai pálya esetében most az egyszer úgy tűnik, hogy egy körön át működnek a gumik, mert amikor a második körben próbálkozol, veszítesz a teljesítményedből. Összességében nem volt rossz nap. Csak néhány dolgot kell még finomhangolnunk.”

    A különböző problémái miatt Verstappen nem tudott olyan hosszú versenyszimulációt futni, azonban ez annyira nem hatotta meg.

    „Két kör! Nagyon hosszú volt” – viccelődött. „Nem hiszem, hogy ez túl sokat számítana. Egy kis képet kap az ember. Természetesen nem ismered a gumiabroncs tényleges kopását, de azt hiszem, elég információnk van ahhoz, hogy lássuk, milyen irányba akarunk menni a gumikkal.”

  • Új szerződésével a zsebben Pérez most már a bajnoki címeket veszi célba

    Új szerződésével a zsebben Pérez most már a bajnoki címeket veszi célba

    Miután két évvel hosszabbított a Red Bull csapatával, Sergio Pérez célba veheti a világbajnoki címet.

    A mexikói tavaly csatlakozott a Red Bullhoz, az év során pedig egy győzelmet és öt dobogót szerzett, miközben csapattársa világbajnok lett. Az idei év eddig jobban alakul a számára, közelebb tud lenni Verstappenhez, már futamgyőzelme is van, sőt nem is akárhonnan, Monacóból. Ezzel jelenleg 15 ponttal követi a holland csapattársat a pontversenyben.

    „Nagyon boldog voltam, hogy 2024-ig hosszabbítottam a csapattal, ami jól mutatja, milyen nagyszerű munkát végzünk együtt, és mennyire elégedettek vagyunk egymással” – lelkendezett. „Azzal, hogy már tisztázódott a jövőm, száz százalékban a fő célomra, a versenyek és világbajnoki címek megszerzésére koncentrálhatok. Elképesztő, hogy a kemény munka mindig kifizetődik, két évvel ezelőtt még ülés nélkül voltam az F1-ben, ma pedig már a legjobb csapatban vagyok. Úgy gondolom, hogy jelenleg pályafutásom legjobb pillanatában vagyok, és egy olyan csapatnál vezetek, amely mindig a tökéletességre törekszik, ami tökéletes választás számomra és minden versenyző számára.”

    A hétvégén újabb verseny következik, a helyszín pedig különösen motiválja, hiszen Bakuban szerezte első Red Bullos győzelmét, és amúgy is egy sikeres pályájának lehet nevezni.

    „Félre kell tennünk az érzelmeket, és a következő versenyre kell koncentrálnunk, ami Azerbajdzsánban lesz” – tette hozzá. „A bajnoki küzdelem nagyon szoros, ezért teljes fókuszban kell lennünk. Nagyon különleges volt megnyerni tavaly Bakut a csapattal, nagy örömömre szolgált. Szeretem az utcai pályákat, mert itt a versenyző tényleg jelentheti különbséget, persze könnyebb hibázni, amikor a határon próbálsz menni, de végső soron ez adja meg azokat a tizedeket, amik a versenyképességhez kellenek.”

  • Bottas egy problémamentes hétvégében reménykedik

    Bottas egy problémamentes hétvégében reménykedik

    Valtteri Bottas szerint ideje lenne egy problémamentes hétvégét futnia az Alfa Romeónak, miután folyamatos megbízhatósági problémák hátráltatták eddig az idény során.

    Sokszor kellett pénteki szabadedzéseket kihagynia, legutóbb Monacóban például az MGU-K okozott fejtörést az Alfának, de Bahreinben, Imolában és Barcelonában is az autó problémái hátráltatták a finnt a pénteki napokon. Miamiban szintén keveset tudott körözni, de akkor ő törte meg az autót.

    „Baku egy olyan hely, ahonnan vannak jó és rossz emlékeim, szóval remélem, hogy idén a kellemesebb fajtából gyűjthetek még emlékeket. Kulcsfontosságú, hogy egy problémamentes hétvégét zárjunk” – kezdte nyilatkozatát Bottas. „Eddig jó eredményeket értünk el néhány pénteki probléma ellenére, és ha ezeket kijavítanánk, akkor igazán kiaknázhatnánk a csomagunkban rejlő teljes potenciált. Tudjuk, hogy ez esetben az élmezőny környékén tudunk harcolni, és itt is ez lesz a cél.”

    Az eddigiek ellenére Bottas így is az összetett nyolcadik helyén áll, csak tíz ponttal követi tavalyi csapattársát, Lewis Hamiltont. A most következő versenyhelyszín pedig tartogathat meglepetéseket, ékes bizonyítéka ennek az, hogy még senki sem tudta megnyerni a versenyt kétszer. Az egyszeres győztesek táborát erősíti Bottas is, aki szerint most is lehet káosz.

    „Ez egy olyan pálya, amely kaotikus versenyeket tud produkálni, így készen kell állnunk arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki minden lehetőségből. Nagyon szórakoztató lehet vasárnap” – zárta gondolatát.

  • Zhou nem aggódik a jövő miatt

    Zhou nem aggódik a jövő miatt

    A kínai újonc Guanyu Zhou nem biztos benne, hogy megtarthatja jövőre az Alfa Romeós ülését, mégsem aggasztja ez a fajta veszély túlzottan.

    A közelmúltban felmerülő pletykák szerint a Forma-1 első kínaijának jövője bizonytalan, annak ellenére, hogy a csapatfőnöke, Frederic Vasseur elégedettnek tűnik vele, illetve csapattársa, Valtteri Bottas is támogatja.

    „Valtteri gyors az autóban, de azon kívül is jól bánik a csapattal, fantasztikus a motiváció és a hozzájárulás szempontjából egyaránt” – méltatta új pilótáját Vasseur. „A Zhou-val való együttműködése is több mint jó.”

    Az viszont egyelőre kérdéses, hogy például a remek csapatszellem adta előnyöket új szerződésre tudja-e váltani az újonc versenyző.

    „Még csak az idei szezon elején vagyunk, így nincsenek terveim a jövőre nézve” – hangsúlyozta. „Persze, ez eddig eléggé hullámzó volt, de összességében nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Emellett úgy érzem, hogy még rengeteg futam áll előttem, hogy továbbfejlesszem a képességeimet a Forma-1-ben. Ha minden a tervek szerint alakul, nem látok okot arra, hogy túlságosan aggódnom kellene amiatt, hogy itt leszek-e jövőre.”

    Zhou eddig egyszer szerzett pontot, az év legelső futamán, azóta viszont többször is gondjai akadtak a megbízhatósággal.

  • Alonso szerint sem kellene korlátozni a versenyzők fizetését

    Alonso szerint sem kellene korlátozni a versenyzők fizetését

    Fernando Alonso ellenzi a versenyzők fizetésének korlátozásáról szóló javaslatokat, csakúgy mint például korábban Max Verstappen menedzsere.

    Mindezek ellenére a Ferrari csapatőfnök Mattia Binotto szerint a tárgyalások már régen elkezdődtek ezzel kapcsolatban a Liberty Mediával és az FIA-val.

    „Tárgyalunk róla, de nincs egyszerű megoldás, különösen a pilóták fizetési korlátjára vonatkozóan” – árulta el az olasz. „Ez nem rövid távra szól az élő szerződések miatt, felismerjük, hogy eltart egy ideig, de mindenképpen végigmegyünk a folyamaton.”

    Ebből a folyamatból ugyanakkor a pilótákat eddig kihagyták Alonso elmondása szerint.

    „A versenyzőket mindig is kihagyták ebből a témából” – idézi a Sky Deutschland a rangidős kétszeres világbajnokot. „Úgy gondolom, egyre inkább kihasználnak minket a Forma-1-ben. Egyre több eseményen veszünk részt, egyre inkább kapcsolatban vagyunk a szurkolókkal. Egyre többet kérnek tőlünk, hasznot húznak belőlünk. Számunkra épp emiatt nem kellene felső határt állítani.”

  • Pérez a Forma-1-es visszavonulás után a versenyzést is abbahagyná

    Pérez a Forma-1-es visszavonulás után a versenyzést is abbahagyná

    Sergio Pérez jelenleg úgy érzi, hogy amint lejár az ideje a Forma-1-ben, végleg felhagy a versenyzéssel.

    A mexikói 15 éves kora óta versenyez formaautókkal, még a Formula BMW-ben kezdte, 2011-től pedig állandó tagja a Forma-1-es mezőnynek. Nemrégi fejlemény, hogy új szerződést írt alá a Red Bull csapattával, mely 2024 végéig a bikásokhoz köti. Eddig még tehát biztosan az F1-ben lesz, de úgy látja, hogyha egyszer távozik innen, akkor a WEC-ben, az IndyCar-ban és máshol sem tudná elképzelni magát.

    „Őszintén szólva, nem érdekel a dolog” – szögezte le Pérez. „Ami a hosszútávú versenyzést illeti, nem tudom, hogy valaha fogok-e ilyet csinálni. Azt hiszem, ha egyszer befejeztem az F1-et, vissza kell lépnem és a gyerekeimről kell gondoskodnom. Már van három. Eléggé elfoglalt leszek.”

    Pérez éppen a legutóbbi, Monacói Nagydíjon aratott történelmi győzelmet, a hétvégén pedig már Bakuban versenyez, ahol meg először nyert Red Bullosként. Nagyon büszke arra, amit elért, emellett pedig érzi annak a terhét, hogy mit jelent térsége egyetlen versenyzőjének lenni.

    „A sportág történelmét tekintve nagy rajongó vagyok” – tette hozzá. „Tudom, hogy mit jelent egy ilyen futamot megnyerni. Nyilván mindegyik nagyon fontos, de ez kétségkívül nagyon különleges volt, és nagyon-nagyon magas polcra került az országom számára. Jelenleg én vagyok az egyetlen mexikói, vagy egyáltalán latin-amerikai versenyző a rajtrácson. Ez is csak azt mutatja, milyen nehéz nekünk bekerülni a sportba és sikeres karriert futni. Persze nem mondom, hogy az európaiaknak könnyű. De innen elég nehéz, így azt kell mondanom, rendkívül büszke vagyok rá.”

  • A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes Bakuban is Monacóhoz hasonló teljesítményre számíthat

    A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról beszélt, mire számíthatnak a következő, azeri hétvégén. Ismét egy városi pályára látogat a Forma-1 mezőnye, ahol a címvédők további nehézségekre számítanak.

    Lewis Hamilton és George Russell Bacelonában már láthatta a fényt az alagút végén, ám Monacóban visszaestek az eddigi szintre, és csak tisztes távolban követhették a két élcsapatot.

    „Természetesen Monacóban sokkal nehezebb volt működésre bírni az autót, mint Barcelonában” – szögezte le Shovlin. „Barcelonában megmutattuk, hogy jó versenytempót tudtunk diktálni, bár tudjuk, hogy van még tennivalónk, hogy felzárkózzunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. Monaco kihívása azonban az alacsony sebességű jellegében rejlik, ez egy nagyon rázós pálya, és küszködtünk az autó vezethetőségével. Ez befolyásolta a versenyzők magabiztosságát, és azt jelentette, hogy nem tudtunk olyan közel menni az optimumhoz, mint Spanyolországban.”

    A következő futam tehát az Azeri Nagydíj lesz, ami megint nem tűnik a legkedvezőbbnek a Mercedes számára.

    „Dolgozunk azonban olyan területeken, ahol megpróbáljuk javítani a vezethetőséget, és megpróbáljuk az autót egy kicsit közelebb vinni az optimumhoz” – tette hozzá. „De tisztában vagyunk vele, hogy amellett, hogy az autó alapteljesítményét növeljük, a pályák szélesebb skáláján is működőképessé kell tennünk. Szóval ezek mind olyan dolgok, amelyekkel a bakui felkészülés során, illetve hosszabb távon is foglalkozunk, mert lesznek még más kihívást jelentő pályák is. De nagyon keményen dolgozunk, mert a csapat és a versenyzők nagyon szeretnének újra az élre kerülni.”

  • Russell: Albon kivételes munkát végez a Williamsnél

    Russell: Albon kivételes munkát végez a Williamsnél

    George Russell szerint honfitársa, Alex Albon dicséretet érdemel a Williamsnél nyújtott „kivételes” teljesítménye miatt.

    A korábbi Red Bull pilóta idén tért vissza a Forma-1-be egy év szünet után, viszont rögtön felvette a fonalat, a harmadik versenyén pedig már pontot is szerzett a gyakorlatilag sereghajtó csapattal. A brit-thai honfitársa, George Russell helyére érkezett a Williamshez, aki kifejtette, hogy elégedett az utódjával.

    „Alex kivételes munkát végzett” – nyilatkozta. „Azt hiszem, nyilvánvalóan nem volt titok, hogy nehéz időszakot élt át a Red Bullnál, de szerintem mindannyian – még talán Maxet is beleértve – tudtuk, hogy Alex mennyire tehetséges. És ahogy mondtam, 2011 óta versenyzünk egymással. Alex néhány évvel idősebb volt nálunk. Szóval akkoriban de Vries ellen versenyzett a KF1-ben, és emlékszem, hogy mindig ott tudott lenni. Mindig is a legjobbak közé tartozott, szóval ez nem meglepő számomra, és örülök, hogy újra a Forma-1-ben van, és hogy bebetonozta a pozícióját.”

    Albon már most teljesen a csapatnál sokkal régebb óta szereplő Nicholas Latifi fölé nőtt, akivel korábban a DAMS-nál is voltak csapattársak az F2-ben, 2018-ban. A kanadai összehasonlította két F1-es csapattársát, Albont és Russellt.

    „Szerintem mondanom sem kell, hogy mindketten elképesztően gyors versenyzők” – nyilatkozta. Amikor bejelentették, hogy Alex lesz a csapattársam, nem voltak illúzióim, tudtam, hogy rögtön meglesz a tempója, annak ellenére, hogy egy évet kihagyott. 2018-ban versenyeztem ellene, vagyis a csapattársaként, és tudom, milyen gyors volt akkor is. Szóval úgy gondolom, hogy sok szempontból hasonlítanak egymásra, de nyilvánvalóan van néhány apró különbség a vezetési stílusukban, amivel én is tisztában voltam a szezon előtt, mivel korábban csapattársak voltunk Alexszel. Nem mondom el a vezetési stílusuk titkait, mert talán ezt nem akarják nyilvánosságra hozni. De nagyszerű, hogy mindkettőjük csapattársa lehettem.”

  • Pérez reagált az interneten róla keringő videókra

    Pérez reagált az interneten róla keringő videókra

    A Monacói Nagydíjon aratott sikere után Sergio Pérez mondhatni nem maradt szomjas, ezt videós bizonyítékok is alátámasztják. A szóbanforgó felvételek egyikén a futamot követő buliban egy fiatal hölgy közeli társaságában látható, egy másikon pedig egy yachton próbálják lesegíteni a lépcsőn.

    A mexikói versenyző Instagram oldalán reagált ezekre a videókra, vállalva a felelősséget.

    „Láttam a rólam keringő videókat, és vállalom a felelősséget értük. Ez a buli eléggé elszabadult. Én is elvesztettem az irányítást, de ennyi volt, egy elszabadult buli” – szögezte le. „A hozzám közel álló emberek ismerik az értékeimet, és tudják, milyen ember vagyok. Ha engem kérdeznek, a feleségem és én közelebb állunk egymáshoz, mint valaha. Azoknak az embereknek, akik csak bántani akarnak minket, a legjobbakat kívánom. Köszönöm mindenki szeretetét, és bocsánatot kérek azoktól az emberektől, akik szeretnek, mert ezek a videók egyáltalán nem vallanak rám. Többet nem szeretnénk erről beszélni, mert csak feledtetné azokat a csodás pillanatokat, melyeket családként megélünk.”