Szerző: Czuth Csaba

  • A Red Bull motorcsere miatti büntetésre számít Leclerc esetében

    A Red Bull motorcsere miatti büntetésre számít Leclerc esetében

    Helmut Marko szerint a Ferrari csapatának duplán kell fizetnie a megbízhatósági gondjaiért. A maranellóiak kettős kiesést könyvelhettek el Bakuban, Leclerc-nél a motor füstölt el, ez az, ami igazán fájhat még. A probléma az a monacói esetében, hogy a történtek után úgy tűnik, már a harmadik motorhoz kell nyúlniuk, és épp ennyi a megengedett egész évben.

    „Fair küzdelmet szeretnénk” – szögezte le kezdésként Marko a ServusTV-nek nyilatkozva. „Leclerc már a harmadik motorját fogja megkapni úgy, hogy ezután még legalább egyszer vagy kétszer motort kell cserélnie, így a rajtbüntetések elkerülhetetlenek.”

    Leclerc – csakúgy mint Spanyolországban – ismét az élről esett ki, habár Verstappen sokkal frissebb gumikkal közeledhetett volna rá, hiszen a monacóival ellentétben ő nem a korai virtuális biztonsági autós fázis alatt cserélt kereket. Marko szerint amúgy is megfogták volna a Ferrari pilótáját, habár az elején Verstappen nem tudta megelőzni Leclerc-t, de az osztrák szerint ennek megvolt az oka.

    „A sebesség szempontjából sajnálatos volt, hogy Leclerc Checo szélárnyékában tudott maradni az első néhány körben, így Max nem tudta rögtön megelőzni. Később viszont már azt a képet láttuk, amire számítottunk, vagyis hogy mi vagyunk a leggyorsabbak a versenytempóban” – zárta értékelését a Red Bull szakembere.

  • Ha a Ferrari eljátssza az esélyeit, a Mercedes ott lesz a lepattanóknál

    Ha a Ferrari eljátssza az esélyeit, a Mercedes ott lesz a lepattanóknál

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff figyelmeztetett, hogy csapata mindig ott lesz, hogy értékesítse a lepattanókat, ha a Ferrari botlik.

    Mindezt az ezüstnyilak Bakuban is bebizonyították, ahol a 3-4. helyet szerezték meg a két Red Bull mögött a Ferrari dupla kiesését követően. Ráadásul a konstruktőri pontversenyben is elkezdték megközelíteni a maranellóiakat, már csak 38 pont így a hátrányuk, Russell pedig tekintélyes előnnyel előzi a Ferraris Sainzot.

    „Amikor az autód nem elég versenyképes az élen álló srácokhoz képest, akkor az a helyzet, hogy maximalizálnod kell a pontokat” – állítja Wolff. „Fontos, hogy megszilárdítsuk a helyünket és biztosítsuk, hogy ne legyünk rosszabbak a harmadiknál. Ugyanakkor ami a Ferrarit illeti, ha gyakran botlanak, mi ott leszünk a lepattanóknál.”

    Kerüljön gondba bármelyik csapat, az eddigiekben tényleg mindig ott voltak, de főleg George Russell révén, aki ötödiknél rosszabb helyen még nem végzett idén, de Bakuban is övé lett a dobogó legalsó foka.

    „Nagyon stabilan hozza a jó helyezéseket, és néhányszor már a dobogóra is felállhatott, illetve Lewis is ott volt” – tette hozzá vele kapcsolatban Wolff.

    A megbízhatóság a fő fegyverük

    A Mercedes az egyetlen csapat, amely idén mindkét autójával mind a nyolc futamon célba ért. Természetesen a továbbiakban is ez a cél a német istállónál.

    „A megbízhatósággal mindig résen kell lenni, mert a pontszerzéshez nem csak gyorsnak kell lenni. Együtt érzek a Ferraris srácokkal, mert szupererős motorjuk és jó autójuk van, de végső soron, ha ennyi pontot veszítesz, azzal elveszíted a bajnokságot. Mindig óvatosnak kell lenned, és mi azok vagyunk, mert az autó bármikor megállhat” – zárta gondolatát az osztrák.

  • Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Bottas biztos benne, hogy az Alfánál valami alapjaiban rossz volt a hétvégén

    Az Alfa Romeo olyan pocsék hétvégén van túl Azerbajdzsánban, hogy Valtteri Bottas szerint valami alapvető problémájuk volt az autóval.

    A finn versenyző az évad nagy részét a középmezőny elején töltötte, a Baku előtti öt versenyen pedig kivétel nélkül pontot szerzett. Az azeri hétvégén azonban már az időmérőn is hamar elvéreztek és még a sok kiesést hozó futamon is csak 11. lett Bottas, Zhou-t pedig ismét technikai hiba hátráltatta.

    „Pontokért jöttünk ide, és azok nélkül távoztunk, úgyhogy nyilvánvalóan nem vagyok túl elégedett azzal, ahogy a hétvégénk alakult” – nyilatkozta a csalódott Bottas a verseny után. „A verseny nagyon hosszúnak érződött, mivel hiányzott a tempónk: úgy gondolom, hogy valami alapvető hiba volt az autóval, amit ki kell vizsgálnunk. Péntekről szombatra egyszerűen úgy éreztem, mintha elveszítettük volna a hátsó tapadást, ami egy kicsit furcsa, mert a kicserélt alkatrészekkel növekednie kellett volna a hátsó tapadásnak. Szóval ki kell derítenünk, mi romlott el. Ma esélyem sem volt arra, hogy megközelítsem Zhou tempóját, ő egy másik ligában versenyzett, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, ami számomra elég furcsa.”

    Bottas hozzátette, hogy az autó sehogy, semmilyen körülmények között nem akart működni.

    „Nem jelentett különbséget, milyen keveréken vagyunk” – tette hozzá. „Tényleg ugyanazt éreztem, mint szombaton, hogy egyetlen körre sem tudtam a gumikat működésre bírni, de azt hiszem, az tény, hogy egyáltalán nincs meg a tempónk.”

  • Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Leclerc ezt a rekordot biztosan nem szerette volna magáénak tudni

    Charles Leclerc újabb balszerencsés futamon van túl, ezúttal az Azeri Nagydíjon érte utol a rémálom és esett ki vezető helyről motorhiba miatt. Ezzel pedig mostantól egy olyan rekordot tudhat magáénak, melyet biztosan nem szeretett volna, hívta fel rá a figyelmet a WTF1.

    Leclerc alapvetően rendre kiváló időmérős teljesítménnyel rukkol elő, az idei hétvégék háromnegyedén ő szerezte meg a pole-t. Ebből viszont kialakult egy rossz statisztika, hiszen ebből csak kettőt tudott győzelemre váltani és a pályafutása egészében sem áll sokkal jobban ilyen tekintetben. Az eddig megszerzett 15 szombati elsőségéből mindössze 4-et tudott megőrizni vasárnapra, ez 26,6%-os arány, ezzel ő nyerte arányosan a legkevesebb futamot a pole-ból.

    Ugyanakkor alighanem nagyobb probléma a monacói számára, hogy a néhány versennyel ezelőtti 34 pontos előnyéből mostanra ugyanakkora hátrány lett.

    Mindemellett további érdekesség, hogy Verstappen Leclerc poleból több győzelmet tudott szerezni, mint maga Leclerc.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

  • Stroll elmondta, miért állt kétszer is falba

    Stroll elmondta, miért állt kétszer is falba

    Lance Stroll magára vállalta a felelősséget az Azeri Nagydíj időmérőjén elszenvedett ütközései miatt, melyek közül a második edzése végét és egyben Q1-es kiesését is jelentette.

    Az Aston Martin versenyzője a kettes kanyar kijáratán törte meg az autóját, miatta került elő a piros zászló is az első szakasz végéhez közeledve. Ezelőtt pedig a 7-es kanyarban is megtalálta a falat, de akkor kisebb volt a becsapódás, illetve Tecpro falat érintett, így még a bokszba sem jött be javításra.

    Stroll azt nem tudta megmondani, hogy a második ütközés az első következménye volt-e, de minden bizonnyal főleg rajta múlott.

    „Meg kell néznünk az autót, nem tudom, talán az első szárny törött volt, de végső soron későn fékeztem és ütköztem” – mondta, majd szót ejtett a fallal való első találkozásról is. „Igen, csak túl későn fékeztem, és ez okozta a balesetet.”

    Ugyanakkor Bakuban sok minden megtörténhet, így a 19. helyről sem lehet reménytelen Stroll: „Itt mindig történnek dolgok, vannak előzési lehetőségek, úgyhogy meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Gasly idei legjobb időmérőjén van túl

    Gasly idei legjobb időmérőjén van túl

    Pierre Gasly szezonja eddig nem a tervek szerint alakult, és ez a bajnoki összetetten is meglátszik, ahol 5 ponttal a csapattárs Tsunoda mögött áll. Most azonban jobbra fordulhatnak a dolgok számára, miután a bakui időmérőn megszerezte a hatodik helyet.

    „Ez az idei legjobb időmérőm” – lelkendezett a francia, majd megdicsérte csapata munkáját és kiemelte, hogy a hatodik helyről ezen a pályán még bőven lehet előre is jönni. „Bakuban minden lehetséges, ezt a tavalyi dobogóm példázza.”

    Persze Gaslynak nincsenek illúziói, hátrafelé is figyelnie kell és a stratégia szerepét is fontosnak tartja: „Nekünk egy garnitúra kemény gumiabroncsunk van, míg más csapatoknak kettő. A stratégiát illetően tehát óvatosnak kell lennünk. De most nagyon elégedett voltam az általános teljesítményünkkel.”

  • Vettel: Még jobb is lehetett volna

    Vettel: Még jobb is lehetett volna

    Idei legjobb kvalifikációs eredményét beállítva Sebastian Vettel a 9. helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj időmérő edzésén, de ez lehetett volna szerinte még jobb is.

    Ami azt illeti, valójában rosszabb is lehetett volna, hiszen a Q2-ben falba állt a 15-ös kanyarban, de tovább tudott menni és „okosan elkerülte” a komolyabb balesetet.

    „Nagyon szoros volt, de a végén reménykedtem egy szélárnyékban, ami talán a 6. helyre juttatott volna minket. Talán több barátot kéne szereznem” – értékelt viccesen a Sky Sports hasábjain, majd összességében elégedetten folytatta.

    „Elégedett voltam az utolsó körömmel, és csak egy szett gumiabroncsunk volt. Szóval összességében azt gondolom, hogy jó edzés volt. Azt hiszem, fél tized volt a hátrányom Yukihoz képest a 8. helyért, de ezzel is jó helyre kerültünk.”

  • Zhou Alonsót tekinti példaképének

    Zhou Alonsót tekinti példaképének

    Guanyu Zhou Kína történetének első Forma-1-es pilótája, az AS hasábjain pedig arról beszélt, ki volt a példaképe gyermekkorában, valamint ki szerettette meg vele a sportágat.

    Az erre vonatkozó kérdésre válaszként azonnal rávágta, hogy Fernando Alonso, habár elmondta, hogy akkoriban Kínában a legtöbbet Schumacherért voltak oda, viszont Zhou-nak Alonso vezetési stílusa tetszett.

    Renault akadémistaként pedig később egyfajta mentora is lett Alonso a jelenleg Alfa Romeo színeiben versenyző pilótának: „Ez egy nagyon különleges pillanat volt számomra. Nehéz volt elképzelni, hogy találkozhatok Fernandóval, vagy vezethetem az autóját.”

    Persze most, hogy már az F1-ben szerepel hétről hétre, Zhou megbarátkozott a gondolattal, hogy a spanyol riválisaként versenyez: „Riválisok vagyunk, habár a pályán kívül nagyon jól kijövünk.”

    A 23 esztendős pilóta királykategóriás karrierje kezdődhetett volna jobban, de összességében még nem aggódik a jövője miatt.

  • Vesti nyerte a káoszba fulladó bakui sprintversenyt

    Vesti nyerte a káoszba fulladó bakui sprintversenyt

    Frederik Vesti élete első Formula 2-es győzelmét aratta Bakuban szombat délelőtt. A Mercedes junior pilótája két Red Bullos fiatalt, Daruvalát és Lawsont megelőzve nyerte a sprintet.

    A fordított rajtrácsos versenyen Jake Hughes és Frederik Vesti alkotta az első sort, mögülük pedig Daruvala és Sargeant indultak. A rajt a legjobban a harmadik helyről induló indiainak sikerült, ő állt az élre rögtön. Vesti hiába kapta el sokkal jobban a rajtot, mélyre csúszott az egyes kanyarban, így Daruvala és Hughes is vissza tudott jönni elé.

    Hátrébb Drugovich vesztett még egy helyet, visszaesett hetediknek, illetve Haugernek sem sikerült a start, a 8-ról a 11. helyre csúszott vissza.

    Daruvala már az első néhány körben elkezdte megnyújtani a lépteit, másodpercen kívülre el tudott lépni Hughes-tól, akihez Vesti viszont közel tudott maradni.

    Doohant eközben kihívták a bokszba sérült autója miatt, így érdemben a futama véget ért, bár amúgy sem autózott pontszerző helyen a mindössze 11. helyre kvalifikáló ausztrál.

    Vesti pedig nem engedett a nyomásból és végül a 6. kör elején előzte meg Hughes-t a hármas kanyar külső ívén. Sargeant-nek sem kellett sok idő, ő is elment a brit versenytársa mellett a célegyenesben, már a következő körben, ezzel fellépve harmadiknak, Vesti mögé. Nagyon úgy tűnt, hogy Hughes nem bírja tartani az élmezőny tempóját, folyamatosan előzték őt a riválisok, kis túlzással minden adandó alkalommal befért valaki mellé. Hughes folyamatos visszaesése szolgáltatta a fő izgalmakat, Pourchaire pedig szemfülesen, Hughes-al együtt Hauger mellett is elment, egy dupla előzést bemutatva a hármas kanyarban.

    Miután mindenki átverekedte magát Hughes-on, kissé megmerevednek a frontvonalak a pontszerzők között, bár a 13. kör elején történt egy oda-vissza előzés Vips és Pourchaire között a 8. helyen. Egy körrel később Hauger is csatlakozott a csatájukhoz, aki egy optimista bevetődéssel próbált pozíciót fogni Pourchaire ellenében, de túlságosan elmérte a féktávot és a hármas kanyar külső ívén lévő falban kötött ki. A tavalyi F3-as bajnok hibáját követően érkezett a pályára a safety car, 7 körrel a vége előtt.

    Ennek a kényelmesen vezető Daruvala örült a legkevésbé, aki így az öt körrel a vége előtti újraindításra megkapta maga mögé az egész mezőnyt. Az új start nem is volt akcióktól mentes, Verschoor átvette a harmadik helyet Sargeant-től, de a legnagyobb vesztes a tegnap pole pozíciót szerző Vips lett, aki mellé bevetődött Fittipaldi a kettesben, de mivel a brazil nem tudott elfordulni és falba rakta, így az észtnek is ki kellett egyenesítenie a kanyart. A biztonsági autó ismét a pályára hajtott, mert Fittipaldi összetört Charouz-át kellett eltávolítani a bukótérből.

    Három kör maradt az újabb újraindítás után, amit Daruvala már nem bírt olyan jól kivitelezni, az indiai ugyanis elfékezte az egyes kanyart, Vesti pedig le is csapott a hibázó riválisra a kettes kanyarban. A nagy kavarodásban Daruvalának sikerült megtartania legalább a második helyet, hiába támadta Verschoor, aki viszont a vár rész előtt kicsúszott és falba állt, ezzel újabb sc-fázist eredményezve, de még ezután is elengedték a pilótákat a maradék egy körre. Az eddigiek fényében talán nem oly meglepő, de ismét történt egy ütközés, rögtön az egyes kanyarban: Boschung, Sato, Williams és Bolukbasi is belekeveredett az incidensbe, mely azzal indult, hogy Boschung leszorította Williamst, akinek nem maradt helye és a falba hajtott, így ment bele Sato és Bolukbasi.

    A győzelmet mindenesetre Vesti már nem engedte ki a kezei közül, megvédte az első helyet Daruvala és Lawson előtt.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő
    1. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    2. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema +0,3
    3. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin +1,1
    4. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech +1,5
    5. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP +1,7
    6. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin +2,1
    7. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART +2,6
    8. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS +3,2
    9. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort +5,4
    10. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS +7,3
    11. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi +7,5
    12. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech +8,0
    13. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort +8,9
    14. 🇫🇷 Clément Novalak MP +9,2
    15. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos +1 kör
    16. 🇦🇺 Calan Williams Trident +1 kör
    17. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi +1 kör
    18. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz +1 kör
    19. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos +1 kör
    🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    🇳🇴 Dennis Hauger Prema

     

    A pontverseny állása:

    Versenyző Csapat Pont
    1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 117
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 83
    3. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 61
    4. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 55
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 49
    6. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 45
    8. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 44
    7. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 42
    9. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 41
    14. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 35
    10. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 33
    11. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 32
    12. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 30
    13. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 29
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 22
    16. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 14
    17. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 14
    18. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5
    19. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4
    20. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 2
    21. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0
    22. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 0
    23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0
  • Verstappen: Teljes tévedés a fizetési korlát ötlete

    Verstappen: Teljes tévedés a fizetési korlát ötlete

    A világbajnoki címvédő Max Verstappen ellenzi a pilótákra vonatkozó fizetési korlát ötletét, mint ahogy azt tette menedzsere és Fernando Alonso is.

    A Forma-1 tavaly vezette be a költségvetési korlátot, az idei szezontól már 140 millió euróra maximalizálták a csapatok által elköltött tőke mennyiségét. Vannak azonban olyan kiadások, melyek nem tartoznak bele az összegbe, ilyen a pilóták fizetése, valamint a marketing költségek is, továbbá a három legjobban fizetett csapattag bére.

    Úgy tűnik azonban, hogy az idő előrehaladtával azon igyekeznek, hogy a pilóták fizetését is belevegyék a költségsapkába. Hivatalos döntés erről még persze nincs, de a tárgyalások már megkezdődtek ezzel kapcsolatosan. Verstappen, aki 2028-ig írt alá a Red Bullal – állítólag évi 40-50 millió euróért –, egyáltalán nem szeretné, ha ezt bevezetnék, már csak azért sem, mert szerinte a pilótáknak is profitálnia kell az F1 növekvő népszerűségéből.

    „Szerintem senki sem tudja igazán, hogy hova fog ez vezetni, de szerintem ez teljes tévedés” – szögezte le. „Úgy gondolom, hogy jelenleg az F1 egyre népszerűbbé válik, és mindenki egyre több pénzt keres, beleértve a csapatokat és a FOM-ot [Formula One Management – a szerk.] is. Mindenki jól jár, tehát miért kellene a versenyzőket a szellemi tulajdonjogaikkal együtt korlátozni? Valójában mi hozzuk a show-t, és kockáztatjuk az életünket, végül is ezt tesszük. Szóval számomra ez teljesen rossz.”

    Verstappen szerint ez a fiatal, F1-be vágyó pilótáknak is gondot okozhat, akiknek így nehezebb lesz szponzorokhoz jutniuk. Mármint olyan értelemben, hogy talán kevesebben fektetnek be azzal a reménnyel, hogy majd ha az adott versenyző eljut az F1-ig, bevétele egy részét megkapják.

    „A junior kategóriákban nézzük meg, hány versenyzőnek van olyan szponzora, akik majd a pilóta Forma-1 bevételének egy bizonyos részéhez jutnának hozzá. Szerintem a fizetési határ teljesen korlátozhatja ezt, mert a szponzorok befektetése így nem fog megtérülni, ha nem lesz miből kifizetni őket. Ez pedig az összes junior kategóriának is ártani fog, és szerintem ezt nem akarjuk” – zárta érvelését.